Népsport, 1966. december (22. évfolyam, 245-264. szám)

1966-12-29 / 263. szám

Szereti a hivatását Zuhogott az eső. A csepeli ed­zőpálya szélén álldogáltunk. A sártengerben kergette a labdát két csapat. Mészáros József feltűrte kabátja gallérját. Fiait, a Salgótarján játékosait nézte, akik az egri helyőrség csapatá­ban játszottak. — Szabadságon? — kérdezte egy ismerőse. — Igen. Január elejéig újra itthon vagyok — Kispesten. Néhány hete Salgótarján főutcáját jár­tuk. Már túl voltunk egy fá­rasztó edzésen, és egy hosszú beszélgetésen. Az edző is fá­radt volt kicsit. Minduntalan válaszolnia kellett a köszöné­sekre: „Jó estét, szervusz.” — Nehezen barátkozó embe­rek a nógrádiak, de ha befogad­ják az embert, nagyon megsze­retik — mondta csendesen Mé­száros. .. Nos, a salgótarjániak megsze­rették az új edzőt. Egy bőrönddel érkezett Tar­jánba esztendeje. S mérhetetlen szomorúsággal. Mindig Buda­pesten volt. Erzsébeten, majd Kispesten tanult meg futbal­lozni, aztán a Ferencvárosba ke­rült. Hű maradt a zöld-fehérek­hez. A Ferencvárosban hagyta abba a labdarúgást. Szakoktatói képesítést szerzett. Először az ifjúságiakkal foglalkozott, aztán az első csapathoz került. Két bajnokság, a VVK megnyerése, két második és egy harmadik hely­h ez volt, amit sikerült el­érnie. Járta csapatával Európát. Aztán a csapattal eljutott Auszt­ráliába, Amerikába. Vezette az edzéseket, ült a kispadon, és legtöbb mérkőzés után fogadta a gratulációkat. Csapata majdnem mindig győzött. És aztán egyik napról a másikra állás nélkül maradt. Be sem fejezte az évet a Fe­rencvárosnál. Ekkor kereste meg a Salgótarján. — Sokat gondolkoztam akkor, hogy elfo­gadjam-e a megbízatást. Tele voltam keserűséggel, de aztán feltámadt bennem a labdarúgás szeretete. Mindegy, hogy hol edző az ember, csak dolgozhas­son. A Salgótarján egészen más csapat, mint a Ferencváros. Ki­sebb képességű játékosok, más viszonyok. Jóval több vereség, mint győzelem. Túl sokat váró szurkolók, türelmetlenkedők. Nos, mindezzel szembe kel­lett néznie. — Sajnos, néhányszor elnéző voltam. Belátom, néha túlságo­san hamar megbocsátottam egyeseknek, amikor pedig nem lett volna szabad. Esténként sok ideje van. Nagyon sokat ol­vas. Nem akar elszakadni a vi­lágtól. Most angolul tanul, ol­vassa a külföldi szaklapokat, és gyakran beszélget Szojka Feri­vel: — Szojka úgy ismeri Tarjánt, mint a tenyerét. Szeretem, mert nagyon gyakran segít nekem, és tisztelem a hűségét, mert egész életét itt töltötte el. Gyakran kell tanácskoznia a játékosokkal. Básti tavaly a csa­pat egyik legjobbja volt. Ebben az évben csak csalódást okozott. — Órákat beszélgettem Básti­­val — emlékezik vissza — illet­ve ez amolyan egyoldalú vita volt, mert Básti hallgatott. Nem, és nem akarta elmonda­ni, mi fáj neki. Az előbb a hű­ségről beszéltem, Szojkával kap­csolatban. Básti is tartánt, és mégsem tesz meg mindent csa­patáért. Túl hamar feladja a harcot. Talán nem találtam volna meg a hangot vele szem­ben? Kedd reggeltől vasárnap estig Salgótarjánban van. A hétfőt tölti együtt csa­ládjával, néha még azt