Nemere, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1875-10-23 / 85. szám

85. szám. Sepsi-Szentgyörgy, Szombat, 1875. október 23. Ötödik évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Ferincz, Jakots Á­ro­k­­féle hkv, hová a lap szel­lemi részét illető közlemé­nyek küldendők. Kiadó-hivatal: Po­ll­á­k M­ó­r könyvnyom­dája, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmen­­tesen intézendők. Hirdetéseket elfogad Braun Ede hirdetési ügynöksége Budapesten •IS2lt;i! - cj;i / í'HÍI Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap: Megjelenik ezen lap heten­­kint kétszer szerdán és szombaton Előfizetési feltételek: helyben házhozhordva vagy vidékre postán küldve Egész év ... 6 ft. — kr .két év .... 3 ft. — kr.. Negyed év . . 1 ft. 50 kr. Hirdetmények dija : 3 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért ti kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyilt tér sora 15 kr. A honvédség. Budapest, október hó 15-kén. A pénzügyi bizottság a honvédelmi minisz­teri budget tárgyalása alkalmával — a honvéd­ségre nézve is elmondta nézeteit. E nézetek azonban oly semmit mondók, oly iránytalanok és czéltalanok, hogy abból a honvédelmi minis­zer bizony egy cseppet sem okulhatott. A pénz­ügyi bizottság azon tagjai, kik a honvédség költségeire nézve nyilatkoztak — vagy nincse­nek tisztában magukkal, vagy pedig nincs po­litikai bátorságuk kimondani nyíltan és hatá­rozottan véleményüket. Tapogatózás és egyoldalú­­ság egyaránt ríttak ki a tisztelt bizottsági tagok nyi­latkozataiból. Még leginkábbb fölismerhető volt Sennyey nyilatkozatából, hogy mit gondol ő a honvédségről és mit tartana leghelyesebbnek. De a jobboldali ellenzék e nyilatkozata sem tért el eddigi ismeretes homályos és általános beszé­deitől. Ő sem mondta ki határozottan, hogy egy­­átalán honvédségi intézményt a kö­zös hadsereg mellett fölöslegesnek és luxussze­­rűnek tartja. Pedig ez az ő meggyőződése és minden nyilatkozata, mely e kérdésben nyilvá­nosság elé kerül ily értelemben magyarázható. Sennyey azt mondta, hogy a nemzet ereje két hadseregi apparátust n­em­elt meg. Azt is mondta, hogy a közös hadsereget kell nemzetiesebbé tenni és az iránt kell a nemzetnek bizalmat éreznie. És Sennyeynek e véleményét sokan osztják a hazában. A terhes anyagi viszonyok nyomasztó, súlya­­ sokakat lehangolttá tett a honvédség iránt és tagadhatlan, hogy ma már a nemzetben a lelkesedés a honvédség intéz­ménye iránt nagy részben lohadt. Sennyey a honvédséget különben még a k­ü­l­f­o­r­m­a in­tézményének is nevezte s annak hadászati szem­pontból való gyakorlati hasznában úgy látszik, nem igen bízik. Ebben Sennyey lehet igaztalan, lehet, hogy téved. De ismét sok azoknak száma az országban, kik szintén e véleményt táplál­ják magukban. Igaz pedig az, hogy maga a király a honvédség tanúsított sikerét a harczá­­szati gyakorlatokban nem egy alkalommal fé­nyesen elismerte, sőt igaz az is, hogy oly ered­mény, mint a­milyent a honvédség oly rövid begyakorlási idő alatt tanúsít, nagy képességre mutat, de mindemellett is elviselhetlen bizony a 32 V. millió mellett, amelyet a közös hadse­regre költünk a 6 millió, melyet még a hon­védségre kell költenünk. Vagyis iszonyú túlfe­­szítése a nemzet fizető­képességének a 38­0 millió forint évenkénti kiadás a hadse­­­regre. És ezen másként nem lehet