Nemzeti Ujság, 1926. november (8. évfolyam, 249-272. szám)
1926-11-09 / 254. szám
Kedd, 1926 november 9. NEMZETI ÚJSÁG SZÍNHÁZ, művészet A szerző ma csak szövegszállítója a színháznak A színpad a rendező diktatúrája alatt nyög . Tristan Bernhard nyilatkozik a színházról, a színdarabkákról és a mai rendezőkről Berlin, november 3. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Ma már rövidebb az út Páristól Berlinig, mint még néhány évvel ezelőtt volt. Persze, abban az időben még nem volt aktuális a sokat emlegetett Lovarnos Briand és Stresemann között a kis Thoiryban folytatott tárgyalások sem fakasztották vérmes reményeiket a két birodalom békülésre kész pártjainak lelkében. Ma Paris csak egy jó éjszakányira van Berlintől. As ember Párisban kényelmesen elhelyezkedik a keleti expressz kellemesen fűtött hálókocsijában és ha idegeit nem rémítgeti fölöslegesen az Európában ma oly gyakori vasúti szerencsétlenségek gondolata, észre sem veszi az utazás fáradalmait, egy jót alszik és uzsonnáját már a német főváros legfényesebb etabliscementjában, a napokban megnyílt Palais de Parisban keltheti el Talán a német fővárosnak ez az időben való közelsége az oka annak, hogy Párisban ismét népszerűvé vált a tradicionális francia jelszó: a Berlin! Csakhogy ma más értelemben használják, mint annakelőtte. Ezt bizonyítja a statisztikai kimutatás is. Berlin idegenforgalmi statisztikája a múlt évi adatokkal szemben minden külföldi államra vonatkozóan kivétel nélkül erős csökkenést mutat. Csak a francia látogatók száma emelkedett közel nyolcvan százalékkal. • Tegnap előkelő francia vendég érkezett Berlinibe. Szívesen fogadták, hisz azok közé a francia írók közé tartozik, akik a kitűnő Romain Rolandnal, Jules Romainsnel és Paul Valeryvel együtt oly fenkölt ihlettel tudnak beszélni a pacifizmusról — a német hallgatóság előtt. S azonkívül, hogy a Rajnán innen meggyőződéses békeangyal, még kiváló drámaíró is, akinek szellemességén szívesen mulat a német fővárosnak Brecht és Bremen jägeringes költészetéhez szoktatott közönsége. Tristan Bernhard ez alkalommal nem politizálni jött Berlinbe. Még Európa szellemi arisztokráciájának szükséges egyesülését is csak mellékesen érintette. Csak a fehér asztalnál, a harmadik fogás után. Kizáróan csak azért jött, hogy jelen legyen Reinhardt huszonötéves rendezői jubileumán, amelyet Reinhardt barátai síppal, dobbal és a reklám egyéb hangos eszközeivel olyan ügyesen rendeztek meg, mintha a színpadi rendezés művészetét egyenesen magától Reinhardttól tanulták volna. Tristan Bernhard végigszenvedte a tiszteletére rendezett bankettek hosszú sorát és közben ellátogatott Reinhardt kamaraszínházába, ahol „Der gefaellige Thierry“ cím alatt éppen most játsszák egyik nagysikerű darabját. A premier alkalmával Alfred Kerr, Berlin legrosszabb májú kritikusa azt írta a rendezésről, hogy nagyon ügyes volt és ha Tristan Bernhard végignézné az előadást, talán még maga is ráismerne darabjára. Előadás után Tristan Bernhard a berlini PEN-club vendége volt. A vacsora végével hamarosan tisztelőinek vastag gyűrűje vette körül. Természetesen a színházról, a színpadi irodalomról és a mai modern színpadi rendezésről esett a legtöbb szó. • A szellemes francia szemmel láthatóan elemében volt. Egyszerű, mesterkéletlen modorban konferált, de szavai hol szellemesen sziporkáztak, hol maró gúnyba voltak mártva. Maró gúnyba a mai előtérbe tolakodó