Nemzet, 1884. december (3. évfolyam, 809-837. szám)
1884-12-28 / 834. szám
Serkesztőség : Ferencziek tere, Athenaeum-épület, 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK :87 mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: 834. (356 ) szám. Budapest, 1884. Vasárnap, deczember 28. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földallat. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ............................................... 2 írt «■ 8 hónapra ...................................................6 , 6 hónapra ....................................................... 12 » * Az esti kiadás postai különküldéséért falulfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 Egyes szám 4 kr. III. évi folyam. Felhívás előfizetésre. Az újév közeledtével felhívjuk olvasóink figyelmét előfizetésük megújítására s kérjük lapunk barátait s elvtársainkat, hogy a »Nemzethez, a szabadelvű párt ez egyedüli magyar napilapját, körükben terjeszteni szíveskedjenek. A »Nemzett jövő évi folyama közölni fogja Jókai Mór regényének, a »Kis királyodnak folytatását s azonfelül is a legkiválóbb érdekű közleményekkel fogja ellátni olvasóit. A Nemzet előfizetési ára: Évnegyedre................................ 6 frt. Félévre..................................... 12 » Egész évre......................................24 » Az esti lap külön küldéséért havonkint 35 kr, negyedéven kint 1 írttal több. Az előfizetési pénzek a Nemzet kiadóhivatalába (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. A „Nemzet“ szerkesztősége és kiadóhivatala Budapest, deczember 27. Hasznunk van-e a keleti határ elzárásából ? Hasznunk. Szükséges és jogos-e ez az elzárás? Szükséges és jogos. A Cogalniceanu által a román kamarában tett indítványt tehát helyesen mellőzte a többség. Igaz, hogy Románia marhatenyésztése a keleti határzár következtében szenved. A prohibitióhoz áll közel, amit a határzár maga után von. A gyanús román szarvasmarhát nem eresztjük be a keleti Kárpátokon át, ennek folytán a román marhatenyésztők ki vannak zárva nemcsak a mi piacunkról, hanem részben Ausztriából is. De ez részünkről nem szerződésszegés, nem az egyezmény megtagadása. A marhavész elleni óvórendszabályok szigorú végrehajtása nemcsak jogunk, hanem kötelességünk. És nemcsak saját magunk, hanem a nyugat irányában is. Mit mutatott a tapasztalat? Azt, hogy amíg szigorú határzárt nem csináltunk, addig a marhavész minduntalan áttért hozzánk. Mint pusztító fergeteg rombolta le szinte szabályos időközökben marhaállományunkat Ha a magyar mezőgazdaságnak nehéz küzdelmei vannak, ezt főleg annak tulajdoníthatjuk, hogy nem zárkóztunk el kellőleg Romániától. A marhavészt minduntalan behurczolták , roppant veszteségek sújtották gazdáinkat; ezek következtében szenvedett nemcsak marhatenyésztésünk, hanem agriculturánk is. Mert a baromtenyésztés és az agricultura szoros kapcsolatban állnak egymással. Intensív mezőgazdaság csak fejlett baromtenyésztés mellett lehetséges. És hogy a múlt évtizedben marhaállományunk megfogyott s így érzékenyebben sújtott bennünket a mezőgazdasági verseny, e bajt Románia hozta reánk. A határzár tehát önvédelem. A végső szükség által parancsolt rendszabály. Nincs ennek egyéb oka, mint csak ez. Hogy mellette az erdélyi marhatenyésztés nyer, ez csak egy kis pozitív haszon a nagy és egyedül irányadó negatív haszon mellett. Különösen a székely marhatenyésztést a román verseny miatt végveszély fenyegette. E versenyben a székely gazdák a