Nemzeti Sport, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-01 / 177. szám

VI. 177. • 1995. július 1. g] Petty - Törökország! Preisingert már Belgiumba is vinnék Mi kell a ZTE-nek: a pénz vagy a játékos? L®. információ | Arra számítottunk, hogy a Preisinger Sándorral kapcsola­tos információnknak - a játékos a Casino Salzburggal tárgyal - lesz némi visszhangja, azt azonban nem gondoltuk, hogy a ZTE vezetőinek „neheztelése” helyett afféle fogadatlan próká­tort találunk majd. Írásunk megjelenését követően, pénte­ken délelőtt felhívta szerkesz­tőségünket egy úriember, és elmondta: teljes mértékben egyetért a leírtakkal. - Azt szeretném, ha a nevem nem kerülne nyilvánosságra, hi­szen a játékos egyik közeli csa­ládtagja vagyok. Úgy hiszem, je­lenlegi klubjának a vezetői való­ban amatőr módon cselekednek, amikor titkolóznak Sanyi esetle­ges távozását illetően. - Ha közelállónak vallja magát, bizonyára tud részletekkel is szolgálni... - Az biztos, hogy Presisinger az osztrákokkal folyamatosan tárgyal, sőt azt is elmondhatom, hogy a Salzburg vezetői csütörtö­kön már a klubbal is leültek tár­gyalni. - Akkor miért ez a nagy titko­lózás? - Még mi sem tudjuk ponto­san, de két eset lehetséges: vagy nem akarják, hogy elmenjen a klubtól, vagy az ő eladásával sze­retnék megoldani az egyesület pénzügyi nehézségeit. - Mennyi Preisinger ára? - Nem akarok dobálózni az összegekkel, de tény: az összeg akkora, mint amennyiért Lipcsei elkelt... Annyit tudok, hogy a klub jövő évi költségvetésének túlnyomó része még hiányzik, így talán érthető, hogy „sokat akar a szarka..." - Valamilyen magyarázattal csak szolgálnak a klub vezetői? - Arra hivatkoznak, hogy Sa­nyinak is jobb lesz, ha még ma­rad egy évig, hiszen ha kijutnak Atlantába, akkor nevesebb klu­bok is jelentkezhetnek érte, és az ára is feljebb mehet. Szerintem vi­szont a lábát is eltörheti... És ak­kor mi van? Ez persze túlzás, de úgy gondoljuk, hogy Sanyi most van a spiccen, nem biztos, hogy jövőre ugyanígy „kiszalad" neki a játék. Ha most sikerülne egy profi csapatba szerződnie, sokkal nagyobb lehetősége lenne a fejlő­désre, és ebből, azt hiszem, a ma­gyar futball is profitálhatna. A csütörtöki tárgyalás után azon­ban megkérdőjelezem, hogy van-e esélye erre ezen a nyáron. Ráadásul nem csak az osztrákok érdeklődnek utána... -Hanem... - Egy belga csapat, a Fazekas révén jól ismert Aalst is szívesen látná soraiban, de a kért csillagá­szati összeget nem tudná kifizet­ni. Igaz, Sanyi is szívesebben ma­radna Ausztriában, hiszen az sokkal közelebb van az otthoná­hoz. Egyébként azt is megbeszél­tük vele, hogy ha megkötnék az üzletet, akkor ideiglenesen félbe­szakítaná a tanulmányait. - Mikorra várható végleges megoldás? - Szerintem a héten eldől a sor­sa, és a döntés már csak azért is időszerű, mert a sok huzavona eléggé megzavarta a fejét. Azt hi­szem, a szezon végi gyengébb formája már ezzel magyarázható, kár, hogy nem utazhatott el a pá­rizsi próbajátékra sem... 3® Ernst Dokupil: „Albert úr edzhet, ha akar” L© Sinkovics Gábor | Ifjabb Albert Flórián még nem hó­dította meg Bécset, de... A császár­fióka­­ mint ismeretes csütörtö­kön a császárvárosban járt. A Rapid Wien vendégeként. Vele utazott édesapja is, nem tit­koltan azzal a céllal, hogy az esetle­ges szerződéskötésnél segítsen, közreműködjön. Nos, megállapodás egyelőre nem született, bár Albert „Floresz” akár már ezen a bizonyos csütörtöki napon magára húzhatta volna a Rapid zöld-fehér mezét! Legalábbis egy edzés erejéig. Az ifjabb Alberttel hazaérkezése után beszélgettünk. - Mi volt ez tulajdonképpen, egy felderítő út? - Annál azért egy picit több. A Ra­pid vezetői hívtak meg apámmal együtt, ennek tettünk eleget csütörtö­kön. Nagyon kedvesek