Nemzeti Ujság, 1939. április (21. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-26 / 94. szám
Időjárás: ~ .m - - ■— — — ** — — Cincár-Várható idő rá- Markovics /urás a követ- _ - — 4S —^ goszláv külügyiér ö húszon- ^flk '!Ö| miniszter meg-Felhőseih M& ALa^SLkLJLI/ JL A. mSs * a* Siója hömérsék- A ^ A karolii Ankarájét alia váltó- ^ _ ^ , ... __ ra-Tisztogatása Zik XXI. évfolyam, 94. szám + SZERDA , Budapest, 1939 április 26 Hunkagárdában Chamberlain szerdán bejelenti az angol vádkötelezettséget ' r^öä ■’■' JAV"Pistíi Sir Neville Henderson berlini angol nagykövet és spoulendre francia nagykövet visszatértek állomáshelyükre Telegdi Róth Károly professzor, miniszteri tanácsos megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét Paul Tibor vezényli a Budapesti Hangverseny Zenekar szerdai hangversenyét A magyar föld és a szövetkezés írta: Dr. BUDAY GYULA egyetemi tanár Nemrég cikket írtam e lap hasábjain ezzel a címmel: „Ami a reformokból kimaradt és megállapítottam, hogy a reformtörvényeket meg kellett volna előznie, vagy legalább is közvetlenül nyomon kell követnie az egész ország, de különösen a földmivelő népesség általános szövetkezés megszervezésének. Ez áll a reformtörvények közül a zsidótörvényre s a még elkövetkezendők közül különösen a kishaszonbérletek alakítására, továbbá általában a földreformra, amelyeket sehogysem lehet elképzelni helyesen megalkotott és tökéletesen működő szövetkezeti rendszer nélkül. Ha felvetjük a kérdést, hogy a szövetkezeti rendszer érvényesülésének az édes anyafölddel kapcsolatban mi lehet a célja, mik lehetnek a feladatai, akkor erre kettős választ adhatunk, mégpedig az első az, hogy cél a termelés gazdaságosabbá, tökéletesebbé tétele, tehát egy országos cél megvalósítása; a másik pedig az, hogy a szövetkezeti rendszer érvényesülésének célja a földmivelő népesség életszínvonalának emelése azáltal, hogy verejtékes munkája gyümölcseit a mainál nagyobb, teljesebb és méltányosabb mértékben élvezhesse. Ez mnr részleges cél, a földmivelő népességnek, mint a lakosság egyik rétegének részleges célja. Mert ha igaz is az, hogy a magyar humusz nemcsak a földmivelő réteget tartja el gazdag gyümölcseivel, hanem a hátán élő egész népességet, nem kevésbé igaznak kell lennie annak is, hogy a földmivelő népesség nem élhet páriasorsban s méltánytalan, hogy a föld, amelyet verejtékével művel meg, éppen neki „teremjen“ a legkevesebbet. A további kérdés, amelyre felelnünk kell, hogy a szövetkezeti eszmének az édes anyafölddel való ebből az immár elodázhatatlan ölelkezéséből hogyan születhetnek meg azok a kedvező eredmények, amelyek úgy a fent említett országos, mint a részleges cél megvalósítására és előmozdítására egyaránt alkalmasak lesznek. Meg kell vizsgálni mindenekelőtt azt, hogy a földművelés és a szövetkezeti eszme, mely pontokon érintkezhetnek egymással, az általános szövetkezeti megszervezésnek milyen lehetőségei vannak, a szövetkezeti rendszer milyen irányban állhatna a földművelő-népesség támogatására, milyen tér az, ahová behatolhat, milyen tevékenység, amely a szövetkezeti gondolat érvényesülését megengedi, sőt egyenesen meg is kívánja. Már maga a szövetkezés szó értelme utal arra, hogy itt olyan feladatok megoldásának célul való kitűzéséről van szó, amelyet az egyes ember, a kisember korlátolt anyagi erejénél, kisebb tanultságánál és