Nemzeti Sport, 2015. május (113. évfolyam, 118-146. szám)
2015-05-02 / 118. szám
2I Labdarúgás jegyzet MALONYAI PÉTER Osztályfőnöki óra Neveket nem, így tulajdonképpen semmit sem mond Thomas Doll, amikor megpendíti, hogy jó néhány emberének nincs helye a Fradi-öltözőben. Igaza van abban, hogy zöldben és fehérben, a vadonatúj futballpalotában, a kupa elődöntőjében az is legyen elszánt, akit egyébként csak kevésre szán a bajnokságban -de vajon kikre gondolt? Batikra, aki mennybe ment a derbi után? Gyömbérre, aki nemrég még kapitánya volt, s nem győzte dicsérni, hogy a padon is segít? Kukuruzovicra, akit ő hozott a nyáron? Az öreg harcos Bönigre? Nagy Dánielre, Lauthra, akik szintén nem lehetnének fradisták, ha ő nem bólint rá? Találgathatunk, s ezzel magyarossá válik a történet, szép szavak, kevés konkrétum. Öröm benne: Herr Doll beilleszkedett. Egyébként pedig sok közöm nincs az egészhez, belső ügy, munkaügyi probléma, részletek nélkül üres fenyegetőzés, mint amikor az osztályfőnök kikéri a gyerek ellenőrzőjét, de vár az óra végéig, hogy beírja-e az intőt. És ha már iskola: vajon hol a határ a pedagógia ereje és a diák megátalkodottsága között? Mentsége persze van az edzőnek. Onnan jött, ahol magától értetődik, hogy a futballista ott és akkor szakad meg azért, hogy bizonyítson, ahol és amikor éppen van. A szakmát megtanulta, tudásából igyekszik minél többet elővezetni. Ha öt néző előtt, hát öt néző előtt, ha inkább szorgalmas, mint nagy tudású csapat ellen, akkor ellene. Mi itt sem tartunk, így hát máshogy kell nekilátni a munkának. Csak egy Geránk van - ha már őt említi Doll edző -, ám ne feledjük, az ő klasszisához az is hozzátartozik, hogy külföldön szinte újra kellett tanulnia a szakmát, s képes volt rá. Ahogy Lisztes, Dárdai és Hajnal is ők jutnak hirtelen az eszembe. Más világ állott és az itt. Olyannyira, hogy az „ottból” gyakran néhány morzsa is elég ahhoz, hogy itt elfeledjük, hol vagyunk. Aki nem teljesít, menjen - egyetértek. De ne verjük el rajta az egész magyar futballmúltat. 99 Belső ügy, munkaügyi probléma... MINI INTERJÚ• NOVOTA ZOLTÁN a felvidékiek csapatkapitánya IWM 4 \f/. Emml „A szívünkön múlik” ■ Mi jut először eszébe egy ilyen meccs és egy ilyen győzelem után? Az, hogy mennyire örülök. Meg az, hogy tévedtem, mert a mérkőzés előtt arra tippeltem, hogy kettő egyre nyerünk. A lényeg persze az volt, hogy eggyel többet rúgjunk, mint az ellenfél. A fiúktól azt kértem az öltözőben, hagyjuk a szívünket a pályán, és ők hallgattak rám. Büszke vagyok rájuk! Ahogy a szurkolókra is! Csodálatos érzés volt ilyen közönség előtt futballozni. Köszönöm mindenkinek, hogy itt lehettem. ■ Mit gondol, hova juthat el Felvidék válogatottja? Még csak az első lépéseket tettük meg, de jelentős terveink vannak. Amikor ezekről beszéltünk, a csapatból többen is felkiáltottak: hűha! Jövőre, ha minden igaz, világbajnokságot rendeznek Budapesten, az álmunk, egyben a célunk, hogy résztvevői lehessünk. Mivel jó edzőpáros irányít minket, rajtunk, vagyis az odaadásunkon és a szívünkön múlik, mire visszük. Ha ilyen lesz a hozzáállásunk, mint most, szép jövő előtt állunk. ** Az imént egy barátja azzal kocogtatta meg a vállam, feltétlenül kérdezzem meg, újpestiként milyen volt Fradi-mezben