Nemzeti Sport, 2020. február (118. évfolyam, 46-59. szám)
2020-02-16 / 46. szám
MALONYAI Péter em történt semmi különös szombat este az Üllői úton, a Fradi volt az esélyes, s ennek megfelelően megnyerte a Fehérvár elleni mécsesét. Megérdemelten, mert ugyan nem nyújtottak maradandót a zöldben és fehérben pályára lépők, ellenfelük még kevesebbet produkált. Eldőlt a bajnokság - mondhatjuk még úgy is, hogy a hátralévő fordulók előtt hallhatjuk még eleget, hogy várjuk meg a végét, ez ugyebár a Fradi oldala. A másikon pedig nyilván az lesz a duma a mostani vereség után, hogy hagyjuk a múltat, mindig a következő meccsre készülünk. Miért nem eme készültek? - kérdezem magamtól ilyenkor, így most is, az első félidőben ugyanis egyáltalán nem tűnt fel, hogy lenne akármilyen szándéka a Fehérvárnak ezen a meccsen, leszámítva persze, hogy rendre illik megfelelni a kiírásnak, s lejátszani az adott napra kisorsolt mérkőzést. Ha van tanulsága a szombat esti bajnokinak, leginkább az, hogy illene csínján bánnunk a szavakkal. Gondolok itt ama, hogy rendre a csúcsrangadó kitétellel illették a mérkőzést, persze a kezdés előtt, amikor semmi sem drága. Hogy rangadó, az még hagyján, hiszen a tabella első két helyezettje találkozott, ám hogy csúcs... Ez még akkor is túlzás, ha a mi legmagasabb pontunk mindössze 1010 méter (Kékestető). A Fradi lőtt egy gólt, s ezzel eldőlt minden, a fehérváriaknál még ama sem volt meg a minimális igyekezet (szándék? tudás? felkészültség?), hogy eleget tegyenek a közhelynek, mely szerint „a gól jót tesz majd a meccsnek”. Hát nem tett jót, sőt, az volt az ember érzése, hogy nincs semmi, ami hirtelen valódi rangadót kreálna, igazi játékot varázsolna a zöld gyepre. Még szerencse, hogy a végére jött egy kiállítás, egy büntető (kimaradt), a korábbiakhoz képest meglepő fehérvári aktivitás, ezúttal ez volt a maximum. Az évkönyvekben csak azt érdemes rögzíteni, hogy ezen a tavaszias februári estén 15 271 néző jelent meg az Üllői úton, ezrekkel több, mint a másik öt meccsen együttvéve. Hogy mit kaptak, legfeljebb érzelmi kérdés lehet, a Fradi-hívek örvendezhettek, a fehérváriak boszszankodhattak, legalábbis adatszinten1-0 (0-0). A többit hagyjuk, felejtsük el, legalábbis mi, nézők, a szereplők lehetőleg ne, sőt, emlékeztessék őket arra, hogy mi várható el a pályán labdával, megengedem a csúcson. Mindenesetre nálam az Újpest-Ferencváros derbi az idei csúcsrangadó, köszönhetően annak, hogy elmaradt. Pedig milyen jó meccs lehetett volna. HOGY MIT KAPTAK, LEGFELLEBB ÉRZELMI KÉRDÉS LEHET. TEGNAP BESZÁMOLTUNK ARRÓL, HOGY A PÉNZÜGYI FAIR PLAY MEGSÉRTÉSE MIATT AZ UEFA MEGBÜNTETTE A MANCHESTER CITYT. AZ IN TERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. titok: „Korrekt döntés, nyilvánvalóan csaltak, méghozzá elég szemtelenül. De nyilván jön majd az enyhítés. Másrészt pedig remélem, következetesek lesznek másokkal is." oggi „Kíváncsian várom, mikor lesz módosítva, felfüggesztve ez a határozat?! A pénzügyi fair play okán szerintem vagy húsz topcsapatot ki lehetne zárni mindenhonnan. " egydrukker92 „Legalább így Messi Barcelonában marad. ” ProudUnitedfan „Nagyon meglepődnék, ha valóban kizárnák a Cityt. Mondjuk, ha megtörténne, felgyorsulna az elitliga létrehozása." CKSK „Ezek után az lenne vicces, ha idén megnyerné. Amúgy szeretem a City játékát, nem vagyok Cityszurkoló, és nem is leszek, de azt el kell ismerni, hogy az utóbbi évek egyik legjobb csapata, a háttér meg igazából nem érdeket, szép focit akarok nézni." flaccus „Az szinte biztos, hogy a végén valahogy megússza. Valamit kitalálnak, mert az UEFA-nak sem érdeke, hogy kizárják két idényből." mzsmnbOO „Bizonyára megérdemelte, ahogy sokan mások is megérdemelnék. Viszont ne legyünk naivak, lesz ez még enyhítve, módosítva, felfüggesztve." A futballistáknak is szükségük van a kikapcsolódásra, s aligha van erre jobb alkalom, mint az egyesület ünnepi rendezvénye. A Dunaszerdahelyen játszó Vida Kristopher a