Nemzet, 1886. április (5. évfolyam, 1288-1316. szám)

1886-04-13 / 1300. szám

SztaraszTónia: Ferencaiek­ tere, Athenaeum-épület, I. emel®*. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK ■gy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. KIADÓ-HIVATAL! Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földsaint. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ................................. ............. 2 frt 8 hónapra .. .. ......................................... 6 > 6 hónapra .......................................... .. .. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felü­l­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 2 kr. 1300. (103.) szám. Budapest, 1886. Kedd, április 13­­. évi folyam. Budapest, április 13. A képviselő­házat ma interpella­­tiókra adott miniszteri válaszok és ezekre tett viszonválaszok foglalták el. A mai ülés harmadik, illetőleg első tárgya a tőzsdeadó­törvényjavaslat indokolása holnapra maradt és Istóczy a holnapi ülésben fogja indo­kolni törvényjavaslatát. Kemény miniszter válaszolt előbb Horánszkynak az esztergomvidéki vasút tár­gyában tett interpellátiójára s a ház a választ Horánszky replicája után tudomásul vette. Most Tisza Kálmán felelt nagy érdek­lődés közt Herman Ottónak a máramarosi ügyet illető interpellatiójára s ez kölcsönzött a mai ülésnek érdeket. A miniszterelnök bő­ven kiterjeszkedett az interpellate kérdő pontjaira s több oldalról szerzett hivatalos értesülései alapján meggyőzően mutatta ki a máramarosi alispán ellen felhozott vádak tart­hatatlanságát ; kiemelé, hogy Mihálka ellen hazaisági szempontokból sem tehet kifogást, mert a szebeni gyűlésre ment máramarosi­­ románnak correct utasításokat adott s a sze­beni programm nyilvánosságra kerülése után éppen Mihálka elnöklete alatt fe­jeztetett ki a kívánság, hogy a népis­kolákban a magyar nyelv taníttassék. A kassai esküdtszék verdictje még nem jelen­ti azt, hogy az alipán ellen felhozott vádak be vannak bizonyítva, a­mint az esküdtszéki verdict természetéből is folyik. Elismerőleg nyilatkozott a miniszterelnök a mármarosi főispánról is. Hogy Mármarosban­­ ostrom­­állapot­ú volna, s hogy a kérvény aláírói el­záratnának,­­ határozottan alaptalannak nyilvánítá a miniszterelnök. Herman Ottó s a miniszterelnök ez ügyben háromszor-háromszor váltottak szót, mire a ház tudomásul vette a miniszteri vá­laszt. (Nemcsak a szélsőbal, hanem a mérsé­kelt ellenzék is a tudomásul vétel ellen sza­vazott.) A főrendiház ma szintén tartott ülést s elfogadta a pénzügyi bíróságról szóló javas­latot. A főrendiház a húsvéti ünnep előtt már nem ülésezik. Ünnep után bizottságai május 4 én kezdik el munkálkodásukat. ORS Z Á G G­Y Ü L É S. A képviselőház ülése április 13-án. Az ülés kezdete déli 12 órakor. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Tibád Antal, Szathmáry György, és Tors Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán miniszterelnök, Kemény Gábor dr., Szapáry Gyula gr. Elnök jelenti, hogy a kassai sajtóbiróság Gutt­­man Henrik panasza folytán Verhovay Gyula képvi­selő mentelmi jogának felfüggesztését kéri; bemutatja "Vajda János alparéti lakosnak kérvényét, a­melyben a reá elévülési­­ határidőn túl kivetett illeték teljes törléséért folyamodik. A kérvényeket kiadták a mentelmi, illetőleg a kérvényi bizottságnak. Csávossy Béla előadó benyújtja a gazdasági bi­zottságnak a ház márczius havi költségvetésére és a pénztári kimutatásra vonatkozó jelentéseket az illető jegyzőkönyvekkel együtt. A jelentéseket holnap fogják tárgyalni. Elnök : T. ház ! Istóczy Győző képviselő úr egy hozzám intézett levélben kéri a t. házat, méltóztassék azon jogát, hogy ő ápril 14-én indokolhassa törvény­­javaslatát, fentartani, minthogy társaival, kik szintén aláírták ezen törvényjavaslatot, abban egyezett meg, hogy ápril 14-én fogja az indokolást megtenni. Minthogy erre a képviselő úrnak teljes joga van, kérem a t. házat, méltóztassanak beleegyezni abba, hogy Istóczy Győző t. képviselő úr holnap indokol­hassa törvényjavaslatát. Következik a napirend a közmunka és közleke­désügyi miniszter válasza Horánszky Nándor kép­viselő interpellációjára. Kemény Gábor dr. közmunka- és közlekedési miniszter: T. ház! Horánszky Nándor t. képviselő úr, 3 pontból álló interpellate intézett hozzám a budapest-esztergomi vasút tárgyában. Az első pont így hangzik: »Mily stádiumban vannak az esztergom­vidéki vasút létesítése iránt évek óta folytatott tár­gyalások?