sem, ha szólítja a kötelesség. A baj­nokság befejezése után felkeres­te az egyik legnagyobb buda­pesti klub szakvezetője. Arra kérte, hagyja ott a Salgótarjánt, és jöjjön vissza a fővárosba. — Egész éjjel nem aludtunk a feleségemmel. Minden Budapest­hez köt, itt vannak a gyerekek is. Jó lenne újra itthon lenni. De nem tehetem, köt a szavam, s én nem változtatom meg sem­milyen áron. A magánéletéről, terveiről faggatom, hogyan képzeli el a jövőjét. Minduntalan a csapat­hoz tér vissza. — Nekem a Salgótarján je­lenti most a jövőt. Keresem, kutatom, hol lehet a hiba. Te­hetséges ez a csapat, de vala­hogy még kevés az önbizalom. Karácsony előtt egy dossziét láttunk nála, ami­kor meglátogattuk. Ez állt rajta: a Salgótarjáni BTC 1967-es évi­ terve, s alatta egyelőre még csak ceruzával a nyolcadik hely. Ahogy Mészárost ismerjük, rajta nem fog múlni, hogy ezt a tervet teljesítsék. Varga Béla A­z utóbbi évek egyik leg­érdekesebb magyar baj­nokságának bizonyult a Keleti csoport idei bajnoksága. Két évvel ezelőtt páratlanul iz­galmas küzdelmet vívott az el­sőségért az Eger és a Jászbe­rény. A csapatok már régen pi­henőre tértek, a zöld asztal mellett a két együttes még min­dig viaskodott. Tavaly, az őszi idény nagy részében sokáig szin­tén fej-fej melletti küzdelem folyt az elsőségért, a két Dózsa, a kecskeméti és az egri között. A kecskemétiek a hajrá kezde­­­­­én­ az élen voltak, sorsolásuk is kitűnő volt, amikor olyasvalami történt velük, ami bajnokje­­lölttel talán még sohasem for­dult elő: egymás után 4 vere­séget szenvedtek, s így az Egri Dózsa ,,besétált” az NB I B-be. S az idén? ... Ritkán adódik olyan érdekes, változatos és izgalmas küzdelem bajnokságban, mint amilyen ebben az évben e csoport első négy helyezettje között tombolt. Variálni sem lehetne egy baj­noki táblázat élcsoportját job­ban, mint ahogy az a Keleti csoportban történt. Az első négy (a Bp. Spartacus, a Kecs­kemét, a Bp. Előre és a Szol­noki MÁV) szinte fordulónként cserélt egymással helyet az őszi idény nagy részében, s jel­lemző e csapatok küzdelmére, hogy — a Nagybátonyt kivéve, de 5 is csak néhány hétig — egy sem tudott a többiek közül veszélyes lenni rájuk. A 4 együttes versenye a feljebbju­­tásért, s az utolsó öté a kiesés ellen, páratlanul érdekessé tette a Keleti csoportbeli csapatok küzdelmét. A 3 legutóbbi baj­nokság élcsoportja és kieső zó­nája megközelítően azonos ké­pet mutatott. Azok a csapatok, amelyek az idén ott voltak az elsők között, általában tavaly és tavalyelőtt is esélyesek vol­tak a feljebbjutásra. S nagyjá­ból ugyanez mondható a kieső zóna együtteseire is. A Nyugati csoporthoz hasonlóan itt is kö­zöljük — az idei sorrendnek megfelelően — (zárójelben) — az 1964. és 1965. évi végered­ményt. 1. Bp. Spartacus (4., 7.), 2. Kecskemét (3., 2.), 3. Bp. Előre (6., 3.), 4. Szolnoki MÁV (7., 6.), 5. Nagybátony (10., 9.), 6. Bé­késcsaba (8., 13.), 7. Borsodi Bá­nyász (NB I­I, 5.), 8. Pénzügyőr (NB III, 4.), 9­. Szegedi VSE (9., 12.), 10. KISTEXT (14., 11.), 11. Salgótarjáni KSE (NB III, NB III), 12. Szolnoki MTE (5., 10.), 13. Gyula (11., 8.), 14. Cegléd (NB III, NB III), 15. MGM Deb­recen (NB III, NB III), 16. K.