Népsport, 1983. december (39. évfolyam, 285-310. szám)

1983-12-15 / 297. szám

4 NÉPSPORT Sport és gazd­asú­g! KÉT SZOMSZÉDVÁRM­ iközben a fejlett tőkés országok­ban a textil-, a textilruházati és a cipőipar csaknem egy év­tizede képtelen kilábalni a válságból, a sportruházatot előállító ágazat évről évre értékesítési rekorderedményeket ér el. A sportruházat, a sportos sza­badidőruházat területén tehát nincsen jele a válságnak, a szakma patinás cé­gei — elsősorban a nyugatnémet Adi­das és Puma — kedvező eredmények­ről adhatnak számot. A megnövekedett szabadidő, az em­berek mozgás utáni vágya és nem utolsósorban a sportos divat meg­nyitja a vásárlók pénztárcáját a „menő fazonok” iránt. Napjainkban már nemcsak státusszimbólumot je­lent egy-egy márkás melegítő, edző­cipő, fürdőruha, kocogóöltözet viselé­se, hanem a Vásárlók azt is tudják, hogy a márkás cégek sportruházatá­nak minőségében, tartósságában nem csalatkoznak. Ezért is hajlandók meg­fizetni a borsos árakat. Kontinensünk nyugati részén a sportruházati iparág két éllovas vál­lalata az Adidas és a Puma. Szorosan nyomukban halad a fecskefarokra emlékeztető márkajelzést használó ausztrál Speedo, valamint a fran­cia­­ krokodilos emblémájú — Lacoste gyár. A szakma két NSZK- beli császárának azonban egyelő­re nem kell tartania a trón­­követelők versenyétől. Legalábbis Európában nem. Az igazi üzleti ve­szélyt az Adidas és a Puma számára az amerikai Nik­e-konszern jelenti, amely korábban szinte ismeretlen volt az óceán innenső partján, ma vi­szont nem kevesebbre készül, mint a piaci elsőség megszerzésére, hét esz­tendőn belül. A Nike piachódításának — a jó minőség mellett — igen egy­szerű a módszere: a cégreklámokhoz népszerű és sikeres sportembereket to­boroz. (Napjainkban többek között Nike-felszerelést használ az atléták közül Sebastian Coe, Thomas Wes­­singhage. A cég vezetői szerint a kö­vetkező „nagy ugrás” a nyugatnémet labdarúgó-válogatott „megvásárlása” lenne.) A Nike kibontakozó támadásá­hoz természetesen lesz néhány szava az Adidasnak is, jelezve, hogy a kö­vetkező esztendőkben éles küzdelem­re van kilátás az óceán két partja között a sportruházati cikkek piacán. A fáma szerint az Adidas és a Pu­ma két testvér összeveszésének „ered­ménye”. Miután a két üzletembernek az általuk gyártott sportcipők értéke­sítésében nem sikerült közös nevező­re jutnia, külön vállalkozásba fogtak. Mindkét vállalat rövid idő alatt ko­moly sikereket ért el az üzletágban, ám a vezető szerepet a háromágú tu­lipán, vagyis a háromcsíkos emblémá­­jú Adidas szerezte meg. A­z Adidas kiváló termelési, üzlet- és marketingpolitikával sikert sikerre halmoz. A kereslet hir­telen növekedését meglévő gyártóka­pacitásával már képtelen volt kielégí­teni, ezért a saját üzemek fejlesztése mellett előtérbe került a termelés ki­helyezése. Az Adidas sportruházati cikkeit ma már a világ több tucat or­szágában gyártják, a „központ” tervei alapján és természetesen szigorú mi­nőségellenőrzése mellett. Az Adidas megvizsgálja és jóváhagyja az alap­anyagokat, ellenőrzi a termelést és a minőséget, majd az elkészült árut sa­ját maga hozza forgalomba. A céget általában nem kötik hosszú lejáratú, szerződések, így a kereslet csökkené­se esetén a megrendelések csökkenthe­tők, sőt, a termeltetés meg is szüntet­hető. Az úgynevezett bérmunka-forma a nyugatnémet vállalatnak azért elő­nyös, mert nem kell beruháznia, nem