Nemzeti Sport, 1994. január (5. évfolyam, 1-29. szám)
1994-01-17 / 15. szám
V. 15. • 1994. január 17. Párizs-Dakar-Párizs rali A Mesevárosban ért véget a „flúgos futam” Exkluzív interjúnk Pierre Lartigue-gal Itt a vége, fuss el véle! Vasárnap délután egy meglehetősen szűkre szabott gálaműsorral ért véget a tizenhatodik, az oda-vissza útvonalon első ízben megrendezett Párizs-Dakar rali. Pénteken a Chateau de Lastours-ból EuroDisney-be vezető autósztrádán már nem történt semmi izgalmas, érdekes, így a motorok között is eldőlt a verseny végeredménye, Edi Orioli nyerte meg - 1988 és 90 után pályafutása során harmadszor - a kétkerekűek versenyét. Az autók között a francia Pierre Lartigue végzett az élen, az ő elsőségéhez tulajdonképpen a dakari fordulás óta nemigen férhetett kétség. Mögötte csapattársa, a másik Citroennel versenyző Hubert Auriol lett a második, míg a harmadik helyet honfitársuk, a Buggy-val hajtó Wambergue szerezte meg a harmadik helyet. A kamionok csatározásával keveset foglalkoztunk a verseny során. A győzelmet egy cseh egység, Loprais és csapata szerezte meg japán, illetve francia vetélytársa előtt. A Tátrával versenyző team dicséretére válik, hogy valamivel több mint tizenhét órával elmaradva a győztes Lartigue mögött, az autók versenyében a hatodik helyet szerezte meg. A vasárnap délutáni felvonulásra már délelőtt tíz órakor elkezdett szállingózni a nép Euro Disney-be, a francia Mesevárosba ám az első érdekesebb esemény csak délben kezdődött. Addig elsősorban a győzelmét ünneplő Citroen által a nézőknek felajánlott reklámtáskák, piros-fehér sapkák kiosztásával telt az idő. Pillanatok alatt több ezren öltötték magukra a sapot, így piros-fehérbe öltözött az egész park. A szakadó eső és hideg ellenére ugyanis sok ezer ember akart részt venni a Dakar záróünnepségén. Ha már a rali mezőnye nem látogatott el a Champs Élysées-re, legalább „vidéken" hadd lássák az emberek a hősöket és gépeiket. Egy óra körül kezdődött a járművek felvonulása, egyenként szólították a színpadra a célba érkezetteket. A legnagyobb ováció - érthetően - a hazaiaknak szólt, az élen végzettek azonban mind óriási ünneplésben részesültek. Az autósok közül Auriolék, majd Lartigue és Perin kapta a legnagyobb tapsot, a motorok mezőnyében Arcarons és Orioli vitte el a pálmát. A sorára váró Pierre Lartigue-gel, a négykerekűek versenyének győztesével még azelőtt sikerült néhány szót váltani, mielőtt színpadra szólították volna: - Pierre, milyen élményekkel tért vissza Párizsba a futamról? - Óriási öröm számomra, hogy meg tudtam nyerni ezt a remek versenyt. Tizenhárom éve próbálkozom, s idén először sikerült a bravúr. Külön jóleső érzés, hogy egy francia autóval nyertem, a Citroe nem remekül viselkedett a tizenháromezer kilométer során. - Sokak szerint az egész verseny sokat veszített az érdeklődésből, amikor a Mitsubishi visszavonta a küzdelemből még megmaradt autóit. Egyetért ezzel a véleménnyel? Nem, bár lehet, hogy mások ezt másképpen látják. Megmondom őszintén, nem értettem meg igazán a japán autógyár döntését. Egyvalamire azonban felhívnám a figyelmet: én és társam a rajt pillanatától kezdve az élen álltunk, s