Nemzeti Sport, 1944. február (36. évfolyam, 22-42. szám)

1944-02-01 / 22. szám

Kém, 1944 február 1. Támoki (Braskó) András őrv. (T. p. az. F-—S58) arra kéri az egyesü­leteket, hogy a fenti tábori postai számra küldjenek ki nekik használt labdát, mert szeretnék kedvenc sportjukat továbbra is űzni. Ma már a szabad­ban edz a Fradi A Ferencváros ma, kedden délután 3 órai kezdettel tartja első szabad­téri edzését az üllői­ ú­ton. — Ma már labda is előkerül — mondta Schaffer edző — és most már fokozottabb lendülettel készü­lődünk a tavaszi idényre. Az Újpest ma, kedden erőnléti edzést tart. A játékosgárdával kapcsolatban Ma­­jerszky János igazgató így beszélt hétfőn: — Most már valamennyi játéko­sunk rendelkezésünkre áll, mert Pen­­deri is kijárhat rendszeresen az ed­zésekre. Szerdán barátságos mérkő­zést játszunk a Megyeri-úton a MÁVAG-gal. Ezen a mérkőzésen — a Kecskeméten játszó Balogh II és Széphegyi nélkül — előreláthatólag az alábbi csapat szerepel: Sziklai — Szabó, Biró — Nagymarosi, Rózsa, Balogh I — Pozsonyi, Szusza, Várnai, Zsengellér, Spányik. A balfedezet helyéért folyik a harc a Gammá­ban A bajnokság második helyén álló budai csapat vasárnap bonyolít­otta le első edzőmérkőzését. Sós Károly edző a következőket mondta a látottakról: — Tekintettel im­a, hogy ez volt az első kétkapus játékunk, általában véve elégedett vagyok a csapat tel­jesítményével. Különösen Kónya, Horváth Karcsi és Liszkay nagy­szerű játéka vált kellemes meglepe­tés számomra. Nem elégített ki vi­szont Szabó. Úgy látszik, fejébe szállt a dicsőség. Igen biztatóan mozgott Nagy Karcsi, az új szerze­ményünk. Remekül húz lapura és aranyat érnek a szöglet­rúgásai. Rá bármikor számíthatunk. Meg kell még dicsérnem Mike jó játékát is. Az egyetlen, ami fejtörést okoz, a balfedezet helyének a betöltése. Sem Híres, sem Kemény nem mozgott kielégítően. Elmondta még az edző, hogy ked­den erőnléti edzést tart a gárda, este pedig részt vesznek a teremkézilabda­­mérkőzéseken. Csütörtökön két kapu­­ra játszanak a bánát utcai pályán. Vasárnap nem tartott edzést a SaiBTC A salgótarjáni gárda vasárnap délutánra tervezett edzése elmaradt, mert a vezetők és játékosok testü­letileg a síszerencsétlenség áldoza­tául esett leventék temetésén vettek részt, így az első szabadtéri edzésre csak kedden kerül sor. Szerdán aztán máris edzőmérkőzést játszanak a tarjániak: megtartják a nösök-nőt­­lenek mérkőzést. Az érdekesnek ígérkező összecsapás iránt a szurko­lók körében is nagy érdeklődés nyil­vánul meg. Hatodikén újra edzőmér­­kőzést játszik a csapat. Ellenfél egyelőre még nincs. A vezetőség szeretne egy erősebb csapatot Tar­jánba hozni. A LaiBTC azért igyek­ezik jobb iramban fokozni az edzé­seket és erősíteni az edzőmérkőzése­­ket, mert február 20-án már Palóc Kupa-mérkőzést játszik a LATSE- val.