rendszerinti járatlanságánál fogva egyedül egyáltalán nem, vagy sokkat tökéletlenebbü tud megoldani, mintha neki és a vele egysorsúaknak egy hatalmas szervezet áll rendelkezésére, amely összeszedi a sok kis erőt, azokat a helyes irányba tereli, s egy olyan nagy felkészültséggé markolja össze, hogy ez a nagy felkészültség, nagy anyagi, nagy erkölcsi erő, teljes szakavatottság a források és a helyes utak ismeretével játszva éspedig viszonylag a legtökéletesebben meg tudja oldani a sok kisembernek azt a sok kicsi célját, amelyek enélkül a nagy szervező energia nélkül csak óriási nehézségek árán lettek volna megoldhatók, vagy egyáltalán megoldatlanok maradtak volna. A szövetkezeti gondolat térhódítása tehát fényes eredményekkel kecsegtet mindenütt, ahol a sok apró érdeknek egységes vonalba való beállítása lehetséges, ahol a szövetkezeti munkának eredményei minden egyes szövetkezeti tagnak ugyanolyan mérték szerint válhatnak előnyére. A szövetkezet tehát egy apró erőkből összeálló hatalmas erőt jelent, amely már nagy célokat tud megvalósítani, amely így a maga jótékony hatásait egyforma intenzitással tudja kivetíteni az apró célokra azok mindegyikének megvalósítása érdekében. A szövetkezeti gondolat éppen ennél az alaptermészeténél fogva egyenesen arra van szánva, hogy a földmivelő népesség körében érvényesüljön s hasznos gyümölcsöket teremjen. Mert képzelhető-e még egy olyan tér, ahol az apró erőknek hatalmasabb tömege állana fel- KÜLÖNÖS TÖRTÉNET Régente, amikor a mérnöki tudomány még nem fékezte meg a rakoncátlan vizeket, gyakran megtörtént, hogy a tavaszi áradások idején a lassú hömpölygésű Sió úgy megáradt, hogy elöntötte a partján elterülő grófi birtokot. Hogy a gyakori kiöntést megakadályozzák, egyik nyáron az uradalom elhatározta, hogy a birtok melletti töltést felemeli. A sokféle munkás között néhány cigány is akadt. Ezek a jó emberek nappal úgy, ahogy dolgoztak este pedig, — mivel idegenek voltak, — bementek a faluba s a falu egyetlen kocsmárosának, az öreg Goldgrubernek a szederfája alatt aludtak. Goldgruber szívesen adta nekik az éjszakai szállást, mert ha nem is sokat, de azért reggelenkint néhány deci pálinkát nyálkaparóként elfogyasztottak. Nagyszerűen érezték magukat a szederfa alatt. Egyik estefelé azonban, mikor már erősen szürkült, furcsa, sötét felhők úszkáltak az égen. Nagyon előre hajlott az idő. Nyilvánvaló volt, ha előbb nem is, de éjszakára egészen bizonyosan megjön az eső. A cigányok gondolkoztak, hogy mit csináljanak. A fa alatt nem maradhatnak, mert ott megáznak. Az udvar végében üres ót állt. Az egyik azt ajánlotta, hogy menjenek oda be. Beleférnek mind az öten. Ha azelőtt kecskék lakták is, nem baj. A fontos az, hogy nem áznak meg az éjszaka. Az ajánlat tetszett mindegyiknek. Összeszedték hát kevés kis holmijukat és szépen, sorjában bemásztak az ólba. Ott testvériesen összebújtak és Isten nevében elaludtak. Senki sem tudta róluk, hol vannak. Ezalatt a pusztán is nevezetes dolog történt. Furcsa vendégek érkeztek. Az egyik széles kalapu, bocskoros, tüszős oláh ember volt, a másik meg egy sovány, dirmegő-dörmögő medve. Az oláh jött elől a medve meg utána. IRTA: NYÁRY ANDOR A medve orrában karika volt, az ember kezében meg lánc, egy bot és egy csörgős dob. Mikor a furcsa jövevények megérkeztek az első ház elé, az oláh megverte a dobot. A dob csörgött, a medve