Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. február
2001-02-02
30 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. FEBRUÁR 2., PÉNTEK Eötvös József magányos sétái a Sváb-hegyen A Füvészkertért és a városligeti korcsolyázásért is sokat tett az egykori miniszter Ha valaki a XIX. század nagy alakjai közül igazán fővárosi volt, akkor Eötvösről ez mindenképp elmondható. Budán született, a budai gimnáziumban és a pesti egyetemen tanult, a szabadságharc utáni emigrációból visszatérve a Sváb-hegyen vett villát, később Pestszentlőrincen házat. Ettől kezdve ingázott az Akadémia, az Erzsébet téri lakása és a nyári lak között. Pesten is halt meg százharminc éve, 1871. február 2- án. Politikus volt és író - ezt mindenki tudja. Magányos ember, a rózsák szerelmese és a női korcsolyázás meghonosítója a Városligetben — ezt már kevesebben. Siklóssy László 1929-ben a Svábhegyről írt könyvet, amely nagy sikerét - a közelmúltban reprintben is megjelent - annak köszönhette, hogy sok korabeli forrást felhasználva, mégis közérthetően, szórakoztatóan írt a városról. Természetesen külön fejezetben foglalkozik a Svábhegy híres lakóival, és igen tanulságos az a rész, amelyben leírja, hogy a két ünnepelt író, Jókai és Eötvös mennyire másként lakták be a hegyet. Jókai kedélyes ember lévén arra használta a nyári lakot, hogy nagy társaság körében adomázzon, Eötvös a magányos helyeket kereste. Az ötveneshatvanas években a teleket Velencén, a nyarakat a Sváb-hegyen töltötte. Pesti lakása üresen állt, miközben ő a város tetején a lombos-árnyas fák alatt délelőttönként zavartalanul írogatott. „A nyugalom egymaga még nem boldogít - írta fiának egyik levelében. - Leheverni kényelmes pamlagon, szobájában minden kellemetlenség nélkül még nem nagy élvezet. Még koromban is a nyugalom maga sokára nem elégíthet ki. De pihenni egy magas tetőn, honnan határtalan kilátás nyílik, s míg semmi idegen zaj nem bánt, míg minden zavartalan, érintkezéstől menten vagyunk, végtelen teret látni magunk előtt, alant egy dicső látteret fogni fel egy tekintettel, ez már a legfőbb gyönyör.” A telek eredetileg sógoráé, Vefort Ágostoné volt, Eötvös az emigrációból hazatérve vásárolta meg, és a rajta álló villa már Eötvös-villa néven ment át a köztudatba. Ez a ház vált Eötvös halála után a Sváb-hegy központjává, miután 1871-ben a Fogaskerekű Vasúttársaság megvásárolta kifejezetten azzal a célzattal, hogy a vasút üzemét egy nívós vendéglővel fellendítse. A terv bevált, és a század végéig itt tartottak minden nagyobb rendezvényt: a pestiek átjöttek érettségi bankettre, a helyi lakosok számára pedig ez volt a „korszalon” és az egyesületi rendezvények színhelye. Eötvös, hogy családjától békében legyen, a villából is menekült: felépített egy kisebb házikót, a karthauzi lakot, ahová visszahúzódott, amikor írni akart. A két házat ápolt kert vette körül, rózsaágyásokkal. Bár Jókaihoz hasonlóan gyümölcsfákat is nevelt, a rózsák voltak Eötvös kedvencei. A virágok miatt vált a pesti Füvészkert mecénásává is. Amikor az 1861-es olvadással ismét bekapcsolódott a politikába, egyre többet kellett Pesten tartózkodnia. A politika feszültségét azonban nehezen bírta. Emésztése egyre rosszabbá vált, gyomorbaj kínozta. Orvosai fürdőt rendeltek neki, Karlsbadba kezdett járni augusztusonként. Az ekkortájt készült portrékon feszült, nagy szemeivel komoran néz, szigorúan. Homloka gondterhelt, ráncok jelennek meg rajta. Először csak rövid sétákra kereste fel a Füvészkertet, majd egyre többet időzött el itt, érdeklődve az egyes növények eredete után. Amikor a Bartl-féle híres virággyűjteményt elárverezték, már miniszterként azonnal intézkedett, hogy legértékesebb részét, az orchideákat az egyetem megvásárolja, és egyben pénzt utalt ki, hogy a virágoknak külön orchideaházat emelhessenek. Szintén az ő kezdeményezésére építették meg a Füvészkert medencéit, hogy a hazai vízinövényeket is bemutathassák a pesti közönségnek. Ezeknek a medencéknek egyikében bújt el aztán Nemecsek, legalábbis Molnár Ferenc szerint. A korcsolyázással szintén egy pihentető sétája során került kapcsolatba. Kresz Géza 