Népsport, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-01 / 1. szám
XXXII. 1. ♦ 1976. Január 1 LABDARÚGÁS „Megpróbálok az önérzetükre hatni” KESZTHELYI MIHÁLY TÍZ VÁLASZA Az óesztendő utolsó hetének legnagyobb szenzációját kiváltó bejelentése az MTK-VM Intéző Bizottságának közlése volt, miszerint a labdarúgó-szakosztály vezető edzője, Kovács Imre lemondott, helyére Keszthelyi Mihály került. Hosszú ideje edzőválságmentes a hazai labdarúgás világa, nincsenek nagy hullámokat kavaró edzőbuktatások. És mégis — ez az év sem múlt el — edzőcsere nélkül. Az okok kutatása, amely kideríti, hogy milyen összetevői voltak a Kovács—Keszthelyi cserének, egy másik írás feladata lehetne. Most inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy Keszthelyi Mihály, aki az elmúlt évben a kék-fehérek utánpótlás-szakfelügyelője volt, hogyan látott munkához, milyen módszerekkel kívánja kirántani a jelenleg tengelyig sárba süppedt szekeret? Nehezen állt rá a beszélgetésre. Azt mondta, nem nagyon tud mit mondani, annyira új neki minden, hiszen három-négy nap alatt a szó szoros értelmében megfordult körülötte a világ ... Aztán mégis beszélni kezdett, s ahogy formálta, alakította a mondatokat, úgy vált egyre inkább érzékelhetővé, mennyire szereti azt, amit csinál, mennyire szívügyének tekinti a magyar labdarúgást, jelen pillanatban természetesen az MTK VM sorsát. O Mennyi időre szóló szerződést kötött az MTKVM-mel? — Az egy évvel ezelőtt aláírt szerződésem 1977 nyaráig szól. ¤ Milyen érzés volt egyik pillanatról a másikra átvenni a vezető edzői tisztséget? — A klub alkalmazottja vagyok. Ha a vezetőség úgy látja jónak, hogy tudásomat az első csapatnál kamatoztassam, akkor minden erőmmel azon kell lennem, hogy ne csalódjanak bennem." Kemény fába vágta a fejszéjét, olyanba, amelyben sok fejsze kicsorbult már... — Tudom. Az MTK-VM-nél eltöltött egy esztendő során volt alkalmam megismerkedni a helyzettel, a légkörrel. A vezetők sem titkolták, hogy nehéz feladat előtt állok. Nekem az edzőség a mesterségem és sokkal jobban szeretem az olyan feladatokat, ahol alkotni lehet, mint ahol nincsen különösebb cél, csak az illedelmes vegetálgatást ismerik. O Egy éven át az MTKVM utánpótláscsapatainak munkáját irányította. Ez jó alap lehet a vezető edzői munka ellátásához. ■— Örülök, hogy sikerült teljesen feltérképeznem a helyzetet, a felnőtt első csapattól kezdve az úttörőkig szinte minden játékost ismerek. Könynyebb lesz majd a feljövő fiatalokhoz nyúlnom adott esetben, a már megszerzett ismeretek birtokában. Az utánpótlás-szakfelügyelői beosztás egyébként sokkal, sokkal nehezebb feladat volt, mint amilyennek kezdetben mutatkozott. — A bemutatkozáskor mit mondott a játékosoknak? — Mindenekelőtt megpróbáltam az önérzetükre hatni. Régebben Csepelen, majd később az Egyetértésnél is néhányszor ez már bevált módszernek bizonyult. Elmondtam nekik, hogy elsősorban ők tehetnek arról, ami a szakosztályban történt, de a javítás lehetősége is az ő kezükben van. Senki sem indul tiszta lappal — ez már régi játék edzőváltozások idején —, de mi most olyan helyzetben vagyunk, hogy nem űzhetünk ilyen játékot. Az új életnek nem tiszta lappal, hanem teljesen megváltozott hozzáállással, az eddiginél sokkal nagyobb lelkesedéssel és klubszeretettel lehet csak nekivágni... Mit tart a legfontosabb feladatának? — Sokszor bebizonyosodott