Nemzeti Ujság, 1923. március (5. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-22 / 66. szám

2 NEMZETI ÚJSÁG Csütörtök, 1923 március 22. kánsabb hirdetője, aki szintén a gazdasági téren való megerősödést követelte. És mi azt hisszük, hogy a középút politikusai egy Széchenyi István és egy Deák Ferenc neve sokkal maradandóbb emléket felütött magának a nemzet előtt, mint azok fognak, akik ma szélsőségesjelszavak lobogója alatt a hatalomra törnek. Többet nem válaszolunk Gömbös Gyula cikkére már csak azért sem, mert mi azt hisszük, hogy ez a válasz a Nemzeti Újságnak volt címezve, de a miniszterelnöknek szólt. Ebben a cikkben Gömbös újra felhívta a kormányt, hogy vegye revízió alá a politikáját, nehogy késő legyen. Hogy ezután a miniszterelnök milyen álláspontot fog elfoglalni ügyvezető alelnökével szemben, az tisztán ő tőle függ. Az egységes pártban az a felfogás, hogy tiszta helyzetet kell teremteni és azoknak, akik a miniszterelnökkel nyíltan szembehelyezkednek, a pártból ki kell lépniök. A nyílt szembehelyezkedés álláspontját ma legfeltűnőbben Eckhardt Tibor foglalta el, aki az egyik esti lapban a következő nyilatkozatot tette: — A kormány tegnap nagy parlamenti sikert aratott. Még egy ilyen siker és nemcsak a kormány, hanem a párt is belebukik. Ehhez a nyilatkozathoz nem kell kommentár és értesülésünk szerint Gömbös Gyuláék nem is fognak megvárni semmiféle párthatározatot, hanem rövid időn belül ki fognak lépni az egységes pártból és más pártokban elhelyezkedett elvbarátaikkal egy új keresztény pártot alapítanak, amelynek ők többséget akarnának szerezni, mert végcéljuk a hatalom átvétele. Tanácskozás Gömbös lakásán és a Patrie-Klubban Erről a kérdésről ma a parlament folyosóján is több megbeszélés volt, délután pedig Gömbös Gyula lakásán jöttek össze a kormány politikájával elégedetlenkedő képviselők. Ez az értekezlet 5 óra tájban kezdődött és 11 óra tájban ért véget. Az értekezleten részt vettek Wolff Károly, Eckhardt Tibor, Gömbös Gyula, Fáy Gyula, Uram Ferenc, Csilléry András, Horánszky Dezső és mások. Az értekezleten meglehetősen éles hangon foglalkoztak a kormány állásfoglalásával, a pártból való kilépés és az új pártalakítás időpontjának tekintetében azonban végleges döntés még nem történt. Az értekezlet után Zsilinszky Endre és Eckhardt Tibor felmentek a Pátria Clubba és ott hosszasabban tanácskoztak az ifjúság vezetőivel. A tanácskozás a késő éjjeli órákig tartott és ,arról semmi hír sem szivárgott ki. Az áitótogos miniszteri lista A baloldali ellenzék természetesen a legnagyobb idegességgel szemléli az eseményeket és az ő körükben már a legfantasztikusabb híreket terjesztik. Szerintük már egy kész miniszteri lista volna és pedig miniszterelnök: Wolff Károly, belügyminiszter: Gömbös Gyula, külügyminiszter: Eckhardt Tibor, kereskedelmi miniszter: Kelety Dénes, igazságügyminiszter: Ulain Ferenc, pénzügyminiszter Horánszky Dezső, népjóléti miniszter, Csilléry András, kultuszminiszter Benárd Ágost. Természetes, hogy ezek a hírek fantasztikus kombinációk, amelyeket a legnagyobb fentartással kell fogadni, mert az egész zavaros helyzetből csak annyi a bizonyos, hogy az egységespártban nagy a bizalom a miniszterelnök iránt és azt hiszik, hogy a távozni készülő elégedetlenkedők száma legfeljebb 0—10 lehet. A másik oldalon viszont egyre tanácskoznak a kulisszák mögött és cikkeket írnak, amelyeket nem lehet félremagyarázni. A híreket és kombinációkat, amelyek a mai bizonytalan