Nemzeti Sport, 1936. november (28. évfolyam, 214-234. szám)
1936-11-26 / 231. szám
2 a vonalról ad be, Jánosy fütyül. A nézők vitatkoznak, hogy kint volt-e, vagy nem. Szabadrúgást Zsengellér előregurít, Cseh korán ugrik ki, les. Turay elfejeli Sárosi elől a labdát, de újra Sárosihoz jut a bőr, szép passzából Vincze gyengén lő. Vágó újra megborzongatja a nézőket, tétovázik Vajda előtt, végül a szélsőbe lő, a labda úgy pattan, hogy újra Vajdáé. Lázár szépen szeret, a passza már nem jó. Turay viszont császári múltjára emlékeztetve tör ki és kapufának lő. Tapsolhatunk egy szép Zsengellér, kiadásnak , szörnyülködhetünk egy Biró-hibán. Az is megállapítható, hogy Dudásnak ez a harmad nem szívügye. Viszont Zsingellérnak sem szívügye a váratlanul átlépett labda (Cseh lépte át). Zsengédért sokkal jobban meglepte ez a dolog, mint az ellenséges hátvédet. Valami titkos jelet kellene az ilyen esetekre kitalálni. A 10. percben járunk, amikor Titkos gyönyörűen elhúz Polgár mellett, de jó beadásra már nem futja az erejéből. Pálinkása a labda. Titkost tapsolják. Vincze jó labdát ad Csehnek, Matyi addig viszi, míg elveszik tőle. Csak ezért nem tudta tovább vinni... Szabó gyengén rúgja ki a labdát, Horváth elcsípi, fut vele, Bihámynak adja, az fölé lő. Bíró szépen szereli Fodort, ez azonban annak is a jele, hogy az Er.-So.át átkerül a félvonalon. Vágó kínos gyertyája tesz pontot az első harmad végére, amely 15 percig tartott. Talán éppen ezért lesz 15 perc helyett 20 perc a következő harmad, hogy a londoniaknak idejük legyen egyenlíteniük. A második harmadban javulnak a londoniak, az egyenlítéshez elég ennyi Az Er.So.-ban Fodor helyett Urbancsik játszik a jobbszélen. Dudás lassan felnyomul, Zsengellérnek passzol, az Titkoshoz, a szép támadásba Polgár könyörtelenül belelép. Sárosi Lázárnak ad, Lázár előreadásából Cseh Pálinkás feje fölött átível, Polgár az utolsó pillanatban ment. Dudás igen jól használható lapos passzából Zsengellér fordulásból ravasz lövést enged meg, alig mellé. A játék formációját tekintve, megállapítható, hogy Vincze húzódik hátra legjobban, Zsengellér már csak mérsékelten. Sárosi inkább a támadást segíti. Zsengellér nem túl erős húszméteres lövése mellémegy. Szűcs fejjátéka remek, most szépen támad az Er.So. (Szűcsöt tudná használni...), de Urbancsik jó beadása nem talál belsőt. Titkos túl hosszú önszöktetése Pálinkásé, Cseh lövése pedig egy figyelmetlen Er.So.-védőben akad meg. A labda ott pattogzik a 16-os táján, újra Csehnél a labda, Cseh igyekszik tisztára játszani magát, de nem jut lövőhelyzetbe, így odatolja Zsengellérnek. Meglepetésre senki sem fogja az újpesti csatárt, így még arra is van ideje, hogy maga elé igazítsa a labdát. Aztán ballal húsz méterről kellemetlen, felmagas, erős lövést ereszt meg a kapura. Pálinkás hiába vetődik utána, gól. 1:1. Tréfás hajlamú szurkolók örülnek, hogy megtörtént a vámvárt egyenlítés. Titkos megint elhúz Polgár mellett, ezek