rendezői teóriák ellen. — A ma színházában — mondotta — minden a közönség jóakarata érdekében történik. Talán még a színpad deszkáit is ezért építették a rivalda felé lejtősen, hogy ezzel is jelképezzék: íme, még a színpad is hajbókol a mindenható közönség előtt. — A ma színházában az író csak másodrangu szerepet játszik. Ő szállítja az előadáshoz a szükséges szöveget s ezzel ki is merítette a reá háruló feladatokat. Éppen ezért talán túlzott is, ha az előadott színdarab íróját nagyképűen „költőnek" nevezik. Ennek semmi jogosultsága sincs. Leghelyesebb volna röviden „szövegszállító”-nak nevezni. Hisz az előadáshoz szükséges egyéb kellékek szállítói sem költőik, hanem egyszerű szállítók, bár a mai színházi előadás sikeréhez legalább annyival járulnak hozzá, mint az elmondott szöveg szállítója. Gondoljunk csak a sok pompás ruhára, az illúziót keltő díszletekre, az eredeti világításra.— A régi időben az írót „mesternek" nevezték. Majd a megkülönböztető titulus már csak a színésznek jár ki. A színházban az utolsó kulisszatologató is tudja, hogy a színdarab írója csak ötödik kerék a kocsiban. És érdemének megfelelően kezelik is. — Igaz, hogy az előadás sikerében némi szerepet a darab szövege is játszik, de semmiesetre sem olyan fontos szerepet, mint a darab írója gondolja. Egy csomó autoszuggesztió kell ahhoz, hogy az író önmagát lássa az előadás középpontjaiban.— Napjainkban az alkotó költő helyébe a színpadon az alkotó rendező lépett. Egy színdarab, dráma vagy komédia csak akkor válik élővé, ha a rendező már átgyúrta, átformálta s rányomta egyéni alkotó művészetének bélyegét. A dráma alakjai addig csak holt betűk voltak, akikről csak az író képzelődése gondolta, hogy élnek és mozognak, éreznek és cselekesznek. A rendező ihlető lehelete alatt kezdenek csak igazán élni és igazi emberekké lenni. Hogy ezután néha gyakran egészen más emberek elevenednek meg a színpadon, mint amilyeneket a szövegíró írás közben maga előtt látott, arról igazán nem tehet a rendező. Az író rosszul látta meg darabjainak alakjait s nem otthonos a kulisszák világának ezer rejtelmeiben. Röviden, nem ért a darabíráshoz. — A mai rendező még a régi klaszszikusokat sem hagyja békében. S néha valóban sikerül is a régen beporosodott darabokból olyan hatásokat kicsiholni, amelyekre a klasszikussá patinásodott író nem is gondolt. Ennek oka az, hogy a modern rendező a színpadon nem ismeri a tekintély elvét. Előtte mindenki egyforma, aki az előadás sikeréhez valami módon hozzájárul. Ezért kezeli a modern rendező a patinás klasszikust „talus” módjára, aki esetleg neki köszönheti dicsőségének újkori renaissanceát. — De ezek a rendezők még nem a legrosszabbak. Vannak olyanok is, akik a már kész drámát a saját ízlésük szerint dolgoztatják át a színdarabkával. Akik elhitetik a szerzővel, hogy drámája csak akkor lesz hatásos, ha az ő akaratuk és elképzelésük szerint gyúrja át a dráma anyagát. A kétségbeesett szerző beugrik a mindenható rendezőnek s észre sem veszi, hogy drámája egészen máshová lyukad ki, mint ahogy eredetileg elképzelte. Ezek a rendezők a legveszedelmesebbek, mert rendszerint rossz útra vezetik a még hajlékony tehetségeket. Az egyre szaporodó hallgatóság figyelmes érdeklődéssel hallgatta Trisztán Bernhard fesztelen beszélgetését. Voltak köztük jó nevű írók, akik nem egy alkalommal a saját bőrükön tapasztalhatták a szellemes francia megjegyzéseinek találó