Magyar Néprajzi lexikon 2. kötet, F-Ka (1979)
F - fedőtánc - fegyvertánc - fehér bor - „fehércseléd”, „fehérnép” - fehér gyász - fehér hímzések - Fehér-Körös völgye - Fehér László, halálra ítélt húga
fedőtánc 91 Fehér László tájt. Ez a szemlélet igen termékenynek bizonyult nemcsak a mese-, ill. a folklórkutatás, hanem a népművészet, a paraszti kismesterségek vizsgálatának területén is. — Irod. Ortutay Gyula: Fedics Mihály mesél (Bp., 1940; UMNGy, I.); Marót Károly: Idiosz en koinói. Gondolatok Fedics Mihály meséiről (Egy. Phil. Közl., 1940); Dégh Linda: Az egyéniségvizsgálat perspektívái (Ethn., 1960); Kovács Ágnes fedőtánc: lakodalmi párfogó táncos társasjáték (A táncos társasjátékok) Sárpilisen. Amikor a kör közepén álló táncos földhöz vágja a fedőt, a körtánc résztvevői hirtelen párokra szakadva forognak tovább; akinek nem jut pár, az veszi fel a fedőt és folytatja a játékot.-»• még: lakodalmi táncok) — írod. Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III., A-B., Bp., 1955-56). Maácz László fegyvertánc: tágabb értelemben mindazon táncok elnevezése a szakirodalomban, amelyeket valamely fegyverszerűen használt eszközzel (kard, fokos, balta, bot stb.) járnak, ill. a ma használatos eszközt korábban fegyver helyettesíthette. Kifejezetten férfitánc. A világ minden részén találkozunk ~cal. Korai virágzásukról az antik tánckultúra emlékei éppúgy tanúskodnak, mint a germán tánctörténet első adatai. Európában többféle ----maradvány is előfordul. — 1. A kötött szerkezetű csoportos, ún. tánckardtáncokban a kard vagy más eszköz (fakard, bot, abroncs) a táncosok táncszerű összekapcsolódását szolgálja. — 2. A mórok és a keresztények harcát jeleníti meg a középkor óta sokat emlegetett moreszka. — 3. Az ún. mutatványos, ügyességi ~ok a legszélesebb körben elterjedtek. Ezek a fegyverkezelés egyetlen mozzanatából — a földre tett eszköz körüli táncolásból vagy az eszköz láb alatti átkapkodásából — állnak. A Zólyom vidéki szlovákság —nyúltánca, is ide sorolható. Az európai népek kötetlen faiban gyakoriak a párbajszerű mozzanatok. A magyar tánckincsből a történeti - hajdútánc és az ennek maradványait őrző eszközös pásztortáncok tartoznak ide, valamint a —bodnártánc. ( — még: botoló, —kanásztánc, —kardtánc, —eszközös táncorc) — írod. Wolfram, R.: Schwerttanz und Männerbund (I—III., Kassel, 1936 — 37). Domokos Pál Péter: A moreszka Európában és a magyar nép hagyományaiban ( Filol. Közl., 1958); Alford, V.: Sword dance and drama (London, 1962); Andrásfalvy Bertalan: Párbajszerű táncainkról (Ethn., 1963); Pesovár Ferenc: Kanásztánc és seprűtánc — mutatványos táncaink két típusa (Tánctud. Tanúim., 1967—68, Bp., 1969); Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok (I—IV., Bp., 1970). Martin György fehér bor, általában fehér, kisebb mértékben kevés festőanyagú vörös szőlőfajtákból, előzetes erjesztés nélkül, azonnali sajtolással vagy taposással nyert bor. Feltehetően a 15. sz.-ig Mo.-on csak őt készítettek. Színe a benne levő fajtáktól függően a halvány zöldessárgától a sötét aranysárgáig változó. Legelterjedtebb adó szőlőfajtáink voltak afiloxéravész előtt: furmint (általánosan elterjedt különböző neveken), bakator (Érmelléken), bálint vagy járdovány (Arad m., Baranya, Duna mente), ezerjó (Mór, Alföld), fehér dinka vagy rakszőlő (Baranya, Buda környéke), góhér (Tokaj, Mecsek), hárslevelű (Tokaj), juhfark (Somló, Dunántúl), kövidinka (Alföld), mézesfehér, olaszrizling (általánosan elterjedt), rajnai rizling (Mecsek, Siklós, Villány, Somló), ha csak kis mennyiségben is, de mindig mindenütt készítettek. Ez alól a vörös bort termelő borvidékek sem kivételek. Leghíresebbet termelő borvidékek voltak: az abaúj-miskolci, érmelléki, hegyaljai (Erdély), Küküllő-menti, a somlyói és a tokaji. (— még: bor,szőlő, — történeti borvidék) — Irod. Schams, Franz: Ungarns Weinbau in seinem Umfange. . . (Pesth, 1833); Keleti Károly: Magyarország szőlészeti statisztikája, 1860 — 1873 (Bp., 1875); Feyér Piroska: Szőlő- és borgazdaságunk történetének alapjai (Bp., 1970). Égető Melinda „fehércseléd", „fehérnép": —vászonruhák fehér gyász: —gyász fehér hímzések: — szabadrajzú fehér hímzések Fehér-Körös völgye: az egykori Zaránd megye területe. Síksági része a honfoglalástól a 17. sz. elejéig sűrűn magyarlakta vidék volt. Gyula (1566), Borosjenő (1566 és 1658), Várad (1660) eleste után magyar lakossága majdnem teljes egészében elpusztult vagy elmenekült. Maradékai Borossebesen, Borosjenőn, Nagyhalmágyon és a közeliErdőháton élnek. Ma a 15. sz.-tól a Bihari-hegységből és az Érchegységből folytonosan az Alföldre húzódó románok lakják többségben azt. — Irod. Kozma Pál: Zarándmegye földirati, statistikai és történeti leírása (Kolozsvár, 1848); Rácz Károly: A zarándi egyházmegye története (Arad, 1880); Jancsó Benedek—Somogyi Gyula: Arad vármegye és Arad szabad királyi város monográfiája (I—IV., Arad, 1893 — 1913). Kósa László Fehér László, halálra ítélt húga, klasszikus — ballada. Az egész magyar nyelvterületen megtalálható. Erdélyben valószínűleg a múlt század második felétől kezdődően terjedt el. Sok a*• betyárballada jellegű változata. Szüzséje, a lólopásért elítéltet húga kincsekkel akarja megváltani. A bíró ehelyett őt magát kéri. Fivére tanácsa ellenére Fehér Anna feláldozza lányságát, testvérét mégis