segíteni, mint a redukc­ióval, mert ma már világosan áll mindenki előtt, hogy addig, míg a hadse­regre évenként 38­71 milliót költünk , állami pénzügyeinket nem rendezhetjük, a defic­itből meg nem szabadulhatunk. Mindenki előtt czél tehát, hogy a hadügyre fordított költségeket kell apasztani, de e czélt kétféleképen lehet el­érni — anélkül, hogy a hadierő szervezetében csonkulás és gyöngeség be ne következzék. Az egyik út az, hogy a honvédség intéz­ményét kell megszüntetni és azt kívánja Sennyey, a másik pedig az volna, hogy a kö­zös hadsereg kiadásait apasztani, oly költségek megszüntetésével, melyek egyáltalán a hadi erő gyengülését nem idézik elő. Mi ez utóbbi né­zetet szeretnék érvényesülve látni és szerettük volna,­ ha m­ár az idei delegáczió tárgyalásai al­kalmával e nézet érvényesült volna. Nekünk igenis kell a honvédség, mert Ma­gyarországnak kell, hogy legyen egy rendelke­zése alatt álló hadi ereje, mely magyar szel­lem, magyar érzelem, magyar ty­­p­u­s által legyen áthatva. A közös hadsereg­ben pedig mindebből semmit sem ismerünk föl. Addig, mig a közös hadsereg osztrák­ ha­d­­sereg marad, mig benne nemzeti érdeket, nem­zeti kinyomatot nem ismerünk föl — addig a honvédséget még áldozatok árán is fenn fogjuk tartani ! Szláv és Román lapszemle. A zágrábi „Národne Novine“ a herczegovinai zendülésről következő távirati tudósításokat tartalmazza: Uj Gradiska, oct. 15. Kobas és Szvinyár között az Uj-Kapella irányában folyó hó 11-én heves össze­ütközés volt a törökök s felkelők között, mely négy óráig tartott s a törökök visszavonulásával végződött. Zára, oct. 16. A Szocsics nevű főnök vezetése allatt álló 2000 felkelőből álló sereg Alsó-Herczego­­vinába indul, hogy a felkelőket bátorságra és kitar­tásra intse, miután Herczegovinának felső részében a törököktől nincs mit tartani.­­ Az osztrák-magyar területen fekvő vámházat megtámadó törökök a szom­szédos ausztriai falvak lakosai által szétverettek. A bő­bányai „Svornost“ ,,Maticzának gazdálko­dása“ czimű c­ikkében így nyilatkozik: „Közeledik már az óra, a midőn a „Maticzát“ is az elhunyt pán­szláv gymnasiumokhoz eltemetjük. Nincsen már senki aki azt hinné, hogy az még életre képes volna. Igaz, ez utolsó ítélet fölötte nincsen kimondva, és addig persze nem is lehet formaliter­­t eltemetni, de rövid idő alatt majd siréneket hallani fogjuk : „requiescat­ed pace“. — A tótoknál — kivéve egynéhány pánszlávot — még nem volt oly­­ig temetés, mint a Maticzá“-é lesz. A „Maticza“ eltemetésével a valódi tótok leg­melegebb óhaja végbe megy , mert azok a „Maticzára“ mindig úgy néztek, mint egy intézményre, mely a tót nevét gyalázza. A „szlovenska Maticza“ tűzhelye volt minden hazaellenes eszméje egy­ gyű­lhelye bukott Bach­­féle hivatalnoknak, hurbanistának és más egyéneknek, akiknek sem foglalkozása, sem vagyona nem volt. A pánszlávok azt hirdették, hogy a „Maticzát“ a tót nemzet lelkesedése életbe léptette, de ez hazugság. Schmerling a magyarok ellensége alapot vet Maticzá­­nak, hogy ezáltal a magyaroknak kárt tegyen, és erre Moyses püspököt választotta. Egyre állitván, hogy a papságra és tanítókra vagy pressió gyakoroltatott, mi­szerint látszatra legyen, hogy ami történik, csakis a nép lelkesültségének tulajdonítható — azzal fejezi be, hogy az úgynevezett tót hazafiak a „Maticza“ vagyo­nával rosszul gazdálkodtak. A