Nemzeti Sport, 1997. április (8. évfolyam, 88-117. szám)

1997-04-01 / 88. szám

NEMZETI SPORT Morzsák az NB II 20. fordulójából Csendes válás : Zombori András | Néhány évvel ezelőtt még az élvonal legkiválóbb csa­patai számára is rázós meccset jelentett, ha Tatabányá­ra kellett utazniuk vendégjátékra. Az időközben bekö­vetkezett gazdasági és egyéb változások mély nyomot hagytak a bányászváros futballján. Az NB I-es mérkőzé­sek ma már fakuló emlékek, a jelen szomorú valósága pedig azt mutatja, hogy a gárda „csont nélkül” esik ki az NB III-ba. Azt, hogy a búcsú pillanataiban ki ül majd a kék-fehérek kispadján, még nem tudni. Az eddigi veze­tőedző, P. Nagy László szombaton a Nagykanizsa ellen - miután pénteken bejelentette lemondását - utoljára adott taktikai utasításokat a csapat játékosainak. - Már jó néhányszor elgondolkodtam azon, hogy az edzőnek mennyi mindenen kell keresztülmennie ahhoz, hogy bejelentse: kész, nincs tovább. Az ön esetében a le­mondás hirtelen elhatározás, vagy régóta tartó folyamat eredménye? - Semmiképpen sem hirtelen döntés, hanem egy rég­óta érlelődő elhatározás eredménye, amelynek a kivite­lezése az elmúlt fordulóbeli, Balatonfüred elleni vereség után felgyorsult - válaszolta P. Nagy László. - Kedden volt egy elnökségi ülés, amelyen elsősorban a szereplé­sünket vitattuk meg, és én akkor még nem éreztem, hogy megrendült volna irántam a bizalom. Nem közölték ve­lem, hogy gond van, ennek ellenére vagyok olyan ruti­nos, hogy megérezzem, ha nem mondok le, felállítanak. Ugyanis a következő napokban a fülembe jutott, hogy, mivel nem tudok hatni a játékosokra, edzőt keres a klub. A vezetők olyan trénert szeretnének, aki képes megpezs­­díteni az életet, akinek a neve hozhat egy-két támogatót. Nem volt értelme ezt tovább csinálnom. - Általában az edző a hibás az eredménytelenségért, mégis érdekelne a csapatról és a vezetőkről kialakult vé­leménye... - A legfontosabb, amit tudni kell, hogy a csapat nem éri el az enbé kettő szintjét. Az őszi idény után a bent­­maradásról szó sem lehetett. Tulajdonképpen az enbé háromra kellett volna építeni a csapatot. Akik újonnan jöttek hozzánk, nem jelentettek erősítést, nem vagyunk ütőképesebbek velük, mint az ősszel voltunk. A vezetők szerették volna, ha eredményt mutatunk fel, de bár­mennyire is tehetséges a fiatal gárda, ez nem megy egyik napról a másikra. A szakvezetőség pedig... Nos, nem mindenki segített. Sarkosan fogalmazva: egyedül a pá­lyaedzőmre, Schmidt Istvánra számíthattam. Ennek el­lenére harag nélkül váltam el az egyesület elnökétől, Bí­ró Pétertől, akit korrekt embernek tartok, igaz, a segítői nem biztos, hogy a cél érdekében dolgoznak. Csak egy kézfogásba „került”, és csendben elváltunk... - Korábban a tatabányai közönség egyik kedvence volt, most munkanélküli edző. Mihez kezd? - Pihennem kell, fel kell dolgoznom a történteket, ugyanis rengeteg bennem a keserűség. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz az elválás. Nem szégyellem, hogy elérzékenyültem a csapat előtt, amikor szombaton beje­lentettem a távozásomat. Át kell szerveznem az élete­met. Nem akarok a klubban feladatot vállalni, hiszen nem tudnék mindenkinek tiszta szívvel segíteni. Csöpp vigasz, hogy a közönség engem nem talált meg a gyászos szereplés miatt, a szurkolók tudják, sokat melóztam ezért a csapatért... Más perspektíva Az őszi idényben mind a szakma, mind pedig a közvé­lemény azt prognosztizálta, hogy a Nyugati csoport baj­noki címéért Gázszer-Dunaferr versenyfutás várható. Bár még korai lenne azt állítani, hogy egy harmadik csa­pat nem szólhat bele az elsőségért folyó küzdelembe, annyi talán máris kijelenthető, hogy a papírforma beiga­zolódni látszik. A hét végén a tabellán öt pont előnnyel vezető agárdiak hazai pályán fogadták a „tavasz mérkő­zésén” a dunaújvárosiakat (tudósításunk a 7. oldalon ol­vasható), és hogy a két szakvezető közül ki elégedettebb a 0-0-ás döntetlennel, az kiderül az alábbiakból. - Ugyanúgy készültünk erre a meccsre, mint a többi­re, és mivel ellenfelünk két korábbi találkozóját meg­néztem, tudtam, hogy mire számíthatok - mondta Har­tyám Gábor, a Gázszer trénere. - Ennek ellenére a ven­dégek ezen az összecsapáson jóval többet nyújtottak a vártnál, nagyszerűen felkészültek, és igencsak próbára tettek minket. Azt kell mondanom, hogy egyik fél sem érdemelt győzelmet. A színvonal lehet, hogy nem tetszett az örvendetesen szépszámú közönségnek, viszont na­gyon nagy taktikai csatát vívott a két csapat. Mindkét együttes a középpályás védekezésre helyezte a fő hang­súlyt, és bár helyzetek itt is, ott is adódtak, ezúttal nem esett gól. Elégedett vagyok az egy ponttal, ellenfelünket pedig a mai játéka alapján az osztályozós hely első szá­mú esélyesének tartom. Persze, mi sem hisszük, hogy már bajnokok vagyunk, hiszen van öt-hat olyan ellenfél, amely ellen nem tuti a győzelem. Nyugodtak csak akkor lehetünk, ha gyakorlatilag már biztos lesz az elsőségünk, addig azonban az egyik fő feladatom a labdarúgóimmal megértetni, hogy nem szabad karba tett kézzel ülniük, csapatként minősítette a Dunaferrt... - Nem éppen kedvező előjelekkel vártuk az összecsa­pást, ugyanis jó náhány játékosom sérüléssel bajlódott - nyilatkozta Gálhidi György, a Dunaferr edzője. - Abból indultunk ki, hogy nem szabad kikapnunk, s ennek meg­felelően szerveztük meg a játékunkat. A hátsó alakza­tunk biztonságára nagyon figyeltünk és bíztunk a kont­ráinkban. Letámadással kezdtük a meccset, sikerült is rendre labdát szereznünk, de igazi helyzeteket nem tud­tunk kialakítani, mert a támadó harmadban határozat­lanok voltunk. Később a Gázszer védekezése feljavult, többnyire a két tizenhatos között birkóztunk a labdáért. A döntetlent reálisnak tartom, sőt az egy ponthoz Bita bravúrjai is kellettek. Bár jelentős az agárdiak előnye, még nem dőlt el semmi, az azonban biztos, hogy mi már nem hibázhatunk. Labdarúgó I, II Ez volt a 23. forduló Emberek az embertelenségben Gonda László ! A helyzet (ahogy a „drága jó Virág elvtárs” mondta volt) fokozódik. Az MTK kacagva vezet, a kék-fehéreket üldözők pedig már csak a másik két érmes helyért verse­nyeznek. A Fradi, UTE, Vasas trióból bármelyik csapat leszorulhat a dobogóról, a különbség csak az, hogy amíg az utóbbi két klubnak siker az ezüst- vagy a bronzérem, addig a Ferencvárosnak már a második hely is kudarc. Márpedig annál jobb nemigen lesz, sőt, a második helyet sem garantálhatja senki... Nincs is nyugalom házon be­lül, sőt, most már több zöld-fehér vezető az edzőváltás mellett foglal állást (Harc...). A másik két érintett klub­ban béke, nyugalom, mosoly és kacsingatás van, mint ahogy ez természetes is jó szereplés esetén. A derékhadhoz tartozók között néhány csapatnál szintén „meleg a helyzet”. A