nagyon imponáló mozdulatok. Sárosi 40 méterről e lő fölé, jó erős lövés volt. Sárosi— Vincze—Cseh összjáték után Cseh kiugrik, lő, Pálinkás fogja a lövést, de kiejti, Cseh ráfut, Pálinkás ráugrik, övé a labda, Cseh átugrik rajta. Cseh megint kézbe lő. Sast tapsolják, mert szépen beemelt Vinczéhes. Turay imponál megint. •— Milyen jó ez a Suttyó — mondják. — Jó, jó, de figyelembe kell venni a könnyű ellenfelet... Sas erélyesen fut le, beadását. Cseh nagyon szépen veszi át, kiugratja Vinciét, de a passz hoszszú, egészen Pálinkásig ér el. Sas magasan fölé bombáz (egy hang a tribünön: ezt dobd a csatornába!), aztán az Er.So. jön fel s Bihamy kapura ível. Szabó nagy buzgalommal fogja, fázik szegény. Turay nagyon szépen hoz le egy labdát, Bíró még szebben szereli. Zsengellér lyukrajátsza Cseht, a labda Csehi megint lesen éri. Baj, baj, igen fontos, hogy a lyukrajátszásokat jó tempóban vigyék keresztül. Varga, az Er.So. balfedezete (tehetséges játékos) kijátsza Vincéét s ez tetszik a tribünnek. Szögletet rúg az Er.So., Turay odahelyezkedik a kapu elé, így kiáltanak neki: — Suttyó, mutasd meg! De Vajda szöglete nem ér el odáig. Dudás remekül szökteti Titkost, a szélső Csehnek ad, Cseh Zsengétt érnek, Zsengellér elveszti a labdát. Dudás egyre jobban belejön. Szépen gurít Titkoshoz, Titkos begurít Zsengellérnek s általános a felhördülés, hogy Zsengellér fölemeli a lapos labdát. Nem nagyon strapálja magát a válogatott. Lázár jól lép közbe, majd Vincze remekül viszi a labdát, kiugrasztja Sast, a szélső azonban túlfut a vonalon. Varga újra szép dolgokat csinál. A 16. percben Sárosi jól ad Zsengellérhez, ez Csehhez ad, Cseh visszajátszik, Zsengellér jó helyzetben ellenfélhez passzol. Vágónagykeservesen szögletre ment Vajda elől, a labda eltűnik, labdaszünet. Egy srác megtalálja, diadalmasan rúgja oda Vajdának. Az Er.So. támad, amikor Jánosy mester sípja a második harmad végét jelzi. Mindjárt jobban megy... Nagy felforgatások történnek az utolsó harmadra. Zsengellér elfoglalja a középcsatár helyét. Az Er.So. is felforgat. Turay jobbfedezetesé (a meglepetés moraja zúg végig: közösségpolgár balhát■véd, Varga középcsatár és Steiner bal fedezet. Sokkal élénkebben megy a támadás az új összeállításban. Titkos szépen ad Vinczének, azt Sasnak, a szélső begurít Zsengellérnek, a helyzet jó, csak a lövés nem jó. A közönség azon derül, hogy Turay és Dudás összetalálkozik s egyik sem megy a másikba. Sas túlságosan sokáig tartja a labdát, pedig Zsengellér jó helyzetben várja. Végül Csehnek ad, aki mellégurít. A 4. percben remek akció. Cseh remekül toppol egy magas labdát, Sárosinak ad, Sárosi Vinczének, Vincze kiteszi Zsengellért, aki ellenállhatatlanul rohan előre, Kállai rajta van, de nem tudja megakadályozni, hogy Zsengellér 10 méterről a balsarokba ne bombázzon. Gyors, egyből megjátszott akció volt. Hát vezetünk 2:1-re. Cseh Zsengellért akarja kitenni, Zsengellér nem érti meg, lemarad a labdáról. Sárosi