­­félegyháza (megyei, NB IIT­ 17. Jászberény (1., NB I B), 18. Miskolci Bányász (15., 14.). Az első négy szinte egész ősszel külön versenyt vívott, a többiek pillanatra sem tudtak beleszólni nagyszerű küzdel­mükbe. Ennek a megállapítás­nak a helyességét a bajnoki táb­lázat is igazolja. A 4. Szolnoki MÁV-ot az 5. Nagybátony­tól 8, viszont a Nagybátonyt, a tíz hellyel lejjebb álló 15. MGM Debrecentől is csak 11, a 7. Borsodi Bányászt a 17. Jász­berénytől meg — pláne — mindössze 8 pont választja el. Az élcsoport csapatainak külön versenye a hajrában különösen élessé vált, s nemegyszer különböző találgatásokra is alkalmat adott a szurkolók széles táborában. Évek óta nagy esélyesként in­dul a bajnokságban a Bp. Spartacus (tavaszi helyezé­se 3.), de még sohasem sikerült olyan bravúrt elérnie, mint az idén... Igen szeren­csés volt Jávor Pál edző szerződtetése, aki az előző év­ben is bajnokságot nyert csapa­tával, a Dunaújvárossal. Különö­sen az őszi idénye sikerült jól az együttesnek, hiszen tavaszi 21 pontjával szemben 26-ot szer­zett. „Öreg” fiúk csapatának ne­vezik a több volt NB I-es já­tékossal (Szimcsák I, II, Gál, Dálnoki) megerősített együttest, az idős játékosok azonban bebi­zonyították, hogy „öreg­ fiuk nem feltétlen vén labdarúgók”. Ami nagyon feltűnő: három utána következő riválisától mindössze négy pontot szerzett a bajnok (a megszerezhető 12 közül). 48 adott góljával a 11— 12. helyen áll az MGM Debre­cennel. ... ami egyúttal azt is mutatja, hogy a legnagyobb problémát a csatársor játéka okozta... A Kecskeméti Dózsa (4.) tava­szi szereplése — enyhén szólva — igen változatos volt. Csak két példa erre. Május elején 4:0-ra „lelépte” a Bp. Sparta­­cust, két héttel később kikapott az akkor utolsó félegyháziaktól. Vagy egy másik: az egyik héten­­(Kecskeméten) 3:1-re kikapott a KISTEXT-től, a másik héten­­az akkor kitűnően szerepelt Saly. Kohászt 6:0-ra győzte le. löszi idénye viszont lényegesen jobban sikerült: 4 alkalommal az élen is volt, csak őszi ered­ményeit figyelembe véve pedig — első! Mindkétszer győzött a Gyula (1l:0-ás összgólaránnyal), a Cegléd, a Nagybátony és a Pénzügyőr ellen. 3 pontot szer­zett a Bp. Sport., a Bp. Előre, a Szolnoki MÁV, a B. Bá­nyász és az S. Kohász, az MGM Debrecen és az M. Bányász el­lenében. A Bp. Előre (2.) a bajnoki idény kezdete óta az élbolyban tanyázott, s hogy csak gól­­aránnyal és csak harmadikként tudta biztosítani helyét a fel­jutók között, azt elsősorban né­hány nem várt döntetlenjének köszönhette. Az új szakvezetéssel a Bp. Előre olyan sikersorozatot ért el az NB II-ben, amilyenre csak igen ritkán adódott eddig példa magyar bajnokságban: az 1965. IX. 12. óta lejátszott 44 bajnoki mérkőzésből mindössze ötöt vesztett el, s most ősszel egyetlen vereséget szenvedett, a legkevesebbet a 36 NB II-s csapat közül. Sikerének összete­vői: a jó felkészülés, a jó kö­zösségi szellem, a 4—2—4 rugal­mas, a játékosok egyéni adott­ságainak megfelelő alkalmazá­sa. Taktikailag