­­_________ . MN­ - Vidéki eredményeit . "" Várpalota: Unió—Veszprémi LSE 7:1 (2:0). Bar. Vezette: Lukács, idényeleji Játék Gól,Jövő: Halasi (2), Csiszár II 1 2), Halasi (2) és Hernádi, illetve Farkas. Jó: Keleti, Halasi, Hernádi és Róth, illetve Rostai és Bergovics. Makó: MVSE nőtlenek—nősök 7:3 (3:2) Edzőmérkőzés, 800 néző, Spa­tte: Gombkötő. Helyenként egészen jó játék folyt a pályán. Góllövő: Szabó (3), Varga (2), Ponyec és Stampf, illetve Duray, Kiss és Galamb. Újvidék: Törekvés—Bácska 4:2 (2:0). Téli serlegmérkőzés 600 néző. A mind­végig izgalmas és változatos mérkőzésen a szerencsésebb csapat győzött. Góllövő: Franciszti (2) és Németh (2), illetve Neuwirt és Szimin Jó, Mókus, Németh és Franziszti, illetve Neuwirt. Malicz és Kolarszki — Heréskert—Villám 2:1 (1:0). Téli serlegmérkőzés, 300 néző. • A a tavaszi sorsolás körül Mind jobban és jobban közeledünk a t.*v.a..sz.i idény rajtjához. Egy kicsit át­böngésztük a tavaszi idény sorsoló­nát, megnéztük annak érdekességeit. Ezeket összegyűjtve alább adjuk: Melyi­k melyiket fogadja A csapatok egyik fele nyolc, a másik féke 7 mérkőzést játszak otth­on. Kivétel az Újpest. A­. Újpest ugyanisnis az ősszel eggyel többször volt pályaválasztó, mert akkor a K­SzKRT-tal felcsénél­te a pálya­­választó jogot s így az Újpest tavasszal csak hatszor játszh­a­t otthon. Nyolcszor játszik otthon: Gamma, a DVSC, Vasas, Ferencváros, SaVSE, Újpest, Kolozsvár, Kispest és NAC el­len. Kolozsvár: a Szolnok, BSZKRT, SaiBTC, Elektromos, Nagyvárad, Kispest, Újvidék, Csepel. Csepel: a Osmuna, DVSC, NAC, Szolnok, BSZKRT, SaiBTC, Elektromos, DiMAVAG. Kispest: a Cs­epel, Szolnok, BSzKRT, SaiBTC,­­Elektromos, DiMAVAG, NAC, Újvidék. Vasas: a Kispest, Újvidék, Csepel, Nagy­várad, Ferencváros, SzVSE, Újpest, Ko­lozsvár. DVSC: az Új­vidé­k, NAC, Vasas, Ferenc­­váry, SzVSE, Újpest, Kolozsvár, Kispest. Újvidék: a NAC, Csepel, Szolnok, BSzKRT, SaiBTC, Elektromos, DiMAVAG, Gamma. DiMAVAG: a Vasa®. Ferencváros, SzVSE, Újpest, Kolozsvár, NAC, Gampia, DVSC. BSzKRT az Újpest. Elektromos, Di­MAVAG, Gamma, DVSC, Vasas, Ferenc­város és SaiBTC ellen. Kétszer játszik otthon, Nagyvárad: a SaiBTC, Újpest. Elektro­mos, Szolnok, Ferencváros, BSzKRT, SzV­SE. Ferencváros: a Kolozsvár, Kispest, Új­vidék, Csepel, Szolnok, Sz­VSE, Újpest. SaiBTC: az SzVSE, Elektromos, DiMA­VAG, Grimma, DVSC, Vasas, Ferencváros. Elektromos: a Ferencváros SzVSE, Új­pest, DiMAVAG, Gamma, DVSC, Vasas. SzVSE: az­­ Újpest, Kolozsvár, Ki­spest, Újvidék, Csepel, Szolnok, BSzKRT. Szolnok: a DiMAVAG, Gamma, DVSC­­Vasus, BSzKRT, SaiBTC, Elektromos eMen. Hatszor játszik otthon: Újpest: a SaiBTC, Kolozsvár, Kispest, Újvidék, Csepel és Szolnok eMen. (Jegyzet: a Vasas tulajdon­képpen kilenc­kor játszik otthon, mert hiszen az Elek­tromos elleni mérkőzése — amelyen az Elektromos a pályával nézte — a Latorca­­utcában lesz, tehát ott, ahol a Vasas a mérk­őzése­i­t rendezi.) Budapestiek — vidéken A budapesti csapatok nem igen szeret­nek vidékre utazni. Leginkább a Ferenc­város útz, amely nem szívesen gondol a vidéki mérkőzésekre, pedig a Fradinak tavasszal is négyszer kell vidékre utaznia. Nézzük, hogy melyik hányszor utazik. ötször: Elektromos, Salgó­tarján. Nagyvárad, Kolozsvár, Újvidék, Szolnok. BSzKRT: Kolozsvár, Újvidék, Szolnok, Nagyvárad, Szeged. Négyszer: Gamma, Szolnok, Salgótarján, Diósgyőr, Újvidék. Ferencváros: Diósgyőr, Debrecen, Nagy­várad, Salgótarján. Újpest: Szeged, Nagyvárad, Diósgyőr, Debrecen.. Vasas: Diósgyőr, Debrecen, Szolnok, Salgótarján. Háromszor: Depet: Újvidék, Szeged, Kolozsvár. Kispest: Szeged, Kolozsvár, Debrecen. Vidékiek — Budapesten Minden vidéki csapat egyformán négy­­s­ze­r - négy­szer játszik a tavasszal Budapes­ten, illetve Bud­apest környékén. Tehát a nagyváradiakhoz is csak ravidősfsze négy­szer lesz szerencséje a budapesti közön­ségnek s a négy mérkőzés közül kettő­s környéken (Csepelen és Kispesten) kerül sorra. Ntézzük, hogy melyik vidéki csapat milyen budapesti csapattal játszik Buda­pesten, illetve Budapest környékén. Nagyvárad:11 Csepel, Vasas, Kispest, Gamma. ^ Kolozsvár: Ferencváros, Újpest, Gamma, Vasas. SaiBTC: Újpest, Kispest, Csepel. BSzKRT. SzVSE: Elektromos, Ga­mma, Vasas,­ Fe­rencváros. . . . DVSC: Gamma, Csepel. BSzKRT, Elek­tromos. Szolnok: Kispest, OTP-vs. Ferencváros, Újpest. Újvidék: Vasas, Ferencváros. Újpest, Kispest. DiMAVAG. BSzKRT, Elektromos. Kis­pest, Csepel. Vidékiek a vidéken Nézzük azt is meg, hogy a vidékieknek mely vidéki városokba kell utazniok. És hányszor kell utazniok? Négyszer: Nagyvárad, Újvidék, Debreceni, Kolozs­vár, Diósgyőr. SaiBTC: Nagyvárad, Kolozsvár, Újvi­dék, Szolnok. * SzVSE: Salgótarján, Diósgyőr, Debrecen, Nagyvárad-Szolnok, Kolozsvár, Újvidék, Nagyvárad, Szeged. Háromszor: Kolozsvár, Szeged, Diósgyőr, Debrecen. DVSC: Szolnok, Salgótarján, Diósgyőr, Újvidék, Debrecen, Szeged, Kolozsvár. DIMAVAG: Szolnok, Salgótarján, Újvi­dék.­­ A leghosszabb utat az Újvid­ék tes­zi meg. Ú­j­v­i­dék­r­öl Kol­ozsv­ár­ra.... Budapestiek — Buda­pesten és Környéin idegenben öts­or: Újpest: BSzKRT. Elaktromos, Gammm­a. V .. Ferenc­város Négyszer: Csepel: Kispest, Vasas, Ferencváros, Új­pest. Ferencváros: Elektromos, Gamma, Vasas, BSzKRT. Kispest, Vasas, Ferencváros, Újpest, Gamma. A fenti táblázatunkban azt látja az olvadó, ho­­y milyen sorrendben követ­keznek az egyess helyeken álló ellen­felek. Rögtön az első sorban látjuk, hogy a Nagyvárad az első mérkőzését­ a 14-ik helyen álló Újvidékkel vívja. Érdekes,, hogy a kiesésn­ ál­lók majd mind nehéz mérkőzésekkel kezdenek. S nemcsak az első fordulóban játszanak nehéz mérkőzéseket, hanem még azután is. Az Elektromoss Viszont a jobb helye­zésű csapatokat az idény derekán szinte mind egymásután kapja ellenféltül. Érdemes egy kissé átböngészni a fenti táblázatot­. A