és udvariasak voltak velünk, megmutatták az egész létesítményt, sőt, megnéztem a csapat edzését is. - Nem akarták, hogy beszállj a tré­ningbe? - De. A csapat edzője Ernst Doko­pil úr mondta: „Albert úr, edzhet, ha akar." Aztán amikor mégsem vállal­tam, sajnálkozott egy kicsit. - Most szerződtetni akar a Rapid, vagy sem? - Konkrét szerződéskötésről nem beszéltünk, abban maradtunk, hogy a Rapid felveszi a kapcsolatot a Ferenc­várossal. Annyit tudok, hogy most vették meg a bolgár válogatott Trifon Ivanovot a svácji Neuchatel Xamax­­ból, és egy orosz futballistával együtt esetleg én lennék a harmadik légiósa a Rapidnak. - Mikorra lehet végleges döntés? - Nem tudom. Csak annyi biztos, hogy jövő héten Franciaországban nyaralok a Disneylandban és a Rivié­rán. Aztán, nagy valószínűséggel, megkezdem az alapozást a Ferencvá­rossal. Majd meglátjuk, mennyire ko­molyak a Rapid szándékai. Ha még­sem kerülnék Bécsbe, még mindig ott van egy görög és egy portugál ajánlat is. Bemutatkozik az Már jó néhány hete köztudott, hogy az NB I egyik újonca, az MTK nagy tervekkel vág neki a soron következő bajnoki esztendőnek. Ezt jelzi az, hogy a klub több, az NB I-ben meghatározó labdarúgót igazolt le, s az is, hogy új szemlélettel kíván szimpatizánsokat állítani a csapat mellé. A kék-fehérek labdarúgó-szakosztályának vezetősége, és a baráti kör július harmadikán, hétfőn 18 órai kezdettel a Hungária körúti kosárlabdacsar­nokban szurkolói ankétot rendez, amelyen szó esik majd az elképzelések­ről, mindemellett pedig bemutatják a labdarúgó-szakosztály frissen iga­zolt játékosait. Az ankét ezután rendhagyó módon folytatódik, hiszen 19.30 órai kezdettel bemutató edzésre kerül sor, amelyre mindenkit szere­tettel várnak. NEMZETI SPORT 3 Senor helyett csendi lesz a kapusból? r-ript-7------ ,---------------- Érdekes­­ és ami a lényeg: végleges I­­mre Mátyás_________ _ fordulatot vett Petry Zsoltnak, a ma­gyar válogatott kapusának átigazolási ügye. A szimpatikus játékos csü­törtökön váratlanul Ankarába utazott, és egy háromórás tárgyalást kö­vetően kétéves szerződést írt alá a Genclerbirligi csapatához. Petry pénteken már vissza is utazott Belgiumba, hogy a Gentnél „le­számoljon”. Bátyja­­ és egyben menedzsere -, Petry Csaba készsége­sen állt a Nemzeti Sport rendelkezésére.­­ Csaba, tulajdonképpen már mindenki elkönyvelte a portugáliai szer­ződést, mi az oka a hirtelen váltásnak? - Egész egyszerűen az történt, hogy - bár a portugálok ajánlata is kedve­ző volt - a törökök egy minden szempontból előnyösebb szerződést tettek Zsolt elé. - Nem állt fenn az a veszély, hogy Zsoltnak esetleg nem tetszenek a Tö­rökországban látottak, a portugálok viszont megsértődnek, és testvére két szék közül a földre huppan?­­ Szó sem lehetett volna ilyesmiről, hiszen mint említettem, az ibériaiak­kal még semmilyen papír nem „íródott" alá. Zsolt egyébként éppen azért ruccant át Ankarába, hogy - a szerződés aláírása mellett - pontosan tájéko­zódjon új klubja felől. - Milyen eredménnyel? - A látottak kielégítőek, sőt, jónak mondhatók. A csapat az elmúlt baj­nokságban az ötödik helyen végzett, mindössze egy ponttal lemaradva a negyediktől. Ám ahogy a klub elnöke elmondta: az utolsó meccsen valami bunda történt, csak így csúsztak le egy előkelőbb helyezésről. - Ha már az elnököt említi: egyáltalán ki hívta fel a k­ub figyelmét Zsoltra ? - Egy hónappal ezelőtt belga edzőt, Heylenst szerződtették a csapathoz, ő pedig sokszor látta védeni Zsoltot, és mint most kiderült, aláírásának egyik feltétele az volt, hogy a klub megpróbálkozik a megszerzésével. Az elnök, Ilhan Carcavezt megtette, és sikerrel járt. - A Gentnél már lejárt a szerződése, ennek ellenére gondolom, nem „ol­­csójánosként" adták el a belgák... Híreink szerint egymillió dollárt adtak érte a törökök, és ez elég nagy port vert fel Ankarában. Több lap is feltette a kérdést: honnan szerzett ennyi pénzt a Genclerbirligi?