Néprajzi értesítő 27. évfolyam, 1935
Tanulmányok - Az ősmagyarok halászata / Cs. Sebestyén Károly = 27. évf. 1–4. f. 106–108.
108 az egyház köréből valók voltak. A partmenti nép itt főleg az uraság konyhájára halászott. Hogy a magyar nép nem halevő, erre legújabban is rámutatott Ecsedi István, aki azt írja a Népies halászat a Közép-Tiszán című munkájában: „Minden eddigi felfogással szemben meg kell állapítani, hogy a tiszántúli magyar népnek nem volt kedvelt és általánosan elterjedt foglalkozása a halászat... Nem tudom elképzelni, hogy a kényelmes magyar ezt a nehéz, éjjel-nappali éberséget, nehéz testi munkát igénylő foglalkozást űzte volna... A magyarok állattenyésztők voltak elsősorban, közülük többen és főleg szegény emberek halásztak, csíkásztak. Ezt főleg a halevő szláv szolgáiktól tanulták... A törökfajta népek, így a magyarok is, nem voltak halevők." Bátran mondhatjuk, hogy Ecsedynek ez a tiszántúli népre vonatkozó megállapítása a többi magyarságra is vonatkozik. Ezek ellen talán fel lehet hozni azt, hogy az egész középkoron át tele volt Magyarország és Erdély földje halastavakkal. Régi térképek és oklevelek tanúskodnak erről. Ez utóbbiak még számtalan, ma már eltűnt halásztanyáról és halászatra alkalmas helyről is megemlékeznek. Ez azonban, valamint magyar halászatban kimutatható nyugati, főleg német hatás is szerintem kizárólag a keresztény vallás felvételének tulajdonítható. (Jankó összefoglalásából kiszámítható, hogy a magyar halfogó szerszámok és halászó módok eredete 30—31 százalékban német eredetű.) A középkori egyház egyedülálló hatalma magyarázza meg a halászatnak ilyen aránylag nagyarányú elterjedését. A hosszantartó és szigorúan betartott böjtöknek volt ez a következménye. Ezt a középkori, azonban csak keresztény egyházi hatás alatt keletkezett nagyarányú halászatot vetítik vissza némelyek az őskorra, illetve az őshazába, s ezért tulajdonítanak neki ott olyan rendkívüli, létfenntartó fontosságot. De ha így lett volna, mi magyarázná meg akkor ennek az állítólag valamikor olyan fontos ősi foglalkozásnak az újabb korban való csaknem teljes pusztulását? Megváltozott volna a magyar természet vagy a magyar ízlés az idők folyamán? Szó sincs róla. A magyar valójában sohasem volt halevő s a középkoron át is csak az egyház nyomása alatt adta rá magát a halfogyasztásra. Mihelyt ezután ez a kényszer meglazult vagy megszűnt, alábbhagyott a halevés is s vele elpusztult a halászat is. Mert magyar őshalászat pusztulása valószínűleg nem a vízszabályozások és ármentesítések megindulásával kezdődött, hanem sokkal előbb. Hiszen a vízszabályozás például nem érintette az erdélyi Mezőség halastavait, sőt az Alföldön is inkább elősegítette volna ilyenek létesítését és fenntartását. Mégis elpusztultak. Én azt hiszem, alapos levéltári kutatások és tárgyi vizsgálat ki fogja deríteni, hogy a reformáció okozta Magyarországon az ősi halászat (értsd alatta a középkori egyházi eredetű halevési kényszer) pusztulását. Végül még egy meg nem magyarázott ellentétre szeretnék rámutatni. A földmívelésre és kertgazdaságra vonatkozó honfoglalás előtti jövevényszavaink nagy része azt mutatja, hogy a magasabb műveltségű úrnép, a bolgár-törökök hozták nyelvünkbe. Ellenben a halászatnak számos jövevényszava és módja az orosz rabszolgáktól került hozzánk. Hogy kell ezt érteni? A földmívelés előkelőbb, úri foglalkozás volt, a halászat pedig rabszolgák munkája? Cs. Sebestyén Károly.