« Engedje meg a t. ház, hogy anélkül, hogy hosszas taglalásokba bocsátkoznám, ezen vasút ügyét kezdettől fogva egy pár szóval megvilágosít­­sam. (Halljuk!) 1880-ban előmunkálati engedély kéretett egy Budapesttől Vörösváron át Esztergomig menő vas­útra. Az előmunkálati engedély meg is adatott, de már akkori hivatalbeli elődöm figyelmeztette az elő­munkálati engedélyt megnyerőket, hogy a kormány körében tárgyalások folynak a budapest-szőnyi vasút kiépítése iránt és hogy ez a vasút esetleg befolyással lehet a budapest-esztergomi vasút kiépítésére. A minisztérium kebelében a tárgyalások tovább folytattatván, egy terv merült fel, amely Esztergomot is érintve vezette volna a fővonalat tovább. Ezt kö­vette egy második tervezet, amely később el is fogad­tatott és amely az egyenes irányt kívánta megtartani és amely szerint, ezen irányból kiágazólag Torbágy­­tól volna egy szárnyvonal Esztergomig vezetendő. Később azonban midőn a budapest-szőnyi vonal véglegesen megállapíttatott, a Torbágy-Esztergomi tervezett szárnyvonal elejtetett és pedig azért, mert ez a fővonalnak nem nélkülözhetetlen kiegészítő része, amennyiben ez, habár fontos is, még­sem egyéb, mint vicinális vasút és azért, mert ez jelentékeny összegbe, az akkori számítások szerint 3.500.000 írtba került volna, sőt attól lehetett tartani, hogy e vonal kiépítésének költsége a 4 milliót is elérte volna. Ennek következtében miután a kormány, oly vicinális vasutat, a­mely állami garantia mellett épí­tendő ki, már akkor is nem szívesen ajánlott, nem maradt egyéb hátra, mint a fővonalra szorítkozni és erre vonatkozólag nyújtani be a törvényjavaslatot. Az előmunkálatra engedélyt nyerők, később pedig ezek jogutódai a tervezett vasút előmunkálatait a vonatozásra nézve elkészítették. Ezek azonban hatá­rozottan hibásak voltak, a­mennyiben az volt ter­vezve, hogy Esztergomból jövőleg, Ó-Budán felül a Duna partjára vezettessék a vasút. E terv szerint tehát az azon irányból jövő uta­sok, podgyász és kőszén küldemények, a fővárostól bizonyos távolságra tétettek volna le, a­mi kétségkí­vül igen hátrányos lett volna. Ez később akként iga­­zíttatott ki, hogy a tervezett vasút a déli vaspálya indóházába vezettessék be, a­honnan az részint köz­vetlenül, részint pedig az összekötő híd által össze­köttetésbe jött volna a fővárosnak balparti részével tehát a régi Pesttel. Az első tervezet szerint a ka­nyar- és emelkedési viszonyok hibásak voltak és nagy nehézségekkel jártak, mennyiben az emelkedés 20 per­­mille volt és a kanyarok igen élesek volának. Később a tanulmányok folytattatván, az emel­kedés leszállittatott annyira, hogy az jelenleg Eszter­gom felől jőve, tehát azon irányban, a­honnan a na­gyobb teher szállittatik a fővárosba, 12,5 per mille, a­mi már most megfelelőnek tekinthető. Megvizsgáltatván a tervek és a kormány által jóváhagyatván, már 1883-ban azon ponton volt az ügy, hogy a vasút kiépíttessék. De megakadt a cautio letételének kérdésében, mely a vasutat illetőleg 150.000 forintban lett megállapítva. Az illető con­­cessionarius több, számára kitűzött terminust nem tartott be, igy tehát a kormány tulajdonképen nem volt obligábtan. De más szintén nem volt, a­ki ugyane vonalra kívánt volna pályázni, a­míg nem a múlt évben érkezett be egy ajánlat, a­mely nem e vonalra, hanem a Torbágytól Esztergomba terjedő vonalra nézve kért előmunkálati engedélyt. Erre vissza fogok még térni, most csak azt kí­vánom még megjegyezni, hogy