amikor a Mitsubishi meghozta az ominózus döntést, már több mint hat óra előnyünk volt a legjobbjukkal szemben. Mi a verseny minden egyes percében megharcoltunk ezért a győzelemért, amit nem mások kudarca, hanem a saját érdemeink miatt szereztünk meg. - Melyik volt véleménye szerint a legnehezebb szakasz? - Erre könnyű válaszolnom, amikor visszafele a dűnék között jöttünk. Az első tíz kilométeren kétszer vagy háromszor is elsüllyedtünk a homokban. Döntenünk kellett, hogy föladjuk-e a versenyt, vagy pedig egy kerülő úton próbálkozunk. Végül az utóbbira voksoltunk, így viszont háromszáz kilométerrel több várt ránk. Óriási szerencsénk volt, hogy sikerült szintidőn belül célba érni, különben tizenhat óra büntetést kaptunk volna. A pilótáknak rengeteg vitájuk volt Jean-Claude Fenouil úrral, a rali főszervezőjével. Most már szent a béke? Háború sohasem volt, csak viták. Egy ilyen versenyt megszervezni óriási felelősség és hatalmas munka, nem is sikerülhet hibátlanul. Az egyetlen, dűnés szakaszt kivéve, ahol egyértelműen hibázott, a többi etapon végül is jól mentek a dolgok. A lényeg, hogy épségben visszaértünk Franciaországba. (imre-misur) A verseny végeredménye. Autók: 1. Lartigue, Perin (francia, Citroen ZX) 44:29:27, 2. Auriol, Picard (francia, Citroen ZX) 1:28:35 ó. h., 3. Wambergue, Cotis (francia, Buggy Bourgoin) 12:22:22. Motorok: 1. Orioli (olasz, Cagiva) 49:56:17, 2. Arcarons (spanyol, Cagiva) 1:13 p. h., 3. Meoni (olasz, Cagiva) 5:19:05. Kamionok: 1. Loprais, Stachura, Karina (cseh, Tatra 815) 61:51:25, 2. Szugavara, Sibata, Hamura (japán, Hino Ranger) 3:56:11,3. Marvy, Dujon, Pons (francia, Perlini 105 F) 4:45:49. Meggyújtották az olimpiai lángot A XVII. téli ötkarikás játékok tiszteletére vasárnap ünnepélyes keretek között meggyújtották az olimpiai lángot. Az ókori játékok egykori színhelyén, a görögországi Olympia városában a hagyományokra emlékezve ismét a napsugarak segítségével kapott erőre a láng, hogy azután megkezdje utazását a játékok színhelyére, a norvégiai Lillehammerbe. Érdeklődők ezrei kísérték figyelemmel a ceremóniát, amelynek végén Gerhard Heiberg, a lillehammeri téli olimpia szervezőbizottságának elnöke átvette a mozgalom jelképét. Olympiából a láng első útja Athénba, a norvég nagykövetségre vezet, hogy azután Németországon, Dánián, Finnországon és Svédországon keresztül február 5-én megérkezzen Norvégia fővárosába, Oslóba. Innen csaknem kétezren futnak majd vele Lillehammerig, ahol február 12-én az ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét az idei év egyik kiemelkedő sporteseménye. A megegyezés szerint Oslóban egyesül a görög láng a norvéggal, amelyet a házigazdák még az elmúlt esztendőben gyújtottak meg Morgedal városában. (MTI) Osztrák sikervasárnap Sí Alpesi Világ Kupa. Férfi műlesiklás: 1. Stangassinger (osztrák) 1:37.85 (47.33, 50.52), 2. Sykora (osztrák) 1:38.42 (48.27, 50.15), 3. Tomba (olasz) 1:38.48 (47.98, 50.50), 4. Fogde (svéd) 1:38.62, 5. Gstrein (osztrák) 1:38.99, 6. Voglreiter (osztrák) 1:39.03. A szakági VK állása (6 verseny után): 1. Stangassinger 405 pont, 2. Jagge (norvég) 344, 3. Tomba 340. Alpesi összetett (a szombati lesiklás