Népsport, 1979. október (35. évfolyam, 233-258. szám)
1979-10-31 / 258. szám
XXXV. 258. ♦ 1979. október 31 ÖKÖLVÍVÁS A® a bizonyos plusz Nehéz szabadulni az idős mester, Adler Zsigmond vasárnap déliben elhangzott gondolatától. Az őt faggató újságíróknak ugyanis azt mondta, hogy több van ezekben a gyerekekben, mint amit a döntőn mutattak. Ha sikerülne a bennük rejlő pluszt kihozni, akkor talán a moszkvai olimpián is sikeresen állhatnának helyt. Mit értett Adler Zsigmond a szunnyadó plusz alatt? Mielőtt a kérdésre válaszolnánk, érdemes visszaidézni a csütörtöktől vasárnapig történteket. Annál is inkább, mert az a furcsa helyzet adódott, hogy az országos bajnokságon látottakkal elégedettek is lehetünk, meg nem is. A látszólagos ellentmondásnak több és tegyük hozzá azonnal, sajnos, elszomorító okai is vannak. Ha a négy nap nyolcvanegynéhány mérkőzését nézzük, akkor ökölvívóink minden elismerést megérdemelnek. Néhány ritka kivételtől eltekintve színes lélekkel, erejük legvégső határáig küzdöttek a továbbjutásért, illetve később a dobogós helyezésekért. Ha ebből a szemszögből tekintjük a látottakat, akkor még az is megbocsátható, hogy a nagy akarás közben (lásd Becsej mérkőzéseit) becsúsztak a régi hibák, a sorozatos, szabálytalan ütéseik. Aztán az sem mellékes tény. Hanem az idei bajnokság legkellemesebb meglepetése, hogy a vidéki klubok egyáltalán nem játszottak másodlagos szerepet. Az évekig egyeduralkodó szerepét betöltő Bp. Honvéd például ,,csak” három aranyérmet mondhat magáénak. Ez nem jelenti azt, hogy a budapesti piros-fehérek az elmúlt évben kevesebbet dolgoztak, visszaestek. Éppen ellenkezőleg! A Bp. Honvéd jelenleg is az elsők között szerepel, versenyzői evtől-egyig becsülettel helytálltak. Ám 1979-ben fordult a kocka! Vasárnap délben a Körcsarnokban a 29 vidéki ökölvívó mellé csak 19 budapestiállhatott fel a dobogó valamelyik fokára. A döntőben is eredményesebbek voltak, a vidéki sportolók. Kettővel több aranyérmet nyertek. A tatabányaiak szereplése szerencsére már nem meglepetés. Kemény munka folyik a bányászok háza táján, és ha Dezamits a döntőre nem fárad el a sorozatmérkőzések terhelésétől, akkor meg lett volna a harmadik aranyérem is. Különösen szép volt Kuzma teljesítménye, aki múlt évi bajnoki címét most egy súlycsoporttal feljebb is meg tudta védeni. Somodi pedig nem véletlenül lett szupernehézsúlyban az európai ranglista vezetője. Valóban klasszisra jellemző tulajdonságokkal rendelkezik. Reméljük, ez nem teszi elbizakodottá a kitűnő sportembert. Minden dicséretet megérdemelnek Orbán László „fiai” is. A székesfehérváriak az idei bajnokságon bebizonyították, hogy számolni kell velük. Arról igazán nem ők tehetnek, hogy a második aranyat nem sikerült megnyerni. (Erről még lesz szó.) Aztán említhetnénk a salgótarjániakat, az oroszlányiakat, a pécsieket, a sajószentpéterieket, a vidéki Honvéd-szakosztályokat, de még a paksiakat is. Versenyzőik egyértelműen bizonyították, hogy érdemes keményen, kitartóan dolgozni, mert annak előbb vagy utóbb meglesz az eredménye. De nemcsak ezekre az örvendetes tényekre kell felhívni a figyelmet. A legrangosabb hazai erőpróba arra is választ adott, hogy a sportág szakmai irányítói és a versenyzők egyértelműen értelmezték-e Papp László februári intelmeit. Azt, hogy az olimpiai felkészülés első kilenc hónapjában a fő figyelmet az állóképesség fokozására, a fizikai erőnlét javítására kell fordítani. S ha ez már megvan, akkor jöhet a technikai tudás finomítása, csiszolása. Szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a bajnokságon részt vevő 27 klub kereken 100 ökölvívója között — akiket a sportág