Népművelés, 1966 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
XIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1866. JANUÁR t neimulus az országos népművelési tanács folyóirata A JÖVŐ NAGY KÉRDÉSEI A PARLAMENTBEN Érdemes lenne megszámolni, hány okos javaslat hangzott el az Országgyűlés legutóbbi ülésén,, amely a közoktatás problémáival foglalkozott. A kormány elnökét is ide számítva, aki az oktatásügy néhány kérdésében is állást foglalt, pontosan 32 képviselő kért szót, hogy elmondja véleményét a valamenynyiünket foglalkoztató ügyről, az iskola jelenéről és jövőjéről. Bizonyára nem véletlen, hogy a parlament — és vele együtt az ország közvéleménye — ekkora figyelmet szentelt az oktatás és nevelés ügyének. Hosszú idő óta kíséri nagy érdeklődés az iskola munkáját, a pedagógia esztendők óta a dicséret és a bírálat kereszttüzében áll. Nemcsak azért, mert az iskolával minden állampolgárnak van valamilyen kapcsolata, hanem amiatt is, mert az iskola, a pedagógus, az egész közművelődés jórészt meghatározhatja a jövőt is. A jövő pedig nem csupán néhány pedagógiai szakember kutatási területe, hanem az egész ország: tízmillió ember ügye. Ilku Pál művelődésügyi miniszter, aki beszámolójában részletesen kitért a közoktatás minden kérdésére, utalt is a megnövekedett érdeklődésre. „Tudnunk kell — mondotta — hogy a reform hatására nagyot fordult — felénk! — a tanári közvélemény, a pedagógiai közgondolkodás.” Az iskolareform több mint öt évvel ezelőtt született meg, és már létrejötténél ott bábáskodott szinte az egész ország; téziseinek országos vitájában negyedmilliónál többen vettek részt. Az országos vita, a társadalom aktív hozzájárulása a reform megvalósításához vezetett. Az 1961. évi III. számú törvény, amelyről joggal mondotta a művelődésügyi miniszter, hogy „első szocialista oktatási törvényünk”, négy esztendő óta átesett a gyakorlat próbáján. A törvény céljai, alapelvei helyesnek, jónak bizonyultak. Gyakorlati végrehajtás során azonban adódtak olyan hibák, amelyeket kijavítani valamennyiünk közös érdeke. Ezek a kisebb hibák elsősorban azt az iskolafajtát , a középfokú oktatást érintették, amely egyébként is szerte a világon — a szocialista és a kapitalista tábor országaiban egyaránt — a forrongás állapotában van. Az általános iskola, amelynek alapjait éppen húsz esztendővel ezelőtt raktuk le, jól kimunkált, sikeres iskolatípusnak bizonyult. Egységestananyaga minden diák számára lehetővé teszi a továbbtanulást. Itt tehát nincsen olyan probléma, hogy most kell csak meghatároznunk, milyen is legyen az általános iskola? Nem mondhatjuk el ugyanezt a középiskoláról, amelynek felépítését, belső szerkezetét, arányait és irányát állandóan és közvetlenül is befolyásolja az ipar, a mezőgazdaság igénye, a jelen és a jövő. Kiderült a parlamenti vitában például, hogy bár a munkára nevelés elvi alapja, a célkitűzés helyes, a gyakorlat a megvalósítást nem igazolta minden ponton. De túl ezen, a beszámolóból és a vitából az is kiviláglott, hogy aközépiskola belső arányai sem követik pontosan a társadalom igényeit; a gimnázium és a szakközépiskola aránya még nem megfelelő, és változatlanul gond a szakmunkásképzés, a szakmunkásképző iskolák benépesítése. A Parlament ülése előre tekintett és nem hátra, ezért esett aránylag több szó a gondokról, a megoldásra váró oktatásügyi feladatokról. Pedig sikereikről is jogos büszkeséggel számolhatott be a művelődésügyi miniszter, aki többek között megemlítette, hogy „a második ötéves terv időszakában a közoktatásra, a felsőoktatásra és a kultúrára fordított összegek évente közel 12 százalékkal nőttek,tehát lényegesen gyorsabban mint a nemzeti jövedelem.” Azt is elmondotta, hogy a tanköteles korú gyermekeknek 98,6 százaléka iratkozik be az általános iskola első osztályába, és a tíz esztendős tankötelezettség végére a beiratkozottak 90 százaléka el is végzi az általános iskola nyolcadik osztályát. Ez, valamint az a tény, hogy az általános iskolát végzettek 40 százaléka középiskolában folytathatja tanulmányait, nemzetközileg is nagyon jó eredmény. Cseterki Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának titkára így összegezte oktatásügyünk sikereit: „Igaz, a technika fejlődésében és ennek következtében egyes cikkek termelésében és választékában még nem értük utol a fejlett kapitalista országokat, de az a történelmi út, amit megtettünk, büszkévé tehet. Ebben lényeges szerepe van oktatásunknak is.” Szinte természetes hogy az Országgyűlés vitájában nemcsak az iskolarendszer kérdései kerültek szóba, hanem azok is, akiknek közvetlen munkája állandóan formálja és finomítja az oktatást, nevelést- Tisztelettel és megbecsüléssel beszélt a pedagógusok közérdekű tevékenységéről a miniszterelnök, a Központi Bizottság titkára, a művelődésügyi miniszter mellett valamennyi hozzászóló is. Érthető, hogy ezúttal a pedagógusnak az iskolában végzett munkájáról esett inkább szó, hiszen a parlamenti programban is az iskolarendszer eredményei és gondjai szerepeltek. Ezért mondotta Ilku Pál: „Erősíteni kell azt a szemléletet, hogy a pedagógus akkor tesz legtöbbet társadalmunkért, ha a legjobb eredményeket éri el az ifjúság körében végzett munkájával. Ez a főhivatása. Személyének, munkájának értékelésében ez legyen a mérce!" Mindez a tiszteletre méltó munka azonban elszakíthatatlan attól a tevékenységitől, amelyet a tanító és a tanár a szülők, a felnőttek között végez. Erről a munkáról is sokat beszéltek a Parlamentben. Mindenekelőtt a felnőttoktatás ügye állt a felszólalások középpontjában, de szőnyegre került néhány olyan kérdés is, amely közvetlenül a népművelő pedagógusokat érinti. Ezek között az egyik legfontosabb probléma a pályaválasztás. Miután a diák 14 éves korában kerül először ilyen gond elé — és ez lényeges könnyebbség, mert több kapitalista országban már 10—11 esztendős korban dönteni kell a jövőről és az új iskolába való kerülésről!s, nyilvánvaló, hogy a megfelelő iskolatípus (és ezzel együtt a jövendő pálya) kiválasztása a szülők gondja is. A szülőket viszont néha nem a legjobb hatások • befolyásolják a pályaválasztás- 3