Nemzet, 1891. november (10. évfolyam, 3295-3324. szám)
1891-11-08 / 3302. szám
ggsmicEszT&rfa! ^arenesiek-tsre, Athenaeum-épület, 1. emelet. SPersnoslek-tere, Athenaeum-ipotet, 4 lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőénghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK így mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ára 6 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) _______________Reggeli kiadás.___________ 3302. (307.) szám. Budapest, 1891. Vasárnap, november 8. US. — mm. 'VJ.'... -"..ff ■-'-r trrr?■ —■-i-—l--i" ■—i’sz.a MamaBM’ rrg.T.i ■ i.j- j-.j . ■————■»—— Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ........................ .. 2 írt 8 hónapra .......................... 6 , 6 hónapra .......................... 19 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * óra 6 kr. vidéken 8 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) X. évi folyam. Budapest, november 7. Egy vaskos kötetet tett ma Csáky Albin gr. a képviselőház asztalára. A laikus vagy a közömbös publikum előtt — mert fájdalom, a mi parlamentünkben is van ilyen publikum — meglehetősen unalmas lesz ez a könyv. Valami nagyon sokan nem is fogják végig lapozni s kétségtelen, hogy a sajtó egy része is csak olyan felületesen fog vele elbánni, mintha valami vidéki poéta költemény-füzére volna: megírják róla, hogy 289 lapra terjed s hogy mi az ára? Pedig nem költeményeket, hanem a reális valóságot tartalmazza. És az értéke nagyobb, mint az ára. Ez a vaskos kötet arról számol be az országnak, hogy a mi nemzeti kultúránk a lefolyt egy iskolai esztendő alatt mily mértékben erősödött meg a nép milliói között. Ez a kötet mutatja, hogy kultúránk táján milyen vastagra nőtt a legújabb évgyűrű. Ez a kötet mint egy hőmérő mutatja a művelődés hőfokát, amelyre fölemelkednünk sikerült. Ebben a kötetben a közoktatás állapotáról tesz jelentést a kultuszminiszter, mégpedig közoktatásunk legalsóbb fokáról, a népnevelésről. De hát a közönség nagy része azt tartja, hogy az iskola a tanítóké és tanároké s nem érdeklődik iránta. Pedig aki a nemzeti politikának nemcsak frázisait szereti, de érdeklődik annak nehéz munkája iránt is, az nem lehet közömbös a népiskolák helyzete s a néptanítók dolga iránt. Könnyű dolog oly nemzeti politikát űzni, melynek magasztos czélja messzebb alig terjed, mint a korcsmák étlapjainak megmagyarosításáig, a német váltó-űrlapok eltörléséig s a kettős nyelvű boltczégérek hazafias üldözéséig. De komoly munka s államférfiakhoz méltó föladat csak az a nemzeti politika lehet, mely a dolognak nem külső megjelenéseiben, hanem lényegében nyilatkozik, mely nem kérész-életű s tetszetős alkotásokra törekszik, hanem czélja az, hogy a magyarosodásnak s a nemzeti irányú művelődésnek alapjait és jövő fejlődésének lehetőségét biztosítsa. Mert a nemzeti megerősödést nem az a nemzeti politika szolgálja, mely a bakák nadrágzsinórjának színéért kész volna közjogi háborút inditni, hanem az a nemzeti politika, mely komoly czélokra és fontos feladatokra irányítja a nemzeti aspirácziókat s a nemzeti munkában olvasztja föl ezeket. Ennek a nemzeti politikának legszélesebb harczmezeje s legnagyobb munkatelepe a népoktatás s ennek a nemzeti politikának hívei előtt nem közömbös és nem unalmas, hogy