Népsport, 1982. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1982-02-08 / 32. szám
a Vriesekoop és Appelgren Asztalitenisz (Folytatás az 1. oldalról.) napot. A férfiaknál váratlan végeredmény szüetett. Hiszen a 71 éves, svéd Appellen eddig egyetlen jelentős nemzetközi eredményt sem mondhat magáénak. Szev.menyek. joa egyes. 9. forduló: Vriesekoop (nolland. —Popova (szovjet) 1:0 (11, 14), Hracnová (csehszlovák)—Szabó 2:0 (10, 18), Magos—Lindblau (svéd) 2:0 (16, 11), Oláh—Perkucsin (jugoszláv) 2:0 (11, 17), Kamizuru (nyugatnémet)—Uhliková (csehszlovák) 2:0 (20, 14), Hammersley (angol)—Heilman (svéd) 2:0 (9, 13). 10. forduló: Vriesekoop—Kamizuru 2:1 (22, —13, 15), Hellman — Magos 2:0 (15, 10), Szabó—Lindblad 2:1 (15, —16, 13), Oláh—Uhulcová 2:1 (—19, 0, 15), Popova—Perkucsin 2:0 (17, 11), Hammersley—Hrachová 2:0 (17, 7). 11. forduló: Vriesekoop — Hammersley 2:1 (— 20, 17, 21), Hrachová—Kamizuru 2:1 (14, —7, 11), Hellman —Popova 2:0 (16, 16), Lindblad— Oláh 2:1 ( — 17 10, 13), Magos—Perkucsin 2:1 (14 —16, 12), Szabó — Uhidková 2:1 (20, —13, 19). Végeredmény: 1. Bettine Vriesekoop 10 győzelem, 2. Hammersteg 9, 3. Hrachová 6, 4. Heilman 7, 5. Popova 7, 6. Kamizuru 5, 7. Oláh 5, 6. Magos 4, 9. Perkucsin 3, 10. Landblad 3, 1*1 Szabó 3,12. Uhliková 2. Férfi egyes. 8. forduló: Orlowski (csehszlovák)—Gergely 3:0 (15, 19, 19), Grubba (lengyel)—Kalinics (jugoszláv) 3:2 (18, —18, 12, —17, 19), Dvoracek (csehszlovák) —Carlsson (svéd) 3:0 (18, 18, 19), Bengtsson (svéd)— Kucharski (lengyel) 3:0 (14, 12, 26), Appelgren (svéd)—Douglas (angol) 3:2 (—18, —13, 14, 16, 16), Piansky (csehszlovák)—Secretin (francia) 3:1 (23, 16, —10, 12). 9. forduló: Kalinics—Orlowski 3:2 (—10, —15, 20, 9, 14), Grubba—Carlsson 3:0 (11, 17, 11), Bengtsson—Pansky 3:1 (—13, 19, 14, 5), Dvoracek—Gergely 3:0 (15, 16, 16), Appelgren— Kucharski 3:1 (19, 17, —17, 19), Douglas—Secretin 3:0 (12, 12, 9).10. forduló: Appelgren — Orlowski 3:1 (13, —10, 17, 17), Douglas — Bengtsson 3:1 (10, —19, 17, 17) Pansky—Carlsson 3:2 (—18, 19, 9, —19, 18), Kucharski—Gergely 3:0 (18, 18, 19), Dvoracek—Kalinics 3:1 (—17, 17, 16, 20), Secretin— Grubba 3:0 (4, 7, 11). 11. forduló: Orlowski—Secretin 3:2 (—16, —22, 14, 7, 15), Appelgren—Grubba 3:2 (—15, 15, —14, 13, 20), Douglas—Kalinics 3:2 (15, —19, —12, 19, 18), Pansky—Gergely 3:2 (—15, 17, 13, —10, 17), Bengtsson—Dvoracek 3:0 (11, 8, 14), Kucharski— Carlsson 3:0 (15, 16, 17). Végeredmény: 1. Mikael Appelgren 9 győzelem, 2. Orlowski 8, 3. Douglas 8, 4. Bengtsson 7, 5. Secretin 7, 6. Grubba 6, 7. Kalinics 6, 8. Pansky 5, 9. Dvoracsek 4, 10. Kucharski 3, 11. Gergely 2, 12. Carlsson 1. (Azonos győzelmi számok esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.) 