Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)

1845-01-26 / 15. szám

helyhez te­tjük. És ha az eddig­ meg­ előttünk senki ál­tal fel nem fedeztetett, annak valóban okai nem mi va­gyunk. A napnál világosabbak ezen rendszernek ered­ményei. Áltarok a Smithianismus a mi visszautasíthat­­lan meggyőződésünk szerint tökéletesen megszűnt élni! TÖRTÉ­NI HATÓSÁGI TU­DÓSITÁSOK. Borsodból. jan.13. Az uj év itt van ismert örömivel s fájdalmival; jövője titkokat rejt, mellyek leplező fátyoléhoz mi óvatlanok nyúlni csak remegve merünk. Borsod politikai egén ez uj évvel uj korszak nyílik; s ha gyújtó villámok és siketitő menydörgések kíséretében jelenendik-e meg, biztosan nem állíthatjuk; de mivel megyei politikánkban egy borult s vészes felle­geket rejtő jövő tényezői, mint ugyanannyi előkészüle­tek statusquo-nk felforgatásához nem hiányzanak,­­ tőle méltán remeghetünk. Borsod megye eddig, az úgy­nevezett nemzeti haladás ha nem zászlóvivőjének is, de mindenesetre előharczosának tekintő magát, s ki­váltó vallásos kérdések tárgyalásában országos hang­adó volt, megismertetésével tehát az itteni politikai s vallásos hangulatnak, a körötte működő titkos és nyil­vános ragonyoknak, valamint azon iránynak, mellyet a vallásos s politikai ügyek tárgyalása kifejt,— sem az országra, sem az olvasókra nem vélünk háladatlan áldozatot°hozni, ha időről időre, a tárgyak igényletei szerint, tudósítást teendőnk közzé.*) Jan. Eke politikai naptárunkban nagy nap volt. Már az ezt megelőző 8kán díszes bandérium s fényes küldöttség vonult ki a szomszéd­osóczára meghalt főispáni helyettes s korona-őr ő méltóságát, ki még azon nap számos kísérettel a nép százai örömhangjától tiszteltetve szállott meg megyeházunknál, s fogadá a megye s egyéb testületek tisztelgéseit. — Másnap csak hamar megtelelt tanácskozási nagy teremünk, és dörgő éljenek közt jelentek meg volt követeink. Fő­ispáni helyettesünk az öröm s üdvözlet hasonló kitörései közt foglalá el székét, ki miután rövid, alkalomhoz mért beszéddel ü­dvezlette a nagy számú megyei ren­deket, felkelének a volt követek, s az ismert ősz követ elkezdő olvasni közös követi jelentésüket. De mi fog­laltatott abban? kérdik talán tiszt, olvasóim. — E terhes munkától kegyesen feloldoztatandom, ha megmondom, miként ez legalább is 13 sűrűen összekrt­­vet tett, s nagy részint az alsóház philippikája lenni akart; össze volt abban szedve mind­az, mit az öreg ur politikai hosszú pályáján nevezeteset tanult, gondolt és mondott. Ott voltak: a jezsuita philologia, Tik Gergely; ott a hierarchia v­olt, hogy a protestantismusnak elve a plus ultra; **) hogy a clerus mennyire elszámolta magát, midőn a vegyes házasságok szeretetbontó kérdését fölvetette; hogy az átmeneti szabadság a catholikusok részére kivitt győzelem. Legkülönösb tárgyszeretettel olvasá még is azon részt, melly a hírneves borsodi indítványnak keresztelt papi jószágok elvételéről szólott. És a teremben is sir­ csend jön ennek hallattára; maga ezen indítvány egykori felvetője is egy nagy füllé átalakultnak látszott, hogy a legkisebb hangot se sza­­laszthassa el. És hallók a tárgyaltatás minden stádiu­mát, a clerus java melletti harmadnapos élethalál küzdelmét, mellynek e jelentés következtében is az lett vége: „hogy alszik az most, és aludni is fog még sok időkig; de fel fog költezni országgyűlés­ről országgyűlésre! s ha a kezdemény dicsősége e pont­ban Borsodé *** 43), a kivitel diadala az egész honőlrend.