Nemzeti Sport, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-01 / 177. szám
VI. 177. • 1995. július 1. g] Petty - Törökország! Preisingert már Belgiumba is vinnék Mi kell a ZTE-nek: a pénz vagy a játékos? L®. információ | Arra számítottunk, hogy a Preisinger Sándorral kapcsolatos információnknak - a játékos a Casino Salzburggal tárgyal - lesz némi visszhangja, azt azonban nem gondoltuk, hogy a ZTE vezetőinek „neheztelése” helyett afféle fogadatlan prókátort találunk majd. Írásunk megjelenését követően, pénteken délelőtt felhívta szerkesztőségünket egy úriember, és elmondta: teljes mértékben egyetért a leírtakkal. - Azt szeretném, ha a nevem nem kerülne nyilvánosságra, hiszen a játékos egyik közeli családtagja vagyok. Úgy hiszem, jelenlegi klubjának a vezetői valóban amatőr módon cselekednek, amikor titkolóznak Sanyi esetleges távozását illetően. - Ha közelállónak vallja magát, bizonyára tud részletekkel is szolgálni... - Az biztos, hogy Presisinger az osztrákokkal folyamatosan tárgyal, sőt azt is elmondhatom, hogy a Salzburg vezetői csütörtökön már a klubbal is leültek tárgyalni. - Akkor miért ez a nagy titkolózás? - Még mi sem tudjuk pontosan, de két eset lehetséges: vagy nem akarják, hogy elmenjen a klubtól, vagy az ő eladásával szeretnék megoldani az egyesület pénzügyi nehézségeit. - Mennyi Preisinger ára? - Nem akarok dobálózni az összegekkel, de tény: az összeg akkora, mint amennyiért Lipcsei elkelt... Annyit tudok, hogy a klub jövő évi költségvetésének túlnyomó része még hiányzik, így talán érthető, hogy „sokat akar a szarka..." - Valamilyen magyarázattal csak szolgálnak a klub vezetői? - Arra hivatkoznak, hogy Sanyinak is jobb lesz, ha még marad egy évig, hiszen ha kijutnak Atlantába, akkor nevesebb klubok is jelentkezhetnek érte, és az ára is feljebb mehet. Szerintem viszont a lábát is eltörheti... És akkor mi van? Ez persze túlzás, de úgy gondoljuk, hogy Sanyi most van a spiccen, nem biztos, hogy jövőre ugyanígy „kiszalad" neki a játék. Ha most sikerülne egy profi csapatba szerződnie, sokkal nagyobb lehetősége lenne a fejlődésre, és ebből, azt hiszem, a magyar futball is profitálhatna. A csütörtöki tárgyalás után azonban megkérdőjelezem, hogy van-e esélye erre ezen a nyáron. Ráadásul nem csak az osztrákok érdeklődnek utána... -Hanem... - Egy belga csapat, a Fazekas révén jól ismert Aalst is szívesen látná soraiban, de a kért csillagászati összeget nem tudná kifizetni. Igaz, Sanyi is szívesebben maradna Ausztriában, hiszen az sokkal közelebb van az otthonához. Egyébként azt is megbeszéltük vele, hogy ha megkötnék az üzletet, akkor ideiglenesen félbeszakítaná a tanulmányait. - Mikorra várható végleges megoldás? - Szerintem a héten eldől a sorsa, és a döntés már csak azért is időszerű, mert a sok huzavona eléggé megzavarta a fejét. Azt hiszem, a szezon végi gyengébb formája már ezzel magyarázható, kár, hogy nem utazhatott el a párizsi próbajátékra sem... 3® Ernst Dokupil: „Albert úr edzhet, ha akar” L© Sinkovics Gábor | Ifjabb Albert Flórián még nem hódította meg Bécset, de... A császárfióka mint ismeretes csütörtökön a császárvárosban járt. A Rapid Wien vendégeként. Vele utazott édesapja is, nem titkoltan azzal a céllal, hogy az esetleges szerződéskötésnél segítsen, közreműködjön. Nos, megállapodás egyelőre nem született, bár Albert „Floresz” akár már ezen a bizonyos csütörtöki napon magára húzhatta volna a Rapid zöld-fehér mezét! Legalábbis egy edzés erejéig. Az ifjabb Alberttel hazaérkezése után beszélgettünk. - Mi volt ez tulajdonképpen, egy felderítő út? - Annál azért egy picit több. A Rapid vezetői hívtak meg apámmal együtt, ennek tettünk eleget csütörtökön. Nagyon kedvesek és