Néphadsereg, 1988. július-december (41. évfolyam, 27-53. szám)
1988-07-09 / 28. szám
" * van valami jelképes abban, hogy Óbudán a Laktanya utca az egykori Selyemgombolyítóhoz, vagyis a Közművelődési Információs Intézet több, mint kétszáz éves épületéhez vezet. A mindössze hároméves múltra visszatekintőintézet bevallott célja, hogy információk közvetítésével és szolgáltatásokkal akarja „szolgálni” a közművelődés ügyét és ha igény van rá, a hadseregünkben folyó kulturális munkát is. Zelnik József, az intézet fiatal, kezdeményező szellemű igazgatója látogatásunk során mosolyogva említette, hogy az ovális alaprajzú épület az óbudaiak elképzelése szeriint a budai török pasa háreme lehetett, miután a belső udvarán körbefutó emeleti függőfolyosóból szobák nyíltak. Valójában a Selyemgombolyító 11. József korából származó ♦ textilipari emlék, amelyet a múlt század végén lakásokká alakítottak át. 1983-ban kitűnő felkészültségű építészek nyomán újjávarázsolták a Selyemgombolyítót, és itt talált otthonra a Közművelődési Információs Intézet. — Mi elsősorban a közművelődés legkorszerűbb eszköztárát akarjuk gazdagítani — hangsúlyozta ottjártunkkor az igazgató. Az információtechnológiai osztályunk különösen a hazai videózás módszertani támaszpontja és a közösségi televíziózás elterjesztésében is számottevő eredményeket ért el. A Magyar Televízió munkatársaival közösen itt készül a Videovilág című műsor, s ugyancsak közös vállalkozásunk a 30 részes orosz nyelvlepke-sorozat, amelynek a sugárzása szeptemberben kezdődik el. — Tudomásom szerint népszerűek a videotanfolyamok is. A hadseregünkben szolgáló tisztek, sorkatonák is részt vehetnek ezen? — Évente két-három videótanfolyamot indítunk. Kálmán András irányításával a hallgatók elsőfokon az eseményrögzítés titkait sajátítják el, a legjobbak pedig videoműsorszerkesztői képesítést nyernek. A hallgatók között közművelődési szakemberek, egészségügyi dolgozók és kisiparosok egyaránt voltak és mi szívesen vállalnánk a videóval fog-Az ökológiai park kialakításánál számítunk a katonák közreműködésére is (Zelnik József)lalkozó katonák folyamatos szakmai képzését is. — Az intézet vállalta a számítástechnika humanizált használatbavételének elsajátítását is. E téren milyen eredményeik vannak? — Valóban, intézetünk felvállalta a számítástechnika olyan fejlesztését, amely a mikroelektronika humanizált társadalmi használatbavételét szolgálja a közművelődés területén. A közművelődés munkásai számára például most indítunk egy számítógépes szövegszerkesztő tanfolyamot és a könyvtárban kiépülőben van egy adattároló, amely máris hasznos segítséget, információkat tud nyújtani a közművelődési szakembereknek. Szeretnénk például ebbe az adattárolóba betáplálni valamenynyi színvonalas amatőr művészeti csoport adatait, hogy az érdeklődők tájékozódni tudjanak törekvéseikről. De a terveink között szerepel az egymás megismerését szolgáló és közösségi életet segítő programok készítése is. Az intézet igazgatójának egyik legfőbb segítője Kemen II KÖZMŰVELŐDÉS szolgálatában di Ágnes, aki szívesen végigkísér bennünket a felújított Selyemgombolyító stúdiószobáiban, szakkönyvtárában és korszerű műhelyeiben. Ő kalauzolt el bennünket a Hajógyári-szigetre is, ahol már megkezdték az ökológiai park kialakítását. A katonai üdülőtelep szomszédságában épül a bemutatótelep egyik részlege, ahol a látogatók megismerkedhetnek majd a környezetkímélő termelési technológiákkal és azokkal az energiatermelő eszközökkel is, amelyek magukban egyesítik a múltat és a jövőt. Megkezdték például a szél munkába fogását azzal a kiegészítéssel, hogy a régi szélmalomhoz hasonló eszközt már számítógéppel vezérlik. — Terveink szerint itt, az ökológiai parkban lesz biokert, kisállatkert, fából épült szálloda, sőt még bioétterem is — újságolta Kemendi Ágnes, miközben elővette az ökológiai park „nyomdameleg” tervrajzát. A katonacsaládok körében is közkedvelt Hajógyári-sziget (amelynek használhatóságát éveken át sok katona társadalmi munkája is fejlesztette), hamarosan egy Európában