Nemzeti Ujság, 1844. július-december (39. évfolyam, 1-104. szám)
1844-12-03 / 89. szám
letes szegény megszorult“ ember. Profidat! Csak jöjjön „tens ur“, majd adunk pénzt! De furcsán is hangzik s nem épen dicséretesen jellemzi a „tens urat“ azon panasza, hogy a „szegény becsületes megszorult“ emberről nincs gondoskodva, mert kinek két leánya s neje egy rövid farsangon 800 kölcsön vett pert elbálozhatnak, az vagy gonosz szegény, ki azon elhatárzott szándékkal csinál adósságot, hogy azt nem ő, hanem az öreg harang fizetendi meg, vagy roppant birtokkal kell dicsekedhetnie, ez azonban szégyenére válik, ha mégis Mojzes szegény ivadékára szorul, mert kevés észtehetséget árul el, ki illy roppant birtokból megélni nem tud; vagy végre jó lelkű szegény, ki azon hiszemben van, hogy szegénysége daczára is pazarolhat, s bár milly tömérdek adósságot is megfizethet, de ezért meg igen méltán bohónak tartathatik, mert még magát s saját gyengeségét sem ismeri. Nem tudom, mellyik osztályhoz tartozik a ,,tensor“; de azt tudom, mikép az , kinek lakása , fája, bora , sertvéshúsa, majorsága, vadja, répája, káposztája, burgonyája, zsiradéka, vaja, szalonnája, teje, tejföle, túrója, lisztje, kenyere, zöldsége, gyümölcse, egyéb főzeléke van — ha cselédeit más jövedelemből fizetheti, 800 pfttal falun Magyarországban egész éven át becsületesen megélhet, s ha megélni nem tud, nem okos ember; mert Magyarországban falun, tiszta 800 pft igen szép pénz. Igaz, a „tensor“ csak 600t kapott; de hiszen neje s leányai ezeret is elbálozandottak, ha a „tens ur“ 600 helyett ezeret kap, s ajándékozzunk bár illy embereknek egy egész vármegyét, mégis Mojzes ivadékára szorulandnak. — Ugyan miért keresett a „tens ur“ olly könnyelmű, neveletlen nőt, ki abban leli örömét s jó napjait, ha férje házát zavarba, szégyenbe hozhatja, fejét pedig húval töltheti el? Miért nevelteté olly ferdén lyányait, hogy azok egy kis nyomoru bált apjuk nyugalmánál, jó hire, becsületénél s saját boldogságuknál többre becsülhetnek? A jól nevelt gyermek nem tüzeli apját pazarlásra, adósságcsinálásra, hanem inkább pazarlástól tartóztatja a pazarlót. Végül, legyen szabad a „tens urat“ kérdenem: valljon mi fontos foglalatosságai közben feledkezék meg egészen a váltó lejárásáról? Ha farsang közepén gazdaságával volt annyira elfoglalva, akkor nagyon jó gazda , s ez esetben szintúgy megfoghatatlan: hogyan feledkezhetik meg egy jó s rendes gazda olly szörnyen egy főfontosságú, becsületét veszedelmeztető , s már majd hátán égő kötelességéről, valamint megfejthetlen: hogyan fogyhat egy jó gazda egészen ki a költségből tél közepén, midőn a jó gazdának még tömvék szoktak lenni minden épületei eladható termesztményekkel, s igy magán igen könnyen segíthet ? Ha pedig eszemiszom, pipázás, kártyázás, vadászás stb. közben feledkezik meg arról: ók akkor törvényes kamatra kölcsönt ne kérjen, mert nem érdemel, mert olly bizonyos mint kétszerkettő négy, hogy executio vagy új kölcsön nélkül a világ végezetéig sem fizet, a becsületes, szelíd modorú s nem arczátlan hitelező pedig ezekhez nyúlni nem akar, következőleg mindig csak bajt szerezne magának , csak kárt vallana. No de legyen már elég a derék ,,ötletéről, s viszszatérve még egy pillanatra kitűzött tárgyunkhoz, mondjuk el ismételve, hogy az uzsoráskodás mindinkábbi terjedésének egyik főbb oka a honoratiorok szaporodása. Én leginkább példákban szeretek beszélgetni; engedje meg tehát a t. szerkesztőség, hogy a már úgyis lárjok által, valamint a sergeant-at arms és helyettese, kik fekete udvari öltönyt és oldalukon kardot viselnek. Tisztelgések épen nem történnek, egyetlen etiquette, mellyet megtartanak, az, hogy a tagok, midőn a házba vagy belőle kilépnek , az elnöki szék iránt meghajtják magukat, vagy inkább könnyedén intenek fejekkel. Ez alkalmakkor, valamint ha a ház egyik részéből másikba mennek, vagy szónoklatot tartanak, leveszik kalapjukat, mellyet más