a múlt év végén a concessionarius kimutatta azt, hogy összeköttetésben van egy jelentékeny pénzházzal, mely az esetben, ha feltételei teljesítettnek, kész a vasutat maga kiépít­tetni. Ez irányban a tárgyalások jelenleg folynak s re­mélem, hogy hosszú időt semmi esetre sem fognak igénybe venni és azzal az ügy ezt illetőleg el fog dőlni. Úgy hiszem, ezekben válaszoltam azon kér­désre, hogy mily állapotban van a budapest-eszter­gomi vasút kérdése. A t. képviselő úr második kérdése ez : »Mi az oka annak, hogy az esztergom-horbágyi helyi érdekű vasút előmunkálati engedélye iránt, többek által még a múlt évben beadott kérvény máig sem intézte­tek el?« Ennek az az oka, hogy érintkezésben marad­tunk az említett concessionariusokkal, daczára annak, hogy jogilag megszűnt az azoknak adott előmunkálati engedély érvényessége. Láttam ugyanis, hogy mind jobb és jobb terveket tud bemutatni és végül ki tudja mutatni azt is, hogy jelentékeny pénzházzal van ösz­­szeköttetésben, a­mely eventualiter hajlandó kiépíteni a vasutat. Ezért nem akartam más concessionariussal tárgyalni, a­ki egy szerintem kevésbbé kedvező irány­ban építene, a­melyre nézve egészen új munkálatokat kellett volna kezdeni és keresztül kellett volna vinni az ügyet mindazon a nehézségeken, melyek az ily vasút létesítésével össze vannak kötve. Említettem, hogy a torbágyi vonalat kevésbé előnyösnek tartom, és ezt ismételhetem. A Budapest- Torbágy-esztergomi összeköttetést Budapest-eszter­gomi összeköttetésnek nem fogadhatom el. Szívesen elismerem, hogy ipari szempontból az is fontos. Nagyon jól tudom, hogy ama völgyben, melyen a vonal keresztül vezetne, egy előre törekvő tevé­keny társulatnak van terepe, melynek támogatá­sára szívesen megteszek mindent, a­mit törvényes ha­táskörömben tehetek. De azt nem fogadhatom el, hogy a budapest-torbágy-esztergomi összeköttetés ugyanaz, mint a budapest-esztergomi, mint­hogy amaz majdnem olyan hosszú, mint a buda­­pest-vácz-esztergomi, tehát azzal nem nyerne Buda­pest és nem nyerne Esztergom sem. Az a különbség is volna e kétféle összeköttetés között, hogy annál a budapest-torbágy-esztergomi összeköttetésnél a vasút Torbágyig szárny­vonalon menne és csak Torbágytól beljebb fővonalon, mig Esztergom- Nánától­ odáig csak fővonalon kellene men­nie, így időnyereség a személyszállításra nézve amannál az összeköttetésnél alig volna. A teher­szállításra különösen a kőszénre nézve is kérdés, hogy melyik vonal előnyösebb? Az a vonal, mely tervezve van közvetlenül Budapest és Esz­tergom közt, hamarabb éri el a telepet, a­mely­nek egyik része Dorognál, a másik része az An­­navölgyben van. Az egyik összeköttetés a főtelep ke­leti oldalán, a másik annak nyugati oldalán menne el de az utóbbin a kőszéntelepek közelebb esnének a fő­városhoz. Továbbá azt gondolom, hogy az is bír fontos­sággal, hogy abban az irányban oly helyek vannak, me­lyek nyári lakók építésére alkalmasak, míg a másik irányban ilyenek nincsenek, már­pedig egy főváros környékén ily lakások létesíthetése közegészségi szem­pontból is óhajtandó. Én kétségkívül előnyt adtam az esztergom-bu­­dapesti közvetlen összeköttetésnek, s ennélfogva nem nagyon sürgettem a másik irányt, melyet hátrányo­sabbnak tartok. Azt mondhatja valaki, hogy én egyik vagy má­sik irány mellett ezen esetben pressiót gyakoroltam. Igenis azt tettem és azt gondolom, nemcsak én, de minden közlekedési miniszter kell, hogy egyszer más­szor pressiót gyakoroljon bizonyos irányok mellett és ellen. És őszintén bevallom, hogy ezen pressió gya­korlásában egészen azon határig megyek el, hogy nem egy előmunkálati engedély kiadását határozottan megtagadom vasútpolitikai szempontból, ha az a fo­­galmi politikával ellenkezik.­­ Harmadik kérdése a t. képviselő úrnak ez .Meddig szándékozik még a miniszter úr akadályozni az Esztergom vidéki érdekeltséget abban, hogy magán úgy, a­mint tud, segíthessen.