Népsport, 1972. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-29 / 24. szám
ÖTTUSA ♦ SPORTLÖVÉSZET ♦ ASZTALITENISZ ♦ ÖKÖLVÍVÁS ♦ ÖTTUSA ♦ ASZTALITENISZ ♦ SPORTLÖVÉSZET ♦ ÖTTUSA ♦ Bolyongások a téli erdőben Rém vitás, mint a 32 eli igazítás pontosságán múlik. — Tehát világos, fiúk? — ismétli meg nyomatékosain a kérdést László István, a Honvédöttusázók edzője, majd rövid szünet után, biztos, ami biztos alapon, még egyszer összefoglalja az addig mondottakat. — Innen leértek Lajosházára, ott jobbra kanyarodva a patakmederben indultak el a mátraszentimrei országút felé, körülbelül két kilométer után éritek el ezt a szekérutat, ezen kell jönni tovább a Szalajka ház felé, ha aztán fent vagytok az országúton, onnan már csak egy köpés Galyatető. Bakó Pali elgondolkozva nézi az edző Ujját, amint a térképen végigkacskaringózik a különböző kék és piros színnel jelölt útvonalakon, aztán halkan, szelíden megkérdezi főnökétől: — És mondd, Pista, te mekkorát tudsz köpni?... — de feleletet sem vár, máris folytatja a többiek felé fordulva: — Fiúk, kiadom a mai jelszót: „Futás lábelkopásig!’’ Borlai felnyög, azt mondják, a csepeli fiú az utóbbi napokban meglehetősen érzékenyen reagál az efféle szavakra: futás, láb, kilométer. Most is, ahogy közeleg az indulás ideje, finom párafelhő ereszkedik szemének íriszére. Sárfalvi vigasztalóan a vállára csap: — Fel a fejjel, szerintem az egész alig több, mint húsz kilométer! Csak Maracskó Tibor vonja ki magát az általános mozgósításból, őt jelen pillanatban nem érdekli sem térkép, sem útvonal, sem kilométer. Ül egy félreeső asztalnál, némán, szótlanul. Talán már a teljes apátia? — Ugyan, dehogy — hárítja el magáról a vádat. — Csak éppen az jutott az eszembe: pontosan tavaly ilyenkor, egy délelőtti futás előtt kaptam meg a telefonértesítést, hogy megszületett a kislányom. Barátom, egy éve, lassanként, ha jól meggondolom, akár már elkísérhet az edzéseimen.. . De azért egyelőre még Maracskónak is meg kell elégednie egy rokonszenves mátraházi kutyus díszkíséretével, amely — ahogy a fiúk mesélik — eddigi leglelkesebb edzőpartnerük. Rendületlenül kutyagol velük nap, mint nap, kutyába sem véve a nehézségeket. Ro, de kutya ideje““®£ végül is ennek a délelőttnek első igazán komoly megmozdulása az, amikor megmozdulnak a fiúk, felállnak az ebédlő asztalai mellől és csoportokra oszolva kisétálnak a gyöngyösi országába. A kapuból Pintér Tibor még visszakiált az edzők felé: — Reszkessetnek a tájékozódási futók! Aztán, hogy van-e okuk reszketni, az a későbbiek során egyértelműen kiderült Mire az utolsó színes melegítő is eltűnik az első kanyarban, dr. Nagy Imre szövetségi kapitány rövid összefoglalójából választ kaphatunk minden lényeges kérdésre. Megtudjuk, hogy az öttusa olimpiai keretet elkísérte erre a „kis mátrai kirándulásra” az egyesületek krémje, és azt is, hogy mind a keret, mind a „krém” hiányos kissé. Néhányan síkföldön maradtak: Villányi sérülése. Horváth és Pető pedig egyébirányú edzéselfoglaltsága miatt. (Horváthnál ismét a lövészet a kulcskérdés, a rossznyelvek szerint úgy van szegény, mint az egyszeri cowboy: már nem is tölt, csak lő!) Különben — és ez is az információkhoz tartozik — a múlt héten zajlott le a hagyományos, csak technikai számokból álló Téli Kupa I. fordulója. A kétnapos versenyt Balczó András nyerte 3166 ponttal, 2. Kelemen 2989, 4. Piánk 2769, 5. Pető 2769, 6. Bakó 2685, 7. Horváth 2601, 9. Maracskó 2541. Persze, nem csupán ezek a kupafordulóit színesítik egy kicsit legjobb öttusázóink mindennapjait. A tervek szerint a most következő hét végén ott találhatjuk majd többségüket a párbajtőrözők válogatóversenyén is, és néhányan őszintén remélik, hogy nemcsak „futóvendégek” lesznek majd