Nemzeti Ujság, 1842. január-június (37. évfolyam, 2-52. szám)
1842-01-26 / 8. szám
akar. És igy ne azt mondjuk , mit Gorove István nem rég megjelent „Nemzetiségről“ irt munkájában állit „hogy a szabadság hiánya naponkint fájdalmasabban nyilatkozik“ hanem inkább : hogy a szabadság élvezéséveli túlzás és visszaélés naponkint kártékonyabban mutatkozik! — Vagy nem ezt tanúsítják e azon sokféle módok, mellyek a tisztújító gyűlések helyesebb, czélszerűbb és méltányosaba rendezésére vonatkozólag terveztettek többektől már azóta, mióta a gyűlésteremekbe vonattak azok, kiknek mindegy, akár Péter, akár Pál legyen alispán, vagy követ, s a kik az értelmes rész által tett választáson jó lélekkel megnyugodtak megismervén saját elégtelenségüket annak megbirálására , ki legyen ide vagy oda alkalmatos. Azonban készítessenek bár az efféle tervek a világnak legbölcsebb kormányismeretekkel biró emberei által, míg a korteskedésnek az értelmesség ellenére túlnyomó erőt és hatást engedünk, ezért élni terveinkkel soha nem fogunk; addig tanácstermeinkben a hideg megfontolásnak, az életbölcs értelmességnek , és a pártatlan igazságnak soha biztos menedékhelye nem leend; sőt veszélynek marad kitételve mindaddig nemcsak vagyoni, hanem gyakran életbátorságunk is. És azt gondoljuk talán nehéz lenne kivinni, hogy a cortes meg ne jelenjen a gyűléseken ! Hisz nem is mondom én azt, hogy zárjuk ki a köznemességet gyűléseinkből, hanem csak azt kívánom, hogy hagyjuk azt szabad akaratjára; ne éljen senki embertársával vissza, mint merő eszközzel; engedjük a nemes embert igazán nemesen és szabadon cselekedni; és ne fosszuk meg őt nemesi szabadságától épen akkor, midőn azt legfényesebb ügyben gyakorolhatná; mert hisz mikor én azt pénzen megfogadom, vagy lerészegítem, megfosztottam akkor nemcsak nemesi, de még emberi szabadságától is. Többire hogy ezen osztály nemcsak könnyen de szívesen is elmarad a gyűlésekről, csak ne csődíttessék oda pénzzel, vagy más hasonló módok által, ezt uraim csak az tudja leginkább, ki ezen embereket akkor hallhatja, mikor maguk közt beszélgetnek meghitten, és nyílt bizodalmassággal.— Azt kérded : ha a corteskedés megszűnik, minden a maga rendén leszel Felelet: nem ugyan minden, de sok, igen sok meg lesz ezáltal nyerve. Ha cortes nem lesz, bátran jelenhetünk meg a közügyeknek és igazságnak megyetemplomában; nem kell félnünk, hogy egyik a fejünket zúzza be, másik oldalunkat, vagy hasunkat, s a t. hasítja fel; ha cortes nem lesz, nem kell majd minden gyűlés után az összerombolt asztalok és székek helyett újakat csináltatni; ha cortes nem lesz, csaplárosaink és vendéglőink, üvegeikben, bútoraikban, étel- és borárjában nem fognak annyira károsítatni; ha corteskedésre nem csábitázik a szegényebb sorsú nemesség, ez megtanul önállósít lenni; becsülni kezdi önszemélyében az emberi méltóságot; a nemesi rend tiszteletre méltó jellemét; visszavonul és óvakodni fog a tobzódástól, részegeskedéstől, adott szónak és eskünek megszegésétől s a t, amikre eddig a szűkölködő megvásároltatni könnyen hagyta magát, különben ha tán lelkeismeretében nem ritkán keserű vadhúsokat tapasztalt is. Szóval ha a korteskedéssel felhagyunk, nemcsak a népnevelésnek sikerülhetése elől mozdítottuk és hárítottuk el a legkártékonyabb akadályt; de oda is biztos utat nyitottunk,hogy gyűléseinken nem az anyagi erő, nem a dorongok vagy széklábok , hanem az értelmesség fog határozni. Csakhogy e végre , azorteskedésnek elmellőzésén kívül