Nemere, 1880 (10. évfolyam, 1-104. szám)

1880-09-16 / 75. szám

­ időre, úgyszintén más diplomaták is. Gladstone betegsége után legelőször Lobanov herczeghez kapott meghívást, hol konstantin nagy herczeggel ebédelt Hartington Hawardenbe utazott azonban London közelében marad, habár előbb a continens­­re akart utazni.­ Hírlik, hogy a porta a hajóhaddal való tün­tetés ellen távirati tiltakozást küldött, melyet if­jabb Musurus pasa­j­án állítólag már át is nyúj­tott a külügyminisztériumban. A por­ta ebben kijelenti, hogy a berlini szerződés értel­mében való átengedésébe belenyugodott, minden további lépés azonban oly ingerültséget keltene, hogy az átadást vérontás nélkül nem lehetne végrehajtani. A porta most arra kéri a hatalmakat, hogy a tüntetést egyelőre halasszák el. Kogalniceanu miniszter elbocsátása bizonyos. Alint Bukarestből írják, föl sem szólították őt, hogy mondjon le, hanem hanem Párizsból küldték neki a fölmentő levelet. Bratianu és Kogalniceanu meghasonlására Kogalniczeanu emlékirata szolgál­tatott alkalmat, a­melyet Párisból intézett a ro­mán kormányhoz, és a­melyben az Ausztria-Ma­­gyarországra való támaszkodás miatt hazaárulás­­ssal vádolja a román kormányt. Jelentik továbbá, hogy Francziaország min­den befolyását fölhasználja Bukarestben, hogy visz­­szatartsa Romániát az Ausztria-Magyarországhoz való csatlakozástól. A keleti kérdés: Oroszországnak nem igen tetszik az, hogy a montenegrói kérdés már-már békés kimenetellel fenyegetőzik s tőle telhetőleg azon van, hogy az érdekek összetűzését előidézze. Mig a hatalmak általában belenyugodni hajlandók a portának ama kikötésébe, mely szerint a határrendezésnél Dinosi és Gruda Albániánál maradjanak — ez lévén az albánok föltétele — addig Oroszország, mint Pé­­tervárról jelentik, pusztán Dulczigne és kerülete átengedésével nem látja „a nehézségeket“ megol­dottaknak s ezt ki is jelentette nagykövete által Konstantinápolyban. Kérdezhetnék ugyan Orosz­országtól, hogy miféle „nehézségek“ azok, a­me­lyeket „megoldani“ kellene. Montenegrónak nem életérdeke, hogy Dulczigne mellé még a nevezett pontokat is megkapja , a hatalmaknak pedig egy­általában nem érdekek az újabb nehézségek tá­masztása. De Gladstonenak bizonyára kevés kifo­gása lesz az orosz ellenvetés ellen — hiszen Tö­rökország károsítása a czél. S úgy látszik, hogy Oroszország ezék. Jog­ügyi, bíjk­ü­yiésnek nyilat­kozott ügyben korántsem sietnek a portának ki­jelenteni, hogy elfogadják javaslatát, csak adja át Dulczignót minél előbb. Sőt föl kell említenünk azt az igazán furcsa hírt, a­mely szerint a flotta­­demonstrác­ió még Dulczignó tényleges átadása után is meg fog történni, de persze csupán csak annyiban fog állani, hogy az egyesült hajók „ad oculos” fogják demonstrálni Dulczignó ódon falai­nak Európa híres egyetértését, a vén falak pedig tiszteletteljes kővéreredtséggel fogják bámulni a dicső látványt, s azután a hajók szépen eloszol­nak. Hiába, a komédiát végig kell játszani, akár van rá ok, akár nincs. A diplomáczia nem olyan bolond, hogy a porta nem remélt engedékenysége által esetleg megfosztassa magát attól a diadaltól, hogy együttes sétán mutathasson be vagy 12 — 15 pánczélos hajót ! S hiábavaló lenne a drága „Ag. Russe“ erősködése is. Pedig ma is milyen szép éneket zeng az egyetértésről, mondván: „Viktória királynő erélyes és méltóságteljes szavai, valamint Hartington marquis és sir Charles Dilke katego­rikus nyilatkozatai után — semmi sem igazolja a több oldalról fölmerült kétkedést azon egyetértés­­ben, mely a keleti kérdésekre nézve a hatalmak közt létrejött. Sőt inkább, ez az egyetértés ez idő szerint szilárdabbnak tekinthető, mint valaha volt. Párisból e hó­d­ ikéről a helyzethez a követ­kezőket írják a „Pol. Corr.