« Már bátor voltam említeni, hogy remény­em, hogy jobbra vagy balra eldől ez ügy, de azt nem me­rem állítani, hogy azzal végződik, hogy ki fog épít­tetni a vonal azon irányban, melyben tervezve van. Rövid időn eldől a dolog azon hát mögött levő pénz­erővel is és akkor lesz mód arra, hogy új tárgyalások indíttassanak meg. Egyébiránt legkevésbé sem kívánok e tekintet­ben titkolózni, s kijelentem, hogy azon leszek, hogy ha mások építik is e vasutat, ugyanezen irányt tartsák meg, mert ez irányt előnyösebb­nek tartom, mint a másikat. Azt legkevésbbé sem kívánom eszközölni , hogy az Annavölgy­­ben soha se legyen vasút, de ha az esztergom­­budapesti összeköttetésről van szó, kijelentem, hogy ezt rövidebbnek, czélirányosabbnak tartom. Ezekben kívántam válaszolni a képviselő úr in­­terpellációjára. Kérem a t.házat méltóztassék vála­­laszomat tudomásul venni. (Helyeslés a jobboldalon.) Horánszky Nándor mindenelőtt kijelenti, hogy szerinte czélszerűbb az esztergom-horbágyi össze­köttetés, mint a közvetlen esztergom-budapesti. De rá nézve különben egyedül az érdekes, hogy azt a vasutat gyorsan építik-e ki ? A miniszternek azon állítása, hogy ez a vasút csupán vicinális vasút fon­tosságával fog bírni, nem fogadható el. A­midőn a kormány a torbágy-esztergomi vasutat tervezte, szárnyvonalat is akart építeni, tehát országos fontos­ságúnak tartotta eleve. Emlékeztet arra, hogy a buda­szőnyi vasút ki­építését mennyire sürgették annak idején Budapest összes iparosai, akik azt bizonynyal nem cselekedték volna, ha vic­inális vasútról van szó. A­mi a most folyó tárgyalások harmaros befejezésének ígérését il­leti, ezzel megelégednék, de minthogy a miniszter a megkezdett úton akar haladni tovább is, amiben ma­gánérdekek támogatását látja a közérdekkel szem­ben, a választ tudomásul nem veheti. Ebben különben szomorú jelét látja az időnek, azon légkörnek, mely­ben közéletünk mozog. Ezért a miniszter válaszát tudomásul nem veheti. (Helyeslés balfelől.) Kemény Gábor b. közmunka és közlekedésügyi miniszter: T. ház! Csak azt kívánom megjegyezni, hogy én eléggé határozottan hangsúlyoztam, hogy a közügy szempontja és a közforgalom érdeke az, a­mi engem vezet. Méltóztassék meghinni, semmi néven nevezendő személyes tekintet nincs, mely inkább arra vezethetne, hogy a másik irány mellett lépjek fel és azt mozdítsam elő. Erős meggyőződésem, hogy ez az irány he­lyesebb a közügy szempontjából, melyet törvényes eszközökkel lehetőleg elő kívánok mozdítani, azért kérem a t. házat, nyilatkozatom tudomásul vételére. (Helyeslés jobbfelől.) Horánszky Nándor csak annyit jelent ki, hogy valószínűleg lesz még alkalma adatokkal bizonyítani azt, a­mit ma állított. A választ tudomásul nem veszi. A ház többsége a miniszter válaszát tudomá­sul veszi. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház! (Halljuk!) Hermann Ottó képviselő úr intézett hoz­zám egy interpellation melyet, miután mégis bizonyos idő előtt létetvén, talán, nem is lehet már a t. ház emlékében, bátor lesz­­ mindenek előtt felolvasni. (Olvassa)­­Van,o injomrtitt, vogy isTiT.1111 a sajtóperben, melyet Mihálka László Mármarosmegye alispánja Hollósy István szerkesztő és megyebizottsági tag ellen indított s a mely a kassai kir. törvényszék mint sajtóbiróság előtt 1885. évi május hó 11-ik és követ­kező napjain letárgyaltatott Mihálka László mint köztisztviselő ellen a bizonyítási eljárás foganato­síttatott ? Van-e tudomása, hogy a bizonyítási eljárás oly tényeket derített fel, melyek az esküdtszéket és en­nek során az ítélő törvényszéket arra bízták, hogy a rágalmazás vádját teljesen elejtse ? Van-e tudomása, hogy szakértő tanuk hit alatt tett vallomása alapján többek között kiderült az, hogy Mihálka László mint közbirtokossági elnök törvényt szegett, ezt mint alispán helyben hagyta miáltal Borsa és Visó egykor vagyonos községek koldusbotra jutot­tak. Van-e tudomása, hogy a bizonyítási eljárás so­rán kiderült az, hogy a magyar állam sarokköve el­len irányzott dákoromán mozgalom elhatalmasodott ? Van-e tudomása a visszaélések egész sorozatai­ról, a­melyeket a bizonyítási eljárás földerített ? Ha van ezekről tudomása: mi volt az ok, hogy a felelősségre való tekintetből a szükséges intézkedé­seket meg nem tette ? Ha nincsen tudomása, szándékozik-e a felelősség elvénél fogva vizsgálatot indítani és esetleg számon kérni Mármaros megye főispánját a felügyelet megsze­géséért és szándékozik-e általában a törvényszerű el­járást foganatosítani, ezáltal Mármaros megyének a békés fejlődés feltételeit, sértett közérzületének a tör­vényes elégtételt megadni? Te­hát, a sajtóperről és annak folyamáról hiva­talos értesüléssel nem bírtam, mert az a maga rend­je szerint az esküdtszék előtt folyt le, s a bíróság nem lelt okot arra, hogy a közigazgatási hatóság közbe­lépését utólagosan felhívja. Azon ügyek az ő egészük­ben, a­mint a sajtóbíróság előtt folytak, egyéni panasz folytán sem jutottak elém. Egyes, ott felmerült ese­tekre nézve kapcsolatosan másokkal, a sajtóperben is megnevezett Hollósy úr, gondolom, kilenc­ pont­ban foglalt panasza került ugyan Mármaros megye közgyűlése elé, de ezeket a közgyűlés alaptalanok­nak találta és épen azért semmi különös intézkedés­nek szükségét fennforogni nem látta. Leszek ugyan bátor, ha kell és ha szükségesnek mutatkozik, illus­­trativul egy pár esetet is felhozni. (Halljuk!) Különben meg kívánom jegyezni, hogy az in­­terpelláció megtétele folytán az igazságügyminiszer útján megszereztem a sajtóbírósági adatokat, vala­mint felvilágosítást szereztem az illető alispán és fő­ispán útján; ezeknek alapján leszek bátor azokat elő­adni, a­miket válaszolni fogok. De mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy a képviselő úr azt, hogy az esküdtszék kimondotta, hogy nincsen rágalom, már úgy látszik venni, hogy ezáltal be van bizonyítva, hogy azok, a­mik az alis­pánról állíttattak, valók. Ezt t. képviselőház, nem le­het elfogadni. (Úgy van­ jobbfelől). Én igen jól tu­dok és mindnyájan tudunk eseteket, midőn az ily rágalmazás vádja alól a vádlott felmentetett, pedig a rágalmazás ténye valóban megvolt; de azon vádak és ráfogások, melyek miatt a rágalmazás vádja emelte­tett, semmi esetre bebizonyítottaknak nem tekintet­tek , mert egyáltalán azt, hogy valaki a rágalmazás vádja alól az illető sajtóbíróság útján fölmentetett, azt hiszem, a vádló ellen bűnbizonyitéknak elfogadni semmi szin alatt nem lehet. (Helyeslés jobbfelől). A mi már a dolgot főbb pontjaiban illeti, mert az egyik fővád a borsai és visói erdőknek Mihálka alispán, mint közbirtokossági elnök általi elpusztítása s ennek folytán azon községeknek elszegényedése, az előttem levő adatok alapján mondhatom, hogy a bor­sai erdő, melynek az alispán 1878-tól 1882-ig volt közbirtokossági elnöke, annyira pusztíttatott már a század elején, hogy egyszer kormánybiztos is kül­detett ki, később pedig 1813-ban már­i­s azonkívül egész sorozata következik az intézkedéseknek — ha­tósági rendszabályok alkalmaztattak az erdőpusztítás ellen. Később bekövetkezett az, hogy 1863-ban, mikor a közbirtokosság már az adót sem volt képes meg­fizetni, az akkori hatóság nagymérvű faeladást rendelt el a közbirtokosság rovására azon erdőkből; de már 1865-ben — mert több év során kellett volna egy bizonyos mennyiségű fának kiszolgáltattatnia — az, aki a vételt tette, kérte magát — és ezt meg is nyerte — felmentetni a szerződés alól; miután azok­ban az erdőkben fa, a­melyet felhasználni lehetne, nem létezik. Gondolom, ezekkel szemben azt mondani, hogy az erdőelpusztítás azon négy év alatt, tehát Mihálka alispán által történt, még­sem lehet. Hasonló a helyzet a vissói erdőben, azon kü­­lönbséggel, hogy ott az állam is érdekelve lévén, mégis elejétől fogva az állami erdőhivatalok útján korlátoztatott a fa pusztítás, úgy, hogy az oly nagy mérvűvé nem válhatott mint a borsai erdőben. A­mi a községek elszegényítését illeti és ami némileg az alispáni és erdőközbirtokossági elnöki helyzetre is