Szabad Nép, 1951. február (9. évfolyam, 26-50. szám)
1951-02-01 / 26. szám
CSÜTÖRTÖK, 1951 FEBRUÁR 1 SZABAD NÉP HKWIBillll limnilll—NINWI NBfiarMTHO—rap—MMMMSCTBPBWMBigBBUHIW— A Német Demokratikus Köztársaság javaslata a bonni parlamenthez: inter parlarent nevezzen ki egyenlő számban képviselőket, hogy megvitassák az össznémet alkotmányozótestület elhívásának gyakorlati kérdéseit Grotewohl elvtárs nagy beszéde a népi kamara ülésén Berlinben kedden megnyílt a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarájának rendkívüli ülése. A napirend egyetlen pontjaként Grotewohl elvtárs, miniszterelnök ismertette a Német Demokratikus Köztársaság kormányának javaslatát össznémet alkotmányozó tanács létesítésére. Grotewohl elvtárs a többi között a következőket mondotta: — 1950 december 1-én eljuttattam Adenauer úrhoz Bonnba egy írást, amelyben össznémet alkotmányozó tanács létesítését javasoltam, amely Kelet és Nyugat-Németország paritásos alapon kijelölt képviselőiből állana. — Ennek az alkotmányozó tanácsnak a feladata lenne össznémet, szuverén, demokratikus és békeszerető ideiglenes kormány létesítésének előkészítése; ennek megfelelő javaslatok előterjesztése közös jóváhagyás céljából a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország kormányai elé; tárgyalás a nevezett kormányokkal a békeszerződés kidolgozásáról az össznémet kormány létesítéséig; a feltételek előkészítése szabad össznémet nemzetgyűlési választások lefolytatására. A német nép nagy többsége egységesen állást foglal a béke mellett — Adenauer úr kétségbevonta demokratikus jogosultságunkat, hogy a német nép nevében a német egységről beszélhessünk. Nem tudom, hogy Adenauer úr megfelelő jogcímnek tartja-e a néptől való teljes elkülönülését ahhoz, hogy Nyugat-Németországot az újrafelfegyverzés felé vezesse. A német nép semmiesetre sem hajlandó tovább elismerni Adenauer úrnak ezt az állítólagos jogosultságát. Még Blücher bonni alkancellár is kénytelen volt Stuttgartban elismerni: „A világnak tisztában kell lennie azzal, hogy a német nép kilencvenkilenc százaléka ellenzi az újrafelfegyverzést.“ Ez tényleg így van. Ezt megerősítik a Németország minden részéből, a lakosság minden rétegéből napnap után hozzám és tudomásom szerint Adenauerhoz is érkező üzenetek. Mindenfajta szervezet, munkások, parasztok, tudósok, technikusok, művészek, lelkészek, kereskedők, iparosok, férfiak és nők, fiatalok és öregek egységesen állást foglalnak a béke mellett és az újrafelfegyverzés ellen. Amennyiben ezt kétségbe akarnák vonni, úgy utalok a prágai külügyminiszteri értekezlet megállapítására, amely szerint bizonyos körülmények között megvalósítható lenne a német nép közvetlen megkérdezése. — Adenauerhoz intézett levelem visszhangja egyértelműen bizonyítja, hogy kezdeményezésünk megfelel népünk akaratának és hogy ez szükséges volt ahhoz, hogy kiutat találjunk népünk kényszerhelyzetéből. Levelem sajnos, nem érte el ugyanezt a hatást sem Adenauer úrnál, sem amerikai és német barátainál. Adenauer úr hét hétig hallgatásba burkolózott, hogy 1951. január 15-én végül nyilatkozatot tegyen egy sajtóértekezleten. Hozzáintézett levelemre nem válaszolt. Adenauer úr nyilatkozatában egyszerűen nemetmond: nemet a Német Demokratikus Köztársaság kormányának és a német népnek. Adenauer úr nyilatkozatából teljesen nyilvánvalóvá válik: Adenauer nem csupán a Német Demokratikus Köztársasággal akarja a megbeszélést elkerülni, hanem egyáltalában nem akarja, hogy össznémet megbeszélés jöjjön létre. Ebbéli buzgalmában nem veszi észre, hogy az össznémet eszmecsere máris folyamatban van és ezen nyilatkozata nem változtathat. Adenauer úr nem óhajt össznémet alapon minden feltétel nélkül tárgyalni, ahogy én ezt javasoltam. Adenauer úr ehelyett úgynevezett „lealkudhatatlan“ feltételeket állít fel. Ma már világos, miért választotta Adenauer úr ezt az utat. Ennek az útnak lehetetlenné kell tennie minden megegyezést németek és németek között. Ennek az útnak egyre