kell alapanyagról gondoskodnia, illet­ve állandó alkalmazásra munkaerőt felvennie. A beszállítók mindezt el­végzik helyette. Ráadásul a fejlődő országok alacsony bérszínvonala — az Adidas többnyire ezekben az államok­ban termeltet — további versenyelő­nyöket biztosít számára. Az Adidas termékeit jelenleg 150 országban árusítják, s a forgalmára jellemző, hogy csupán a cipőkből évi 1 milliárd dollár bevételre tesz szert. Jelenleg a­ világ első számú sport- és szabadidőcipő-gyártója, naponta 2110 ezer pár (!) cipőt készít. Nem panaszkodhat a forgalom ala­kulására a Puma sem, amelynek el­adásai az elmúlt öt esztendőben évi 45 százalékkal növekedtek. Az ugró állat emblémájáról ismert cég üzleti for­galma ugyan csak egy harmada az Adidasénak, elért pozíciói azonban meglehetősen szilárdak. A két szom­szédvár között bizonyos szakosodás jött létre — mintegy hallgatólagosan — a sportruházati és kiegészítő ter­mékek gyártásában. Van persze jó né­hány párhuzamos termék is — pél­dául cipő, sporttáska, melegítő stb. —, de a gondos megfigyelő hamar rájö­het arra, miként is alakul az egyes sportágak ruházatának, felszerelései­nek piacmegosztása. Mindkét nyugatnémet cég megle­hetősen sokat költ reklámra és pro­pagandára. A nagy forgalom erre kí­nál is bőséges lehetőséget, a reklám módozatai azonban meglehetősen sa­játosak. Legalábbis, ami a szokásos üzleti életet illeti: a sportban ugyan­is a reklámmódszerek eltérnek az egyéb üzletágakétól. Mindkét vállalat viszonylag keveset költ a­ nyomtatott reklámra, vagyis a nagy képes maga­­zinokban, a pályák szélén csak elvét­ve lehet olvasni vagy találni Adidas-, illetve Puma-hirdetést. Nem így a sportpályákon. Mindkét cég egész sportágakat „öltöztet fel” tetőtől talpig szerte a világon, s a sportolók — különösen a képernyőn — a legjobb reklámhordozók. Szinte az egész világon Adidas-felszerelés­­ben játszanak a focisták, az atléták jelentős része Puma-trikót, cipőt, me­legítőt, sporttáskát visel. A nagy vi­lágversenyeken, az olimpián egész csapatok viselik elsősorban az Adidas, másodsorban a Puma felszereléseit, öltözeteit. •­Érdemes megjegyezni, hogy [•is mindkét vállalatnál külön di­vattervező részleg foglalkozik az egyes nemzeti sajátosságok —szín­­kombináció stb. — figyelembe vételé­vel a csapatok „felöltöztetésével”. Ter­mészetesen mindkét cég szigorúan ügyel arra, hogy az ingyen juttatott felszereléseken, öltözeteken jól látha­tó legyen a megkülönböztető jelzés. Nincsen semmi kivetnivaló ebben a reklámban. Az egyesületek, a váloga­tottak — amelyek általában sehki sem dúskálnak a pénzben — térítés nélkül jutnak jó minőségű öltözethez, felszereléshez, „cserében” pedig a vi­selést, a mozgó reklámot biztosítják. Az élő reklám­­nem elsősorban a spor­tolók megnyerését hívatott szolgálni, hiszen ők — és egyesületeik — álta­lában tisztában vannak a márkás cik­kek előnyeivel. Az ingyen juttatások sokkal inkább a „civilek” megnyeré­sét (a márkának) hivatottak szolgál­ni. A vezető sportruházati cégek be­vételeinek többsége ugyanis nem a hi­vatásos sportolóktól, hanem az utca emberétől származik. Vagyis a felsze­relések és öltözetek folyamatos, ingye­nes juttatása a versenyek jelenlévő né­zőinek, valamint a tévénézők tízmil­lióinak hivatott kedvet csinálni a vá­sárláshoz. S a hatás az üzleti eredmé­nyek tanúsága szerint nem is marad el... Mint minden márkás cikket, „ter­mészetesen” az Adidas és a