“ nek : A hajóhadi tün­­tetés el van ugyan határozva, de ez még nem jelenti azt, hogy már meg is történik. Addig, míg a hadihajók Dulczigne előtt nem állanak,­­ még mindig el lehet intézni a területátengedést és az utóbb érkezett jelentések szerint Riza pasa az utolsó pillanatban ezt meg is fogja tenni. Ha ez megtörténik, a franczia kormány nagy tehertől szabadul meg. Mielőtt a tüntetés tényleg megtör­ténik, a hadihajók parancsnoka Seymour tenger­­nagy elnöklete alatt haditanácsra gyűljenek ösz­­sze. A franczia hadihajók legutóbb kaptak paran­csot az elindulásra, mi­által Francziaország béke­­szeretetét igyekszik kimutatni. Ha Dulczigne előtt tényleges kényszerítő rendszabályok válnának szükségesekké, a franczia hajóraj-parancsnok az egyszerű néző szerepét fogja játszani. A franczia kormány e kényes küldetéssel Lafont ellentenger­nagyot bízta meg, kinek parancsnoksága alatt a legkitűnőbb pánczélos hajók állanak. Lehetséges hogy azon török hajóhadosztály, mely a korfui csatornában van, csatlakozni fog az európai hajó­­ha­lhoz, hogy tanúja legyen a tüntetésnek. A tö­­rök kormánynak a Skutari tóra vonatkozó utóbbi ajánlatát a hatalmak csak azon esetben volnának hajlandók elfogadni, ha Dulczigne azonnal átada­­tik Montenegrónak. Még­ egyszer a király galicziai útjáról! Múlt levelemben kiemeltem ezen út fontossá­gát és hogy minden magyar ember csak hálával tartozik azok iránt, a­kik ezen utat előkészítették, annak valósításán munkáltak és hogy ezen út a lengyel királyság — nem ugyan a törté­nelmi, de annak egy módosított alakbani — visz­­s­zaállításának egy kedvező p­r­o­g 110- s­z­­­i le o 11 j a gyanánt tűnik fel. Hogy maga az ellenzék sem fog ellenkező nézeteket jóhiszeműleg hirdethetni, arról meg vol­tam győződve ; de hogy ennek oly nagy jelentő­ségét oly leplezetlenül hirdesse, mint a­hogy azt én tettem, ezt még csak feltételezni sem mertem volna. S nem mertem volna épen azon egyszerű oknál fogva, mert tudom, miszerint ellenzékünk­nek oly nagy a Tisza elleni gyűlölete, hogy a nap­világos tényeket is kész eltagadni, sőt elferdíteni, ha azokból valami a Tisza előnyére magya­rázható. Ezúttal azonban csalódtam. A­mit még csak remélni sem mertem volna, megtörtént: az ellen­zék is nagyfontosságú ténynek nevezi, tünteti föl ezen királyi utat, tehát oszlopot emel Ti­sza C K­álmán részére. A „Pesti Napló“, a­melynek pedig a Tisza elleni gyűlölete a végtelenig terjed, szeptember 11-iki 236. reggeli számában, miután a magyarsá­got fölhívja, hogy a királyt a galicziaihoz hasonló fogadtatásban igyekezzék részeltetni, — egyebek mellett szóról szóra ezeket mondja: „A király galicziai utazása oly politikának kezdeményezése, melyet Magyarország is régen kíván, melyet 1830 óta, mikor a váron egyéb Lengyelország helyre­állítását követelték, ötven éven keresztül a ma­gyar nemzet hiába sürgetett s mely most végre­­valahára megvalósulni készül.“ Tökéletesen igaz ! És ismételten kérdem : ki érdeme ez ? Bizo­nyára nem azoké, a kik azon 50 év alatt intézték a nemzet sorsát, a­mely „ötven éven át a magyar nemzet hiába sürgette“ annak megtételét, a­mi­nek kezdete most már a „Pesti Napló“ szerint is megtörtént. „Dobbal verebet nem szoktak fogni“, ezen példabeszédet gyakran hallottuk Tisza Kálmántól már ellenzék korában is. Úgy látszik, mint kor­mányelnök is hű maradt ezen princzipiumhoz. Az ellenzék ugyancsak telerakta őt a „muszkabarát“, n/yirro“ 1A i­O 1 ^1*111ApéK ViOCAnM 1'7impt kel. O meg csak nem is védekedett az ily és ha­sonló megtámadások ellenében. Munkált, munkált, mint a pók melynek hálóit pajkos gyermekek folyton szétrombolják s a melyet ezen pajkos gyer­mekek aztán még ki is