Debrecen Hungária körúti veresége ugyan nem számít kudarcnak, ám Dunai­­Antal csapata továbbra is csak árnyéka régebbi önmagának. Kispesten sem,ünnepelnek a szurkolók, a Honvéd is nye­retlen az idén, Bicskei Bertalan pedig egyelőre tanácsta­lan (Tehetetlenség). A klubok belügyeként kezelhető­ „ügyeken”, kisebb-nagyobb sikereken és kudarcokon kí­vül ezúttal botrányt is hozott a forduló: a Haladás-Vide­­oton meccs hálószaggató gólját ugyanis nem adta meg a játékvezető, és ezt a szombathelyiek érthetően nem vet­ték jónéven (Gól, amelyet csak Pillér nem látott...). Az alsó régióban jelentős változások történtek. Tovább tart a Pécs varázslatos feltámadása, bárki bármit is mond Kiss Lászlóra, az eredmények őt igazolják. A Pécs csepe­li győzelme azonban azonban egyben Varga István le­mondását is jelentette, a kék-piros vezetők keresik a szakvezető utódját (Az edző gesztusa). Ez a forduló tehát leginkább a „vesztes edzőké” volt. Ki-ki vérmérséklete szerint reagált a kudarcra, a számá­ra már-már embertelen csapásra. Ki csapatában, ki ön­magában kereste a hibát. Akadt, aki kiborult­­ Mihalecz István és nem is érthetetlenül, volt, aki feladta - Var­ga István -, és volt, aki értetlenül áll játékosai teljesítmé­nye előtt - Varga Zoltán -, ámde bármit is tesznek, nem szabad elfelejteni, hogy a legkiszolgáltatottabbak, a meccsek alatt legtehetelenebbek és mégis a legnagyobb felelősséget vállaló emberek mindig az edzők... A gól, amelyet csak Pillér nem látott Somogyi Zsolt­­ Futballtörténelmi pillanat szemta­núja volt az, aki szombaton este ne­gyed kilenc tájban a Haladás-Video­­ton mérkőzést figyelte. A második fél­idő közepén ugyanis Pillér Sándor já­tékvezető nem vette észre, hogy a ha­zai csapat - a videofelvétel alapján minden kétséget kizáróan szabályos - gólt szerzett... Valójában mi is történt? Balassa Péter, a hazaiak játékosa az ötödik élvonalbeli mérkőzésén megszerezte élete első NB I-es gólját, ám mindezt a bíró nem vette észre. A fiatal játékos a 60. percben lefordult a védőről, éppen eléje pattant a labda, kényelmesen rádőlt, a hazai szurkolók az óriási ziccer láttán, felpattantak, a Vidi kapusa, Bíró Szabolcs kivető­dött, Balassa lőtt, a labda nagy erővel vágódott a léc alá... Vagy fölé?!... A közönség gólt kiáltott, hiszen a labda jól láthatóan a keresztléc alatt haladt el, de a hálón keresztül tovább­repült. Pillér a tizenhatos bal oldali csücskénél helyezkedett (a gólt meg­előzően a hazaiak játékosa a bal szél­ről ívelt középre), és rögvest látszott, nem tudja, mi történt. Pedig látnia kellett (volna), hogy Balassa óriási helyzetben van, és lőni fog. Látnia kellett (volna), hogy bár a labda nem fékeződött le a hálóban, hanem to­­vábbszállt felfelé, „gellert” kapott a hálón, amely megrezdült (azt ugyebár nem kell külön hangsúlyozni, hogy egy kapu fölé küldött lövésnél soha­sem rezeg a háló...). Balassa pedig még nem olyan rutinos - bár talán ennyire rutinos senki sem lehet - hogy magát és a gólját ünnepelje, amikor fölé lő... A lövés után egyébként a zöld-fehérek összes játékosa rohant ünnepein a fiatal Balassát, mint ké­sőbb kiderült, hiába... Közben Pillér kiszaladt Szabó Zsolt partjelzőhöz, huszonkét játékos tár­saságában, aztán hétezer ember egyre erősödő füttykoncertjétől kísérve a két bíró odasétált a kapuhoz, majd a hálót vizsgálva Pillér meghozta a dön­tést: nem volt