voltát. Voltak köztük jónevű rendezőik is, akik azonban együtt nevettek a nevetőkkel, mert a gúnyos megjegyzések élét egyikük sem vette magára . A Belvárosi Színház sorsát Bárdos Arim igazgató és a részvénytársaság megegyezése dönti el Ha a megegyezés nem jön létre, kényszeregyezséget kérnek A Belvárosi Színház válságának megoldását színházi körökben mára várták. Vasárnap hosszas tárgyalás folyt Halmos Géza dr. miniszteri tanácossal, aki hajlandó a Belvárosi Színházat átvenni, de csak akkor, ha a részvénytársaság meg tud egyezni Bárdos Artur igazgatóval, mert neki más igazgatójelöltje van. Ehhez képest még vasárnap délután tárgyalás indult meg a Belvárosi Színház részvénytársaság ás Bárdos Artur között. A részvénytársaság arra szólította fel Bárdos Artúrt, hogy mondjon le arról a körülbelül 500 milliót kitevő követeléséről, amelyet a részvénytársasággal szemben támasztott. Bárdos Artúr azonban, aki követelését már így is 2 évi fizetésre szállította le, kijelentette, hogy erről a követeléséről semmi körülmények közt nem hajlandó lemondani. Erre ma délelőtt Halmos Géza dr. és a Belvárosi Színház társulatának tagjai felkeresték a Színészszövetséget, ahol Halmos Géza dr. kijelentette, hogy hajlandó átvenni a színházat megfelelő tőkével és összes kötelezettségeivel, de csak abban az esetben, ha Bárdos Artúr igazgatóval a színház mai tulajdonosai megegyeznek. . Ma tehát az a helyzet, hogy tisztán Bárdos Artúr igazgató és a színház mai tulajdonosainak megegyezésén múlik az, hogy fentartható-e tovább a Belvárosi Színház vagy nem. A tulajdonosok azzal érvelnek és azzal akarják Bárdost a követeléséről való lemondásra rábírni, hogy a színház költségei eddig közel négy miliárdot emésztettek fel s a színházat egy csomó szerződéses kötelezettség és körülbelül 100 milliós adósság terhe is nyomja. Viszont Bárdos Artur azon az állásponton van, hogy mint a színház alapítója és igazgatója legkevesebb kétévi végkielégítést követelhet akkor, mikor szerződése sokkal magasabb végkielégítés követelésére jogosítaná fel. Holnapután délelőtt különben valószínűleg társulati ülés tesz a Belvárosi Színházban, amelyen, ha addig a megegyezés létre nem jön, Molnár Dezső dr., a Színész Szövetség igazgatója bejelenti, hogy a szimilán a jelenlegi formában fenn nem tartható, a részvénytársaság ennélfogva kényszeregyezséget kér, így alighanem újabb konzorciumra van kilátás a Belvárosi Színházban. A késő esti órákban egyébként iibról értesülünk, hogy minden remény meg van a kívánatos megoldásra s a kényszeregyezségre nem fog sor kerülni. ~ imm wmb ?tt. m A MALÁJI SZŰZ Fiftkas tőrt. 6 felv. OLIVE BORDEN Az uj direktor. Vigjátéfeattrakció 6 felv Pufi Holywoodban. Burleszk 2 felv. A kisdadi tolvaj örömet lop sildedbe, mosolyt csal arcodra ! Filharmónia A filharmonikusok hangszereik és kottaállványaik egész erdejével második koncertjükre áttelepedtek a Vigadóba. Az úgynevezett B-sorozatú hangversenyek, amelyeknek a mai est megnyitója volt, mind itt lesznek, ebben a mesehangulatot árasztó teremben, ahol a gyönyörű falakat ha megkopogtatja valaki, azok az öreg Erkel Sándor és a mainál jóval fiatalabb Berner nevét verik viszsza, tehát azt az időt, amikor a magyar dirigens-kérdésen senkinek sem kellett töprengeni. Egykor állandó tanyája volt ez a gáláns pompájú hajlék a filharmonikusoknak. Nem is pártoltak volna el tőle, ha kényes fülek nem fedeznek fel bizonyos bajt az