legnagyobb nehézségekkel küzdöttek, mert Romániában a marhatenyésztés extensive űzetve, szinte mibe sem kerül, míg Erdélyben az jelentékeny költségeket okoz. De mondanunk sem kell, hogy az erdélyi marhatenyésztés védelme nem lehetne ok a határzár elrendelésére és fentartására. Valóságos szerződésszegés volna ez, melylyel szemben Románia jogosan gyakorolna megtorlást. A valódi, sőt egyedüli ok, mint mondjuk, a marhavésztől való óvakodás. Ha Románia egyszer megszűnik a marhavész területe lenni, akkor megszűnik a határzár is. Épen ma hozza hírét a távíró, hogy a sertésbehozatallal szemben Szerbia ellen kimondott határzárt a magyar kormány mily előzékenyen megszüntette, mihelyt a szerb terület vészmentessége constatáltatott. Addig azonban nem. De kérdés, vájjon Románia egyhamar vészmentes terület gyanánt lesz-e tekinthető ? A Dobrudzsa állandó fészke a marhavésznek, mint a Granges völgye a cholerának. Onnét indul az pusztító útjára nyugat felé. Ha majd a talajviszonyok, s ezekkel a climaticus tényezők változnak — és a fejlődő cultúra meg fogja azokat változtatni — akkor megszűnik a Fekete tenger tája is a marhák pestisét létrehozni. Addig azonban nem. És még egyet. Ha Romániában lesz elég erélyes közigazgatás, a marhavész ellen már addig is megvédelmezheti területének legnagyobb részét. Ha Magyarországra behurczolják a vészt, az egész kormányzati apparátus azonnal siet elnyomására. Sem fáradságot, sem költséget nem kímélünk. Ennek köszönjük, hogy újabban a marhavész egyszer sem vett nálunk nagy kiterjedést. A román közigazgatás ellenben nem erélyes és nem megbízható. Bratianu kijelentette Cogalniceanu indítványának tárgyalásakor, hogy ez időszerűnt csak egy községben dúl a marhavész. Tegyük fel, hogy most valóban jól van értesülve a román kormány. De habár csak egy román községben pusztít a vész ma, hol van a garantia, hogy nem pusztít egy hét múlva tízben, sőt egész vidékeken ? És hol a garantia, ugyancsak a román közigazgatás jelenlegi állapota mellett, az ellen, hogy nem épp a gyanús vidékekről hoznának be hozzánk marhát s igy behurczolhatnák a vészt. Már pedig e garantia nélkül, melyet a román közigazgatás valóban nem képes szolgáltatni, nem szüntethetjük meg a határzárt, bármennyire óhajtjuk a jó viszonyt köztünk és a románok közt Amikor Bratiano reményét fejezte ki, hogy a kölcsönös egyetértés létesülni fog, e garanciát szükségkép nem hagyhatta ki számításából. A kamara is belátta, hogy Magyarországtól jogtalanság volna olyasmit követelni, amit saját érdekeinek nagy megsértése nélkül nem teljesíthetne. Ha valakinek, úgy nekünk lehetnének jogos panaszaink a román határon ellenünk alkalmazásba vett rendszabályok ellen, melyeket veszély nem igazol, az egyezmények pedig határozottan tiltanak. A román kormánynak alkalmasint tudomása sincs egyes zaklatások felől, melyeket azoknak ki kell állniok, akik Erdélyből Romániába mennek át, s melyeket a román vámőrök talán csak saját szakállukra követnek el. De a jogtalan cautio-szedések nem történhetnek a kormány engedélye, sőt rendelete nélkül, melyek mintegy repressaliát akarnakképezni a határzár miatt. De amíg az állítólagos sérelmeket részletesen és teljes megrázható adatok alapján nem ismerjük, addig nem formálunk viszonvadat. Addig mi is csak kölcsönös jó egyetértést tanácsolhatunk, mint Bratiano. Tisztázni azonban a dolgokat nem árt. Mert ha valahol úgy a nemzetközi viszonyokban áll: cara pacta honi amici. A NEMZET TÁRCZÁJA. December 27. A KIS KIRÁLYOK. Regény öt kötetben. Irta: JÓKAI MÓR. MÁSODIK KÖTET. 