egy év lefolyása alatt menynyire haladtunk, mennyire erősödtünk a nemzeti kultúrában, a legalsóbb fokon. Midőn azonban a miniszteri hivatalos jelentés adatait mérlegeljük és a statisztikai adatok, a táblázatok és számsorok apró mozaikjából összeállítjuk nemzeti művelődésünk eleven képét, nem szabad figyelmen kívül hagyni két körülményt, amelyek a rohamos haladásnak útját állják. Az egyik körülmény a pénzügyi helyzet, amely évekig akadályozott a gyorsabb haladásban s amely mai jobbra fordulta után is nagy óvatosságra kényszerít. Ez a körülmény az oka annak, hogy népoktatási intézeteinket oly rohamosan nem szaporíthattuk s nem fejleszthettük és tökéletesbíthettük, mint óhajtottuk volna. A másik körülmény pedig az, hogy régebben hozott törvények szabják meg az előrehaladás lassú tempóját a magyarosodásban, amennyiben nemcsak hogy az 1868-iki nemzetiségi törvény külön kedvezményeket ad a közoktatás terén a nemzetiségeknek, hanem maga az 1879-ik évi XVIII-ik törvényczikk is, amely a magyar nyelv érdekében intézkedett, megkötötte a kormány kezét azokkal a magyarul nem tudó tanítókkal szemben, akik régebben alkalmaztattak. Ha tehát igazságos ítéletet akarunk alkotni a közoktatásügyi kormány működéséről, el kell fogadnunk azt az adott helyzetet, melyben feladatát meg kellett oldania s nem szabad figyelmen kivül hagynunk az akadályokat sem, melyeket le kellett győznie. Ezeknek figyelembe vétele mellett azután nem találjuk meglepőnek azt az eredményt, hogy Magyarországon még mindig van 243 község, melyben nincsen iskola s hogy még mindig 1954 tanító van, aki a magyar nyelvet nem bírja annyira, amennyire a törvény őt arra kötelezné. Különösen nem lesz meglepő a magyarul nem tudó 1954 tanító száma, ha a statisztika részletes fölvilágosításait is figyelembe veszszük, amelyekből ugyanis kitűnik, hogy e tanítók alig egy-két kivétellel a felekezeti iskoláknál vannak alkalmazva, mert az 1709 állami tanító között csak iíz nem bírja teljes oktató képességgel államnyelvünket. A felekezetek közül pedig legkedvezőtlenebbek a viszonyok a görög-keletieknél, aztán az evangélikusoknál, görög katholikusoknál és római katholikusoknál. Legkedvezőbb a helyzet az unitáriusoknál, hol mind az 56 tanító tud magyarul s a helvét hitvallású reformátusoknál, hol 3008 tanító közül csak négy nem tud jól magyarul. A népnevelés statisztikai adataiból világosan kitűnik, hogy a közoktatásnak az az intenzív fejlesztése, amelyet Csáky Albin gróf programmal állított föl, mely nagy mértékben vállt testté a lefolyt évben. A miniszteri jelentés részletesen fölsorolja azokat az eszközöket is, amelyek által a fennálló törvények keretén belül, rendeletek által előmozdította az intenzív fejlesztést. A tantervrevíziótól a női kereskedelmi tanfolyamokig, a rajztanítástól az okszerű méhészet tanításáig a népoktatás számos ágában javított, pótolt és reformált a közoktatási kormány s e magukban véve aprólékosnak tetsző intézkedések együttvéve szép képet nyújtanak arról a czéltudatos és buzgó működésről, melyet a közoktatási minisztérium népoktatási osztálya kifejtett. E mozaikszerű működés mellett a népoktatás terén három kiváló fontosságú törvényhozói alkotást is mutathat föl Csáky Albin gróf most beterjesztett jelentésében. Ezeknek elseje, a kisdedóvási