udvariasak voltak velünk, megmutatták az egész létesítményt, sőt, megnéztem a csapat edzését is. - Nem akarták, hogy beszállj a tréningbe? - De. A csapat edzője Ernst Dokopil úr mondta: „Albert úr, edzhet, ha akar." Aztán amikor mégsem vállaltam, sajnálkozott egy kicsit. - Most szerződtetni akar a Rapid, vagy sem? - Konkrét szerződéskötésről nem beszéltünk, abban maradtunk, hogy a Rapid felveszi a kapcsolatot a Ferencvárossal. Annyit tudok, hogy most vették meg a bolgár válogatott Trifon Ivanovot a svácji Neuchatel Xamaxból, és egy orosz futballistával együtt esetleg én lennék a harmadik légiósa a Rapidnak. - Mikorra lehet végleges döntés? - Nem tudom. Csak annyi biztos, hogy jövő héten Franciaországban nyaralok a Disneylandban és a Riviérán. Aztán, nagy valószínűséggel, megkezdem az alapozást a Ferencvárossal. Majd meglátjuk, mennyire komolyak a Rapid szándékai. Ha mégsem kerülnék Bécsbe, még mindig ott van egy görög és egy portugál ajánlat is. Bemutatkozik az Már jó néhány hete köztudott, hogy az NB I egyik újonca, az MTK nagy tervekkel vág neki a soron következő bajnoki esztendőnek. Ezt jelzi az, hogy a klub több, az NB I-ben meghatározó labdarúgót igazolt le, s az is, hogy új szemlélettel kíván szimpatizánsokat állítani a csapat mellé. A kék-fehérek labdarúgó-szakosztályának vezetősége, és a baráti kör július harmadikán, hétfőn 18 órai kezdettel a Hungária körúti kosárlabdacsarnokban szurkolói ankétot rendez, amelyen szó esik majd az elképzelésekről, mindemellett pedig bemutatják a labdarúgó-szakosztály frissen igazolt játékosait. Az ankét ezután rendhagyó módon folytatódik, hiszen 19.30 órai kezdettel bemutató edzésre kerül sor, amelyre mindenkit szeretettel várnak. NEMZETI SPORT 3 Senor helyett csendi lesz a kapusból? r-ript-7------ ,---------------- Érdekes és ami a lényeg: végleges Imre Mátyás_________ _ fordulatot vett Petry Zsoltnak, a magyar válogatott kapusának átigazolási ügye. A szimpatikus játékos csütörtökön váratlanul Ankarába utazott, és egy háromórás tárgyalást követően kétéves szerződést írt alá a Genclerbirligi csapatához. Petry pénteken már vissza is utazott Belgiumba, hogy a Gentnél „leszámoljon”. Bátyja és egyben menedzsere -, Petry Csaba készségesen állt a Nemzeti Sport rendelkezésére. Csaba, tulajdonképpen már mindenki elkönyvelte a portugáliai szerződést, mi az oka a hirtelen váltásnak? - Egész egyszerűen az történt, hogy - bár a portugálok ajánlata is kedvező volt - a törökök egy minden szempontból előnyösebb szerződést tettek Zsolt elé. - Nem állt fenn az a veszély, hogy Zsoltnak esetleg nem tetszenek a Törökországban látottak, a portugálok viszont megsértődnek, és testvére két szék közül a földre huppan? Szó sem lehetett volna ilyesmiről, hiszen mint említettem, az ibériaiakkal még semmilyen papír nem „íródott" alá. Zsolt egyébként éppen azért ruccant át Ankarába, hogy - a szerződés aláírása mellett - pontosan tájékozódjon új klubja felől. - Milyen eredménnyel? - A látottak kielégítőek, sőt, jónak mondhatók. A csapat az elmúlt bajnokságban az ötödik helyen végzett, mindössze egy ponttal lemaradva a negyediktől. Ám ahogy a klub elnöke elmondta: az utolsó meccsen valami bunda történt, csak így csúsztak le egy előkelőbb helyezésről. - Ha már az elnököt említi: egyáltalán ki hívta fel a kub figyelmét Zsoltra ? - Egy hónappal ezelőtt belga edzőt, Heylenst szerződtették a csapathoz, ő pedig sokszor látta védeni Zsoltot, és mint most kiderült, aláírásának egyik feltétele az volt, hogy a klub megpróbálkozik a megszerzésével. Az elnök, Ilhan Carcavezt megtette, és sikerrel járt. - A Gentnél már lejárt a szerződése, ennek ellenére gondolom, nem „olcsójánosként" adták el a belgák... Híreink