Nemzeti Sport, 2019. január (117. évfolyam, 15-30. szám)
2019-01-16 / 15. szám
nemzeti sport 2019. január 16., szerda LÉGIÓSOK HELYZETKÉP évünket Viszik ki A német élvonalban ÖT MAGYAR FUTBALLISTA SZEREPEL, de a topbajnokságokba azon kívül csak Olaszországba adunk játékost. NAGY ZSOLT Túlzás lenne azt állítani, hogy hétről hétre futballistáink nevétől hangos Európa, a topbajnokságok közül három, az angol, a spanyol és - ahogy a PSG miatt az utóbbi időben egyre többen idesorolják - a francia élvonalban egyetlen csapat sem számol meccskeretében magyar labdarúgóval. Az olasz és főként a német első osztályban ugyanakkor folyamatosan izgulhatunk valamelyik válogatott futballistánkért, Európa hátrébb sorolt bajnokságaiban rendre letesszük névjegyünket, illetve a kontinensen kívül is találunk olyan országot, ahol labdarúgóink jó játékukkal öregbítik a magyar futball hírnevét. TOPBAJNOKSÁGOK Olaszországban Nagy Ádámot érdemes figyelemmel követni, a Bologna védekező középpályása harmadik idényét tölti a Serie A-ban. Csapata foggal-körömmel küzd a kiesés ellen, és a harcban rá is számítanak: az eddig lejátszott tizenkilenc bajnoki mérkőzéséből tizenkettőn kapott lehetőséget. Ennél is jobb a helyzet, ha Németországot nézzük. Szalai Ádámot 2010 nyara óta a Bundesliga jegyzett csatárai között tartják számon: 20A bajnoki mérkőzésen 19 gól és 22 gólpassz áll a neve mellett. Török sajtóhírek Sallói Dániel kulcsember a Sporting Kansas Citynél szerint felvetődött a szerződtetése a Galatasaraynál, ennél azonban sokkal inkább valószínű, hogy a tavaszt még a Hoffenheimben tölti, és a nyáron ingyen igazolhatóként szabadon dönt arról, hol folytatja tovább. Arról, hogy a jövőben se maradjunk a Bundesligában eredményes magyar támadó nélkül, Sallai Roland gondoskodhat. A 21 éves támadó a nyári átigazolási időszak hajrájában szerződött a Freiburgba. Belépője remekül sikerült, első mérkőzésén gólt szerzett a Wolfsburg ellen (3-1). Nagy kár, hogy hét fordulóval később megsérült, és a teljes felépüléséhez a téli pihenő sem volt elég. Visszatérése kulcsfontosságú lesz - ha jó teljesítményt nyújt, hosszabb távon megragadhat a Bundesligában, ellenkező esetben könnyen bekerülhet a folytonos klubváltások, kölcsönadások hálójába. Ennél sokkal stabilabb a helyzete a Leipzigben Gulácsi Péternek és Willi Orbánnak. Előbbit a Bundesliga legjobb kapusai között tartják számon, a néhány hónapja magyar válogatott mellett döntő védőtársa pedig 15 millió eurós becsült piaci értékével a legértékesebb válogatott labdarúgónak számít. Ugyancsak a német első osztályban szerepel ifjabb Dárdai Pál, akinek az édesapja az edzője a Hertha BSC-nél. EURÓPA Hogy jó magyar futballistákra mindenhol van kereslet, bizonyítja, hogy az olasz és német élvonal mellett tizennégy európai ország első osztályában játszik legalább egy. Kádár Tamás Ukrajnában a Dinamo Kijev alapembere, Nagy Dominikra Lengyelországban, a Legia Warszawában tekintenek ugyanígy, tizennyolc bajnoki mérkőzésen szerzett négy gólja és hét gólpassza miatt nem alaptalanul. Bogdán Ádám papírona Liverpoolhoz tartozik, kölcsönben azonban Skóciában a Hibernian kapuját védi, állandó játéklehetőséghez jutva ezzel. Hasonló okból szerepel Cipruson Balogh Norbert, aki az olasz másodosztályú Palermótól távozott kölcsönbe az APOEL-be, és az utóbbi időben egyre több játéklehetőséget kap. Érdekes megfigyelni, hogy az utóbbi években növekedésnek indult a szomszédos országok élvonalában szereplő magyar futballisták száma. Az élen Szlovákia jár, a bajnoki címért harcoló