Nemzeti Sport, 2001. február (12. évfolyam, 31-58. szám)

2001-02-02 / 32. szám

Balaton-átúszás: Európában egyedülálló Tavaly nyáron több mint hét­ezer ember ünnepelt együtt a szervezőkkel: huszadszor ren­dezték meg Európa egyik leg­kedveltebb szabadidős sportese­ményét, a Balaton-átúszást. Az 5,2 kilométer teljesítése ma már egy életforma része, a szakembe­rek szerint nem véletlen, hogy a résztvevők száma évről évre nő. Révfülöp és Balatonboglár között először 1979-ben volt úszópróba, és 360-an tempóztak át a déli partra. Az igazi áttörés a kilencvenes évek második felé­ben következett be: 1998-ban 7305-en neveztek, egy évvel ké­sőbb pedig - minden várakozást felülmúlóan - 8289-en jöttek el a Coca-Cola Balaton-átúszásra. A dicső múlt elevenedik meg abban a kiadványban, amelyet a napokban jelentetett meg az Aranyrűd Balaton-átúszó Sport­klub. A „20 év képekben, szá­mokban és beszélgetésekben” alcímet viselő színes összeállí­tásból kiderül, hogy ez a rendez­vény szinte mindenkit érint. A Magyar Olimpiai Bizottság elnö­ke, dr. Schmitt Pál szerint a Ba­­laton-átúszás ma már olyan nemzetközi hírű esemény, mint például a New York maratoni. Az ISM politikai államtitkára, dr. Szakács Imre előszavában azt emeli ki, hogy a szervezők el­érték a nyolcezres álomhatárt. A következő állomás a 10 ezres lét­szám lehet. A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Gyenesei István pedig elárulja: eddig tíz­szer úszta át a Balatont, de már készül a következő erőpróbára. A kiadványban többek között Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó, Dunai Tamás színmű­vész és dr. Seffer István plaszti­kai sebész is megosztja gondola­tait az olvasóval. A hasábokon egy vérbeli sportember, dr. Ittzés Balázs is megszólal, aki egy ren­dezvényen kétszer-háromszor is gond nélkül átúszott az északi partról a boglári Platán-strand­ra. Szántó László szervezőbi­zottsági elnök szerint a legfonto­sabb dolog ezután is az lesz, ami az elmúlt két évtizedben volt: a biztonság. A kiadványt az elmúlt évek legjobb képei teszik teljessé. A Balaton-átúszás - amely az Ifjú­sági és Sportminisztérium Sport 25 sorozatának eseménye - húsz esztendő alatt eljutott a színes karszalagoktól a kamerás kép­rögzítésig. A technikával együtt a népszerűség is nagyot válto­zott, így idén júliusban minden bizonnyal ismét csak több ezren zarándokolnak el a magyar ten­gerhez. ­­éUftfCkC sí/BBuSSSSsSS I­I Február 3., szombat I 1 Amatőr asztalitenisz-verseny Helyszín: Általános Iskola, Bu­dapest XIII., Vizafogó sétány 2., rajt: 9.00, nevezési díj: nincs. A le­bonyolítás módja a résztvevők lét-I számától függ. Rendező: Angyal­földi Természetbarát és Testedző Egyesület, Budapest XIII., Dagályi utca 20., telefonszám: 06 (1) 349- 7989.