Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. február

2001-02-02

30 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. FEBRUÁR 2., PÉNTEK Eötvös József magányos sétái a Sváb-hegyen A Füvészkertért és a városligeti korcsolyázásért is sokat tett az egykori miniszter Ha valaki a XIX. század nagy alakjai közül igazán fővárosi volt, akkor Eöt­vösről ez mindenképp elmondható. Bu­dán született, a budai gimnáziumban és a pesti egyetemen tanult, a szabadság­­harc utáni emigrációból visszatérve a Sváb-hegyen vett villát, később Pest­­szentlőrincen házat. Ettől kezdve ingá­zott az Akadémia, az Erzsébet téri laká­sa és a nyári lak között. Pesten is halt meg százharminc éve, 1871. február 2- án. Politikus volt és író - ezt mindenki tudja. Magányos ember, a rózsák sze­relmese és a női korcsolyázás megho­nosítója a Városligetben — ezt már ke­vesebben. Siklóssy László 1929-ben a Sváb­hegyről írt könyvet, amely nagy sikerét - a közelmúltban reprintben is megje­lent - annak köszönhette, hogy sok korabeli forrást felhasznál­va, mégis közérthetően, szó­rakoztatóan írt a városról. Természetesen külön feje­zetben foglalkozik a Sváb­hegy híres lakóival, és igen tanulságos az a rész, amelyben leírja, hogy a két ünnepelt író, Jókai és Eötvös mennyire másként lakták be a hegyet. Jókai kedélyes ember lévén arra használta a nyári lakot, hogy nagy társaság körében ado­­mázzon, Eötvös a magányos helyeket kereste. Az ötvenes­hatvanas években a teleket Velencén, a nyarakat a Sváb-hegyen töltötte. Pesti lakása üresen állt, miközben ő a város tetején a lombos-árnyas fák alatt délelőt­tönként zavartalanul írogatott. „A nyu­galom egymaga még nem boldogít - írta fiának egyik levelében. - Leheverni ké­nyelmes pamlagon, szobájában minden kellemetlenség nélkül még nem nagy él­vezet. Még koromban is a nyugalom maga sokára nem elégíthet ki. De pihen­ni egy magas tetőn, honnan határtalan kilátás nyílik, s míg semmi idegen zaj nem bánt, míg minden zavartalan, érint­kezéstől menten vagyunk, végtelen teret látni magunk előtt, alant egy dicső lát­­teret fogni fel egy tekintettel, ez már a legfőbb gyönyör.” A telek eredetileg sógoráé, Vefort Ágostoné volt, Eötvös az emigrációból hazatérve vásárolta meg, és a rajta álló villa már Eötvös-villa néven ment át a köztudatba. Ez a ház vált Eötvös halála után a Sváb-hegy központjává, miután 1871-ben a Fogaskerekű Vasúttársaság megvásárolta kifejezetten azzal a célzat­tal, hogy a vasút üzemét egy nívós ven­déglővel fellendítse. A terv bevált, és a század végéig itt tartottak minden nagyobb rendezvényt: a pesti­ek átjöttek érettségi bankett­re, a helyi lakosok számára pedig ez volt a „korszalon” és az egyesületi rendezvé­nyek színhelye. Eötvös, hogy családjá­tól békében legyen, a vil­lából is menekült: felépí­tett egy kisebb házikót, a karthauzi lakot, ahová visszahúzódott, amikor írni akart. A két házat ápolt kert vette körül, rózsaágyásokkal. Bár Jókaihoz hasonlóan gyü­mölcsfákat is nevelt, a rózsák voltak Eötvös kedvencei. A virágok miatt vált a pesti Füvész­­kert mecénásává is. Amikor az 1861-es olvadással ismét bekapcsolódott a politi­kába, egyre többet kellett Pesten tartóz­kodnia. A politika feszültségét azonban nehezen bírta. Emésztése egyre rosszab­bá vált, gyomorbaj kínozta. Orvosai für­dőt rendeltek neki, Karlsbadba kezdett járni augusztusonként. Az ekkortájt ké­szült portrékon feszült, nagy szemeivel komoran néz, szigorúan. Homloka gondterhelt, ráncok jelennek meg rajta. Először csak rövid sétákra kereste fel a Füvészkertet, majd egyre többet időzött el itt, érdeklődve az egyes növények ere­dete után. Amikor a Bartl-féle híres vi­rággyűjteményt elárverezték, már mi­niszterként azonnal intézkedett, hogy legértékesebb részét, az orchideákat az egyetem megvásárolja, és egyben pénzt utalt ki, hogy a virágoknak külön orchi­deaházat emelhessenek. Szintén az ő kezdeményezésére építették meg a Fü­­vészkert medencéit, hogy a hazai vízinö­vényeket is bemutathassák a pesti kö­zönségnek. Ezeknek a medencéknek egyikében bújt el aztán Nemecsek, leg­alábbis Molnár Ferenc szerint. A korcsolyázással szintén egy pihen­tető sétája során került kapcsolatba. Kresz Géza 