34 Az első szava természetesen Sára asszonyhoz lett elkiáltva: — Nincs semmi baja az Emmácskának, tekintetes asszonyom! Ezért aztán örömében Sára asszony jót ütött neki a hátára a tenyerével kettőt, ez volt ő nála az öröm kifejezése. Az uraságok egyszerre mind körülfogták a Jancsit, öt percz tartamára nem [volt Tuhutum] vármegyében népszerűbb egyéniség a Jancsinál. (A kinek még a vezetéknevét sem tudjuk , — talán soha sem is tudjuk meg?) Megtudták hamarosan, hogy nincsen semmi veszedelem. Erre a hírre aztán előjött a hátulsó szobákból Rézkuthy úr is, a homo regius. Máig is eldöntetlen kérdés, hogy váljon ő volt-e az ünnepélyes alkalomnál az előbbvaló dignitás, vagy az alispán ? Ezt törvényeink elintézetlenül hagyták. Ő előbbvalónak tartotta magát. Először is sokkal nagyobb birtoka volt a vármegyében, mint az alispánnak; másodszor pedig nem tehetett róla, hogy a legközelebbi restaurationál, mint alispáni jelölt huszonkilencz szavazattal kisebbségben maradt, és harmadszor megállta a helyét minden alkotmányos adtusnál, míg az alispán, aki különben igen jeles jogtudós és administráló talentum volt, abban a hibában bővelkedett, hogy örökös gyomorcatarrhusban szenvedett, s e miatt a Morison piruláskatulyát mindig a zsebében hordta, s ha valamikor valami criticus eset fordult elő, soha sem volt sehol található, mindig holmi sötét helyekre húzta félre magát. Különben igen derék ember volt, leszámítva a gastricus hiányait. Most tehát Rézkuthy ura foglalhatta el a helyét, otthagyá befejezetlen és aláíratlan a testamentumot, amit megkezdett, s jött felkötött karddal a Jancsi rapportját átvenni. A fiú elmondta, amit már a többi urakkal közölt, hogy a jobbágyok meg vannak nyugtatva, beleegyeznek a tagosztályba s deputatiót küldenek az urakhoz, amely nyomban meg fog érkezni, s a félreértést ki fogja magyarázni, őtet a mérnök úr küldte előre. — Nagyon jól van fiam. Monda, kegyes leereszkedéssel Rézkuthy úr, mint a ki meg van felőle győződve, hogy ezt a megjuhászodást az ő hivatalos tekintélye idézte elő, s azzal három húszast kivéve a zsebéből, méltóságos munificentiával nyujtá a Jancsi felé. A pór subancz pedig átalkodva tartá hátra a kezeit a nyújtott ajándék elől s nem látszott hajlandóságot mutatni annak az elfogadására. — Diák ám ez, nem cseléd! suga oda Decebál a homo regiusnak. — No csak vedd el fiam. Jól fog az esni neked. Én is voltam ilyen szegény legény, mint te. Ez alatt becsörömpöltek a paraszt deputatio szekerei. Hangzott a nehéz saruk tappogása a lépcsőkön, a talpzsarolás a tornáczban. Soha még szűrös küldöttség nagyobb nyájassággal nem lett fogadva! Az ékesen szóló népvezér, Pilinkó, elkanyarítá ünnepélyesen a mondókáját (rhetorikát végzett); a sok szóvirág és trópus közül végtére is az lógott ki, hogy egészen helyes és igazságos a törvénynek az az intézkedése, a mely szerint a birtok arányosittatik, a legelő elkülönittetik s a jobbágyok illetménye abból a szántóföldeikhez hozzá szabatik. Koppasztosi úr kiegészítette a vezérszónokot (miként egykor Mózes Áront), közbe duggatva az ide vonatkozó törvényczikkelyek hivatkozott szakaszait. Azért is ezzel az úrbéresek felettébb meg vannak elégedve, ahogy képviselő küldöttei nyilatkozni fognak azonnal. Azzal a tűzhalmi bírónak adatott át a szó. — Valljuk meg az igazat, kezdé ,a becsületes ember, mink mindétig is meg voltunk azzal elégedve, mert hát mondák, micsoda igazság az, hogy a Lajtyakosnak nincs több