Népszabadság - Budapest melléklet, 1998. szeptember
1998-09-21
38 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1998. SZEPTEMBER 21., HÉTFŐ Híd a Gellért-hegy tetejére Főváros. E kifejezés sok nyelven egyformán hangzott, ám csak kevés országban hordozott annyi érzelmi töltést, mint a századforduló Magyarországán. A székesfőváros többet jelentett puszta igazgatási központnál, az ország legnagyobb településénél: jelkép volt. Mint koronázóváros jelképe a magyar államiságnak, s mint Bécs vetélytársa jelképe a magyar prosperitásnak, mint az ország legnagyobb ipari központja szimbóluma a boldogulás lehetőségének, a felemelkedésnek, a jólétnek. A vidék, s korántsem csak a falvak, gyakorta a jómódú ipar- és mezővárosok lakossága is, sóvárogva nézte Pest, sőt „a” Pest csillogását, alig törődve a mögötte rejlő szürke külvárosokkal, a nyomorral, a kilátástalansággal. Gellért-hegyi álmok Ide bekerülni, itt valami nagyszabásút tervezni s megvalósítani - akkoriban erről szólt csaknem minden magyar mérnök álma. Néhányuknak sikerült is: számukra ez gyakorta csakugyan az érvényesüléshez vezető út legfontosabb állomása volt. Sokuk azonban csak a terv papírra vetéséig jutott el, az építkezésre már nem került sor. Az ilyen elvetélt javaslatok közül nem egy foglalkozott a Gellért-hegy megközelíthetőbbé tételével. Bár a Duna jobb partján magasodó oromról csodálatos kilátás nyílt a városra, ám kevesen akadtak, akik ennek kedvéért vállalták volna a meredek lejtőkön az izzasztó felkapaszkodást. Pedig az idegenforgalmi szakemberek - elsősorban a pesti szállodasor tulajdonosai - régóta sürgették a főváros tanácsurait, hogy találjanak mielőbbi megoldást a problémára. Ötletekben nem volt hiány. Volt, amelyik a budavári mintára siklóvasutat vezetett volna föl a csúcsig. Mások fogaskerekűt javasoltak a mai Hegyalja út helyére kiemelve, hogy ezzel egyúttal a „Tabán bántó, az idegen szemében falusias sikátorait is szinte nyomban az enyészetnek lehetne átadni”. Még olyan alaposan kidolgozott terv is akadt, amely drótköteleken függő kocsik segítségével juttatta volna el a bámész - s erős idegzetű - turistákat a kilátóba. A legkülönösebb javaslat azonban alighanem Ruppenthal Jánosé volt. Elképzelései szerint a pesti Duna-parton - körülbelül ott, ahol ma az Irinyi utca torkollik a Belgrád rakpartba - kellett volna hatalmas, acélszerkezetű tornyot emelni. Ennek tetejéről indult volna el egy híd - egyenesen a Gellért-hegy csúcsára! Kitört a vihar A hídon járt volna két, a budai siklóéhoz hasonló kocsi, gyönyörű, habár alighanem kissé hátborzongató látványt kínálva az utasoknak. A mérnök gondolt a kispénzűekre is: ők gyalogszerrel tehették meg az utat a folyam felett, sőt a pilon tetejére vivő lift helyett is választhatták a lépcsőmászást. A szegecselt, idomvasakból összeállítandó építmény némileg emlékeztetett volna az akkoriban már kész Ferenc József (a mai Szabadság) hídra, ám nélkülözte annak kecses voltát, sőt meglehetősen ormótlanul hatott. Kezdetben nemigen foglalkoztak vele, ám a kor népszerű polgári hetilapjában, a Vasárnapi Újságban megjelent ismertetések után kitört a vihar. Hozzáértők és laikusok keltek ki az „esztelen terv ellen”, amely „mindörökre elcsúfítaná világvárosunkat, melynek ragyogó látványáért bel- és külhoni utazók oly gyakran lelkesülnek”. Szegény mérnök hiába érvelt azzal, hogy építménye éppen az idelátogató turisták