Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-11-08 / 90. szám
90. szám. Sepsi-Szentgyörgy, 1883. Csütörtök, november 8. 14 ■% Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Demeter-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: сБег. и ötévi Stácíí KÖNYVNYOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltterek dija előre fizetendő. ШсИЩш, társadalmi,népmdahpi. és ЧЩег XIII. évfolyam. ■ Megjelenik ezen lap hetenkint kétszer : csütörtökön és vasárnap. Előfizetési év helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve. Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 8 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyilt tér sora 15 kr. Politikai szemle. A megyei választásoktól már csak kevés idő választ el bennünket, a tisztújítási mozgalmak országszerte megkezdődtek. A megyei önkormányzat barátai lemondással és bús sejtelemmel, a kinevezési rendszer hívei örvendezve emlegetik, hogy ez lesz az utolsó megyei választás Magyarországon. És valóban, sok jelből azt lehetne hinni, hogy ez lesz az utolsó. Tizenhat év óta nem volt kormány, mely ne tartotta volna feladatának az önkormányzati jogok csorbítását s nem volt, mely még a megmaradt autonómia korlátain belül is ne gyakorolt volna befolyást a megyei ügyekre. Ez azonban csak a kisebb veszély, mely fenyegeti az autonómiát. Sokkal nagyobb az a veszély, melyet a közvélemény átalakulása rejt magában. E változás nemcsak abban nyilvánul, hogy a centralizáczió barátai napról-napra szaporodnak, hanem nyilvánul az önrendelkezési jog iránti érték elsatnyulásában is, mely fél a kezdeményezéstől s mindent a hatalomtól vár. Ebben van az autonómia legnagyobb veszedelme. Ez az önbizalmatlanság, ez a hatalom gyámkodására támaszkodó szellem az, mely illuzóriussá teszi az önkormányzatot, mielőtt maga az intézmény megszűnt volna. Mi azonban azt hisszük, hogy a közvélemény átalakulása korántsem oly nagy, mint a centralisták hiszik. Sőt mintha már a mostani választási mozgalmakban is jelei mutatkoznának a gyámkodó szellem elleni visszahatásnak. A megyei tisztviselőben kezdik nemcsak a jó közigazgatási hivatalnokot keresni, ami mindenesetre egyik főkellék, de csak egyik kellék , hanem az autonomikus jogok őrét és védelmezőjét is. Megyénkben is kezd egy ily párt sorakozni, mely uj szellemet akar a hanyatló megyei életbe önteni s fel akarja frissíteni az önkormányzat elatélt hagyományait. Üdvözöljük e törekvésében és sikert kívánunk. A magyar határon, Szeben közelében a Vulkán szorosban nemrég történt összeütközés, mely a magyar csendőrök és romániai katonák közt folyt s az utóbbiak közül néhányat a mi csendőreink elfogtak s a legközelebbi szolgabiróhoz kisérték azért, mert felgyújtottak egy határszéli őrházat, s szombaton szóba jött Bukarestben az oláh képviselőházban. Bratianu miniszterelnök az e tárgyban hozzá intézett interpelláczióra azt felelte, hogy a kérdéses esetnek általában nagy fontosságot s túlságos jelentőséget tulajdonítottak. ( ugyan azt hiszi, hogy az illető határőrállomás oláh területen van , azonban az ügy megvizsgálásával osztrák-magyar-romániai bizottság bízatott meg. A kamara erre szavazás megejtése nélkül napirendre tért. A csehek, észrevéve a nyugtalanságot, melyet a szláv törekvések keltettek a magyarokban, közelednek hozzánk s barátságot akarnak velünk kötni, hogy megakadályozzák az osztrákokkal a szláv törekvések ellensúlyozására kötendő szövetséget. Dr. Rieger cseh pártvezér Bécsben fölkereste Falk Miksát s értekezett vele az Ausztria és Magyarország közti viszonyról s a csehek helyzetéről Magyarországgal szemben. Ez értekezésre egyik cseh lap, a prágai „Cseszké Noviny“ a következő megjegyzéseket teszi : „Igaz ugyan, amit dr. Rieger mondott, hogy a cseh nemzet rokonszenvez Magyarországgal s hogy e rokonszenv egyformán illeti a magyar államot, mint egyes nemzeteit, de kiemelendő, hogy a rokon szlávtörzsek iránt érzett rokonszenv melegebb, mint az, melyet idegen nemzetek iránt táplálunk. A vér nem víz. Amint a magyarok szívükön hordják a maroknyi bukovinai magyarok sorsát, kiket semmi veszély nem fenyeget, úgy a csehekre nézve sem lehet közönyös testvéreik millióinak sorsa. Ezen faji rokonszenv azonban megegyeztethető a magyar ügyekben elfoglalt neutrális állással. Mi sem kívánunk a magyaroktól egyebet, mint barátságos neutralitást, hogy addig ügyeinkbe ne avatkozzanak, mig azok a magyar érdeket nem érintik. Mi ilyen állást foglalunk el Magyarországgal szemben.