különben tetszésöktül függ fentartani vagy levenni. A folyamodványok átadása még nincs bevégezve , már félhatot ütött az óra — ez időben lép közönségesen a terembe a ministerelnök. Nézzük csak azon magas férfit, ki egyik kezét mellén keresztbe lévén , a másikat kék félkabátja zsebeibe rejtvén, gyorsan áthalad a teremen. Illedelmesen meghajtja magát a szóló iránt s a kincstári pad közepén foglal helyet, a belügyi státustitkár mellett. Vonásai gondot és kimerültséget mutatnak, mintha hivatala kötelességei már nappal eléggé foglalkoztatnák őt, a nélkül,hogy éji parlament-ülés fáradalmaira szüksége volna. Őt a legtöbb nő és sok férfi szép férfinak mondaná; vonásai rendesek, bőre fehér, haja szőke, öltözete sem pongyola sem piperés, hanem gentlemeni. Ki őt nem ismeri, gazdag kereskedőnek , birtokos gyámoknak vagy hírneves bankárnak tartaná; viseletében közelebb áll a magasabb polgári osztályhoz mint az aristocratiához. E férfi sir Robert Peel, Anglia ministerelnöke. Igen, irte ül a hatalmas statusférfi, s nem kerülhetjük el , hogy őt szigorún szemügyre ne vegyük. () testileg nem különbözik közönséges emberektől, sem óriás sem törpe, s a tisztes baronetnek sem arczában sem szemeiben nem olvasható a mély status-mesterség. A nyájas végtelenre terjedt észrevételeimet pro coronide egy élő példával zárhassam be. Harminczöt év előtt a szomszédságomban közbirtokosságban egy vagy 60 éves nemes embert ismertem, kinek takarékos feleségén kívül még egy házas fia s leánya volt, birtoka pedig egypár hold erdőből , vagy 28 hold szántóföldből s néhány hold rétből állott. A gazda és fia mint aféle köznemesek, szántottak, vetettek , boronáltak, trágyát, takarmányt, gabnát haza s vásárra hordtak , kaszáltak , ástak , véstek , faragtak, ültettek, kapáltak stb; az öreg asszony varrt, font, vajat, étkeket főzött, kis kertben dolgozott, majorsággal foglalkozott stb.; a leány és menyecske közösen vizet, fát a konyhára, füvet a teheneknek hordtak, fejtek , mostak, serívéseket etettek, hizlaltak, kapáltak stb., s ezenfölül majd a férfiaknak gyűjtéskor, hordáskor, trágyahintéskor, majd az öreg asszonynak egyben másban segítségül voltak; s e család becsületesen élt, sorsához illőleg ruházkodott s szükséget soha nem ismert, hanem inkább még egy kis fölösleg apró pénze is volt mindig. 1912ben a fiúnak az egész család végtelen örömére egy fia született, s ennél több gyermekkel nem is ajándékozd meg őt hitvese. Az egész család nagy örömmel s egyhangúlag condlamált : a Józsikából embert csináljunk! S úgyis jön, mert iskolába küldetek s 1834ben végezvén iskoláit, mint „urfi“ haza jött, nemsokára esküdté, azután pedig szolgabiró lön. Egyetlen nénje még 1815, öreg atyja és anyja 1822 és 25 között, édes atyja pedig és anyja 1829 és 32 között elhaltak s ő egyedüli ura s tulajdonosává lett az egész kis birtoknak. Mint szakó nyomban levonta az atyai egyszerű lakot, csinosabb , négy szobából , pinczéből, éléstárból s többül álló lakot épilete. Most megházasodott, egy úri kisasszonyt vevén el nőül, kiről a világ azt hirlelé , hogy 60 ezeret hozand magával ; de szülei napról napra mélyebben verék magukat adósságba, s épen akkor haltak el, midőn az adósság — 60 ezer hozomány helyett — 60 ezerre szaporodott, s igy az egész hozomány vagy 5 ezer váltóra leolvadván , vele csak nagy bajjal a házépítés s bútorozásra tett adósságot fizetheték le. Most Józsika „tens ur“ a szolgabiróságból is kimaradt s egyedül csekély birtoka jövedelmére szorulván, természetesen nem élhetett meg, hanem lassan lassan szükségei pótlására vagy 5 ezer váltót törvényes kamatra fölszedegetett; de ez még mind kevés volt, mert élnie kelle , a jövedelem pedig minden évben kevés volt. Kért, keresett tehát több pénzt is, de nem kapott. A szükségek nyakára nőttek s 2 vagy lőholdat tevő földét zálogosná el, de csakhamar tapasztalt, miszerint se magának, se családjának, se cselédeinek nem lesz kenyere, ha földeit más használandja, s további elzálogosítástól elállván uzsorás pénzzel kezde magán segitni. Most sok gondba merülve idő előtt őszül, s húval tölt fővel keresgél uzsorára pénzt, de még igy sem kap, két kis ártatlanal pedig mégis „urfi“ és „kisasszony !