Napjaink, 1970 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1970-08-01 / 8. szám
k és túléljük lázadásaink elhagyják a testet mint akiket kivertek az előszobákból megcsomósodnak szelídülnek a szavak és túléljük önmagunkat és túléljük a feldobott sapkák alatt gyűrődő illúziókat mindent túlélünk aztán levetjük a kisorsolt életet kitakarjuk a húsba burkolt másikat és olyanok leszünk amilyennek születtünk A »korszerű népszínház« két esztendejeA Miskolci Nemzeti Színházban az idén emelkedett a nézőszám. Ennek a sallangmentesen, lakonikus egyszerűséggel fogalmazott mondatnak alig van figyelemlekötő ereje; nem lelkesít fel, jókedvre sem derít. Egyszóval: majdhogynem hidegen hagy. A publikum (minden műforma, előadás, játék „fogyasztójára” gondolunk) meg érzékelni sem tudja a csekélykének tűnő eredményt, mert az információ-robbanás bábeli hangzavarában a máskor oly áhítatosan tisztelt színházi zsöllye sorsa újabban mintha érdektelen lenne. Sok a fóka és kevés az eszkimó? Szent igaz: a színház, a mozi, a televízió, a rádió, könyv és könyvtár, a különféle rendezvények megosztják sorainkat, naponta tizedelik pénztárcáink tartalmát, elemésztik arasznyi időnket, s így bizony a széksorok nem mindig és nem mindenütt telnek meg. E természetes folyamat következményeként a színházaktól is elpártoltak a nézők. Ebben jelentős szerepet játszottak a kommunikációs eszközök, de nem kismértékben ludas a megváltozott körülményekhez alig-alig simuló műsortervezés. Hiába is tagadnánk, a már említett információ-robbanás a hagyományosszínház-ideát nem hagyta érintetlenül. A legigényesebb műsortervek a közönség visszacsalogatása és megtartása érdekében bizonyos engedményeket tettek, a szokásosnál nagyobb hangsúlyt kapott a látvány, a zene, még akkor is, ha a cselekmény nem indokolta sem az egyiket, sem a másikat. Az már egy másik gondolatmenet témája lehet, hogy a közönségmegtartás ürügyén néhány színház — különösen a kisebb vidéki teátrumok — feladták a szocialista műsorpolitika néhány alapelvét is. Az elburjánzó operettek, zenés játékok, zenés krimik és krimiparódiák oly gyakori vendégek voltak színpadainkon, hogy közöttük Shakespearet, Ibsent, Gorkijt és a legjobb mai magyar szerzőket fellelni szinte művészet volt. Ám az utóbbi esztendőkben az is kiderült, hogy a biztonsági műsortervek (amelyeket — úgymond — a tömegek „ízlése” szerint állítottak össze) sem hozták meg a várt sikert; jó néhány színházunk mind a mai napig kong az ürességtől. Magyarul ez azt jelenti, hogy a rossz színházakat a koncepció nélküli együtteseket sem az operettek, sem a zenés játékok nem mentik meg a bukástól. De mindez azt is bizonyítja, hogy a közönség ízlését, érdeklődési körét még mindig egyoldalúan ítéljük meg, nem hisszük el azt, hogy a sok irányból, sok forrásból informált „ezerfejű Cézár” most már válogat, a minőséget keresi, a tartalmasra, a maradandóra áhítozik. A Miskolci Nemzeti Színház két esztendővel ezelőtt olyan műsorpolitikai koncepció kialakítására törekedett, amely sikerrel lassítja le, vagy esetleg megállítja a színház elnéptelenedésének folyamatát. A színház meghirdette a ma már közismert „korszerű népszínház” programot, amely a nézők sokfajta igényére épült. A Miskolci Nemzeti Színház darabkínálat és közönségcsalogatás tekintetében olyan szintézist, tudott teremteni, amelynek nyomán a közönségapadási folyamat megállt, s miközben a színház eltervezett útján haladt, nem tett különösebb engedményeket a megrontott közönségízlésnek. A színház az elmúlt két esztendőben 27 bemutatót tartott, ebből 17 művészileg kiemelkedő volt. A nézők szívesen emlékeznek a Fáklyaláng, a Bernarda Alba háza, Az ügynök halála, A térképen nem található, a Liliom, a Vörös és fekete, a 33 névtelen levél, a 12 szék című darabok sikeres bemutatóira. A művészi megvalósítás egyenes következménye, hogy a televízió, a rádió gyakori vendég volt a Miskolci Nemzeti Színházban. Mint ismeretes, sikerrel közvetítette a televízió a Bernarda Alba házát, a 33 névtelen levelet s rövidesen képernyőre kerül a Vörös és fekete, majd pedig a 12 szék. A rádió közvetítette A térképen nem található és A lőcsei fehér asszony című produkciókat. Ha most ismét arról szólunk, hogy a Miskolci Nemzeti Színházban az idén emelkedett a nézőszám, már más akusztikája van a szavaknak, és