Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)
1845-01-26 / 15. szám
helyhez tetjük. És ha az eddig meg előttünk senki által fel nem fedeztetett, annak valóban okai nem mi vagyunk. A napnál világosabbak ezen rendszernek eredményei. Áltarok a Smithianismus a mi visszautasíthatlan meggyőződésünk szerint tökéletesen megszűnt élni! TÖRTÉNI HATÓSÁGI TUDÓSITÁSOK. Borsodból. jan.13. Az uj év itt van ismert örömivel s fájdalmival; jövője titkokat rejt, mellyek leplező fátyoléhoz mi óvatlanok nyúlni csak remegve merünk. Borsod politikai egén ez uj évvel uj korszak nyílik; s ha gyújtó villámok és siketitő menydörgések kíséretében jelenendik-e meg, biztosan nem állíthatjuk; de mivel megyei politikánkban egy borult s vészes fellegeket rejtő jövő tényezői, mint ugyanannyi előkészületek statusquo-nk felforgatásához nem hiányzanak, tőle méltán remeghetünk. Borsod megye eddig, az úgynevezett nemzeti haladás ha nem zászlóvivőjének is, de mindenesetre előharczosának tekintő magát, s kiváltó vallásos kérdések tárgyalásában országos hangadó volt, megismertetésével tehát az itteni politikai s vallásos hangulatnak, a körötte működő titkos és nyilvános ragonyoknak, valamint azon iránynak, mellyet a vallásos s politikai ügyek tárgyalása kifejt,— sem az országra, sem az olvasókra nem vélünk háladatlan áldozatot°hozni, ha időről időre, a tárgyak igényletei szerint, tudósítást teendőnk közzé.*) Jan. Eke politikai naptárunkban nagy nap volt. Már az ezt megelőző 8kán díszes bandérium s fényes küldöttség vonult ki a szomszédosóczára meghalt főispáni helyettes s korona-őr ő méltóságát, ki még azon nap számos kísérettel a nép százai örömhangjától tiszteltetve szállott meg megyeházunknál, s fogadá a megye s egyéb testületek tisztelgéseit. — Másnap csak hamar megtelelt tanácskozási nagy teremünk, és dörgő éljenek közt jelentek meg volt követeink. Főispáni helyettesünk az öröm s üdvözlet hasonló kitörései közt foglalá el székét, ki miután rövid, alkalomhoz mért beszéddel üdvezlette a nagy számú megyei rendeket, felkelének a volt követek, s az ismert ősz követ elkezdő olvasni közös követi jelentésüket. De mi foglaltatott abban? kérdik talán tiszt, olvasóim. — E terhes munkától kegyesen feloldoztatandom, ha megmondom, miként ez legalább is 13 sűrűen összekrtvet tett, s nagy részint az alsóház philippikája lenni akart; össze volt abban szedve mindaz, mit az öreg ur politikai hosszú pályáján nevezeteset tanult, gondolt és mondott. Ott voltak: a jezsuita philologia, Tik Gergely; ott a hierarchia volt, hogy a protestantismusnak elve a plus ultra; **) hogy a clerus mennyire elszámolta magát, midőn a vegyes házasságok szeretetbontó kérdését fölvetette; hogy az átmeneti szabadság a catholikusok részére kivitt győzelem. Legkülönösb tárgyszeretettel olvasá még is azon részt, melly a hírneves borsodi indítványnak keresztelt papi jószágok elvételéről szólott. És a teremben is sir csend jön ennek hallattára; maga ezen indítvány egykori felvetője is egy nagy füllé átalakultnak látszott, hogy a legkisebb hangot se szalaszthassa el. És hallók a tárgyaltatás minden stádiumát, a clerus java melletti harmadnapos élethalál küzdelmét, mellynek e jelentés következtében is az lett vége: „hogy alszik az most, és aludni is fog még sok időkig; de fel fog költezni országgyűlésről országgyűlésre! s ha a kezdemény dicsősége e pontban Borsodé *** 43), a kivitel diadala az egész honőlrend.