végett lenne hasznos, hiszen bár mindenki úgy tartja, hogy a Várhegyről a legszebb a kilátás, ám „aki még ennél is szebb képet kíván látni, az a szomszédos Gellért-hegy tetejére siet. De az oda való fölkúszás már több időbe és nem csekély fáradtságba tellik.” Érvei süket fülekre találtak. Mikor pedig azzal hozakodott elő, hogy lám, Eiffel tornyát is leszólták, sőt még szétdarabolását is javasolták, de végül mégis megszokták a párizsiak, mindössze annyi volt a reakció: az Párizsban volt, nem pedig Budapesten. Elmaradt szenzáció Hogy a sajtókampánynak mekkora szerepe volt benne, nem tudni, mindenesetre tény, hogy a főváros tanácsa végül elvetette Ruppenthal János tervezetét, s helyette Czekelius Aladár lánchídját választotta ki. A döntéssel Budapest ugyan gazdagabb lett egy célszerű, jól megépített közúti híddal, mely egyúttal a Belváros fejlődésének is új lökést adott - ám egyúttal szegényebb is egy olyan építménnyel, amely valóban szenzációszámba mehetett volna. Hámori Péter A pesti partról a Gellért-hegyre vezető híd múlt század végén született terve A Pestre tervezett oszlop szemből... légkondicionáló, szervokormány, kétoldali légzsák, központi zár, riasztó, indításgátló NISSAN RAPID Kft. 1037 Budapest, Zay u. 26. Tel.: 388-230- 1149 Budapest, Mogyoródi út 32. Tel.: 220-5080 ISO 9002 minőségügyi szabvány szerint tanúsított cég. MINDEN RENDBEN ______Anno 1825_______ Egy Ó-Budai felső malom elszakadott A régészet iránti érdeklődés élénkülésének bizonyítéka a Hasznos Mulatságok írása (I. félesztendő, 51. szám): „A Pesti kőbányában a kemény porkő között igen sűrűen találtatnak az apró zsigaházak, sőt a közelebb múlt esztendőben találtatott öszve lapulva és kővé válva egy singnyi [kereken 60 centiméternyi] hosszúságú hal is, mellynek héjai vagy halpénzei a kőbe egészen be valának nyomva. Aki a természet gazdagságát, s a vízi állatok külömbféle sokaságát tsudálni akarja, az a Pesti hegynek köveit vizsgálja meg.” Élő állatok bemutatójára invitálta az érdeklődőket - igaz, a hely pontos megjelölése nélkül - a lap II. félévi 42. száma: „A természet kedvellőinek jeles kielégítésére olly eleven állatok gyűjteménye találtatik most Pesten, mellyhez hasonlót ezen kívül Európa nem látott; ugyanis 11 eleven oroszlányok, mellyek közül legnevezetesebb a 7 esztendős Afrikai kan Oroszlány, melly nagyságára, testállására és erejére nézve, úgy rettentő hangjára nézve is igen nevezetes; vagyon más 9 esztendős Ázsiai nagy kan oroszlány, mellynek ordítása, mint a mennydörgés, mindent megreszkedtet; még egy Ázsiai nyestény Oroszlány, melly Európában már 14 fiat vetett; továbbá egy pár Ázsiai Oroszlány, mellyek tsak 3 esztendősek. Ezeken kívül van egy 2 esztendős, kettő 1 esztendős és három tsak 3 hónapos, mellyek a f[olyó] e[sztendő] Aug. 27dikén Varsóban jöttek a világra. Az ifjak mind az Ázsiai nagy oroszlány párnak maradékai.” Tragédiáról számolt be a Hazai s Külföldi Tudósítások: „A múlt Szombaton (Julius 30.) délelőtt 10 óra tájban, tsendes idővel ugyan, de a víznek hirtelen megáradása által egy Ó-Budai felső malom elszakadott, és a víznek szörnyű ereje miatt olly hirtelenséggel vitetett lefelé, hogy az utána következő Új-Budai malmok közül 18-at állásából kiütve, és ezek közül is eggyik a másikba ütközvén, többek kárt vallottak ugyan, de az említett első összezúzattatott... A víz sebessége által elragadtatott malmok közül