játszani? Törzskönyvezett lila vagyok, látja, itt a tetoválásom is. „Újpest, egy város, egy csapat, egy szerelem, egy élet", de be kell vallanom, most nagyon büszkén húztam magamra a zöldet. eit A vendégszektor üresen maradt: székelyföldiek és felvidékiek együtt szurkoltak kilencven percen keresztül 2015. május 2„ szombat nem*« sport VARGA PÉTER és NAGY DÁVID a Telvidéki Cábelfirúgóegyesület vezetői: „Hol is kezdjük? Köszönjük a Jóistennek a fociidőt, szurkolóinknak, hogy kijöttek a meccsre és buzdították a csapatot, a székely válogatott tagjainak, hogy eljöttek és fociztunk egy jót, Dunaszerdahely városnak a sok segítséget, a bíróknak a korrekt bíráskodást, az előadóknak az éneket, vendégeinknek, hogy megtiszteltek, és mindenkinek, aki valami úton-módon hozzájárult, hogy ez az ünnep ilyen sikeresen lezajlott. Külön köszönet a szakmai stábnak, edzőinknek és a játékosoknak. Kitették a lelküket, belerakták a szívüket. Győztünk, de ez a nap több volt ennél. Valami elkezdődött Felvidéken. Folytatjuk!" Pietsch Tibor, Szabó Miklós (fotó) » ...és a dunaszerdahelyi dalárda rákapcsol: „Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a... Hajrá, magyarok! Hajrá, magyarok!" Teli torokból, tiszta szívből szól a kórus. Nem akárhol, egy nemzetbeli mérkőzésen járunk. Hozzátehetjük: történelmi mérkőzésen. Ugyanis a hivatalosan első ízben pályára lépő Felvidék fogadja Székelyföld válogatottját. Ami utóbbit illeti, a csaknem ezer kilométeres útra nem csupán a futballisták vállalkoztak, hanem a drukkerek is. A DAC-stadion vendégszektora persze üresen tátong, a két tábor - kiegészülve az anyaországból érkezett néhány fanatikussal - együtt szurkol. A hangszórókból felcsendül az Ismerős arcoktól a Nélküled, de itt és most senki nem érezheti magát egyedül, sőt. A lelátón sem véletlenül díszeleg a felvidéki és székelyföldi lobogó közé hímzett „Egy vérből valók vagyunk” felirat. S ennél szebben még akkor is nehéz megfogalmazni a lényeget, ha a sors nem adta meg nekik, hogy egy hazában éljenek... Zúg a „Ria, Hungária! Ria, ria, Hungária!”, a Felvidéki Harcosok piros-fehér-zöld füstfelhőbe borítják a nézőteret, majd felsorakozik a két csapat. Elszánt tekintetek mindkét oldalon, nyilvánvaló, a pályán lévők számára a következő másfél óra többet jelent egy átlagos futballmeccsnél. Jobb kezekben aligha lehetne a mikrofon: Vadkerti Imre, a Kormorán együttes Révkomáromban született frontembere szívbemarkolóan énekli a magyar, majd a székely himnuszt. Azért méltó kísérete akad: a Yellow Blue Supporters drapéria mögött felsorakozók úgy éneklik, „.. .fejünk az ár, jaj, százszor elborítja, ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”, hogy az talán még Székelyudvarhelyig is elhallatszik. Hát még az az ujjongás, ami a felvidéki csapatkapitány, nem mellesleg dunaszerdahelyi vezérszurkoló, Novota Zoltán bemutatását követi. Hogy az egykoron még a csehszlovák ifjúsági válogatottat is erősítő, az 1993-as U17-es világbajnokságon Kolumbia ellen gólt szerző „Motyó”a király errefelé, a hivatalos jegyzőkönyv is bizonyítja: amíg mindenki más teljes keresztnévvel szerepel, ő Zoliként van feltüntetve. „Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarország!” A látogatók kezdik jobban a