törvény most van épen végrehajtás alatt. Másodika, a tanítói nyugdij-törvényjavaslat a képviselőház előtt fekszik. Harmadika pedig, a tanítói fizetetések szabályozásának tervezete most van épen ő felsége előtt. A kisdedóvási törvény új korszakot nyit a népnevelésben, mert ennek körébe bevonja a kisdedeknek százezreit, kiknek nagy része eddig gondozatlan pusztult el, vagy neveletlenül nőtt fel. S ha a végrehajtásban közreműködni hivatott összes közegek azzal a komolysággal, lelkiismeretességgel és hazafias buzgalommal járnak el, mint maga a közoktatási kormány, úgy a törvény közegészségügyi, közművelődési és nemzeti szempontból óriási hivatással lesz az ország jövendő fejlődésére. A tanítói nyugdíj és a tanítói fizetés szabályozása pedig biztosítani fogja a népnevelők számára a megélhetést, amely szükséges arra, hogy hivatásuknak pontosan megfelelhessenek. S ha a tanítók vérmes reménykedéseit e két törvényjavaslat talán nem is fogja mindenben kielégíteni, mert pénzügyi viszonyaink között azt remélni nem is lehetett, mindenesetre óriási haladást képez mindkét javaslat az eddigi állapotokhoz képest. S aki elfogulatlanul méltányolni tudja az eszközöket, melyek a közoktatási kormánynak rendelkezésére állanak, az nem tagadhatja meg az elért eredmények után legteljesebb elismerését a kormánytól. A magyar delegáczió első ülése hétfőn, nov. 9-én délután fél 5 órakor lesz Bécsben. A NEMZET TÁRCZÁJA. Nov. 7. A főnix-madár. Jobbról-balról zizegő, suhogó nádas, az előtérben pedig Új Guineának csudás bujaságú őserdő részlete pompás növényzetével. Karcsú, tömött levélbokrétájú pandanuselkedik az ágbogas, sárga virágú, paránylevelű mimosa mellett, összeölelkezve a vad narancs fehér virágú, apró, aranysárga gyümölcsű ágaival; széleslevelü Caladiumok ingának a finom csipkézetű páfrány- és Adianthum bokrok mellett, mig kígyóként nyúlnak közéjük a Protea tömött levelű gályái a Cicasok és Chamaerops hasgatott levélzetével s ezen pompás növényzet zöldjét csodaszépen tarkítják és emelik az őserdők fejedelmei és ékszerei, az Orchideák violaszinü és biborpiros virágai, s közöttük liánok, folyondárok kúsznak, csüngnek le az ágakról. A fejedelmi virágokon, hogy a hatás annál szebb, annál igézőbb legyen , bársonyfekete és aranyzöldben csillogó szárnyú, Páris- és Priamus lepkék hintálódznak az aranylószúrkék szárnyú Anaxibias fehérbarna Agelia lepkékkel, míg a gályákon majd a törpe narancsot csipdesve, majd tollazatuk drágakő ragyogását villogtatva, csudás tolldiszük tündéri alakzatosságában, ragyogón, szintjátszva, mint a mesebeli főnixek, a paradicsom madarak majdnem minden faja ki van állítva — egy óriási üvegszekrényben — igazán pompás gruppírozásban — az Ornithologiai kiállítás helyiségében. Ritka alkalom, hogy a madarak e legritkábbjait ily sok faj, ily jellegzetes szituácziókban s pompás környezetben láthassa a közönség, mert ezek megszerzése ma sem sokkal könnyebb, mint a régmúlt századokban, mikor a paradicsom madarakat még a mesék főnix-madarának tartották, s azt hitték róluk, hogy e pompás, ragyogó tollazatú madarak egyedül csakis a napból származhatnak, földre sohasem szállnak, mert lábai nincsenek, hanem örökké a napfényes azúrban lebegve, harmattal és aetberrel táplálkoznak, s a nő tojását a hím hátára