szerint egymillió dollárt adtak érte a törökök, és ez elég nagy port vert fel Ankarában. Több lap is feltette a kérdést: honnan szerzett ennyi pénzt a Genclerbirligi? Nem tudjuk, hogy a két klub hogyan egyezett meg egymással, a tények viszont a következők. Zsolt „UEFA-ára" 18 millió belga frank, ami 900 ezer német márkának megfelelő összeg. Ennyit minimum kellett, hogy fizessen Carcav elnök, de ismétlem: elképzelhető, hogy ennél azért mélyebben a zsebébe kellett nyúlnia, azaz felkerekítette a summát egymillió dollárra. Szó volt arról, hogy Zsolt már újdonsült csapata franciaországi Intertotó-kupa mérkőzésén is ott lesz. Ez meglepne, hiszen most éppen a városban rohangál, hogy elintézze függő ügyeit. Ma (pénteken, a szerk.) este hazautazik Budapestre, aztán vasárnap visszatér Brüsszelbe. Erre azért van szükség, mert otthonról nincs közvetlen járat Ankarába, neki pedig már hétfőn „szolgálatba" kell lépnie a Genclerbirliginél. Úgy véltük, szólaljon meg Petry Zsolt is, ezért a Nemzeti Sportnak sikerült megszereznie első törökországi nyilatkozatát, íme: „Nagyon örülök, hogy végre Törökországba kerülhettem, erre már 1991-ben is jó esélyem volt, akkor azonban nem tudtunk megegyezni a Besiktas vezetőivel. Mindent megteszek, hogy bebizonyítsam: a Genclerbirligi vezetői nem csináltak rossz vásárt.” Mögékerülés? Inkább egy ima... Vincze András 1994. október 10. A dátum leginkább azoknak jelent valamit, akik a világpolitika eseményeit kitüntető figyelemmel követik nyomon. 1994. október 10-én ugyanis az Öböl-háborút követő legnagyobb katonai mozgósítás időpontja volt, az iraki-kuvaiti határon több ezer amerikai katona vonult fel, úgymond utoljára demonstrálva azt a katonai erőt, amelyet az U.S. Army képvisel. Akkoriban rebesgették: hajszálon múlt, hogy nem lángoltak újra az olajmezők... 1994. október 10. Ezen az őszi napon ült repülőre Budapesten egy magyar labdarúgóedző, s indult el - no, éppen Kuvaitba... A vállalkozó kedvű szakember Hankó János, a Vasas, majd a válogatott egykori pályaedzője. Az ominózus dátum, s a hozzá kapcsolódó fenyegető esemény árnyéka immár a múlté, bár... Hankó János még most sem emlékezik mosolygósan a nyolc hónappal ezelőtti időszakra, igaz, neki tavaly október közepén nem a határmenti katonai „gyülekező" rontotta el a kedvét... - Nem voltam mosolygós kedvemben a kuvaiti érkezésnél, ugyanis senki nem várt a reptéren - kezdte a múltidézést immár Angyalföldön, egy kicsiny étterem asztalánál Hankó János. - A Fahaheel csapatához hívtak, s bár a vezetőedzővel, Saaleh Zakariával már jó előre lebeszéltük az érkezésem időpontját, és azt is, hogy vár a repülőtéren, ám egyedül toporogtam a várócsarnokban. A történet azzal folytatódott, hogy, bár megígérték, mégsem volt lakásom. A magyar asztalitenisz-edző, Nagy Miklós adta kölcsön a sajátját, mígnem két hónap után beköltözhettem végre a nekem szánt otthonba. Abba a lakásba, amelyben, bár megígérték, nem volt telefon... Hogy hosszúra ne nyújtsam, elmondhatom, hogy amit nekem ígértek, azt végül öt hónap leforgása alatt teljesítették is a Fahaheelnél. - Pedig legendák szólnak Kuvaitról, a gazdagságról, ám ezek szerint lehet csalódni is... - A kiscsapatoknál lehet. A nagyobb, sikeresebb kluboknál azonban nem fordulhat elő senkivel, ami végül is velem megtörtént. Inkább azt mondanám, hogy a Fahaheelt rosszul menedzselték, s ez végül a bajnokságban is visszaköszönt, mert nem egy meccsen nem nekünk vezettek a bírók... Kilencedikek lettünk, ám ha egyenlőbbek a feltételek, hát, ha bajnokságot nem is nyer, de ötödik lehetett volna a csapat. Apropó... A bajnok Salmyát például kettő-egyre megvertük. Szakmailag egyébként nem volt csalódás a kuvaiti