Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)
1874-08-01 / 61. szám
Brassó, 1874 Megjelenik ez a lap hetenkint kétszer szerdán és szombaton. Ara d íj Egész év . . . 6 ft. — Félévre Negyedévre A szerkesztő Irodája: Nagyutcza, 402. szám. Kiadó-Hivatal, halpiaca Ii ( 3 ft. — I ft. 50 kr. kr. kr. — Negyedik Mot,ra 61. szám. Szombat, aug. 1. Hirdetési dij: S hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 5 kr. -10 sornyi hirdetés ára mindig 30 kr. — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alka szerint. — Hirdetések feivétettnek a kiadóhivatalnál ! Magyar iskola-ügyünk Brassóban. Vannak szomorú viszonyok, sanyarú állapotok, melyek szemlélése mély keserűséggel tölti a hazafikeblet annyira, és hogy az elkeseredés utolsó stádiumában misantrop lesz s a minden hatásoktól ment „lethargiá“-ba merül. Ily állapotra mutatnak a magyarság tanügyi viszonyai Brassóban. Iskolák, magyar iskolák után cseng e nép évek óta, anélkül, hogy jajkiáltása, esedezése országgyűlésünk, kormányunkhoz juthatna. A „Nemesis‘‘ kérlelhetetlen átka nehezedik-e rajtunk, vagy viszonyaink, az országos élhetetlen politika gyümölcseit aratjuk; hogy kormányunk vétkes közönynyel nézi és tűri a hazaellenes törekvések e fészkében a hazafias elemnek anyagilag és szellemileg semmmivé tételét ? Vagy talán Brassó 9000 és a Barczaság 22.000 lelket számláló magyarsága oly igénytelen és súlytalan tömegnek tűnik törvényhozásunk és kormányunk előtt fel, hogy e tekintélyes számot nem tarthatják érdemesnek a túlsúlyban levő magyar elem és magyar haza számára megmenteni — nem tartják szükségesnek, életkérdésnek érettünk is tenni már egyszer valamit ? Vegyenek Önök urak valahára tudomást rólunk is, s ne kicsinyeljék azon hazafias elemet, mely úgy az Önök, mint saját érdekében a haza közérdekeit vérével, tetteivel ezredéven át védelmezte s védelmezi. De beszéljünk tényekben és számokban , nehogy állításaink a valótlanság, vagy részakarat színében tűnjenek fel. Brassóban van 400 magyar iparos tanuló, kik semmi iskolai oktatásban — a vasárnapi iskolát is ideértve — nem részesülnek. E nagy számot a székelység adja kizárólag. Iparos tanulóink értelmi képessége, erkölcsi érzülete a legalantabb fokú. Értelmi erejük iskolák hiányában ki nem kéreztethetik, erkölcsi érzületük ki nem fejlesztethetik s ez okon a tudatlanság és erkölcstelenség posványában nyakig úsznak. Tanuló korukban alig tanulnak a mesterségen kívül egyebet, minthogy segéd korukban a ,,lumpe‘ felséges névre érdemesíthetik magukat. Jó nevelés, iskoláztatás mellett ez ifjak idővel mindannyian kitűnő készültségü mesterek, értelmes és önzetlen hazafiak lennének, kikre mint kitűnő iparosokra büszkén hivatkozhatnánk De igy............! A brassói 9000 magyar nevelésügye szánalmas állapotán javítani anyagi erő hiányában képtelen; külsegély, más források utján teheti azt csak. Hová legyünk, mit tegyünk a 400 iparos tanuló-ifjúval ? A szász, vagy román iskolába küldjük? Ez oskolák tannyelvét tanuló-ifjaink nem értik, azt pár órai tanítás után el nem sajátíthatják ; e mellett nemzetiségük, hazafias érzületük lenne megtámadva, megölve. A catholikus gymnásiumban tartottak ha jól emlékszünk vasárnapi ismétlő-iskolák, újabban „Isten kegyelméből“ beszüntet ezek is A református iskolában egy tanító által tartatnak ismétlő-előadások , de a helyiség csekély volta miatt alig 30 tanuló részesülhet a leghiányosabb oktatásban. Egy magyar népiskola és egy törvény szerint berendezett 3 osztályú ismétlő iskola segíthetne csak iparostjaink nevelésügye szomorú állapotán. Alig van város, melyben népnevelésünk annyira el volna hanyagolva mint Brassóban : alig van város, mely az 1868-ki közoktatási törvénynek oly kis mértékben tenne eleget — mint Brassó. Egy az 1870-ik évben Dück György főbiró által összeállított kimutatás peront a tankötelesek száma 5387 volt s ebből csak 2199 járt oskolába — 3200 egyáltalán oktatásban nem részesült. Még szomorúbb a helyzet képe, ha meggondoljuk, hogy a magyar lakosság 1500 tankötelezett gyermeke közül csak 118 protestáns, 500 katholikus jár középiskolába s a hiányos iskolák újabban ennyit sem képesek befogadni s a csekély tanerő ennyit sem képes oktatni, s igy csak 118 prot. növendék részesül magyar nevelésben, mert a kath. elemi és középiskolában a tannyelv ez iskola magyar jellege és rendeltetése mellett is a német. 