Népszabadság - Budapest melléklet, 1996. július
1996-07-09
32 NÉPSZABADSÁG Felvonók kérik: legyen múzeumuk Egyszer fent, egyszer lent a liftgyűjtemény ügye A liftmúzeum ritka látványosság. Mindössze kettő van belőle a világon, az egyik Amszterdamban, a másik Budapesten. Legalábbis így volt ez 1990-ig, akkor ugyanis - áruházépítés miatt - megszűnt a Mohács utcában lévő, egyedülálló ritkaságokat bemutató kiállítóhely. A szakgyűjtemény sorsa azóta is bizonytalan. - Édesapám felvonókat gyártott az államosításig. Szerette volna, hogy a család vigye tovább az üzletet, ezért az öcsémet és engem is gyerekkorunktól fogva tanított a liftszakma fortélyaira. Később a Felvonójavító Vállalathoz kerültem, s mivel addigra már felszámolták a régi liftgyártó cégeket, nem volt alkatrész, ezért szinte az összes felvonót ki kellett cserélni. Az egyik lebontásra ítélt felvonón megtaláltam édesapám cégtábláját, amit aztán nosztalgiából eltettem. Valahogy így kezdődött - emlékszik vissza Ékes Miklós, a Felvonó Múzeum egykori szakmai vezetője. A gyűjtemény az idők folyamán egyre gyarapodott, kollégák, barátok segítettek megmenteni a régi idők legszebb, legérdekesebb felvonóit, egyes alkatrészeit a teljes pusztulástól. Lassan külön helyiséget kaptak a ritka darabok, így tárolásuk és restaurálásuk is lehetővé vált. A nyolcvanas évek elejére már olyan nagy lett a gyűjtemény, hogy egyre nehezebb lett a tárolása. - Meghívtam az Elevator World című, világszerte megjelenő szakkiadvány főszerkesztőjét, nézze meg a gyűjteményt, hiszen nem tudtam, jó irányba haladok-e, jó-e, amit csinálok. A főszerkesztő úr azt tanácsolta, hogy csináljunk múzeumot. Ehhez persze helyiségre - és persze nem is kicsire - volt szükség. Szerencsénkre a Felvonójavító Vállalat hosszas alkudozás után adott egy megfelelő, ám meglehetősen rossz állapotban lévő épületet, amelyet később a szakma összefogásával felújítottunk, és 1985. február 13-án megnyitottuk a kiállítást - avat be Ékes Miklós a múzeumalakulás történetébe. A múzeumban megtalálható volt az elképzelt „ősfelvonó” képe, későbbi korok liftjei, berendezései, valamint egy működő, kötélvezérlésű felvonó is. A nagy közönségsiker ellenére - hiszen a világ sok országából érkeztek ide turisták - csaknem pontosan öt évvel a megnyitás után a múzeumnak mennie kellett a Mohács utcából, mivel a Budapestlist - a volt Felvonójavító Vállalat - és az önkormányzat eladta a helyiséget. A muzeális tárgyak az anyavállalat egyik telephelyének udvarára kerültek, ahol aztán fokozatosan lepusztultak, tönkrementek a régi emlékek. A gyűjtemény közel hetven százaléka elpusztult. A múzeum megmentésére Pro Liftmúzeum néven alapítvány jött létre, ám pénz hiányában - csak magánszemélyek felajánlásai képezték a vagyonát - nem tudta kiállítani a gyűjteményt. - 1994 őszén kéréssel fordultam az Országos Műszaki Múzeumhoz - mely a szakmai felügyeletet gyakorolta a liftmúzeum felett -, hogy vegye át a gyűjtemény megmaradt részét megőrzésre. Ennek köszönhetően 1995 tavaszán a felvonóemlékek átkerültek az egyik raktárába, ahol legalább nem romlik tovább az állaguk - mondja Ékes Miklós. Hogy mi lesz a sorsa a gyűjteménynek, arról dr. Vámos Évát, az Országos Műszaki Múzeum főigazgatóját kérdeztük. - Szeretnénk egy, a liftek történeti fejlődését bemutató kiállítást szervezni. Sajnos egyelőre nekünk sincs megfelelő helyiségünk, hiszen az erre a célra kiszemelt