1901-es visszaemlékezése szerint miután 1869. december 2-án a Dorottya utca 19. alatti Steingassnerféle kávézóban baráti köréből tizenöt további érdeklődővel kibővülve megalakult a Budapesti Korcsolyázó Egylet, a legnagyobb gondot a sportág népszerűsítése jelentette. A többségükben orvostanhallgató fiatalemberek a Városligetitó jegén kezdtek korcsolyázni, versenyeket szerveztek, a várt érdeklődés azonban elmaradt. A mozgalomnak súlyos előítéleteket kellett leküzdenie: „az orvosoknál és az előkelőbb körökben egyenesen ellenszenvvel találkozott az eszme - írja Kresz. — Amazok az egészségre károsnak tartották, emezek pedig a hölgyekre nézve illetlennek mondották azt.” A szerencse mégis melléjük állt. Egy napon a Városligetben sétált lányaival Eötvös József báró, séta közben megálltak megnézni a korcsolyázókat. A sportemberek ezt egyértelmű bátorításnak vették, másnap siettek felkeresni a családot, engedjék meg a lányoknak, hogy ők is kipróbálhassák. Mind Eötvösné, mind a család orvosa hevesen ellenezte az ötletet. Végül a báró szava döntött: kétségbe vonta, hogy az egészségre ártalmas lehet a tiszta levegőn való mozgás. Ahogy a Ferenczi-féle életrajz írja, 1870 telén hosszabb külföldi útról tért haza, amely magában foglalta a szokásos évi karlsbadi kúrát is. Hogy hol szedte össze a tüdőgyulladást, az már nem derült ki, de január elejétől magas lázzal ápolták otthon. Január közepén átmenetileg javult a báró állapota, később azonban láza visszatért, étvágya nem volt, teljesen legyengült. Február 2-án este még kért egy tál levest, de mire behozták, elaludt. Almában érte a halál. Másnap az országgyűlésben Somssich Pál házelnök jelentette be a miniszter halálhírét. Deák Ferenc emelkedett szólásra, és javaslata szerint jegyzőkönyvbe iktatták a gyászt, és kitűzték a homlokzatra a fekete zászlót. A ház feloszlott és nem is ült össze, csak a temetés után. Az Erzsébet téri házból gyászhintók vitték a koporsót Ercsibe, a családi kriptába. Eötvös végül mégiscsak elhagyta Budapestet. Szatucsek Zoltán Eötvös József A báró villája korabeli metszeten ________Lelőhely________ Mit üzen a Társalgó? Milyen ember lehetett az, aki előttem olvasgatta Méhes András Társalgóját („nélkülözhetetlen vezető a társaságban és az egész életen keresztül”)? A Franklin Társulat kiadásában valamikor a húszas évek elején megjelent könyvecske sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy ez már a harmadik, átdolgozott kiadás volt - szemmel láthatóan napi útmutatóul szolgált elődöm számára. A Virágnyelv című rovatban például ceruzával húzta alá a fontosnak ítélt passzusokat. Ezenközben bizonyára vad, ellentétes érzelmek dúltak a lelkében. Az aláhúzott növények között a következők szerepelnek ugyanis: árpakalász (békével viseld az élet keresztjét), basalikom (közelebbről akarlak megismerni), belindek (roszszul vagyok, ha látlak), burgonya (miért láttatod magad olyan ritkán?), hagyma (meg vagy csalva rútul), komló (hadd öleljelek meg forró szerelemmel), végül pedig tubarózsa (szemedből csak érzéki szerelem villog). Akár férfi volt, akár nő az egykori tulajdonos, a fentieken kívül is számos hasznos ismeretre tehetett szert a Franklin Társalgójából. Elmélyülhetett a görög és római mitológiában, a különféle időszámításokban és a naprendszer titkaiban, kapott segítséget az emlékkönyvi bejegyzésekhez (százötven oldalnyi bölcsesség és érzelmes vers közül válogathatott), de megtudhatta azt is, hogyan kell helyesen szavalni, jól zenélni és illedelmesen táncolni. Kapott még muníciót a társasági sikerekhez is: olyan titkoknak jutott például birtokába, mint hogy miként kell tüzet kézben tartani, égő gyertyát megenni, tojást hideg vízben megfőzni, esetleg tejet vérré változtatni. (Az utóbbit borkősav hozzáadásával.) Ha férfi volt, ha nő, egy biztos: most végre megtudhatta, hol a helye. A Társalgó világképe egyszerű volt, tanácsai világosan követhetőek. A férfi a mű olvastán villamoson és omnibuszon átadta a helyét a nőknek; a színházban nem mesélte el a darab meséjét előre a partnerének; társaságba lépve csak a háziasszonynak csókolt kezet, és hölgyek előtt nem