még egy lenne múlhatlanul szükséges, és ez nem más , mint a vallások különbségéből származó felekezetesség. Uraim ! nem tudjuk, hogy ezen felekezetesség, ez a vallás különbsége okozta visszavonás az előbbi idők évrajzaiban vérbetűkkel van megírva s megfelejtkeztünk, hogy Mohamed tisztelői nem okoztak annyi kárt, romlást, veszélyt honunkban, mint maguknak a honfiaknak egymás közötti villongásaik a vallás miatt. Vagy a kor kivonata, az átalakulásnak föltétele , a haladás czélja kívánja e ama gyászos idők jeleneteit megújítani ! Uraim ! 19dik századot emlegetünk szüntelen ; az emberiséget, igazságosságot, őszinteséget, mindenkit megkímélő gyöngédséget pergetjük nyelvünkön , és a mi mindenki előtt legszentebb , legbecsesebb és tiszteletre méltóbb, a religióért, és csak épen a religió miatt legyünk e egymás iránt embertelenek, igazságtalanok, megkímélést, őszinteséget és gyöngédséget nem ismerők! Azokat, kik nem is keresztények, a kába Talmud követőjit, olly hőmelegen pártoljuk, olly szívesen kívánjuk polgárjogainkat velük megosztani; és mi magunk keresztény felekezetek Örökre egymás ellen tusakodjunk es csak egymás megrontására fogunk e törekedni szüntelen!? Oh ne, honfiak! hazánk üdvére, nemzetünk becsületére, a religiónak szentségére kérlek, ne tegyük többé ezt! Maradjon a religió ott, hova tartozik, de polgári tanácsteremeinkbe ne hurczoljuk azt soha , de főleg akkor ne, midőn embernek igazságot kell kiszolgáltatnunk, vagy embert erre , és amarra a hivatalra választanunk. Csak a haza és közügy érdeke lebegjen ilyenkor szemeink előtt; itt a religiónak semmi helye; a haza előtt mindnyájan egyenlők vagyunk; azon egy jogokkal élünk ; azon egy törvények védelme alatt vagyunk; religiójáról kikiszámoljon az istennek, de emberektől ne lakoljon soha érette! — Igen természetes, hogy nagyon kívánatos volna, bár vallási különbség ne léteznék köztünk ! természetesnek azért mondom , mert minden ember természeténél fogva már, úgy látszik, a maga vallásához ragaszkodik, és amelly mértékben áll ezen ragaszkodás saját vallásunk iránt, azon mértékben idegenek vagyunk mások vallására vonatkozólag. Tehát természetesen semmi se volna kívánatosabb annál, hogy hazánknak keresztény felekezetei olvadnának mindnyájan össze azon egyházba, mellyről írva van „és a pokol kapuji soha erőt nem vesznek rajta.“ Igaz Nathanael. Bük, jan. Iskén.Azon korszerű szózat, melly a népnevelés ügyében olly sűrűen hallható, melly , mint a hírlapokban olvashatni, több helyen már ténynyé is vált, mélyen hata szivére közjóért mindig buzgó s kisdedek szellemi kiképzéséért lángoló lelkipásztorunknak , t. Kempf Jánosnak, ki egyszersmind sajnosan panaszkodék nem egyszer helységünk mindenkorú egyedeinek a romlottság s erkölcstelenség fertőjében buktán, min nem máskép véle segíthetni, hanem ha czélszerű nevelés által kisdedink jó korán az iskolában a jó, szép s üdvösnek érzésivel s a szeplőtelen erkölcs szeretetével megbarátkoznak , egyedül igy reménylvén ,belőlük a mostani romlottnál egy jobb nemzedéket. Ezen üdvhozó szándék létesítésére egy alkalmas iskolaház volt építendő , s mivel az előbbi kicsinysége, alacsonysága, már egészen roskadófélbenléte miatt a kor kivonatának nem felelhet meg. Összegyüjte tehát bennünket szeretett lelkipásztorunk s hatásteli szavakkal rajzolá egy uj s nagyobbszerü iskolaház építésének elkerilhetlen szükségét. Előadása mélyen hatott keblünkbe s közakarattal megajánlottuk segédkezeinket az építési munkához. Mivel