prágai „Prokok“ három egymás utáni számá­ban, nevezetesen a 288. sz. (oct. 17.) kicsiszolni törek­szik azt, amit Oroszország ellen irt. Ő most sem he­lyesli az orosz kormány eljárását a keleti ügyre vonat­kozólag, de ezen hiba, vagy vétek is, nem bántható az orosz nemzetre, mely a többi szlávokkal rokonszenvez. A brassói num­entus Latina 62. és utolsó száma „Végszó“ felirattal elmondja, hogy a jelen idő fekete sziklaként nehézkedik a kedélyekre, minden nemesebb vállalkozásban eddig nem ismert közöny észlelhető. Ennek kutforrását hosszas tévedés és titkos sorvadás­ban véli felfedezni, pedig e lap ép e bajnak orvoslása s a magasabb politika iránti érdeklődés szellemének felkeltése czéljából indult meg. Miután az „Or. Lat.“ látja, hogy sem szellemileg, sem anyagilag nem támogattatik, — jelen számmal megszűnt létezni. E megszűnés fő indoka mégis abban rejlik, hogy a nemzet egy tekintélyes férfia, Baritiu György az ugyancsak brassói „Gazet­a Tr.“-ban azzal gyanúsította , hogy a bukaresti vörös párttól subven­­tiót húz — Erdély fellázítása czéljából. Az „Albina“ 66. számában állítja, hogy e lap leginkább azért keletkezett, hogy a román nemzeti jogokat a magyar képzelt történelmi joggal kiegyez­tesse. De látja, hogy mindenkitől elhagyatott — nem tehet jobbat, minthogy a nemzeti zászlót szépen ösz­­szegombolyítja és jól elteszi, remélve, hogy az — talán más kezek által, vagy más alakban, de minden­esetre — nagyobb sikerrel fog kibontatni. Mindemellett a társadalom s közélet kórságai orvoslatának szempont­jából — még egyszer előfizetést hirdet, hogy háromszéki tanítóink az érdeklődés és haladni törekvés buzgóságával, mily szép számmal gyűltek össze. Ami még eddig nem történt, e közgyűlé­sen száztíz néptanító vett részt. Kelle­mes bizonyítéka a népnevelés haladásának! Féltitkor elnök Vajna Sándor egy alkalmi szép beszéddel nyitotta meg a gyűlést, mely után rendes tárgysorozatra tértünk át. Kezdődtek a fiók­egyletek titkárainak évi jelentései. Ezek közül különös kieme­lést érdemel a Demeter Samu elnöksége alatt álló „Orbai-járáskör“ s a sepsi­szentgyörgyi „Eötvös-egy­­let“. Amint a felolvasott jelentésekből látható volt,­sok és fontos tárgyak lettek az említett egyletekben megvitatva. Könczey Sándor értekezésének Málik József ál­tali megbírálása elmaradt, miután értekező a bírálatra nem adta át munkáját. Bartha Béni reformjavaslatot olvasott fel az elemi népiskolák és tanmódszerének reformjáról, s végül ha­tározati javaslatot nyújtott be e tárgyban s indítvá­nyozta, hogy mondja ki a gyűlés, miszerint az elemi iskolákat az iparszakoktatással kívánja megtoldatni, különös tekintettel a helyi viszonyokra és az egyes vidékeken szükséges életmódra. Felette sajnáljuk, hogy e szép és háromszéki kulturális viszonyainkat oly talpraesetten ismertető értekezésnek a jegyzőkönyvi elismerés és „éljeneken“ kívül semmi praktikus ered­ménye nem lett. Ajánljuk e kérdés megvitatását lega­lább a fiók­egyleteknek. Következett Demeter Samu másodelnök elő­adása a pécsi tantestületnek a tanfelügyelőség újjá­szervezése tárgyában. Előadó e feliratot általában pár­tolja, de nem látta szükségét annak, hogy tanítótestü­letünk feliratot szerkesszen. Miután azonban egyes pontjai annyira fontosak voltak az előadásnak, hogy a közgyűlés osztatlan, élénk elismerését méltán kiér­demelték: előadó