már, hogy pusztán lelkesedéssel is lehet csodákat művelni. Fel szeretném rázni a játékosokat a tespedtségből, a fásultságból, abból a lehetetlen hangulatból, hogy semmi sem hat rájuk serkentően. Mindenkinek, aki a klub színeit képviseli, megítéli tanulnia, hogy nem akkor kell elkezdeni küzdeni, amikor az ellenfél már három góllal vezet, s nem akkor kell sopánkodni, fogadkozni, amikor a táblázat végére csúszva látják az MTKVM nevét. Sokkal korábbi cselekvésre van szükség. A játékosok megfelelő erőállapottal rendelkeznek. Így talán valami pszichológiai fogás most minden megtett kilométernél többet segítene ... — A pszichológiai ráhatásnak, a futballban döntő szerepe van, de a pszichológia nem rúg gólokat... Nekünk pedig most elsősorban gólokra van szükségünk. A saját játékosmúltamból kiindulva tudom, hogy csak akkor játszottam igazán jól és eredményesen, ha meg volt hozzá az erőm, a megfelelő frisse-ségem, gyorsaságom. Különben ... — Kikkel látott munká- hoz? — Húszas létszámú az első csapat kerete. A régiek közül ebben a húszban nem szerepel Bicskei és Koritár, ide került viszont Kovács Elemér és Pajlicskó. Az út azonban senki felől sincsen elzárva. „ Milyen változásokra gonddol a csapatösszeállításban? — Alapozás előtt állunk, erről még nagyon korai beszélni. „Lakva” szeretném megismerni a játékosokat, s erre a Komáromban tartandó háromhetes edzőtáborozás kiválóan alkalmas lesz. Sok mindenre egyéni beszélgetésekkel szeretnék választ kapni. Jó lenne például tudni, hogy az a Siklósi, aki az Egyetértésben az egyik legjobb játékos volt, akiért klubok sora versengett, miért esett vissza, miért nem vállalkozik szinte egyáltalán lövésekre, amikor ez volt a játékának egyik erőssége? De hasonló kérdésem még van legalább 10— 15... Sokak azt mondják, hogy egyszerűen nem tud „szabadulni” Takács Lászlótól.. — Igen, ez érdekes dolog. Ed-zője voltam Csepelen, az ifiben, majd a nagycsapatban is. Később elment katonának, majd amikor visszajött, ismét találkoztunk a Csepelnél. Csepelről én az Egyetértéshez kerültem, ő az MTK-hoz, majd ő is az Egyetértéshez igazolt. Végül mindketten a Hungária körútra költöztünk. Úgy látszik, „üldözzük” egymást... Ahol ő játszik, ott én vagyok az edző ... Már mondtam is neki, hogy legközelebb az Ajaxhoz vagy a Bayern Münchenhez igazoljon... Búcsúzáskor úgy tűnt, hogy Keszthelyi Mihály derűs hangulatban vág neki az új esztendő feladatainak. L. T. K. Szilveszteri vendégünk A LAIDA Meghívásunkat szívesen fogadta, s a megbeszélt randevúra begurult a szerkesztőségbe. Kissé megviseltnek tűnt, nagyokat fújtatva roskadt bele a karosszékbe. — Bizony, nagyon strapás volt ez az esztendő — jelentette ki akkora sóhaj keretében, hogy már-már attól féltünk, az interjú kezdetére leereszt. — Mivel kínálhatjuk meg? Talán egy kis konyakkal, vagy parancsol egy kávét? — kérdeztük a vendéget, de elhárította az ajánlatokat. — Köszönöm, nem iszom — mondta s körülnézett. — Inkább egy kis levegőre lenne szükségem — — Kinyitnánk talán az ablakot — ugrottunk fel, de a labda legyintett. Hagyják. Azzal nem sokra mennék Ha lenne kéznél esetleg egy pumpájuk. Szereztünk egy autópumpát, s attól kezdve, hogy néhány légkörrel több volt vendégünkben, mindjárt jobb lett a hangulata. — Hogy telt el az 1975-ös éve? — Hát elég zaklatott volt az elmúlt esztendőm. Szinte nem volt megállásom. Az a