­­ Nem tudjuk, hogy a két klub hogyan egyezett meg egymással, a tények viszont a következők. Zsolt „UEFA-ára" 18 millió belga frank, ami 900 ezer német márkának megfelelő összeg. Ennyit minimum kellett, hogy fizessen Carcav elnök, de ismétlem: elképzelhető, hogy ennél azért mélyebben a zsebébe kellett nyúlnia, azaz felkerekítette a summát egymillió dollárra.­­ Szó volt arról, hogy Zsolt már újdonsült csapata franciaországi Interto­­tó-kupa mérkőzésén is ott lesz.­­ Ez meglepne, hiszen most éppen a városban rohangál, hogy elintézze függő ügyeit. Ma (pénteken, a szerk.) este hazautazik Budapestre, aztán vasárnap visszatér Brüsszelbe. Erre azért van szükség, mert otthonról nincs közvetlen járat Ankarába, neki pedig már hétfőn „szolgálatba" kell lépnie a Genclerbirliginél. Úgy véltük, szólaljon meg Petry Zsolt is, ezért a Nemzeti Sportnak si­került megszereznie első törökországi nyilatkozatát, íme: „Nagyon örülök, hogy végre Törökországba kerülhettem, erre már 1991-ben is jó esélyem volt, akkor azonban nem tudtunk megegyezni a Besiktas vezetőivel. Mindent megteszek, hogy bebizonyítsam: a Genc­lerbirligi vezetői nem csináltak rossz vásárt.” Mögékerülés? Inkább egy ima... Vincze András 1994. október 10. A dátum leginkább azoknak jelent valamit, akik a világpolitika eseményeit ki­tüntető figyelemmel követik nyomon. 1994. októ­ber 10-én ugyanis az Öböl-háborút követő legna­gyobb katonai mozgósítás időpontja volt, az ira­ki-kuvaiti határon több ezer amerikai katona vo­nult fel, úgymond utoljára demonstrálva azt a ka­tonai erőt, amelyet az U.S. Army képvisel. Akkori­ban rebesgették: hajszálon múlt, hogy nem lán­goltak újra az olajmezők... 1994. október 10. Ezen az őszi napon ült re­pülőre Budapesten egy magyar labdarúgóedző, s indult el - no, éppen Kuvaitba... A vállalkozó kedvű szakember Hankó János, a Vasas, majd a válogatott egykori pályaedzője. Az ominózus dátum, s a hozzá kapcsolódó fe­nyegető esemény árnyéka immár a múlté, bár... Hankó János még most sem emlékezik mosolygó­san a nyolc hónappal ezelőtti időszakra, igaz, neki tavaly október közepén nem a határmenti katonai „gyülekező" rontotta el a kedvét... - Nem voltam mosolygós kedvemben a kuvaiti érkezésnél, ugyanis senki nem várt a reptéren - kezdte a múltidézést immár Angyalföldön, egy ki­csiny étterem asztalánál Hankó János. - A Fahaheel csapatához hívtak, s bár a vezetőedzővel, Saaleh Zakariával már jó előre lebeszéltük az érkezésem időpontját, és azt is, hogy vár a repülőtéren, ám egyedül toporogtam a várócsarnokban. A történet azzal folytatódott, hogy, bár megígérték, mégsem volt lakásom. A magyar asztalitenisz-edző, Nagy Miklós adta kölcsön a sajátját, mígnem két hónap után beköltözhettem végre a nekem szánt otthon­ba. Abba a lakásba, amelyben, bár megígérték, nem volt telefon... Hogy hosszúra ne nyújtsam, el­mondhatom, hogy amit nekem ígértek, azt végül öt hónap leforgása alatt teljesítették is a Fahaheelnél. - Pedig legendák szólnak Kuvaitról, a gazdag­ságról, ám ezek szerint lehet csalódni is... - A kiscsapatoknál lehet. A nagyobb, sikeresebb kluboknál azonban nem fordulhat elő senkivel, ami végül is velem megtörtént. Inkább azt monda­nám, hogy a Fahaheelt rosszul menedzselték, s ez végül a bajnokságban is visszaköszönt, mert nem egy meccsen nem nekünk vezettek a bírók... Kilen­cedikek lettünk, ám ha egyenlőbbek a feltételek, hát, ha bajnokságot nem is nyer, de ötödik lehetett volna a csapat. Apropó... A bajnok Salmyát pél­dául kettő-egyre megvertük. Szakmailag egyéb­ként nem volt csalódás a kuvaiti