gól. Kőrös László JT- ellenőr mérkőzés utáni nyilatkozatá­ból kiderült: a bíró felülbírálta segítő­jét, vagyis Szabó is gólt látott. Pillér nyilvánvalóan nem látta a gólt, ezért nem adta meg. Erről jut eszünkbe... Még az ősszel lejátszott Debrecen-Ferencváros baj­nokin Pillér egy kényes szituációban - amikor a kirobbanó Dombi lábát a kapujából kifutó Szeder elhúzta - a partjelzője, Szabó Zsolt kései lest jel­ző intésére nem ítétt 11-est. Debrecen után most Szombathe­lyen is megjegyzik Pillér és Szabó ne­vét... Hiszen a meg nem adott gól mi­att mintegy öt percig állt a játék. A nézők kórusban, a lehető legdur­vább módon sértegették Pillért, ami­kor az addig kifogástalanul közremű­ködő játékvezető mutatta, hogy kirú­gás következik. A Haladás trénere, Mihalecz István beszaladt a pályára, és üvöltött, toporzékolt tehetetlen dü­hében. Szerencsére a játékosai lefog­ták, majd kitaszigálták a pályáról, így maradt a 0-0. A­­lefújás után legalább százötven szurkoló tódult a kapuhoz, az ötös te­rülete tele volt emberekkel, akik a há­lót nézegették: vajon hol ment ki a labda? A közelről megeresztett lövés ugyanis a közvetlenül a léc mögött ér­te a hálót, ahol kampók rögzítik azt a kapuhoz. Alighanem két kampó kö­zött fért ki a labda a nagy erővel meg­lőtt „bomba” után. Az öltözőfolyosó, amelyen a hazai és a bírói öltöző, valamint az edzői szoba található, zsúfolásig megtelt rendőrökkel. Az egyik biztonsági cég egyenruhásai senkit sem engedtek a játékvezetők közelébe. De alighanem hallották a csukott ajtón keresztül is Mihalecz edző őrjöngését: „Elloptak tőlünk két pontot! Hétezer ember lát­ta a gólt, csak kettő nem! A bíró, aki nem lát, és a csodagyerek partjelzője! Köszönjük szépen! Itt már mindent le­het, teljesen hülyének néznek minket! Gólt rúgunk, és a bíró egyszerűen nem veszi észre... ” Két rendőrautó kísérte a megyeha­tárig a játékvezetőket szállító gépko­csit. Balassa pedig hiába szerezte meg élete első élvonalbeli gólját, nem lesz rajta a gólövőlistán. A Videoton pe­dig (amúgy a Fehérvár jobban játszott az ellenfelénél, de ezzel senki nem foglalkozik...) az edzőcsere utáni ne­gyedik mérkőzésén sem kapott gólt - de ezt csakis Pillérnek köszönheti. Tehetetlenség Azért ennél sokkal többet várt mindenki a Kispesttől. Pontosabban... szinte senki sem gondolta volna a szezon kezdete előtt, hogy ez a csapat hat forduló után nyeretlenül áll majd! - Az az igazság, hogy elég nehéz volt az eddigi sorsolásunk - fejtegette csapata ered­ménytelenségének okait Bicskei Bertalan, a Kispest-Honvéd vezetőedzője. - Az első hat fordulóban a tabellán előttünk álló csapatok közül néggyel is játszottunk, és azt kell mondanom, hogy ezek az együttesek pilla­natnyilag jobbak nálunk.­­ A Győr ellen viszont minden kispesti szurkoló azt várta, hogy első igazán hazai meccsén végre nyer majd a Kispest... - Csakhogy kiderült, hogy a győri játéko­sok sem rosszabbak, mint a kispestiek. Sőt... A középpályán a vendégek sokkal jobban játszottak, mi képtelenek voltunk megállíta­ni a pályának ezen a részén az ellenféli tá­madásait.­­ Pedig ez a sor Arany beszállásával meg­erősödött.