is párját ritkító bemutatótelep lesz, amelynek a célja — ahogy a tervrajzon megfogalmazták — „a környezetet kímélő energiatakarékos technonológiák és az ehhez szorosan kapcsolódó életmód mintáinak bemutatása, a mindennapi ökológiai kultúra fejlesztése’’. — Az ökológiai mozgalom a világon mindenütt kulturális mozgalomként indult el — hangsúlyozta Kemenes Ágnes. — S ha a következő években a Hajógyári-szigeten sikerül megvalósítani a terveinket, akkor ezen a téren az európai élvonalba kerülnénk, örülnénk, ha a hadsereg környezetvédelmi tanácsa is segítené terveink valóra váltását, hiszen a sziget egyharmada honvédségi terület, s így az együttműködés, az együttgondolkodás szinte nélkülözhetetlen. De várjuk a katonafiatalok, a hadseregben tevékenykedő természetbarát körök aktív közreműködését is. A Közművelődési Információs Intézet tehát szélesre tárta a kapuit hadseregünk klubjai és közművelődési munkásai előtt. KACSÓ LAJOS Fotó: BIRTALAN ZSOLT öröm belépni az egykoi Selyemgombolyító megszépült épületébe . új Vázlatos terv a Hajógyári-sziget átalakítására A stúdiószobában elsajátíthatók a videózás titkai Két közművelődési táborba is összesereglettek nemrégiben hadseregünk közművelődési aktívái. Zsámbékon rendezték meg a néphadsereg tíz hónapos, C kategóriás működési engedélyt biztosító amatőr rendezői tanfolyamának vizsgahetét. A tanfolyamon részt vett 36 hivatásos tiszt, tiszthelyettes és polgári alkalmazott öt elméleti tárgyból, valamint rendezési gyakorlatból vizsgázott sikeresen. Verpelétien pedig két esztendő után ismét meglabnál a tehetséges sorkatonákból majd irodalmi színpadot verbuvál. Szántó Erzsébet népművelőként dolgozik a Tápiószecsői Helyőrségi Klubban, a színjátszórendezői ismereteit a majdani vegyes műfaji bemutatókon, mint zsűritag hasznosíthatja. Győrffy Józsefné könyvtárospedig már eddig is vezetett színjátszó csoportot a laktanyáiban, számára egyértelműen a szakmai ismeretek gazdagítását jelentette a tanfolyam. Megkockáztatom a kijelentést, hogy a Ma még vizsgarendezés .. Merre tart a mozgalom? TÁBOROK és TANULSÁGOK rendezték az amatőr- és videofilmes alkotótábort, melyen 23 résztvevő 45 kisfilmet forgatott riport és dokumentum műfajában, s la tíz napig tartó rendezvényen számos tanulmányjellegű alkotás is született. A részben elkészült vagy ezután elvégzendő utómunkálatok nyomán a tábori alkotásokat ősszel a néphadseregi amatőr- és videófilmszemlén mutatják be a szakmai zsűrinek és a közönségnek. Bizonyára lesznek, akik rossz hangulatban olvassák a híradást, a rendezői tanfolyam sikeres befejezéséről. Ez elsősorban nem a résztvevőkre vonatkozik, hanem azokra, akik szándékuk ellenére nem vehettek frászt ezen a képzésen. Mert olyanok is akadnak hadseregünkben, akik szívesen jelentkeztek volna annak idejéna tanfolyamra, de közvetlen elöljáróik nem engedélyezték, mondván, hogy a könyvtárosi, népművelői munkához nincs szükség amatőr rendezői vizsgára. Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ha többen szereznek rendezői képesítést, akkor számottevően megnő az amatőr színjátszó csoportok száma a hadseregben. Bár az is igaz, hogy a közel tíz év után ismét tető alá hozott tábor, amatőr rendezőjelöltjeinek képzése a mozgalom felfrissítését, az új tehetségek felszínre hozását szolgálja. A tanfolyam gazdag tematikájával, az elméleti előadásokkal és rendezési gyakorlatokkal egyaránt azt segítette elő, hogy a résztvevők a kategóriavizsga letétele után helyőrségükben színvonalas produkciókkal gazdagítanák az amatőr előadóművészeti mozgalmat. A zsámbéki vizsgatábor egy hete alatt bebizonyosodott: a résztvevők sokféle elképzelést alakítottak ki arról, hogy a továbbiakban miként hasznosítják a megszerzett rendezői „jogosítványt”. Kasza Lajos hadnagy például — bár korábban nem foglalkozott színjátszással — atanfolyamon, majd pedig a vizsgarendezéssorán különösen jó érzékről és eredeti tehetségről adott tanúbizonyságot. Rápolti Bálint hadnagy elsősorban abban látja a tanfolyam hasznát, hogy beszédtechnikai és pedagógiai ismereteivel, s