legjobbjainak tartanak — alig láttunk olyant, aki végig bírta hajtatni a kilenc percet. Az utolsó menetben — tisztelet a kivételnek — szédelegtek, dülöngéltek a szorítóban, legjobb esetben rátámaszkodtak ellenfelükre. Éppen ezért nem volt véletlen, hogy a döntőben például csak egyetlen egyszer csattant vastaps, mégpedig Alvics és Lévai mérkőzése után. Az küzdelem volt a javából! Külön fejezetet érdemelne, hogy ökölvívóink mennyire híján vannak a technikai tudásnak. Néhány kivételtől eltekintve még az alapelemeketis alig tudják alkalmazni. Például nem tudnak az ellenfélről szabályosan lefordulni,,, vagy, pontosan, tisztán ütni! Nem véletlenül jegyezte meg a bajnokságot végig néző Jorma Limmonen, az EABA, az Európai Amatőr Ökölvívó Szövetség edzőbizottságának titkára, hogy Pémi és Somodi kivételével egyik versenyzőnket sem tudná elképzelni a finn válogatottban. Súlyos szavak ezek, annyi bizonyos ! De nem véletlen, hogy a finn szakember kemény véleményét hozzátesszük. Ugyanis hiába örvendetes az, hogy a múlt évinél jobb, színvonalasabb bajnokságot tudhatunk magunk mögött, ha ennek vajmi kevés a nemzetközi súlya, értéke. Az a teljesítmény, amelyre ökölvívóink jelenleg képesek, még kevés a nemzetközi porondon. Ennél sokkal, de sokkal több kell. Mindenekelőtt állóképességben! Elengedhetetlen az, hogy mindenki végigbírja a három menetet. Aki már a negyedik-ötödik perc táján légszomjjal küszködik, az aligha tud helytállni a közelgő nehéz erőpróbákon. Sajnos, ezúttal is szólni kell bíróink működéséről. Azért is, mert összességükben kitűnően vezették a mérkőzéseket, hibátlanul pontoztak. Éppen ezért volt szembetűnő néhány ítélet. A székesfehérvári Simonics József például nem kedvence pontozóinknak. Az elődöntőben négy pontozó látta őt jobbnak — több ponttal is — Rózsa ellenében. Ennek ellenére Kelemen Imre egy ponttal Rózsának adta a mérkőzést. Aztán a döntőben nagyszerű teljesítményt nyújtó Simonicstól elvették a bajnokságot 4:1 arányban. Sárközi Lajos kivételével a többi négy pontozó — nem tudni, miért — figyelmen kívül hagyta, hogy a vezető bíró Holotát megintette. Az edzők mellett a bírók tehetnek a legtöbbet a versenyzők nevelésében. Egy-egy „félresikerült” ítélet ígéretesen induló pályafutásokat törhet derékba. Remélhetőleg Simonics és a többiek, akikről most nem tettünk említést, kiheverik ezt a fájdalmas csalódást, bíróink pedig fonulnak a hibákból! Véget ért tehát ökölvívóink idei „érettségi” vizsgája, lezárult az olimpiát előkészítő első szakasz. Jönnek a szürke hétköznapok, a felkészülés újabb állomásai. A Moszkváig hátralevő időben nagyon sok mindenben változtatni kell, elsősorban a hozzáállásban, ökölvívóinkból mintha hiányozna "a lelkesedés. Mintha nem hinnének abban, hogy érdemes az edzéseken is olyan keményen dolgozni, küzdeni, harcolni, mint négy,napon át a Körcsarnokban. Bizonyára erre gondolt az ősz mester is, amikor a sportolóinkban rejlő, szunnyadó pluszt emlegette. Igen, ezt kell most a klubokban a palackból kiengedni, az edzőtermekben csakúgy, mint a válogatott „sasfészkében”. Hinni kell abban, hogy az olimpiáig hátralevő kilenc hónap bármennyire is kevésnek tűnik, arra mindenképpen elegendő lesz, hogy a vélt, vagy valós sérelmeket félretéve a sportág maradéktalanul rendezni tudja sorait. Moszkva érdekében! Kővár Gyula Botos András, a salgótarjániak 27 éves válogatottja ritka sorozatot mondhat magáénak. Pályafutása alatt három súlycsoportban hétszer lett aranyérmes az országos bajnokságon. (Záhonyi Iván felvétele) SAKK Ebédidőtől uzsonnáig Ribli és Adorján — „zárt" ajtók mögött is"is* déli egy óra. Máshol ndüll, ebédidő, itt, a sakkszövetség