­­ Ez kétségtelen, csakhogy a győriek na­gyon jól tartották a labdát, és jól szervezték meg a játékukat, még szerencse, hogy­ a vé­delmünk biztosan állt a lábán. És meg kell említenem, hogy a helyzeteink megvoltak a győzelemhez, ám Tóth, Kovács Béla, Arany, Cipf vagy éppen Plókai Mihály a döntő pil­lanatban hibázott. Szóval, hiába játszott jobban a középpályán a Győr, nekünk kel­lett volna győznünk. - A csapat egyszerűen képtelen nyerni! - Túl azon, hogy nagyrészt nálunk jobb el­lenfelekkel játszottunk, a bajt abban látom, hogy nem tudjuk kihasználni a helyzetein­ket. És nincs tehetetlenebb ember az edzőnél, amikor látja a kispadról, hogy játékosai sor­ra rontják el a jobbnál jobb lehetőségeket. (sörös) Kézfogás Megkapóan szép a jelenetsor. Vége van az MTK FC-Debrecen bajnoki meccsnek, a hazai játéko­sok megfogják egymás kezét, együtt elindulnak a nézők felé, majd azokkal is paroláznak. Ke­zek, amelyek összekötik a futbal­listát a szurkolóval. És persze kell hozzá az öröm, a siker. Az MTK, a nagy elődök nyomában halad előre a bajnoki cím felé. Egykoron Orth György, Cseh Matyi, Braun Csibi, Polgár Drumi, Bukovi Márton, Se­bes Gusztáv, később Hidegkúti, Sándor Csikar, a Kovács fivérek, Börzsei, Lantos, meg a társak ün­nepet hoztak a Hungária körútra. Most újabb fiesta következik. Megkapóan szép jelenetsor. A maiak, Babos, Kuttor, Lőrincz, Zsivóczky meg a többiek, akik az ország minden tájáról jöttek az MTK-hoz , karriert csinálni. Ők most a soros bajnokjelöltek. Nem kellett megizzadniuk a győzele­mért. A szurkoló mégis hálás, elé­gedett, megvan az újabb győzelem. Kiszakítva kicsit a kék-fehére­ket a mai magyar futball egészé­ből, az a véleményünk, hogy éppen a megbízhatóságuknak köszönhe­tik a sikert. Az anyagiakon túl - vagy tán azok előtt is - valakinek persze össze kellett raknia a mai MTK-t. A mesteredző címmel büszkélkedő Garami Józsefről tud­ni kell, nem felnőttek között vívta ki magának a rangot. Egyetlen olyan élvonalbeli szakvezető pilla­natnyilag, aki a fiatalok tanításá­ért kapta meg Pécsett a kitüntető címet. Nem is oly régen, a Va­sas-Honvéd meccsen teljesen vé­letlenül egymás mellett ültünk. Regénybe illő a pályafutása, ün­nepli a publikum. (Így volt szom­baton este is a Hungária körúton.) Ma valóban (el)ismert mester. A Fáy utcában néhány hete arról be­szélt, hogy kiszámíthatatlan az edzősors. Ha azon a bizonyos osz­tályozott a lilák edzőjeként kudar­cot vall Hatvanban, lehet, hogy vé­ge a pályafutásának. Garami mindig arról álmodott, hogy egyszer olyan csapata lesz, amely tele van sztárokkal, akikkel biztosan nyerhet. Minden szakve­zetőnek az az álma, hogy jó tanít­ványok vegyék körül. Nos, Garami József olyan helyre került, ahol biztosítják számára, hogy a ma­gyar viszonyok között sztárokat vezényeljen. Igen, most már szinte biztos, hogy meglesz az aranyérem. És utána? Mi hozhat a Bajnokok Ligája? Újabb megoldható (vagy éppen megoldhatatlan) feladatot? A Debrecen kikapott szombat es­te. Rejtély, no nem a mostani vere­ség, hanem az egész cívisvárosi fut­­balltörténet. Mintha teher alatt ját­szana a csapat, nincs kellő hit, nincs önbizalom. Dunai Antal nem tudja megmondani, mi a baj. A meccs előtt azt fejtegette, még Baráti La­jostól tanulta, meg Lakat Károlytól, addig jó, amíg beszélnek és írnak valaki(k)ről, mert az azt jelenti: még ők adják a témát. Ha már lekerül­nek a lapok címoldaláról, baj van. Nos, ma még szóbeszéd tárgya a Debrecen teljes stábja... (varga) Vili. 88. • 1997. április 1. Lefújás után Senkinek sínes videója... A kivétel (ezúttal) - Szombathely... Az elmúlt fordulóban már-már arról panaszkodtunk, nincs