4 NÉPSPORT Evezés lehet egy kérdéssel több? Kérem, nézze meg figyelmesen ezt a sort. 247, 193, 147, 125... Milyen összefüggést fedez fel a számok között, mi lehet a következő szám és miért az? Nem, nem, nem! Nem kérek több kérdést! Azt könynyű megállapítani, hogy az adott számok állandóan csökkenő összeget mutatnak, logikus, hogy a kipontozott részre is a 125-nál kisebb szám kerülhet. A miért kérdésre azonban ebben az esetben olyan nehéz a válasz, hogy a további játékot nem vállalom .. . A számokat egy tanulmány közölte, amelynek összeállítói 1976-ban, majd 79-ben, 80-ban és 81-ben mérték fel, hogy hány felnőtt evezős indult az országos bajnokságon. A gyors csökkenés szembetűnő és riasztó. Nemcsak most és nemcsak ezek a számok figyelmeztettek arra, hogy az érthetőnél, az elfogadhatónál gyorsabb ütemben tűnnek el figyelő tekintetünk elől, a versenypályáról az ifjúsági korban még sokat ígérő felnőtt evezősök. Emlékszem egy régebben írt cikkemre, amelyben egy „eltűnt” nyolcas nyomát kutattam. Egészen 1973-ig kellett visszalapoznom feljegyzéseimben. íme, egy részlet az akkori „nyomozási anyag”-ból: „A mexikói olimpia évében az evezősök Olimpiai Reménységek Tornáján, Jajcéban a magyar nyolcas ezüstérmes lett az NDK csapata mögött. Nem lehet csodálkozni azon, hogy mostanában többet emlegetik ezt a »jajcei« nyolcast, mint akár az ezüstérem megszerzése utáni hónapokban." Ki törődött akkor ezzel a csikócsapattal, amikor fellőtt négyesünk Mexikóban „igazi” olimpia ezüstérmet szerzett?!. .. Hogy jobban oda kellett volna figyelni a fiatalokra, azt ,most „történelmi távlatból" nézve, már kezdik kapiskálni néhányan. A múltba révedést támogatja az egyszerű tény, hogy azóta mögöttünk van egy újabb olimpia, ahol ugyancsak eltávolodtunk az ezüstéremtől, és vissza tudunk tekinteni az elmúlt évek ORT-hez hasonló ifjúsági versenyeire, ahol az egyetlen babérlevélkét az egypárevezősben elért harmadik hely jelentette. Most tehát egyszeriben sokat beszélünk a jajcei nyolcasról. Mert túl azon, hogy olyan ifigárdánk azóta sem verődött össze (vajon miért nem?), rejt még érdekességet és tanulságot az a jajcei ezüstérem. Köztudott, hogy az akkor előttünk végzett NDK-beli legénység két év múlva teljes egészében a jajcei összeállításban nyert Kanadában, a felnőtt világbajnokságon? Másik érdekesség, hogy a magyar nyolcas klubcsapat volt! Az FTC nevelte fel azt a gárdát, amelynek legalacsonyabb tagja 190 cm-re nőtt és az átlagsúly 80 kg volt. És még egy rendkívül figyelemre méltó adat, amely a mába vezet: ebből a csapatból ma már csak ketten eveznek. Jellemző és nem egyedi eset! Hiszen nemcsak a nyolcas tűnt el szinte teljesen, de egy kivétellel mindazok a fiatalok, akik 1908- ban az ifiversenyeken az élen végeztek! Ez az, ami minden egyéb meggondolásnál inkább sürgeti, hogy ennek a nyolcasnak a történetét, széthullásának, eltűnésének körülményeit mélyrehatóan megvizsgáljuk. Meggyőződésem — és ebben az érdekeltek is egyetértenek velem — hogy a reményteljes fiatalok eltűnését nem valami sorscsapás, nem a csillagok állása, nem haragvó istenek tanácsa határozza meg. Az okok nagyon is földiek, és az ilyen irányba ható erőket emberi közreműködéssel minden bizonnyal el is lehet téríteni__ Két okom is van, amiért felidéztem a közel másfél évtized előtti eseményeket, az azokkal kapcsolatos gondolataimat. Az egyik ok: a fenti számok tanúsítják, hogy ennyi év sem volt elegendő a rossz irányba ható erők eltérítéséhez. A másik ok: véletlenül egy mai, az 1973-ban leírthoz kísértetiesen hasonlító esetre terelődött a figyelmem. Az FTC egyik fiatal versenyzőjével akartam beszélgetni. Strohmayer Attiláról két sztorit hallottam és többen is jellemezték fura fickóként. Az egyik történetet Sarlós György mesélte. 