két lábra állt és táncolt. Az oláh meg monoton hangon énekelt neki, hogy a tánc nagyobb kedvvel menjen. Az éneklésre a sok gyerek egyszerre a házak előtt termett és lármásan kiabálták: — Medve! Medve! Ahányan csak voltak, mind a medve köré gyülekeztek. Eleinte féltek tőle. De később, amikor látták, hogy a bundás jószág nem bántja őket, sőt még szalutál is nekik, nagyon megbarátkoztak vele. Mikor pedig a tánc után összetette a mancsait és úgy kért pár jó falatot, a gyerekek hanyatthomlok szaladtak haza és hordták az oláhnak a sok ételt és kérték, hogy táncoltassa a medvét. A medve táncolt, a gyerekek pedig elloptak hazulról mindent, ami csak a kezük ügyébe akadt. Az egyik a tyúktojásokat csente ki az ólból, a másik a kolbászt ráncigálta, a harmadik a túrót gyömiszölte a zsebébe, hogy az édesanyja meg ne lássa nála, a negyedik meg a mézes köcsögöt dugdosta a nadrágja szárába. Olyan volt tőle, mintha a combja megdagadt volna. Az ötödik a kuckóban heverészett egy ingben s mikor meghallotta, hogy miféle jószág érkezett a pusztára, hirtelen felugrott s hogy el ne késsen a medve látásától, siettében az apja nadrágját kapta magára, de azt is úgy, hogy az eleje volt hátul, a hátulja meg elől s mivel éktelenül bő volt neki, elül-hátul fogta és úgy szaladt. A hosszú lelógó szárában minden lépésnél csak úgy csetlettbotlott. A medvének még soha életében nem volt olyan jó dolga, mint akkor. Különösen a mézet szerette. Hegyes nyelvével szépen kinyalta a fazekat. Megelégedése jeléül még csettintett is. De az oláhnak is púpos volt a tarisznyája. Minden rendben lett volna, ha a huncsut Porteleki Pista nem rontotta volna el a medve becsületét. Pajkos agyában ugyanis az a gondolat motoszkált, hogy a medve mit csinálna akkor, ha a köcsögben méz helyett kocsikenőcsöt adna neki. Mindjárt haza is szaladt s a kocsikenőcsös bögrét a medvének nyújtotta: — Egyél medve! A medve belenyalt a köcsögbe. Pista előre nevetett. A nevetése azonban nem sokáig tartott, mert a medve a becsapás után morgott egyet, aztán a köcsögöt úgy a gyerek fejéhez vágta, hogy az menten összeesett. Erre az asszonyok az oláhra támadtak:— Menjen el a pusztáról! Vigye el a medvéjét! Hiszen megöl itt minden gyereket! Olyan fenyegetően viselkedtek, hogy az oláh jobbnak látta, ha még idejében kereket old. Megrántotta a medve láncát, aztán sietve eltávozott. Késő estére járt már, mikor megérkezett Goldgruber bácsi kocsmája elé. Az eső is szemezgett. Szállást kért a maga és a medvéje számára. Goldgruber bácsi eleinte tiltakozott, hogy a medvének nem ad szállást. Nem esett a feje lágyára, hogy az éjjel megölesse vele magát. De később megszánta a könyörgő oláht és kijelentette, hogy — hát jól van, — ad szállást: az oláh aludjon a söntésben, a medve meg a kecskeólban. Az oláh megörült. Ezalatt a cigányok aludtak, mint a mormota. A kocsmáros megmutatta a kecskeólat, az oláh odavezette a medvéjét és a fáradt jószágot betessékelte az ajtón. A medve bement az ólba. Az oláh becsukta utána az ajtót s hogy az éjszaka valahogyan el ne szökhessen, még lakattal is bezárta az ajtót, aztán nyugodtan bement a söntésbe, megvacsorázott, ivott egyet, aztán ő is lefeküdt. A medve fáradt volt, sokat táncolt aznap, lekuporodott a cigányok mellé és hamarosan elaludt. A cigányok horkoltak. A medve is. Nagyon jól érezték magukat. Különö- T Lapunk mai száma 10 fillér