is sokat fejlő­dött a Bp. Előre, amelynek vé­delme mindössze egyszer ka­pott 4 és háromszor 3 gólt 6 kapusának hálója nem keve­sebb, mint tizennégyszer maradt mentes a góltól. A Szolnoki MÁV (4.) húsz góllal rúgott többet, mint a bejnok, mégsem jutott fel az NB I B-be! Miért? Elsősorban azért, mert tavaszi elsőhöz méltatlan mó­don szerepelt­­ ősszel. Egy fel­jutni vágyó csapat formájában ugyanis olyan ingadozásnak, mint amilyen a Szolnoki MÁV- nál volt, nem szabad előfordul­nia. A tavaszi első Sz. MÁV csak 2 ponttal szerzett többet a bajnokság második felében, mint a tavaszi utolsó K.­félegy­­háza. De még így is feljutha­tott volna, ha sorsdöntő mérkő­zésen bírói tévedés nem sújtja, illetve a 31. fordulóban Szolno­kon (1), az akkor 17., tehát ki­esés ellen küzdő Cegléd 4:1-re­­ nem győzi le! A Nagybátony­ Bányász (8.) az idén meglepően jól szerepelt. Az őszi idény közepén volt né­hány hét, amikor reális lehető­sége nyílt a báton­y­­oknak a fel­jebbjutásra. Dávid Róbertnak, az SBTC egykori sokszoros ma­gyar B- és utánpótlás váloga­tottjának több volt NB I-es já­tékossal megerősített csapata azonban­­ lemaradt. Tavasszal egyszer hétközben kiváló játék­kal győzte le az N. Bányász az NB I-es Ózdot, 4 nappal később viszont az újonc MGM Debre­cen sima vereséget mért az el­bizakodott Nagybátonyra — Nagybátony­ban! Ez volt az együttes egyedüli hazai veresé­ge, de nem az egyedüli elbiza­kodottsága. A Békéscsabai Előre (6) azok közé a csapatok közé tartozott, amelyek szinte hajszálra ugyan­azt nyújtották tavasszal mint ősszel. Váratlan sikerek és bal­sikerek szép számmal akadtak a csapat életében, kétségtelen azonban, hogy Szombati György edző az átszervezett csapattal nem vallott szégyent! A Borsodi Bányásznak (8.) ez idén sem volt szerencsés éve. Nem volt csapat az NB II-ben, amelynek sorait úgy ritkította betegség, sérülés, mint a sajó­­szentpéterit. Előfordult, hogy 3 töréses sérültje volt a Borsod­nak. A múlt évi bajnokság után 9 játékos távozott el a Borsodi Bányásztól. 8 újat kellett beépí­teni, s a fegyelem helyreállítá­sa is sok energiáját kötötte le a vezetőknek. Döntő volt, hogy az előtte végzett 7 csapattól a megszerezhető 28 pont közül mindössze hatot (!!) tudott el­csípni. Viszont az utána követ­kező 10 csapattól a megszerez­hető 40-ből — 28-at (!) „gyűjtött”. Nem sikerült megismételnie tavalyi pompás szereplését a Pénzügyőr SE-nek (5.). Tavasz­­szal még nem volt különösebb baj, 20 pontot szerzett a küzdő­képes pasaréti együttes, őszi idénye azonban már kevésbé (14 pont) sikerült. Különösen feltű­nő, hogy az őt megelőző 7 csa­pattól mindössze 7 pontot szer­zett (a megszerezhető 28-ból). S legalább ilyen meglepő, hogy­­ az utolsó 16 mérkőzésen csak 12­­ pontot szerzett a közben edzőt­­ is cserélt együttes... A Szegedi VSE (7.) gárdája az előző két év alatt szinte teljesen ki­cserélődött. Kalocsai II Géza d­r. edzőnek, a szegedi vasuta­sok, illetve a Diósgyőr egykori kitűnő fedezezetének nehéz mun­kája volt, de a „kísérteti év” sikeresnek mondható. Legna­gyobb eredménye: megtalálta