“ Fájlalva emlité továbbá az ezredévek óta nyomorgatott héber nemzet sorsát, f) — Kifáradt végre az öreg ur leghőbb tisztelőinek figyelme is a hosszas hallgatás­ban; s áhítattal tekintünk mindnyájan megkiméltetésünk­ért a tisztelt urra s a még előtte fekvő számos ívekre; de lelkünkből megbocsátánk neki, mert láttuk, hogy politikai léte haláltusáját kü­zd, pedig a pislogó mécs is magasra lobban elaltában. És hiedelmünkben nem csalatánk, mert e végjelentés s követi igazolás, csak­ugyan egyszersmind politikai hattyúdal volt, a tisz­telt volt követ úrtól azon érdekes önméltánylással be­zárva, miként szerencsésnek tartja magát mint e me­gye követe azon öntudatra, hogy a magyarnak 800 év óta ő irta az első magyar törvényt. — És jön újra viharos éljenzés, úgy az olvasó s politikai élettől bú­csút vevő, mint a szónoklandó másod követ részére. Mindenek szemei másod követ ur felé irányultak most, ki is azonnal szót emele. És hallánk beszédet, felpiperézve a szónoklati szabály minden kellékeivel, melly a lelket elragadja, érzemény­einknek szárnyakat tűz, a vért felpezsdíti, majd vágyakat ébreszt, és re­ményeket öl, majd szenvedélyeinknek hizeleg, s a két­ség kínaival gyötör. Egy dús forrás volt az, minek ki­­apadhatlan ömlését vágygyal tekintek ; egy roppant virággal hímzett mező volt az, mellyben bárhová te­kinténk , a legkecsesb színű virágok kínálkozának. És szent áhítattal függött a roppant publicum szónok ur ajkain, mint Ázsia milliói kényuruk korlátlan akaratán, nem merve megcsörgetni a lebékázó lánczot sem. Mi a kitűnő előtt meghajtunk; a jeleset tiszteljük, s méltá­nyolni tudjuk is, akarjuk is. Vegye azért szónok úr csekély méltányló szavunkat annak megismerésével, mikint e beszéde a legjelesbek egyike volt mindazok­nak, mellyeket olvastunk , vagy hallani szerencsénk volt. S midőn ennyit mondottunk a szónoklat külhéjá­­ról, lássuk annak béltartalmát. — Szónokunk beszé­dét avval kezdő, hogy társának követjelentése, érde­mek közt őszbeborult fejeként, mintegy fehér zászló, békét hirdetett; de az ő beszéde il­yen nem leend,és mit mondott, annak megfelelt. Szemle alá véve elő­ször a négy utóbbi országgyűlést, azok hivattatását s működését, s ezen induló pontból kieredve határozó meg a múltnak teendőit, mellyek közé a haladási esz­mék életbe léptetését sorolá. Mind igaz. De hogy ezen eszmék életbe léptetésének akárki is öldöklő kezekkel állotta volna útját, s ezért azt egy mivelt­­ségi, nemi, s állásponti tekintetben vegyes közönség előtt a megvettetés legocsmányabb pelengéjére állí­tani, igazságtalannak hirdetni, sat. — ezt mind csak az mondhatta, kinek az o.gyűlés végidőszakában történt ki­­fakadásait igazolnia kötelessége volt.Nem,nem béke hír­­deztetett e szavakban, hanem a szenvedély izgattatott, s a felbujtási és lázitási szellem futotta minden betűjét keresztül. A jelenlevők chinai ámulattal fogadák e kitörő igaztalanságokat; mert az ő mekkájok most szónok alaka volt, melly felé titkos áhítattal fordulónak, s mézburokban előadott állításai alaptalanságára izgatott kedélylyel figyelni vagy nem valónak képesek; vagy ha igen, észrevételeiket közbevetni nem valónak elég erősek a mindenhatóvá alakultnak látszott közvéle­mény ellenében és igy sikerült szónoknak minden észrevétel nélkül úgy mutatni be a kormányt, melly propositjaival reményeket vesztett; s mint illyenhez következéskép bizalmunk sem lehet. Ezt ő ereje végfogytáig ostromolni fogja. — Az országgyűlés eredménytelensége második okának az aristocratiát állítá kivételt tevén mégis főspáni helyettesünkre, annak jelenlevő testvérére, s az ismert felsőházi li­berálisokra. A többit egyetemben olly fekete színben festette le, miilyent csak