Nemzeti Társalkodó, 1841. július-december (1-27. szám)
1841-11-19 / 21. szám
nÜNOilik Félév, Kolozsvár. novimber 10-kén. * ё 1 в ► 3 1. máju. Tartalom : Szettek! и tes perfolimunk mezején, :s jelesen a’ folyamodás- és ügyvédi meghívásról, (Szentiváni Mihály) 159. lap. С о r a, ( К — r ) J 112. h Szetteremtés perfoljumunk mezején, ?s jelesen a‘ folyamodás- és ügyvédi cselhivással. F. A’ jó anyaföld alan, mellynek '/.sírjából milliók élnek, legtöbb embert táplál nálunk a’ törvénykezés mezeje,s éppen a’ tudományosan miveltek osztályából, mert az írástudók négy Ötöd része ennek köszönheti kenyerét, tekintetét , méltóságát , még is literaturánk egyik ága sem kopárabb — Erdélyről szólva — mint éppen ez. Néhány olvashatlanul silány értekezés kecskegyapji kérdések fölött, hosszas főtörések a’ casuistica végetlen tengerén , szőrszálhasogató „ duhielasnok életbe nem ható részletekről (specialitásokról; elmés commentárok , mellyeknek czélja ellenértelmet vonni ki , mint a’ mit minden józan szem gondolkodás nélkül egyszerre átlát, kolumbusi feltalálásai ollyaknak , miket mindenki tudott, egy egy inkább molyoknak , mint közönségnek holt, grujzsa , ’s több ívesek lelték ezen mezőt eddig elé valóban unottá is, unalmassá is; mi ezeken túl fennmaradni érdemes vagyon, oly kevés, hogy még akkora könyvtárakban is , amelyeket mi rendesen tartani szoktunk, kényelmesen elfér. Mi ennek oka? Alakiban úgy tartják, hogy az, mert közönségünk igen száraznak találja a perpatvar tekervényeit, azért róla örömest nem beszél, nem olvas. Ez, úgy látszik , némileg tény , mert egy két úgynevezett publicistái kérdést kivéve, mellyek legalább divatból befértek salonainkba, curiálisainkba ,s tán még kunyhóinkba is , nálunk törvényről igen kevés beszédet hallunk. Vann ugyan egy hely hazánkban, hol perlekedésnél ’s kirekesztőleg csak a Perlekedésnél egyebet sem hallhatni, de ott is olly kedvemésztő alakban tűnik fel az örökös perlés, hogy tán, a’ többi is attól csömörlött meg. Én azonban, úgy hiszem , ez csak második , mert tehetséggel ’s ügyesen holt vagy beszélt tárgynak mindig van közönsége. Törvényes kérdések a’ jog magasabb szemtrontjából fogva fel, az eredményeiben sikerdus igazság próbakövéhez alkalmazva , homályosan ismert adatokkal világosítva ’s eriikával tárgyalva mindig éldetetet adhatok a gondolva olvasónak. Mi tehát oka annak, hogy a’ törvényes kérdések, mellyek az illy tárgyalást nem csak megszenvedik, de igénylik, olly ritkán jutnak e’szerencséhez ? Úgy hiszem az, mi annak, hogy e’ kis értekezés ebbe is divatból kiment, előszót kelle bocsátanom — kis szobának nagy pitvart —. S van Verbőczi prológusában egy sor: cura leges institutae fuerint, non e rit postea judicandum de ipsis , sed oportebit judicare secundum ipsas, sokan , kik többet sem igen tudnak egész Verbőcziből, tudják hallomásból ezt, de az „oportebit judicare“ kifeledve belőle, azt tartják, hogy a’ bírákra nézve igen is szükséges megkötés, már köt mindenkit, azért ha valaki criticával akar szólani egy meglevő törvényhez , azonnal készek a’ bölcs leültetéssel, minek én kivált királyi táblai vizsgálatokon gyakran voltam tanúja, „non de lege, sed secundum” azaz szorosan a’ melyette betűknél , vagy „iigens praxis“nál kell maradni, „ne akarjon öko-