“ Fájlalva emlité továbbá az ezredévek óta nyomorgatott héber nemzet sorsát, f) — Kifáradt végre az öreg ur leghőbb tisztelőinek figyelme is a hosszas hallgatásban; s áhítattal tekintünk mindnyájan megkiméltetésünkért a tisztelt urra s a még előtte fekvő számos ívekre; de lelkünkből megbocsátánk neki, mert láttuk, hogy politikai léte haláltusáját küzd, pedig a pislogó mécs is magasra lobban elaltában. És hiedelmünkben nem csalatánk, mert e végjelentés s követi igazolás, csakugyan egyszersmind politikai hattyúdal volt, a tisztelt volt követ úrtól azon érdekes önméltánylással bezárva, miként szerencsésnek tartja magát mint e megye követe azon öntudatra, hogy a magyarnak 800 év óta ő irta az első magyar törvényt. — És jön újra viharos éljenzés, úgy az olvasó s politikai élettől búcsút vevő, mint a szónoklandó másod követ részére. Mindenek szemei másod követ ur felé irányultak most, ki is azonnal szót emele. És hallánk beszédet, felpiperézve a szónoklati szabály minden kellékeivel, melly a lelket elragadja, érzeményeinknek szárnyakat tűz, a vért felpezsdíti, majd vágyakat ébreszt, és reményeket öl, majd szenvedélyeinknek hizeleg, s a kétség kínaival gyötör. Egy dús forrás volt az, minek kiapadhatlan ömlését vágygyal tekintek ; egy roppant virággal hímzett mező volt az, mellyben bárhová tekinténk , a legkecsesb színű virágok kínálkozának. És szent áhítattal függött a roppant publicum szónok ur ajkain, mint Ázsia milliói kényuruk korlátlan akaratán, nem merve megcsörgetni a lebékázó lánczot sem. Mi a kitűnő előtt meghajtunk; a jeleset tiszteljük, s méltányolni tudjuk is, akarjuk is. Vegye azért szónok úr csekély méltányló szavunkat annak megismerésével, mikint e beszéde a legjelesbek egyike volt mindazoknak, mellyeket olvastunk , vagy hallani szerencsénk volt. S midőn ennyit mondottunk a szónoklat külhéjáról, lássuk annak béltartalmát. — Szónokunk beszédét avval kezdő, hogy társának követjelentése, érdemek közt őszbeborult fejeként, mintegy fehér zászló, békét hirdetett; de az ő beszéde ilyen nem leend,és mit mondott, annak megfelelt. Szemle alá véve először a négy utóbbi országgyűlést, azok hivattatását s működését, s ezen induló pontból kieredve határozó meg a múltnak teendőit, mellyek közé a haladási eszmék életbe léptetését sorolá. Mind igaz. De hogy ezen eszmék életbe léptetésének akárki is öldöklő kezekkel állotta volna útját, s ezért azt egy miveltségi, nemi, s állásponti tekintetben vegyes közönség előtt a megvettetés legocsmányabb pelengéjére állítani, igazságtalannak hirdetni, sat. — ezt mind csak az mondhatta, kinek az o.gyűlés végidőszakában történt kifakadásait igazolnia kötelessége volt.Nem,nem béke hírdeztetett e szavakban, hanem a szenvedély izgattatott, s a felbujtási és lázitási szellem futotta minden betűjét keresztül. A jelenlevők chinai ámulattal fogadák e kitörő igaztalanságokat; mert az ő mekkájok most szónok alaka volt, melly felé titkos áhítattal fordulónak, s mézburokban előadott állításai alaptalanságára izgatott kedélylyel figyelni vagy nem valónak képesek; vagy ha igen, észrevételeiket közbevetni nem valónak elég erősek a mindenhatóvá alakultnak látszott közvélemény ellenében és igy sikerült szónoknak minden észrevétel nélkül úgy mutatni be a kormányt, melly propositjaival reményeket vesztett; s mint illyenhez következéskép bizalmunk sem lehet. Ezt ő ereje végfogytáig ostromolni fogja. — Az országgyűlés eredménytelensége második okának az aristocratiát állítá kivételt tevén mégis főspáni helyettesünkre, annak jelenlevő testvérére, s az ismert felsőházi liberálisokra. A többit egyetemben olly fekete