rakva, ennek hátán ülve költi ki, és ha nyugodni akarnak, úgy hosszú, bekunkorodott farktollaiknál fogva akasztják magukat a faágakra. Ezen regék sokáig fentartották magukat, annyival is inkább, mert a Chinán és Indián keresztül Európába importált bőrök mind lábak nélkül jutottak hozzánk, s maguk is a vásárra hozó pápuák és malagok Manuco-ciatának, azaz Isten madarainak nevezték őket és mert Új-Guineát egészségtelen éghajlata, lakosainak, a pápuáknak kegyetlen, vérszomjas természete miatt az utazók át nem kutathatták. És valóban látva e madarak leírhatatlan szép, csillogó tollazatát, ennek csudás, a többi madarakéból eltérő alakját, alig is lehet elhinni, hogy ezek szintén csak úgy tojásból származhassanak, mint a többi madárfajok. A mi megszerzésüket még ma is oly nehézzé és fáradtságossá teszi az az, hogy Új-Guinea szigetvilágával együtt még ma is csak oly czivilizálatlan, vad és érintetlen, mint volt Pizafetta, Magelhaens kísérőjének idejében, ki 1522-ben hozta az első paradicsom madár bőröket Sevillába. Ezek a bőrök, minthogy róluk a lábak teljesen hiányoztak, végnélküli csudálkozást gerjesztettek a tudós világban Európa-szerte s a főnix madár csudás regéje — ezzel uj tápot nyerve, újból felelevenedett s a legcsudálatosabb s kalandosabb feltevések keltek a főnixről szárnyra. Minden kétséget kizárólag ez a madár volt az ősegyptomiak főnixe, nem pedig az aranyfáczán, mint Cuvier állítja, s maga Pizaretta is a »Nap madarának« nevezte, s ezen elnevezés 1598-ig meg is maradt. Később Jan van Linschoten hollandi természettudós — azon feltevésben, hogy csakis a volt Paradicsom-kert maradékai lehetnek e hasonlíthatlan szépségű szárnyasok, ezeket »Aves paradisae«-knek nevezte, mely elnevezést 1760-ban még a nagy Linné is megtartotta, ki a lábnélküli bőrök után »Paradisea apoda« (lábnélküli) név alatt illesztette be őket osztályozásába, még csupán két fajukat ismerve. E század elejéig semmi hiteles adattal nem bírt a tudomány a paradicsom madarak életmódjáról, amikor Lesson franczia tudós, utána pedig Wallace, Bennet, majd Meyer, Rosenberg, végre hosszú, fáradtságos és veszélyes észleletek után — a regék homályába száműzve a fenti sok képtelenséget — teljes és megbízható adatokat gyűjtöttek, melyeket a hozzánk élve kerülő paradicsom madarak viselkedése és életmódja is megerősített. Ez röviden eme csudaszép madarak története, melyeknek pompás tollazata nemcsak a Kelet, az indiai Maharadzsák, a tündérszép török és mór szultánok turbánjának keresett, sőt nélkülözhetlen díszét képezte ősidőktől fogva, hanem a khinai császárok, s a mongol fejedelmek díszkövegének is elengedhetetlen éke volt a Kiói madár tollazata, így ősidőktől fogva keresték és drágán fizették e czikket nemcsak a keleti fejedelmek és nagy urak, hanem Európa divatáru piaczainak vevői is és volt eset, hogy egy bőrt, kivált a ritkább s még ismeretlen fajokét 35—40 font sterlingen (400 - 450 frt) is fizettek a 30—50-es években a londoni piaczon. Ezen nagy kereslet már ősidőktől fogva a madarak szorgalmas vadászatára ösztönözte a pápuákat s a bőröket rendesen a Ternate, Mangkaszszal és keleti Seramba jövő malaj kereskedők vásárolták össze s vitték Singaporéba, honnan Chinába és Európába kerültek. A legszebb bőrök az északi partvidék beltartományaiból