Napút, 2011 (13. évfolyam, 1-10. szám)
2011-05-01 / 4. szám - Zalán 57, Prágai 43
/iAptír Hegedűs Imre János Zalán-halmaz Nem tudás, nem arcért rajzoló képesség, hanem bátorság és kozmikus sebesség kell ahhoz, ha valaki Zalán Tibor világát, világegyetemét be akarja járni, végig akar azon száguldozni. Igen, mindenekelőtt bátorság, de nem azért, mintha félni kellene tőle, nem hétfejű sárkány ő, ellenkezőleg: angyaltermészetű, csupa szív ember - eredeti neve Lipák, már ez előlegezi a szelíd, kék szemeket -, hanem amiatt, mert az Óperenciás-tengert kell áthajózni, azt kell keresztül-kasul cikázni, ha - akárcsak az elektronnak - le akarjuk fényképezni legalább a nyomát, nyomvonalát. Az óceánt konkrét és elvont értelmében egyaránt, hisz túl az Atlanti-óceánon, az irdatlan nagyságú kontinens szívében, Chicagóban megjelenő lapot, a Szivárványt szerkesztette Budapestről, és guruló meséiben is annyira otthonos ő a végtelenség mezőin-vizein, mint a szülőföldjén, a szép magyar Alföldön (Szolnokon született 1954. augusztus 27-én). Realitás és irrealitás, férfias, szókimondó szabadszájúság és metafizikai, szürrealista látomás, elvontság, nonszensz, abszurd egyaránt jelen van szabad verseiben, haiku-bokraiban, sziporkázó paródiáiban, a középkort idéző szabados bohózataiban, meséiben. Nem ismer se nyelvi, se műfaji, se földrajzi korlátot; jelen jegyzet írója, hétpróbás emigránsként, Bécsben hallotta először a Zalán nevet, még mielőtt egy sort olvasott volna tőle, Bujdosó Alpár, a Magyar Műhely szerkesztője beszélt róla lelkesen: egy bandába tartoznak ők, avantgárd legények a javából mindketten. Itt, ezen a résen lehet talán bepillantani világába, a kiszámíthatatlan áramlás, hullámverés valamelyik bárkájára fölkapaszkodva lehet kifürkészni nagy titkát, azt, miért ismerték, ismerik és szeretik jobban Zalán Tibort Chicagóban és Marosvásárhelyen, mint széles e hazában, Magyarországon. (A tíz közül két díj erről árulkodik: Clevelandi József Attila-díj (1985) és Látó-díj (2007). Látszólag titkot kell megfejteni, ha Zalánról ír a szorgalmas filosz, pedig nyílt titok ő, „a korláttalan természet vadvirága" , akárcsak nyugtalanságban legnagyobb rokona, Petőfi Sándor, de az is igaz, hogy halmazaival közvetlen elődjére, József Attilára ül, ahonnan írói nevét is (feltételezhetően) választotta:,Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa / török, tatár, tót, román kavarog / e szívben...". Ezekben a halmazokban nincsenek irányjelző táblák, nincsenek szabályok, szillogizmussal, logikus következtetéssel hiába kísérletezik az ember, a kört könnyebb négyszögesíteni, mint Zalánt szabályok korlátai közé szorítani. S hogy nem mentséget, kibúvót kereső félrebeszélés ez, íme, egy bizarr, egy csodálatos képsor Beckett című verséből: „Magányos törésvonalak, fekete / menyegző az elhallgatás tégláiban." Vereség, izzadságszagú erőlködés lenne akár fikarcnyi kommentárt is fűzni ehhez a nagyszerű vershelyhez, ehhez a pompás paradoxonhoz: olyan, mint a katolikus templomban a tabernákulum, az áhítaton, a megrendülésen kívül más létállapot nem következhet be, ha fogékony lélekkel járulunk elébe. Ha elfogult túlzásnak tűnik a kommentár, lehet licitálni, például a Babits Mihályról írott látomásainak képsorából: „Ezüst egekből ezüst havak / ezüst tó-