azt a csapatot, amely kisebb erősítéssel nagyobb feladatok megoldására is alkalmas. Az egyik legnagyobb magyar nevelő egyesület, a KISTEXT labdarúgói — a körülményeket figyelembe véve — megállták a helyüket. Ősszel itt is edzővál­­tozás történt, s ekkor, pályajaví­tás miatt, négyszer idegenbe kényszerültek a kispestiek. Hogy ez mit jelentett? Az ősszel ott­hon játszott 4 találkozón 7, a kényszerűségből idegenben ját­szott négyen 3 pontot szereztek. Ősszel a keményebb edzések következtében átmenetileg visz­­szaesett a gárda, az utolsó 9 mérkőzésen azonban pompásan küzdött: mindössze egy veresé­get szenvedett, s 3 döntetlen mellett öt győzelmet aratott. A Salgótarjáni KSE (15.) sze­­­re­p­lését nem előzte meg na­gyobb bizalom a városban és nagy meglepetést keltett, ami­kor a kezdet kezdetén, 7 fordu­lón át az elsők között állít a Sose. Az újonc S. Kohász vi­szonylag jó szereplésében nagy szerepe volt az SBTC egykori kitűnő jobbszélsőjének, Bable­­niána­k. A ma 33 éves kőméregkötésű hátvéd, számos mérkőzésen csapata leg­jobbjának bizonyult. A Szolnoki MTE (14.) az előző évekhez képest gyengén szere­pelt, teljesítménye hullámzó volt. Ebben — többek között — a gyakori lélektelen játék is szerepet játszott. A Bp. Előretől pl. 3 pontot szerzett az SZMTE, a Nagybátonytól viszont 2:6-os összgólaránnyal — egyet sem! Pedig a szolnokiak játékosanya­ga igen tehetséges, lényegesen jobb, mint amit helyezése mu­tat, s ez a jövő szempontjából igen bíztató. A Gyulai MEDOSZ (9), az idén igen szeszélyes csapatnak bizo­nyult. Tavasszal 8:0-ra legyőzte a nála akkor még csak 2 pont­tal kevesebbet szerzett K.­­félegyházáit, ősszel 9:4-es vere­séget szenvedett a Bp. Előrétől — Gyulán. A 8:0-ás győzelem érdekessége, hogy a 8 gólt mind­össze két játékos, Dávid és Hi­­msz szerezte, s a 17 éves Dávid élete 5. NB II-s mérkőzésének mind a négy gólját — fejelte! Sodráig a kiesés ellen küzdött az újonc Ceglédi VSE (6.), amely tavasszal az idei NB II legna­gyobb gólarányú győzelmét 0:0)­t aratta a Miskolci Bányász ellen. Különösen a hajrája sikerült fel­tűnően. Adott és kapott gól­jait tekintve egyébként 4., tehát játékerőt illetően rendkívül nagy a különbség a támadók és védők közt. Más szóval: ered­ményes csatársor mögött „ered­ményes” (1?) védelem áll! Az újonc MGM Debrecen (12.) ellen az NB I B-be feljutott 3 csapat egyike sem tudott Deb­recenben győzni (a bajnok Bp. Sport­ 3:0-ás vereséggel tért haza). Az első 5 helyezettől ott­hon és idegenben 10 pontot szer­zett, s a Kecskemét ellen — Kecskeméten — a 85. percben még az MGM vezetett 1:0-ra, s a kecskemétiek győzte® gólja a 90. perc második felében esett. 