távolabb kell vinnie a béke biztosításától és a potsdami egyezmény demokratikus kötelezettségeitől és meg kell nyitnia a saput az újrafelfegyverzéshez, Nyugat- Németország besorozásához a nyugati háborús frontba. Ezt a német nép pontosan érzi, hiszen egyre több és több azoknak a leveleknek a száma, amelyeket Kelet- és Nyugat-Németországból intéznek hozzám. Ezen a téren Adenauer úr a német militarista és imperialista erők képviselőjeként cselekszik , mint olyan ember, aki többre becsüli az imperialista Amerika érdekeit Németország érdekeinél. Adenauer úr hét héten keresztül hallgatott, de a tények beszéltek. Nyugat- Németország egyenes irányban halad a sovinizmus, a revizionizmus, a militarizmus politikája felé. Ennek az útnak a végén a polgárháború és egy újabb világháború áll. Grotewohl elvtárs ezután ismertette Nyugat-Németország újrafelfegyverzésének konkrét tényeit. Elmondotta, hogy a bonni kormány gépesített „határvédelmit" létesítését, légvédelmi törv Adenauer úr téved, ha azt hiszi, hogy a német nép megelégszik nyilatkozataival és az abban foglalt feltételekkel és vádaskodásokkal, az össznémet tárgyalások helyett. Az ellenállás Nyugat-Németország újrafelfegyvérzése ellen a német nép központi kérdése lett. Ma a németek milliói készek arra, hogy megakadályozzanak egy újabb háborút német földön, egy német testvérháborút. A németekben szörnyűködést és utálatot keltenek az amerikaiak cselekedetei Koreában. Nem csoda tehát, hogy Nyugat-Németországban egyre növekszik az ellenállás az újra-i felfegyverzéssel szemben. — Németország kettéosztása kedvez az újrafelfegyverzésnek. Németország kettéosztása ezért a háborúhoz vezet. Németország egysége békét és építést jelent. — Adenauer úr azt állította, hogy a bonni kormány is a német egység helyreállítására törekszik. Adatokat idézett az 1950-es évből annak bizonyítására, hogy kormánya már tett kísérleteket ebben az irányban. Adenauer talán azt akarja mondani ezzel, hogy a német egység kérdése kedvezőbben alakult volna, ha akkori javaslataira válaszoltunk volna. Ha én Adenauernak erre és más kijelentéseire beszédem további során kitérek, úgy ezt nem azért teszem, mert igazamat akarom bizonyítani. Nem veszekedni akarunk Nyugat-Németország képviselőivel, hanem tárgyalni. Dr. Adenauer egyes pontjaira vonatkozó fejtegetéseim kizárólag azt a célt szolgálják, hogy: 1. Adenauer úrnak még csak látszólagos alapja se legyen azt állítani, hogy sajtónyilatkozataira nem jött válasz és 2. alkalmat adni a nyilvánosságnak, hogy megvizsgálhassa Adenauer egyoldalú beállítását és a teljes tényállás ismeretében megfelelő ítéletet hozzon. Megállapítom tehát: — A német egység problémája nem 1950-ben merült fel. Fennáll ez a probléma azóta a pillanat óta, amióta a nyugati hatalmak, német személyiségek és szervek jóváhagyásával és támogatásával, a potsdami megegyezés megsértésével arra az útra léptek, amely Németország kettéosztásához és ezzel — Nyugat-Németország bevonásával — újabb háború előkészítéséhez vezet. A potsdami megegyezés megsértése már 1946-ban bekövetkezett, a Saarvidék bekapcsolásával a francia gazdasági életbe. Folytatódott ez az út Bizánia megalakításával. A következő állomás Nyugat-Németország bevonása volt a Marshall-tervbe 1947-ben, majd a nyugati hatalmak londoni nyilatkozata 1948 nyarán és a külön nyugatnémetországi valuta bevezetése 1948 júniusában. Ez volt Németország kettéosztása. Azok a hatalmak, amelyek kitartanak a potsdami egyezmény és ezzel Németország egysége és a béke politikája mellett, a varsói értekezleten kijelentették, hogy a londoni javaslatok Németország kettéosztására vonatkozóan a jaltai és potsdami egyezmények durva megsértését jelentik a nyugati szövetségesek részéről. Ezeknek a figyelmeztetéseknek ellenére folytatták a kettéosztási politikát és megalakították a nyugatnémet külön kormányt, kidolgozták a Ruhr-statútumot és kihirdették a megszállási statútumot. A nyugatnémet különállamot végül is 1950-ben bekapcsolták az