1901-es visszaemlékezése szerint miután 1869. december 2-án a Dorottya utca 19. alatti Steingassner­­féle kávézóban baráti köréből tizenöt to­vábbi érdeklődővel kibővülve megala­kult a Budapesti Korcsolyázó Egylet, a legnagyobb gondot a sportág népszerű­sítése jelentette. A többségükben orvos­­tanhallgató fiatalemberek a Városligeti­tó jegén kezdtek korcsolyázni, verse­nyeket szerveztek, a várt érdeklődés azonban elmaradt. A mozgalomnak sú­lyos előítéleteket kellett leküzdenie: „az orvosoknál és az előkelőbb körökben egyenesen ellenszenvvel találkozott az eszme - írja Kresz. — Amazok az egész­ségre károsnak tartották, emezek pedig a hölgyekre nézve illetlennek mondották azt.” A szerencse mégis melléjük állt. Egy napon a Városligetben sétált lányai­val Eötvös József báró, séta közben megálltak megnézni a korcsolyázókat. A sportemberek ezt egyértelmű bátorí­tásnak vették, másnap siettek felkeresni a családot, engedjék meg a lányoknak, hogy ők is kipróbálhassák. Mind Eötvösné, mind a család orvosa hevesen ellenezte az ötletet. Végül a báró szava döntött: kétségbe vonta, hogy az egész­ségre ártalmas lehet a tiszta levegőn va­ló mozgás. Ahogy a Ferenczi-féle életrajz írja, 1870 telén hosszabb külföldi útról tért haza, amely magában foglalta a szoká­sos évi karlsbadi kúrát is. Hogy hol szedte össze a tüdőgyulladást, az már nem derült ki, de január elejétől magas lázzal ápolták otthon. Január közepén át­menetileg javult a báró állapota, később azonban láza visszatért, étvágya nem volt, teljesen legyengült. Február 2-án este még kért egy tál levest, de mire be­hozták, elaludt. Almában érte a halál. Másnap az országgyűlésben Somssich Pál házelnök jelentette be a miniszter halálhírét. Deák Ferenc emel­kedett szólásra, és javaslata szerint jegy­zőkönyvbe iktatták a gyászt, és kitűzték a homlokzatra a fekete zászlót. A ház feloszlott és nem is ült össze, csak a te­metés után. Az Erzsébet téri házból gyászhintók vitték a koporsót Ercsibe, a családi kriptába. Eötvös végül mégis­csak elhagyta Budapestet. Szatucsek Zoltán Eötvös József A báró villája korabeli metszeten ________Lelőhely________ Mit üzen a Társalgó? Milyen ember lehetett az, aki előttem ol­vasgatta Méhes András Társalgóját („nél­külözhetetlen vezető a társaságban és az egész életen keresztül”)? A Franklin Tár­sulat kiadásában valamikor a húszas évek elején megjelent könyvecske­­ sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy ez már a har­madik, átdolgozott kiadás volt - szemmel láthatóan napi útmutatóul szolgált elő­döm számára. A Virágnyelv című rovat­ban például ceruzával húzta alá a fontos­nak ítélt passzusokat. Ezenközben bizonyára vad, ellentétes érzelmek dúltak a lelkében. Az aláhúzott növények között a következők szerepel­nek ugyanis: árpa­kalász (békével viseld az élet keresztjét), basalikom (közelebb­ről akarlak megismerni), belindek (rosz­­szul vagyok, ha látlak), burgonya (miért láttatod magad olyan ritkán?), hagyma (meg vagy csalva rútul), komló (hadd öleljelek meg forró szerelemmel), végül pedig tubarózsa (szemedből csak érzéki szerelem villog). Akár férfi volt, akár nő az egykori tu­lajdonos, a fentieken kívül is számos hasznos ismeretre tehetett szert a Frank­lin Társalgójából. Elmélyülhetett a görög és római mitológiában, a különféle idő­számításokban és a naprendszer titkai­ban, kapott segítséget az emlékkönyvi bejegyzésekhez (százötven oldalnyi böl­csesség és érzelmes vers közül válogat­hatott), de megtudhatta azt is, hogyan kell helyesen szavalni, jól zenélni és illedel­mesen táncolni. Kapott még muníciót a társasági sikerekhez is: olyan titkoknak jutott például birtokába, mint hogy mi­ként kell tüzet kézben tartani, égő gyer­tyát megenni, tojást hideg vízben meg­főzni, esetleg tejet vérré változtatni. (Az utóbbit borkősav hozzáadásával.) Ha férfi volt, ha nő, egy biztos: most végre megtudhatta, hol a helye. A Társal­gó világképe egyszerű volt, tanácsai vilá­gosan követhetőek. A férfi a mű olvastán villamoson és omnibuszon átadta a helyét a nőknek; a színházban nem mesélte el a darab meséjét előre a partnerének; társa­ságba lépve csak a háziasszonynak csó­kolt kezet, és hölgyek előtt nem