“ Egy magyar származása és fényes neve mellett is a magyar alkotmányos szabadság nagy ellenségének halálát jelentik Bécsből. Fogarasi Nádasdy Ferencz gróf, az egykori erdélyi udvari kanczellár, a tetőtőltalpig osztrák főur, kinek csak neve volt magyar, de szelleme, érzelmei és lelke pecsovicsabb volt a legreakczionáriusabb osztrák tábornoknál is, a múlt héten Bécsben meghalt 8,5 éves korában. Nádasdy gróf egykoron osztrák igazságügyminiszter, aztán erdélyi kanczellár volt. Politikai szerepet főleg a Bach-korszak utolsó éveiben és a provizórium alatt vitt. A franczia képviselőházban élénk viták folytak le Francziaországnak a tonkingi kérdésben követet politikája fölött.Francziaország tudvalevőleg expedícziót küldött Tonkingba ottani gyarmatai biztosítása és terjeszkedés végett. Ez expedíczió miatt összeütközésbe jött Klímával, mely a Tonkinggal határos Annám fölött fenhatóságot követelt magának. Az öszszeütközés még nem került nyílt háborúra, de közel van ahoz; a francziák már olyan meszsze mentek, hogy aligha léphetnének vissza kudarcz nélkül s anélkül, hogy tekintélyük Kelet-Ázsiában a khinaiak előtt tönkre ne menjen, sőt talán gyarmataikat is elveszítsék. Ez ügyben Grauet radikális képviselő interpellácziót intézett a Ferry-kormányhoz. Az interpelláczió bizalmatlanságot fejezett, ki a kormány eljárása fölött. A vitában részt vettek Clémenceau radikális képviselő, Paul Bért, ki a kormánynak bizalmat szavazott, Jules Ferry miniszterelnök, Challemes Lacour külügyminiszter s mások. Végül a képviselőház többsége (339 szavazat ICO ellen) bizalmat szavazott a kormánynak. A „Nemere" tárczája. Mit csinál örömében Darkó Dénes? (Folytatás és vége.) — Hát az öreg hol maradott, földi ? Darkó Dénest végigfutotta a hideg. Ötölve-hatolva felelé : — Átkisértem az erdőn, magam meg visszajöttem erre. Dolgom van Szentgyörgyön. Több szót nem is bírt belőle az idegen kivenni. Hallgatott, mint a sír, tette magát, hogy részeg. Pedig dehogy volt részeg! Akár ha bort se látott volna ! Erős félelem kezdé szorongatni s nem győzte eléggé várni, hogy valahára elszakadjon tőle az idegen. Csókfalván túl magára maradott. Egy lelket se látott a mezőben sehol. Megtámaszkodott egy keskeny hid karfájára s gondolkozott mélyen : — Istenem, istenem ! mi lesz most belőlem ? Az az ember jól látta, hogy nem igaz után járok. Ream fog az vallani, ha kire megy majd a szomorú esetnek. Ott pusztulok el a tömlöczben, a gonosztevők között ! Mert hát bizony csak én dobtam a hóba. Hiába tagadnám. Visszatámolygott néhány lépésnyire, de megállott újra : Miért mennék már ? Megfagyott az eddig. Végem van ! Gyilkos lettem ! Jaj ! Kétségbeesve rántotta össze téli köpenyegét s lelkendezve igyekezett tovább, Szentgyörgy felé. Élesen süvített a szél : — Megállj, zsivány ! Haragos arczu emberré alakult a szakadozó felhő, melyet a szél feje fölött űzött. A keresztútnál mogorván nyúlt feléje a száraz útmutató karja, mintha meg akarná fogni. A kőcsorgó mellett álló hires feszületen elsötétült a Megváltó képe s halkan nyögött, mikor ő előtte elhaladt. Látta, hogy ellene van a világon minden ! Sírni kezdett, mint egy erőtelen asszony. Forró veríték folyt le a homlokáról s kegyetlenül rázta a hideg a belső részét. Nehéz átokkal átkozta meg azt is, ki azt a fával amikor a kertjébe ültette. Az a fa csinált belőle gyilkost, földönfutót ! Verje meg az isten minden egy levelét! A szentgyörgyi nagy jegenyék között a vámosnál szeretett volna egy pohár bort inni , de nem volt annyi lelke, hogy emberrel szemtől szembe álljon. Már éjfél után járdogált az idő, mire a faluja közelébe jutott. Még a határdombon hallotta az éjféli kakasszót. Sokáig töprengett, hányta-vetette a dolgot : vájjon haza menjen-e, vagy ne ? Majdnem megbolondult ! Utoljára abban állapodott meg, hogy reggel jókor az egészet meggyónja a papnak, azután meg rendbe szed egyetmást s feljelenti magát. Egyebet nem tehet. Óvakodva sompolygott végig az utczán. Lehetőleg a kerítések tövében haladott, hogy ne találkozzék senkivel. Mégse tudta kikerülni. A falu hidján a harangozó szembe fogta : — Te vagy Dénes ? — Én hát ! Hol jár kend ilyen későn ? — Az öreg Antal Jánoséktól jövök. Darkó Dénesnek a fejébe futott a vér s elveszett a szeme világa ijedtében. Zavartan hebegte : — Mit keresett ott? — Az öreget kurálgattuk, öcsém. Most este hozta haza az árendás zsidó. Parajdon járt sóért s a gegesi erdőn kapta meg az utón, a hóba keveredve. Részeg volt az öreg , még most se tudja, mi történt vele ? Csak arra emlékszik, hogy veled indult el Makfalváról. Darkó Dénes a harangozót, kicsibe múlt, hogy ölébe nem kapta. Egészen felháborodott a nagy öröm miatt. Sóhajtozva, kaczagva mondá : — Én Szentgyörgy felé jöttem, látja. — Jó, hogy te is haza kerültél, Öcsém. Ládd nem érdemli meg ezt a szigorú utat az a haszontalan nyárfa. — Nem is perlekedem én többet érezte ! — vágott közbe Darkó Dénes. Mondja meg reggel az öreg Antal Jánosnak, hogy jöjjön át a fiával s vágják ki a fát tövestől. Jól fog télire. Nekik adom ingyen. Oda is adta.