dús képzelő ereje nyújt­hatott. Mi népsöpredékről hallók őt szólani, nem fő­rendekről. Mi olly bűn s gyengeség—statisticát láttunk előadva, melly talán egy megyei börtönnek se válnék szégyenére! S mi legkülönösb, vétkül tulajdonittatik nekik, hogy még e bűnökben is nagyok, kitűnők lenni nem tudtak. *4) Szólott csőd alatti huszasos mágnások­ról, honárulókról, hazaszeretet nélkülözőkről. — Le­rontó evvel szónok azon kegyeleti és tiszteleti fénykort, melly a hon főrendéit,­mint a törvényhozás elkerülhet­­lenül szükséges tényzőit eddig körülvevő, csak tágitá a két házat elválasztó űrt; s szétszaggatni törekedett a kölcsönös bizalom azon lánczát, melly több kérdé­sekben őket összetartó. — Harmadik oka az ország­­gyűlés meddőségének szerinte: a clerus. A clerus? föl­­kiáltanak talán, tiszt, olvasóim. Igen szónokunk szerint az— De már ezt megmutatni csak egy képzelet s szavakban úgy mint gyűlöletben egyiránt dús szónok­nak sikerülhetett, egy nem kevésbé elfogult, mint elő­ítéletes közönség előtt. Mert hogy e közönség azon lisztes tagjai, kik elmélkedni szoktak, szónokunk azon állításait, miként a c­erűs rész hazafi, hogy a tör­vényhozás teremében, mint Anglia alsóházában, leg­­fölebb imádkozhatik, de a törvényhozásba sehol be nem foly, következéskép honi törvényhozásunk tereméből is kiutasítandó — elhinnék, s őszintén mondottnak vél­nék, nem hisszük. A clerus hazafiságának védelemre nincs szüksége; tények tesznek arról bizonyságot, nem czifra szavak. De hogy egy olly egyén, ki a német tartományokat, Frankhont s Angliát szemlélődve be­vándorolta, s amott a nevelési rendszert, Frankhon­ban a szabadságot, s Angliában a társadalmi állást csodálta, s erről két kötetnyi könyvet irt, hogy egy illy egyén nem tudná, vagy legalább hallotta volna, mint foly be Anglia magas clerusa annak törvényhozá­sába, mint látó el csak imént Báden s egyéb német tartományok püspökeit s káptalanai képviselőit törvény­­alkotói házában szavazattal — hacsak önmagunkat ámí­tani nem akarjuk, lehetetlen elhinnünk. *■*) Avagy épen a szenvedély és elfogultság gőzkörében tűnt fel ott is minden szónok előtt, s ha ki ezeken keresztül mást lát, és mást hall, mint mi valóságban létezik, rajta nem csudálkozhatunk. Azért tőlünk bátran örülhet az öntudatnak, miként ő volt első, ki a derűst a törvény­­hozás tereméből kiutasító; ezen örömben azonban ne higgye, hogy résztvegyen azon magyar, ki alkotmá­nyának paizsában lelte föl eddig jóléte palládiumát; mert ez olly sarkköve alkotmányos létünknek, melly ha megmozditatik, leomlandik társadalmi szerkezetünk épülete, maga alá temetve valamint az egyik, úgy má­sik kiváltságolt rendet. — Elősorold ezután teendőin­ket, s azon politikai pontokat, mellyek kivitelén mű­ködni, s erőit öszpontositani kell a haladó pártnak; illy pontok szerinte a városok s szabad kerületek ügye, kép­viseleti rendszer behozatala s a­z, hogy igy közérdek­be vonva minden működő erőket, hatalmasan emel­hesse föl majdan az alsóház szavát már mint a nem­zet képviselője, s nem mint néhány százak bizományosa, és a nemzet lelkesült közszava­s követelése előtt meghajland a felsőtábla s királyi trón. Minek kivitelére szerinte szükséges, hogy a haladó párt magát solidari­­sálja, organisálja. *6)S ez mind olly epés kifakadások kí­séretében, s a törvényhozás ama két felsőbbi tényezőinek porba hurczolásával, és a hallgatóság ellenökszuditásával szavazatott el, minek érdemszerinti megrovására tollunk elég erős kifejezést nem talál. Szónok úr! mi akarjuk hinni, hogy ön hona boldogságának jövőjét szívén viseli, s épen ennek