Nefelejts, 1868. január-december (10. évfolyam, 1-52. szám)
1868-11-08 / 45. szám
OLY JÓL ESIK, HA . . . Oly jól esik, ha elmélázom Az elszáradt leveleken, A melyeket boldog szerelmünk Napjaiban adtál nekem. Olyan kedves a barna bajfürt És a kicsinké kék szalag; S ott most is ábrándozva járok, Ahol először láttalak. Oly jól esik lenn a fövényben Keresnem lábaid nyomát; Oh! még a legkisebb emlék is Egy percznyi boldogságot ád. S mégis egyszer csak veszem észre, Hogy a szememben köny ragyog; Hiszen oly kínzók ez emlékek, Hiszen te rád is gondolok! LEVELEK A NŐNEVELÉS TERÉRŐL. — BUROW JULIA UTAH. -Közli: SAJGÓ. (Vége.) A legszebb kézbeli foglalkozások egyike, mely külsőleg is kellemes és hasznos minden lánykára nézve: a rajzolás. A rajzolás és festészet művészet, s nem mindenki születik műtehetségekkel; némileg azonban mindenki képes arra, hogy rajzolni megtanuljon, különösen akinek alkalma van erre legalább annyit, hogy maga számára hímzés-mintákat alkothasson, valamely albumba apró lapokat rajzolhasson s végül műszekrénykéket vagy másféle készítményeket felékesíteni magától is képes legyen. Ha pedig a növendéknek tehetsége van, szükségkép többre fogja vinni, és semmi sem szerzene neki több élvezetet s gyönyört mintha csinos tájképeket rajzolhat s a szoba falát, melyben kedvesei időznek, képeivel feldíszítheti. Rajz-oktatást minden növeldében kellene adni, s minden anyának figyelemmel kellene lennie az iránt, hogy leányai az ily alkalmat el ne mellőzzék, hanem inkább örömest és készen hasznukra fordítsák. Az iskola általában csak alkalmat nyújthat a tanulásra, de hogy a tanulás minden alkalma foganatosíttassék, az kétségkívül az anyák tiszte és teendői közé tartozik. Szomorú dolog, ha egy anya nem tanult annyit, hogy leányai előmenetelét megbírálni és figyelemmel kísérni képes lenne. Korunkban már kevés e században született nő mondhatja azt magáról mentségül, hogy tanulni nem volt alkalma. Ha az anyát egykor talán a figyelmetlenség vagy hanyagság tartotta volna vissza a tanulástól, akkor kétszeres kötelességének tekintse leányait a tanulásra serkenteni. Az egybegyűjtött ismeretek magukban még nem teszik a képzettséget, hanem csak alapul szolgálnak erre, s valódi képzettséget még férjezett nőnél sem lehet gondolni az ismeretek bizonyos mértéke nélkül. A külső képzettséget ismeretek alapja nélkül rendszerint „kalmáz“ névvel szoktuk jelölni. Az anya, ha keveset tanult, gyermekei előtt ne szégyenelje azt, mint öntudatos fogyatkozását bevallani. Mindenek előtt és minden dolognál igazságot kell szemközt az ifjúsággal állítanunk! Az anya tehát tanúsítson az ismeretek iránt elismerést; komolyan ügyeljen arra, hogy a növendék tankönyvei és ruhái tiszták legyenek, hogy odahaza a dolgozati órák megtartassanak, hűségesen gondoskodjék a gyermek iskolai eszközeiről, érdekkel viseltessék az iránt, amit a gyermekek tanulnak, s ezek dolgozatainál pontosan nézze át azokat, amelyeket képes megbírálni, legyen az sok vagy kevés. Arra, hogy a derék tanitók gyámolítva legyenek, már ez is elégséges, és minden esetre jobb és méltányosabb, mint a fogyatkozást, ha van elpalástolni és eltagadni, mint amely gyermeket figyelő tekinteete előtt különben is csakhamar világosságra jön. Egyetlen gyermek sem fogja anyját nevetségesnek találni azért, hogy az valami olyan dolgot nem ért, amelynek megtanulásához csupán az ő, az anya jósága és fáradhatlan tevékenysége eszközölt neki módot. Mindig nevetséges ellenben valamely hibának fedezgetése, ami különben esetleg nem is saját hibája , hazugság és képmutatás itt is megvetendő, valamint azt is kárt hoztatjuk, ha az anya azon előnyöket, amelyeknek ő hiányát látja, gyermekeitől is sajnálni képes, vagy pedig annyira elvakítja saját ítéletét, hogy semmi értéket nem tulajdonít azon ismereteknek, melyeknek ő hiányát szenvedi. 45 PÁSZTÓI.