pedig mi nagyon szegények lévén, alig lehetett egy pár száz forinton s a kézi munkán felül tőlünk valamit reményleni, maga is e czélra szép segedelmet ajánlván, kérelmünkre szívesen elvállalá az építésre való felügyelést s a jószivü emberbarátok szóval s levélleli megkeresését, és segítségünkre felszólítását; minek azon szép sikere jön, hogy jó mennyiségű pénzsegélyben részesülvén a múlt tavaszon egy fél hosszú iskolaház építését megkezdők és szent Mihály napra tanítót és kisded tanulókat bele is szállíthatók. Még legszentebb óhajtásunk teljesítése vala hátra, t. i. azon nemes lelkű jótevőinknek neveit, kikért buzgó imáinkban gyakran emlékezünk s kiknek boldogulásáért lelkipásztorunk hálaáldozatul egy közájtatosságot is rendelt — at. közönséggel tudatni. Ugyanis daruvári Jankovics Izidor 4600 égetett téglát és 100 fr. Bőle András szombathelyi püspök 125 fr. Stankovich János győri püspök 100 fr. gróf Pejachevich László 50 fr. felsőbüki Nagy Pál 50 fr. Niczky Sándor 50, Kempf János büki pléb. 100 fr. Farkas Károly csepregi pléb. 31 fr. 40 fr. Tóth József győri kanonok 20 fr. Hohenegger Lőrincz prépost 12 fr. 30 kr., győri káptalan külön 12 fr. 30 kr. Markovich Gusztáv 12 fr. 30 kr. Jankovich Klementine 14 fr. 30 kr. Markovics Eduárd 10 fr. 30 kr. Jankovich Gyula 12 fr. 30 kr. Jankovics Lóra 12 fr 30 kr. Szabó Jóth. 7 fr. 30 kr. Ebergényi Sándor 12 fr. 30 kr. Szabó István 5 fr. Ulszesz Fridrik 5 fr. Tallián Imréné 5 fr. Tamaska István 5 fr. Harrer Ferencz 5 fr. Ditz 5 fr. gr Hugonnay Szerpil 3 fr. 45 kr. Varga János 3 fr. 30 kr. Vindisch Rozália 2 fr. 30 kr. Horváth Fer. 2 fr. 30 kr Kraskovits Kár. 2 f. 30 kr. id. Kozma Jós. 2 fr. 30 kr if. Kozma Jós. 2 f. 30 kr. Derencsér Gásp 2 fr. 30 kr.,Seres Károly 2 fr. 30 kr., Magyarász József peresztegi pléb. 2 fr. 30 kr Demján János 2 fr. 15 kr. Bogoevich Péter 3 fr. 20 kr. Szémann János 2 fr. 30 kr. Molnár Laj. 2 fr. 30 kr., Horváth Sánd. 2 fr. 30 kr. Kutrovits Józs. 1 fr. 40 kr. Horváth Józs. 1 fr. 40 kr., Prikoszovich Márton 1 fr. 40 kr. Wohlfart Győr. 1 f. 40 kr. Nagy Fer. 1 fr. 40 kr Kovachevich Máty. 1 fr., Vojchinchich Mátyás 50 kr. Pirkner Józs. 50. Tamás János 50 kr. Nemes Ant 50 kr. Naszály Fer. 25 kr. Geitner J. 50 kr. mind váltópénzben adakozónak. Noha építés közben sok akadállyal és nehézséggel kelle küzdenie, mégis állhatatossága s az építésre naponkinti fáradhatlan felvigyázása által mindazokon győzedelmeskedett az értünk s jobb létünkért magát felajánlott lelkipásztorunk. Most az legforróbb s legőszintébb kívánságunk: az ég jutalmazza őt szives fáradozásiért és sokszorosan áldja kegyes jótevőinket. (Péczely József akadémiai jutalomalapítványa). Péczely J.rt 1841. április 15. kelt alapitó-levele erejével 5000 pstot olly feltétel mellett alapított, hogy ezen summa az évenkinti kamatokból mindaddig növekedni engedtessék, mig évi kamataiból (a társaság alaptőkéje növelésére fordítandó hatodnak levonta után is) száz aranyos jutalom formáltathatik, melly évenkint egyik esztendőben egy a magyar (legszélesb értelemben vett) történettudományból felteendő kérdés legjobb megfejtőjének, másikban egy tárgyát ugyancsak a magyar történetekből vett drámaírónak adassék, kévetvén az akadémia, hogy mindkettőben a bíráskodást, az elsőben a kérdésfeladást is vállalja magára, s mindent a jutalmak közül általa gyakorolni szokott módon végezzen , kikötvén még különösen ahogy a történettudományi kérdés kidolgozására mindenkor két esztendően 30