és a vasárnapi szlalom alapján): 1. Kjus (norvég) 3:42.08, 2. Aamodt (norvég) 3:43.04, 3. Mader (osztrák) 3:44.92. Az összetett VK állása (20 verseny után): 1. Aamodt 787 pont, 2. Mader 626, 3. Tomba 514, 4. Girardelli (luxemburgi) 491, 5. Stangassinger 405, 6. Mayer (osztrák) 353. Női óriásműlesiklás, Cortina d'Ampezzo: 1. Wachter (osztrák) 2:38.80 (1:15.77, 1:23.03), 2. Compagnoni (olasz) 2:39.53 (1:16.20, 1:23.33), 3. L. Piccard (francia) 2:41.22 (1:17.68, 1:23.54), 4. Maier (osztrák) 2:41.75, 5. Schneider (svájci) 2:42.25, 6. Wiberg (svéd) 2:42.25. A szakági VK állása (7 verseny után): 1. Wachter 540 pont, 2. Compagnoni 475, 3. Schneider 356. Az összetett VK állása (18 verseny után): 1. Wiberg 805 pont, 2. Wachter 794, 3. Schneider 743, 4. Compagnoni 610, 5. Seizinger (német) 555, 6. Maier 395. Igazi sikervasárnapja volt az osztrákoknak: Cortinában a pazar formában versenyző Anita Wachter jelentős fölénnyel, mindkét futamban a legjobb idővel győzött óriásműlesiklásban, csak a hazaiak kedvence, Deborah Compagnoni tudott a közelébe kerülni. Még nagyobb diadalt hozott a kitzbüheli szlalomviadal: két osztrák is meg tudta előzni Tomba „La Bombát", aki pedig egyetlen aprócska hibát követett csak el, Stangassingerék viszont annyit sem. Ráadásként az első hatba még további két hazai menő került. Az összetettben - amelynek modernizált számításmódja, egész egyszerűen összeadják lesikló- és a szlalomvégeredményt - VB-sorrend alakult ki a két norvég klasszis közt: Kjus megelőzte Aamodtot, míg a harmadik favorit Girardelli műlesiklásban kiesett. Síugrás Világ Kupa-verseny, Liberec. Nagysánc: 1. Sakala (cseh) 218.9 pont (117, 113.5 m), 2. Bredesen (norvég) 210.7 (121, 125.5), 3. Ottesen (norvég) 203.6 (117.5, 109.5), 4. Cecon (olasz) 192.2, 5. Ahonen (finn) 189.5, 6. Ljokelsoy (norvég) 188,9. A VK állása: 1. Bredesen 860 pont, 2. Goldberger (osztrák) 612, 3. Weissflog 610, 4. Sakala 542, 5. Cecon 369, 6. Kaszai (japán) 365. A már az olimpiára készülődő, így a versenyt kihagyó japánok és németek nélkül is igen izgalmas küzdelemben dőlt el a libereci második napi verseny sorsa. A bombaformában versenyző Espen Bredesen második ugrását bukta ugyan („mellesleg": sáncrekord-távolságban ért földet...), de ezzel együtt is a második helyen végzett a hazaiak csillaga, Jaroslav Sakala mögött. Annál gyengébben végzett az osztrákok vezéralakja, Andi Goldberger, aki szombati 6. helye után éppen csak befért az első tucatba: a 12. lett. A svédek ismételtek Asztalitenisz Európai Nemzetek Kupája, Bayreuth. A-csoport: Svédország-Franciaország 3:2 Ausztria-Anglia 3:2. A csoport végeredménye: 1. Svédország 3 győzelem, 2. Franciaország 2, 3. Ausztria 1, 4. Anglia 0. B-csoport: Németország- Belgium 3:1 Cseh Köztársaság- Lengyelország 3:1. A csoport végeredménye: 1. Németország 2 győzelem (8:5), 2. Belgium 2 (7:3), 3. Csehország 1 (4:7), 4. Lengyelország 1 (4:8). Elődöntő: Franciaország- Németország 3:0. Gatien-Franz 2:1 (-19, 17, 13), Chila-Rosskopf 2:0 (16, 16), Gatien, Eloi-Rosskopf, Fetzner 2:1 (-20,19, -20), Svédország-Belgium 3:1. Persson-Podpinka 2:1 (11, -13, 14), Waldner-Sonnet 2:0 (18, 19), Karlsson, von