Magyar Néprajzi lexikon 2. kötet, F-Ka (1979)

F - fedőtánc - fegyvertánc - fehér bor - „fehércseléd”, „fehérnép” - fehér gyász - fehér hímzések - Fehér-Körös völgye - Fehér László, halálra ítélt húga

fedőtánc 91 Fehér László tájt. Ez a szemlélet igen termékenynek bizonyult nemcsak a mese-, ill. a folklór­kutatás, hanem a népművészet, a paraszti kismesterségek vizsgálatának területén is. — Irod. Ortutay Gyula: Fedics Mihály mesél (Bp., 1940; UMNGy, I.); Marót Károly: Idiosz en koinói. Gondolatok Fedics Mihály meséiről (Egy. Phil. Közl., 1940); Dégh Linda: Az egyéniségvizsgálat perspek­tívái (Ethn., 1960); Kovács Ágnes fedőtánc: lakodalmi párfogó táncos társas­játék (A táncos társasjátékok) Sárpilisen. Amikor a kör közepén álló táncos földhöz vágja a fedőt, a körtánc résztvevői hirtelen párokra szakadva forognak tovább; akinek nem jut pár, az veszi fel a fedőt és folytatja a játékot.­­-»• még: lakodalmi táncok) — írod. Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III., A-B., Bp., 1955-56). Maácz László fegyvertánc: tágabb értelemben mindazon táncok elnevezése a szakirodalomban, ame­lyeket valamely fegyverszer­űen használt eszközzel (kard, fokos, balta, bot stb.) jár­nak, ill. a ma használatos eszközt korábban fegyver helyettesíthette. Kifejezetten férfi­tánc. A világ minden részén találkozunk ~cal. Korai virágzásukról az antik tánc­kultúra emlékei éppúgy tanúskodnak, mint a germán tánctörténet első adatai. Európá­ban többféle ---­-maradvány is előfordul. — 1. A kötött szerkezetű csoportos, ún. tánc­kardtáncokban a kard vagy más eszköz (fakard, bot, abroncs) a táncosok táncszerű összekapcsolódását szolgálja. — 2. A mórok és a keresztények harcát jeleníti meg a középkor óta sokat emlegetett moreszka. — 3. Az ún. mutatványos, ügyességi ~ok a legszélesebb körben elterjedtek. Ezek a fegyverkezelés egyetlen mozzanatából — a földre tett eszköz körüli táncolásból vagy az eszköz láb alatti átkapkodásából — áll­nak. A Zólyom vidéki szlovákság —nyúl­tánca, is ide sorolható. A­z­ európai népek kötetlen faiban gyakoriak a párbajszerű mozzanatok. A magyar tánckincsből a történeti -­ hajdútánc és az ennek maradvá­nyait őrző eszközös pásztortáncok tartoznak ide, valamint a —bodnártánc. ( — még: botoló, —kanásztánc, —kardtánc, —eszközös t­áncorc) — írod. Wolfram, R.: Schwerttanz und Männerbund (I—III., Kassel, 1936 — 3­7). Domokos Pál Péter: A moreszka Euró­p­ában és a magyar nép hagyományaiban ( Filol. Közl., 1958); Alford, V.: Sword dance and drama (London, 1962); Andrásfalvy Bertalan: Párbajszerű táncainkról (Ethn., 1­963); Pesovár Ferenc: Kanásztánc és seprű­tánc — mutatványos táncaink két típusa (Tánctud. Tanúim., 1967—68, Bp., 1969); Martin György: Magyar tánc­típusok és táncdialektusok (I—IV., Bp., 1970). Martin György fehér bor, általában fehér, kisebb mérték­ben kevés festőanyagú vörös szőlőfajtákból, előzetes erjesztés nélkül, azonnali sajtolással vagy taposással nyert bor. Feltehetően a 15. sz.-ig Mo.-on csak őt készítettek. Színe a benne levő fajtáktól függően a halvány zöldessárgától a sötét aranysárgáig változó. Legelterjedtebb adó szőlőfajtáink voltak a­­filoxéravész előtt: furmint (általánosan elterjedt különböző neveken), bakator (Ér­melléken), bálint vagy járdovány (Arad m., Baranya, Duna mente), ezerjó (Mór, Alföld), fehér dinka vagy rakszőlő (Baranya, Buda környéke), góhér (Tokaj, Mecsek), hárslevelű (Tokaj), juhfark (Somló, Dunántúl), kövi­dinka (Alföld), mézesfehér, olaszrizling (álta­lánosan elterjedt), rajnai rizling (Mecsek, Siklós, Villány, Somló), ha csak kis mennyiségben is, de mindig mindenütt készí­tettek. Ez alól a vörös bort termelő bor­vidékek sem kivételek. Leghíresebb­et ter­melő borvidékek voltak: az abaúj-miskolci, érmelléki, hegyaljai (Erdély), Küküllő-menti, a somlyói és a tokaji. (— még: bor,­­szőlő, — történeti borvidék) — Irod. Schams, Franz: Ungarns Weinbau in seinem Umfange. . . (Pesth, 1833); Keleti Károly: Magyarország szőlészeti statisztikája, 1860 — 1873 (Bp., 1875); Feyér Piroska: Szőlő- és borgazda­ságunk történetének alapjai (Bp., 1970). Égető Melinda „fehércseléd", „fehérnép": —vászonruhák fehér gyász: —gyász fehér hímzések: — szabadrajzú fehér hímzé­sek Fehér-Körös völgye: az egykori Zaránd megye területe. Síksági része a honfogla­lástól a 17. sz. elejéig sűrűn magyarlakta vidék volt. Gyula (1566), Borosjenő (1566 és 1658), Várad (1660) eleste után magyar lakossága majdnem teljes egészében elpusz­tult vagy elmenekült. Maradékai Boros­sebesen, Borosjenőn, Nagyhalmágyon és a közeli­­Erdőháton élnek. Ma a 15. sz.-tól a Bihari-hegységből és az Érchegységből folytonosan az Alföldre húzódó románok lakják többségben a­zt. — Irod. Kozma Pál: Zarándmegye földirati, statistikai és történeti leírása (Kolozsvár, 1848); Rácz Károly: A zarándi egyházmegye története (Arad, 1880); Jancsó Benedek—Somogyi Gyula: Arad vármegye és Arad szabad királyi város monográfiája (I—IV., Arad, 1893 — 1913). Kósa László Fehér László, halálra ítélt húga, klasszikus — ballada. Az egész magyar nyelvterületen megtalálható. Erdélyben valószínűleg a múlt század második felétől kezdődően ter­jedt el. Sok a­­*• betyárballada jellegű változa­ta. Szüzséje, a lólopásért elítéltet húga kin­csekkel akarja megváltani. A bíró ehelyett őt magát kéri. Fivére tanácsa ellenére Fehér Anna feláldozza lányságát, testvérét mégis

Next