kérkedett kalandjaival. Mert - Méhes úrtól tudta jól - a nő kü­lönleges bánásmódot igényel. Legyen akár komoly, akár víg vagy művelt és szellemes, esetleg jámbor, érzéketlen, ne­tán mélabús vagy önfejű (a Társalgó szí­ves besorolása szerint), gyámolításra és irányításra szorult az életben. Olyasvala­ki volt, akit „egy ügyes vőlegény észre­vétlenül eleve saját viszonyaihoz alkal­mazkodni” taníthatott, s akinek ezenköz­ben nem volt elég „engedelmes leánynak, készségesen segítő társnőnek, udvarias társalgónőnek” lennie, hanem az is szük­séges volt, hogy „az mind a szeretetre­­méltóság és a báj látszatát viselje”. A nőnek persze azt sem ártott tudnia, hogy „miért nem nősülnek meg a fiatal­emberek”. („Mert a leányok olyan igé­nyeket táplálnak, melyeket a fiatalok nem képesek kielégíteni.”) Ha aztán mégis nő­ül vette valaki, tudomásul kellett vennie, hogy „névjegyein nem használhatja le­ánynevét egymagában, csakis férje nevé­vel együtt”. Öltözékére ekkortól minden korábbinál nagyobb gondot viselt, kesz­tyű nélkül utcára nem lépett, odahaza is csinos ruhában járt. Tudomásul vette, hogy legfőbb támasza a „jó ízlés és a tü­kör”, és legfeljebb abban bízhatott, hogy „harminc és ötven között hamarább meg­bocsátják a szélsőségeket, mint alatta és fölötte”. Férjén kívül más férfit nem ma­gázott, mert tudta, hogy ezzel csak „fel­bátorítja a bizalmaskodásra”. Ne higgyük azonban, hogy e sok áldo­zatért cserébe semmilyen viszonzást nem várhatott a nő. Éppen ellenkezőleg: a Tár­salgón nevelkedett férfi tényleg mindent megtett azért, hogy jól érezze magát. Je­lenlétében például semmi olyasmiről nem beszélt, „amiről a nőknek fogalmuk sem lehet”, és megfogadta a következő tanácsot is: „hölgyek társaságában még a leglényegtelenebb dolgok iránt is tanúsít­sunk figyelmet, legérdektelenebb s legkevésbbé mulattató elbeszéléseiket vegyük úgy, mintha azok bennünket rendkívül mulattatnának”. Köszönöm, Méhes úr. N. Kósa Judit A Lelőhely­ összes tematikus bontásban is olvasható a Népszabadság online-on. (www.nepszabadsag.hu) ________Mű-Kincsek________ Óbégató török a pagonyban Oda a Százholdas Pagony nyugalma! Míg azelőtt legföljebb olyan csúfsá­­­gok estek meg, hogy a Bagoly csengő­zsinórnak alkalmazta szegény Füles farkát, vagy Micimackó elefántot akart fogni egy csapda segítségével, mára, hogyan, hogyan nem, valahol a Bagoly háza és a Hét fenyőfák közötti területen kinőtt a bokrok közül egy csipkés-tornyos épület, melynek neve magyar parlament, és ezzel aligha­nem lőttek a nyugalomnak. Eddig ugyanis angyali békesség volt a Száz­holdas Pagonyban, a jövőben aligha­nem zűrzavar lesz, nem is kicsi. Vitatkozó emberek jönnek-mennek majd a fák között, titokzatos autók né­pesítik be a természetet, és ezekben a titokzatos autókban titokzatos doku­mentumok cserélnek gazdát. Egykori sztárgázsikból házakat kezd építeni a hirtelen előbukkant épület egy-egy lakója, úgynevezett­­ becsületes álla­tok számára nehezen felfogható­­ vizsgálóbizottságok tartanak titkos üléseket a kökénybokrok tövében, mintegy véletlenül arra tévedő török atyafiak óbégatnak majd, hogy céget venééék!, céget venéééék! - szóval lesz itt nagy felfordulás. Most mondják meg: miért kellett megzavarni a pagony nyugalmát? Miért? Szegény Micimackó és szegény Ma­lacka a budapesti levelezőlap tanúsá­ga szerint még nem sejt semmit, ártat­lanul szemlélődnek a Kossuth téri pa­don, mit sem törődve azzal, hogy a mögöttük lévő területre hangoskodó és titokzatos idegenek költöztek. Sze­gény Micimackó még azt hiszi, a züm­mögő méheknél nincsenek hangosabb és idegesítőbb lények a Földön, to­vábbá arról sincs fogalma, hogy a csipkés-tornyos épületben vitatkozók­tól függ, hogy mennyi mézet pakolhat a jövőben abba a kerek pocakjába, amelyet Malacka olyan vidáman si­mogat. Ha a drága jó Micimackó egy kicsit éberebb lenne, nem örülne annak a hirtelen nőtt épületnek. És biztosan eljön majd az az idő, amikor rádöb­ben arra, hogy jobb lett volna, ha a pagony megmarad a barátainak, de lehet, hogy Micimackó akkor már annyira ideges lesz, hogy világgá sza­lad, és Róbert Gida tábláját akasztja házának ajtajára: ELMENTEM. MANGYÁR GYÚVÖK. DÓGOM VAN. Trencsényi Zoltán

Next