helyzet szülöttei, mi végtelen szomorúsággal közöljük le, mint tükörképét annak, hogy akkor, amikor a korona 0,13 és amikor a gazdasági romlás szélén állunk, politikusainknak nincs egyéb dolguk, mint hogy ilyen kombinációkat szövögessenek, ilyen híreket terjesztgessenek, vagy pedig olyan magatartást tanúsítsanak, amelyek ezeket a híreszteléseket előidézik. hetnek erkölcsileg tökéletesen romlott, lezüllött, bérenc-szerepre vetemült fiai. De azon csodálkozunk, hogy Anglia közvéleménye az újabb idők tanulságai után sem tiltja meg a moral insanity c pusztító kútmérgezését s azt a per- verz kegyetlenkedést, amelyet hozzá méltatlan ha az azokkal a magyarokkal, akik sem a háború előtt, sem az alatt, sem az után soha nem vétettek az angolokkal szemben a lovagias tisztesség törvényei ellen. Védekezzünk-e, bizonykodjunk-e a rosszhiszeműség ellen? A magyar sajtónak, a nyelvi elszigeteltség miatt, nagyon nehéz a helyzete: it egy középkori, isten ítéletszerű párbaj folyik, egyfelől a világhatalom teljes páncélzatába öltözött bűnös rágalmazó, másfelől a meztelen, puszta kézzel védekező, megrágalmazott ember között. Nem izengetünk tehát Londonba, de igenis szenünk a magyar külügyi képviseletünknek, amelynek a rágalom teliharamiáival szemben legalább az illetékes helyen megjelent cáfolatmódját s az ellenséges propaganda ellensúlyozását megtalálni kötelessége. Azt tudomásul veheti mindenki, Scotus Viator és fölbérlői is, hogy Magyarországon pedig az 1918-iki októberi forradalom progresszív és pacifista elvei soha nem jutnak diadalra. Sokkal hamarább éri utól Scotus Vlatort saját nemzete tisztes közvéleményének régen kiérdemelt megvetése. Ám Scotus Viator újra rágalmaz az oktobrizmus érdekében A kisantant hazug adatai Magyarországról a Timesben — A bérenc skót minket okol a kisantant fegyverkezése miatt (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Seton Watson, a Scotus Viator néven ismert nagy szlávbarát, aki különösen a világháború előtt tűzzel-vassa. dolgozott minden magyar érdek ellen, a Times egyik minapi számában válaszolt arra a cikksorozatra, melyben a Times budapesti tudósítója a magyar helyzetet ismertette. A Times cikke annak hangsúlyozásával végződött, hogy Magyarország jóvátételt fizetni képtelen. Scotus Viator ezt maga is elismeri, mégis újra felhasználja az alkalmat arra, hogy Magyarországról rágalmakat szórjon szét a világba és Magyarországnak a kis antantcal szemben való amúgy is nehéz helyzetét nehezítse. A bajkeverő skót szóról-szóra a következőket írja: Seton-Watson cikke A „Times“ budapesti levelezője igen világos áttekintést nyújtott a magyarországi jóvátétel problémájáról — írja Scotus Viktor —. A helyzet csakugyan olyannak látszik, aminőnek a „Times“ tudósítója leírja, de csak akkor, ha a politikai szempontokat kizárják. Politikai kérdéseket azonban ebben a kérdésben kizárni lehetetlen, mert az egész problémát politikai szempontok szövik át. Az amerikaiak nem szívesen engedik el Európa adósságait, amíg meg nem győződnek arról, hogy nagylelkűségük nem olyan összegeket szabadít fel, amit aztán fegyverkezési költségekre fordítanak. A kisantant országai teljesen analóg helyzetben vannak Magyarországgal szemben, avval a különbséggel, hogy nekik százszorta több okuk van a gyanúra. Ausztria lojálisan elfogadta az új politikai szituációt és ennélfogva egyre nagyobb mértékben nyerte vissza régebbi ellenségeinek szimpátiáját s még gyorsabban pénzügyi támogatását, de