1870 óta tankötelezetteink száma nagymértékben megszaporodott. Hova legyünk naponként szaporodó tankötelezett gyermekeinkkel ? ! A catholicum gymnasiumba, e polyglott intézetbe küldjük, melynek tannyelve a német román s még a magyar is egyszersmind ? Községi iskoláink nincsenek s ez idő szerént aligha lesznek — mert bölcs tanácsunk jónak látta az erre vonatkozó törvényt a több rendbeli felsőbb rendeleteket ,ad adtat tenni s még tudomásul sem venni. A reformátusok kétosztályu elemi iskolája alig képes 80 növendéket befogadni. A „Bolgárszegben a Catharina“ utcában lévő egyetlenegy tanító vezetése alatt álló cathelemi iskola az e városrészben lakó polgárok gyermekeinek a legalsóbb társadalmi élet ismereteinek megfelelő nevelését sem eszközölheti. Ez iskola Bolgárszeg középpontján fekszik, csinos udvar, meglehetősen mivelt kerttel,és mint A diplomata tanácsa, Schücking Lervin beszélte. fordította: Kendeffy Vidor. (Folytatás.) Mint a szép primadonna férje, ön fog vele rendelkezni, nem többé ezen szószegő Veronesz; neki önnek engedelmeskednie kell és Giustiniani minden ellentállásának nem volna semmi jogos érvénye többé és minden ravaszsága haszontalanná leend. — Bizonynyal, bizonynyal ... De ezen terv kivitele? — Nehéz leend, de nem lehetetlen, — mond Rousseau gondolkozva. — Legyen oly szives nálam hagyni útlevelét . . . ugyanazt szükségteni fogom ... és most legyen szerencsém a Procuratio alatt velem reggelizni; ott Le Blond urat találandjuk, konsulunkat . . . némi felvilágosítást fog nekünk adni, mit még szükséglek ... és azt gondolom, hogy a terv, mely mint egy szendergő lény agyamban nyugszik, ott fel is fog ébredni tudni. II. Követségi titkárunknak, ki oly szemérmes, közönyös természetet mutatott s oly kevéssé találta el a gyakorlati igazságot, hol saját érdeke forgott kérdésben, s jellemében rejlett, hogy sodortatva az izgalomtól, heves cselédetekre ragadtatta magát és elárulá a cselszövényekhez való hajlamát, melyek máskülönben egész lényének idegenek látszottak lenni. Ezen lény azonban egy tömeg ellentétből képződött, amint azt „vallomásai előttünk kifejezni akarják, így most is csodálatos buzgalommal törte fejét egy terven, a gőgös és erőszakos patriziustól színházvállalatának gyöngyét elszöktethetni. A kivitelhez természetesen egy nehezen megszererezhető okirat szükségeltetett; a senatus engedélyét kikérni egy velenczei pap részére, hogy Sieur Aimondot azonnal, a többi törvényes kellékek elintézése nélkül, megeskettethesse. Ily engedélyek osztattak ugyan ki, de azokat kieszközölni csak a felette befolyásos egyéneknek sikerült: a senatus tagjainak, vagy azoknak, kik azokkal egyenlő ranguak voltak. Mindenesetre lehetetlennek látszott ez engedélyt megszerezni azon veszedelem nélkül, hogy az Giustinianinak, ki a nagy tanácshoz tartozott, tudomására ne jusson. — Úgy, — mond Rousseau, midőn Le Blond ezen ellenvétéseket felemlítő, — magának Giustinianinak kell az engedélyt nekünk megszerezni . .. — Azt csak nem fogja ön gondolni, — esett közbe Le Blond, — ő óvakodni fog attól! — Mégis, mégis, — folytató követség! titkárunk. Aimond úr, látta önt már valaha Giustiniani? — Nem, a mennyire én tudom! . . . — Annál jobb. Óvakodjék ön tehát, mint Aimond úr jönni tekintete elé. Rejtőzzék inkább bizonyos incognitóba. — Ön csak tegnap este érkezett meg, ki sem látta útlevelét, — ezt teheti! . . . Azon tekintet táv, melyet útlevelébe vetettem, önt Sieur Charles Aimond de Saint-Esprée-nek hívják . . . Én önnek egy más útlevelet állítok ki, melyben önt Sieur Charles de Saint- Esprée-nek nevezik . . . Senki sem gyaníthatja itt aztán, hogy ön az ünnepelt Aimond úr . . . és a mi nemességünk ezen oldalról teljes biztonságba merülend. — És azután? — kérdé az énekes. — Azután Le Blond ur néhány házba bevezetendi önt, hol ön a velenczei társaságból néhánynyal megismerkedik. Ma egy franczia szerencselovag szerepét játszandja, és mindenekelőtt a kis Paolucci ur ismeretségét keresendi, ki mult télen a San-Samuele szinház igazgatóságát bírta, ki a mi nemességünk versenytársa volt és ettől természetesen egész szívből gyűlöltebb ; jóllehet mindketten a legbarátságosabb lábon állanak egymással, a mint legalább múltkor alkalmam volt észrevehetői, midőn őket a doge-palota erkélyén fel és lesétálni és arany burnót-szelenczéjökből váltakozva szippantani láttam . . . Azonban ön nem csak ismeretségét szerzi meg, hanem meghódítja őt, ami az ő zene-ábrándozása mellett önnek nem leeni nehéz. Mellékesen meghódítja ön leányát is, vagy legalább a legfeltűnőbb módon udvaroland neki; ön vele egy nagyobb társaságban kettősdalt énekel ... az ön hangjáról beszélni fognak, személye, iparkodása Signora Lucia körül fel fog tűnni. ... és ez elegendő lesz. — Még e héten fog Paolucci úrnál egy esti társaság összejönni, melybe önt bevezethetem, — mondá Le Blond. — De menyasszonyom ■— szóllott nyugtalanul Aimond, — félek, félremagyarázandja hűtlenségemet, ha értésére esik . . . (Folyt, vicö)