Scheele-Cabrera, Sonnet 1:2 (19, -18, -9), Persson-Sonnet 2:1 (17,-14,11). Döntő: Svédország-Franciaország 3:2. Waldner-Chila 1:2 (19, -22, -21), Karlsson-Gatien 2:0 (17, 19), Waldner, von Scheele- Gatien, Eloi 1:2 (18, -13, -13), Waldner-Gatien 2:0 (15, 19), Karlsson-Chila 2:1 (14, -22,15). A svédek ezúttal sem hagytak kétséget afelől, hogy továbbra is az övék a világ legjobb férfi asztalitenisz válogatottja. A negyedik alkalommal megrendezett Európai Nemzetek Kupája csoportmérkőzései után az élről várhatták a folytatást, hiszen az A-csoport rangadóján, a franciák ellen nagy mérkőzésen 3:2-re nyertek a skandinávok. A B-csoportban viszont a rosszul kezdő németek (az első mérkőzésen kikaptak a lengyelektől) a végére összeszedték magukat, s végül a cseheket és a belgákat legyőzve - némi szerencsével - az élen végeztek. A két elődöntő közül a svéd-belga találkozó papírforma eredmény hozott, bár az meglepetésnek számít, hogy az 1991-es világbajnok páros, a, Peter Karlsson, Thomas von Scheele kettős kikapott Cabrerától és Sonnettől, de így sem forgott veszélyben a svédek győzelme. Annál nagyobb meglepetéssel zárult a másik elődöntő. A lélekben már a svédek elleni álomdöntőre készülő házigazda németek sima, 3:0-ás vereséget szenvedtek az egyéni világbajnok, Jean-Philippe Gatien vezérelte franciáktól. Jörg Rosskopf kivételesen gyenge teljesítményét nem tudta feledtetni sem Peter Franz, sem Steffen Fetzner. A döntőben tehát megismétlődött az A-csoport rangadója, s miként akkor, ezúttal is 3:2-re nyertek Waldnerék. Igaz, számukra váratlanul nehéz mérkőzés volt, hiszen 1:0-ra, majd 2:1-re is vezettek a gallok, de miként az elődöntőben a németeknél Rosskopf, a döntőben a franciáknál Gatién „betlizett". Ezzel a svédek megvédték tavaly kivívott elsőségüket, s a kupa mellett hazavihették a győztes csapatnak járó ötvenezer márkát is. Tenisz IBM-ATP, WTA Tour körversenyek, Sydney (a pénzdíj: 590 000 dollár). Férfi páros, döntő: Cahill, Stolle (ausztrál)-Kratzman, Warder (ausztrál) 6:1, 7:6. Női egyes, döntő: Date (japán-5. kiemelt)-M.J. Fernandez (amerikai-3.) 6:4, 6:2. Női páros, döntő: Fendick, McGrath (amerikai)-Novotna, Sánchez-Vicário (cseh, spanyol) 6:2, 6:3. A női verseny meglepetésekkel zárult. Először a 24 éves Date Kimiko meglepően biztosan nyert az esélyesebb Mary-Joe Fernandez ellen. A japán bajnoknő a tornán nagyszerű formában versenyzett. A párosban a nagy esélyesnek kikiáltott Novotna, Sánchez-Vicário nem boldogult a frissen mozgó és jól hálózó amerikai kettőssel. IBM-ATP Tour, körverseny, Auckland (a pénzdíj: 315 000 dollár). Férfi egyes, döntő: Gustafsson (svéd-1.)-P. McEnroe (amerikai) 6:4, 6:0. Férfi páros, döntő: P. McEnroe, Palmer (amerikai)-Connell, Galbraith (kanadai,amerikai) 6:2, 4:6, 6:4, Klém engedtek a negyvenkilencből Amerikaifutball Európai idő szerint vasárnap hajnalban két mérkőzést bonyolítottak le az NFL rájátszásában. A Buffalo Bills együttese a Los Angeles Raiderst fogadta, s ádáz csatában 29-23- ra győzött. A vendéglátók, akik az elmúlt két évben bejutottak a Super Bowlba, három perccel a lefújás előtt érték el a továbbjutást jelentő touchdownt. Kelly, a Bills quarterbackje