ugyan szerencsésen a többit ki lehetett fogni, de három hirtelenséggel a Duna hídjának ment, s annak 3 hajóit helyéből kiütvén, a negyedikét elsüllyesztette. Szomorú történet volt, hogy az egyik malmon segíteni akaró Molnárlegény, Molnárinas és Áts, a partról nézők előtt a vízbe hullottak, s belehaltak.” A Tudományos Gyűjtemény VIII. havi kötete kereken négyszáz orvoslást tanuló diákról tud: „A Magyar Királyi Universitásban a folyó Oskolai Esztendő kezdetével az orvosi Karnál a Hallgatók száma ekképpen volt: tulajdonképpen az Orvosi Tudomány Hallgatóji beírattak 100. U.m. az első esztendőben 41; a másodikban 21; 3-dikban 18; 4-dikben 10; 5-dikben 10. Patikáriusok, kiknek Cursusok egy Esztendő, 24. Szemorvosi Tudományt hallgatóid. Jegyzés: minden orvosi Tudományt hallgatónak kötelessége a Szemorvosi Tudományt tanulni, s itten seborvosok vannak értve. Seborvosi Tudományt hallgatók. Magyarok első esztendőben 64. 2-dikban 24. Öszveséggel 88. Németek első Esztendőben 106. Másodikban 32. Öszveséggel 138. Bábaságra készülők 30. Jegyzés: ezek fél esztendeig hallgatják a szülésről szóló tudományt, és járnak szülő intézetbe, télen által a Németek, s nyári fél esztendőben a Magyarok. - Barom-orvoslást tanuló Kovátsok 24. Mind öszveséggel 406.” A Hazai s Külföldi Tudósításoknak egy testes hirdetése - augusztus 19-én jelent meg - arról tanúskodott, hogy bármilyen gyorsan haladt is a városiasodás útján Pest és Buda, a mezőgazdaságnak még nagyon nagy szerepe volt a két város életében. „Régtől fogva közönséges panassza az a Juhtartó Gazdának, hogy a Juhászok a birkák fülein való jegyeket vagy majmozzák [utánozzák], vagy végképpen megrontják, és így a magok rossz birkájukat, ahol nekik tartani szabad, a Gazdának jó birkájával felcserélik, a Gazdákat ilyenképpen megrontják, megtsalják. Ennek következésében az alól írott alázatossan jelenti, hogy: a jelölésre egy ollyan új találmánya van, amelly sehol még a Magyar Hazában nem találkozik, mégpedig olly módon, hogy ha kívántatni fog, minden juhot külön jegybe veszen, ha mindjárt négy vagy ötezer lenne is, de még emellett ha mindjárt száz Majorokban jelölne is, minden Majorban külön jeggyel. Minthogy nem czélja ezen jegyzés módját különösen magának tartani, tudtára adja a Juh-tartó Publikumnak, hogy ő Pesten ezen folyó Augustus hónap 25-ik napjától fogva, azon hónapnak egészen 30-dik napjáig a Soroksári utczában a két medvénél lészen szállva, hol mérsékleti jutalomért kész lészen felfedezni s próba alá tenni azon új, s nem majmolható találmányát Nyúl Ferencz, m. k., a Juh-tartó Közönségnek kész szolgája.” E „falusias” jelleget látszik bizonyítani a Hasznos Mulatságok egy másik írása (I. félév 17. szám): „Nem rég Majer Ferencz Úr Pesti kereskedő által Német nyelven kinyomtatott Fák és Venyegék catalogussa akadt kezembe, amelyben előadatik, hogy Pesten T. Nemzetes Légrády László Orvos Úrnak a Váczi út nevű utszáján 1293-dik szám alatt lévő kertében Faiskolájából 200 külön különféle alma, majd annyiféle költvé nemeket, úgy a szőllőnek, szilvának, cseresnyének, meggynek, őszi és kajszi baracknak s.a.t. majd minden legelső rangú s ritkaságú fajtáit meg lehet szerezni. Ezt olvasva, megvallom, sokallottam a hirdetményt, de kíváncsiságból elmentem a kertbe, s valóban úgy találtam, amint hirdetve volt. Sőtt azt a különöst is tapasztaltam, hogy kiki a maga agyagos vagy homokos földű kertéhez