érdekében szabadjon kérdenünk: ha eszé­­lyes-e egy érdekben széttépett, nyelvtekintetben kü­lön ágakra oszlott, értékben fogyatkozott, a nemzeti­ség góczában nem öszpontosított népnek azon össze­tartó lánczszemeit kettétörni, mellyek hosszú idők so­rán tarták fel azt a végső bukás haláltusája közt v­eszé­­lyesen tenne-é az, ki haladni akarván, látja, hogy lép­teit egyedül felsőbbi erők magához kapcsolásával te­heti, s midőn elsietett léptei a nyaktörő salto mortale­­tól visszatartatnak, a gúny s rágalom nyilaival tá­madná meg azokat, kiknek közremunkálásával lehelé eddigi lépteit, teheti mulhatlanul az ennek utánia­­kat? Illik-e, szabad-e a hivatalnokok nagy részét hivatalos rablóknak nevezni? *7) Uram ments meg az olly politikustól, ki csak szive meleg gőzén e­­reszti keresztül eszméit és az eszély higgadt javas­latit kerüli! — És a beszéd végével jön újra meny­­dörgő éljenzés s huzamos tapsvihar. — A Bliek ne­vében főjegyzőnk válaszolt, országgyűlési eljárásukkal való megelégedésünket nyilvánítván. Fölkelt most egy kir. tanácsos, ki miután a volt országgyűlés terméket­lenségének okait fejtegetvén, annak jobbikét­ önma­gunkban, a municipiumok habozásában, elhatározat­Szerk. *) Köszönettel fogadjuk. S­z­e­r­k. **) Alig hisszük, hogy ezért köszönetet szavazzanak, ke­resztény hitsorsosi szónok urnak; mert a plus ultra elve, nemcsak hogy vallási elv nem lehet, sőt meg­­semmisitője minden vallásnak, s mint illyen­, vallás­ra alkalmazva, a legveszélyesebb anarchicus elv a polgári társaságban. Ezen elv, némelly németországi eszelős agyában foganzott, s jelenleg leginkább ►Sveicz szedi keserű gyümölcseit, mig a német a sajtó egy részét annyira elocsmányí­tja, hogy a józanabb protestánsok is undorral fordulnak el tőle. Valóban azon ember, ki ez elvet vallásra alkalmazókig ki meri mondani, roszul vetett számot mind lelki ismeretével mind polgári kötelességével. — A the­­mara azonban lesz alkalmunk bővebben visszatérni, it , Sz­er­k. **) pedig ollyan dicsősség, millyen florostraté­­ok­ Diana templomának romjai felett. — E tárgyra nézve saját nézet­einket, illetőleg, utasítjuk olvasó­­i­kat lapjaink Odile számában­ külföldi íőozik- Kunkre. Szerk .) Al‘ ‘‘Ibis,szüle, hogy e zaklat­ott nemzet nem üres'és dekliklékfalí,n 'sol,aj­ásai keble táját szerfelett ér­43) Angliában van egy neme a y­ug-polit­icu,soknak, ki­ket sem a tory, sem a whig párt nem ismer ma­gáénak, s kiket mind kettő „Kill’ em and cat ’em politicians“ (öld meg fald meg őket poli­­ticusok) gúnynévvel illet, s kiknek harsány szavuk­ra egyedül a tudatlan népsöpredék bámul r át­ott száj­jal; és csak egyedül ezek azok, kiktől a szónok ur által mondott elvek hirdet­­­ei­nek.—Mi szivünk­ből sajnáljuk szónok­ii­­ak szép t­ehetségeit, hogy azokat illy ronda eszmékkel fertőzteti, s a helyett, hogy a józan ellenzék soraiban vívna, azok közé sü­lyedt, kiket lapjaink 2dik számában „Bűn­laj­stromainkba jegyzettünk fel. De sajnáljuk más részről Borsodmegyének is politicai kiskorúságát, s azon szomorú tényt, hogy illy éretlenül kacz­ér­­kodó szónoklatok ellenében, nincs egyén kebelében, ki komoly szót emelt volna. Szerk. *5) Általán véve Európában több valódi gyakorlat­i­­alkot­mánynyal biró monarchiát ismerünk, hol a pap­ság a törvényhozásba befoly, mint a­hol nem. E tárgy­ról azonban még bővebben is fogunk szólani. Szerk. #1’)­­ álljon fognak-e figyelemre s követésre találni.a lapjaink 12. száma főczikkében mondottuk ! Szerk. *7) Ezt hajlandóbbak vagyunk politicai kiskorúságból mint roszaságból eredt rágalomnak tulajdonítani. 58

Next