DAC-bálon megmutatta, hogy nem csak a zöld gyepen, a táncparketten is otthonosan mozog A Manchester Cityt kizártat a BL-boll ^ tgt minil»w<arn^g»«^y t«rpu> «• CSÉFALVAIÁ. András 2020. február 18., vasárnap neitwef isport Az időkérés ideje zúttal frappáns felütésen sem kell gondolkodni, köszönet érte Hollósy Lászlónak. A Nyíregyháza női röplabdázóinak vezetőedzője ugyanis minden idők legformabontóbb időkérésével rukkolt ki a minap a Magyar Kupa Vasas elleni döntőjében, amikor játékosai felé fordulva a következőt találta mondani: „Ezúton jelentem a Magyar Röplabda-szövetségnek, hogy Adler László négy-öt éve folyamatosan ellenem fúj. Nevetséges, hogy egyszerűen nem képes három érintést befújni egy kupadöntőben." Szíves közléséről a címzett mellett a sportág minden híve azonnal, első kézből értesülhetett, hiszen a mérkőzést a televízió közvetítette Nyíregyházáról, a zajmikrofon már nem is közelmúltbeli bevezetése pedig az időkérést végképp kimozdította eredeti helyéről, a magánszférából a nagy nyilvánosság elé. Szűk szakmai fórumból mini valóságshow-vá torzította. Az időkérés hajdan afféle titkos tanácskozásnak, szeánsznak, egyrészt taktikai-stratégiai egyeztetésnek, a „csodafegyver” bevetéséről szóló elhatározásnak, másrészt fogadkozásnak számított. Az összeboruló beavatottak még az első sorban ülő nézőket is kizárták az információból, aki ebbe az intim közegbe kívülállóként behatolt, az retorzióra számíthatott. A Fradi pólósainak legendás mestere, Szívós István például egy ízben a margitszigeti nyitott medence partján, több ezer szurkoló biztatása mellett üldözte a Vasas odalopakodó, hallgatózó drukkerét, és amikor utolérte, majd fenéken billentette, addig sem csekély népszerűsége csúcsára jutott. A görög Olympiakosz vízilabdázóinak szerb trénere, Nikola Sztamenics ennél súlyosabb elégtételt vett a Szőnyi úton, a BVSC elleni Bajnokok Ligája-rangadón a hazaiak kabalaállatán, a kék-sárga szamáron. Szegény pára viccesen odasettenkedett a kétgólos hátrány miatt amúgy is igen zilált Sztamenics mögé az időkérésnél, mire ő első felindulásból még csak elzavarta, másodjára azonban egy fejlépés-jobbegyenes kombinációval lepofozta. Az amúgy joviális Vasutas-drukkerek részéről ez egyszer tapasztaltam tincshangulatot. Természetesen korábban is akadt szakember, aki egyéb célokra is használta a time outot. Az ismert fővárosi kosárlabdaedző egyik-másik játékosa nyílt színi megszégyenítésére. Már a pályáról lefelé tartó áldozattal üvöltözni kezdett, a hangerőt egyre fokozta, a publikum is elhűtve hallgatott és sajnálkozott, a csapat pedig a társ egyperces talajba döngölése végén egyéb érdemi információ, utasítás, muníció nélkül visszatért a parkettre. Mivel az illető tréner nem kifejezett ösztönlény, valószínűleg előre kiszámított műsort adott elő, amelyet a motiváció sajátos formájának tekinthetett. A zajmikrofon és a televíziós nyilvánosság beköszönte óta pedig még sokkal szélesebb az elérhető közönség, így az időkérés funkciója is jelentősen módosult. Nem is szereplési lehetőség, inkább kötelesség az edzőknek, akik ezzel készakarva vagy kénytelen-kelletlen PR-feladatot is vállalnak. Számosan ezért is érzik úgy, hogy nem végezték el maradéktalanul a munkájukat, ha nem kérték ki a rendelkezésükre álló időt. Emiatt akkor sem hagynak ki egyetlen alkalmat sem, ha éppen szárnyal a csapatuk, és az ellenfélnek van nagyobb szüksége szusszanásra. De nincs mese, beszélni, kommunikálni kell. Többet és másként, mint hajdan, „húszszemközt". A meccs hajrájában, kiélezett állásnál, a játékosok száznyolcvanas pulzusa vagy lankadása mellett persze elegendő lenne a támadófigura vagy a követendő védekezési formáció - akár csak a kódja - bemondása, néhány lelkesítő vagy korholó, olykor a nyomdafestéket nem tűrő indulatszó, ám a televízió mást kíván. Az egyik hazai csatorna mikrofonállvány-felelőse rendre olyan ábrázattal sétált oda világszerte ismert edzők és játékosok mellé, mintha ezzel életre