vonatkozik, mindenekelőtt meg kell je­gyeznem, hogy azon erdők nem községi erdők tehát nem mint ilyenek a rendes hatósági felügyelet alatt levő erdők, hanem közbirtokossági erdők, ami azok természetére és az irántuk követendő eljárásra nézve okvetlenül igen nagy különbséget tesz ma is, de tett még sokkal inkább az erdőtörvény behozatala előtt. De a­mi a közbirtokosság károsítását illeti, adatok feküsznek előttem erre nézve is, melyek bizo­nyítják, hogy míg 1878. előtt ismét oly helyzetben volt a közbirtokosság, hogy erdejük után az erdei adót sem bírták fizetni , 1878 — 1882-ig Mihálka működése alatt az adó megfizetésén kívül a borsai közbirtokos­­ságnak 12 ezer néhány száz, avisornak 9 ezer néhány száz forint jövedelem volt biztosítva, a­mint ezt a beterjesztett iratok és számadások igazolják. Visszatérve arra, a­mit már említettem, hogy minő az erdők természete és minő befolyása van annak a hatósági eljárásra, meg kívánom még jegyezni azt, hogy épen ezen általam említett szempont vezethette Máramaros megyét, hogy midőn ugyancsak Hollósy bizottsági tag úr által fölvettetett a kérdés, hogy a közbirtokossági elnökség és az alispáni hivatal incom­­patibilis, igen nagy többséggel elvetették ezen in­dítványt. De mindennek daczára az alispán lemondott, maga is látva, hogy nem teljesítheti teendőit, és csak e közbirtokosság egyhangú kérelmére tartotta meg az elnökséget; a belügyminisztérium pedig már 1885-ben épen ezen megyei végzés folytán kimondotta, hogy az alispán felszólítandó, hogy mondjon le az elnökségről, mert ha nem incompatibilis is a két állás, de egy em­a­­ntAmrtir füünim­it „atír—- -------. -Gi­­nek folytán az alispán a borsai és vissói közbirtokos­sági elnökségtől tényleg visszalépett. Gondolom, még két kisebb közbirtokosságban élnök addig, míg lebo­­nyolíttatnak az ott függőben levő ügyek. Ez a tényállás az erdőkre nézve. A­mi az egyes panaszokat illeti, itt mindenre kiterjeszkedni, azt hiszem, aligha lehetne czélszerű és szükséges. De ott van pl. az a panasz, hogy a borsai és a vissói regálét szabályellenesen adta ki. A borsaira nézve itt van kezemnél azon megyei végzés, mely a haszonbérbe adás iránt az illetők előterjesztésére hozatott, itt vannak a meghirdetésről szóló bizonyla­tok. Az tehát szabályellenesen kéz alatt ki nem ada­tott. A vissói regale pedig, ha jól tudom, a görög egyesült egyháznak van átengedve, és nem is Mihálka alispán úr által adatott ki. Ilyenek azon vádak is, a­melyek egy hídépítésre vonatkoznak, pl. a­hol ki van derítve a teljes correct eljárás, s ilyenek mindazok, melyek concret, megfog­ható alakban terjesztetvén fel, lehető volt, hogy azok nyomai és az azokra vonatkozó bizonylatok iránt biz­tos tudomást szerezni lehessen. Egyébiránt, hogy az interpellációnak ezen részé­vel végezzek, biztosíthatom a t. képviselő urat, hogy bárhol és bárki által történjenek visszaélések, azok általam törvényes hatáskörömben mindig a legna­gyobb szigorral fognak üldöztetni. (Mozgás a szélső­baloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) De arra is kérem a képviselő urat, figyelmez­tesse az illetőket, hogy visszaélések orvoslásánál, va­lamely vidéken a béke és nyugalom megőrzésének módja nem az, hogy az ügy oly fórum elébe vitessék, mely azt részleteiben eldönteni nem képes, hanem, ha vannak körülmények, ha pl. az illető Hajóssy bizott­sági tagot a sajtóper folyamán büntetendő cselekmé­nyeket vél látni, ott van a rendes bíró, ha közigazgatá­silag megtorlandókat, ott van a közigazgatósági ha­tóság, a­mely bizonyosan nem fog senkit kímélni, ha a felszólalás nem úgy történik, mint azon bizottsági­tag urnak általam említett egy-két felszólalása a ha­tóságok ellen bizonylatok nélkül, hanem úgy, hogy azok nyomán eljárni lehessen. De azt az állást sem a bíró sem a közigazgatási hatóság el nem foglal­hatja, hogy ha valaki vádolta­tik, azt már azért bű­nösnek is tekintse. (Helyeslés jobbfelől.) Miután a t. képviselő úr a főispánt is