32. fordulóbeli mérkőzésről lé­vén szó, ez a szerencsés győze­lem döntően járult hozzá­ a K. Dózsa NB I B-be jutásához. A Kiskunfélegyházi Vasas (18.) két év előit két holminki osztályt ugrott át, s így nem csodálható, hogy szinte egész éven át élet-halál­­harcot folytatott a bent mara­dásért. Mégis olyan diadalt tud­hat magáénak, amilyennel a csoport egyetlen csapata sem dicsekedhet: egyedül­ neki si­került tavasszal és ősszel is kétvállra fektetnie (1:0, 1:0) a bajnok Bp. Spartacust. A Jászberényi Lehel (13.) ta­valy még NB 1 B-s csapata nagy csalódást keltett, a felfris­sített csapat különösen ősszel (csak őszi szereplése alapján utolsó) szerepelt kiábrándítóan. A negatív „csúcsok” csapatá­nak is lehetne nevezni a Mis­kolci Bányász (17.) egykor NB I-et is megjárt csapatát. Majd­nem 3 csapatra való játékos (29) jutott szóhoz Perecesen, melynek ceglédi veresége (9:0) NB II-s eredménycsúcs. A 4 budapesti csapattól­ a meg­szerezhető 16 pont közül mindössze egyet szerzett, ide­genben, a M.-óvári TE-t kivéve, ő szerezte a legkevesebb pontot az NB II-ben. N. J. íz­ilcsipiri csapatainak pompás verseim 82 NB II Keleti csoportjában SPORTOLÓINK Groeningben megkezdődött az ötödik ifjúsági nemzetközi sakk­verseny, amelynek D-csoportjá­­ban magyar versenyző is sze­repel Vadász László személyé­ben. Vadász az első fordulóban döntetlent ért el a jugoszláv Seslija ellen. 1966 ban szereztek nevet (L) Hét tehetséges védőjátékos — Ki ez a tehetséges fiú?... Hányszor hangzott el a néző­téren a fenti kérdés 1966-ban az NB I-es mérkőzések forró pilla­nataiban, amikor a megkérde­zettek nehéz helyzetben tisztáz­tak, vagy éppen gólba rúgták a labdát! Valóban, kiír ők, hogyan sike­rült az élvonalba kerülniük, mi az, ami kiemelte őket a többiek közül? Nem törekedhetünk a teljességre. 22 játékost válasz­tottunk ki közülük. Az ő be­mutatásukkal is érzékeltet­hetjük, milyen sok tehetség van a magyar labdarúgásban! Három csoportra osztottuk a játékosokat, védőkre, , közép­pályásokra és csatárokra. Kezd­jük a sort a t Hidóti­i el. Egy-egy epizódot ragadunk ki az elmúlt idényből. — Kétségtelen, hogy legtehet­ségesebb kapusunk a fiatal Bicskei Bertalan — így mu­tatta be a Bp. Honvéd kapu­­védőjét Bozsik József edző. Gyakran láttuk a kapuban, és még többször a kapun kívül. Kitűnő érzékkel fut ki. Emlék­szünk az Új­pesti Dózsa—Bp. Honvéd mérkőzésre, amely csak azért végződött 3:0-ra, mert a fiatal kapus nagyszerű kifutá­sai, bátor kivetődései többször akadályozták meg az Új­pesti Dózsa csatárait a gólszerzésben. Kétségtelen, hogy az NB I-es mezőny fiatal kapusai között ő a legügyesebb. Hátvédek között örvendetesen sok a tehetséges fiatal Koráb­ban az idősebb játékosok vitték el a pálmát ezeken a posztokon. Most gyakran halljuk Formag­­gini, Nyírő, Izsáki, Gál, Tajti, és Kandi nevét. A legidősebb közülük mindössze 23 éves. Formaggini Károly, az MTK tartal­ékcsapatában játszott, s onnan került át Dunaújvárosba, s mindjárt az első csapatba. Olyan hamar gyökeret vert, mintha már régóta a városban lett volna. 20-szor szerepelt, te­hát minden találkozón ott volt. __ Nagy jövő előtt álló játé­kos — így vélekedik edzője, Marosvári Béla. — 22 éves. Ki­tűnően rúg, jól ismeri fel a helyzeteket, sokoldalú labdarú­gó. Egy időben például balfede­zetet játszottam vele, ő volt a másod­i­k középhátvédünk. Nyírő István is az idei év fel­fedezettje. Sóvári sérülése után kényszermegoldásiként került a 21 éves játékos az Újpesti Dó­zsában a balhátvéd posztjára. Mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb teljesítményt nyújtott és ,,zsinórban” 12-szer játszott a lila-fehér együttesben.