ezen az erőpróbán. A jelenlegi szakaszban nem teljesen egyforma a versenyzők terhelése — mondja Nagy Imre. — A Csepel és a Honvéd versenyzői például hosszú futóedzéseket végeznek, a dózsások egy kicsit lazítanak. Most is, míg Balczóék „megmásszák” a hegyet, Kelemen Péterék könnyebb kis síedzést tartanak fent a Kékesen. És ezzel tulajdonképpen viszsza is kanyarodtunk már a bevezetőben hosszan ecsetelt hegyi túrához. A fiúk még az indulás előtt megkísérelték beugratni Benedek Ferencet, a csepeliek edzőjét, mondván: ha igazán példát kívánna nekik mutatni, ő is futva tenné meg az utat a megbeszélt találkahelyig. A népszerű edző azonban az utóbbi időben kissé óvatos ezekkel az indítványokkal szemben (pontosan azóta, hogy fogadásból egyszer éjszakai terepfutásra indult másodmagával, s eltévedvén, csak reggel fél hatkor jutott vissza kiindulási pontjára ( a szemtanúk szerint kissé álmosan!) és így ő is beül a kocsiba. A megbeszélt találkozóval azonban némi baj van. Mert hiába várakozunk a megállapodás szerinti ellenőrző pontokon, a várt időpontban csupán a Balczó, Maracskó, Lázár hármas robog keresztül, titokzatos vállvonogatásokkal felelve a többiek iránt megnyilvánuló érdeklődésekre. Ők semmit sem tudnak, ők csak futottak. Lassan telnek a percek, a negyedórák, félórák. László István egyre idegesebben nézegeti az óráját: — Képesek és lekésnek a buszról, akkor pedig várhatnak délutánig — morogja. — De aztán újabb csoportok bukkannak fel, befutnak Bakóék, Borlaiék, ám mikor a busz kihúz a SZOT-üdülő elől, heten még mindig a terepen vannak. Ekkor különben már mindannyiunk előtt világos, hogy a tájékozódási futók egyelőre még nyugodtan aludhatnak, hiába volt ugyanis a reggeli eligazítás, a díszes társaság egy emberként eltévedt a téli erdőben, bolyongásaikkal további tíz kilométert téve rá a tervezett húszra. — Jó vicc — dohogja Borlai —, mert más a térkép, és más a valóság.. Benedek edző már-már könynyelmű kijelentésekre ragadtatná magát, de aztán még időben meggondolja a dolgot. Talán észreveszi a felcsillanó tekinteteket, talán mert túl élénk még a legutolsó emlék. Fél egy von,unk az egyenesben. Szijj Karcsi elújságolja, hogy ketten útközben még meg tudták állítani a buszt. — És ti miért nem ültetek fel? — dörren rájuk László István. — Hát — mondja kissé bizonytalanul a kis Bálla —, nem akartuk, hogy Pista bácsiék hiába várjanak ránk. Pedig még várnunk kell egy kicsit. Az „öreg” Bazilra, Fintér Tiborra. Ő az utolsó, de hát ki ne ismerné azt a régi mondást: inkább vagyok Rómában utolsó... Kocsis L. Mihály Csepeli újítás az öttusázóknál az éjszakai terepfutás. Eddig bevált, persze, viharlámpa nélkül... Ha valaki nem igyekszik, legközelebb majd kergetheti a buszt hazáig Újabb szakasz kezdetén Egyre többször lőállásban a sportlövők Sztereo hanghatás ... Jobbról és balról, élőlről és hátulról puska- és pisztolyropogás szolgáltat aláfestő „zenét” beszélgetésünkhöz. Kisgyörgy Lajossal, a sportlövő-válogatott vezető edzőjével az Újpesti Dózsa lőterének egyik helyiségében beszélgetünk. Néhány napja érkeztek haza Hammerlék Mátraházáról és jelenleg az első fővárosi edzés folyik. Az egyik teremben a puskások — könnyítésképpen — légfegyverrel gyakorolnak, az ötvenméteres pályán pedig Marosvári, Ratkó és Gyöngyösi vívja ellenőrző jellegű „pisztolypárbaját — Én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy annyi „száraz” edzés után milyen eredményeket érnek el a fiúk? — jegyzi meg mosolyogva Kisgyörgy. A szakvezető egyébként kérés nélkül is sorolja precíz adatait. Feljegyzései vetekednek egy statisztikai évkönyvvel... — Minden reggel futott a társaság. A táv 3200 és 4000 méter között váltakozott. Ezt a bevezetést általában kiadós focizás