Napló, 1992 (3. évfolyam, 88-139. szám)
1992-11-11 / 132. szám
12 Baranyai Napló 1992. november 11. Igaz történetek útközben II. Avagy: mese felnőtteknek Kérdés: Tudjuk, hogy a Szerbiai RTV adásai, a Belgrádi és az Újvidéki Televízió és a Belgrádi és az Újvidéki Rádió - természetesen szerb nyelvű - adásai itt most kitűnően foghatók és élvezhetők. A másik igazság vajon eljut-e most Baranyába? Válasz: Mi, akik vesszük a Rádió Baranya adását, azt az adót, amit Eszékről vagy a jó ég tudja honnan üzemeltetnek, tudjuk, hogy ez az adó sok kárt okozott az itteni embereknek. Mert ők mindig megkerülnek valamit, mert ők nem hajlandók megbeszéléseket folytatni, hanem mindig a saját fejük után mennek, ahogyan éppen eszükbe jut. A mostani ígérgetéseiknek is, hogy visszatérhetnek, biztosan sokan megörültek. Mi is emberek vagyunk, megértjük, hogy mindenki szeretné átölelni hozzátartozóját, de ők nem akarnak tárgyalni, csak jönni. Persze, nem lett belőle semmi, és ezek az ígérgetések sokaknak rosszul esnek. Az övéik közül is sokan elestek, de szerencsére itt nálunk sokkal kevesebb volt az áldozat, mint odaát, Horvátországban. Kérdés: Mind több szó esik a menekültek visszatéréséről. Újabb és újabb határidőket határoznak meg, és sohasem lesz belőle semmi. Meddig húzzák? Keresztkérdés (onnan ide): Kérdeznék én magától valamit, uram. Érdekel, hogy maga ezt hogyan látja. Ha valakit nem űztek el, de ha ideológiailag olyan állásponton volt, hogy el akarta hagyni Baranyát, mert nem akar az itteni néppel együtt élni, tehát ideológiailag olyan álláspontra helyezkedett, hogy neki el kell menni, vagyis nem volt rákényszerítve a kiköltözésre... Közbesuttogás(mély hittel): Pontosan. Folytatás: Senki sem kényszerítette őket. Mi hívtuk őket vissza, kétszer is hívtuk, a rádióban és az újságokban, hogy térjenek vissza, hogy dolgozzanak a gyárakban, hogy itt járjanak iskolába, hogy jöjjenek vissza a falvakba és etessék a disznókat. Mert a falvak teljesen kiürültek, illetve félig. Természetesen azok, akik nem vétettek a törvények ellen, de alig akadt olyan, aki visszajött. Keresztkérdés (innen oda): Lehet, hogy nem mertek. Lehet, hogy féltek... Válasz: Ugyan kitől? Kérdés: Gondolom, ha már olyan kevesen jöttek vissza. Sokan pedig a háború elől, nem pedig, ahogy maga olyan szépen megfogalmazta, az ideológiai állásfoglalásuk miatt mentek el. Az emberek félnek a háborútól. Válasz: Igen, pontosan, elfogadjuk. De mondok én valamit. Minel olyan, hogy valakinek az anyja kőből van, a másiké meg, hát, olyan. Emberek vagyunk. A mi nemzedékünknek nem sajátja a háború. Mi ezt a háborút úgy éltük meg, mint valami természetelleneset, idegent, abnormálisat Nagyon sok éve itt élek már, de nem mondhatom, hogy nem voltak magyar és horvát barátaim és amolyan igazi barátaim. Hogy egyszerre mi történt? Bennem nincs semmiféle gyűlölet. De aki nem akar itt élni, azzal mit kezdesz? Az én szomszédságomban egyetlen öregasszony sem panaszkodhatott, hogy nem gondoskodtunk róla, amikor potyogtak a gránátok. Lesegítettünk mindenkit a pincébe, mint a saját anyánkat. Én például sokat beszéltem velük GBH-n. Ők úgy mutatkoztak be, hogy usztasák, engem meg csetniknek hívtak. Én soha senkinek nem engedtem meg, hogy csetniknek szólítson. Mert én soha nem voltam csetnik és a családomból se volt senki csetnik, érti? A csetnikség rég letűnt dolog, amikor az emberek valamiféle szolmi harcokban csetnikeskedtek, amikor arra büszkék voltak, de később a csetnik és az usztasa jelenség tragédia lett. Ez nem illik rám, én elsősorban ember akarok lenni, amennyire csak tőlem telik. Kérdés: Igen, jó. Tehát, mi lesz a menekültekkel, azokkal a visszatérőkkel, visszatérni óhajtókkal, akik innen mentek el és most ott állnak a túloldalon és várják a pillanatot, hogy visszatérhessenek szülőföldjükre, otthonukba, házaikba, lakásaikba. Velük mi lesz? Visszatérhetnek? Válasz: Ez a kormányok és a felsőbb intézmények gondja. Mi a Vance-terv alapján megmondtuk: előbb szűnjön meg a háború és akkor megkezdődhetnek a politikai tárgyalások. Egyezzenek meg a határidőkben és azután következhetnek az ellenőrzések: hol voltam, mit csináltam, öltem-e embert, részt vettem-e a genocídiumban és így tovább. Ez mind szebb időkre vár. És mindez benne van a törvényben. Aki vissza akar térni, előbb kérvényt kell beadnia a krajinai belügyminisztériumnak vagy ide, a pélmonostori belügyi szerveknek. Legtöbb kilencven napon belül megkapja a választ, hogy igen, vagy nem. Ennél felsőbb szerv a Krajinai Szerb Köztársaság kormánya, amelynek harminc napon belül kell feleletet adnia. Előbb tehát mindenkinek be kell nyújtania a kérvényt, tehát mindenekelőtt meg kell lennie a visszatérési óhajnak. Ez mind benne van a Vance-tervben és mind a két fél aláírta: Horvátország is és a másik fél is, az pedig Jugoszlávia. Első tehát az önkéntes visszatérési szándék. Aztán bizonyítania kell, hogy megvan a megélhetési lehetősége, vagyis van lakása és van munkahelye. Három követelménynek kell mindössze eleget tennie: önkéntes visszatérési szándék, lakás és munkahely. Akkor, ha mindezt beadta, mi kilencven napon belül döntünk, mégpedig abban a helyi közösségben, ahova az illető vissza akar térni. Tehát a hatalom dönt arról, hogy valaki viszszatérhet-e. És ezt mind a két fél aláírta a Vance-terv alapján. Kérdés: És ha már valaki beköltözött az illető házába? Válasz: Ha ő pozitív személyiség. De mindenkinek, aki elment, már eleve van egy mínusza. Miért nem maradt itt, hogy megvédje a sajátját. (Válaszadók: lásd előző számunkat) (Következő számunkban: AzJHPROFOR azért jött ide, hogy megteremtse a feltételeket a két állam közötti politikai tárgyalásokhoz, vagyis a Krajinai Szerb Köztársaság és Horvátország között. Amikor vége a háborúnak, kezdődhetnek a tárgyalások a lakosságcseréről.) Dormán László Otthon, édes otthon - iroda a pélmonostori községházán