*‘ Mi lesz belőlük ma holnap ? csak a jó Isten tudja ! Én többször megfordulok elő ur házánál s tapasztalom , hogy a „tens ur“ szomorúan pipál, jár két gazdasága körül, a ,,tens asszony“ pedig kaperát köt,fűz, újságot olvas stb., a cselédnek keveset parancsol, mert szegényke semmihez sem ért, tehát nem parancsolhat. Láttam a háznál egy kis, 35 vftos szolgálót, ki egyúttal más is, szobaleány is , dajka is, mert gyermekekre vigyáz, asztalt térit, az asztalnál szolgál, a „teni asszonyt“ öltözteti; láttam egy erős 50, egy más 70 vftos félszakácsné forma szolgálót, két 80 ftos bérest, kik a gazdaságot folytatják, s egy 85 vftos kocsist, ki a „tens urat s asszonyt“ egy kis kocsiban ide oda hordozza, néha boronát, gabnát, fát hord, vagy vásárra gabnát — ha van eladó — visz stb. Én szorosan fölszámítottam a cselédség bérét, s azt találtam : ha mindjárt Párisból hozzuk is e kis birtokra Frankhon leghíresebb occonomusát, még sem lesz képes abból többet bevenni — értem : tetemes beruházás nélkül ön,mnt mi e cselédség fizetésére, gazdasági szerek, épületek fentartására szükséges; -- s igy a „tens urnak, asszonynak, urfinak s kisasszonynak, csak egy fillérke sem maradván, mindig kölcsönből kell élniök. S kérdem már most: ki adhatna elő urnak kölcsönt ? Ki köteles mindörökön más embert úri módon tartani? S ha adna valaki neki kölcsönt, valljon ítéletnap előtt lefizethetné-e adósságát? Miért panaszkodunk tehát hitelhiány ellen? Miért nem ismerjük el, hogy a honoratiorok szaporodása okozza az uzsoráskodást leginkább? Nem így állanak e kisebb nagyobb különbséggel legtöbb honoratioraink? A jó „tensor“ honoratiorságból ki vagy lelépni teljességgel nem akar, élnie pedig kellvén, valljon mit csináljon? Nem kell e uzsorás pénzt fölszedegetnie, ha kap, miután törvényes kamatra neki okosan csakugyan senki nem adhat? Végül kérdem : mi szüli ez úri háznál a szükséget s igy uzsorás pénzzel szorulást? Közvetlen mindenden esetre a csekély birtok s jövedelem , de közvetve csakugyan a honoratiorság, mert lám a „tens ur“ atyja s anyja még szükséget sem szenvedtek, annál kevesbbé szorultak uzsorás pénzre. Ha a „tens ur“ atyja s anyja soha nem dolgoznak , hanem sorsukhoz illőleg csak esznek isznak, jövedelmeikkel talán mégis kijöverdeztek , mert kevésre volt szükségük, ha pedig hanyag élet mellett egy kissé kurtán jőnek ki, csak csekély kölcsönre szorulnak, mert életökmódja, ruházatuk egyszerű volt, a csekély kölcsönt az aránylag szép birtok mellett pedig mindenütt megkapták volna ; de most a „tens urnál“ semmi fölösleg nincs, ő maga, a tens asszony, az urfi, a kisasszony, — sőt még a kis szolgáló is, miután csak ezek szolgálatára van rendelve, mire az elhalt szülők nem szorultak, mert maguk szolgáltak maguknak — úgyszólván mit sem dolgoznak, érdemelnek,ruházatuk pedig tízszerte drágább, tizszerte többször elvásik s megújul, az élet tizszerte pazarabb, mert reggelire kávé , ebédre legalább négy, estékre 3 tál étel, gyakran pecsenye, egy kis asztali borocska stb. kell , ezenfelül néha még vendég is meglepi őket, és igy teljességgel meg nem élhetni , mert a föld nem szaporodott, nőtt, hanem az 1200 öles hold most is csak akkora, most is csak 10—12 kereszt búzát terem mint atyja idejében, a költség pedig tízszer akkora. Minél inkább szaporodnak tehát honoratioraink, annál többen keresnek kölcsönt, következőleg a pénznek is, ugyanazon mennyisége mellett annál inkább kell drágulnia, az uzsoráskodás pedig nem egyéb mint pénzdrágaság. Ha polgári s vallási törvényeink bizonyos száztéli kamatról soha csak egy szóval sem rendelkeznek, a száztéli nagyobb bért soha uzsorának, hanem csak pénzdrágaságnak nevezendjük, ezt pedig a honoratiorok drágítják leginkább. Ez az én nézetem az uzsoráskodásról , s szeretném ha valaki az ellenkezőről meggyőzne. A fönebbi „tensor“ gyakran panaszkodott nekem nyomom helyzetéről, s miután egykor azt találom neki mondani: „kár, hogy barátom uram tens úrrá lett; ha az marad , mi édes atyja volt, milly derékfi s gazdag ember volna most a faluban !