Palme-ház nincs olyan állapotban, hogy oda be lehessen költözni, a felújítására pedig nincs elegendő pénzünk - tudtuk meg. Mucska Péter Egyelőre ezt a szép darabot sem láthatjuk A felvonó használata, bármilyen furcsa is, már az ősember életében fontos szerepet játszhatott. Mivel még fán lakott, az elejtett zsákmányt fel kellett húznia oda, ami súlyosabb állatok esetében elég nagy próbatétel volt. Megszületett tehát az első liftféleség, egy indokból készült emelő. Az ókorban már számos helyen alkalmazták a felvonókat, például a siracusai vár ostrománál, később gazdag görög kereskedők otthonában vagy a Colosseumban, ahol színpadtechnikai eszközként használták őket. A liftek abban az időben még emberi energiával működtek, a rabszolgaság megszűntével tehát új „hajtóanyag” után kellett nézni. Előbb a szélmalommal működtetett vízikerekes liftek jelentek meg, majd a víznyomásos, hidraulikus felvonók is. (Ilyen egészen 1957-ig működött az Operában.) A vízliftekkel párhuzamosan terjedtek el a lóhajtású felvonók. A lifteket fékkel először a magyar polihisztor, Kempelen Farkas látta el a XVIII. század végén. Ennek a találmánynak köszönhetően Magyarország jó ideig vezető szerepet töltött be a bányaliftgyártásban. Az igazi féket, amely a kötelek szakadása ellen is védett, csak a múlt század végén találta fel Elisha Graves Otis. A berlini világkiállításon pedig Siemens bemutatta az elektromos meghajtású liftet is. Azóta inkább csak a felvonók vezérlése korszerűsödött, először toló-, majd nyomógombos, a második világháború óta pedig nyomógombos, gyűjtővezérlésű lifteket készítettek. Magyarország első liftjét a osztrák Freister cég szerelte fel, 1896-ban a Parlamentben. Érdekesség, hogy ez a lift, kisebb javításokkal, egészen 1980-ig szállította biztonságosan a honatyákat. Jelenleg 27-28 ezer lift működik az országban, ezek fele Budapesten. Évente egyébként egy-két halálos és kettő-négy egyéb sérüléssel járó balesetet okoznak a felvonómeghibásodások. A liftek biztonságos működését a Felvonóvizsgáló Állomás hatvankét szakértője ellenőrzi országszerte, alkalmanként és felvonónként háromezer-ötszáz-ötezer forintért. V. M. P. Kempelen fékje BUDAPEST 1996. július 9., kedd Megörökíteni a várost, amíg lehet Korniss Péter fotós sétáiról, az udvarokról és az eltűnő színekről Korniss Péter harminc évig dolgozott a Nők Lapja szerkesztőségében, ma a Színház című folyóirat képszerkesztője, mégis elsősorban dokumentarista fotográfusnak vallja magát. Világszerte sikert aratott fotóalbumaiban hosszú, alapos megfigyeléseit rögzítette, hol az eltűnőben levő kultúrákról, hol egy ingázó munkás életének évtizedéről. Budapest jellegzetes udvarairól is úgy állított össze egy kötetet, hogy sokat sétált fényképezőgépével. Most úgy érzi, az utolsó pillanatban jutott be a házakba, mert a városi kapuk mára valóságosan és képletesen is bezárultak. - A huszonöt udvar kiválasztása azt tükrözi, hogy nagyon jól ismeri a várost, pedig nem tősgyökeres pesti. - Kolozsváron születtem, ott, a történelmi belváros bensőséges, baráti légkörében éltem tizenkét éves koromig. 