kérkedett kalandjaival. Mert - Méhes úrtól tudta jól - a nő különleges bánásmódot igényel. Legyen akár komoly, akár víg vagy művelt és szellemes, esetleg jámbor, érzéketlen, netán mélabús vagy önfejű (a Társalgó szíves besorolása szerint), gyámolításra és irányításra szorult az életben. Olyasvalaki volt, akit „egy ügyes vőlegény észrevétlenül eleve saját viszonyaihoz alkalmazkodni” taníthatott, s akinek ezenközben nem volt elég „engedelmes leánynak, készségesen segítő társnőnek, udvarias társalgónőnek” lennie, hanem az is szükséges volt, hogy „az mind a szeretetreméltóság és a báj látszatát viselje”. A nőnek persze azt sem ártott tudnia, hogy „miért nem nősülnek meg a fiatalemberek”. („Mert a leányok olyan igényeket táplálnak, melyeket a fiatalok nem képesek kielégíteni.”) Ha aztán mégis nőül vette valaki, tudomásul kellett vennie, hogy „névjegyein nem használhatja leánynevét egymagában, csakis férje nevével együtt”. Öltözékére ekkortól minden korábbinál nagyobb gondot viselt, kesztyű nélkül utcára nem lépett, odahaza is csinos ruhában járt. Tudomásul vette, hogy legfőbb támasza a „jó ízlés és a tükör”, és legfeljebb abban bízhatott, hogy „harminc és ötven között hamarább megbocsátják a szélsőségeket, mint alatta és fölötte”. Férjén kívül más férfit nem magázott, mert tudta, hogy ezzel csak „felbátorítja a bizalmaskodásra”. Ne higgyük azonban, hogy e sok áldozatért cserébe semmilyen viszonzást nem várhatott a nő. Éppen ellenkezőleg: a Társalgón nevelkedett férfi tényleg mindent megtett azért, hogy jól érezze magát. Jelenlétében például semmi olyasmiről nem beszélt, „amiről a nőknek fogalmuk sem lehet”, és megfogadta a következő tanácsot is: „hölgyek társaságában még a leglényegtelenebb dolgok iránt is tanúsítsunk figyelmet, legérdektelenebb s legkevésbbé mulattató elbeszéléseiket vegyük úgy, mintha azok bennünket rendkívül mulattatnának”. Köszönöm, Méhes úr. N. Kósa Judit A Lelőhely összes tematikus bontásban is olvasható a Népszabadság online-on. (www.nepszabadsag.hu) ________Mű-Kincsek________ Óbégató török a pagonyban Oda a Százholdas Pagony nyugalma! Míg azelőtt legföljebb olyan csúfságok estek meg, hogy a Bagoly csengőzsinórnak alkalmazta szegény Füles farkát, vagy Micimackó elefántot akart fogni egy csapda segítségével, mára, hogyan, hogyan nem, valahol a Bagoly háza és a Hét fenyőfák közötti területen kinőtt a bokrok közül egy csipkés-tornyos épület, melynek neve magyar parlament, és ezzel alighanem lőttek a nyugalomnak. Eddig ugyanis angyali békesség volt a Százholdas Pagonyban, a jövőben alighanem zűrzavar lesz, nem is kicsi. Vitatkozó emberek jönnek-mennek majd a fák között, titokzatos autók népesítik be a természetet, és ezekben a titokzatos autókban titokzatos dokumentumok cserélnek gazdát. Egykori sztárgázsikból házakat kezd építeni a hirtelen előbukkant épület egy-egy lakója, úgynevezett becsületes állatok számára nehezen felfogható vizsgálóbizottságok tartanak titkos üléseket a kökénybokrok tövében, mintegy véletlenül arra tévedő török atyafiak óbégatnak majd, hogy céget venééék!, céget venéééék! - szóval lesz itt nagy felfordulás. Most mondják meg: miért kellett megzavarni a pagony nyugalmát? Miért? Szegény Micimackó és szegény Malacka a budapesti levelezőlap tanúsága szerint még nem sejt semmit, ártatlanul szemlélődnek a Kossuth téri padon, mit sem törődve azzal, hogy a mögöttük lévő területre hangoskodó és titokzatos idegenek költöztek. Szegény Micimackó még azt hiszi, a zümmögő méheknél nincsenek hangosabb és idegesítőbb lények a Földön, továbbá arról sincs fogalma, hogy a csipkés-tornyos épületben vitatkozóktól függ, hogy mennyi mézet pakolhat a jövőben abba a kerek pocakjába, amelyet Malacka olyan vidáman simogat. Ha a drága jó Micimackó egy kicsit éberebb lenne, nem örülne annak a hirtelen nőtt épületnek. És biztosan eljön majd az az idő, amikor rádöbben arra, hogy jobb lett volna, ha a pagony megmarad a barátainak, de lehet, hogy Micimackó akkor már annyira ideges lesz, hogy világgá szalad, és Róbert Gida tábláját akasztja házának ajtajára: ELMENTEM. MANGYÁR GYÚVÖK. DÓGOM VAN. Trencsényi Zoltán