Gilbikvai környékéről kerülnek. A tidorei szultán, ki a Németalföld fenhatósága alatt álló tartományokon uralkodik, évente népeitől adó fejében nagyszámú bőröket kap, miknek ott átlag értéke helyben 1—3 frt a minőség szerint. Ah°fiailA fia,k már 1535 40-ben élénk cserekereskedést űztek a paradicsommadárbőrökkel s egyéb disztollakkal, így tehát joggal vádolhatni a hollandiakat azért, hogy csak ily későn jutott a tudomány a madarak ismeretéhez, mert nekik módjukban »Hett volna a természet és életmód után kutatni de nem tettek, hanem csupán a pénzre és nyereségre gondoltak. A hollandok és India révén lett később szintén a londoni piacz kereskedő pontja e bőröknek, honnan aztán Európa minden részébe eljutottak. __ ( , A paradicsom madarak egyedüli és kizárólagos hazája csak Új-Guinea és szigetvilága: Aru, Waigiru, Mysol és Salavati szopták. ..... Természetesen ezeknek belső-, hegyvidékének óriási erdőségei az európaikra nézve még ma is majdnem hozzájárulhatjakn°k pedig itt tenyészik, itt virul az a csudaszer, a tropikus régövek minden szindus pompájába 11 ragyogó növény- és madárvilág, melyeknek alak- , és Szinpompája még a legélénkebb fantázia mer®sz szárnyalásait is messze felülmúlja. Csak itt, ez a mondhatni szűk körre szorított szigetvilág, az ő egészen függélyesen reá tűző izzó napsugaraival képes ezeket a pompás tollazatú teremtményeket produkálni, más vidék erre nem alkalmas az egész földtekén! Miért ? Ez a természet örök titka fog maradni ,tán itt van a föld minden őstermékenyítő és létrehozó erejének magva elrejtve — mondja Tyndall — mert lehetetlen máskép ezen pompából, ragyogásból és szépségből álló teremtményeket létrehozni.« És a természet minden barátja — de sőt még a laikus is - osztja Tyndall ezen elragadtatott felkiáltását, midőn eléje tárul a madárkiállítás paradicsommadár csoportja, mely nemcsak a szorosan vett paradicsommadarakat magukat, de ezek fajrokonait is egyesíti, minek a fémfényvarjakból (a Mansimene Chalybeus paradiseus) melynek bársonyfekete tollazata be van lehellve aranynyal, ezüsttel, mely a szivárvány minden színében ragyog és világos; a paradicsom szarkákból (Astrapiae) a Pompás Astrapiát (Astrapia nigra), melynek a bársony meleg, selymes lágy feketesziény a mint a világosság reá esik, az aranyló violaszin minden érczes ragyogása változik és játszik. E büszke szépségű madár füle mellett kétfelül kékes fémfényű tolldiszt, torkán érczes fényű, s izzó parázs byaczint színével szegett, irizáló fémfényű gallért visel, s hosszú farka is játszik a legpompásabb oxydált aczél kékfémfényű színeiben. A ragyogón szép paradicsom-banka (Epimachus albus), melynek az Astrapiához hasonló főszínétől meglepően elütnek oldalain a hullámos fonálvégü fehér, árvalányhajszerü tollcsomók, s végre a Büszke paradicsombanka (Epimachus magnus) ez a fejedelme a díszmadaraknak, mely hosszú farkával, érczfémfényü fekete színével, s hátán, oldalain kagylósan felgörbült, végein a zöld minden aranyos árnyéklatéban csillogó dísztollazatával a szemet kápráztatja. Lehetetlen egyenként mind leírni a csoportozat példányait, mely az eddig ismert 20—22 fajból szép számmal mutat be a valódi paradicsom madarakból is, így röviden csak a »Büszke Edenczet« (Paradisea apoda) az ehhez hasonló, de kisebb »Papua-Édenczet« (Par. papuana) hullámos aranyszínű s az árvalányhoz hasonló, de lengébb, hullámosabb oldaltoll csomóival, smaragdszin torkával; a Vörös Édenczet (Uranornis rubra) vörös oldaltollai smaragzöld fej- és torkával ; a pacsirta nagy, »Király-Edenczkét« (Lophorina regia) smaragdzöld, legyezőszerüen álló oldaltollaival, s az atlasz ragyogásával biró skarlátvörös színével s hosszan, kecsesen kihajló, zöld zászlós farktollaival mutatjuk be. E legutóbb említett madárka oly csudaszép, hogy szépsége még a malagokat is annyira elragadta, hogy ama büverőt tulajdonítják neki, hogy oldaltollait maguknál hordva, ez sérthetlenné teszi őket a barczban, mivel szerintük egyenesen az égből származik. Végre még csak a bársonyfekete Aranyló-Édenezetű (Parotia sexpennis) ragyogó mell- és homloktollai, valamint a füle mögül elálló és felmereszthető hosszú oldaltollaival, és a »Fekete-Edenczet« (Paradisea superba) szivárványos érczes-zománczú, lyra alakú szintén felmereszthető mell-és tarkó gallérjával, mint a legszebbeket említjük fel. Mint említettük, Új-Guineának s szigetvilágának sűra, a napsugarat elzáró végtelen tropikus erdeiben élnek e pompás madarak, és a különféle fák gyümölcseivel s rovarokkal táplálkozva ép úgy, mint ritka, de ragyogón szép rokonaik a szivárványszínű Schlegelia Wilsoni és Xanthomelas aureus. A társaságot nagyon szeretik, úgy, hogy némelykor 30—40 is van egy csomóban, nők, fiatal hímek, teljesen kifejlődött hím alig van kettőhárom egy ilyen csapatban. Különben is természetük és viselkedésük sokban hasonlít a varjúfélékhez, miután mintegy átmenetet képeznek a sárgarigó és varjúfélék között, s nagyságuk különböző, vannak varjú- és pacsirta nagyok s ezek között is kisebb nagyobbak. Májusban ébred fel a hímekben a párzási ösztön. Ilyenkor a szigetek harsognak éles hangjuktól, s a hímek násztánczukat járják, azaz oldalaikon dísztollazatukat , mely egy élénken működő mozgideggel ellátott kinövésben fészkel, kiterjesztik, szárnyaikat leeresztve reszkettetik, szóval tollazatuk minden pompáját kitüntetik, s a fel-lemeresztés által ragyogtatják. Legélénkebb a párzó kedv a reggeli órákban, mikor egy magas kiválasztott fának kinyúló száraz ágára több hím telepedik, s ott szálldogálnak, bókolnak ragyogtatva minden fényét, pompáját dísztollaiknak a nők előtt. A földre kivételes ritkán, csak elkerülhetlenül szállnak, mivel tollaikra szerfelett hiúk, kényesek, s a legkisebb szenyt, rendetlenséget rajta nem tűrik. Nincs elragadóbb látvány, mint e pompás madarakat repülve látni. Aranyszin oldaltollazatuk kecsesen hullámzik, fénylik, ragyog a reggeli napsugárban s úgy tetszik, mintha ezen aranyló csomók ringatva úsztatnák, vinnék a levegőben, annál is inkább, mert repülése méltóságosan szép hullámos. Vadászatuknak majdnem egyedüli neme, hogy a papuák meglesik őket hova telepednek le éjjeli nyugalomra, akkor még napszállat előtt egyegy papua tompahegyü nyilakkal, hogy a bőr át ne lyukadjon s be ne piszkáljon a vértől, felfegyverkezve, arra a fára mászik és szorgosan elrejti, álczázza magát lombozattal, ágakkal s türelmesen vár napkeltéig; s mikor ébredezni kezdenek, akkor, egyenként lelövöldözi őket. Fogják őket még hurkokkal, melyeket egy-egy kedvencz gyümölcsükkel megrakott fára (Theakfa) aggatnak, vagy a kenyérfa gyümölcséből készített enyvvel egy hosszú rotang vagy bambus szálat kennek be, s az ébredés mmm———mmmmmmmmw—'■ 1,1 '*'■ Mai számunkhoz másfél iv melléklet van csatolva. Belföld, Budapest, nov. 7. (Minisztereink Bécsben.) A »Bud. Corr.