követte. Délelőtt hatalmas gyalogtúrára mentünk, néha síléceket is csatoltunk. Nyugodtan mondhatom, hogy bebarangoltuk az egész környéket. Nemegyszer tizenöt-tizenhat kilométeres adagokat teljesítettünk. Akadtak a csapatban megrögzött „hegyivadászok”. Marosvárit és társait csak hármasával mertem elengedni, nehogy valami bajuk történjen a „vad” lejtőkön. — Valamit a „száraz” edzésekről ... — Minden délután, általában másfél órán keresztül gyakoroltuk töltetlen fegyverrel a célratartást. Ilyen kitartóan, szorgalmasan még soha nem végezték ezt a szórakoztatónak éppen nem mondható feladatot a versenyzők! Persze, akadt azért nem „száraz” edzés is. Mindenki különös figyelmet fordított az edzőtáborbeli társbérlőkkel, az íjászokkal vívott, kombinált összecsapásra. Valamennyi versenyző 5—5 lövést adott le először íjjal, majd puskával a tízméteres távolságban elhelyezett sportpisztoly céltáblára. A végén összesítették az eredményeket. A sorrend bizony tartogat némi meglepetést. Mónus András, az íjászok edzője győzött 81 körrel (íjjal 46, puskával 35 kör), megelőzve dr. Hammerl Lászlót, aki 73 kört ért el (íjjal 35, puskával — ez volt az igazi szenzáció! — ,csak 38 kört teljesített olimpiai bajnokunk). Csapatban: íjászok— sportlövők 222:195. — Hogyan folytatódik a munka a fővárosban? — Általában mindenki együtt készül továbbra is. Kivétel a salgótarjáni Ratkó Pál és a miskolci Szabó Gyula, akik otthonukban edzenek. De nekik is — akárcsak a többi kerettagnak — hetente egyszer, kötelező jelleggel részt kell venniük formaellenőrző, versenyszerű edzésen. Ami a legfontosabb cél ebben az új szakaszban: a megszerzett erőnlétet mindenképpen meg kell tartani a heti három fizikai edzésen és — ugyancsak három edzésen — fokozzuk a szakmai munka intenzitását is. Közben gyülekeznek az egyesületi vezetők, edzők, lassan befejezik az edzést a versenyzők is, keretértekezlet következik. Természetesen elsősorban az eddigi tapasztalatokról és a keret előtt álló feladatokról esik a legtöbb szó. Akadnak, persze, speciális problémák is. A Bp. Honvéd legjobbjai felszerelésük hiányosságára panaszkodnak. (Kár, hogy éppen a piros-fehérek klubvezetői maradtak távol az értekezlettől!) Marosvári például, elmondja, hogy nincs megfelelő tornacipője (!), a többiek hangtompító fülvédőt, korszerű fegyvert reklamálnak ... Van tehát bőven tennivaló. „Szárazon” is, a lőállásokban is. De a munka folyamatos, a kisebb zökkenők egy pillanatra sem okozhatnak komolyabb zavart. És így is van ez rendjén. Nemcsak edzenek, hanem versenyeznek is olimpiai kerettagjaink ezekben a napokban. Az országos légfegyveres bajnokságon kivételesen indulhatnak legjobbjaink, így Abonyinak és Kelemennek, a légfegyver két specialistájának tekintélyes ellenfelei akadnak vasárnap Hammeri dr., Petrovácz, Nagy S., Nagy B., Marosvári, Ratkó és társaik személyében. A nők szombati versenyében is izgalmas, érdekes küzdelemre van kilátás, elsősorban a puskás számban. Itt Kun Ferencné az első számú esélyes, míg a pisztolyosoknál Beck győzelme várható. (serényi) Rövidmilitt volt.? Prága után, Pozsony előtt asztaliteniszezőink Fájdalmas vereséget szenvedett Prágában asztalitenisz-válogatottunk. Ilyen nagyarányú vereséget még akkor sem mértek ránk a csehszlovák éljátékosok, amikor — a közhiedelem szerint — a lehető legrosszabbul állt asztaliteniszezőink szénája. Hét mérkőzés közül csak kettőt nyertek a mieink .Azt a kettőt viszont remek játékkal, látványos, sokszor bravúros megoldásokkal, tapsra ragadtatva még a hazai nézőket is. Jogos a kérdés: akik így tudnál, miért nem játszanak egy adott mérkőzés teljes időtartama alatt így? Magunk sem tudjuk! Legfeljebb csak sejtjük. De ha sejtésünknek csak egy része is helytálló, kínos