nyolc hónap, sőt... Amellett, hogy a Fahaheel nagycsapatának a pályaedzője voltam, én vezettem a tizenkienc esztendős labdarúgókból álló gárdát, s velük megnyertük a juniorok Kuvait-kupáját. Ez értékelhető tett, ráadásul az elődöntőben, s a döntőben is százhúsz perces meccsen győztünk. De szakmailag ugyanígy sokat jelentett számomra, hogy decemberben, az alapozás idején, amíg Saaleh Zakaria épp Magyarországon járt, rám bízták a nagycsapatot. - Az egyébként nem túl udvarias fogadtatás után milyen volt a viszonya a vezetőedzővel? - Ha szigorúan a szakmát nézzük, akkor remek. Az utolsó időszakban az edzéseken már olyan összhangban végeztük a munkát, mintha legalábbis öt esztendeje együtt dolgoztunk volna. - Azok az edzők, akik megjárták az arab országot, azt mesélik, hogy jó a kuvaiti foci, de a labdarúgók mentalitása... Az már-már megszokhatatlan... - Ez ügyben azt tudom elmondani, hogy a kuvaiti labdarúgók képzettek, gyorsak, s képesek küzdeni azért, hogy meglegyen az állóképességük. A probléma a taktikai fegyelemmel van... Sajnos, egyénieskedő futballt játszanak, cipelik a labdát, cseleznek, s mindig középen akarják áttörni az ellenfél védelmét. Az edzők hiába gyakoroltatják a játékosokkal hét közben azt, hogy a széleken is vezessenek támadást, a labdarúgók, amikor az edzés után beülnek az autójukba, már el is felejtették mindazt, amit tanultak, így a meccseken aztán újra és újra középen erőltetik a játékot. A mentalitást pedig befolyásolják a szokások. Elsősorban a vallás. A kuvaiti labdarúgó inkább elmegy háromszor imádkozni, mintsem hogy megcsináljon egy mögékerülést, mondván, minek azt, hiszen azzal még nem kerül helyzetbe, nem rúg gólt... A vallásossággal egyébként nem lehet mit kezdeni. Én is vallásos vagyok, tisztelem mindenki hitét, de őszintén bevallom, kissé tehetetlennek éreztem magam, amikor edzésen az iramjáték huszonötödik percében az egész csapat leállt, mert imaidő volt. - Lehet, hogy ez abszurdum, de mi történt akkor, ha a meccs idejére esett az ima ideje? - Ez nem fordulhatott elő. De... Remélem, ez most már bocsánatos bűn: volt, hogy az imádkozás taktika volt. Történt ugyanis, hogy az egyik meccsről az egyetemista kapusom elkésett, pontosabban tíz perccel a kezdés előtt esett be az öltözőbe. Amíg én bemelegítettem a kapust, addig a csapat elment imádkozni, ugyanis az ima végét a játékvezetőknek kötelező megvárniuk, s csak úgy kezdődhet el a meccs. -A Fahaheel egyébként profi csapat volt? - Nem, a hazai játékosok amatőr státusban játszottak, csupán két mali válogatott labdarúgó volt profiként szerződtetve. Egyikük, Omar, korábban az Austria Memphisben együtt játszott Keresztúri Andrással, másikuk, Drámán, a két méter magas centerhall pedig, ha termetes ember volt is, csuda dolgokat tudott a labdával. Ám, hogy a többség amatőr is volt, az még nem jelentette azt, hogy a kényük-kedvük szerint edzettek, játszottak volna. A Fahaheelnél legkevesebb tizennyolc játékos mindig gyakorolt, de volt, hogy harminchat labdarúgó is lejött az edzésre. Ez a fajta lelkesedés pedig arrafelé bizony nagy szó... - Azt hallottam, hogy ön nem tér vissza Kuvaitba, ám köztudott, hogy a nyáron más magyar edzők viszont az arab ország felé veszik az irányt. Van-e számukra valamiféle útravalója? - Nos, a magam esetéből okulva, csak azt tanácsolhatom, hogy aki Kuvaitba indul, ne egyedül vágjon útnak, mert az egyedüllét... Az elviselhetetlen sok ezer kilométerre az otthontól... A honvágy hozott haza engem is, s most abban bízom, hogy valamelyik csapatnál végre itthon is hasznosítani tudom a kuvaiti százhatvanhárom edzés tapasztalatát, és persze mindazt, amit a labdarúgásban végigdolgozott húsz esztendő alatt tanultam.