miről vitatkozni a bírók ténykedése kapcsán, olyan kiválóan látják el a játékvezetők a feladatukat. Az ünnepi hétvégén sem volt ez más­ként, egyetlen esetet leszámítva, amely viszont hetekre vitatémát szolgáltat, legalább is a szombat­­helyi drukkereknek. A Haladás stadionjában hét­ezer szurkolót semmi más nem foglalkoztatott, mint az: vajon a keresztléc alatt vagy fölött hagy­ta el a labda a játékteret. A vi­deófelvétel ismeretében már tud­juk: szabályos góltól fosztotta meg a játékvezető a szombathelyi csapatot. Az eset meglehetősen ritka, ám nem példa nélküli. Nem is oly rég Németországban a Bayern Mün­­chen-Nürnberg mérkőzésen oko­zott hatalmas felfordulást hason­ló szituáció. Sokan emlékeznek rá, hogy akkor - mivel a videófel­vétel bizonyította a szabálytalan gólt - újrajátszották a mérkőzést. Ez a döntés viszont a FIFA hatá­rozott véleménye ellen született, hiszen köztudott, a nemzetközi szövetség nem fogadja el a videót bizonyítéknak. Ezért nem való­színű - így nálunk sem várható -, hogy a képmagnót hívják segítsé­gül. Előfordult egyébként máskor is, hogy „hálószaggató” gól bi­zonytalanította el a játékvezetőt, ám az esetek többségében azért ilyenkor is teljesen egyértelmű, hogy gól esett. Különös balsze­rencse kell ahhoz, hogy a labda valamelyik kapufa közvetlen kö­zelében nagy erővel vágódjon a kapuba és hogy „megtorpanás nélkül” suhanjon tovább. Ehhez vegyük még hozzá: a játékvezető nem feltételezheti, hogy lyukas a háló, mert azt kollégája a mérkő­zés előtt megvizsgálta (informá­cióink szerint ez természetesen Szombathelyen is megtörtént, ahol a partbíró két szakadásra is felhívta a figyelmet a mérkőzés előtt, a hálót a kezdésig ki is javí­tották, sőt, a gól után sem volt látható semmiféle szakadás. Az egyetlen magyarázat: a délutáni esőzéstől nyúlékonnyá vált mű­anyag zsineg engedett az erős lö­vésnek). Számos összetevő hihe­tetlenül balszerencés egybeesése kellett tehát a bírói tévedéshez, amire persze így is nehéz mentsé­get találni. Természetesen kíván­csiak voltunk Pillér Sándor já­tékvezető, és az eset kapcsán érintett Szabó Zsolt partjelző vé­leményére, de a bírák elzárkóztak mindenfajta nyilatkozattól. A meg nem adott gól, persze, még nagyobb jelentőséggel bír a 0-0-ás végeremény ismeretében, hiszen három pont sok ezer fo­rint prémium, sőt talán néhány totójátékos sorsáról döntött. Fel­merül tehát: vajon felelősségre vonható-e és mennyiben a fut­ballbíró, a pályán hozott dönté­sének bármilyen következménye miatt? A kérdés valóban elgon­dolkodtató és lényeges, a válasz azonban egyszerű: nem vonható felelősségre. A szakmai testület persze megbüntetheti a játékve­zetőt, de jogilag - azért ez érthe­tő - nem terhelhetik őt a követ­kezmények. Minderről egyéb­ként a labdarúgás játékszabá­lyainak két évvel ezelőtt szüle­tett döntvénye rendelkezik: „Já­tékvezető (értelemszerűen ide­értve a játékvezető segítőjét és a tartalék játékvezetőt is) nem vonható felelősségre (1). játékos, vezető vagy néző semmiféle sérü­léséért, (2). tulajdonban esett semmiféle kárért, (3). bármilyen személy, egyesület, vállalat, szö­vetség vagy hasonló intézmény semmiféle veszteségéért, amely tényleges vagy feltételezett kö­vetkezménye a játékszabályok értelmében hozott, vagy a mér­kőzés megtartásával, lejátszásá­val, illetve vezetésével kapcsola­tos játékvezetői döntésnek.” (szöllő­si)

Next