érintette, határozottan mondhatom, hogy eddig legalább semmi legkisebb okom sincsen a főispán ellen, a felügyelet vagy az vizsgálat elmulasztása miatt eljárást indítani. Én egész működéséből úgy ismerem, mint olyant, ki felügyelői kötelességét pontosan teljesíti, s épen az erdő­pusztítási kérdésekben is, épen mert látta fon­tosságát annak, hogy ezen ügyek rendeztessenek, és miután az új erdőtörvény lehetővé tette, hogy az er­­dőpusztítások meggátoltassanak, a közigazgatási bi­zottság erdészeti osztályának vezetésére maga vállal­kozott. Sajnálom, hogy nincs itt a kereskedelmi mi­niszter­­. collegám, de bármikor megkérdezheti tőle, vagy az erdészeti osztálytól, hogy ez a főispán nem jár-e el kellő szigorral és erélylyel, és nem teljesíti-e mindazt, a­mit hatáskörében teljesíteni köteles ? (He­lyeslés jobbfelől.) Még egy igen súlyos vád emeltetett Mihálka al­ispán úr ellen. Úgy állíttatik oda, mint a ki a ma­gyar, román és orosz faj közt, a­mely Mármarosban — el lehet mondani —­ eddig mindig példás egyetér­tésben élt, ő zavarólag hatna, mintha az állam sark­érdekeit megtámadó valamely mozgalomnak élén, mint annak előmozdítója állana, és ha jól emlékszem, a t. képviselő úr ezen alkalomból, felemlítette a legutóbbi képviselő választásokat is. Én azt gondo­lom t. képviselőház, hogy az, a­kinek háta mögött egy a megyei közpályán megfutott hosszú hivatalos működés áll, arra nézve csakugyan lehet és kell bizo­nyítéknak lenni, ha ő oly irányban rosszul működött vagy hatott volna. De viszont nem érdemli, hogy rossz működéssel vádoltassék, a­mikor ez róla ki nem mutatható, sőt ellenkezőleg, felmutattatik éppen az, hogy a szebeni híres congressus alkalmából ő volt az, a­ki a máramarosi követnek tanácsoló módon jó uta­sítást adott, és midőn azon hires szebeni határozat létre jött, az ő elnöklete alatt történt a tiltakozás az ellen és az ő elnöklete alatt kérték a máramarosi ro­mánok, hogy az iskolákban a magyar nyelv tanítása behozassék. (Helyeslés a jobb oldalon.) Az utolsó képviselő választásoknál, 1. képvise­lőház, igaz, ő az egyik kerületben egy magyar képvi­selőjelölttel szemben egy román ajkú megválasztását támogatta és az meg is választatott. Ha valaki, én bizonyosan sajnálom, mert egy a szabadelvű párthoz tartozott és annak kebelében szeretett és becsült ma­gyar képviselő bukott meg miatta. De talán mégis igazat fognak nekem adni a t. képviselő urak, hogy maga az az egy tény, hogy valaki román fajból eredő ellenzéki képviselőt választat meg egy kormánypárti magyar képviselővel szemben, mégis hazaárulásnak nem tekinthető. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Én leg­alább, ki — a­mint önök mondják — mindent csak a választások érdekében teszek és mindenkit kegyetle­nül megfenyítek, a­ki ebben nem paríroz, abban okot arra, hogy ellene vizsgálatot indítsak, vagy hogy el­ítéljem, vagy róla kezemet levegyem és ne védjem a méltatlan vádak ellen, nem találok. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés jobbfelől.) Herman Ottó mély sajnálatát fejezi ki a fölött, amit a miniszterelnök az esküdtszék ítéletéről mon­dott. Ez nem államférfi­ cselekedet volt. A mi­niszter adatait rossz forrásból merítette s infor­mation épp onnan vette, a­hova a vád irányult. Az erdőpusztítás századok óta folyt — ő nem erre fekteti a súlyt, de arra, hogy az alispán zár alá tett erdőbirtokokat irtatott ki, mint a földbirtokosság el­nöke, s amit mint alispánnak meg kellett volna védel­meznie, pusztította azt is. Russzapolyána községe a földbirtokosokkal pert folytatott, melynek eredménye egyezségképen az volt, hogy a község 80,000 forintért megkapja a kovaszinczi erdőt. A bíróság zár alá ve­tette az erdőt, hogy legyen a községnek miből fizetnie a vételdíjat, s ma még semmi megfizetve nincs, és egy szál fa az erdőből meg nem maradt. Ezt pedig Mihálka alispán tétette, mint alispán és a közbirto­kosság feje. A kassai esküdtszék ítéletében Mihálka nem kapott elégtételt, s a miniszter