1977-ben, bátyját követve, Attila is az FTC evezőse lett. Alig néhány hete ismerkedett hajóval, lapáttal, amikor elérkezett az egyesület hagyományos túrájának napja. Mohácsra eveztek a fiúk. Attila mindenáron menni akart, hiába mondta neki Sarlós Gyuri is: „Korai ez még neked, meghalsz Mohácsig!" Attila végül besírta magát az egyik négyesbe — és végül ő volt az, aki a többiekben tartotta a lelket ... Kemény, makacs fiú, aki gazdálkodó szüleitől, a családban csak azt látta, tanulta, hogy dolgozni kell, mégpedig mindig a legnagyobb erő latbavetésével. Az evezésért rajongott (érdekes, amikor baszálgettünk, így mondta, múlt időben ...), tavaly mégis az a hír járta, hogy a kis Strohmayer odahagyta az evezést, beállt valami maszek mészkereskedőhöz cagolni ... Ott ugyancsak csodálkoztak a társai, hogy az első naptól teljesítette a „normát”, 200 mázsa oltott meszet lapátolt ki egy mély gödörből és rakott zsákokba. A fizetése kb. havi 6000 forint volt. Kellett a pénz, Attila nősült, építkezett, szoba-konyhás otthont teremtett. Nem a pénz miatt ment el, mondja most, miután kecsegtető ajánlattal visszahívták, hanem mert kilátástalannak látta a helyzetét, nem volt a szakosztályban csapattársa, párja. Itt kapcsolódik ez a történet az 1968-as FTC ifi nyolcaséhoz. Strohmayer Atilla Bányai Ferenccel, Banga Jánossal, Juhász Istvánnal négyesben (FTC-csapat) 1979- ben Moszkvában a FISA junior bajnokságon (a nem hivatalos ifi világbajnokságon) ezüstérmes lett. Abból a csapatból Juhász már nem evez, Bányaival és Bangával — ilyen, olyan okok miatt — az élvonalban nem nagyon számolnak. Tehát ismét majdnem teljes egészében kihúzhatunk a reménységek listájából egy néhány éve — korosztályában — még világszínvonalon álló csapatot. A gond csak látszólag az FTC gondja. A helyzet, akár az FTC-t, akár az egész sportágat tekintjük, igen súlyos. Miért?... Ez már nem játék. A választ a szakembereknek kellene — a helyzet súlyosságához" illően — megtalálniuk. Pap Kornélia Hová tűnnek a csikócsapatok ? POKOLJÁRÁS „...Furcsa, különös kis ember: tizenöt éves koráig intézetben élt, azután a leánya nevelte, vájártanuló lett, mígnem kiderült róla, hogy istenáldotta tehetség a súlyemelésben Tizenkilenc esztendősen előbb megnyerte az ifjúsági világbajnokságot, nem sokkal később pedig, az elmúlt év októberében a magyar csapat egyetlen világbajnoki címét szerezte Amerikában. Mint egy igazi hőst, úgy hordozták körül odahaza, Pécsett, a város első világbajnoka lett." Jó két évvel ezelőtt írta le ezeket a sorokat egyik kollégám. Hogy kiről van szó? Azt hisszük, senki sem találgat, mindenki tudja a kérdésre a választ, a főszereplő: LÉNÁRT ISTVÁN. Úgy tűnt föl a sportág csillagoktól hemzsegő egén, hogy még a legöregebb rókák is fölkapták a fejüket. „No, nézd csak, egy állócsillag!’’ — kiáltottak föl sokan. Aztán az állócsillag, ahogy jött ügy, el is tűnt. Hullócsillag lett belőle ... ^ Súlyemelés Egyik bankett írt másik kitüntetés, jutalom itt is, ott is. A „jóakarók”, a dicsfényben sütkérezni igyekvők egy pillanatra sem tágítottak mellőle. Pedig még ifjúsági korú volt ez a fiatalember. A debreceni ifjúsági világbajnokságra kellett volna felkészülnie. De ő csak ünnepelt... Tehette! Látszólag mindenki mellette állt. És mégsem állt mellette senki... A VB előtt abszolút favoritnak kiáltották ki, akinek jóformán csak ki kell mennie a dobogóra s már át is veheti az aranyérmet. Perig akkor már sötét felhők gyülekeztek fölötte. Nyíltan senki sem beszélt erről, csak a zuhany híradóban hallhattunk néhány elejtett szót! A kedvéért rendkívüli adásnapot tartott a televízió. Egy ország akarta látni, amint tiszteletére az árboc legmagasabb fokára kúszik a magyar lobogó. A Himnusz, a zászló, az ünneplés elmaradt. Még a dobogó is. Csak negyedik lett. Lelökték trónjáról a pünkösdi királyt! Mindenki azt hitte: okul a történtekből. Tévedtek. Ugyanolyan zabolátlan maradt, mint volt. A „jóakarók” még mindig lovat adtak alá. S a következmény? A válogatott keret közös felkészülésére — betegségre hivatkozva — nem utazott el. A magyar bajnokságon — betegségre hivatkozva — nem vett részt. Aztán, hipp-hopp megérkezett Tatára. Tarsolyából csak úgy dőltek az ígéretek ... Hittek neki. Kár volt... „Két külföldi vívóval a kocsimba ültünk és kimentünk a Diana étterembe. Kálóztunk ... Engedélyt kaptam arra, hogy elhagyjam a keretedzés színhelyét!’’ (Lenért István nyilatkozata 1979- ből.) Ám az engedélyről * Arról már sokan, hogy hazafelé „elszálltak” egy kanyarban, s a Polski Fiat tökélkáros lett. Az esetet eltiltás, a keretből való kizárás követte. Mit tett erre Lénárt? Megsértődött, bejelentette viszszavonulását. Azt mondta , bányász lesz. Aztán azt, hogy kútásó. Egyik sem lett. Most újra az edzőteremben nyüstöli a súlyzókat. A nemrégiben lezajlott Csepel Kupán szakításban már régi fénykorát idézte. De tényleg megváltozott-e? Lehajtott fejjel, magába szállva sétálgatott a tárcsák között. Egy-egy régi harcostársának bólintott, néhány szót váltott, aztán melegíteni kezdett. Arca, mint egy kőszobor. Érzelmeknek semmi nyoma. — Pista, később beszélgethetnénk majd egy kicsit? — kérdeztük. — Ó, természetesen, de ha lehetne, inkább a verseny után — válaszolta szinte bocsánatkérően. Nem hittünk a nek ne Lénárt? Aki két évvel ezelőtt még azt mondta volna: „Na, mondják, mire kíváncsiak?” Lehet, hogy tényleg megváltozott? A kőarc megélénkült. Bosszús volt. Mérgesem húzott elő egy cigarettát melegítője zsebéből . .. — A 140-nél leesett a villám, pedig ha sikerül, öt kilóval túlteljesítem tavalyi legjobbamat... No, majd legközelebb. A múltról kérdeztük. Elkomorult a tekintete. Látszott, nem szívesen beszél erről. A zikailag is. És egy fáradt, lerobbant embernek sok minden megfordul a fejében. Még a kútásás is. Nagy marha voltam . . . Hagytam, hogy bepalizzanak. Egy nagy siker után földobják az embert, de elkapni már senki sem áll oda. Nem tudom megérteni, miért van ez így? Lehet, hogy ennyire önzők az emberek? Önmagának tette fel a kérdést. Látszott, nem vár rá választ. Ma még nem tud rá felelni, de néhány év múlva talán már igen. Szabó László, Iénárt edzője és versenyzőtársa közbeszólt: — Te is hibás voltál. Elbíztad magad, senkire sem hallgattál tál el... Lénárt