örömünk, lelkesedésünk is teljesebb. Színházunk az 1968—69-es évadban 567 előadást tartott, 242 ezer néző részvételével. A most zárult évadban 568 előadáson negyedmillió színházbarát volt jelen. E számoknak igazi értékét csak akkor érzékelhetjük jelentőségének megfelelően, ha idejegyezzük: a magyar színházakban az 1969—70-es évadban 4 millióan váltottak jegyet. S még két „apróság”: a vidéki színházak többségében sajnálatos módon tovább apadt a nézőszám, s így az anyagi veszteség sem kicsi. Ez utóbbi nem perdöntő, mert színházainkat — éppen nemes rendeltetésüknél fogva — államunk nagy összegekkel támogatja. A Miskolci Nemzeti Színház az idei évadban nem vett igénybe póthitelt, mert a betervezett nézőszámot biztosítani tudta. Nem használnánk Miskolc első számú művészeti intézményének, ha kritikátlanul elsiklanánk a sikertelen etapok mellett. Az elmúlt két esztendő leggyengébb bemutatói, az Életre halálra és a Legjobb apa című darabok nem hozták meg a várt sikert. A Tűzözön helyett beiktatott Tizenegyedik parancsolat gyorsan elhatározott cserének bizonyult. Mesterházi darabja több mint tíz év elteltével, egy más politikai atmoszférában erőtlennek hatott. Ugyanakkor a 12 szék sikere (a Revizor helyett vette fel műsorára a színház) még a színház vezetőinek reményeit is meghaladta. A színház — erre utalt Sallós Gábor igazgató az évadzáró társulati ülésen is — az optimálisnál több operettet és zenés játékot mutatott be az elmúlt két esztendő alatt. A jövőben tehát a Miskolci Nemzeti Színháznak tovább kell finomítania műsorpolitikáját. Arra van szükség, hogy a nagyszínház, a Játékszín és a politikai kabaré összehangolt tervei alapján olyan igényes — a korszerű népszínház modelljének megfelelő — kínálattal lépjen a közönség elé, amely ízlésben, esztétikai élményhatásokban sokkal differenciáltabban orientáló, s még gondosabban követi művelődéspolitikai célkitűzéseinket. A Miskolci Nemzeti Színház a vállalt feladataihoz képest szerényebben gazdálkodik kiváló színészeinek képességeivel, mint ahogy azt elvárnék. Nagy öröm számunkra, hogy az 1970 —71-es évadra olyan színészek jönnek ide, akik már játszottak az ősi színház falai között. De megnyugvással az töltene el bennünket ha a színház anyagi áldozatot, fáradságot nem kímélve, az összevont társulat feladataihoz méretezett erőket verbuválna. A céltudatosabb szereposztásra is felhívjuk a figyelmet, ezáltal meggátolhatjuk a jó színész elszerződtetését. A Miskolci Nemzeti Színház az 1969—70-es évadban életre hívta a Játékszín elnevezésű stúdiószínpadot. E lap hasábjain is kifejtettük a vívmány jelentőségét, ezért most inkább arról szólunk, hogy a magyar stúdiószínházak láncolatában milyen kiemelkedő szerep jutott a miskolcinak. A Játékszín Chomski Kiadóját, Szabó Magda Leleplezés című művét mutatta be a mini-színpadon. A Kiadót mindössze négyszer-ötször kívánták előadni, de végül is „operettsiker” lett belőle, huszonötször került színre, ezenkívül a stúdiószínházak szarajevói fesztiválján a legjobb előadás címét nyerte. A Chomnskidarab részt vett a hazai stúdiószínpadok Békéscsabán rendezett fesztiválján is. Szabó Magda Leleplezése már nyolcszor került a nézők elé, de az egri Gárdonyi Géza Színházban a darab folytatja sikeres pályafutását. De mindez a stúdiószínpad létének leegyszerűsödött krónikája; a színpad a rendezői alkotómunka olyan műhelye, ahol mikroszkóp alá lehet helyezni a szerepépítés, a rendezői munka minden fázisát. A jövő esztendőben a Játékszín három darabot mutat be, ennek egyike Ugo Betti Bűntény a kecskeszigeten c. drámája. Évad végi beszámolónk bizonyára hiányos lenne, ha nem szólnánk néhány kiemelkedő színészi alakításról. Vagy inkább a mesterség gyakorlásának egy-egy állomásáról. A legnagyobb színészi siker részese Upor Péter volt, aki Chomski Kiadójának Férfiját költötte színpadra. Az ő alakításában testesült meg az a színpadi játék, amelyet napjainkban meditatívnak, korszerűnek tartunk. Márkáig Gábor igen széles skálán mozgott. Az évad elején a Vörös és feketében Sorét — jellemváltozást is konstatáló — jelmezeiben láttuk, a színházi esztendő befejeztével pedig Bóni gróf kedves bolondériáit hozta nézőköreibe. Ilf.Petrov 12 székének főszerepét Makay Sándor játszotta. A zenés vígjátékok világában nagy biztonsággal mozgó fiatal színész egy