­­ Az elkövetkező évek során a válogatott Sóvárinak alapo­san meg kell majd küzdenie Nyírővel a balhátvéd posztjáért — ez a véleménye volt edzőjé­nek, Balogh Sándornak. Izsáki László is egycsapásra nyert csatát a Győri Vasas ETO-ban. Nagyszerűen helytállt a balhátvéd posztján. 23 éves, 15-ször szerepelt idén a Győr­ben, és a kupatalálkozókon is a védelem egyik legbiztosabb tag­ja volt. Olyan adottságokkal rendelkezik, amelyek egy jó hát­véd számára nélkülözhetetle­nek. Kitűnően indít, jól kezeld a Labdát, bátran fejel. Nemcsak a saját oldalán, de középen is hasznos játékos. Különösen a Fiorenti­na elleni mérkőzésen nyújtott emlékezetes teljesít­ményt Győrben. Nagyszerűen semlegesítette az előretolten játszó De Sirarot. — Az idén bekerült játéko­sok közül ő az egyike a leg­tehetségesebbeknek. . — Ezt mondja róla Szusza Ferenc edző. — Feledtetni tudta Ta­mást, ez pedig nagy szó Győ­rött. A most feltűnt fiatal védőjá­tékosok közül az egyik legszí­nesebb egyéniség Gál Béla, a Diósgyőr fiatal középhátvédje, 1944- ben született és azzal büszkélkedhet, hogy ott volt csapata minden bajnoki mérkő­zésén. — Rendkívül szorgalma®, lel­kiismeretes labdarúgó, olyan, akire mindig szívesen emléke­zem majd vissza — mondta róla Prenner Kálmán, aki másfél éven át együtt dolgozott a fia­tal játékossal. — Eszményi kö­zéphátvéd, de nagyszerűen al­kalmas arra is, hogy taktikai okokból második középhátvédet játsszék. Nem véletlen, hogy idén bekerült az utánpótlás­válogatottba is. És még egy sokoldalú tehet­ség a védőjátékosok között a Bp. Honvédba id­én bekerült Tajti József, a Pénz­ügyőr, majd a Kaposvári Honvéd védőjátékosa. A szélső­­hátvéd posztokon, és középhát­védben is egyaránt jó teljesít­ményt nyújt. Mint újonc, azzal büszkélkedhet, hogy ebben az évben 21-szer játszott a Honvéd első csapatában. 23 esztendős. — Tajtitól sokat vártunk és nem csalódtunk játékában — je­gyezte meg Bozsik József. — Amikor kellett, jobbhátvéd volt, de középhátvédben is bebizonyí­totta rátermettségét. A jövőben elsősorban mint középhátvédre számítunk rá. Az idei év őszi felfedezettje a csepeli Kandi György. Akkor ke­rült az első csapatba, amikor Klejbán lábtörést szen­vedett. Nagyszerűen helyettesí­ti az aprótermetű fedezetet.­­ Igazi beállós típusú második középhátvéd. — Úgy gondoljuk, hogy vele az elkövetkezendő évekre meg­oldódott a balfedezet kérdése — nyilatkozta róla az idény befe­jezése után Keszthelyi Mihály, a piros-kékest edzője. Hét fiatal labdarúgót mutat­tunk be közelebbről, olyanokat, akik az idei év felfedezettjei. Remélhetőleg, jövőre is sokat hallunk majd róluk, hiszen nemcsak csapatuknak, hanem a magyar labdarúgásnak is ígére­tei, közülük Formaggini, Izsáki, Gál és Tajti már eljutott az utánpótlás-válogatottig, de Nyi­­rő, Kandi és Bicskei is kopog­tat már a válogatottság kapu­ján. Sorozatunkat a középpályás játékosokkal folytatjuk. V. B. Csütörtök, 1966. december 29. )

Next