akusztika körül, amit újabban sikerült szerencsésen megjavítani, ha nem is annyira, hogy teljesen ideális lenne, egy minden szempontot kielégítő nagy koncertterem szükségessége pedig tárgytalan. A zeneakadémiai terem olykor ugyanis kicsi ahhoz, hogy helyet adjon az érdeklődésnek s ha például Strauss Richárd- vagy Mahler-fél© zenekar kezd benne háborogni, ezt az apparátust nehéz elrendezni s a falakat és az első sorokban ülők dobhártyáit ugyancsak megremegteti a roppant hangtömegek ostroma. A második filharmóniai est meghozta az első magyar újdonságot, amelyet még követni fog, persze hazai újdonság, de mint múltkor már említettük, fölötte vékonyan. Kazacsay Tibor kéziratban levő szvitjét mutatta be a zenekar, amely három rövid zenei képet foglal össze Keleti képek címmel. Az első: Vonuló karaván a sivatagban, a második: Tuniszi vásár (ritmikai változatosságában, színkeresésével ezt véljük a legsikerültebbnek), a harmadik: Fegyvertánc. Karacsay rokonszenves tehetségű s nem először szereplő ember a filharmonikusok műsorán. Mostani szvitje is érdemes munka, a hangszerek „jól szólnak“, egészben a három kép „keletisége" azonban inkább csak kinsőséges, költői helyett globetrotteri beszámoló. Lhevinne volt az est vendég virtuóza, a zongora ezúttal az ő keze alatt koncertált a zenekarral, révisekig birtokba véve, lenyűgözve e rendkívüli művészkéz szuverén erejétől. Csajkovszki zongoraversenyét játszotta Lhevinne, tökéletesen prezentálva annak minden tartalmi és formai csillogását, igazán nagy stílusban. Lhevinnet, aki vagy nyolc évvel ezelőtt, még a háború alatt járt utoljára Budapesten, a közönség tombolva tapsolta. A műsor második részét az Alpesi szimfónia töltötte ki. Strauss Richárdnak ez a hatalmas méretű zenei freskója. A filharmonikusok ma szerepeltették harmadszor ezt a minden színében, dallamában, hangképletében germán szavú szimfóniás költeményt, amelyben a zenekari technika, a vele való bánás boszorkányos tudásán kívül annyi lírai mondanivaló, költői képzelet is van, hogy nem lehet igazuk azoknak, akik Strausst szeretik hideg észmuzsikusnak nevezni, „spomgyával a szíve helyén". A zenekar a feladatot, amellyel itt szembekerült, bravúrosan oldotta meg. A hangversenyt Tütel Bernát vezényelte. (Döbr.) — Városi Színház. Az a fiatal operai gárda, amelyet a színház az idén megszervezett, kétségkívül szorgalmasan dolgozik. Ma este két kisebb, de korántsem könnyű dalműben jelentkezett ambiciójával s ennek az ambíciónak eredményével. Uj betanulásban adták a Parasztbecsületet s a Sevillai borbélyt. Mascagni egy felvonásosát zeneileg Márkus Dezső készítette elő és vezényelte, Rossini vígoperáját pedig Weingartner F nix. A Parasztbecsület szereplői közül elsősorban Bodó Erzsit említjük, Santuzzát énekelte. Amit nyújtott, az hangszépség dolgában teljes elismerést érdemel, csak a temperamentum volt az, amit ebben a Santuzzában keveseltünk. Santuzza és Turridu nagy kettősének a szenvedély magas lobogású duettjeként kell hangzannia: ma ehelyett puhavonalú, szentimentális duettet kaptunk. Általában nem egyszer jobb lett volna kevesebb elnyújtottság a tempókban. A Turridut emeklő Halmos János ezt a drámai tenorszerepet hanggal még nem bírja, Alfio szerepében jó volt Kovács Dezső. A Sevillai borbély annyi énekesszínészi kultúrát kiván, előadása oly stílusnehézséget jelent, hogy itt egyelőre csak azt a buzgó igyekezetet konstatálhatjuk, amely