Népnevelők Lapja, 1876 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1876-06-03 / 23. szám
354 mely mindenik tanítótársunkat körébe ölelheti, s kinek-kinek a kezében hasznos eszköz lehet önmagára, de végeredményeiben a nevelésügyre nézve is. Napjaink társadalmi, politikai, sőt éghajlati viszonyai szerfölött kedvezőtlenek, s hogy váratlanul gyorsan számnélküli sok kétségbeesést ne eredményezzenek : hányan léptek fel, kik részint a házi ipar, részint a takarékosság különféle neme, a foglalkozásnak új ága (minő pl. a selyemtermelés) a régieknek megkönnyítése, egyszerűsítése, gyorsítása által a legcáfolhatlanabbul kimutatták a haladás irányát. És mindezekre nézve alig tettünk valamit, sőt sok vidék nem is hallott felőlök semmit, ami szintén azt bizonyítja, hogy a tanítók közt összeköttetést kell létesíteni. • „Hiszen annak szükséges volta többé vita tárgya sem lehet !“ — hallom az egyező vélekedést , s mivel az „országos szövetség“ erre nézve a legalkalmasabb idea, ez oknál fogva az új indítványok feleslegesek. Magára a célra nézve igenis, de nem ám az ahhoz illő módozatra nézve, mert az „országos szövetség“ megkísérlett alakjában nem alkalmas. Nem fogadtatott általános rokonszenvvel. S történt légyen az bármi okból, de tudva azt, nem lenne-e ismét eltévesztett eljárás, ha ismét ugyanazon módon tálalnék fel az előbb sem ízlett ételt. Nekünk magyaroknak a legnagyobb, de nem a legszerencsésebb erőnk a merev ellenállásban rejlik; s ha valamibe bele nem szerettünk, azt ugyan bízvást elvihetik az asztalról. Miért húznák fel az értekezés zsilipét arra vonatkozólag, hogy időszerű és nélkülözhetetlen-e egy rendezett s alapszabályokkal megerősített országos egyesület? Nem hozhatnának-e fel számtalan kifogást az egyetemes tanítógyűlés határozott tekintélyének megóvása, tanácskozásainak megkönnyítése, az arra való előkészülés érdekében ? Vagy nem akarna-e bénítólag hatni e törekvésre nézve maga a kormány, nem láthatván be, hogy mire kell már ismét egy új egyesület. Ez is azt bizonyítja, hogy célunkhoz az eszközt még keresni kell. A Péterfi Sándor indítványa is lényeges módosításokat igényel. Az a nézet, hogy a munkafelosztás elvénél fogva, egyik vidék tantestülete az „Eötvös-alap“-pal, másiké az iskola belső életére vonatkozó tételek fejtegetésével, harmadiké pedig bizonyos közigazgatási dolgokkal foglalkozzék, nemcsak nem helyes, de nagyon természetellenes. Melyik gondos apa vonja le kezét az ő saját édes, jó gyermekéről? És csak azért fogják-e azt a gyermeket jobban istápolni ? Az ily körülmény soha sem bizalomra, de ennek ellenkezőjére gerjeszthet. De még azt sem láttuk soha, hogy a világegyetemben valaha oly fejlődési különösség mutatkozott volna, hogy az elemeknek csoportosulása, a szakszerű kialakulás hosszú fejlődés nélkül nyert létesülést. A még csak alig, vagy egyedül reményben létező egyesületekre nézve igen korai dolog és téves, sőt a fejlődés törvényeivel homlokegyenest ellenkező beosztás lenne a munkafelosztás elvének ily módon való létesítése. Az egyéni hajlandóság is nagyon megszoríttatnék , és amit tán első helyen kellett volna megemlítenem : a közös reménykedés s a közös szellemi élet nagyszerű kapcsa hagyatnék figyelmen kívül. És mindezen veszteségeket az ügyek gyors elintézése sem kárpótolhatná. Régi tapasztalat ugyanis, hogy a bizonytalan ügy kimenetele mindig a kezelők számának a mennyiségéhez arányul. S az úgynevezett megfenekléshez nincs-e ott kilátás, ahol az egyesületek előbb önmaguk összejövetelére vannak utalva, azután a tervezett kerületi gyűlésre kell határozmányaikkal menniök, amire azután az évi együttes tanácskozás, s mindezekre utólag az egyetemes gyűlés ítélete következnék. Nagyon természetes tehát a következmény, s indokolt az idegenkedés a 100-as bizottságra nézve is. Egyszersmind tény, hogy a szép eszméhez még mindig nem találtuk meg a legalkalmasabb tervezetet.