két kiló földjénél, mégis több tinót ver ki a legelőre, mint én, hanem hát a notárus uram, meg a fiskárius uram egészen másképpen beszéltek ám akkor. Valljuk meg az igazat. — Jól van, jól! vágott közbe Pilinkó; éljen a tekintetes vármegye ! Kiáltsuk: Vivát! éljen a tekintetes deputatio! éljen a tekintetes alispán ur! éljen a tekintetes földesur! vivát! vivát! vivát! S a nagy vivátozás megvonta a további szót a kellemetlen szónoktól. Pilinkó uram maga sietett a kezét nyújtani a tekintetes deputatio tagjainak, a mit azok nagyon kelletlen képpel viszonoztak: Decebál nem is fogadta el. — De hát akkor mi a patvarnak kergették el kendtek a helyszínéről a végrehajtó bizottságot ? szólt oda mogorván a fozdalmi bíróhoz. — Hát bizonyt valljuk meg az igazat: notárus uram, meg fiskárus uram azt mondták, hogy jó lesz, ha magunkkal hozzuk az asszonyokat. Pilinkó észrevette, hogy ez most mindgyárt apróra el fog árulni mindent. — hirtelen kikapta a szájából a szót. —.... Igen is, hogy ők is megértsék a dolgot. Ebből támadt aztán az a félreértés, ami sajnos következéseket vont maga után. A pandúrok az asszonynépet puskaagygyal kezdték bántalmazni, ami sokaknál rossz vért szült, s az ellenállás hajlamát fejtette ki, minthogy minden actio reactiót szül. A fegyveres hatalom időszerűtlen beavatkozása okozta a támadt zűrzavart, amelyet aztán csak nekünk sikerült bölcs rábeszéléssel elcsillapítani. Ekkor aztán méregbe jött az alispán. Atrobilosus ember volt, könnyen elfutotta az epe. Tehát a csendbiztos volt a hibás! Hol van az a csendbiztos ? Hol van a Holofernes ? Előkerítették. Fejére olvasták a bűnét. De Holofernes] nem azért volt húsz esztendőn át rabvallató, hogy ha egyszer ő kerül vallatás alá, ki ne tudja tisztázni magát. — Én tekintetes alispán úr, épen azt parancsoltam a hajdúknak, hogy senkit ne bántsanak, minden emberrel urbánus módon bánjanak, még a puskáikba is csak vak patronokat osztogattam. — Hol van hát a hajdukáplár ? Azt is behozták. — Nem azt mondtam-e én kendnek, rivallt rá a pandúrhadnagy, [hogy] a parasztokkal urbánusan kell bánni. — Igenis azt tetszett mondani. Akkor az alispán vette keresztkérdés alá. — S mit ért kend urbánus bánásmód alatt ? — Azt, hogy csak a puskaagygyal szabad őket megtaszigálni. — Kimehet kend, ostoba ember! Kend okozta az egész zűrzavart. A jámbor pandúrkáplár most aztán törhette a fejét az urak philosophiáján. Az imént azért hordták le, hogy mért nem lövetett a nép közé, most meg azért, hogy minek használta a puskaagyat ? — Már világos, hogy mind az ő hátán akarnak kimászni a csávából. Hát ő kinek a hátára mászszék most. Csak most hozzon a nemezis valakit a mogyoró palctája hordtávolába! Az urak általában véve mind bölcsen siettek arany hidat építeni a visszavonuló ellenség számára; csak Decebál maga akácziósuskodott: mindenképen választ akart kapni arra a kérdésre, hogy: — De hát ha mind az urak, mind a »kendiek« ilyen jó szándékkal voltak, akkor szeretném még is tudni, hogy kik voltak, a kik a falukon, a korcsmákban felbujtogatták a népet, hogy a tagosztálynak ellenálljon ? — Oh kérem a lássan, szólt ravaszul mosolyogva Pilinkó. Hát kik bújtogatták volna? A zsidók tették. A zsidó korcsmárosok! Ezek a rebuzeusok ! Varas békát sütöttek nyársán, azt dugták a boros hordóba, hogy a nép dühös legyen tőle. Én magam meglestem a pincze ablakon keresztül. Erre aztán rázúgott az egész epetus! — Valljuk meg az igazat, hogy... .dadogott közbe biró uram, de Pilinkó hátraránta a szűrő gallérjánál fogva. »Ne valljon kend már semmit! gyerünk vissza!