remek lövést enged meg 30 méterről, Pálinkás nagy nehezen tudja csak szögletre kitolni. Cseh ad le irtózatos lövést a mellé. A közönségnek tetszik a játék és hamarosan megállapítják, hogy így a legjobb a csatársor összeállítása. Bíró szépen szerel. Aztán Cseh dob partot Sárosinak, Sárosi visszajátszik Csehnek (nem is lehet olyan nagy a harag közöttük...). Sas szépen elveszi a labdát a fölényeskedő Polgártól. A 9. percben járunk, amikor Zsengellér Cseht látja el jó labdával. Cseh a fejek fölött Vincze elé ível, Vincze futtában a kifutó Pálinkás fölött a hálóba emeli a labdát. Ravasz dolog volt, 3:1. Az Er.So. szöglete arra jó, hogy észrevegyük, Cseh milyen hátra tud húzódni. Polgár elegáns szerelését tapsolják, majd Cseh fejjel luftol — derültség. Zsengellér passza nem jó, csinnbe küldi Cseht, aki nem megy. Titkos bekanyarodhatna, de inkább lő, mellé. Sas túlbecsüli gyorsaságát, hosszú önszöktetése Pálinkásé. A szögleteket nem tudják kihasználni a válogatottak. A 15. percben Cseh valóra válthatja örök álmát. Titkos labdáját ugyan átadja Zserig eltérnek, de mikor Zsengellértől visszakapja, akkor becsapja Kállait, egy mozdulattal vetődésre csalja. Pálinkást, aztán úgynevezett „undorrá”’ pöccinti be a bőrt a balsarokba.. Ez már 4:1-et jelent. Ezután már nem történik semmi különös, Jánosy a 20. percben lefújja a gyakorlatot. SCHILLINGER szőnyegek legjobbak és legolcsóbbak 40 VI, 1 erez körút IT ALAPÍTVA 1906 15 IttfZMSKt, ff® SIMMUMff—BMBBW—— Csütörtök, 1936 november 26. 1 Mit láttunk? Arra nézve, hogy az ilyen gyakorlómérkőzésből milyen következtetéseket lehet levonni, eltérők a vélemények. Vannak, akik könnyen veszik a játékot, vannak, akik belefekszenek. Például mind a három mezőnytartalék kitűnően játszott, elképzelhető, hogy nagyon akartak játszani. Ezzel szemben a nagyválogatottban volt néhány, akinek Londonban a gyakorlómérkőzésen mutatott játék ellenkezőjét kell majd játszania. Általában véve hiányoltuk azokat a gyakorlatokat, amelyek nem erősségei a magyar válogatottnak (sorfalállás, szabadrúgás, stb.). Az összbenyomás nem rossz. A csatársor Zsengellérrel a középen gólokkal jobb, mint ha Zsengellér összekötőt játszik s Cseh középcsatárt. Támadósorunknak olyan hibája is kiütközött, amelynek a levét majd Londonban ihatjuk meg: a csatárok túlságosan sokáig tartják maguknál a labdát. Az angol védők bajosan tűrik a pepecselést. A két kapus közül természetesen Pálinkásnak volt több dolga. Sárosi lövését bravúrosan védte s ezenkívül is volt néhány szép védése. A londoni hátvédek közül Vágó bizony nem tetszett, ő valóban nem edzésjátékos s emlékszünk arra is, hogy amikor klibmérkőzésen sem volt a legjobb, a válogatottban mégis megállta a helyét. Csak ez a történeti tény lehet megnyugtató, mert Vágó tegnap hibát hibára halmozott, tétovázott, rossz rugásai voltak, a tempót elvétette s a ballába megbízhatatlan. Bíró játékába is becsúszott néhány hiba, különösen a gyakorlás