Puma ter­mékeit is sokan hamisítják szerte a világon. Mindkét márka védettséget élvez az egész világon, tehát az Adi­das- vagy a Puma-emblémát jogtala­nul felhasználók nem számíthatnak kíméletre. A két cég „nyomozói” rend­szeresen járják a világot, s a márka­hamisítók, -bitorlók ellen bírósági el­járást kezdeményeznek,­­ függetlenül a következő évekre­­ vonatkozó gazdasági konjunk­túra-előrejelzésektől, az Adi­dasnak és a Pumának nem kell visz­­szaeséstől tartania. Mind a két válla­latbirodalom kedvező üzletmenetre számíthat, s joggal bízhat abban, hogy üzletága nem fog lesüllyedni az úgy­nevezett válságiparágak sorába. S ma már a két testvér leszármazottai sem tartják a haragot... Gara Szabolcs Magyarokkal Kuvaitb­an­ (11.) Numero 1.: labdarúgás A sorozat félel­mével azt ígérem, hogy a Kuvaitban dolgozó 28 ma­gyar edző képvi­selői is megszólal­nak. A későbbiek­ben valóban így is lesz, engedtes­sék meg azonban, hogy hazánkfia csak a harmadik részben jusson szóhoz. Úgy gon­dolom, előbb nem árt betekinteni a kuvaiti sportélet­be. Ebben nagy segítségemre volt az egyetlen sport­lap, az Alriyadhi vezetése. Ghassan Gharib főszer­kesztő és George Marta, a lap egyik szerkesztője foga­dott. — Az Alriyadhi színes nyomású hetilap — mondta bevezetőben a fő­­szerkesztő. — Or­szágunkban nem jelenik meg sport­napilap, nincs annyi sportese­mény, amely a sűrű megjelenést szükségessé tenné. Igyekszünk sokféle témával foglalkozni, meg­próbáljuk nyomon követni a ha­zai és a nemzetközi sportesemé­nyeket. Lapunk arab nyelven je­lenik meg, nemcsak Kuvaitban, hanem a környező, Arab-öböl menti országokban is. Hetenként százezer példányt nyomunk sa­ját nyomdánkban, harminc mun­katárs készíti a lapot. Tudósí­tóink dolgoznak Franciaország­ban, Angliában, Svájcban, az Egyesült Államokban és Kana­dában, s valamennyi arab or­szágban. — Bennünket, magyarokat ért­hetően elsősorban a kuvaiti sportélet érdekelne, erről szeret­nék bővebben hallani ... — Kuvaitban, hasonlóan a vi­lág sok más országához, a lab­darúgás a legnépszerűbb sport­ág — veszi át a szót George Marta. — A fociért errefelé is élnek-halnak, különösen az 1982-es világbajnokság óta. Ta­lán még Magyarországon is em­lékeznek arra, hogy csapatunk bravúrosan szerepelt Spanyolor­szágban. A csehszlovákokkal 1-1-et játszottunk, az angoloktól csupán 1-0-ra kaptunk ki, a franciákkal, emlékezetesen bot­rányos mérkőzésen, 1­4-et ját­szottunk. Azon 3 meccsen akarta lehívni a csapatot a pályáról őfelsége, Sheikh Fahed Al-Ahmad Al-Jaber Al-Sabah. — Egy ponttal csoportutolsók lettek. Ennek ellenére elégedet­tek voltak? — Uram, gondolja végig az egészet! Tizennégy csapat játszik az első osztályban, másodosztály nincs is. Ha húsz játékost szá­molunk együttesenként, akkor ez kétszáznyolcvan labdarúgó! Eny­­nyiből kellett válogatnia a szö­vetségi kapitánynak. Gondoljon alig néhány évtizedes sportmúl­tunkra, körülményeinkre, a rendkívüli melegre! Ezek tuda­tában egygólos vereség az ango­lodtól, ön szerint nem siker? — Mi történt a válogatottal a világbajnokság után? — Úgy érzi, milyen volt a fo­gadtatás? — Erre is, meg arra is, hogy mi lett a játékosokkal? — Őfelsége, az emír fogadta a csapatot és megfelelő jutalmakat osztott szét. — Mit kell megfelelő jutalma­kon érteni? — Nézze, nálunk az autó iga­zán nem luxuscikk. A játékosok amatőrök, de nem élnek rosz­­szul. Így aztán a jutalmazás is elég nehéz ... — A