Nefelejts, 1869. január-december (11. évfolyam, 1-52. szám)
1869-05-30 / 22. szám
XI. ÉVFOLYAM értékesítette, érvényesítette. Innen van az, hogy míg kortársaikról alig sejt valamit a magyar nemzet, míg a Baróthiak, Bes-senyeiek, Verseghiek felé mély feledés borul s csak az irodalomtörténet foglalkozik velök, addig Csokonai Vitéz Mihály új neve a nép ajkán lebeg, egyes költeménye a nép szivében él. Egész Magyarország szeretettel őrzi Csokonai emlékét, szeretet-tel csügg e vándor poéta eredeti alakján s úgy tiszteli, mint egy későbbi szép időszak előhírnökét, mint egy uj korszak hajszalát. Szána Tamási fiatal aesthetikusunkat, nagy dicséret illeti, a miért felelevenítette ama költő emlékét, ki a múlt század legkiválóbb alakja volt s ki örökre összeforrt a nemzet életével, mert Csokonai volt az, ki legelőször énekelt nyelvünkön tisztán, dallamosan, költőileg és magyarosan. E kis elegáns kiadású könyvnek az a haszna van, hogy világos tudomást nyújt Csokonai változatos életéről a nagyközönségnek, melynek se türelme, se kedve nincs végigolvasni Toldy Ferencz nagy tudománynyal, de szárazon egymásra hányt adatait, észrevételeit Csokonai életét illetőleg. Szana úgy írja le, úgy fűzi össze eseményeit, mintha félig regényt írna. Különben Csokonai élete oly tarka-barka, oly változatos, oly csapongó, hogy regénynek is beillenék. Szana nem írt korrajzi tanulmányt, az akkori irodalom minden izét fölmutató, mindenre megjegyzést tevő nagy tanulmányt, de irt egy oly subtilis élet- iratot, mely a nagy vándor poéta küléletéről — minden eseményt egy kis keretben összpontosítva — tökéletes fogalmat nyújt. Csokonai élete merő küzdés. Kezdődik a debreczeni ref. S collegiumban s végződik — a sírban. A sors hányja, veti, mint a labdát. Eleinte ellenáll égnek, pokolnak; lángesze visszatartítózhatlanul küzdi föl magát a rögös pályán; az ifjúság egész te heve, kitartó ereje ott dobog szivében, mely egy pillanat alatt lángra lobban a gyönyörű Lilláért, ki először ábrándozik érte, azután — férjhez megy egy praktikus, módos emberhez . . . Bejárja fél Magyarországot, bolyong, mint Odysseus, szerelmi baját gyönyörű versekben zokogja ki, elmegy a pozsonyi orrszággyűlésre, maccénásokat keres — de mindenütt zárt ajtókra talál, minden szív közönyösen zárul be előtte. Ragyogó geniejét senki sem ismeri föl, vagy akik fölismerik, azok ellene fordulnak és az irigység dühével igyekeznek elnyomni. Csak egy barátja van: a széphalmi remete, az ősz Kazinczy, ki rokonszenvvel foglalkozik vele s úgy viseli magát iránta, mint egy apa gyermeke iránt. Kis hajléka, kis „darabos utczai“ Vaucluse-e hamvig ég s a szegény fülemile kétségbeesetten röpül el a füstölgő romokról —el a nagy világba, mely most már egy nagy pusztaság előtte. Erős lelke megtörik. Zománczát lekoptatják az élet prózai gondjai. Ulusiói oda vannak; komolyan azon töri a fejét, hogy spezeres-handlungot nyisson. Az a bonvivant könnyű, csapongó szellem, mely az anakreoni dalokban úgy mosolyog, úgy szépeleg, mint egy ragyogó napsugár a rózsa szirmain,elsötétül, elborul: a rózsafelhő komor vészfelhővé alakul, mely villámokkal fenyegeti a embereket, a közönyös, hálátlan embereket, kik oly gonoszul viselték magukat irányában. De nemcsak lelke törik meg, hanem teste