sorsolás ért'1kméről. Háromszor: Gamma, Csepel. BSzKRT, Elektromos. Elektromos: BSzKRT, Kispest, Csepel. Kétszer: Vasas. Gamma, BSzKRT. (Az Elektro­mossal nem kell idegenben játszania a Vasssisnynk!) BSzKRT: Kispest, Csepel. (A sorsolás alapján a Vasas eredménye tulajdonkképpen nem 11, hanem­ csak 10.5, de miután az Elektromossal ,a Latorca­utcában játszik akkor, amikor az E­lektromos a pályaválasztó s miután a Va­sas is a Latorca­ utcában vívja a mér­kőzéseit — ezt a mérkőzést a Vasas szempontjából sem számítottuk idegenben sor­rakerülő mérkőzésnek.) Mindez természetesen csak játék a számokkal de sok érdekességre mutat rá. Ha minden számítani alapon történne, akkor a Gamma csaknem behozná a NAC ötpontos előnyét. Hiszen a NAC-nak jelenleg 24 pontja van. Ha ehhez hozzá­adjuk a sorsolás értékmérőj­, alapévi kapott pontösszeget, akkor az eredmény 30 lesz. A Gamma pontszáma viszont 19, a sorsolás értékmérője alapján a Gamma 10.5 pontot kap, tehát összesen 29.5 pontja van. De nézzük, hogy milyen képet kapunk, ha az ősszel szerzett pon­tokhoz hozzáadjuk a sorsolás érték­mérője alapján kapott pontokat. íme: íme tehát a fentiek alapján az Újpest, a Szegedi VSE, a BSzKRT és a Szolnok esne ki az NB I-ből. (Nem­­valószínű, hogy így lesz, csak a játékos számok mondják ezt.) B. M. B. Mikor kerülnek sorra a könnyebbeknek és mikor a nehezebbeknek látszó mérkőzések 6 m •i9 ~4i K si ^w tiM i in III in. & ›M ›M ›M › ‡'‚ £ i-5 ‹ w* › 1.HAO 14 7 126 4 109 3 13 155 8 162 11 2.GauLma 124 9 135 16 117 6 1113 158 1 14 3.Kolozsvár 135 16 117 6 101 156 2 14 124 9 4.Csepel 8 2 14 121 9 135 16 117 6 103 15 5.Ferenc­város 103 158 2 14 124 9 131 16 117 6 6.Újpest 16 117 1 103 158 2 14 124 9 135 7.SaiRTCH 1 6 103 158 2 14 124 9 135 16 8.Kispest4 6 135 16 117 16 103 151 214. 12 9.V »S«6 158 2 14 124 1 135 16 117 8 103 10.Elek­­ romi®5 II.n 7 6 1 3 158 2 14 124 9 13 11.SzVSE7 6 103 158 2­­14 124 9 135 161 12.DVSC2 141 4 9 135 16 117 6 103 158 13.Szol­noik3 158 2 14 194 9 1­5 16 117 6 10 11.U­j­vádiéik1 124 9 135 16 117 6 103 158 2 15.DiMAVAG9 135 16 117 6 103 1 8 2 14 124 16.BSzKKT6 103 158 2 14 124 9 135 1 117 A t­avasz­i idényeik elején fel szoktuk ál­lítani a sorsolás értékenézőjét, aza­z meg szoktuk nézni, hogy melyik csapat sorso­lása látszik a­­légér lelkesebbnek, illetve, hogy melyik csapatnak kell sok akadállyal megküldenie. Minden egyesület annyiszor két pontot kap, ahányszor otthon játszik. Mi­nden egyesülettől annyiszor egy pontot vonunk le, ahányszor utaznia kell. Ezen­kívül a budapestiektől még annyiszor fél pon­tot vonunk ki, ahányszor Budapesten, illetve Budapest környékén idegenben kell játszania. A fentiek alapján kapjuk meg a sor­solás értékmérőjét,­­amely ezúttal így fest: 0 U B 1. Csepel +16 —3 —2 =11 Kispest +16 —3 —2 =11 Vasas +16 —4 —1 =11 4. Gamma +16 —4 —­1.5=10.5 5. BSzKRT +16 —5 ^-1 =10 6. Kolozsvár +16 —7 = 9 Debrecen +16 —7 = 9 Újvidék +16 —7 =9 DiMAVAG -16 -7 =9 10. Ferencváros -114 —4 —2 = 8 11. Elektromos +14 —5 —1.5— 7.5 12. Nagyvárad -14 —8 = 6 SaiRTC -L14 -8 =6 Szegedi VSE --14 —­8 =6 Szolnok +14 —8 = 6 16. Újpest +12 —4 —2.5= 5.5 1. Nagyvárad 24 | 6 =30 .2. Gyimm­a 194-10.5—29.5 3. Csepel 16+11 =27 4 Kolozsvár 17+ 9 =26 Kispest 15+11 =26 6. Vasas 14+11 =25 7. Ferencváros 15+8 =23 Debrecen 14+ 9 =23 9. Újvidék 13+ 9 =22 10. El­ektromos 14+ 7 5=21.5 11. SaiRTC 15+ 6 =21 Diósgyőr 1­2+ 9 =21 13. Újpest 15+ 5 5=20 5 14 Szegedi VSE 14+ 6­ =20­ BSzKRT 10+10 =20 16. Szolnok 13+6 =19 sssa. Kik utaztak jegy nélkül? Megfellebbezi a teljes tavaszi idényre szóló felfüggesztését a Rákos­kerti MOVE! Már ismeretes, hogy a Rákoskerti MOVE-t a MÁV feljelentésére a teljes ta­vaszi idényre felfüggesztették. A Rákos­kerti MOVE ártatlanságát hamsúlyozza és megfellebbezi 2,7. ítéletet. Csankó, a Rákoskerti MOVE intézője a következőket mondotta a felfüggesztéssel kapcsolatban: — Nagy meglepetéssel olvastam, hogy csapatomat a MÁV feljelentésére a teljes tavaszi idényre felfüggesztették. Az ítélet indokolatlan és ezért megfellebbezzük. A történet ugyanis a következő: Az őszi idény előtt barátságos mérkőzést játszottunk Menőén. A mérkőzésen Solymosi játéko­­sunk nagyon gyengén játszott és emiatt a mérkőzés után a játékostársaival össze­veszett. Az öltözőnket elhagyta és csak a vonaton találkoztunk vele, mivel ugyan­oda szállt, ahol mi voltunk. Amikor a kalauz a jegyeket kérte, neki nem volt és a kalauz öt pengő pénzbüntetést akart vele fizettetni. Solymosi viszont csak az egy pengő pótdíjat volt hajlandó megfizetni. Közben a kalauz Maglódon leszállt. Ugyan­akkor felszállt a vonatra több oly­an fia­talember, aki a­inden heten Rákoskerten táncol. A kalauz ezektől is kérte a jegyet és mivel ezeknek sem volt, őket is öt pengőre akarta megbüntetni. A fiatalembe­rek erre Ecseren­ leszálltak és egy része gyalog ment át Rákoskertre, a másik ré­­sze egy másik kocsiba szállt. A kalauz Rákoskerten szólt az állom­ásfőnöknek az esetről, d­e úgy jelentette az eset­et, mint­ha a fiatalemberek is hozzánk tartoztak volna. A községi főjegyző kihallgatott en­gem és bemutattam neki a mi szabályos vonatjegyeinket. Nagyon csodálkoztam az ítéleten, hiszen minket ki sem hallgattak, sőt nem is értesítettek arról, hogy tárgya­lás lesz. Az ítéletet megfellebbezőik. Re­mélem, bebizonyul ártatlanságunk és ta­vasszal mi is ott leszünk a bajnokság rajt­ján. (Illy) — Tévednek a bezdániak ! — vallják Nagy ál igazolási ügyében a soproniak A bezdániak Nagy Pálnak a Fe­rencvároshoz való igazolásával kap­csolatos kijelentéseire — soproni tudósítónk jelentés szerint — az SVSE vezetői a következőket vála­szolják: — A BSE vezetői abban tévednek, hogy ők nem kölcsön adták nekünk Nagy Palit, hanem feltéte­lesen ki­adták Ez a feltétel pedig úgy