olyan Osztap Bendert alkotott meg, amelyet a szerzőpár bizonyára elvállalna. Gáspár Margit Az állam én vagyok című vígjátékában Máthé Éva jeleskedett, ezzel egy esztendőre magára irányította az érdeklődést, figyelmeztetve arra is, hogy prózabirtokló képessége sokkal nagyobb, mint amennyit rendezői elhisznek róla. O’Neill Amerikai Elektrájában Kovács Mária izzó szenvedélyére emlékezünk, s arra kell kérnünk rendezőinket, hogy ezt a tehetséges színésznőt ne hagyják jelentősebb szerep nélkül. A Miskolci Nemzeti Színház a következő évadban — felismerve a négy új magyar szatirikus vígjátékban és Zorin koronázásában (ugyancsak szatirikus vígjáték) rejlő műhelymunka-lehetőségeket — vígjátékfesztivál megrendezését tervezi Miskolcon. Feltételezhető, hogy ez a vállalkozás országosan is figyelmet kelt majd, hiszen vígjátéktermésünk mind a filmgyártásban, mind a színpadi művek tekintetében korántsem ideális. Az eddigi tervek szerint a fesztiválra meghívnak két budapesti és két vidéki színházat, továbbá egy külföldi együttest, s a legjobb produkciókat díjakkal tisztelik meg. A koncentrált műfaji bemutatósor — amelyre az évad végéig kerítenek alkalmat — szinte felkínálja a mai magyar vígjáték-, szatírairodalom elemzését, áttekintését. Ezért is döntött úgy a színház, hogy a versenyjellegű bemutatókkal párhuzamosan országos vitát rendez közismert drámaírók, esztéták, kritikusok, színházi szakemberek bevonásával. Úgy véljük, a Miskolci Nemzeti Színház „korszerű népszínház” modellje azért elfogadható, mert az egyetemes színi művészet eredményeire, a mind differenciáltabbá váló közönség igényeire épít. Gyorsan reagál a változásokra, vezetőiben „naprakész” felismerések születnek, amit például a vígjátékfesztivál megtervezése is bizonyít. S nekünk most ebben a pillanatban kell-e ismételgetnünk azt, hogy a „színpadi világpiacon” a szatirikus vígjáték hiánycikk. A tudatalakító, az információs eszközök özönében, ha valaki rálel az éppen nélkülözött műformára, nyert ügye van. íme, a korszerű népszínház vezetési és dramaturgiai módszereinek esszenciája. PÁRKÁNY LÁSZLÓ SZÍNHÁZ FÜRJES PÉTER KÉT VERSE Ha elfogyott Ballada PAPP JÓZSEF Leibnitz Frissen vasalt tiszta álmot veszek magamra, s begombolkozom a fegyelem szűk öltönyébe — talán megbecsülnek de munkát, kenyeret kapok biztosan érte. Mosolygok magamon, mióta szellemi dolgozó lettem, oly intelligensen nyugtalankodom, már nem járok gyalog az országúton, lesajnált kocsmákba is ritkábban toppanok, fogaim között káromkodom s udvariasan utat engedek a tekintetes bolond beszédnek. Megdöglök ettől a sok tapintatos finomságtól, úgy mondanék megint valamit erről a szép és legesiegjobb világról. Elszaladt suhanc az élet. Mögöttem kelepelnek katonásdit játszó gyermekéveim, megcsúszott rétek szennyes ingén ugrálva. Az ajtón röhej dörömbölt, bőrömön átizzott ruhám, ráncaiba forrósodott létem, kinőttem a házam, ha belebújok könyököm kilóg az ablakon. Cigarettacsikkek csókjai a számon, ha elfogyott belőlem az utálat, az örökkévalóságot kövesedett óráimmal megdobálom. Élhetett volna egyszerűen, nem ilyen csontváz-keserűen, elhivatott, nagy célok kis fia, de az emberben várakat ostromol a kétkedés, igéket dobált, s a semmibe nézett, gondokkal hajigálták és semmibe nézték. HORVÁTH JÓZSEF KÉT VERSE a huszonhetedik év ablakomon csak úgy benézett és megállt (igaz, se kint, se bent) félig bennem vagy félig rajtam istenem (!) keserű haragban és káromkodott mert vele üzent eltékozolt kétszáz alakban az ifjúság E. KOVÁCS KÁLMÁN Panaszkodó anapesztusok Tulipánok a hajnali szélben fuvoláznak a kertje ölén. Lesem, ablaka nyílik-e végre, vigaszomra köszönt-e remény? Csak a hold odafönn a tanúja, aki látja, mily árva vagyok. Aranyos sugarát ideszórja, fejemen koszorúja ragyog. Kibomolnak a szűz tulipánok, amikor mosolyog le a nap. Dalolom szomorú szerenádom, de az ablaka zárva marad. MÁTÓ GYULA Dózsa Vas olvadt meg, nem a teste, füst-paripa nyakát szegte, vak lett a tűz, úgy szégyellte, mikor szemét enni kezdte, trónja vasát fű emelte, végső szavát rejtegetve. BERETI GÁBOR Inkább nem repül Föld hátán út Sebességét berregve a azon szalad. Futásától hízó por kergeti. Ahogy lohol, ráterjed a mezőre, bokrot, füvet fullasztani. A gödrökbe szél bágyad — inkább nem repül. Most vele vagyok, nem egyedül. motor