Napút, 2008 (10. évfolyam, 2-10. szám)
2008-12-01 / 10. szám - Nyolcvanegy jeles hetvenes
JÚLIUS /VpIÁT Magam ezt minden tekintetben lényeges, eredeti és új dolognak fogtam fel, s talán ezt honorálta a sors azzal, hogy - sok évi hazai ellehetetlenítés után - végül is 1972-ben kijutottam a San Sebastian-i zenei fesztiválra, ahol kompozíciómmal és előadó kvintettemmel a fesztivál egyik nagydíját nyertem el. Ez a jó nevű nemzetközi elismerés azonban itthon, a hivatalosság körében évekre megpecsételte művészi sorsomat. El kell mondanom, és zenei nyelvezetem bugyraiból talán ki is hallható, hogy lelkem mélyén mindig is hazám, a magyar kultúra természetes szolgálata is vezetett, még ha ezt olykor nevetség tárgyává is tették, s zeném (egy zene!) talán éppen ezért, hosszú időn át - példátlanul, ám sajnos bizonyíthatóan - a tiltottak listájára is került. Mégis, munkálkodásom során megadatott, hogy eme hivatalos kiszorítottságom ellenére sok fiatal muzsikus tüntetett ki érdeklődésével, együttműködésével, munkájával. Boldogság volt az ő tehetségükkel együtt zengetni meg a mi világunkat. Ma már mindnyájan ennek a zeneiségnek jó hírű apostolai. Megadatott, hogy felállt egy példátlan zenekar, amelynek ez a vallomásos és örömös improvizativitás volt az alapja, s amelynek Makuz - Magyar Királyi Udvari Zenekar - lett a humorosnak tűnő neve. Mert voltak, akik vállalták egy kultúra zeneiségének közösségi feltámadtatását. Ennek egyik jól ismert alkotása A szarvassá vált fiúk című kompozícióm, amelyet a Szegedi Szabadtéri Játékokon való bemutatót követően Berecz János személyesen rögvest be is tiltott, s amely csak évek múlva jelenhetett meg hanglemezen. Megadatott, hogy az elmúlt 15 évben e zenének és zenei közösségnek a szellemiségét és annak szerteágazó, sok vonatkozását zenei írások sorában megközelíthetővé is tehettem. Megadatott, hogy magam - de velük együtt is - a világ sok országában (Ausztriától Tajvanig, s persze legfőképpen itthon) ezzel a zenével hangversenyezhettem és elnyerhettem, elnyerhettük sokak elismerését. Megadatott, hogy abban az órában mutatta be a magyar származású Joseph Kadt világhírű társulata a franciaországi Brestben A kormányzó halála című, egy diktátor és diktatúra bukásáról szóló táncoperámat, amikor Berlinben azt a bizonyos szörnyű falat éppen bontani kezdték. Megadatott, hogy még kis is tüntettek. Liszt Ferenc-díjjal, Magyar Művészetért Díjjal, Lovagkereszttel. Magam mindazonáltal nem dzsesszzenésznek, hanem mai zeneszerzőnek tartom magamat. írtam sok zongoradarabot, balettet, filmzenét, táncoperát, írtam egy kantátát kórusra, szimfonikus zenekarra, Babits Mihály verseire, és Az események titkos története címmel egy históriás éneket komponáltam még 1983-ban az 1956-os szabadságharcról. Úgy érzem, nem voltam rest, bár lusta vagyok. Nagy elődök nyomdokain a magyar zene egyetemességének szellemében és az improvizativitás tágasságában, termékenyítő erejében hiszek, ami az ember zenéjét illeti. S nem a lelketlen széthullás nyomasztó gondját és ricsaját vallom, de a szellem odaadását ebben a mai, üvöltő némaságban.