gúnyolnak azért, hogy életet felemésztő munkája daczára is egyetlen légy vagy ártalmas rovar is hálóján föl nem akad. — Bizony szomorú állapot ez. Ha igy megyen, a szegény állatnak el kell pusztulni. Minden táp nélkül a folytonos munka ki kell hogy merítse. De az okos állat egy-egy rejtekhelyre is feszít egy-egy pár hálót ki, a­melyben azon ártalmas rovarok egy némelyike fennakad, a­melyek külön­ben azon szép cseresznyét, almát, körtvét stbit férgesítenék meg, a melyeknek egészéges megé­­rését épen azon pajkos gyermekek várják a leg­forróbban. így van Tiszával is, sőt még roszabbul Neki nemcsak a munkáját, — de még őt saját magát is szét akarják rombolni azon pajkos gyermekek. — Azonban én meg vagyok győződve, hogy a ma­gyar nemzet, a józan, értelmes magyar nemzet, ezt nem fogja tűrni. S az ellenzék gyűlésezhet, in­díthat ellenzéki lapot Kolozsvárit, Kézdi Vásár­helyit, sőt az ország minden más szegletében is, a székely nemzet — mint egyáltalán a magyarság — megmarad a józan politika terén s valamint hajdan, midőn a táborban azt kérte, hogy vessék ki ellenségét, hogy azt levágva, másnemű munkája után láthasson, úgy most is meg fogja tenni a ha­za iránti kötelességét is. Egyáltalán nem fog oly kormány megbuktatására törni, a­melynek a dő­lésnek indult országszekerét egyszer már sikerült a rendes kerékvágásba visszahelyezni, mely tehát megbízhatónak bizonyult,­ llustrius. A f. hó 7-én vívott harczok után, melyek kö­vetkeztében a keleti hadtest a Szadowa-Viszniá­­tól délre fekvő magaslatok birtokába jutott, — e hadtest a Twierska-Sanniki vonalon foglalt állást, míg a nyugati hadtest Wolostokow és Krolin kö­zött táborozott. A következő napon a két hadtest ez állásain maradt, miután 8-án fegyverszünet volt. Ez letelvén, a keleti hadtest 9-én reggel előre­nyomult az ellenséges hadállások megtámadására, melyek a fegyverszünet alatt futólagos elsánczolá­sokkal lettek megerősítve. A védelmi pontokon a tüzérség volt felállítva. Reggel fél 9 órakor az ágyuk megszólaltak s a harcz kezdetét vette. A Döpfner hadosztály a keleti hadtest balszárnyán támadást volt inté­zendő az ellenség jobb szárnya ellen. A negyedik lovas dandár a támadó fél bal szárnyának fedeze­tére Sannikinál állott. A támadó csa­patok 11 óra­kor nyomultak előre. Az összes vonalakon akció­ba léptek az ütegek s csakhamar megkezdődött a gyalogság harcza is. A 64 ágyú bömböléséhez a puskák ropogása csatlakozott. Végre közeledik a döntés pillanata — 12 óra lehetett — a midőn Albrecht főherczeg főhadparancsnok a harczot félbeszakittatta. Tekintettel a védők erős hadállá­sára és a támadó fél nem túlnyomó erejére elren­deltetett az utóbbi visszavonulása. A király a hadgyakorlatok alatt a támadó fél balszárnyán, a Döpfner hadosztálynál tartóz­­kodott s ismételten kifejezé megelégedését a csa­patok magatartása és a helyes vezérlet felett. A külföldi tisztek ide-oda lovagoltak s nagyobbára ott foglaltak állást, hol a harcz legérdekesebbnek ígérkezett.­­ Délután 1 órakor ismét felhangzott a jel a hadgyakorlatok folytatására. — A tüzérség ismét működésbe lépett és a keleti hadtest a vett utasí­tásokhoz képest megkezdette visszavonulását, mi épen olyan példás rendben ment végbe, mint az előnyomulás. Délután 3 órakor a hadgyakorlatok e napra véget értek. A király vissza­lovagolt Kry­­szowiczébe. A hadgyakorlatokon részt vett külföldi ösz­­szes katonatisztek, a katonai attadhék kivételével érdemjelekkel diszíttettek fel uralkodónk részéről. Wright, Ladeur dalia Rochetta és Pfeifer tábor­nokok a Ferencz József rend nagykeresztjét; Wit­­tich ezredes és Lessain tábornok a Lipót rend n. keresztjét; Szezerbow, Melnicky és Karff orosz ezredesek és Brugára, Ramonda alezredesek a Ferencz József rend középkeresztjét nyerték. A többiek a Lipót-rend, korona rend vagy Ferencz József rend lovagkeresztjét kapták. Lemberg, szept. 