Néprajzi értesítő 27. évfolyam, 1935

Tanulmányok - Az ősmagyarok halászata / Cs. Sebestyén Károly = 27. évf. 1–4. f. 106–108.

108 az egyház köréből valók voltak. A partmenti nép itt főleg az uraság kony­hájára halászott. Hogy a magyar nép nem halevő, erre legújabban is rámutatott Ecsedi István, aki azt írja a Népies halászat a Közép-Tiszán című munkájában: „Minden eddigi felfogással szemben meg kell állapítani, hogy a tiszántúli magyar népnek nem volt kedvelt és általánosan elterjedt foglalkozása a halászat... Nem tudom elképzelni, hogy a kényelmes magyar ezt a nehéz, éjjel-nappali éberséget, nehéz testi munkát igénylő foglalkozást űzte volna... A magyarok állattenyésztők voltak elsősorban, közülük többen és főleg sze­gény emberek halásztak, csíkásztak. Ezt főleg a halevő szláv szolgáiktól tanulták... A törökfajta népek, így a magyarok is, nem voltak halevők." Bátran mondhatjuk, hogy Ecsedynek ez a tiszántúli népre vonatkozó meg­állapítása a többi magyarságra is vonatkozik. Ezek ellen talán fel lehet hozni azt, hogy az egész középkoron át tele volt Magyarország és Erdély földje halastavakkal. Régi térképek és okleve­lek tanúskodnak erről. Ez utóbbiak még számtalan, ma már eltűnt halász­tanyáról és halászatra alkalmas helyről is megemlékeznek. Ez azonban, valamint­­­ magyar halászatban kimutatható nyugati, főleg német hatás is szerintem kizárólag a keresztény vallás felvételének tulajdonítható. (Jankó összefoglalásából kiszámítható, hogy a magyar halfogó szerszámok és halászó módok eredete 30—31 százalékban német eredetű.) A középkori egyház egyedülálló hatalma magyarázza meg a halászatnak ilyen aránylag nagy­arányú elterjedését. A hosszantartó és szigorúan betartott böjtöknek volt ez a következménye. Ezt a középkori, azonban csak keresztény egyházi hatás alatt kelet­kezett nagyarányú halászatot vetítik vissza némelyek az őskorra, illetve az őshazába, s ezért tulajdonítanak neki ott olyan rendkívüli, létfenntartó fontosságot. De ha így lett volna, mi magyarázná meg akkor ennek az állítólag vala­mikor olyan fontos ősi foglalkozásnak az újabb korban való csaknem teljes pusztulását? Megváltozott volna a magyar természet vagy a magyar ízlés az idők folyamán? Szó sincs róla. A magyar valójában sohasem volt halevő s a középkoron át is csak az egyház nyomása alatt adta rá magát a halfogyasztásra. Mihelyt ezután ez a kényszer meglazult vagy megszűnt, alábbhagyott a halevés is s vele elpusztult a halászat is. Mert magyar őshalászat pusztulása valószínűleg nem a vízszabályozások és ármentesítések megindulásával kezdődött, hanem sokkal előbb. Hiszen a vízszabályozás például nem érintette az erdélyi Mezőség halastavait, sőt az Alföldön is inkább elősegítette volna ilyenek létesítését és fenntartását. Mégis elpusztultak. Én azt hiszem, alapos levél­tári kutatások és tárgyi vizsgálat ki fogja deríteni, hogy a reformáció okozta Magyarországon az ősi halászat (értsd alatta a középkori egyházi eredetű halevési kényszer) pusztulását. Végül még egy meg nem magyarázott ellentétre szeretnék rámutatni. A földmívelésre és kertgazdaságra vonatkozó honfoglalás előtti jövevény­szavaink nagy része azt mutatja, hogy a magasabb műveltségű úr­nép, a bolgár-törökök hozták nyelvünkbe. Ellenben a halászatnak számos jöve­vényszava és módja az orosz rabszolgáktól került hozzánk. Hogy kell ezt érteni? A földmívelés előkelőbb, úri foglalkozás volt, a halászat pedig rab­szolgák munkája? Cs. Sebestyén Károly.

Next