szólt, hogy ha a játékos soproni szolgálata után nem kerül vissza anyaegyesü­letébe, akkor az új egyesület . ak­ár az SVSE, akár más­­ lelépést tartozik fizetni. Ezt a feltételt az SVSE teljesítette s így semmi alapja nincs a bezdániak felháborodásának. A soproniak egyébkén leszögezik azt is, hogy Nagy náluk lett komoly játékossá, mert amikor Sopronba ke­rült, jóideig csak a második csapat­ban lehetett szerepeltetni. A m. kir. hu ng. tüzérszertár labdarúgó­csapata is megkezdte a tavaszi idényt, áz­siai edzőn,érkezében a MOVE MeSC­­éképességű NB III-as csapatával. 'átszőtt '■s ördögh két góljával 2:0 arányban vésett a Tüzérszertár, Péczes Béla ■irz­ őrmester lelkes, sportszerető műnké. Hát a csapat még további szép sikerek elérésére törekszik Az óbudai BGSE tavasszal a mérkőzé­seit a­z ÚTE III. ker. hévizi úti pályáján bonyolítja le. KÖLrC9/M% EPBDMÉNYEk Németország Becs i rtenna—rrSC 3:1 (1:0). 10.000 nfeö. Vienna: Schwarzer — Kaller, Fischer—■ Gröbl, Witíhalm, Javurek — Holeschof­­szky, Gschweídl, Decker, Noack,-Lechner^ — WSC: Klimosch — Flala, Vita —■ M09- tofsky, Km ént, Kral — Prause* Reichart, Huber, Böhm, Brenner. Góllövő: Hol^. schofszky, Gschweidl, Decker (ll-esből)^ illetve Kment. A bajnokság állása: 1. Vienna 11 10 — 1 66:17 20 2. Floriüsdorf 11 6 4 1 34:23 í# 3 WAC 11 7 2 2 36:25 18 4 Austria 11 6 — 5 31:29 12 5’ Markersdorí 11 6 — 5 28:31 12 6] FC Wien 11 4 2 5 21:26 10 7 Rapid 11 4 1 6 21:25 9 8 Wacker 11 3 1 7 24:34 7 9' WSC 11 2 1 8 16:53 5 10*. Ane.teureJl 11 1 1 3 15:49 3 Horvátország Gradjansbi-Wiener AC 2:1 (1:1) A WAC jobban szerepelt Zágrábban, mint legutóbb n Vienna, mert a Vienna 3:0 arányban szenvedett vereséget. A Gradjanski a legjobb csapatával ját­szott, a WAC összeállítása ez volt: Jur~ ditsch — Fodreck, Kreihansl — Reising&r í, Kutsakéra, Reisingcr // —• Wo?/* Miaier, Stoiber, Semp, Opl, 12.000 néző előtt folyt le a mérkőzés. A 9 percben a Gradjanski Lesnik révén megszerezte a vezetést, majd feljöttek a bécsiek s Stoiber előkészítése után Opl egyenlített, A II, félidőben a Gradjanakt Wölf lövésével szerzett újabb gólt s több gól már -nem is esett. A Haladás Vi­sárimpi barátságos mérkőzése után megállapíthatták­ a szurkolók, hogy a ta­vaszi csapat legalább egy klasszissal jobb az őszi Haladásnál. Ez elsősorban a csa­társorra vonatkozik, noha sok játékos még nincs egészen formában. Büki most is nagyszerű. Körmendi is levetkőzte a múlt évi bizonytalanságát, ezt az edzőmér­kőzés harmadik harmadában mutatta meg egy régi Körmendi-bravúrral. A Kovács, Tölgyesi védelem máris a régi. A fede­zetsorban a két ,,tanár", Gazdag és Kisa utolérhetetlen okos játékát Kalotai pom­pás lendülettel és helyenként majdnem hibátlan védekezéssel egészíti ki. A Sza­bó, Hámori, Móroc, Deszke, Lovász tá­­madósor remek Hámori nagy nyereség® a Haladásnak. Játékérzéke, fejesei és lö­vései különösen