következtetések levonására adhat alkalmat. Néhány mentség Különös ismétlődések történtek az elmúlt két év alatt külföldi versenyek, nemzetközi bajnokságok első napján. Válogatottjaink zöme, ahogy mondani szokták, „nem érzi a labdát” idegenben. Szükségük van legalább egy napra ahhoz, hogy a Sportcsarnok edzőtermének „mikroklímájától” eltérő viszonyokhoz hozzászokjanak. Prágában — ezt Berczik Zoltán edző a rádió riporterének is elmondta — erre nem volt mód. Nem, mert a válogatottnak meg kellett várnia, míg Jónyer hazaérkezik Angliából, klubcsapata — egyébként szintén vereséggel végződött — BEK-mérkőzéséről. Nem sikerült tehát optimálisan egyeztetni a válogatott és a klubcsapat mérkőzésének időpontját. Ennek ellenére, ha három adott mérkőzésen „csak” hat ponttal többet szereznek versenyzőink, máris fordított az eredmény, 5:2 a mi javunkra. Emlékezetes: Jónyer is, Klampár is, meg a vegyes páros is a döntő játszmában kapott ki 21:19-re. Mondják, a mérkőzés végén már nem is a nagyobb technikai tudás, a jobb erőnlét, az egyéb készségek, hanem elsősorban a jobb idegállapot a döntő ... Magánügyek A csehszlovákok jobban bírtak idegekkel... Jobban, mert — mondjuk — nem Vostováéktól vette el a játékvezető a döntő játszma 19:19-es állásánál a csuszát, hanem Magoséktól. És jobban, mert tudomásunk szerint a csehszlovák válogatott zavartalanabbul készült erre a mérkőzésre, mint a mi férfi játékosaink, akiknek az utóbbi időben „minden összejött”. Kezdve a vámszabályok megsértése miatti kényszerpihenőnél, végezve a mindig nagy utánajárást igénylő állás- és lakásváltoztatásoknál. Mindezek a magánügyek a magyar férfijátékosok idegrendszerét terhelték a múlt év vége óta. A gondterhes gondolatok naponta többször is végigfutottak idegpályáikon, s egy részük észrevétlenül elraktározódott sejtjeikben. Előbb-utóbb bizonyára „kikopnak” onnan. Még az is lehet, hogy már Pozsonyban, a csehszlovák nemzetközi bajnokságon megszűnik a rövidzárlat, amit a magánügyek okoztak. Nem magánügy viszont, hogy egész egyszerűen nincs megfelelő helyettesük a világbajnok páros tagjainak. Hogy miért nincs, annak részletes elemzése viszont már nem a vereséggel végződött EL-mérkőzés „asztalához” tartozik. Naményi József Szívesen segítünk! érdekes, jó keresetet biztosító szakmákat AJÁNLUNK. JÖJJETEK IPARI TANULÓNAK A Pest megyei Állami Építőipari Vállalathoz! VIDÉKIEKNEK KOLLÉGIUMOT ÉS TELJES ELLÁTÁST BIZTOSÍTUNK. Szerződtetünk: vas- és fémszerkezetlakatos, ács-állványozó, épületasztalos, fapadlózó és műanyagburkoló, központifűtés-szerelő, víz- és gázvezetékszerelő, építőipari gépszerelő, villanyszerelő, szobafestő és mázoló (tapétázó), épületburkoló (hideg), műkőkészítő, vasbetonszerelő, vízszigetelő, bádogos, hőszigetelő, kőműves, üvegező. Közös megegyezéssel társadalmi ösztöndíjat is fizetünk. Saját sporttelep - sportolási lehetőség! Jelentkezés személyesen vagy írásban BP. XXI. (Csepel), KISS JÁNOS ALTÁBORNAGY U. 19-21. í mVív AZONNALI FELVÉTELRE KERESÜNK lakatosokat, lemezlakatosokat, és ezek mellé segédmunkásokat. Budapesti és bicskei munkahelyekre. Jelentkezés: BUDAPEST, VII., Kazinczy utca 48. Filep művezetőnél. BICSKE, Kossuth L. u. 52. Adóm művezetőnél. Magyar megfigyelők Az Egyesült Államok ökölvívó- válogatottja februárban Európába© vendégszerepel. Február 3-án Londonban Anglia ellen kezdik a mérkőzéssorozatot, majd az amerikaiak a Szovjetunióba utaznak, s három alkalommal találkoznak a szovjet válogatottal. A hivatalos Szovjetunió—Egyesült Államok mérkőzésre február 9-én kerül sor Moszkvában. A nagy érdeklődéssel várt találkozóra megfigyelőként Fekete Pál szakfelügyelő, Adler Zsigmond, a válogatott edzője és Kincses Ferenc, a MÖSZ elnökségének tagja is elutazik.