elején, általában véve azonban imponáló kondícióban van, testi erejét szabályosan ki tudja használni. Polgár nagyon ambicionálta a játékot, s mind a két oldalon kitűnően játszott. Volt egy-két ragyogó szerelése. Titkos néha túlságosan nehéz dió volt a számára. A fedezetek közül kétségtelenül Dudás van a legjobb formában, noha az elején nem vette komolyan a játékot. Sárosinak sok szép passza volt, lövései is biztatók voltak , néha még a szélre is adott labdát. Jelenleg azonban nem eléggé ruganyos (ez fejeléseknél látszott). Ezen kell elsősorban segítenie a mérkőzés előtti pihenőidőszaknak. Lázár vette legkevésbé komolyan a játékot. A szélsőjét gyakran elengedte, és ha akarta, akkor lefogta. A passzai meglehetősen ritkán sikerültek. Szűcs fejjátéka egészen kiváló. Úgyszólván legjobb az egész expedícióban. Kitűnő formában van. Turay mint középcsatár játszott a legtöbbet — igen biztató stílusban. Jól mozgott a jobbfedezet helyén is. Az öt fedezet után szóltunk az öt csatárról. Sas ismert erényeit és hibáit mutatta,, ő végig komolyan vette a játékot. Megmutatta, hogy csekély testsúlya gyakran kiegyenlíthető elszánt bátorsággal. Vincze mint a „legmuzsikálisabb harmonikázó” sok jó támadást épített fel, csak félelmetes lövéseiből nem láttunk semmit. Zsengellér formája nagyon megnyugtató, különösen mint középcsatár volt hasznosabb. Kitörésgólja nagylendületű csatári akció volt. Csehnek is ekkor, tehát a balösszekötőben ment jobban a játék. Cseh néha jó formájáról, néha jókedvéről tett tanúságot. Megesett, hogy a két játékos nem értette meg egymást. Emiatt több, -szőres lett a lyukraj átázásból. Titkos javulást mutatott vasárnap óta, elfutásai nagyon imponáltak. Kapurahúzásait azonban nélkülöztük. Faragó Bosát, a Postások edzőjét kérte meg a BMTE, hogy csapatril december 6-ra, a Törekvés elleni mérkőzésre készítse el. Őszi tipottalnokság 1936 A szelffény beküldendő: IMS november 25-án déliül ! A szelvényen szereplő mérkőzések idő* w m 1 pontja: nov. 38., nov. 29. és dec. 2. • 1. Charltn Athletic—Sunderland (angol liga) ,I 2. Middlesbrongh—Prestou IS'orib End (angol liga) S. Portsmoutb—Boltos Wandcrers (angol Ili*) .......................... ———1-----j 0 4. Vonni Boy.—Kispest FC (Bernben) .............. -—— I 5. Váci Remény—SBTC (profiliga) .......... —————— j í. Tórclré*—FTC (Bp. am. I. osrtély) ........................................... I 7. Heim. TVE—Móraváros (Dél, Szeged, I. osztály) ............. 1 8, Pakis—Prága (Párisban) ........................... -—— 10, Anglia—Magyarország, végső eredmény.. . II. Anglia—Magyarország, I. félidő eredménye .................. --------*---—- [ Pótversenyt (Ezek csak mérkőzés elmaradás, vagy holtverseny esetén kerülnek számíttásba. Holtverseny esetén sorrendben vesszük figyelembe őket, mindaddig, amit a holtverseny el nem dől.) I t. Wesl Bromwich Albion—Arsenal (angol liga) ............................ —..........