székházában kezdési időpont. Az Adorján—Ribli sakkvilágbajnokjelölti párosmérkőzés negyedik játszmájának kezdési időpontja. Ribli mosolyogva érkezik, Adorján mogorvábban. A két arckifejezésről akár az eredmény is leolvasható: Ribli 2,5,0.5 arányban vezet. Neki már egyetlen pont is elegendő a továbbjutáshoz, ellenfelének még kettő és fél kellene. A két versenyző eltűnik az egyik teremben. A gyanútlan néző követné őket, de egy kis táblácska útját állja. „Belépni tilos! A párosmérkőzés játszmáit a nagyteremben lehet figyelemmel kísérni." Akkor menjünk oda. Szinte üres a terem, igaz, a munkaidő derekán vagyunk. A helyiség túlsó végében bordó függöny, rajta demonstrációs tábla. Kissé viharvert, az egyik mezőt jelölő c betű hiányzik is. Talán máskor nem tűnne fel, de ezen most mégiscsak világbajnokjelölti párosmérkőzést demonstrálnak ... Azt hinné az ember, hogy a függöny mögött játszanak, de nem, odébb még egy ajtó, s azon túl ül a két nagymester. Időnként nyílik az ajtó, egy kéz kinyúlik (nem tudni, kié), letesz egy papírlapot az asztalra, a fiatal, szakállas demonstrátor felkel székéről, elmegy a papírért, majd a táblán megmutatja a közönségnek a lépést. Egyelőre nincs kinek. Még korán van, még érdektelenek az első húzások. A büfé hangosabb, itt jóval többen vannak. Igaz, a körözöttes kifli kicsit száraz, de a néni joggal mentegetőzik: „Ezeket még szombatra készítettem, igazán nem tehetek róla, ha kétszer is halasztottak. Ki mégse dobhatom .. Való igaz‘ ,gY iS elfogy’ mert egyre többen jönnek. Háromnegyed háromkor már vagy húszan ülnek-állnak a teremben. Egyre több „hivatásos” és még több „amatőr”. Aki az ultisoknak tulajdonítja a „kibicnek semmi sem drága” kifejezést, az még sohasem járt sakkversenyen. Itt aztán röpködnek az ötletek, mindenki rálicitál a másikra egy jobb folytatással. Nincs olyan — a demonstrátor által bemutatott — lépés, amely ne váltana ki egy kis felszisszenést, csodálkozást. Egyeseknek nem elég a hatalmas tábla, saját kis táblájukon elemeznek. Az első sor a versenyzőké. Sápi, Hazai, Pintér beszélik meg frissiben az új lépéseket. Horváth Tamás számára egyelőre a Hétfői Hírek még izgalmasabb, mint a játszma, mert az újságba temetkezik. A 18. lépéstől odabenn felgyorsulnak az események. A világossal játszó Adorján hoszszasan gondolkozik, majd megtolja a gyalogját. Természetesen szisszenés a közönség válasza, miként Ribli ellenlépésére is. Adorján rendületlenül nyomul előre gyalogjaival és ez a féktelen támadókedv felbolydult méhkassá változtatja a termet. Egyre többen vagyunk és most már egyre többen fogadnak Adorján győzelmére. Az ismeretlen „tulajdonú” kéz egyre sűrűbben nyúl ki ez ajtón, a szakállas pedig szorgalmasan változtatja a figurákat a táblán. Adorjánnak mielőbb döntésre kell vinnie a dolgot, mert már két órát felhasznált gondolkodási idejéből és még mindig csak 21 lépést tett meg. Hobcan esküsznek rá, hogy pundil ezúttal nem játsszák ki az öt órát. A pénztáros mindenesetre elégedett lehet a bevétellel, most már sűrűn vagyunk. Néhány perc múlva öt óra, a terem Ribli válaszára vár. A helyzet eléggé egyértelműnek látszik, olyannyira, hogy egy, a büféből visszatérő hölgy bekukkant a terembe és kérdezi: „Még nem adta fel?” Még nem. Pedig a terem már a folytatásról beszélget. Mi lesz most, hogy Adorján szépített? Legközelebb Ribli játszik világossal, s nyilván mindent elkövet, hogy ne legyenek gondjai a befejező, hatodik partiban. S ha döntetlen lesz? A magát nagyon öszszeszedő Adorján játszik a végén világossal. Lehet, hogy az a parti dönt majd? A latolgatások közepette nyílik az a bizonyos ajtó, megjelenik egy sötét ruhás férfi és