tetszettek a közönségnek, Móroc, aki a múlt év júliusa óta nem játszott, még nincs egészen formában, d® — Hámori és Deszke között — hamarosan a régi gólképes középcsatára lehet a Ha­ladásnak. Deszke máris a régi. Lovasz egyelőre még a lábát fájlalja, de az idénykezdetre már teljes lesz a Haladá® csatársora. Egy bizonyos: az első nyilvános edzés kétezer nézője örömmel állapította meg, hogy a Haladás ebben az összetételben tavasszal behozhatja négypontos hátrá­­nyát. Nősüljön-e hát a labdarúgó OTE III. ker. Nőtlenek— OTE III. ker. Nősök 3:2 (1:0) Hévízkút. Vezette: Szabó Rudolf. Enyhe januári szél pásztázta vé­gig az ÚTE-pályát és a környékét. Óbudán nagy mérkőzésre készülnek. ,a­ nősök és a nőt­lenek játszanak egymással ! Az öltözők környékéről mindjárt meg lehet tudni, hogy hool vannak a nősök, az otthoni szó­lásszabadság korlátozása itt nem áll fenn... így állt fel a két csapat. Nősök: Ueinhoffer — Deli, Fekete — Éles (Szeke­res), Sebestyén, Jancsik — Melik Ján­szky,, Vértes, Mamroviics, Győry, Lakner (Schu­bert). Nőtlenek: Róth — Grei­ter, Zöldi — Straub, Tavasz, Pintye — Péchy, Kucseora, Kádár, Illy, Stefkó. Az első félidőben a nősök játszanak széllel Lázban, ennek ellenére ők kapnak dugót. Kádár szerezd. — Otthon is így van. — .Magyarázta egy nős férfi e, lelátón, mi támadunk és az asszon­yo­k győ­znek.... — És a csapat a ,,nesztes”, — magyaráz­ta a félidőben Vértes. Ehhez ugyanis tudni keell, hogy ezt a szót a ,,nős*’ és a ,,győz­tes’ 'szóból hozta össze a balösszekötő. Nagy dér­ülttí­­ig.... Fordulás után Stefkó növeli a nőtlenek előnyét (2:0), a nősök tovább vitatkoznak, a nőtlenek meg­­ aratnak a góllövésnél. Ezt Kucsera lőtte. A háromgólos elem­ még az ÚTE nőseinek is sok, csak két gól tudnak szerezni Merklánszky révén. 6:2-rg győztek a nőtlenek.... — Legközelebbre elválunk — magyarázta hazafelé menet nevetve az egyik női já­tékos —, talán akkor jobban fog menni a játék.... Viszont közben híre terjedt, hogy * csepeli nősök—nőtlenek mérkőzést a nősök nyertek. Hát most mi a helyzet? Nősül­jön, vagy ne nősüljön az a futballista? (Mint­hogy a Csapol az NB I kétszeres bajnoka, *z ÚTE meg nem az — a példa nyilván a nősülés felé mutat.) U. S. »■I — Kezdetnek ez is jó - mondják a Vasasban A BMTE elleni edzőmérkőzésről Hegyi Gyula az alábbiakat mondta: — Megvallom őszintén, elsősorban a a szurkolók érdeklődése lepett meg Ez úton is kérem elnézésüket a bejárat előtti nagy torlódás miatt. Még feleennyi néző­re sem számítottunk A látottak alapján a csapattal elégedett vagyok. Az az érzé­­sem... .mgy az új szerzemények beválnak. Feltűnt azonban a „régiek’’ nagy igyeke­­zete is. Egyik-másik máris olyan torná­ban van, hogy akár bajnoki mérkőzést is játszhatna vasárnap. Mindent egybevetve, kezdetnek ez is jó. Szerdán a vasárnap szerepelt játékosokon kívü­l valószínűleg szóhoz jut Magvasi is.

Next