*---------7. Goldberger SE—Postás (Bp. amat I, ©•)••••■................... — I S. Ki lort az első gólt Londonban? (csak az ország megjelölése — 8 pont, Játékos megjelölése 5 pont) _ . A pályázó nevet_________________________________________________ Címe: ______________________________________________________________ Ne felejtetik el a bélyegeit mellékelni (Minden ezelvényben M fillér.) A beküldő aláveti magát a pályázati feltételeknek. 1936 Antonovics Géza öt telitalálatot ért el és 34 pontot szerzett Gárdos Tibor vezet a harmadik ötös tornában Dobsa Elek és Kovács Géza telibe találta az Elektromos 4:1-es győzelmét Pályázóink lassan mindjobban belemélegednek a tippelésbe. Bár ezen a héten is sok meglepetésakadt, mégis sok olyan pályázót találtunk, aki számított ezekre a meglepetésekre. A mezőny zömét természetesen zavarba hozta a Nemzeti—III. kerület mérkőzés teljes eredménye, de még inkább a Kispest 5:1 és az Elektromos 4:1 arányú győzelme. A héten legjobban szerepeltek tippjei: A XIV. HETI VERSENY EREDMÉNYE: I. díj: 20 pengő. Nyerte: Antonovics Géza, Budapest, V., Újpesti rakpart 1402. Eredménye: 34 pont. (8 találat, közte 5 tel.) II. díj: 15 pengő. Nyerte: Lewehr-Balog, Bp. VIII. Mária Terézia tér 7. E., 32 p. (8.a.) III. díj: 10 pengő. Nyerte: Ripper Béla, Bp. IX. Lónyai-utca 88. E., 31 p. (9—2.) IV. —X. díj: 3—3 pengi. Nyerte: Bukovszky István, Bp. VIII. Lijza-utca 16. I. 9. — Noczer Elek, Pestszenterzsébet, Zápolya-utca 16. — Lévai Árpád, Bp. VII., Szövetség-utca 30. Mindhármuk eredménye: 30 p. (8—3.) (30 pontot szerzett Szabó János Gödöllő is, de nem mellékelt bélyeget s ezért szelvénye érvénytelen. Szabó ugyan jelezte, hogy a bélyeget a „jövő héten beküldi", de az ilyen bejelentéseket nem vehetjük figyelembe.) — Petre Lajos, Nagybátony, E. 29 p. (7—4.) Pótverseny: 5—5 —A. — Dinnyés Lajos, Pécs, Kossuth L.-u. 15. — Weisz Ignác, Bp. Aggteleki-Ij. 15., II- 12. — Varga Jenő, Kispest, Jókai-u. 78. Mindhármak eredménye: 29 p. (7—1) Pótk.: 3—3—3. 29 pontot szerzett, de a pótversenyben rosszabbul szerepelt , így nem nyert.: Suhajda István, Sár József, Király Vince (3—3—0), Pamuki Imre (3—0—0), Gárdos Tibor (0—0—0) — 28 pontot szerzett: Balogh László IX., Boros József, Braun Ferenc, Gaschler István, Kerling Samu, Zahonszky József, Róth Miklós Bcsabe. KÜLÖNLEGESSÉGI DÍJ Itt nagyon érdekes eredmények adódtak. Az Újpessc— Ferencváros mérkőzés végső és I. félidőbeli eredményét egy szelvényen több, mint 100 pályázó találta telibe. Meglepő volan jósolták meg a III. ker. FC— Nemzeti mérkőzés l:1-es eredményét, sőt akadt több pályázó, aki ezt az eredményt négy szelvényen is. telibetalálta. Könnyen találták.telibe a pályázók a Hungária 4:1-es, a Haladás 2:1-es, a Szürketaxi 4:1-es győzelmét és a két vidéki mérkőzés eredményét. A Budai 5:1 és az Elektromos 4:1 arányú győzelme azonban már a pályázók számára is hatalmas meglepetés volt. Az 5:1-t csak Rippel Béla és Hrabovszky Sándor, a 4.1-et csak Dobsa Elek és Kovács Géza találta telibe. A négy közül Rippel Béla itt nem jöhet szóba, mert rendes heti díjat nyert. Marad tehát három pályázó s ez a három nyerte a három díjat. (Ezen a héten azért van három díj, mert a múlt hétről egy díjat áttettünk erre a hétre.) I.