válasza a Mármaros­ban lobogó tűzre csak olajat önt. Ennek pedig oka egyedül a miniszterelnök, aki még erőhatalommal is megvédi a maga hivatalnokait. Mármarosba most is teljesen ukáz állapotok uralkodnak. Az alispán telje­s,llően törvényt és zsarnokosítani. Ott 15 polgár bejelentett népgyülést, engedélyt kérve rá s erre az engedélyt csak azon föltétel alatt akarták megadni, hogy az aláírók álljanak jót az egész népgyülésért. (Élénk helyeslés jobbról.) De ennek a népgyülésnek egyetlen óhaja az volt, hogy pártatlan vizsgálat indíttassék. S a népgyűlés után a polgármester a főispán megbízásából ukázban köve­telte Jakobovich Miklós népgyülési elnöktől a gyűlés jegyzőkönyvét, hogy az a belügyminiszterhez fölküldessék. (Közbekiáltások: Hát aztán ?) A szol­­gabírák elfogják azokat, akik a kérvényt aláírták, s a­ki az ívet tartotta, azt lázító czimén bepörölték. 200 tagú küldöttség készült Budapestre, s nincs a terrorismusnak az a neme, amit el nem kö­vettek, hogy ezt lehetetlenné tegyék. A minisz­ter beismeri azt, hogy ő adott ki egy rende­letet, mely szerint az alispáni állással a köz­birtokossági elnökség össze nem fér. S mi az oka an­nak, hogy a lengyel zsidóság száma a megyében leg­utóbb megötvenszeresedett ? Ezt csupán az okozta, hogy fának szállításával üzérkednek. A főispánra semmi megjegyzése nincs. A miniszter bizonynyal jól megválogatta, hogy kit tett főispánnak arra a nehéz pontra. Valószínűleg akként tekinti a mi­niszter a dolgot, hogy az alispán nem értesül­het mindenről, s azért az alispán ellenzéki jelöltjét azért utasította vissza, mert — bo­csánat a szóért, jelzője ez volt, hogy — ma­gyar kutya. A lehóczkai tanító azt hirette erről a je­löltről, hogy, ha megválasztják, a királylyal együtt ki fogja rabolni a népet, hát ne válaszszák meg. A csend­őrség följelentette a dolgot, a bíróság elé is vette — de nem hozott benne ítéletet soha. Miért ? Ki tus­solta el ezt az ügyet ? Hivatkozik a szebeni 1881-ki conventiculum emlékiratára, melynek minden pontja hazaárulás. S­zármarosban, a mint a kezébe jutott aláírások bizonyítják, nem a román és orosz nép viseltetik gyű­lölettel a haza ellen, de az in­tellig­entia. (Úgy van­ a szélsőbaloldalon.) Hivatkozik a legutóbb történt ál­lamügyészi nyilatkozatra is,­­ a­mely egyenest ál­lamellenes. S minthogy mindez állapotok okozójának, vagy eltürőjének és föntartójának Mihálkát tartja, s mert nem akarja ezt a rendkívül fontos ügyet csak úgy futtában elintézni, a miniszterelnök válaszát tu­domásul nem veszi, s kéri annak napirendre kitűzé­sét. (Élénk helyeslés balfelől.) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Hall­juk ! Halljuk!) Mindenek előtt tiltakoznom kell a képviselő úr azon felfogása ellen — és azt hiszem, hogy talán csak azért élt azon kifejezéssel, mert nem értette jól szavaimat — mintha én az esküdtszék verdietjét megtámadtam, vagy kicsinyeltem volna. Én csak azt constatáltam, hogy az esküdtek verdietje nem teszi azokat, a­mik valakiről állíttattak, be­­bizonyítottakká, miután az esküdtek nem a fö­lött ítélnek, a­mi állíttatik, mert hiszen ez a sajtóbírósági eljárás körében az ő elhatározásuk alá nem is esik, ők csak saját impressiójukat mond­ják ki a felől, volt-e vagy sem rágalom. (Igaz! ügy van­ a jobboldalon.) De verdietjük ezen állított bűn­tényre nézve bizonyítékul, azt hiszem, csakugyan nem tekinthető (Igaz! Úgy van! a jobboldalon. Ellen­mondások a bal- és szélső baloldalon.) és ebben az esküdtszékek verdictje irányában semmi néven nevezendő tiszteletlenség nincs kimondva. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.­ A képviselő úr felfogása tehát, azt hiszem félreértésen alapult s mint olyant utasítom magamtól vissza. A­mi a továbbiakat illeti, te­hát, azokra nézve most nem szándékozom részletekbe bocsátkozni, mert ezen ügyet itt elbírálni nem lehet. Azt azonban tar­tozom constatálni, hogy több oldalról beszerzett in­­formatiókon alapuló tudomásom szerint, egyre­

Next