« jelentése: Szapáry Gyula gr. miniszterelnök és Wekerle Sándor pénzügyminiszter a delegáczió ülésszaka alkalmából hétfőn hosszabb tartózkodásra Bécsbe utaznak, hogy a delegáczió albizottságainak tanácskozásaiban résztvegyenek. Szögyény László minisztert ő felsége ma délben Gödöllőn hosszabb kihallgatáson fogadta ; a miniszter ma este Bécsbe utazott vissza. Budapest, nov. 7. (A delegáczió jubileuma.) A Bud. Corr. jelenti: A delegácziónak hétfőn megnyitandó ülésszakával a delegácziók intézménye tulajdonképen egy csendes jubileumot ül, amennyiben a jelenlegi ülésszak, nem is számítva a néhány évben tartott kétszeres ülésezést, a kiegyezés óta a huszonötödik, mert 1868-ban két külön delegáczió volt egybehiva. Budapest, nov. 7. (A bácskai kortesvilág.) Apponyiék felosztották maguk között Bács megyét. A zombori dinom-dánomon megállapították, hogy melyikük melyik kerületet fogja birtokba venni a legközelebbi választásoknál. Az osztályos atyafiak között szent a béke, daczára annak, hogy a közzétett lisztában békességesen megférnek egymás mellett a nemzeti pártiak a szélső balokkal és a bevallott nemzetiségivel. Gondoskodtak is róla, hogy a világ tudomást vegyen a nagy akcióról. Nem akarunk oly figyelmetlenek lenni, hogy a tudomásul vételről ki ne állítsuk a kvnstancziát. Tesszük ezt teljes nyugalommal. Mert minél több helyen fordulnak meg a nemzeti párt matadorai személyesen, minél inkább szolgáltatnak alkalmat arra, hogy őket közelebbről is megismerjék, ismerve a magyar nép helyes politikai érzékét, annál bizonyosabbak vagyunk, hogy az újra keresztelt nemzeti párt minden nagyhangú erőlködése daczára, annál kevesebb bizalommal fognak találkozni az ország közvéleménye előtt. Apponyi gróf Zomborban is, mint ezt már Jászberényben megkezdette, a tisztviselőkhöz intézte szavát. Független gondolkodásunknak, helyes politikai érzékkel bíróknak mondta őket, ha őt pártolják; szolgalelkeknek, csúszó mászóknak, ha más politikai hitvallást merészelnének követni, mint a minőt ő prédikál. A politikai türelmesség e nemes nyilvánulásával karöltve jár az a közönséges és alacsony persifrage, amelyet a »Pesti Napló« mai vezérczikke az, amidőn a kereskedelmi miniszter kilátásba helyezett hivatalos utazását a kormány kortespolitikája kifolyásának tulajdonítja. De nemcsak a politikai, hanem a társadalmi morál meglepő bizonyságát nyújtja az a gyanúsítás, amelylyel ugyanez a lap a Bács vármegyei tisztikart megtámadja anélkül, hogy csak egyetlen adattal rendelkezhetne a bizonyításra. Mert az, hogy Bácsvármegyében a bűnös tisztviselőket kérlelhetlen szigorral üldözik, és az ellenkezőjét bizonyítja annak, amit a »Pesti Napló« Bács megyei vezetőire ráfog.A »Calumniare audacter« méltó jelszó ehhez a párthoz és embereihez. Azok, akik ellen ezek a vádak felhangzanak, sokkal nagyobb és méltóbb becsülésben állanak az őket ismerők előtt, hogysem az ilyféle támadásokkal szemben csak egy szót is vesztegetni érdemes volna. Egyébként is sivár lelkek tulajdonsága a mások gyanúsítása, főleg ha csak ez az