“ megharagudott rám, s azóta soha sem jő össze velem. Kat J. for.; a szent-Gotthárdi templom ujonani építésére s a kastély kiigazítására költött 12,000 for.; a wimpassingi Minoritáknak 10,000 for.; szent Ágoston rendebeli kis-martoni apáczáknak 10,000.; a Jézus társaságabeli atyák kőszegi telepélye alapjául letőn 50,000 forintot, későbben ugyanazon telepély jegyajándéka öregbítéséül 10,000 for.; a győri táptársulat használatául szerzendő lakra 4700 for.; a győri bástyázatra 16,000 forintot költött, a keszői várt meguyittatta, a rákosi kastélylakot pedig alapkövön kezdve állította föl, s 1695 kiböjtelő fákán hajlott érdemkoszorus fővel koporsóba. Gróf Kollonics Leopold, kit 1631ben Komáromban születettet Pázmán Péter bibornok keresztelt vala. Mint máltai lovag védvén Candia városát, miután főleg hősi bátorsága szerzett a törökön dicső diadalmat, legott Málta várnagyává rendeltetett, honnan két év múlva viszszatérvén, Ausztriában maylbergi, Csehországban egri várak kormányán dicsőséggel főnöklött. Azonban , magasabb szellem ihletésére elbúcsúzván a fegyverzeteitől, s a papi hivatalt választván életirányául, Széchenyi György által, kinek utódja jön, egyházi rendbe avattatott. 1668-ban nyitrai, 1679-ben pedig Ausztriában neustadi püspökké nevezte Nagy Leopold császár, hol egyszersmind a magyar kamara elnöki tisztét viselé, miről azonban csakhamar leköszönt. Midőn Pécsben 1679ben a mirigy halál bizlongana, 1683- ban pedig ugyanazon várost a török ostromolna, lelkipásztori segélylyel, intéseivel, bölcs tanácsaival az apostoli főpapnak szinte úgy, mint a legügyesb hadvezérnek koszorúját méltán fűzte a hála homlokára. Jövőben a győri megyének adaték főpapjául, s miután XL Innocent pápa őt, a bibornokok sorába 1686 ki szent Mihály havaskán iktatta, Pécsben a tapsoló nép ünnepélyes örömkiáltási között magától a császártól tiszteltetett meg bibornoki 368 férfi, kinek tekintete ajánló levélül szól — ez minden, mit róla mondhatni. Illy férfit keresnénk föl valamelly postakocsin vagy hajó födezetén , hogy mit közben vele mulassunk , s előre meggyőződve volnánk, hogy barátságosan előzend meg. (Folyt. küv.) A győri litusánszék koronkénti történetének vázlata. (Folytatás). Széchenyi György VI. 1592ben született. 1644- dik óta a pécsi, 1648. óta a veszprémi egyházat igen jelesen kormányozván , 1658ban a győri püspökszékre helyeztetett, hol egyszersmind a királyi kanczellári tisztben is kitünőleg hivataloskodott. Nagy Leopold császár- s királytól a kalocsai érsekségre 1668ban emeltetvén, megtartja e mellett a győri megye vezérletét, mellyel 1685 ben csak esztergomi érsekké magasztaltatásakor hagyott föl. E magasztos erényei, s a haza szükségei és az egyház s emberiség szent czéljai iránt kiapadhatlan bőkezüségi főpapot hirdetik a jámbor adományok, alapítványok s hagyományok, mellyek négy és fél millió forinton fülül rúgnak. Kitűzötten a győri megye hasznát érdeklő adakozásai: A székesegyház megújítására költött 25,000 for.; alapítványul a győri nevendékpapháznak 25 for. ; a Jézus-társaságbeli győri telepélynek (collegium) 50,000 for., ennek laképületeire már 20,000 forintot költvén; a győri táptársulatra (Convictus) 33000 for.; a győri kórgyámházra (Hospitale) 5000 for.; az éneklők és oltárnokoknak 18,000 fr.; Matkovics-féle növendékre 5000 for.; a győri német kórházra 10,000 for.; a szombathelyi társas káptalani egyházra és a kastélylakra költött 10,000 for.; fogadások) szent misékre (sacra votiva) a szombathelyi káptalannak 12,000 for.; a vasvári Dominikánusoknak 10,000