—II.—III. díj: 5—5 pengő. Nyerte: Dobsa Elek, Komló, Bánya. — Hrabovszky Sándor, Bp. VIII., Kisfaludy-u. 13., I. 3. — Kovács Géza, Bp. VII., Nefelejts u. 40., félemelet 3. (A díjakat — esetleges felszólamlásokra való tekintettel — csak a jövő hét elején adjuk postára.) A FŐVERSENY ÁLLÁSA: 399 pont: Varga Jenő. 374: Zahertszky J. 373: Liewdir-Balog. 372: Frankl M. 371: Bdnár—Zima Rippel B. 306: Szigetvári Z. dr. 303: Tasnády I. 362: Miskolczy I. 360: Lévai A. 350: ifj. Ár J. — 357: Balogh—Tumbósz. 356: Wassermann M. 353: Róth M. C. 351: Fromm K. 349: Maromszegi Ottó, Suhajda I. 348: Krumprecht J. 347: Beszédes Gy., Dékány B., Kerling L., Klamartsik C. dr., Renner—Golobics. 346: Benes M., Bonhardt M., Fehérpataki K., Tauber L. és J. 345: Németh—Tétk. 341: Eisler—Rosemwasser, Rózsa V. és Zs., Szabó E., Vass Gy. X. 343: Topolyi L. 342: Gárdos T., Hagemanni F., Kiss L. B.-út, Sáry J„ Szelényi—* Berhardt. 341: Klivó J., Wittmann Testv. 338: Boros L., Friedmann .J., Tamás S. — 337: Balogh L. IX., Haut F., Kiss J. V.-út, Petre L., Potecz A. 336: Csörnyi V., Kun I., Pongrácz P. 335: Henney L., Korctz M., Rubányi V. 333: Forrai F., Gábor I., Szalay L. 331: Kovács J. W.-u. 330: Fehér András, Mózer M. 329: Czethoffer E., Neufeld J. — 328: Kaka^ 7• Totola F. 3*^7: Ancsin M, ftomstingrl L, Kispál G., Szita J., Tóti? J-Győr, Varjú F\ £liás E*. ferh^arcz Á. 325: BhukI., ftóz^ A. 324: Bendefi B., Dénes E- Holczer E.. 323: Bátai I., Buda J., BuhONSzky I., Miséje É. Róth M. Bc&aba, Sonsódi E. 327: Farkas A., Gaál Igátankó P. 321: Bálint J., Bélán J., Dóba*' Kert*., Feik I., Hoke A., Kovács A* Szolnok, Percoch Alajosné, Sánta I., Keresztes— Schiiffer. 320: Füzesi Gy., Mád. J., Micrl Testv. 319: Markó A. 318: Marton L. 317: Bihari Gy., Borosy L., Schütze K. 316: Iseffyesi I., Orbán A., Szilasi F., Zsólyi J. 315: Kotroczó A., Stuffel K. 314: Dobsa E., Molnár A., Pikáreáik J., Wisnyovszky J. 313: ifj. Katona J., Kosztics G., Somkuti Gy., Sóty K., Szieber L. 312: Antonovics G., Bodnár F., Chabada F -né, Drgács J., Kelemen I, Laci J. ifj. Pesti L., Szabó Gy T.-u. 311: Béres K., Lécner J., Takács B., Kovács L. Debrecen, Cs.-u. 310: Blancz Jenő, Gál Márkus, Hűvös J. A harmadik ötös torna állását, :1. Yekoró- verseny és a Tektir’átalverseny pillérá*ttyi helyzetét holnapi számunkban ismertetjük* 1% | J « » lasi $ H 1 t* U. ti o 3 *-*• 8* a® 5jpest—Ferencváros v. e. 2:0 5:2 2:1 3:2 Újpest—Ferencváros I. r. 1:0 2:0 1:0 2:1 Hungária—Phöbus 4:1 2:1 3:2 4:1 III. ker—Nemzeti 1:1 1:1 2:2 1:1 Kispest—Budai 1:3 3:2 3:1 1:2 Er.So—Haladás 1:2 1:2 1:2 0:3 Szeged—Elektromos 1:4 3:1 3:1 3:1 Léden—Szürketaxi 1:4 1:4 1:4 0:6 DVSC—P.MÁV 1:0 1:0 1:0 3:1 TSC—ETO 1:1 1:1 2:2 2:2