Nemzeti Ujság, 1845. január-június (40 évfolyam, 1-101. szám)

1845-01-28 / 16. szám

16. szám 1845. Harminczkilenczedik ev. kedd jan. 28. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél, Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint, a hivatalban. Megjelenik minden kedden , csütörtökön, pénteken és vasárnap egy egy iv. Alapító KUTSA 11 ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye. Tisztán írott czimeket kérünk, levelek a’ szerkesztőségnek czimzendők. Teljes számú példányokkal még szolgálhatunk. Előfizetési díj félévre postán és helyben borítékkal 0 forint, boríték nélkül há/hoz küldve 5 forint e. pénzben. TARTATOT!. Kraityarország és Erdély. Anyagi érdek II. Törvényi hatósági tintositások. Esztergomból (közgy. xis törvények, itt is pár nemes adózó, fő Is. int.) Szabolcsból (közgy. tisztujitás ulómozgalmai, felsőbb int.) Budapesti újdonságok. Vidéki hírek. Igazitások. Enpazemir. Budapesti Híradó. Erdélyi Híradó. Pesti űrlap. Kiikrtdd. Francziaország. ..Britannia. Hirdetések. wr A G VAR O R S Z ÁG én ERDÉLY. Pest, jan. 27. Anyagi érdek* II. A szellemi s anyagi kifejlődés elsőbbsége feletti vitatkozásoknál az eszméknek öszvezavarása azon bal felfogásból ered, hogy a nemzeti vagyonnak magas és kitűnő állása azon utak s viszonyoktól mérettetik, mik a honfiakat egyenkint gazdaggá vagy szegénnyé, miveltté vagy műveletlenné teszik; és a statusgazdálkodás — a státusvagyon eszméje nem vétetik szemügyre olly magasb szempontból, minélfogva épen az elsőrendű vagyonosságú nemzeteknél, a vállalatok nagyszerűsége lényegében fekvő állásnak kell más oldalról az egyéni pauperismust okvetlen felidézni. Ha az iparnak minél nagyobb mivolta, a vállalkozók minél határtalanabb szabad tevékenységében nyilvánul, és ha ez utósó ismét annál valószínűbbé teszi a nagy vagyonnak kevesebb kezekbeni felhalmozását, minél inkább meghágják a vállalkozók a silvers eredménynek legnagyobb phasisait, akkor már okvetlenül a leghatalmasb iparűző , és így a legnagyobb nemzeti vagyonnal elláttatott népeknél, legnagyobb számmal kell találkozni a proletariusoknak — annyira, hogy így a nemzeti vagyon minél arányosb egyéni felosztásának kérdése vagyis a kérdés, miszerint a minél nagyobb szám, minél nagyobb anyagi jóléttel bírjon — nem egyedül nem ugyanazonos a statusvagyon és a statusoeconomia kérdésével, sőt ép ellenkezőleg, egyenesen a szigorúan vett statusgazdálkodási feladatba ütköző kérdés. Ennélfogva tehát az sohasem is tartozhatik a statusgazdálkodás, a statusvagyon gyarapodásával megbízott felügyelőség tennivalóihoz, hanem egészen a politikai jogviszonyok felett őrködő karnak hivatásához. Itt a törvényhozás egészen különböző utakon áll hivatva súlyegyénbe hozni azon viszonyokat, mellyek a túlfeszített iparnak (gyáriparnak) csak kimaradhatlan következései. Ezen kérdésnek megfejtése felett könyveket lehetne sőt kellene írnunk. Mert ha a nemzeti vagyon — más nemzetet véve — túlsúlyt csak a gyáriparnak minél nagyobb emelkedése által nyerhet, már akkor azon intézmények, mik az ehez szükséges kezeket más nemzetgazdálkodási iparág, például a munkásnak becsületes élelmet nyújtó földmivelés felé irányozzák,s az illy intézmények mondjuk már azonnal a gyárak mozgalmát csökkentenék, annyira, miszerint az egyéni minél átalánosabbá tenni óhajtott jólétnek megszerzése, mint már felül érintők, egyenesen a nemzeti internationális vagyon, nemzeti erő, nemzeti hatalom tényezőjébe ütközik kétségtelenül. Ennélfogva tehát — hogy az ezúttal felfogott s feladatunkká kitűzött tárgyunkhoz visszatérjünk — a statusoeconomiai internationalis nemzeti vagyon gyarapításának kérdése, mindig különváló kérdésként mutatkozik, a nemzeti privát vagyon kérdésétől. Ez utósó a polgároknak más nemzetekkel hasonlítás nélkül felfogott, csak a benviszonyokhoz mért, és a lehető legnagyobb számnak lehető legnagyobb jóléte eszközlésének szempontjából tekintett állását ábrázolja; míg annak magasb politikai internationalis , jelentősége van , és a nemzetnek más nemzetek irányábani túlsúlyát, hatalmát s dicsőségét foglalja magában. Emez az egyes nemzet benéletének csendesb, békesb, kényelmes!), igazságost, a vagyon arányos felosztása s biztosi) után mindenki általi megszerezhetésnek kérdése; mig amaz a nemzetek egymás irányában politikai superioritások s túlsúlyok kérdése. Ezt mindkettőt együtt s egy működés által eszközleni akarni; politikai és statusoeconomiai téveszme—üres ábránd. A kettő közül választanotok, és előlegesen csak az egynek megszerzése felé kell működnötök uraim! Működnötök kell pedig szabály szerint; azaz: már első törvényhozási irányadástokban kell lepontositnotok az elveket s súlyokat, mik az egy vagy más czél felé kiváltkép vezetnek. Mi ugyan igen távol állunk azon félelemtől, miszerint Magyarhonban a túlfeszített gyáripar irányában( bár százados térfogások által is a berlinal—greeni vagy sadvelli*) nép-nyomott himlők kifejlendőnek s atalán fogva attól tartanánk, hogy honunkban a pauperismusnak ezen neme, a szegény bilit tenné szükségessé. Igen jól véljük mi azt egyébiránt is tudni, hogy Angelhonnak ebbeli állása a mi hazánkra teljességgel nem alkalmazható. De azt, mit felőbb a nemzeti vagyon eszméjére nézve világosításkép felhozunk, már csak annálfogva is véltük felidézendőnek, miszerint a honfiak figyelmetessé tétessenek a működések s akarásoknak azon nemére, mellynek teljességgel semmi elve, szabálya, vezér-iránya s kitűzött tiszta czélja nincsen, hanem egyedül a számos fenálló nemzetgazdálkodási theoriáknak meg nem értesztett s rendetlen modorban kikapkodott specialitásira vannak alapítva, — alapítva vannak jelesül azon hazafiak tanulságos utazásira, kik Bécstül Parisig vagy Londonig meg sem állanak, és igy e két honon kívül más ideáljuk a népélet, és status-vagyon felett nem is létezhetik, — ennélfogva tehát azon közvetített állásokat, mik az ipar s nemzeti vagyon irányában Albion s Magyarország közt állanak , tökéletesen megvetik. — Korán sem figyeltetik itt arra, hogy ezen állásokon mint közvetített fokokon a mi szegény honunknak előbb semhogy Angol vagy Frankhon politikai fényes nemzeti prosperitáshoz emelkedhetnék, menthetlenül s kérlelhetlenül keresztül kell mennie. Felidéztük tehát mi mindezt annálfogva, hogy a honfiakat azon habozó, bizonytalan s elvtelen akarásokra tennénk figyelmetessé, miknél fogva most nálunk a nemzetgazdálkodásba nyúló működések és sóvárgások átalán fogva csupa zavaros és tisztán fel nem ismert ingós határozatlan szökdelésekből állnak, a politikai utáni javítások által megszerezhető egyéni honprosperitás, és az internationális tekintetben vett nemzeti vagyon fényes emelkedésének eszközlése között. És ép e kettő már most az, mit mi tökéletesen különböző és teljességgel különvált utakon utóérendő s utóérhető czélt akarásnak tartunk, és azt hiszszük, hogy főleg az átalakulás terhes művével küzdő serdülő nemzeteknél — mennyire csak lehet — mindig tartózkodni kell olly kihívó s ingerlő intézkedésektől, mik a népeket, mellyekkel az intézkedő nemzet érintkezésekben él, ellenszenvre s politikai állása iránti féltékenységre gerjeszthetik. Ezen elvet szem előtt tartani annál szükséges is czélszerűbb is, minél bizonyosb, hogy vannak ugyan körülmények, mellyek közt csak például a védvámi provisio jogos is szükséges is; mindazonáltal czélszerű már máskint soha és semmiesetre nem lehet, mintha az illető nemzet viszonyos jogára figyelve, egyezkedés útján eszközöltetik. Ez olly megdönthetően igazság, melly egyiránt érvényes az elsőrendű iparűző nemzetek, mint a felledező népek irányában. Ez utósók irányában ép dr. Liszt az, ki ezen elvet egyenesen s világosan felállítja. Mi pedig az elsőrendű iparűző nemzeteket illeti: odamutatunk az északamerikai tarifális kérdésre, és csak legközelebb Frankhonnak a vágómarha iránti egyoldalú intézkedésire. — Mindez mit itt mondunk annál nagyobb mértékben érvényes azon működésekre nézve , mellyek