Népművelés, 1956 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1956-01-01 / 1. szám
A Központi Vezetőség határozata az irodalmi életben mutatkozó jobboldali jelenségekről I. A Központi Vezetőség 1955 novemberi teljes ülése rámutatott azokra az eredményekre, amelyeket a márciusi határozat végrehajtásában, a jobboldali elhajlás káros következményeinek felszámolásában elértünk. A magyar munkásosztály és a dolgozó parasztság a pártot követve túlteljesíti a termelési terveket és győzelmesen viszi előbbre a szocializmus ügyét városban és faluban egyaránt. További előrehaladásunk fontos feltétele népünk szocialista nevelése — és ezen belül a kommunista írók és művészek alkotó munkájának gazdagabb, szélesebb kibontakozása. A nép és a párt nem nélkülözheti a szocialista irodalom segítségét, amely az elmúlt tíz év során oly éles és hatékony fegyvernek bizonyult az új életért vívott harcunkban. Annak bizonyult az utóbbi években is, amikor a témakör kiszélesedésével, az élet gazdagabb ábrázolásával, új életünk konfliktusainak mélyebb megragadásával segítette elő dolgozó népünk nevelését, öntudatának, tisztánlátásának magasabb fokra emelését. Irodalmunk fejlődése azonban az utóbbi két esztendőben rendkívül egyenetlen. Olyan jelenségekbe ütköztünk irodalmi életünkben, amelyek veszélyeztetik a további fejlődést, sőt elért eredményeinket is. Kevés mű mutatja méltóan munkásosztályunk életét. A parasztságról szóló versek, novellák és irodalmi cikkek jelentős része a szocialista úttól idegenkedő kistulajdonosi beállítottságot tükrözi és támasztja alá. Egyes írók — köztük párttagok is — megfeledkeztek népünk írói szolgálatáról, arról, hogy csak pártunk célkitűzéseit támogatva segíthetik népünk boldogulását, alkothatnak maradandó műveket. Elvesztették a szocializmus perspektíváját, megingott a munkásosztályba vetett bizalmuk, pesszimizmus és csfüggedés vett erőt rajtuk, ami kifejezésre jutott műveikben. Mindezt mint valami „újat”, a sematizmus legyőzésének diadalaként ünnepelték. Nem vették észre, hogy a sematizmust, a konfliktus és árny nélküli, felületes ábrázolást felcserélték az új élet burzsoá eltorzításával és akarva, nem akarva — a letűnő osztályok és a legelmaradottabb rétegek szószólóivá váltak. Mindez a „politikamentes” öncélú költészet térnyerésében, vagy anarchista, álforradalmi verselésben, a hétköznapi építőmunkának az értelmetlen robottal való azonosításában, nihilista és cinikus hitetlenségben, rendünk és a párt politikája ellen irányuló kétértelmű szimbolikában fejeződik ki. Ez a fajta irodalom, melynek különösen az Irodalmi Újság, de más kiadványok is nyilvánosságot adtak — nem a népet szolgálja, hanem a nép ellen fordul és zászlóvá válik a reakció kezében. Világos, hogy az ilyenfajta irodalmi jelenségek mögött, elsősorban nem irodalmi, hanem lényegében a népi demokrácia ellen irányuló politikai jellegű támadás húzódik meg. Ez közvetlen következménye annak, hogy akadtak írók (Déry Tibor, Zelk Zoltán, Aczél Tamás és mások), akik elutasították vagy csak színleg tették magukévá a Központi Vezetőség márciusi határozatát. Minél tovább jutott a párt és egész dolgozó népünk a jobboldali hibák felszámolásának útján, annál inkább elmaradnak azok, akik csökönyösen nemcsak megmaradtak, hanem mélyebbre is süllyedtek a jobboldali hibákká !