egy mód látszik alkalmasnak arra, hogy magukat ezáltal kedvesekké tegyék. Különben is, mi igaz a bácsmegyei kerületek felosztásában, nem keressük. Az ellenzéki urak ott léphetnek föl, ahol nekik tetszik. Ez az ő dolguk. De ha már maguk között oly békességesen megosztoztak, kérjük, hagyják ki az osztozkodásból a szabadelvű pártot, amely velük egyátalán nem akar a kerületek rovására alkudni.Hogy a szabadelvű párti képviselők közül ki, hol fog fellépni ? azt már csak mégis nem Apponyi uraimék fogják megállapítani, sem pedig erre tőlük senki engedélyt nem kér. Baja város polgárai is meg tudják a Horánszkyék esze nélkül is választani, hogy kire adják szavazatukat, ép úgy, mint a bácsmegyei többi kerületek polgárai, akikre — mint bennünket onnét értesítenek — a bácsmegyei kirohanás inkább a magasabb komikum, mint a komoly akció benyomását tette. Budapest, nov. 7. (Az amerikai sertésbehozatal a vámtanács előtt.) A vámtanács, mint már említettük, utolsó ülésében egyhangúlag azt a véleményt fejezte ki, hogy az adott viszonyok között az amerikai sertéshús behozatala ellen évek előtt kibocsátott tilalom most hatályon kívül helyezhető. Az indokok, amelyek a vámtanácsot ez egyhangú határozatában vezették, igen világosak. Miután úgy Németország, mint Francziaország és Olaszország meghajoltak a MacKinleyhill által kilátásba vett retorziók előtt és az amerikai sertéshús behozatalát megengedték, a mi részünkről érthetetlen lett volna, hogy az amerikai visszatolást magunkra vonjuk az által, hogy a reánk nézve alárendelt jelentőségű tilalmat továbbra is érvényben tartsuk. Egy alaposan informált helybeli újság ugyan azt hiszi, hogy ez az intézkedés csakis a bécsi gyöngyházgomb-iparosok érdekében történt, azonban ez a feltevés csak azt bizonyítja, hogy a kérdéses újság munkatársai a bécsi lapokat jobban ismerik, mint a jelenlegi kereskedelempolitikai helyzetet. Tényleg úgy áll a dolog, hogy Magyarország pl. a MacKinleydall által lehetővé vált czukorbevitelben igen tekintélyes mérvben van érdekelve. Ha mármost némely jeles hazafiak jobban szeretnék, hogy az amerikai czukorbevitel egészen az osztrák gyáraknak jusson, mi abban a véleményben bátorkodunk lenni, hogy sem a magyar gazdáknak, sem a magyar gyáraknak, sem végül a magyar kincstárnak nem lesz ártalmára, ha a magyar czukor az Egyesült Államok piacán az osztrák és a német mellett, mint versenytárs jelentkezik. Aki különben a hazai kereskedelem és ipar viszonyaival némi személyes ismeretséget folytat, az előtt kár volna bizonyítani, hogy mi az amerikai bevitelben igenis érdekelve vagyunk még máskép is, mint a bécsi gyöngyházgomb-iparosok révén. A sertés tekintetében a mi érdekünk az volt, hogy azok az országok, melyek a magyar sertést vásárolni szokták, ne nyittassanak meg az amerikai behozatalnak. Amely pillanatban ezek az országok az amerikaiak előtt letették a fegyvert, mi sem védekezhettünk többé, mert hiszen szabadságában áll pl. Németországnak, hogy az amerikai behozatalt »naczionalizálva« elküldje monarchiánkba — már amennyire az a nálunk fennálló igen magas zsír- és szalonnavám mellett egyáltalában lehetséges. Azt azonban szívesen megengedjük, hogy mivel egész Európa meghajolt a Mac-Kinley-bill előtt, a magyar kormány egymaga nem érezte magát indíttatva az