a szereplők: Csóka Béla (Figaró), Szedő Miklós (Almaviva), Makai Mata (Resina), Vermes Jenő (Basilio), Medveczky Bella (Marcellina), Pajor Ödön (Bartolo) részéről megvolt. Weingartner vezénylőpályája alatt a zenekar Rossini gyöngyöző dallamait kitűnően szólaltatta meg, ma is kitűnt a vonások tömör, tiszta tónusa, A rendezőének, főleg a Part-értbecsületnél több mozgalmasságért, előbb színpadot kellene nyújtani, a kórus, a nép úgy állt a színpadon, mintha a fotográfust várná. — A Forgács Rózsi Kamaraszínház szezonnyitása. Forgács Rózsi kamaraszínháza vasárnap kezdte magus szezonját a Kis Komédia színpadán. Az új szezon premierje is a fiatalság jegyében folyt le. Miként a tavalyi szezonban, a kis színház törekvő együttese főleg fiatal szorzóik műveinek bemutatásával ért el szép sikereket, az új szezonban is, úgy látszik, ezt a komoly és mindenesetre dicsérendő irodalmi célt akarja szolgálni Forgács Rózsi kamaraszínháza, amelynek együttese tavaly óta jelentős változáson ment keresztül. A szinprimbn eddig jóformán még nem is szerepelt fiatal és teljesen kezdő színészek alkotják az ensemblet, akiknek még sok iskolára van szükségük, hogy elismerésre méltó színészi munkát tudjanak produkálni. Előadásukban nem volt egység, széteső, kapkodó a játékstílusuk, bár elvitathatatlan némelyik tehetsége. Az előadás kiforratlansága miatt nem is érvényesültek a bemutatott egyfelvonásosok értékei sem. A két szerző közül Gróf Lajosnak két kis színműve került előadásra, amelyek közül talán a „Trubacsenko“ az értékesebb. Ez a kis darab színes orosz életkép a főnemesség életében, amelyben inkább az ügyes rajzú epizódokon van a hangsúly. Másik egyfelvonásosa: Szivei, feldolgozása túlságosan lírikus, bár itt is van érték, ez pedig a párbeszédek gördülékenysége, alevemsége. G. Miklósy Ilona, a pesti lapok tárcarovataiból eléggé ismert írónő volt a másik debütáns, aki Napóleon csatát nyer e kis darabjában, amely inkább novella, mint színpadi alkotás, egy kedves epizódot dolgoz fel a világhódító császár életéből. Az együttes tagjai közül igen jó volt Forgács Rózsi, bár alakításának néhány részében erősen túloz, ezenkívül ügyesen játszottak Kiss László, Sármássy Miklós és a szintén jó erőnek mutatkozó Horváth Évitké. Az előadást, amelyet nagyszámú közönség nézett végig, Vándor Kálmán író beszéde vezette be. (kegy.) — Az Akadémia harmadik osztályának felolvasó ülése. Hétfőn délután a Magyar Tudományos Akadémia III. osztálya Horváth Géza elnöklésével előadóülést tartott. Kürschák József rendes tag ,,Az utolsó száz év a matematika történetéből Magyarországon" civiű centenáris előadásában Bólyai Farkasnak és fiának, Jánosinak munkáiról és nagyértékű matematikai eredményeiről beszélt. Az érdekes előadás nagy tetszést váltott ki a hallgatóság köréből. Utána Mauthner Nándor vendég munkáját „Egy új gall-acetopheen szintézise" címéit Ilosvay Lajos rendes tag terjesztette elő. Utána ugyancsak Ilosvay Lajos ismertette Zechmeister László és Cholnoky László vendégek részéről „Vizsgálatok a paprika festéséről" címen beterjesztett munkát. Fröhlich Izidor rendes tag ezután Széll Kálmán vendég munkáját: „A nem merev molekulákból álló kétatomú gázok entrópiája" címen mutatta be. Végül Tokody László vendég részéről: „A magyarországi stephanitok" című munkát Zimányi Károly rendes tag ismertette. Az előadóülés után zárt ülés következett, melyben folyó ügyeket tárgyaltak. 11