Magyarország, miután heves kilengéseket tett jobbra és balra, most a túlzó reakció kormányánál állapodott meg, amely beismerten és föltétlenül a régi magyar határok viszszaállítását követeli s addig is a ..Nem, nem, soha'" szellemét ápolja. A „Times“ tudósítója harmadik cikkében maga is őszintén beismeri, hogy a magyarok minden erejükkel készülnek a bosszúra és sokkal több fegyverük és kiképzett emberük van, mint a békeszerződés megengedi. Ez azonban csak egy része az igazságnak. Ha információim helyesek (márpedig információim olyan forrásból származnak, melyeket, ha feltárhatnék, mindenki komolynak fogadna el) a magyar hadsereg legalább háromszor akkora, mint amekkorának tartják. (!) Bármely pillanatban megnöveszthető a csendőrséggel, a pénzügyőrséggel, amely kivétel nélkül katonaviselt emberekből áll és a különböző „különítményekkel, és ’ irreguláris bandákkal, melyek a Horthy-uralom főtámaszát alkotják. Miután ezek a csapatnemek főleg volt tisztekből állnak, a magyar hadsereget még komolyabbnak kell venni, mint amennyire a tiszta számszerű adatok alapján vehetnek. Igaz az is, hogy a kisantant három országának sokkal fölényesebb katonai hadereje van, mint Magyarországnak egyedül s még a legnagyobb megalomániában szenvedő magyar sem kockáztatná meg a magyar részről való magányos katonai akciót. Sokan vannak Magyarországon, akik következetesen, de teljesen igazságtalanul lenézik a cseh és román hadsereg katonai értékét s csak a szerbeket tekintik egyenrangú ellenfélnek. A magyarok arra számítanak, hogy anarchikus Európánkban bármelyik pillanatban támadhat olyan helyzet, amelyben egy vagy két szomszédjának kezét lekötik a balkáni vagy az orosz vagy az adriai események. Ebben az esetben ők va hangú politikát játszanának a harmadik szomszéd ellen. Ezt a számítást nagyon jól ismerik a kisantant államférfiai is s épp ez akadályozza meg őket a leszerelésben, holott az nagy megkönnyebbülés volna úgy saját nemzetükre, mint általában Európára nézve. A három „utódállam“ roppant nehéz problémákkal áll szemben és sok tekintetben, de különösen a nemzeti kisebbségek ügyében kiteszi magát a kritikának. A problémák gyökere azonban az, hogy teljesen ellentétes ideálok után haladnak ők és Horthy tengernagy Magyarországra, amely csak revanchera, a területi integritásra, a megújult faji uralomra vágyik és ezért gyújtogatja az irredenta érzést is Erdélyben épp úgy, mint a Tótföldön és a Bánátban. Merem állítani, hogy Magyarország és szomszédai között szívélyes viszony addig nem jöhet létre, amíg a Horthy-uralom meg nem dől és amíg az 1018 októberi forradalom progresszív és pacifista elvei nem jutnak ismét diadalra. R. W. Seton-Watson, A rosszhiszemű publicisztika mestere — miután kivette oroszlánrészét Középeurópa nyomorbadtöntéséből — tovább folytatja a konok gyűlölet hadjáratát Magyarország ellen s hogy ebben nem a puszta szláv szerelem és románbarátság érzelmei vezetik, arról már volt alkalmunk megemlékezni, amikor ezeken a hasábokon a kisantant sajtóhadjáratának csengőértékekben való forrásairól volt szó. Ámde, ha puszta meggyőződés vezeti is ezt a kútmérgező, gyilkospennájú embert, mégis elkeseredett érzelmekkel kell fogadnunk azt a durva és lelketlen gonoszságot, amellyel a gentleman fogalmára oly büszke, angol nemzetnek e közveszedelmes tollforgatója, minduntalan belerúg egy földretiport és szörnyű megalázások poklába taszított népbe. Scotus Viatoron nem csodálkozunk, mert a legkiválóbb nemzeteknek