« Ilyenformán minden ember szépen tisztára mosta magát a »Jordán« vizében, s aztán sietett, kiki a hintáját, szekerét felkeresni. — Aztán az Emmácskámat ott ne felejtse megint, tisztelendő ur ! kiált a Sára asszony a szekérre kapó Horházi után. Rézkuthy úr és Bakala Peti ezúttal egy kocsiba kerültek. — Spectabilis ■— monda Peti — aztán azt az egy aranyat nem hagyom ám a zsebében, ami nekem dukál. — Neked? Miért? — A testamentomcsinálásért. Azt gondolja, ingyen körmöltem azt? — Hát megadom neked azt az aranyat. De az alatt a föltétel alatt, hogy nem beszélsz az egész testamentomcsinálásról senkinek. — Akkor inkább nem kell az arany. Szépen átestek a hivatalos dolgon, meg lett a nyilványás, a jobbágyok meg voltak elégedve a rájuk esett osztályrészszel, nagy hirtelen felhányták a határdombot, s betakarták szép zöld pázsit koczkákkal; megdicsértek minden embert, utoljára még a mérnököt is, — ennek a nagy munkának a végrehajtásáért— Jancsi nyalábra szegte a mérő lánczot. Horházi úr, másodszori visszaérkezése óta olyan jól megfogadta Sára asszony parancsolatját, hogy az Emmácskának a keze csuklyáját egy pilla- Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. BELFÖLD, Budapest, decz. 27. (A nagy váradb előnye s vaskohi helyi érdekű vasút üzletének átvétele a m. kir. államvasutak által.) A helyi érdekű vasutakról szóló törvény értelmében tudvalevőleg kötelesek a m. kir. államvasutak a vonalaikba beszakadó ily vasutak üzemét a tulajdonosok kivonatára, az üzleti önköltségek megtérítése mellett átvenni. Minthogy pedig e mellett az illető helyi érdekű vasúttársulatok a külön igazgatási és sok egyéb költséget megtakarítanak, nagyobb részt igénybe is veszik a törvény ezen határozmányát és a közelebbi módozatok iránt, melyekre nézve a törvény önként érthetőleg nem intézkedhetett, érintkezésbe lépnek a m. kir. államvasutak igazgatóságával. Ez utóbbi ismét a törvény intenziójának megfelelve a maga részéről ezen tárgyalások alkalmával a legméltányosabb feltételeket szabja meg és ezáltal lényegesen előmozdítja a saját vonalaik szivócsatornáit képező helyi érdekű vasutak létrejövetelét, emellett azonban arra is törekszik, hogy az illető társulatok díjszabásaikat a közforgalom érdekében szintén a lehető legméltányosabb alapokon szabják ki. Az ilyen törekvés pedig annyiban teljesen indokolt és részben szükséges is, mert habár az engedélyokmányokban a szedhető maximális viteldíjak meg vannak állapítva, azok általános és minden körülmények közötti teljes mérvben való alkalmazása sok esetben egyenesen megakadályozná a forgalom természetszerű fejlődését és emelkedését. Ily alapon folytak értesülésünk szerint az üzletátvételi alkudozások a m. kir. államvasutak és a nagyvárad-vaskohi helyi érdekű vasuttársulat között mely tárgyalások annál is inkább érdemesek figyelmünkre, minthogy ezen a nagyváradi állomáshoz közeli várad-velenczei kitérőből kiágazó vasút, tervezett Rontó-püspök fürdői és Szombatság - dobresti szárnyvonalaival együtt csaknem 120 kilométer hosszú, kiterjedésre nézve tehát az utóbbi időben tervezett helyi érdekű vasutak között az első helyet foglalja el. A szóban levő tárgyalásoknál azon kérdés a fontosabbak közé számítandó, vájjon az illető vasút tartozik e saját járműtelepet is beszerezni, minthogy ezen körülmény az üzletet kezelő intézetnek fizetendő önköltségi kárpótlás kiszabásánál szintén számba veendő. Budapest,decz. 27. (Az általános