egyenesen a tilalomrendszerek lényegét öltik magukra. Erre nézve azonban még érdemleg fogunk mi azonkívül is nyilatkozni, azt jegyezvén csak itt meg, hogy Colbert vagy Creccerra *) előbb, hogy a tilalomrendszerhez folyamodnának, nagy áldozatokkal édesgeték a hollandiai s angol munkásokat hónukba, és a gyártelepítvényeket jutalomdíjakkal serkenték. Mi maga idejében tökéletesen véljük azt bebizonyíthatni, hogy ép ezen utóló intézkedések szülték kiváltkép ama nagyszerű eredményeket, mellyekkel e két nagy ember a státusvagyon s iparemelés mezején olly fényes eredményekhez jutott. Megígértük döbbent számunkban, hogy a fonák kérdést t. i. szellemi állásra kell-e építeni az anyagi jólétet, vagy erre amazt a nép s egyszerű modorban fogjuk tárgyalni. Előbb azonban még egy álalános nézetet vélünk itt szükségesnek előre bocsátani. Világos, hogy ezen kérdésnek — szerintetek — egy közjogi oldala van, és egy iparanyagi. De bocsássátok meg, ha mi ezen helytelen szétválasztást döbbent számunkban érintett elvüinkhez képest ezúttal is teljességgel félrevetni tartjuk szükségesnek. Itt mi csak egy tételünket idézzük, egy tételünket t. i. mellyre még azon kívül is visszatérendünk, midőn a politikai stabilitásnak elvét fogjuk közel jövőben tárgyalni. A tétel ez: A nemzetek jelen politikai mozgalmuk által épen munkájuk s szorgalmuk sikerének biztosítása és állandóvá tétele után vágynak. Nem egyedül azért vágynak a népek, hogy politikai úton anyagi állást szerezhessenek, hanem azért mert a már megszerzett s megszerezendő élvezésében biztosíttatni kívánnak. Valamint hogy ismét nem csupán azért munkálnak anyagilag, hogy a politikai állásban részt vehessenek, hanem azért kívánnak abban részt venni, mert az által maguknak anyagi és szellemi állásukban a közjog ernyőzete alá helyzett állandóságot kívánnak szerezni. — Itt tehát már az anyagi s szellemi mozgalom egybefolyt —egyik a másikát nemzi, tartja s emeli. A szilárd közjogi állás ipart serkent; ez pedig szükségkép szilárd közjogi állást idéz. De itt már aztán ismét csak azon egyre nézve esedezünk figyelemért, miszerint ha az ipar kifejlődése viszonyos illynemű közjogi állást idéz és kivan, ez pedig ismét iparhoz visz, akkor itt már mindkét oldalról az elmélettől egyiránt s teljességgel nem bontakozhatunk; egyéb ha, valóban, gondolkozás nélkül kívánnánk működni s gondolkozni —■ mire mai világban azonkívül is sok oldalról igen nagy hajlam mutatkozik. Térjünk ezek után át az egyéniségeknek polgári birtokaiban nyilvánuló statusvagyon és statusprosperitás megszerzésére szolgálható tekintetekre, — az elvek s tekintetekre, miknél egyéb azonkívül sem állhat képzelgő tehetségünk előtt, midőn a szellemi s anyagi jóvok elsőbbsége feletti üres vitának mezején hősködünk. Erről azonban jövő számunkban, TÖRVÉNYHATÓSÁGI TUDÓSÍTÁSOK. Esztergomból.F.c. jan. 2-én tartó megyénk alispán elnöklet alatt rendkívüli közgyűlését az uj törvények kihirdetésére. Ünnepélyt nagyobbszerűt remény lettünk. A kellő figyelemmel hallgatott felolvasást csak a közmunkák szabályozásánál szakaszta félbe B. a pesti szakmányféle indítvánnyal, melly szerint t. i. ki kellene minden körülmény tekintetbe vételével számítani, mennyi munkát hány nap alatt lehetne bevégezni, és a törvény által rendelt munkanapokat e szerint felosztani, mivel így a közmunkáknál átalában tapasztalt hanyagság megszüntetnék, s helyébe szorgalom lépne, minthogy mindenki iparkodnék szakmányát minél előbb bevégezni. Ez itt kivihetlennek találtatott, s elégnek véle a többség e méltán megrovott henyeség gátlására a *) Két külváros Londonban , hol közel 50 ezer főből álló néptömeg az emberi szivet s agyvelőt rázkódtató tulbaromni nélkülözésben s nyomorban teng.Lesz még alkalmunk a társas élet ezen iszonyatos kinövése felett bővebben szólam s jelesül a most nevezett két panperisinusi szörny képét az olvasó közönséggel megismertetni. *) Az első francia a második portugáliai nagy nevű nemzetgazdálkodási státusember.