felkéretett, miszerint elmondott in­dokait foglalja írásba s ez felirat alakjában az elnökség utján küldessék fel a „háromszéki tanitó-testület“ ne­vében a nm. vall. és közokt. miniszterhez. Az ezt követő közös ebéd­hely szűke miatt há­rom helyen tartatott meg. Az itt tartott toasztok közül megemlítjük a Vajna Sándorét Trefort ő­rungára, a Demeter Samuét, Antalfi Károly volt tanfelügyelőre, a Bibó Lajosét Málik Józsefre. Délután Szabó Károly mintatanítást tartott tapintatos módszerrel a földrajz bevezetéséből. A jegyző választások s az e felett tar­tott eszmecserék d. u. 1/76-ig folytak. Jánó Lajos és Nagy Károly lettek megválasztva. Este hangverseny volt A kovásznai közönségből e hangversenyen 6 (mond­­­hat) ember vett részt. Azért azonban vidékiek s a tanítók szép száma kár­pótolta az elmaradottakat. A sepsi-szentgyörgyi da­lárda egyesülve a zágoniakkal kellemes estélybe ré­szesített bennünket. Benedek Dénes és Kiss Ödön szavalatait a közönség tetszéssel fogadta. Benedek Dé­nes, kit egyik tanítótársunk „Háromszék fülemeléjének“ nevezett, magán­dalával viharos tapsokat és éljeneket aratott. A hangverseny, mint tudjuk, a 80 kros belépti díj mellett 30 frtot jövedelmezett az előleges költségek lerovása után. A második napon 9 órakor kezdődőleg Málik József felső-népisk. igazg. tartotta meg előadását az iskolai takarékpénztárakról. E valóban emelkedett lé­lekkel és nagy gonddal készített előadást a gyűlés a legnagyobb elismeréssel fogadta és határozattá emelte előadónak azon javaslatát, hogy az iskolai takarékpénz­tárakat Háromszéken csak az iskolai kézimunka behozatalával lehet életbe léptetni. Az indokolást pedig oly fontosnak tar­totta az ülés, hogy azt egész terjedelemmel jegyző­könyvre vétetni határozta. Ezután Barths Béni ajánlatára a tanító­testület elfogadta az „Eötvös alapotot és meghatározta, hogy a hetenként fizetendő 2 kr az egyes járáskörök gyűlései alkalmával lesz ki­fizetendő az illető járásköri pénztárnokhoz, kik aztán az évi tanító-testületi közgyűlésen beszámolnak, amikor a pénzösszeg felküldetik a központi pénzkezelő bizott­ságnak. Ezen tárgy után Zajzon Farkas felső-népisk. tanitó a népkönyvtárakról tartá meg elő­adását. Ezen előadást a közgyűlés úgy fogadta, amint valóban érdemelte, t. i. a legnagyobb elismeréssel. Ez ■előadásból kitűnik, hogy az az életből van merítve s igy az életre üdvösen ható, s mint ilyent melegen ajánlja a gyűlés minden tanítónak ahoz való alkal­mazkodás végett. Továbbá Bibó József barátosi tanitó a növény­tan tanításáról, különösen a p­á­z­s­i­t-félékről tartott értekezést a mikor számos pázsit-féle növényt muta­tott be, melyért a gyűlés elismerést szavaz. Ezután következett a jövői tanitó-testületi gyűlés helyiségének kijelölése. Erre egyhangúlag Kézdi-Vá­­sárhely füzetetett ki. Az indítványok közül kettő volt, mely megemlé­kezést érdemel. Egyik Málik József által következő’­ A háromszéki tanitó-testület közgyű­lése. Tisztelt szerkesztő úr! Mikor a háromszéki tanító testületnek f. hó 20 —21-ik napjain Kovásznán tartott közgyűléséről írok, teszem azt az olvasó közönség iránti kötelességből, mert amint alább látható lesz, nehezen hiszem, hogy ezen közgyűlés tudósítása illetékes helyén a „Székely Tanügyiben megjelennék. Okt. 20-kan reggeli 9 órakor zsúfolásig telt meg a kovásznai nagy vendéglő terme. Jól esett látnunk.

Next