Atlanti Szerződés politikai és segédszervezetébe, az Európai Unióba. Betetőzte ezt a pusztító folyamatot a nyugati szövetséges külügyminiszterek 1950-ben New- Yorkban tartott értekezlete. Itt hozták azt a határozatot, mely Nyugat-Németország újrafegyverzésére irányul és amelynek alapján bekapcsolják Nyugatvény kibocsátását és 22 motorizált hadosztály — közöttük 10 páncélos hadosztály — felállítását jelentette be, továbbá elrendelte valamennyi volt kaszárnya és repülőtér lefoglalását és visszaállítását az 1945 előtti állapotba. Bonnban kijelentették, hogy a német haderő a „teljes egyenjogúsítás alapján“ kész bekapcsolódni az atlanti hadseregbe, fasiszta tábornokokkal tárgyalnak és el akarják törölni a bonni alaptörvény negyedik cikkelyének harmadik szakaszát, amely kimondja, hogy senkit sem szabad lelkiismerete ellen fegyveres katonai szolgálatra kényszeríteni. 1951 január 22-én Adenauer Eisenhower amerikai tábornokkal haditanácskozást folytatott, ugyanakkor január 15-én ugyanez az Adenauer visszautasította, hogy egy asztalhoz üljön Grotewohl német miniszterelnökkel béketárgyalást folytatnt. Németországot a béketábor ellen irányuló új háborús arcvonalba. Ezek az adatok bizonyítják, hogy a német egység és a béke problémája nem az elmúlt évben merült fel. A bonni kormány 1950 márciusi és októberi javaslatai egyáltalában nem azt bizonyítják, hogy ez a kormány a német egység politikáját követte, márcsak azért sem, mert a két bonni okmányt nem németekhez juttatták, hanem a nyugati hatalmak képviselőihez, akik a kettészakítás politikájának kezdeményezői voltak. — Bizonyos vagyok tehát abban, hogy az egész német nép nevében beszélek, amikor mint német ember elsősorban nem azért szállok síkra, hogy a szövetségesekkel kezdjünk tárgyalásokat, hanem mindenekelőtt azért, hogy németek tanácskozzanak egymás között. Sem ilyen megszállási intézmény nem mentesítheti a német hazafiakat attól a felelősségtől, amellyel népünk sorsa iránt tartoznak. Adenauer érvei nem állják meg helyüket . Ebből a felelősségből kiindulva szeretnék most egyenként állást foglalni azokhoz a legfontosabb érvekhez, amelyeket Adenauer úr sajtónyilatkozatában mint „elengedhetetlen” feltételeket jelölt meg. — Adenauer úr arról panaszkodik, hogy az össznémet választások megtartására irányuló 1950 március 22-i javaslata válasz nélkül maradt. Ez a javaslat előirányozta, hogy a megszálló hatalmak választói törvényének rendelkezései értelmében össznémet választásokat kell kiírni alkotmányozó nemzetgy ízlés létesítésére. — Adenauer úr panaszával kapcsolatban mindenekelőtt szeretném megállapítani, hogy Jakob Kaiser úr, a bonni kormány össznémet ügyeinek minisztere 1950 március 23-án — tehát egy nappal azután, hogy Adenauer az össznémet választásokról nyilatkozott — teljes nyilvánosság előtt kijelentette, „a bonni kormány nem lát lehetőséget arra, hogy közvetlen tárgyalásokat kezdeményezzen a szovjet megszállási övezet képviselőivel". — 1950 október 1-én Adenauer úr Petersbergben a szövetséges főbiztosokat kérte össznémet választások megtartására. Felhívása tehát egyáltalában nem a mi címünkre irányult. — Míg Adenauer úr a választásokat a megszálló hatalmak ügyének tekinti, addig nekünk az a véleményünk, hogy a szabad, titkos össznémet választások előkészítése és végrehajtása a mi népünk ügye. Üljünk tehát össze, hogy tanácskozzunk a szabad, általános, egyenlő, titkos és közvetlen választások előkészítéséről és végrehajtásáról. A választás tárgyával kapcsolatban Adenauer úr foglalkozott a népi kamara 1950 december 12-i törvényével a béke védelméről. Adenauer úr számára ez a törvény a terror eszköze. Egészen mély benyomást tesz Adenauer úrra az, hogya békevédelmi törvény érvénye Nyugat-Németországra és Nyugat-Berlinre is kiterjed. Ezt a törvényt csakis a béke ellenségei tekinthetik veszélyesnek magukra nézve. A háborús uszítok mindenütt háborús uszítok és teljesen közömbös, hogy Németország nyugati vagy keleti részében folytatják-e