s igy a világ fölött uralkodó nagy angol fajnak is le- s A világpolitika Az orosz szovjet és Németország viszonya éppenséggel nem oly bensőséges, mint ahogy stb, franciák hirdetik. Radek népbiztos például nemrég egy gyűlésen kijelentette, hogy Stinnes, és a többi iparmágnás eladják a német népet a franciáknak s ezért a vörös hadsereg nem fog a német burzsoázia segítségére menni. Ugyanakkor Trockij ama meggyőződésének adot kifejezést, hogy a háború elkerülhetetlen és a konfliktus sokkal hamarább föl fog merülni, mint sem gondolnák. Radek beszédére a Kölnische Zeitung a következőket jegyzi meg: „Köszönettel tartozunk Radeknek, hogy megmutatta, mit érne egy orosz-német katonai szövetség. A vörös hadseregnek csak egy céljai van: megsemmisíteni a polgári társadalmat az egész világon. De — amint Radek is mondta —, az nevet igazán, aki utoljára nevet.“ A Ruhr-vidék megszállása ellen az „emberi jogok ligája“ Párisban tiltakozó gyűlést tartott, amelyen Aulard egyetemi tanár, Jouvenel, az Oeuvre főszerkesztője, Moutet és Grumbach képviselők felszólalása után határozatot fogadtak el, amely a kormány politikáját helyteleníti és követeli, hogy a jóvátételi kérdés megoldását a Népszövetségre bizassék. Ugyancsak Párisban értekezletet tartottak Anglia, Franciaország, Belgium és Olaszország szocialista pártjainak képviselői és elhatározták, hogy Ber-Ulinbe bizottságot küldenek, amely a német szocialistákkal a jóvátételi kérdésről és a Ruhr- vidék megszállásáról fog tárgyalni. Az értekezlet, amely március 29-én ismét összeül, kimondotta, hogy a ruhr-vidéki akció nem hozhatja meg a jóvátételi probléma megoldását s ha azt folytatni fogják, az Európára nehezedő politikai és gazdasági veszedelem még nagyobb lesz. — Szép, hogy a szocialisták ezt belátják és kimondják, de ha oly nagy a nemzetközi szocializmus ereje, amilyennek föltüntetni szeretik, miért nem állják útját a veszedelemnek? Diplomáciai körök nézete szerint lord Abernon berlini brit nagykövet, aki tegnap érkezett meg Londonba és ma fölkereste Bonar Law-t és lord Curson külügyminisztert, a német kormány bizonyos kezdeményezéseit beszéli meg velök._ Abernon lord — a francia lapok szerint — teljesen a németek pártján van s ezért néhányszor már a legvehemensebben megtámadták. Párisban azt hiszik, hogy ő buzdította a német kormányt az ellenállásra s most azon iparkodik, hogy Bonar Lant intervencióra bírja. A ruhr-vidéki újabb letartóztatások és túszszedések miatt a párisi német ügyvivő tiltakozó jegyzéket nyújtott át a francia kormánynak. A jegyzékben a német kormány azt javasolja, hogy az esseni és bueni eseteket terjesszék nemzetközi vizsgálóbizottság elé. * A szocialista rendszerről érdekes vita indult meg az angol alsóházban amáz indítvány kapcsán, amelyben Snowden a kapitalista rendszernek a szocialista rendszerrel való fokozatos kicserélését javasolta. Nagy hallgatóság előtt fejtegette Snowden a fejlődés szükségességét és rámutatott a szocializmus és a bolsevizmus közti különbségre. Az angol szocializmus nem akar elkobzást, sem diktatúrát. A munkáspárti vezérnek sir Alfred Mond nemzeti liberális képviselő válaszolt, kifejtve, hogy a termelési eszközöknél való magánérdek megszüntetése és a lávák szétosztása a szegénységet általánossá tenné és a meglevő bajokat még fokozná. Balgaság a kapitalizmust tenni, felelőssé a szegénységért és a jellemek különbözőségéért vagy a rossz egészségi állapotokért. A vitát húsvét után folytatni fogják.