színben festette le, miilyent csak dús képzelő ereje nyújthatott. Mi népsöpredékről hallók őt szólani, nem főrendekről. Mi olly bűn s gyengeség—statisticát láttunk előadva, melly talán egy megyei börtönnek se válnék szégyenére! S mi legkülönösb, vétkül tulajdonittatik nekik, hogy még e bűnökben is nagyok, kitűnők lenni nem tudtak. *4) Szólott csőd alatti huszasos mágnásokról, honárulókról, hazaszeretet nélkülözőkről. — Lerontó evvel szónok azon kegyeleti és tiszteleti fénykort, melly a hon főrendéit,mint a törvényhozás elkerülhetlenül szükséges tényzőit eddig körülvevő, csak tágitá a két házat elválasztó űrt; s szétszaggatni törekedett a kölcsönös bizalom azon lánczát, melly több kérdésekben őket összetartó. — Harmadik oka az országgyűlés meddőségének szerinte: a clerus. A clerus? fölkiáltanak talán, tiszt, olvasóim. Igen szónokunk szerint az— De már ezt megmutatni csak egy képzelet s szavakban úgy mint gyűlöletben egyiránt dús szónoknak sikerülhetett, egy nem kevésbé elfogult, mint előítéletes közönség előtt. Mert hogy e közönség azon lisztes tagjai, kik elmélkedni szoktak, szónokunk azon állításait, miként a cerűs rész hazafi, hogy a törvényhozás teremében, mint Anglia alsóházában, legfölebb imádkozhatik, de a törvényhozásba sehol be nem foly, következéskép honi törvényhozásunk tereméből is kiutasítandó — elhinnék, s őszintén mondottnak vélnék, nem hisszük. A clerus hazafiságának védelemre nincs szüksége; tények tesznek arról bizonyságot, nem czifra szavak. De hogy egy olly egyén, ki a német tartományokat, Frankhont s Angliát szemlélődve bevándorolta, s amott a nevelési rendszert, Frankhonban a szabadságot, s Angliában a társadalmi állást csodálta, s erről két kötetnyi könyvet irt, hogy egy illy egyén nem tudná, vagy legalább hallotta volna, mint foly be Anglia magas clerusa annak törvényhozásába, mint látó el csak imént Báden s egyéb német tartományok püspökeit s káptalanai képviselőit törvényalkotói házában szavazattal — hacsak önmagunkat ámítani nem akarjuk, lehetetlen elhinnünk. *■*) Avagy épen a szenvedély és elfogultság gőzkörében tűnt fel ott is minden szónok előtt, s ha ki ezeken keresztül mást lát, és mást hall, mint mi valóságban létezik, rajta nem csudálkozhatunk. Azért tőlünk bátran örülhet az öntudatnak, miként ő volt első, ki a derűst a törvényhozás tereméből kiutasító; ezen örömben azonban ne higgye, hogy résztvegyen azon magyar, ki alkotmányának paizsában lelte föl eddig jóléte palládiumát; mert ez olly sarkköve alkotmányos létünknek, melly ha megmozditatik, leomlandik társadalmi szerkezetünk épülete, maga alá temetve valamint az egyik, úgy másik kiváltságolt rendet. — Elősorold ezután teendőinket, s azon politikai pontokat, mellyek kivitelén működni, s erőit öszpontositani kell a haladó pártnak; illy pontok szerinte a városok s szabad kerületek ügye, képviseleti rendszer behozatala s az, hogy igy közérdekbe vonva minden működő erőket, hatalmasan emelhesse föl majdan az alsóház szavát már mint a nemzet képviselője, s nem mint néhány százak bizományosa, és a nemzet lelkesült közszavas követelése előtt meghajland a felsőtábla s királyi trón. Minek kivitelére szerinte szükséges, hogy a haladó párt magát solidarisálja, organisálja. *6)S ez mind olly epés kifakadások kíséretében, s a törvényhozás ama két felsőbbi tényezőinek porba hurczolásával, és a hallgatóság ellenökszuditásával szavazatott el, minek érdemszerinti megrovására tollunk elég erős kifejezést nem talál. Szónok úr! mi akarjuk hinni, hogy ön hona