­ Footbalfesztivál Helyszín: Lucia-Laura Café­ud-I­vara, Budapest I., Váralja u. 3., te­lefonszám: 06 (1) 224-7540, rajt: 17.00, nevezési díj: 300 forint,­­ sportág: Footbag freestyle verseny * (a labdát lábbal, fejjel, felsőtesttel lehet érinteni); egyéni verseny: 1 perces gyakorlatok; páros verseny: 2 perces gyakorlatok. Rendező: Szamosi Péter, telefonszám: 06 (20) 334-3914. Fallabdaverseny Helyszín: Arnold Gold Sport Fit- I­ness és Squash Club, Budapest , XV., Pólus Center, telefonszám: 06­1 (1) 414-0580, 414-0581, rajt: 10.00. ■ Nem indulhat: a fallabdázók ma­gyar ranglistájának első 1500­ férfi helyezettje, nevezési díj: 1000 fo­­­rint. Amatőr fallabdaverseny, le­bonyolítás a résztvevők számától függően: körmérkőzések vagy­­ egyenes kisesés rendszer. Rendező: ■ Magyar Fallabda Szövetség, Buda­pest XI., Budafoki út 111-113., te­lefonszám: 06 (30) 924-8085, 06­­ (30) 205-7222. Szigeti hendikep-futási Helyszín: Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Budapest XIII., Mar­gitsziget, rajt: 10.00-től, nevezési díj: 500 forint/év. Az előző havi versenyeredmények szerint hendi­kep rendszerű indítás után egy szi­­getkörnyi (5.2 km) futás - így min­den induló majdnem egyszerre fut be a célba. Az első alkalommal részt vevők a mezőny élén indul­nak, időmérő futásra. Rendező: Sportkreátor Bt., Budapest XIII., Váci út 66., telefonszám: 06 (1) 318- 6146. A futóversenyt minden hónap első szombatján rendezik meg. Gyalogtúra a Budai-hegységben (14 km) Találkozó: Hűvösvölgy, az 56-os villamos végállomása, 8.30. Rende­ző: Budapesti Természetbarát Sportszövetség, Budapest V., Curia u. 3., telefon: 06 (1) 318-0933/138. Túravezető: Magyar Tamás, tele­fon: 06 (1) 329-6449; táv: 14 km; szintkülönbség: 500 m. Gyalogtúra a Börzsönyben (15 km) Találkozó: Nyugati pályaudvar, pénztárterem, 8.10. Rendező: Bu­dapesti Természetbarát Sportszö­vetség, Budapest V., Curia u. 3., te­lefon: 06 (1) 318-0933/138. Túrave­zető: Weigl József, telefon: 06 (1) 275-9062; táv: 15 km; szintkülönb­ség: 300 m. Gyalogtúra a Pilisben (12 km) Találkozó: Nyugati pályaudvar, pénztárterem, 8.30. Rendező: Bu­dapesti Természetbarát Sportszö­vetség, Budapest V., Curia u. 3., te­lefon: 06 (1) 318-0933/138. Túrave­zető: Nagy Miklós, telefon: 06 (1) 341-0884, táv: 12 km; szintkülönb­ség: 400 m. Mátrai tánc 15 Helyszín: buszforduló, Mátraszentimre, rajt: 10.00-12.00, nevezési díj: 300 forint, sportág: teljesítménytúra; táv: 16.2 km; szintkülönbség: 220 m; szintidő: 6 óra. Rendező: Szigethalmi Teljesít­ménytúrázók Egyesülete, Sziget­halom, Szabadkai út 64., telefon­szám: 06 (24) 407-608, 06 (1) 277- 1932. Mátrai tánc 45: 30 Helyszín: vasútállomás, Nagy­bátony, rajt: 6.00-9.00, nevezési díj: Mátrai tánc 45: 500 forint. Mátrai tánc 30: 400 forint. Mátrai tánc 45: táv: 45.4 km; szintkülönb­ség: 1700 m; szintidő: 12 óra. Mát­rai tánc 30: táv: 29.2 km; szintkü­lönbség: 1480 m; szintidő: 9 óra. Rendező: Szigethalmi Teljesít­ménytúrázók Egyesülete, Sziget­halom, Szabadkai út 64., telefon­szám: 06 (24) 407-608, 06 (1) 277- 1932. Február 4., vasárnap Pacific­ Keencraft fallabda gyer­mek körverseny Helyszín: Szeged Squash Club, Szeged, Kenyérgyári út 3., telefon­szám: 06 (62) 469-120, rajt: 9.30, nevezési díj: nincs. Rendező: Ma­gyar Fallabda Szövetség, Budapest XI., Budafoki út 111-113., telefon­szám: 06 (30) 924-8085, 06 (30) 205- 7222. Várkúti hegyifutó versenysoro­zat Helyszín: Várhegy, turistaház, Várkút, rajt: 11.00, nevezési díj: 400 forint/fő, terepfutó verseny szalagozott pályán a Várhegyen, köves szakaszokkal tagolt jó minő­ségű erdei úton (a pálya eleje erő­teljesen emelkedik, majd egy mere­dek lejtő után hosszú, jól futható, enyhén hullámzó­ szakasz követke­zik, a pálya vége ismét emelkedik, meredek lejtő vezet a célba). Ren­dező: Egri Spartacus Sportegyesü­let, Eger, Napsugár utca, telefon­szám: 06 (36) 450-772. Kerékpáros, triatlonos edzés Közös kerékpáros edzés Takács Gyula mesteredző és Borbély György vezetésével. Találkozó: 9 óra, Ár­pád híd budai hídfő, Szentendrei úti buszmegálló az OTP előtt. A részvétel ingyenes. Info: Ferencvá­rosi Szabadidősport Egyesület, Ta­kács Gyula, tel.: 06 (1) 216-4445. Gyalogtúra a Budai-hegységben (16 km) Találkozó: 65-ös autóbusz vég­állomása, Budapest II., Kolosy tér, 9.00. Rendező: Budapesti Termé­szetbarát Sportszövetség, Buda­pest V., Curia u. 3., telefon: 06 (1) 318-0933/138. Túravezető: Balogh Béláné, telefon: 06 (1) 252-2623; táv: 16 km; szintkülönbség: 300 m. Gyalogtúra a Budai-hegységben (7 km) Találkozó: 65-ös autóbusz vég­állomása, Budapest II., Kolosy tér, 13.30. Rendező: Budapesti Termé­szetbarát Sportszövetség, Buda­pest V., Curia u. 3., telefon: 06 (1) 318-0933/138. Túravezető: Boglár Krisztina, telefon: 06 (1) 388-3118; táv: 7 km; szintkülönbség: 400 m. Gyalogtúra a Pilisben (16 km) Találkozó: Árpád híd, autóbusz­pályaudvar, Budapest XIII., Váci út, 7.30. Rendező: Budapesti Ter­mészetbarát Sportszövetség, Buda­pest V., Curia u. 3., telefon: 06 (1) 318-0933/138. Túravezető: Maros­széki Kálmán, telefon: 06 (1) 349- 8459; táv: 16 km; szintemelkedés: 400 m. Gyalogtúra a Bükkben (16 km) Találkozó: autóbusz-pályaudvar, Eger, Mátyás király u. 134., 8.30. Rendező: Bükki Vörös Meteor Sport Egyesület, Eger, Petőfi Sán­dor utca 15., telefon: 06 (36) 312- 888. Túravezető: Kiss László, táv: 16 km. Gyalogtúra a Velencei-hegység­ben (12 km) Találkozó: autóbusz­pályaudvar, 10-es autóbusz megál­lója, Székesfehérvár, 10.25. Rende­ző: Pénzintézetek Meteor Sport­egyesület Természetbarát Egyesü­lete, Székesfehérvár, Királykút-la­­kótelep 9., telefon: 06 (22) 311-735. Túravezető: Járvás István; táv: 12 km, várható útiköltség: 76 forint. Síbörze Helyszín: Sport és Angol Tagoza­tos Általános Iskola és Gimnázium, Budapest III., Kerék u. 18-20., tele­fonszám: 06 (1) 388-9122, időtar­tam: 8.00-14.00. Rendező: Koszto­lányi Ágnes, telefonszám: 06 (20) 977-6960, belépődíj: 200 forint (14 éven aluliaknak: ingyenes), első­sorban használt sífelszerelések vé­tele, eladása, cseréje. ­---------T /O +*. .... I­S­M­é*$ r­ím­í­t­e­m $ s­a­m Az amatőr bringások biztonsága érdekében A negyvennégy esztendeje mű­ködő kerékpáros szervezet, az Európai Amatőr Kerékpárosok Szövetsége (UDACE) első ízben hívta meg hazánkat a minden ne­gyedik évben megrendezett kon­ferenciájára. Riminiben a Hotel Coralla látta vendégül a több mint száz küldöttet, Magyaror­szágon kívül érkeztek vendégek Svájcból, Szlovéniából, Ausztriá­ból, San Marinóból és Németor­szágból is. A négy nap programjai között