két klubban összesen öten (DAC: Kalmár Zsolt, Vida Kristopher, Vida Máté, Csóka Dániel; Slovan: Holman Dávid) szerepelnek, míg Horvátországban Gyurcsó Ádámra, Romániában Lang Ádámra, Ausztriában pedig Szántó Tamásra és Szoboszlai Dominikra érdemes figyelni. Gyarapodott a görög légió is, a minap Korhut Mihály (Arisz Szaloniki) csatlakozott a Megyeri Balázs, Ugrai Roland (mindkettő Atromitosz) és Windecker József (Levadiakosz) alkotta táborhoz. ÉSZAK-AMERIKA Tíz évvel ezelőtt még meglehetősen furcsán néztek volna ara a futballistára, aki azt mondja, hogy az MLS- ben szeretné folytatni pályafutását, az észak-amerikai profi liga azonban olyan ütemben fejlődik, hogy most már európai topcsapatok is igazolnak onnan. Könnyen lehet, hogy ez vár Sallói Dánielre is, aki a Sporting Kansas City játékosaként kiváló idényt tudhat maga mögött, és 22 évesen még éppen idejében térhetne vissza az európai vérkeringésbe. Csapattársa, Németh Krisztián most kezdi újra felépíteni magát, a Budapest Honvédtól nemrégiben igazolt Baráth Botond pedig első idényére készül légiósként. Ha a gólerősséget nézzük, vitathatatlanul Nikolics Nemanja (Chicago Fire) a legjobb magyar légiós a tengerentúlon, a 2017-es idény alapszakaszának gólkirálya mindent összevetve 65 MLS-találkozón 39 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Az ötödik magyar futballista az Egyesült Államokban Stieber Zoltán, aki a D. C. United színeiben az előző évben 27 mérkőzésen öt gólt szerzett és hat gólpasszt adott. ÁZSIA A sort egyértelműen Dzsudzsák Balázzsal kell kezdeni, aki tavaly jó ideig csapat nélkül készült, és végül nem tért vissza Európába, maradt az Emírségekben, az al-Ittihad Kaiba ajánlatát fogadta el. Teljesítményét meglehetősen nehéz nyomon követni, de ez nem tartotta vissza Marco Rossit attól, hogy meghívja a válogatott keretbe és lehetőséget adjon neki az Észtország és a Finnország elleni Nemzetek Ligája-találkozón. Rajta kívül Kazahsztánban Eppel Márton (Kajrat Almati) és Kleinheisler László (FK Asztana), Iránban Koman Vladimir (Szepahan), Hongkongban pedig Vadócz Krisztián (Kitchee SC) lép időről időre pályára. A Kajrat keretének tagja volt az ősszel Elek Ákos is, aki néhány napja a Mal Vidihez szerződött, bevallása szerint többek között azért, hogy a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga csoportkörében szerepelhessen. Szalai Ádám (jobbra) 2010 januárja óta szerepel a német élvonalban, s az előző idényben bronzérmes lett a Hoffenheim együttesével FOTÓ: AFP T AZ ÉLVONALBELI BAJNOKSÁGOKBAN SZEREPLŐ MAGYAR LÉGIÓSOK SZÁMA SZERTE A VILÁGBAN Lengyelország: 1 Szlovákia Németország: 5 Kazahsztán: 2 Románia Egyesült Államok: 5 Ausztria: 2 Horvátország: 1 Olaszország: 1 Arab Emírségek: 1 • ■] Hongkong: 1 Görögország: 4 légiósok száma Ferner: 1 i— Skócia: 1 Hollandia: 1 NS-grafika Labdarúgás 13 1 A nevelőklubok öröme A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a 2018—2019-es idénytől az addig alkalmazott „fiatalszabály” helyett bevezette a produktivitási rendszert, amelynek célja a minőségi futballistákat nevelő egyesületek támogatása. Alapja a pályán eltöltött idő, amelyet a pontszámítási rendszer a mérkőzés szintje és a játékos életkora alapján súlyoz, a pontok alapján pedig kiszámítja a támogatás összegét. Ez annál nagyobb, minél nívósabb bajnokságban minél több percet tölt a pályán a futballista, ráadásul a külföldi bajnokságok ebből a szempontból extra szorzóval számíthatnak. Minőségi magyar labdarúgót nevelni a jelenlegi feltételek mellett tehát mindenképpen megéri.