képest választást tehet... De még e mellett ottan olly fákat is lehet venni, ahol egy fán kettőtől kezdve egész harminczig külön különféle gyümölcsfajták vannak.” És még egy hirdetés a Hazai s Külföldi Tudósítások hirdetési mellékletéből: „Kőreírt Épület rajzolatok - mellyek szerént minden szag nélkül lévő árnyékszékeket lehet építteni, a Tsász. Kir. Privilégiumot nyert Wilhalm találmánya szerént, nem tsak magános Házakban, hanem Kaszárnyákban s más népes közönséges épületekben, a legegyügyűbb mód szerént s a hellynek igen nagy kíméllésével, sokkal ótsóbban és tartósabban, mint a régi mód szerént; s a már fennállókat is ótsóbban lehet megigazíttani, s minden büdösség nélkül kitisztíttatni, s a tisztítást a cselédek által nappal is lehet véghez vitetni - találtatnak nyomtatott utasíttás mellett, hogy mint kellessék velök bánni? Mellette vagyon az Építésre való szabad engedelem is a Feltalálótól, 25 forintonv. Pénz fizetését Mayr Ferencz Polgári Fűszer és magárosnál Pesten a Zöldfa utszában, »a Zöldkoszorú« czímer alatt lévő boltban.” D. Gy. Utcagyerekek Sajtóközlemény tudatta, hogy utcagyerekekkel foglalkozó szervezetek támogatására írt ki pályázatot a Soros Alapítvány. Utcagyerekek? A szó fogva tartja a tekintetet. A felhívás szikár szövege szerint „életvitelszerűen vagy esetlegesen az utcán élő gyerekek ”. A pályázatra sokan fognak jelentkezni: lelkisegély-szolgálatok, családsegítők, ifjúsági klubok, napközik, krízisotthonok, ifjúsági szállások, diákmunka-közvetítők, még a csupán egyetlen játszóházat üzemeltető művelődési házak is. Rendben van így. De kik azok, akiken segíteni akarnak a pályázók? Miben kell és milyen hiányon tudnak segíteni? Mi a legsürgősebb, a testi, a lelki, az anyagi vagy az érzelmi szükség? Utcagyerekek. Kik ők voltaképpen? A Dickens regényeiből, Móra novelláiból megismert rongyos kis éhezők, Mark Twain kedves csirkefogói? A hetvenes-nyolcvanas évek lakótelep-szociológiáinak legismertebb figurái, a kulcsos gyerekek? Bandába csapódott vagy egyedül próbálkozó gyermekbűnözők? Esetleg azok a szerencsétlenek, akik a családi brutalitás elől menekülnek ismerőshöz, utcára, újabban krízisotthonba? Unatkozó, elhanyagolt, neveletlen, csellengő, kallódó fiatalok éppúgy beletartozhatnak ebbe a körbe, mint a valóban otthontalanok és hajléktalanok, családban élők és árvák, pesti kissrácok és bérkolduláshoz használt díszletcsecsemők. Utcagyerekek. Kik ők voltaképpen ? Lehet gondolkodni. Cs. Kiss Éva __Cikkünk Nyomán__ Budapest lobogója Budapest mellékletük szeptember 11-i számában a Budapest lobogója nem a román zászló című cikk jó áttekintést nyújt a főváros jelképeinek történelmi változásairól. S miután ezeket a szimbólumokat az írásban is említett okokból hosszú ideig nem, illetve csak igen korlátozottan használták, valójában sok ember számára ismeretlenek maradtak. Ezért okozott (okoz) idegenkedést Budapest címerének, de főleg zászlajának ma már egyre gyakoribb megjelenése a város közterületein. Van azonban az írásnak egy megállapítása, amely az én ifjúkori emlékeim szerint téves. Idézem: „Így megvolt az alap a zászló piros-sárga(arany)-zöldre változtatásához - mint Trianon után sokan szorgalmazták -, ez azonban a gyakorlatban már nem történt meg.” De bizony megtörtént! Az 1930-as és ’40-es években (persze a háború után, amíg használták!) Budapest zászlója piros-sárga-zöld volt. Hoffmann Miklós