határozottabbá vált, nyíltszíni fellépésével munkáját ezután még biztosabban tudja végezni. Emellett természetesen ő is arra törekszik, hogy az alakútanfolyam valamennyi végzett hallgatója nem vezet majd irodallmi színpadot. Egyazonbanbiztos, mindannyian lehetőségeikhez képest az eddiginél is jobban segítik majd az amatőr előadóművészeti mozgalom működését. Sokan eddig is tudták, a verpeléti alkotótábor pediig be is bizonyította, hogy hadseregünkben — nehéz ezt leírni! — nincs amatőr- és videófilmes alkotói mozgalom. Pillanatnyilag még a jelei is igen halványan érzékelhetők s ennek egyik tényszerű indoka, hogy a táborban a 23 résztvevő közül mindössze négyen voltak, akik hosszú ideje aktívan és színvonalasan művelik az amatőrfilmezést. A többiek bizonyára azért jöttek el Verpelétre, mert szeretnék megismerni a filmkészítés műhelytitkait a forgatókönyvírástól a vágásig. Hinnénk ezt szívesen, de a tények makacsak. Legtöbben — valamiféle eltorzult információk miatt — azért érkeztek a táborba, mert úgy tudták, hogy itt a videomagnók kezelésének titkaival ismerkedhetnek meg. Becsületükre legyen mondva, az első ijedség utánmaradtak, s tíz nap alatt szorgalmas, kemény munkával megkedvelték a filmkészítést. Ehhez persze jelentősen hozzájárultak a három alkotócsoport vezetői — Kemény László, a MOVI Katonai Filmstúdió rendezője, aki egyúttal a táborvezetői tisztet is ellátta, Kiss István rendező, a Magyar Amatőrfilm Szövetség elnökségi tagja, valamint Kiss Róbert rendező — akik követelménytámasztó, ugyanakkor rendkívüli segítőkész munkát végeztek. A különböző rendezői karaktereket, egymástól eltérő szemléletmódokat tükröző alkotások — köztük jó néhány katonatémájú mű — mellett született egy közös gondolat, egy elhatározás is a tábor tíz napja alatt, kik régóta tagjai a mozgalomnak, vagy újonnan kapcsolódtak be, egyaránt elkötelezett hívei lettek a vizuális kultúra e sajátos vonulatának. Szeretnék „haló poraiból” feltámasztani, újjáéleszteni az amatőr- és videófilmes mozgalmat a hadseregben. A tábor minden résztvevője reméli, hogy hadseregünk amatőr- és videofilmezéssel foglalkozó alkotóinak tevékenysége valóban felfelé ívelő mozgalommá válik. KATONA M. ISTVÁN Fotó: SZŰCS SÁNDOR A Valamikor huszárkaszárnya volt, ma a néphadsereg egyik laktanyája. Kicsit öszszevissza épített, kicsit jellegtelen, ráadásul szürke, betonelemekből összerótt kerítés övezi. Akerítésen túl azonban szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak a hatalmas, sudár tölgyek. Erdőnek aligha lehetne nevezni — legfeljebb ligetnek —, de az ittenieknek mégis fontos, hogy többszáz gyönyörű fa sorakozik a laktanya mellett, szabályos rendben. — A szentesiek a hősök kertjének nevezik — intett a liget felé az alezredes. — Annak idején pontosan anynyi csemetét ültettek ide, ahány huszár ottmaradt az első világháború csataterein. Hát bizony, néhányszor fel kellett tölteni azt az ezredet ... ELEVEN FEJ FÁK Az alezredest valamikor ifjú hadnagyként helyezték ebbe a városkába. Évtizedek óta él itt, helybelinek számít már ő is. Azt is tudja, hogy a fákközött sokáig emlékmű állt, de már nagyon régen lebontották. Azóta a városka utcái is a tölgyes köré nyújtózkodtak, ma már teljesen körülölelik. Néha előfordul, hogy a „hősök kertjét” szemétlerakó helynek nézik, a fák azonban még zöldellnek. A tanácsnak pénze, az embereknek energiája nincs manapság ilyesmire. Benn, a városban egy új, reprezentatív park épült, az emészti fel a szűkös költségvetést. A műszaki alakulat katonái évente egyszer átfésülik az erdőcskét, összegyűjtik a gazt, a szemetet. A tölgyfákat övező házsorok azonban erősebbnek bizonyulnak, a fészerekből és udvarokból pedig sok minden kikerül... Többnyire alföldi parasztemberek lehettek, akik annak idején „hősi halált haltak a hazáért”. Valószínű, hogy nem gondolkodtak olyasmin, mint az utókor kegyelete, s azt sem tudhatták, hogy igazságtalan háborúban halnak ta meg. Az erdőcskében pedigsokszáz tölgy magasodik eleven fejfaként. Hősökért, vagy áldozatokért. Magyar katonákért... H. 1.