valamit a szakállas fülébe súg. Hogy mit, azt egy kis tábláról tudja meg a nagyérdemű: „A játszmát világos nyerte ..." A közönség a kijárat felé tódul. Ki a kabátjáért, ki azért, hogy lássa a két versenyzőt. Verőci Zsuzsa érkezik a nagyterem felől. „Miért gondolkodott ennyit a feladáson Ribli?” — kérdezik tőle. „Nem olyan egyszerű egy játszmát feladni”. Innnak a versenyzők. Most JulíliuA Ribli a morcosabb és Adorján a vidámabb. Az eredmény ezúttal is leolvasható az arcokról. A párosmérkőzés szorosabb lett, most már minden fél pontnak különös jelentősége van. Még nincs vége. Folytatás szerdán, ha igaz ... (Jakab) Adorján nyerte a negyedik játszmát Hétfőn délután játszották a világbajnokjelöltségért folyó párosmérkőzés negyedik játszmáját, a Magyar Sakk Szövetség versenytermében. A párosmérkőzés során először játszották a szicíliai védelmet. A világos bábokat vezető Adorján tisztáldozatos királyszárnyi támadása átütött és Ribli a 22. lépésben feladta a játszmát. Adorján—Ribli 1. e4, c5 2. Hf3, d6 3. d4, cd 4. Hd4, Hf6 5. Hc3, a6 6. Fe3, e5 7. Hb3, Fe6 8. Vd2,Hbd7 9. f3, Bc8 10. g4, Fe7 11. o—o—o, Hb6 12. h4, o—o 13. h5, Hc4 14. Fc4. Bc4, 15. g5, Hd7, 16. Bdgl, Vc7 17. g6, Bc8 18. Fh6, Ff6 19. g6, Kh7: 20. Fg7, Fg7: 21. h6, Ff6 22. Vg2, sötét feladta, 1:0. Győzelmével Adorján kétpontos hátrányát egy pontra csökkentette. A párosmérkőzés állátása: Ribli 2.5, Adorján 1.5 pont. A következő játszmára szerdán 13 órakor kerül sor, Ribli játszik világossal. OB NÉPSPORT 5 Többlettáv és belső jelzés Szombaton és vasárnap a Komjádi-uszodában, többnyire, minden válogatott kerettag úszónk abban a számban állt rajthoz, amelyben nem lehetne válogatott. A vegyesúszók a hosszútávú gyorsszámban, a hosszútávúszók száz mezren, a hátúszók ezerötszáz gyorson, és így tovább. A felületes „humorista” azonnal újabb javaslatokkal állna elő: mondjuk, hogy vetélkedjenek toronyugrásban, rablóultiban vagy bakugrásban. Csakhát itt most másról volt szó! A verseny rendezői nem valamiféle kabarét akartak szolgáltatni a közönségnek. Tudatosan, szakmai érvekkel indokolva írták ki ezt a kétnapos ellenőrző versenyt. Az olimpiai felkészülési tervben is szerepel, hogy egyegy felkészülési időszak végén a kerettagoknak kötelező felmérő versenyen kell rajthoz állniuk. Ezeken egyáltalán nem arról van szó, hogy a gyengébben szereplő már búcsúzhat is a legjobbaktól, nem kívánnak országos csúcsokat sem. Csupán az addig végzett munkát mérik. És hogy nem a legjobb számaikban, annak nagyon egyszerű magyarázata van: ilyenkor elsősorban erőfejlesztés, állóképességjavítás az edzések lényege, vagyis a „többlettáv". Most azt is mondhatná valaki, hogy az ilyen jellegű teljesítményt az edzéseken is mérhetik. Csak éppen az edzések egyhangúságát időnként valamivel fel kell oldani, és erre jobbat a versenyzésnél, a tét nélküli vetélkedésnél még nem találtak ki. Ezúttal is felszabadultan, jó és hangulatos körülmények között mérkőztek meg egymással. Ebben az időszakban a válogatott kerettagokkal foglalkozó edzők az alapkoncepció szerint készítik fel tanítványaikat, csupán azt írják elő, hogy milyen képességeket kell fejleszteni, vagyis nem egyforma edzéstervek alapján, uniformizálva töltenek el a versenyúszók több órát a vízben. Külön nem is készültek a szombat—vasárnapi számokra, amúgy „menetből” álltak rajtköre. Ilyen feltételek mellett, milyen tapasztalatokat hozott az ellenőrzés? Tóth Ákos, szövetségi kapitány elsősorban az idősebbekkel, főleg, Hargitayval és Vermessel volt elégedett. Úgy tűnik, nagyon komolyan készülnek az olimpiára, a többieknél valamivel előbb tartanak a felkészülésben. Az ezerötszázasokat nem