meccset, a 11. percben Bálint Róbert még a kapust is kicselezi, de lövését követően csak az oldalháló rezdül meg. „Semmi baj, majd a következő bemegy"- öntenek bele lelket a kispadról, és tessék, a támadó a 25. percben újra kecsegtető helyzetbe kerül, ám a labda ezúttal is mellé szól. Az oldalvonalon kívülről érkező reakció: „Semmi baj, majd a következő bemegy... ” A 0-0-s állás ellenére szórakoztató a mérkőzés, igaz, a B-közép egy idő után rágyújt a „Gólt kéne rúgni, magyarok, gólt kéne rúgni...” rigmusra. Érthető, hogy gólt akarnak látni, ha már megvették a jegyet - na, ezt nem fűzhetjük hozzá, mivelhogy a belépés ingyenes, ugyanakkor aki csak teheti, a zsebébe nyúl: a lelátón gyűjtést szerveznek Kárpátaljának. Közben két, kétségkívül kecsesen mozgó árus (lásd még: csinos leányzó) addig jár fel és alá a széksorok között, amíg el nem adja szinte az összes Felvidék- és Székelyföld-dresszt. A szünetben a pályával szemközti italmérőben zajlik az élet, egy Honvéd-szerelésbe bújt fiatalember így csábítja a telefon másik végén lógó cimboráját: „Gyere már, jó a buli, itt vagyunk a tyúkos kocsmában!” Mármint az Aranyfácán-lógóval ellátott helyiségben. Filmbe illő jelenet az is, ahogy a helyi hipermarket különjárata lefékez a „tyúkos kocsma” előtt, és a sofőr kihajol az ablakon: „Mennyi a meccs, fiúk?" A válaszban minden benne van: „Nulla nulla, mert még nem volt gól”. Sokáig sárga sincs, mígnem a 63. percben villan az első - a természetesen Székelyföld kötelékébe tartozó Csíki Dénes kapja. A 69. percben történelmi eseménynek lehet szemtanúja a nagyérdemű, Jakus Tamás vezetéshez juttatja a hazaiakat. Az öröm földöntúli, görögtüzek gyúlnak, egy-két másodpercre még a mindvégig idegesen magyarázó felvidéki tréner, a 2002-ben az Újpestet irányító Molnár László arcára is mosoly költözik. Aztán a következő pillanatban már azt magyarázza Mikóczi Tibornak, hogyan stabilizálja a védelmet. A hátsó alakzatnak van is bőven dolga a hajrában, ellenben a rendőrök még sohasem támasztották olyan békésen a korlátot, mint most. Ketten energiaitalt kortyolgatnak, más a telefonján nézegeti a fényképeket, megint más vígan dohányzik. S ha hiszik, ha nem, mindenkihez van egy jó magyar szavuk. Azon is kacagnak, hogy egy szabadrúgásnál a DAC-hívek rázendítenek: „Bólints, Matyó!" Az egy dolog, hogy „Matyóra” nem feltétlenül illik a hórihorgas jelző, az meg egy másik, hogy éppen húsz méterre áll a kaputól... A lefújás után mégis akkorát ugrik, mint talán még soha, ki is köt az egyik beszaladó drukker nyakában. Na igen, Felvidék nyer 1-0-ra. Lehetett volna fordítva is, de hogy az elpuskázott székelyföldi helyzeteket nem feledő szpíkert idézzük: „Ha nem adsz, akkor kapsz!" S lám, a végén a két csapat közös, felemelő ünneplésével szembesülő pesti tudósító is csak annyit állapít meg magában: ha nem is adott, kapott. Nem keveset. ► EGY MÉRKŐZÉS, AMELY ALATT A RENDŐR IS BÉKÉSEN TÁMASZTJA A KORLÁTOT DUNASZERDAHELY- ÉLETKÉP Nemzeti fociünnep A FUTBALL VARÁZSA - Felvidék és Székelyföld történelmi meccsén mindenki kitette a szívét a pályán és a lelátón egyaránt KÖSZÖNET ÉS ÖRÖM Történelmi pillanatok: a lelátó piros-fehér-zöldbe borult a kezdés előtt Volt miért küzdeni előtérben a labda, háttérben a magyar zászló