bólintott. — Már túl vagyok rajta. Megjártam a csillagokat, de már a poklot is. Az utam újra a csillagok felé vezet! Határozottan mondta. Úgy, hogy el kell neki hinni. Úgy, hogy még kétség sem merülhet fel bennünk. — Az önfejűsködésnek vége! Én már nem tervezek. Töprengésre nem volt idő, utolsó szakítás gyakorlata következett. Hosszasan koncentrált, megragadta a súlyt, s imponáló biztonsággal tépte a feje fölé ... Mellettünk Horváth József, a Bp. Honvéd mesteredzője elhűlve súgta: — Ezt még könnyebben csinálta, mint az előzőt. Fantasztikus érzéke van hozzá. Hej, ha újra a régi lenne! ... Nem folytatta, mert tapsolni kezdett ő is, mi is, mindenki. Zúgott a vastaps. Lénárt csibészes mosollyal intett a nézők felé. Ez a nyozdulat már a régi Lénártra emlékeztetett. .. A szünetben sehol sem találtuk. Aztán előjött az egyik öltözőből. Edzője, barátja, mindenese, Szabó László kisérte. — Majd utána... — biccentett felénk mosolytalanul. Tizennyolc-tizenkilenc éves , vetélytársai áhítattal vegyese csodálattal néztek utána. De Lénárt semmit sem vett észre az egészből. Szinte látható volt rajta a koncentráció. Régen láttuk ilyennek. Az ősz hajú mester, Orvos András vezetőedző is csodálkozott : — Úgy látszik, tényleg megváltozott. Szükség lenne rá, de nem mindenáron. Csak akkor, ha mindent megtesz a sikerért. Ha újra beilleszkedik a válogatott légkörébe, fegyelmi rendjébe, ha teljesen komolyan veszi a súlyemelést. A lökésben nem villogott. Még hiányzik az erő. Persze, ez nem is csoda, hiszen csak az év elején járunk. A harmadik gyakorlata után ő jött oda hozzánk. — Most már beszélgethetünk .... tanunk, hogy ő a legjobb, aztán külföldön! Pará'da villogó szemekrőlUUSIU, kej beszélt. Talán jobban akarja a nagy eredményt, mint Lénárt. Pedig közben a saját eredményei látják a kárát. Két órát végigizgul a dobogó mellett edzőként, kettőt pedig versenyzőként." Nem akármilyen teljesítmény, nem akármilyen áldozat. Az önzetlenség példaképe. Mert mindezt egy fillérnyi juttatás nélkül teszi. Lénártért! A PMSC vezetőedzője, Viczay Alajos is mosolygósabb mostanában. — Márnincsenek Lénártügyek. Csak egy Lénárt nevű versenyzőnk van. Lehig- Éveket pocsékoldadt és keményen dolgozik. Sok-sok daccal, valamiféle „majd én megmutatom" elszántsággal. Nem tagadja ezt Lénárt sem. Komoly arccal búcsúzott. Kézfogása akár a harapófogóé. Ő is érzi, pokoljárásának még nincs vége. A csillagok felé rögös út vezet. De a buktatókat már el tudja kerülni. Sokat tapasztalt. Most olyan emberek állnak mellette, akiknek nem a dicsfény kell. Olyanok, akik amit kérnek tőlem, azt tel közelben álló Szabó László- jesítem. Tudom, jót akarnak, nem akarják, hogy egy istenra tekintett, aztán lassan be- Az edző-barát komor arc- áldotta tehetség elbukjon, lekezdett mondókájába: cal helyeselt. Olyanok, akik segítenek, s — Jobb lenne elfelejteni az — Megerősödött de nem engedik, hogy a csilegészet. 1979 végére teljesen zöng, tehát hajtani kell. Előlag, visszahulljon a földre! kikészültem. Idegileg is, miszer itthon kell bebizonyít Cser Kovács Gábor Ilyen mélyre jutott Lénárt István, állnia ... S most innen kell fel-(Záhonyi Iván felvétele) XXXVIII. 32. ♦ ISS2. február 8