Brooksot lepte meg mértani átadással, aki meg sem állt a Raiders alapvonaláig... A Buffalónál simábban győzött a San Francisco 49ers, amely a közönség kedvencét, a New York Giants-et kapta ellenfélül. A San Franciscó-iak ezúttal sem engedtek a negyvenkilencből, s végül 44-3-as sikerrel búcsúzatták az óriásokat Ricky Walters, a hazaiak játékosa nem kevesebb mint öt touchdownt szerzett, beírva magát az NFL históriás könyvébe. NFL. Rájátszás: Buffalo Bills-Los Angeles Raiders 29-23, San Francisco 49ers- New York Giants 44-3. Sakk A hollandiai Wijk aan Zeeben megkezdődött a világbajnokjelöltek tornájára, amelyen a zónadöntők tizenkét legjobbja méri össze tudását. A győztes jogot szerez arra, hogy 1995-ben kihívja a „hivatalos" világbajnokot, az orosz Anatolij Karpovot, aki egyébként úgy szerezte vissza koronáját, hogy a FIDE megfosztotta Kaszparovot a világelsőségtől. Kaszparov azóta is önmagát tartja legitim világbajnoknak, s létrehozta a Hivatásos Sakkozók Szövetségét (PCA). ,,Súlyos hátrányára válna a sakksportnak, ha a világbajnoki cím ismét egy ember privilégiumává válhatna" - mondta megnyitóbeszédében a holland szövetség elnöke, Dick Tömmel. Kijelentette még, hogy a világbajnoki cím megvédésének a második világháború előtti rendszere igazságtalan volt, mert a cím birtokosa maga határozhatta meg, hogy ki ellen, mikor és milyen feltételek mellett hajlandó asztalhoz ülni. Ugyanakkor nem minden világbajnokjelölt biztos abban, hogy a FIDE és Kaszparov „párosmérkőzéséből" a szövetség kerül ki győztesen. (Westel Press) Kosárlabda Amerikai profi bajnokság (NBA). Alapszakasz: New York Knicks-Detroit Pistons 97-88, Cleveland Cavaliers- Philadelphia 76ers 110-67, Indiana Pacers-Atlanta Hawks 94-91, Washington Bullets-Los Angeles Clippers 118-109, Chicago Bulls-Houston Rockets 82-76, Dallas Mavericks- San Antonio Spurs 87-104, Milwaukee Bucks-Orlando Magic 105-113, Seattíe Supersonics-Miami Heat 97-78, Sacramento Kings-Phoenix Suns 103-119. NEMZETI SPORT 13 Jégkorong Észak-amerikai profi liga (NHL). Alapszakasz: Pittsburgh Penguins-Edmonton Oilers 4-3, Detroit Red Wings-Boston Bruins 3-2, New York Islanders-Chicago Blackhawks 5-5, Los Angeles Kings-New Jersey Devils 5-3, Washington Capitals-Quebec Nordiques 4-0, Calgary Flames-Ottawa Senators 10-0, Florida Panthers-Montreal Canadiens 5-2, Toronto Maple Leafs-Winnipeg Jets 5-1, St. Louis Blues-Buffalo Sabres 2-1, San Jose Sharks-Hartford Whalers 8-2. Műkorcsolya Elvis Stojko nyerte a kanadai műkorcsolya- és jégtáncbajnokság férfi számát, miután a technikai programban szerzett előnyét a kűr után is megőrizte. A második helyen a világbajnok Kurt Browning, a harmadikon Sebastien Britten fejezte be a viadalt. Mindhárman résztvevői lehetnek a lillehammeri téli ötkarikás játékoknak. Ökölvívás A spanyol Javier Castillejos lett az új kisközépsúlyú profi Európa-bajnok, miután a Dijonban rendezett mérkőzés hatodik menetében a címvédő francia Bernard Razzano feladta ellene a küzdelmet. Atlétika Nemzetközi maratoni verseny, Ho Si Min-város: 1. Doug Kurtis (amerikai) 2:26:18 óra, 2. Tiom Soutar (hongkongi) 2:32:23, 3. Christian Debenath (francia) 2:33:40.