világbajnokságot köve­tően együtt maradt a csapat? Netán néhányan profinak szer­ződtek? — Senki nem ment profinak, mindenki idehaza maradt. Néhá­nyan azonban lemondtak a válo­gatottságról. A kapus, Ahmed Al-Tarabulsi, már 36­ éves volt, úgy gondolta, abba kell hagynia a játékot. A csapatkapitány Saad Al-Houti 32 évesen mondott bú­csút a válogatottnak. A közép­csatárunk, Jaszem Jacum, akit az arab világ legjobb játékosának tartottak, már csak a Qadilá­­ban játszik. Távozásukkal ala­posan meggyengült a válogatott, de szerencsére van néhány jó képességű fiatal, a szakvezetés most velük próbálkozik.­­ A VB-t követően a brazil edző, Carlos Alberto Ferreira is elbúcsúzott. Ki jött helyette? — Egy másik brazil, Lopez. — Úgy tudom, a régi nagy sztár, Didi is Kuvaitban edzős­­k­ödött, de felmondtak neki... — Ő klubcsapatnál dolgozott, tudomásom szerint, elég magas fizetésért, havi tizenötezer dol­lárért. Nem élt a legsportszerűb­ben, ezért két hónap után haza­­küldték, de előre kifizették az egész évi járandóságát... — Melyik jelenleg a legjobb kuvaiti futballcsapat? — Az Arabi. Megnyerte a bajnokságot, az Emir Kupát és az öbölmenti országok bajnoksá­gát is. Az 1966-os világbajnokság nagy sztárja, az angol Geoff Hurst, a csapat menedzsere, de az igazi edző honfitársa, Dave McKay. Jó néhány válogatott is játszik a csapatban, így Al- Bausi, Abdul Aida Abbas és Mohammad Karam. — Kilenc magyar edző is dol­gozik a csapatoknál. Mennyire elégedettek velük? — Tudomásom szerint elisme­rik tevékenységüket. Közülük Kárpáti Béla van a legrégebben Kuvaitban, legutóbb egészen jól szerepelt csapata, a Tadhamon. A 4. helyen végzett. — Milyen a bajnoki rendszer? — Mint már említettem, ti­zennégy csapat játszik, kieső nincs. A rangadókon 30—35 ezer ember is tolong a lelátókon, de előfordul, hogy csak 100—150. Valamennyi pálya füves, négy stadionban tökéletes a világítás, így esti mérkőzéseket is rendez­hetnek. — Alaposan kielemeztük a labdarúgást, ideje szót ejteni más sportágakról is ... — Jelentőségében messze ki­emelkedik a labdarúgás, az ösz­­szes többi jóval szerényebb ér­deklődést vált ki. A kézilabda érdekli még az embereket, egy kicsit az atlétika meg a tenisz. Csak egy-egy nagyon nagy ver­seny vonja magára a figyelmet, mint például a közelmúltban be­fejeződött 5. Ázsiai Atlétikai Ta­lálkozó. A sportvezetés szeretné népszerűsíteni a teniszt, költsé­get, fáradságot nem kímélve. Olyan versenyzőket hívnak meg egy-egy viadalra, mint Lendl, Gerulaitis, Frawley, Nastase. Minden márciusban nagy nem­zetközi versenyt rendeznek, ami elég szerencsétlen időpont, mert akkor még elég hideg van. Ter­mészetesen kuvaiti mércével, hi­szen a hőmérséklet úgy 25 fok körül alakul. — Ha a sportágak többsége nem népszerű az emberek köré­ben, akkor miért nem koncent­rálnak csupán háromra-négyre? — Az ország sportszerető ve­zetőinek az a szándékuk, hogy valamennyi nagy sportágat meg­honosítsák Kuvaitban. Ez termé­szetesen nem jelenti azt, hogy mindahányban világszínvonalra törünk. Pusztán arról van szó, ha valakinek vívni van kedve, az vívhasson, ha valaki teniszezni akar, az teniszezhessen. Ettől függetlenül a labdarúgás volt és marad is a legnépszerűbb sport­ág, s talán az egyetlen, amellyel világszerte rangot szerezhetünk a kuvaiti sportnak. Jakab József Az Al­iyadhi egyik számának címlapja: kéretik balról lapozni ... XXXIX. 297. ♦ 1983. december 15

Next