10. A díszítések közel ál­lanak a befejezéshez s fényesek lesznek. Lemberg valósággal nagy városiason néz ki. Igen sok ide­gen érkezett már meg. A lembergi ügyvédi ka­mara elnöke, Malinowski a tartományi bizottág­hoz intézett iratában részletesen kijelöli már jel­zett 100,000 forintos alapítványának elrendelését. Azon óhaját nyilvánítja, hogy ez alapítvány a ki­rály lembergi tartózkodásának emlékére „Ferencz József alapítvány“ czím­et viseljen és a következő czélokra szolgáljon : 20,000 forint kamataiból se­gélyezendők : 1) A lembergi törvényszék területén élő keresetképtelen ügyvédek és ügyvédek özve­gyei. 2) Elaggott művészek és írók, valamint szí­nészek képeztetésére is kiterjed az alapítvány czélja. 3) A gácsországi zeneegyletek. 4) A kere­­setképtelen cselédek. 10,000 frtnyi tőke kamatai­nak rendstezése : 1) Hozomány nőcselédek részére 2) Cselédek gyermekei segélyezésére, kik kézmű­vességet tanulnak és lembergi kézműveseknél szolgálnak. Az alapitó azonban az alapítványi ösz­­szeg kamatainak élvezetét élte fogytáig magának tartja fenn. Az alapítvány kezelése a gácsországi tartományi bizottságot illeti. Lemberg, szept. 10. A holnap este tartan­dó fáklyásmenet három csoportra lesz felosztva. Mindenik csoport más utczákon vonul el és a ki­­rályi lakhely előtt különválva sorakoznak. A lem­bergi férfi dalegylet vidéki tagokkal megerősítve, a sorakozás után dalokat ad elő. Ezt követőleg a király sétakocsizást tesz a kivilágított­­utczákon. A király holnap reggel k­i­l­e­n­c 7 órakor ide, a Károly-Lajos vasút vonalán. A ruthének felhagy­tak ellenségeskedéseikkel s a lengyelek ellen nem fognak tüntetni még szóval sem. Potoczky hely­tartó magára vállalta a 40 főből álló nemességi bandérium 100,000 írtra rugó költségeinek viselé­sét. Mint állítják, Potóczky a királyi utazás befe­jeztével herczegi rangra fog emeltetni. A király, ki ma Krysowicze lakosságának küldöttségét fogadta, mely köszönetet mondott az uralkodó 2000 forintnyi adományáért, a küldött­ség vezetőjét, Bankowskit arany melletivel tün­tette ki. Soc­or főigazgató hivatalos volt a teg­­­napi udvari ebédre. Zawadzki titkár értékes gyű­rűt kapott ajándékba a királytól. A „Gazeta Wowska“ hivatalos lap szerkesz­tősége holnap bankettet rendez az idegen hírlap­írók tiszteletére. Ugyancsak az idegen hírlapírók tiszteletére bankettet fog rendezni az itteni hírlap­író bizottság is. A színházi díszelőadás alkalmával előadandói nemzeti opera szövegében a következő alkalmi dolgok is előfordulnak: „A lengyel, ha szeret szeretetre nem könnyelmű és ha már szeret, sze­retni tud úgy, mint senki más. Mi szivünket atyánktól örököltük és ragaszkodunk ősi házunk- Kormányunk és az ellenzék. XIII. Kézdi-szék, 1880. szeptember 13. —— 298 «“» A király Gácsországban. A hadgyakorlatokról részletes tudósítások feküsznek előttünk. Kiemeljük ezekből, hogy a kel­ti hadtest részéről 32 gyalogsági zázslóalj, 20 lovas század és 8 üteg vett részt a harczban. A hadgyakorlatok igen sikeresen folytak le s a ki­rály teljes megelégedését fejezte ki a tapasztaltak felett. A külföldi tisztek, kiknek ezúttal volt elő­ször alkalmuk mindhárom fegyvernem összműkö­­dését szemlélni, feltétlen dicsérettel szólanak csa­pataink magatartásáról. A király kíséretével 10 én reggel 7-kor érke­zett Szadowa-Viszniába külön udvari vonaton s azonnal a hadgyakorlatokra lovagolt. A hadgya­korlat a környékről összegyűlt Igen számos kö­zönség is nézte. Az arisztokrata családok négyes fogatokon érkeztek s főleg a főrangú hölgyvilág volt nagy számmal képviselve.

Next