szóló szívességet tenne nekik ő, az esemény főszereplője, aki elviseli, hogy mellékesen még egy mérkőzést is szerveznek saját kiteljesedése köré. E szerepzavar ráadásul korántsem egyedi, többször irritáló, megbotránkoztató szintig jut. A 2018-as Európa-bajnokságon a norvég női kézilabdázók jogosan háborodtak fel, miután az időkérésüket rögzítő kameraman nem tudott közéjük férkőzni, ezért leguggolt, és alulnézetből, csupán deréktól lefelé mutatta néhány millió érdeklődőnek Oftedalt és társait. A 2016-os Eb-n a mieinket érte otromba méltánytalanság. Nem elég, hogy a csehek elleni csoporttalálkozón a kirívóan arcátlan riportersegéd egyetlen időkérés során háromszor lökte meg Kim Rasmussen szövetségi kapitány kezét és mágnestábláját, még a magyar szövetség kapott 1500 eurós büntetést, amiért az egyik stábtag határozott mozdulattal rakta odébb a mikrofont. Csakhogy, miként Hollósy László magánszáma is mutatja, mindez az ellenkezőjébe is fordulhat. Az edzők felismerhetik, hogy páratlan információs csatornához jutottak, és használni kezdik. Emlékeimben kutatva itthon először Tone Tisell, a Debrecen női kézilabdázóinak trénere lépett ki az időkérés hagyományos kereteiből. Igaz, ő egészen más típusú üzenetet fogalmazott meg. 2018 januárjában, utolsó mérkőzése hajrájában maga köré gyűjtötte játékosait, de nemcsak tőlük, hanem minden nézőtől e szavakkal búcsúzott: „Most a tévének fogok beszélni. Köszönöm, Magyarország, köszönöm, Debrecen és köszönöm nektek ezt a fantasztikus két évet. Boldog időszakot tölthettem el veletek, nagyszerű munkát végeztetek. Legyetek igazi csapat a jövőben, és játsszatok úgy, ahogyan ma! Ne legyetek átlagosak, és küzdjetek az utolsó pillanatig mindenhol, mindenki ellen. Most pedig cserélünk néhányat, köszönet még egyszer mindenkinek.” A gesztus miatt akkor még senki sem érezte, értette meg, hogy az addigiakhoz képest valami merőben más történt. Hogy az érintettek közül valaki nem megszenvedte vagy elviselte a széles nyilvánosságot, illetve nem csupán alkalmazkodott hozzá, hanem az eszköztárába illesztette, működtetni kezdte. Mint az egyszeri drukker, aki észlelte, hogy a meccs után a lelátóról kifelé baktatokkal együtt őt is pásztázza a kamera, ezért belenézett, és bele is kiabálta: „Muter, melegítsd a lecsót, mindjárt otthon leszek!” Hollósy László nyilván úgy vélte, az időkéréskor olyasmit is mondhat, amit hivatalos nyilatkozatában nem. Már csak azért sem, mert a játékvezető, szinte sportágtól függetlenül, napjaink közéletének legérinthetetlenebb alakja. Miközben gyakorlatilag mindenki, a csatornatölteléktől a Kossuth-díjasig illethető alaptalan, légből kapott vádakkal is, addig, ha a hibát hibára halmozó bíró tevékenységét a legárnyaltabb bírálat éri, a megfogalmazója, legyen az vezető, edző vagy játékos, következményekre számíthat. Sőt, a játékvezető még önkritikát sem gyakorolhat, saját tevékenységét sem véleményezheti, és az erre hivatott ellenőr, delegátus is a legritkább esetben teszi meg nyilvánosan. Az időkérés viszont tv-közvetítés esetén hatvan másodperc szabad „szájmenést” kínál. Az edző, ha úgy találná helyesnek és üdvösnek, felhívhatná játékosai és az otthon, fotelban ülők tíz-, százezres figyelmét a klímaváltozás vélt vagy valós veszélyeire, a nyers koszt előnyeire, vagy éppen pontos címmel és névvel arra, mely szaküzletben vásárolható a legnagyobb kedvezménnyel új mosógép. A közszemlére bocsátott time out egyedi, máshonnan nem beszerezhető információval szolgál a nézőnek. Nemm is csak az elhangzottak, hanem az, ki hogyan és mennyit beszél, ennek alapján mi a hierarchia a csapaton belül, a csapat és a tréner, illetve a szakmai stáb tagjai között, a játékosok az edzőt, a földet vagy a plafont figyelik-e. Egy bambulás vagy egy fintor olykor többet elárul, mint egy komplett kontrollált interjú. Szóval, szakítsunk a régi megrögzöttséggel, hogy ekkor megyünk ki a konyhába sörért vagy kávéért. Arra ott a meccs! BALLAI Attila