bűnös tevékenységüket. A népnek védekeznie kell ellenük, ha békében akar élni. Semmi kifogásunk sincs az ellen, ilja Adenauer kormánya — a bonni alaptörvénynek megfelelően — maga is törvényt hoz a béke védelmére. Semmi kifogásunk sincs az ellen, ha törvényét kiterjeszti olyan háborús uszítókra, akik a Német Demokratikus Köztársaság lakosai. Talán még bölcsebb dolog lenne egész Németország számára érvényes béketörvényt hozni, amely mindkét részen ugyanazokat a büntető rendelkezéseket írja elő, így már teljes, kölcsönös jogazonosságra juthatnánk egész Németország területén olyan kérdésben, amely az egész nemzet élet-halál kérdése. — Adenauer nyilatkozatában azt a véleményét fejezi ki, hogy azok, akik lemondtak az Odera—Neisse-vonaltól keletre fekvő területről, nem jogosultak szerinte arra, hogy Németország újraegyesítéséről beszéljenek. — Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió kormányai — amelyekhez később Franciaország csatlakozott — a potsdami határozatokban 1945 augusztus 2-án az Odera—Neisse vonaltól keletre fekvő „volt német területeket” a lengyel állam közigazgatása alá helyezték. Ezzel egyidejűleg megegyeztek abban, hogy visszatelepítik Németországba a „Lengyelországban maradt német lakosságot”. Egyetlen nyugati hatalom egyetlen nemzetközi értekezleten sem vetette fel a határ revíziójának kérdését. 1946 .szeptember 6-án Stuttgartban mondott beszédében Byrnes úr, az Egyesült Államok akkori külügyminisztere foglalkozott ezzel a kérdéssel kapcsolatban felelőtlen spekulációkkal, amelyek az érdekelt népek uszítására és egy újabb világháború kirobbantására irányultak. Ennek az uszító kampánynak bevezetésénél Byrnes úr arra a hivatalos nyilatkozatra támaszkodott, amely Lengyelország nyugati határainak „végleges” megállapítását fenntartotta a békekonferencia számára. Ugyanezek a háborús uszítók azonban öt és fél éven keresztül megtagadták tőlünk a békekonferenciát, amely régesrégen törölte volna ezt a „végleges" szócskát és nyugalmat teremtett volna. A szövetséges hatalmak képtelennek bizonyultak e kérdés megoldására, tehát legfőbb ideje volt, hogy az érdekelt szomszédnépek végre maguk küszöböljék ki kapcsolataiknak ezt a tűzfészkét. Ténylegesen minden érdekelt szövetséges egyhangú határozattal jóváhagyta a németek kitelepítését és a lengyelek odatelepülését, később pedig a Sy°kofiatban keresztül is vitték ezt. — Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere 1946 szeptember 16-i nyilatkozatában joggal mondotta Byrnes stuttgarti beszédéről: „Vájjon kinek a fejében merülhetne fel az a gondolat, hogy a németek kitelepítését csak mint ideiglenes kísérletet hajtották végre? Azok, akik meghozták a határozatot, hogy a németek települjenek ki ezekről a területekről,és oda azonnal lengyelek költözzenek más lengyel körzetekből — nem javasolhatják egy idő múlva, ellenkező intézkedések végrehajtását. .Már egyedül a gondolat is kép. Nézetünk szerint a jogállam rendjénekegyértelműnek kellene lennie a béke hívei szabadságával. Nyugat- Berlinben és Nyugat-Németországban azonban azt látjuk, hogy ott nincs meg ez a szabadság. Nyugat-Berlinben és Nyugat-Németországban a szabadság nyilvánvalóan üres szólammá válik, amikor haladó szellemű emberekről van szó, akik kiállnak az újabb háború megakadályozása, Németország egysége, a Szovjetunióval való barátság és a megszálló csapatok kivonása mellett. Talán abban áll a szabadságszerető kormányforma, hogy olyan szervezetek híveit, amelyek a Szovjetunióval való barátság, a béke és a német népi kongresszus, a Nemzeti Front határozatai mellett állnak, kíméletlenül eltávolítják a közszolgálatból és megbélyegzik a Nyugat-Németországban ez a helyzet. Véleményem szerint sürgősen szükséges, hogy éppen ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, amelyek öszszefüggnek a szabadság fogalmával, tiszta vizet öntsünk a pohárba a tárgyalóasztal mellett. Változatlanul kitartunk a németek közötti megbeszélések gondolata mellett, mégpedig