magánjogi törvénykönyv.) Az általános magánjogi törvénykönyv tervezetének megvitatása czéljából öszszehívott értekezlet ma délután 5 órakor Pauer Tivadar igazságügyminiszter elnöklete alatt ülést tartott és az öröklési jog tervezetének bezárólag 218. §-ig haladt. Budapest, decz. 27. (A fiumei torpedó gyár.) Angol lapokban olvassuk, hogy az angol tengernagyi hivatal alkudozásban áll Whitehead úrral, a fiumei torpedó gyár tulajdonosával, aziránt, hogy gyárát helyezze át Portsmouth közelébe. Ugyanazon forrás már tudni véli, hogy Whitehead rá is állt az ajánlatra s néhány nap előtt külön bizottság küldetett ki, a mely kiszemelte a gyárra nézve alkalmas helyet, s pedig a Wight sziget partjain. — A Whitehead torpedó gyár, miként tudva van, világhírű czég, a mely Fiuménak sok tekintetben fontosságot kölcsönzött. Azt hiszszük tehát, hogy az angol tengernagyi hivatal közbelépése és a Whitehead elég arra elhatározása, hogy elhagyja Fiumét, méltán fölkeltheti a közös és a magyar kormány figyelmét , hogy ezek tán nem fogják szó nélkül nézni, hogy eme hadászati és gazdasági szempontból egyaránt jelentékeny gyártól a magyar kikötőváros megfosztassék. A SJSZTRI Budapest, decz. 27. (Cseh lapok polémiája a magyar-cseh viszony felett.) Az ó-cseh lapok heves támadásokkal illetik az ifjú cseheket, kik a szabadelvű klub ismert fejtegetéseivel s a magyar-cseh viszonyról, rontják a két szomszéd nemzet egyetértését, s kompromittálják a cseh nemzetet és képviselőit. A »Pokrok« nem tartja tisztességesnek a »Národni Listy« azon magatartását, hogy a nevezett lap dr. Rieger és követői ellen minduntalan személyes indokokból oppositiót csinál, még akkor is, ha ezzel a nemzet érdekei károsíttatnak meg. A »Národni Listy« ez utóbbi szemrehányásra reflectálva, úgy találja, hogy dr. Rieger beszéde a magyarcseh viszonyról, rece dr. Rieger csúszás-mászása a magyaroknál nem tekinthető »politikai actio«-nak s ha dr. Riegernek a cseh nemzetet lealázó csúszásmászásai lelepleztetnek, ezzel semmikép sem lehetnek a cseh nemzet érdekei megsértve. A N. L. aztán folytatja: A magyar-cseh viszonyra dr. Riegernek semmi befolyása nem lehet. Dr. Rieger beszédével a barátságos viszonyt a magyar és cseh nemzet közt épen úgy meg nem teremtheti, ha ez eddig nem volt meg, mint azt az ifjú csehek értekezéseikkel el nem ronthatják. A magyarok és csehek közti viszonyok százéves történeti fejlődés által vannak előírva, továbbá földirati helyzettel, valamint politikai, művelődési és gazdasági érdekekkel szabályozva. Ezen viszonyok megértéséhez és megbecsüléséhez hozzájárulhatnak ugyan a nyilvános felolvasások, de rajtuk mit sem változtathatnak. S ezen oknál fogva hiábavaló az a cseh lapok okoskodása, hogy a ifjú csehek, ismert értekezéseikkel a magyar cseh viszonyokról,ártottak volna a cseh nemzeti érdekeknek. A »Nár.Listy« ezek után egybeállitja a magyar sajtó véleményeit az ifjú cseh nyilatkozatról s ezt összehasonlítva a magyar sajtónak dr. Rieger beszédére tett megjegyzéseivel, azt találja, hogy a magyar közvélemény az ifjú csehek nyílt szavaira a cseh nemzeti törekvésekre vonatkozólag még kedvezőbb feleletet adott, mint dr. Rieger hízelgéseire. Nevezetesen említést érdemel a »Pester Lloyd« magatartása. Dr. Rieger beszéde alkalmából kinyilatkoztatta, hogy a magyarok bele nem egyeznének abba, hogy Csehország Ausztriában Horvátországhoz hasonló autonómiát kapjon, az ifjú cseh nyilatkozatok után pedig már azt írta, hogy »a magyarokra nézve az közönyös, hogy a csehek mi módon rendezik viszonyukat a koronához és Ausztriához, csak a kiegyezési törvény n£ legyen azáltal érintve.