nyolc hónap, sőt... Amellett, hogy a Fahaheel nagycsapatának a pálya­edzője voltam, én vezettem a tizenkienc esztendős labdarúgókból álló gárdát, s velük megnyertük a juniorok Kuvait-kupáját. Ez értékelhető tett, ráadá­sul az elődöntőben, s a döntőben is százhúsz perces meccsen győztünk. De szakmailag ugyanígy sokat jelentett számomra, hogy decemberben, az alapo­zás idején, amíg Saaleh Zakaria épp Magyarorszá­gon járt, rám bízták a nagycsapatot. - Az egyébként nem túl udvarias fogadtatás után milyen volt a viszonya a vezetőedzővel? - Ha szigorúan a szakmát nézzük, akkor remek. Az utolsó időszakban az edzéseken már olyan összhangban végeztük a munkát, mintha legalább­is öt esztendeje együtt dolgoztunk volna. - Azok az edzők, akik megjárták az arab orszá­got, azt mesélik, hogy jó a kuvaiti foci, de a labda­rúgók mentalitása... Az már-már megszokhatat­lan... - Ez ügyben azt tudom elmondani, hogy a kuvai­ti labdarúgók képzettek, gyorsak, s képesek küzde­ni azért, hogy meglegyen az állóképességük. A probléma a taktikai fegyelemmel van... Sajnos, egyénieskedő futballt játszanak, cipelik a labdát, cseleznek, s mindig középen akarják áttörni az el­lenfél védelmét. Az edzők hiába gyakoroltatják a játékosokkal hét közben azt, hogy a széleken is ve­zessenek támadást, a labdarúgók, amikor az edzés után beülnek az autójukba, már el is felejtették mindazt, amit tanultak, így a meccseken aztán újra és újra középen erőltetik a játékot. A mentalitást pedig befolyásolják a szokások. Elsősorban a vallás. A kuvaiti labdarúgó inkább elmegy háromszor imádkozni, mintsem hogy megcsináljon egy mögé­kerülést, mondván, minek azt, hiszen azzal még nem kerül helyzetbe, nem rúg gólt... A vallásos­sággal egyébként nem lehet mit kezdeni. Én is val­lásos vagyok, tisztelem mindenki hitét, de őszintén bevallom, kissé tehetetlennek éreztem magam, amikor edzésen az iramjáték huszonötödik percé­ben az egész csapat leállt, mert imaidő volt. - Lehet, hogy ez abszurdum, de mi történt akkor, ha a meccs idejére esett az ima ideje? - Ez nem fordulhatott elő. De... Remélem, ez most már bocsánatos bűn: volt, hogy az imádkozás taktika volt. Történt ugyanis, hogy az egyik meccs­ről az egyetemista kapusom elkésett, pontosabban tíz perccel a kezdés előtt esett be az öltözőbe. Amíg én bemelegítettem a kapust, addig a csapat elment imádkozni, ugyanis az ima végét a játékvezetőknek kötelező megvárniuk, s csak úgy kezdődhet el a meccs. -A Fahaheel egyébként profi csapat volt? - Nem, a hazai játékosok amatőr státusban ját­szottak, csupán két mali válogatott labdarúgó volt profiként szerződtetve. Egyikük, Omar, korábban az Austria Memphisben együtt játszott Keresztúri Andrással, másikuk, Drámán, a két méter magas centerhall pedig, ha termetes ember volt is, csuda dolgokat tudott a labdával. Ám, hogy a többség amatőr is volt, az még nem jelentette azt, hogy a kényük-kedvük szerint edzettek, játszottak volna. A Fahaheelnél legkevesebb tizennyolc játékos min­dig gyakorolt, de volt, hogy harminchat labdarúgó is lejött az edzésre. Ez a fajta lelkesedés pedig arra­felé bizony nagy szó.­.. - Azt hallottam, hogy ön nem tér vissza Kuvait­ba, ám köztudott, hogy a nyáron más magyar edzők viszont az arab ország felé veszik az irányt. Van-e számukra valamiféle útravalója? - Nos, a magam esetéből okulva, csak azt taná­csolhatom, hogy aki Kuvaitba indul, ne egyedül vágjon útnak, mert az egyedüllét... Az elviselhetet­len sok ezer kilométerre az otthontól... A honvágy hozott haza engem is, s most abban bízom, hogy valamelyik csapatnál végre itthon is hasznosítani tudom a kuvaiti százhatvanhárom edzés tapaszta­latát, és persze mindazt, amit a labdarúgásban vé­gigdolgozott húsz esztendő alatt tanultam.

Next