Napló, 1991 (2. évfolyam, 35-87. szám)
1991-06-18 / 59. szám
10 Tudom-e magamról, milyen vagyok? Valamennyire, de nyilván mások másképpen látnak, biztosan érdekes lenne megtudni, hogy hogyan látnak bennünket. Legyünk jóindulatúak, s tételezzük fel, hogy talán ez vezérelte az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékét, hogy tesztkérdésekre válaszoltasson 700 vajdasági nyolcadikost arról, hogy mi a véleményük a szlovénekről, szerbekről, Crna Gora-iakról, albánokról, horvátokról és a magyarokról. Miért pont ezekről a nemzetekről, holott Vajdaságban rajtuk kívül még sokkal többen élnek, sőt olyan nemzetek és nemzeti kisebbségek tagjai, akikről nyilván közelebbi fogalmai vannak a diákoknak, mint például a szlovénekről. Akikről a többség hallomásból értesült vagy a televízióból. Az első esetben a szülők véleményét fogja továbbítani a gyerek, második esetben pedig attól függően válaszol, hogy a család melyik tévéállomást nézi gyakrabban. Az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskolában a nyolcadikosokkal megíratott teszt nagy felháborodást váltott ki a szülők körében. Tiltakoztak az iskolapedagógusnál, kérték, hogy többé ilyesmi ne forduljon elő, mire két nap múlva egy egyetemistaként bemutatkozó hölgy a negyedikesekkel is kitöltet egy ilyen tesztet, sőt minden szabállyal ellentétben még alá is íratta őket a kisdiákokkal. A szülők másodszor is felháborodtak, s szerdán (múlt héten) a Petőfi Sándor iskolában találkozót is tartottak a tanszékvezető tanárral és az iskola munkaközösségének jelen levő tagjaival. Tragikomikus volt az egész. A professzor egész idő alatt harmincéves munkásságának tudományos bizonyítékait lobogtatta a szülők előtt, majdhogynem megvádolta újvidéki polgártársait, hogy az elmúlt három évtized alatt nem figyeltek fel rá. Csak most jutott odáig, hogy a sajtó ilyen nagy számban érdeklődjön iránta. A szülők eléggé felfűtött hangnemben kezdték a mondókájukat, míg menet közben kiderült, hogy a tanár úr a nyolcadikban végzett kísérleteiért vállalja a felelősséget, a negyedikben végzett felmérésről mit sem tud. A tanszékről senki sem adott utasítást arra, hogy ilyen kicsiket is teszteljenek. Sőt a tesztelő hölgyről sem voltak közelebbi ismeretei. Hát akkor ki küldte és ki engedélyezte neki az egész kísérletet? Erre igen nehezen derült fény, mert az iskola pedagógusa, Matovic Irén mindaddig nem emlékezett semmilyen névre, amíg sarokba nem szorították. Kénytelen-kelletlen bevalotta, hogy egy egyszerű telefonhívás után adott engedélyt a magát végzős hallgatónak valló egyetemistának. Érdekes, hogy a negyedikes fiúk és lányok emlékeztek az illető nevére, míg a pedagógusnő igen nehezen „kapcsolt" s nyögte ki, hogy Túrát Oliverának hívták és Mondáról telefonált. Dr. Dorde Durié professzor emlékezete szerint ilyen nevű hallgatónőt nem bízott meg olyan diplomamunkával, amihez efféle teszt kelene, ilyen korú diákokkal. Viszont boldogan támadt rá az újságírókra: kinek honnan van meg a teszt szövegének lemásolt példánya? De azzal a kérdéssel, hogy hogyan kerülhetet ki az űrlap az egyetemről több osztályra való mennyiségben, nemigen akart foglalkozni! Sőt igencsak kerülte a témát Két következtetés adódik: vagy a professzor úr nem tartja a kezében az intézetében folyó kutatásokat, vagy kellemetlen volt bevallania, hogy esetleg tud a dologról. Vracarnc Ildikó igazgatónő felháborodottan ismételgette, hogy sem az első, sem a második alkalommal nem kértek tőle engedélyt Csak a következő napokban jutott el hozzá Kutatunk vagy zaklatunk? Népi teszt vagy népek tesztje az újvidéki Petőfi iskolában?! 12 'O * A szociálpszichológus Az igazgatónő A pedagógus Óravázlatok történelemórákhoz... A történelemben anemzeti". .etnikai sajátosságok" nem mások, mint a munkamegosztásban kialakult és hagyománnyá rögzült, a mindennapi életben társadalmilag öröklődő szokásrendek, illetve azok együttese. Látványos szervező erővel a NYELVVEL. Az így kialakult szakértelmek és a hozzájuk kötődő viselkedésformák, szokások a történelem nagy értékei. A modern, bonyolult munkamegosztásban élő társadalmak elemi érdeke, hogy ezek egymás mellet élése zavartalan legyen, hogy a különböző hagyományú elemek ,otthon" ésjól" érezzék magukat. A nemzeti állam elve átmeneti szerveződési forma volt a történelemben, amely hozott előrelépéseket a munkaszervezet fejlődésében, segítette az adott térség emberi kifejlődését mindenekelőtt az anyanyelvi kultúra kifejlesztésével. De ez az elv, ami a térség etnikai kevertsége miatt sohasem valósulhatott meg, a XX. század végén a mi térségünkben csak akadályokat állított. Az értelmiség az utóbbi négy évszázadban azért alakult ki Európában, hogy a közösség munkarendjét, napi társas életét szervezze. A modern hivatalnokállam kialakulásával, önmaga külön társadalmi erővé szervezése révén, a kezébe jutottak a politikai intézményrendszerek. De a felelősség is. A XX. században, betagozódva a nemzeti állami bürokráciákban, állandó hajlandóságot mutat, hogy a nemzeti hivatalnok pózába merevedjék. Egyúttal kitalálója és végrehajtója annak a fajta közösségirányításnak, amelyik a közösség működését (létfenntartási) nehézségeit idegenellenességben, nemzeti félelmek keltésében vezeti le. (Részletek Glatz Ferencnek a História 1987 szeptemberében megjelent hosszabb írásából) TesztNapló 1991. június 18.