is. Az örökös láz fölemészti életerejét. Elkezd betegeskedni és nincs a hová lehajthassa fejét nyugalomban. Még egyszer összeszedi magát s elvánszorog gr. Rhédeihez, kit neje koporsója mellett talál. Egy gyönyörű alkalmi költeményt készít gr. Rhédeiné halálára. Ez utolsó műve, a haldokló hattyú utolsó dala. 1805 januáru6-ikán kiadja lelkét anyja karjai közt. Utolsó perczét egy szellemdús életetet végzi be, mint Beranger. Mindössze 32 évet élt. Kevés idő a boldogságra sok a szenvedésre. Csokonai kétségkívül legkiválóbb alak a múlt század magyar költői közt. Annyi phantáziát, annyi érzést, annyi melegséget egy kortársánál sem lehet találni, kik többnyire mithologia-faló rím- vagy hexameter-pengetők voltak. A nyelv kezelésére nézve is legelső. Verseiben a csíny, a finomság, az elegantia bámulatos tökélyben egyesülnek. Az ember szinte csodálkozik, hogy lehetett már akkor ennyire vinni a technikai ügyességet. Csokonainál néha oly szép rímekre akadunk, hogy Szász Károly sem ír szebbeket. Itt van egy példa: „Öh! öleld meg szép vidéked! Mert te még boldog vagy ott, A hol a szerencse néked Egy árnyékos fát hagyott! Verslábai oly zengzetesen gördülnek alá, mint egy susogó kis csermely, mely rózsapartok közt osontova. Látszik, hogy sokat olvasott olasz költőkből. (Életkrór csak Metastasiót emlegetik). Lillához írt verseit egy-egy dallamos sóhajnak lehetne nevezni. Valami megkapó erőtelj csak ódáiban nyilatkozik. De Csokonai nemcsak par excellence lyrai költő. Satyrája is van annyi, mint kortársainak összevéve. Olvassák el önök „Dorottyát“ és győződjenek meg róla. Ennél valami eredetibb mű (bár némelyek Pope „Elrablott hajfürt “-je plágiumának szeretik tartani) nem existál az akkori korban. Humora is páratlan, eredeti. A csikóbőrös kulacshoz írt versét máig is országszerte ismerik. Hatvanöt év múlt el azóta, hogy ez a kitűnő ember, korának ez a legnagyobb költője, meghalt. Azóta sok minden megváltozott. Új generátiók léptek a színre, más légkört, más ízlést hozva magukkal. Sok mindent elfeledtek, sok oly alak tűnt el az idő hamvában, melyek valaha magasan álltak. Csak egyet nem feledtünk soha el, csak egy név, csak egy szellem él ma is köztünk, mint élt ezelőtt 70 éve apáink közt, egy csöppet sem halványodva el az újkor hajnalában, egy csöppet sem veszítve fényéből, folyvást frissen és változatlanul: Csokonai Vitéz Mihály. Ez az igazi géniusz természete. Mennél jobban vénül a kor, annál ifjabb marad, annál jobban ragyog. Végül még valamit. A mi aesthetikai irodalmunk bizony nem olyan gazdag, hogy elutasíthatna oly művet, mint a Szana Tamás „Életrajza.“ E műnek — hiányai daczára is — haszna van. Először királya világos, tiszta, értelmes, (nagy erény a mai irodalmi viszonyok közt) másodszor: népszerűvé tesz oly eszméket, elveket, melyek Csokonai egyéniségével összeforrtak s melyeket jó minél többször felfrissíteni. Hadd legyenek köztünk. E könyv a Toldy Ferencz műve után is érdekes marad, mert oly adatokat tartalmaz, melyeket eddig senki sem használt föl, sőt oly adatokat is nyújt, melyek Toldy Ferencz több adatát egészen megcáfolják. Ajánljuk az olvasók figyelmébe. Több élvezetet fognak meríteni belőle, mint egy mai „verskötetből“ vagy „novellából.“ ÁBRÁNYI EMIL: BEFELEJTS s 22 261