lehetett ellenőrizni, nekik — bármilyen furcsának istűnik —, ebben az időszakban rövid lett volna a saját távjuk. Náluk kifejezetten csak amolyan feloldó jellegű volt a rövidtávú számokban való rajthoz állás, hiszen az, hogy Wladár Zoltán és Nagy Sándor száz háton, mellen és pillangón mérkőzött, egyértelműen ezt szolgálta. Annak ellenére, hogy ez a felkészülési idény első versenye volt, s rendkívüli dolgokat, nagy időket nem várhattunk — ezek éppen a rossz felkészülésre utaltak volna —, sajnos, ezúttal is az bizonyosodott be, hogy a középmezőny változatlanul jókora távolságban kullog legjobbjainktól. Különösen azoktól a fiataloktól — a tizenháromtizennégy-tizenötévesektől — vártak többet, akiknek éppen életkoruk miatt kellene rohamosabban fejlődni, felzárkózni Hargitayék mögé. Mert igaz, hogy most mindenütt sokat úsznak és nem a gyorsaságon van a hangsúly, de ebben a korban már, főleg a lányoknál, ott kellene toporogni az élcsoport kapujában. Vagyis ilyen edzések mellett is egyre jobb időket — nem csúcsokat! — úszni. De hát Kálmán Andrea és Gulyás Klári mellett ezekben a korosztályokban kevés a reménykeltő fiatal. Évről évre nő az igazolt versenyzők száma, egyre többen tanulnak meg úszni, csak éppen az a lépés hiányzik, amely a soktól a legjobbakig vezet. Pedig a javulás az ilyen, formabontó versenyeken is mérhető. Ahogy például a válogatott kerettagok — öszszevetve az elmúlt évek hasonló időszakában, ugyanilyen számokban elért eredményekkel —, valamennyien jobb időt értek el. Vagyis nem túlzott követelés a felkészülési időszaknak megfelelő, októberi javulás. Jogos kíváncsiság: a legjobb külföldi úszók ilyenkor mit csinálnak? Versenyeznek-e és milyen távokon? Az amerikaiaknál az egyetemi úszás a meghatározó. Nem sokkal vannak a tanév kezdete után, így ők még nem versengenek. De az NDK-beliek például most tartják fedettpályás bajnokságukat, a szovjetek pedig hamarosan a Szovjet Kupát, amelyen többek között 400 méteres hátúszást is rendeznek. Vagyis nem valami ötletszerű, fölösleges dolog az ilyen vetélkedés. Leginkább maguknak, a válogatott kerettagoknak jelzi, hogyan dolgoztak eddig. És legjobbjainknak ez a belső jelzés a legjobb serkentő. Bár a legtöbben eddig sem készültek rosszul! K. T. Vasas-vízilabdázók a BEK-középdöntőben A Vasas vízilabdacsapata meggyőző játékkal, veretlenül nyert Odensében a BEK A-csoportjában. Az együttes legnagyobb vetélytársa, a Partizan Beograd az eredeti sorsolással ellentétben végül is a zürichi ágon játszott. A szűkszavú hírügynökségi jelentések, valamint Vuszek Antal nemzetközi A-kategóriás játékvezetőnk tájékoztatása szerint az már bizonyos, hogy a piros-kékek a középdöntőben Pozsonyban játszanak. Ellenfeleik: Rudá Hvezda (csehszlovák), Ethnikosz (görög), Montjuich (spanyol). A másik ágon Belgrádban mérkőznek az együttesek a továbbjutást jelentő első két helyért. A Partizan Beograd (jugoszláv), az AZC (holland), a Spandau 08 (nyugat-berlini), valamint még egy csapat alkotja a mezőnyt. Vuszek Antal, aki a klagenfurti csoportban bíráskodott, talán élete egyik legnehezebb játékvezetői feladatát kapta. — Az első nap után a zsűri elnöke, Misa Radan úgy döntött — mondta —, hogy a továbbiakban valamennyi mérkőzésen a két semleges játékvezető, azaz én és a holland Van Dorp fújjuk a sípot. A csehszlovák, a görög és az olasz bajnok csatájából végül is az utóbbi, a Canottieri Napoli került ki vesztesen. Mindhárom együttes négy pontot gyűjtött, az azzurriknak eggyel rosszabb volt a gólkülönbségük, így ők estek ki. Döntőnek bizonyult, hogy a negyedik csapat, a Marseille ellen csak 6-4-re nyertek. A hatból öt találkozón tevékenykedtem.