Néprajzi értesítő 77. évfolyam, 1995.

A Néprajzi Múzeumban „Magyarok Kelet és Nyugat közt” címmel 1994. november 21–22-én tartott konferencia előadásai - A rendi nemzettudat szimbóluma, a díszmagyar / F. Dózsa Katalin = 77. évf. 155–165., ill., 9 ábr., bibl. 164., English summ.

A rendi nemzettudat szimbóluma, a díszmagyar 157 és a falvakba, városi polgár jobb módú nemes, arisztokrata igyekszik a legutolsó európai módit követni. Megmarad funkciójában viszont a magyar szabású udvari díszruha, amelyre főleg 1814-ben, a bécsi kongresszus idején figyel fel a nagyvilág. 1814. november 14-én a bécsi spanyol lovasiskolában nagyszabású lovagi tornajátékot, ún. Carousselt rendeznek. Ezen a hölgyek négy különböző színű ún. Quadrille-ban jelennek meg, s a zöldek magyar ruhát viselnek. Sajnos kép nem maradt meg róla, de ettől kezdve időnként (1816-ban, 1820-ban, 1825-ben, 1830-ban) megjelenik az európai divatlapokban egy-egy magyar díszruha. A népszerű, hölgyeknek való kis irodalmi kiadványokban, amelyeket legin­kább a két-három színes metszetmelléklet miatt neveznek divatlapnak, rendszeresen kö­zölnek részletes beszámolót a különböző európai városok - Párizs, London, Bécs stb. -társasági életéről, s gyakran írnak szórakoztató ismertetéseket egzotikus tájakról, váro­sokról. Pest vagy Buda nem fért bele egyik kategóriába sem, de időnként ezek a szépen rajzolt díszruhák emlékeztetik az olvasót a magyarokra. A sikernek nagyon egyszerű oka van. A romantikus gondolkodás a hazaszeretetet a nemzeti viselettel is hangsúlyozni kívánja. Mindinkább terjed az a nézet, hogyha sikerül egy állandó, egy-egy nációra jellemző öltözéket tervezni, többet nem lesz szükség vál­tozó divatra. Ez a megoldás megfelel a takarékos polgári életszemléletnek is. Ezért fordulnak érdeklődve a még létező nemzeti viseletek - pl. a lengyel vagy a magyar felé. Európa más országaiban kínkeservvel próbálnak tervezni nemzeti ruhát - ennek a leg­mulatságosabb változata a Jacques Louis David által kitalált nemzeti díszruha, amelynél végképp nem lehet tudni, mi a francia, arról nem is beszélve, hogy Párizs diktálja majd 150 éve egész Európa módiját, így nem igazán érthető a divat elleni lázadásuk. A helyi kuriózumból, látványos sajátosságból 1830 után válik a magyar díszruha éppen a hazai romantika hatására a nemzeti, rendi büszkeség kifejezőjévé - díszmagyar­rá. A magyar viselettel kapcsolatos érzések változását legjobban Széchenyi István Nap­lójában követhetjük nyomon. Azt írja 1825. szeptember 25-én: „Hunyadi Ferenc mág­náslakását pénzért kiadja, és gratis lakik Zichy Károlynál - viszont ősi magyar ruhát visel" (SZÉCHENYI 1982. 398). Érezhető a kifogástalan, angolos eleganciával öltöz­ködő dendi enyhe gúnyolódása a zsugori mágnás konzervatív ízlésén. 1832. december 28-án kelt viszont egy ezzel merőben ellentétes bejegyzés: „Én bizony viseletemet soha német módiért fel nem bontom" (SZÉCHENYI 1982. 732). A továbbiakban két másik beírás­ is arról tanúskodik, hogy a díszmagyar már beépült a gondolkodásába, és főleg a ruhatárába, amit egyébként több ábrázolás is bizonyít. A Honderűben (1843. 19. sz.) a Széchenyi házaspárt láthatjuk egy divatrajzon, az új, a napi divathoz igazított magyar díszruhában. Mintha csak róla szólna Vachot Sándor lelkes divatellenes cikke a Pesti Divatlapban (1844. 1. sz. 1.), amelyben többek között 2 Journal des Dames et des Modes. Frankfurt am Main. 1816. Nr. 41; Wiener Zeitschrift für Kunst, Literatur, Theater und Mode. Wien. 1820. Nr. 84, Modenbild XXVIII.; 1830. Nr. 52, Modenbild XXXIII. 3 SZÉCHENYI 1982. 1072. 1845. augusztus 20-án „mindvégig díszmagyarban", és 1173. 1847. október 20-án: „Budára Tasnerrel díszmagyarban­­ István főherceghez".

Next