boldogságának jövőjét szívén viseli, s épen ennek érdekében szabadjon kérdenünk: ha eszélyes-e egy érdekben széttépett, nyelvtekintetben külön ágakra oszlott, értékben fogyatkozott, a nemzetiség góczában nem öszpontosított népnek azon összetartó lánczszemeit kettétörni, mellyek hosszú idők során tarták fel azt a végső bukás haláltusája közt veszélyesen tenne-é az, ki haladni akarván, látja, hogy lépteit egyedül felsőbbi erők magához kapcsolásával teheti, s midőn elsietett léptei a nyaktörő salto mortaletól visszatartatnak, a gúny s rágalom nyilaival támadná meg azokat, kiknek közremunkálásával lehelé eddigi lépteit, teheti mulhatlanul az ennek utániakat? Illik-e, szabad-e a hivatalnokok nagy részét hivatalos rablóknak nevezni? *7) Uram ments meg az olly politikustól, ki csak szive meleg gőzén ereszti keresztül eszméit és az eszély higgadt javaslatit kerüli! — És a beszéd végével jön újra menydörgő éljenzés s huzamos tapsvihar. — A Bliek nevében főjegyzőnk válaszolt, országgyűlési eljárásukkal való megelégedésünket nyilvánítván. Fölkelt most egy kir. tanácsos, ki miután a volt országgyűlés terméketlenségének okait fejtegetvén, annak jobbikét önmagunkban, a municipiumok habozásában, elhatározatSzerk. *) Köszönettel fogadjuk. Szerk. **) Alig hisszük, hogy ezért köszönetet szavazzanak, keresztény hitsorsosi szónok urnak; mert a plus ultra elve, nemcsak hogy vallási elv nem lehet, sőt megsemmisitője minden vallásnak, s mint illyen, vallásra alkalmazva, a legveszélyesebb anarchicus elv a polgári társaságban. Ezen elv, némelly németországi eszelős agyában foganzott, s jelenleg leginkább ►Sveicz szedi keserű gyümölcseit, mig a német a sajtó egy részét annyira elocsmányítja, hogy a józanabb protestánsok is undorral fordulnak el tőle. Valóban azon ember, ki ez elvet vallásra alkalmazókig ki meri mondani, roszul vetett számot mind lelki ismeretével mind polgári kötelességével. — A themara azonban lesz alkalmunk bővebben visszatérni, it , Szerk. **) pedig ollyan dicsősség, millyen florostratéok Diana templomának romjai felett. — E tárgyra nézve saját nézeteinket, illetőleg, utasítjuk olvasóikat lapjaink Odile számában külföldi íőozik- Kunkre. Szerk .) Al‘ ‘‘Ibis,szüle, hogy e zaklatott nemzet nem üres'és dekliklékfalí,n 'sol,ajásai keble táját szerfelett ér43) Angliában van egy neme a yug-politicu,soknak, kiket sem a tory, sem a whig párt nem ismer magáénak, s kiket mind kettő „Kill’ em and cat ’em politicians“ (öld meg fald meg őket politicusok) gúnynévvel illet, s kiknek harsány szavukra egyedül a tudatlan népsöpredék bámul r átott szájjal; és csak egyedül ezek azok, kiktől a szónok ur által mondott elvek hirdeteinek.—Mi szivünkből sajnáljuk szónokiiak szép tehetségeit, hogy azokat illy ronda eszmékkel fertőzteti, s a helyett, hogy a józan ellenzék soraiban vívna, azok közé sülyedt, kiket lapjaink 2dik számában „Bűnlajstromainkba jegyzettünk fel. De sajnáljuk más részről Borsodmegyének is politicai kiskorúságát, s azon szomorú tényt, hogy illy éretlenül kaczérkodó szónoklatok ellenében, nincs egyén kebelében, ki komoly szót emelt volna. Szerk. *5) Általán véve Európában több valódi gyakorlatialkotmánynyal biró monarchiát ismerünk, hol a papság a törvényhozásba befoly, mint ahol nem. E tárgyról azonban még bővebben is fogunk szólani. Szerk. #1’) álljon fognak-e figyelemre s követésre találni.a lapjaink 12. száma főczikkében mondottuk ! Szerk. *7) Ezt hajlandóbbak vagyunk politicai kiskorúságból mint roszaságból eredt rágalomnak tulajdonítani. 58