« KÜLFÖLD. Budapest, decz 27. (A hitei udvar és a franczia politika) Hanoiból írják nov. 10-ikéről a párisi »Temps«-nak a következőket: Itt kézről-kézre adnak bizonyos igen tanulságos okmányokat, melyeket állítólag egy magas rangú annami mandarin egy franczia tisztviselőnek birtokába juttatott, s kit nem akarnak megnevezni, nehogy Young régens törénes méhének tegyék ki, mely utóbbi nem borzadna vissza semmi eszköztől, hogy eltegyen láb alól bárkit, a ki feszélyezi az ő francziaellenes politikáját és nagyravágyását. Az okmányok, melyekről szó van, Kuang- Tuang és Kang-Li tartományok kormányzói által a hitei udvarhoz intézett többrendbeli jelentésekből állanak s vonatkoznak csapatküldésekre és a francziák ellen teendő más intézkedésekre. Érdekes látni, hogy az annamita, ki különben igen bátor és büszke tud lenni, ha a körülmények megkívánják, olyannyira meg tudja alázni magát Chinával szemben, hogy chinai tartományok kormányzói úgy bánnak Annám királyával, mintha alattvalójuk volna. Ez pedig ahelyett, hogy tiltakoznék az ilyen eljárás és bánásmód helyett, megrendeli mandarinjainak, hogy mindenben engedelmeskedjenek a chinai hatóságoknak. Volt alkalmam látni egy emlékiratot is, melyet Kuang-Li kormányzója intézett a pekingi udvarhoz. Tartalma: a francziák elleni haditerv, mely az annami udvarral egyetértőleg dolgoztatott ki s melyet most alkalmazni is látunk. Érdekes ez okmányok közül Ton-That-Thuyet kormányzó távirata, melyet azon hősökhöz intézett, kik Riviére parancsnok fejét levágták, magasztalva őket e tettekért, s a hitei udvar elismerését is biztosítván számukra, Riviére parancsnok fejéért a hitei udvar 1000 ezüst taelt adott Hoang-Reviemnek. Ebből látszik, hogy minő érzelmeket táplálnak irányunkban azon Annám kormányzói, melyet mi mindig dédelgettünk. Újabban arról értesültek, hogy Tuong, a mi protégénk lefejeztette azon szerencsétlen Hiep- Hoa családnak két herczegi tagját, kik a fiatal király meggyilkoltatása után a kormányzó kezébe kerültek, épen mikor a család Francziaország képviselőjének védelme alá helyezte magát. Megtorlatlanul fogják ez újabb bűntényt is hagyni ? — Attól tartanak, hogy a mostani helyzetre csakhamar általános anarchia fog bekövetkezni. És lehetséges-e nagyobb rendetlenséget látni annál, mely minket Tonkingban úgy, mint Annámban környez? A hitei udvar nem követte-e el még a lehetetlent is, hogy tekintélyünk ellen lázítsa az összes tonkingi lakosságot? Budapest, decz. 27. (B olgá r ügy e k.) A ruscsuki »Szlavjanin« örömmel constatálja, »hogy három napi heves vita után« a vasúti javaslat a többség által el lett fogadva. Említést tesz az előfordult botrányokról is, mely alkalommal Livacsev képviselő a Szohranijeből kidobatott. Az ovatiókról is szól, melyekkel a fejedelmet, Sztambulovot, Karavelovot és az orosz ügynököt részesítették. Ezen lap állítása szerint Bulgáriában nagy lelkesedés uralkodik és máris ki van nevezve a 45 tagból álló bizottság, mely a vasút kiépítésével, illetőleg a legkedvezőbb vasúti vonal kitűzésével foglalkozni fog. A nevezett lap Zankovot, a volt minisztert és pártját nihilistáknak és anarchistáknak nevezi, »akik minden elégületlenségnek okai«. A philippopoli »Maricza« ezzel ellenkezőleg nincsen megelégedve a mostani bolgár fejedelemségi kormánynyal, mely szerinte: »rövidlátó és az ország érdekeit nem képes megvédeni« , de nemcsak a kor-