1949-ben kerültem Budapestre, és az első két évben szinte bezárultam, annyira idegennek éreztem magam. Feloldódásomban segített, hogy a Práter utcába jártam iskolába és a franzstadti srácokkal játszottam, tujáztam. A villamos „hátája” volt a tuja, az ütköző, amin veszélyesen, de boldogan és ingyen utaztunk. Azóta nagyon pesti lettem, ezalatt azt értem, hogy csakis a város sűrűjében akartam élni. Világéletemben bérházban laktam, tavaly éreztem először, hogy nem lenne rossz a zöldövezeti környezet. Most állt össze bennem érzéssé a város romlása, amelynek mindannyian tanúi vagyunk. ■ - Az igazi városlakók ilyenkor mindig néhány nekik fontos részlet megváltozását panaszolják. Önnek mi okozza a csalódást? - Nem csalódásnak nevezném, inkább aggodalomnak. A városban máig gyönyörködöm, például amikor futok. A Tabánon keresztül eljutok a Gellért-szoborig, ott kifújom magam, és csodálom a budapesti panorámát. A rakpart is kedves helyem, de szinte már csak vasárnap kora reggel élvezhető, amikor szünetel a túlméretezett forgalom. Az a rossz, hogy ma alig lehet sétálni a belső területeken, márpedig egy várost úgy lehet igazán felfedezni. New York-i barátaim tizenöt-húsz évvel ezelőtt mámorosan élvezték, hogy sétálhattak Budapesten. Ma is jönnek és szomorúan mérem le a reakcióikon az itteni előnytelen változásokat. Néhány éve még nem értettem, miért mondta egyikük, hogy sajnos belvárosi iskolában tanít odakint. Nálunk ennek a jelzőnek rangja volt, ő pedig arra utalt, hogy a belvárosok leromlanak, és aki teheti, elköltözik onnan. Már Pesten is mutatkoznak ilyen jelek, és csak remélni tudom, hogy nem érjük meg azt a bizonyos amerikai nagyvárosi állapotot. Mert a város arra való, hogy lakják, ne csak használják. - Udvarok című könyve arról tanúskodik, hogy a kilencvenes évek elején még tudott sétálni, kószálni a városban. - Egyik legszebb, Budapesthez fűződő munkaélményem volt ez. Forrásokat tanulmányoztam a nevezetes udvarokról, és magam is kerestem, fényképezőgéppel sétálva, a helyeket. Gyönyörű dolgokat találtam, a nagyváros igazi gazdagsága tárult elém. Az udvar - legyen az főúri palotáé vagy századfordulós bérházé - olyan belső tér, amely a nagy épületekben is valami bensőséges életteret jelent a lakóinak. Az árkádok, oszlopok, stukkók, kutak, díszes feljárók, a megannyi építészeti lelemény mind belülre szólt, nem kifelé akarta a ház pompáját hirdetni. Azt hiszem, az utolsó pillanatban jutottam be az udvarokba 1991- ben, mert utána elkezdtek bezárulni a kapuk, zárak és hatalmas védőszerkezetek jelentek meg rajtuk. Ezt tökéletesen megértem, mert hallatlanul romlik a közbiztonság. Ez is szomorú, de a legfájdalmasabb, hogy mogorva, rosszkedvű, bizalmatlan embereket látok. Fényképezőgéppel a kezemben járkálva ezt nagyon erősen érzékelem. - Udvarképei fekete-fehérek. Talán kerülte a színeket? - Budapest szennyezett levegője az én szakmámban azt jelenti, hogy legtöbbször csak szürke képeket tudok csinálni. Szinte ugrásra készen várom azokat a ritka napokat, amikor az eső vagy egy nagy szél után kicsit kitisztul a levegő. Az elmúlt négy évben két, Magyarországról szóló könyvön dolgoztam, és a Budapest fejezettel kínlódtam a legtöbbet. Halogattam, nyűglődtem vele, mert alig voltak fényes, tiszta napok, amelyekre az embernek szüksége van - nem kizárólag a fényképezéshez. Hámory Gabriella Egy udvar Korniss gyűjteményéből SZABÓ PÉTER FELVÉTELE ♦ MITSUBISHI MOTORS 1037 Budapest, Zay u. 24. 250-4065 Fax: 188-9175 1134 Budapest, Róbert K. krt. 47. 270-2121 IP/Fax: 270-2122 JEuropárea/-Európának GLi PIACBEVEZETÉS ELŐTT 898 DUO Ft MITSUBISHI CARISMA 1.6 AZ EURÓPAI CSISZOLÁSÚ GYÉMÁNT A három gyémánt lelőhelye: DUNA INTERSERVICE Kft.