rengeteg edzés, a bajnoki meccsek, meg az a sok-sok különböző kupameccs nagyon meggyötört. Nézzenek rám, milyen törődött vagyok, s milyen sok helyen hiányzik rólam a bőr. — Milyen volt a színvonal a mérkőzéseken? — Onnan ferútról nézve, ahol a legtöbbet tartózkodtam, nem volt könnyű ezt megállapítani. Megvallom, kicsit mindig beleszédültem a magasan előrevágott indításokba. Azt láttam, hogy alattam rohannak többen is, de ha közéjük estem, ők sem bántak velem valami finoman. Még a kapuk közelében is akkorákat rúgtak belém, hogy majd kiszakadtak a pettyek belőlem, így aztán nem lehetett csodálkozni azon, hogy kétszer is súlyos baleset ért. Egyszer az ötösről berúgtak a pálya mögötti gondnoki lakás ablakába, ahol össze-vissza vágtam magam s tizenöt centis varrást eszközölt rajtam a szertáros. Alig jöttem rendbe, amikor is egy szeleburdi csatár gólhelyzetben kirúgott a Népstadionból, a közeli fűtőházba, ahol elgázol egy mozdony. Mondanom sem kell, úgy kellett , ezután is összevarrni. — Hogyan bántál: önnel a játékosok? — Mint már korábban is említettemn, nem valami finoman. — Gorombák voltak? — Inkább ügyetlenek. Úgy értek hozzám, hogy bármennyire is akartam, nem tudtam megmaradni a közelükben. Ők ugyan sokszor megnyilatkoztak, hogy mennyire szeretnek engem, de ahogy bántak velem, azok után én megkérdőjelezem ezt. Ha szeretnének, nem így nyúlnának hozzám. A nagyapám mesélte, hogy az ő idejében szinte dajkálták a labdát a fut- sballisták. Szépen, puhán kezelgették, szinte simogatták. Ha én most a maiaknak ezt elmesélem, kinevetnek. Azt mondják, hogy az én nagyapám még kocka alakú volt. Mit mondhatok az ilyen kegyeletsértők- nek?... — Mi a véleménye a különböző rendszerekről? — Nézze, én nem politizálok. — Játékrendszerekre gondolunk. Felál- | lási formákra. — Szakmai kérdésekbe nem szívesen ár- t tam bele magam, de ha egyszer kérdez tek, hát elmondom: nekem az a hadrend tetszik, amelyben mondjuk vannak a szélsők. Esetleg center is. Sőt én maximalista vagyok, s nekem valahogy az a rögeszmém, hogy a hátvédek is tudjanak futballozni. Ne csak rúgjanak, vágjanak engem. Meg az ellenfél csatárait. Folytas-sam? Eltekintettünk a további felsorolástól. — Azért nyilván akadtak maradandó emlékei is az elmúlt évben? — Oh hogyne. Persze, hogy voltak. Várjon csak... mi is volt az... na a fenébe is, itt van a nyelvemen ... — Talán válogatottunk nagyarányú győzelme? — Ne vicceljen. Amire én emlékszem, s ott az ellenfél szinte még akkor is nehezen talált el, amikor álltam. — De azért csak volt olyan játékos, aki-nek néhány megoldása elbűvölte? — Volt. A Népstadionban egy vékony, félelmetesen gyors s jól cselező fiú néhányszor úgy megcsavart, hogy egy hétig tántorogtam még a szertár polcán is. — Cruyffra gondol? Ő nem magyar? — Azért még csinálhat szép dolgokat. — Mi a véleménye a közönségről? — A zöm rokonszenves, de vannak vérengző típusok is. Ezek tanácsolják időnként a játékosoknak, hogy szúrjanak ki engem. Ezeket nem szívlelhetem. — De azért fejlődött futballunk ebben az évben? — Persze. Legalább ennyit. És két ujjával mutatta. — S mennyit bírált ez ügyben ? — Ugyanannyit. Megköszöntük az interjút. sajtó? „Ennyit...!” NÉPSPORT görbe TÜKÖR ■V OLIMPIA mmm Van miért mosakodni... * • „Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek .. mmm „Nem fogsz te nekem annyit futkározni.. .” Az év párosa