szerepelt többek között a bringá­sok biztosításának ügye is. A konferencián többször elhang­zott, hogy a kerékpárosok és az autósok rossz kapcsolata Olasz­országban nagyon sok gondot okoz (akkor mit szóljunk mi, ma­gyarok a hazai viszonyokról?). Vittorio Adomi, aki 1968-ban vi­lágbajnok volt és 1965-ben meg­nyerte a Giro d’Italiát, a szívén viseli a kerékpárosok sorsát, sa­ját, biztosításokkal foglalkozó cé­ge, a Vittoria Assicurazzione kü­lönleges bánásmódban részesíti a sportolókat, köztük az amatőrö­ket is. Talán mindannyian ta­pasztaltuk már, milyen nehéz a veszélyes sportágakat űző ver­senyzőknek biztosítást kötniük. A licenccel együtt minden UDACE-tag automatikusan vá­sárol egy egész évben, a világ bár­mely pontján érvényes biztosítást is, sőt az edzéseken, önhibánkon kívül bekövetkező balesetekért is fizetnek. A legalacsonyabb tarifa nem rúg magasabbra, mint évi hétezer forint. Az UDACE az Olasz Kerékpá­ros Szövetségtől (FCI) és a Nem­zetközi Kerékpáros Szövetségtől (UCI) függetlenül működik, önál­ló szponzorokkal rendelkezik (Colombus, Cinelli, Enervit, Campagnolo), ezek a cégek már régen felismerték, hogy támoga­tásuk bőven megtérül az amatőr sportolók körében. Minden évben megrendezi­k az igazi amatőrök számára a megyei és az országos bajnokságokat az összes kategó­riában, legyen szó akár mountain bike-ról, országúti vagy pályake­rékpárról, sőt az Európa- és vi­lágbajnokságok terén sem vallott szégyent még soha. Az UDACE meghívta a magyarokat a jövő jú­niusi biellai országúti világbaj­nokságra. Több magyar amatőr kerékpáros is tapasztalhatta már, hogy a rendezvényeken a szerve­zés magasiskoláját mutatják be, az eredményhirdetéstől a dop­pingvizsgálatokig. Az elmúlt év­ben tíz kerékpárosunk indult az európai szövetség versenyén, jó lenne, ha jövőre ez a szám a több­szörösére nőne, hiszen az UDACE-tagok száma jócskán meghaladja a 52 ezret. Tizennégytől hetvenéves korig bárki jelentkezhet, az is, aki ver­senyezni szeretne akár külföldön is, és az is, aki csak a túrázást kedveli. Érdekesség, hogy a leg­eredményesebb versenyzők és csapatok Bergamo környékéről származnak, éppen onnan, ahol az idén a magyar hegyike­rékpáros különítmény megnyerte az egyéni és a csapatszámot is, ez is bizonyítja, hogy lenne keresni­valónk a külföldi versenyeken, csak sokan nem tudnak a lehető­ségről. Az érdeklődőknek segítséget nyújt a szövetség magyarországi képviselete: 1158 Budapest, Nep­­tun utca 98. Telefon/fax: 06 (1) 419-0325, mobil: 06 (30) 221- 4863. (seregély) Február 5., hétfő­ Amatőrök bowlingversenye Helyszín: Vilati Bowling Centrum, Duna Plaza, II. emelet, Budapest XIII., Váci út 178., rajt: 17.00, neve­zési díj: 6000 Ft/csapat, 5 tagú ama­tőr csapatok­ (3 férfi, 2 nő) bowling­versenye. Rendező: Angyalföldi Ter­mészetbarát és Testedző Egyesület, Budapest XIII., Dagály utca 20., tele­fonszám: 06 (1) 349-7989. f Kü­ldd el te­l! Programajánlatukat faxon is eljuttathatják­­ szerkesztőségünkbe, a 460-2601-es számra. A­­ levélre írják rá: A sport legyen a szenvedélyed! Ajánlónk a Zöldpont segítségével készült i­ni

Next