anélkül, hogy ezt előzetes feltételekhez kötnénk. Javaslatomnak éppen az a lényege, hogy mindenféle napirend nélkül, anélkül, hogy meghatároznánk bizonyos eljárási szabályokat és feltételeket, megbeszéljük egymással mindazokat a kérdéseket, amelyek mindkét részről felmerülnek. Ha mi is Adenauer példájára járnánk el, akkor könnyű lett volna egész sor feltételt szabnunk. Levelemben szándékosan mellőztem minden ilyen jelenség, hogy ilyen kísérleteket hajtsanak végre emberek millióival . Az amerikaiak által kezdeményezett revíziós politika egyedül a németek felbujtására szolgál, hogy őket a határkérdésben is függővé tegyék a nyugati hatalmaktól. Nekik van szükségük az Odera—Neisse-kérdésben folytatott uszításokra, hogy Európának ezen a vidékén szítsák a háború tüzet Mi eltapostuk a háborúnak ezt a tűzfészkét, mert békehatárra van szükségünk. Soha többé nem szabad a német és a lengyel népet egymás ellen uszítani. Minden németnek tisztában kell lenni azzal, hogy minden kísérlet ennek a határkérdésnek a revíziójára új háború felidézését jelenti. Nevetséges állítás, hogy a népi rendőrség akadályozza a német egységet . Adenauer végül a mi népi rendőrségünk létében fenyegetést lát a német lakosság ellen. Szerinte ez a rendőrség „idegen akarat eszköze“ és „katonai jelleggel” bír. Ez egyáltalán nem áll helyt. A népi rendőrség kizárólag a Német Demokratikus Köztársaság rendjét és belső biztonságát szolgálja. — Nyugat-Németországban ezzel szemben a rendőrséget katonasággá változtatják, amely hadgyakorlatokon vesz részt az amerikaiakkal együtt. Nyíltan kimondom, tisztségem követelte magatartás tiltja, hogy megfelelő módon utasítsam vissza azt a nevetséges állítást, hogy a népi rendőrség akadályozza Németország egységesítését. — Tudják meg azonban Németország nyugati részében, hogy mi készek vagyunk tárgyalni —még Németország egységének helyreállítása előtt is— a keleti és természetesen a nyugati rendőrség erejéről, jellegéről és fegyverzetéről. — Adenauer nemcsak ezeket a kérdéseket — a békevédelmi törvény, a határok és a rendőrség kérdésséit — veti fel, hanem még hozzáteszi, hogy ez a törvény ellentmond az igazságosságnak, az emberiességnek. Kijelenti, hogy Németország újbóli egyesítéséről csak azokkal lehet tárgyalni, akik hajlandók feltétel nélkül elismerni és garantálni a jogállam rendjét, a szabadságszerető kormányformát, az emberi jogok védelmét és a béke megőrzését. Ehhez a következőket kell megjegyeznem: Éppen ezek azok a feltételek, amelyek miatt követeljük, hogy üljenek le velünk tárgyalni a kerekasztalhoz. Természetesen nem leplezzük, hogy nagyon csodálkozunk azokon az ellentmondásokon, amelyek Adenauer úr nyilatkozata és a bonni kormány intézkedései között fennállanak. Nézetünk szerint egy jogállam rendje nem tűrheti, hogy a hazugságot és a rágalmazást a sajtó tényleges fegyverévé tegyék. Egy jogállam rendje azt sem tűrheti, hogy a háborús uszító elemek teljes működési szabadságot élvezzenek, igényt. Semilyen feltételt sem szabtam. Levelem éppen ezért keltett olyan hatalmas visszhangot Németország minden részében. Mindenki megérezte, hogy őszintén óhajtjuk a békét. Ugyanezért keltett Adenauer úr elutasító magatartása oly erős visszatetszést Németország minden részében. A lakosság körében támadt visszhang arra kötelez bennünket, hogy ne hátráljunk meg a megértésre irányuló fáradozásainkban. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya változatlanul azon az állásponton van, hogy a béke megőrzése, a békeszerződés megkötése, Németország egységének helyreállítása és a megszálló csapatok kivonása mindenekelőtt a német nép belső megegyezésén múlik. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya el van szánva, hogy Adenauer kijelentései ellenére is lankadatlanul folytatja fáradozásait a megegyezés érdekében. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya változatlanul vallja, hogy a német nép életfontosságú érdekeinek megvalósulásához vezető út az össznémet alkotmányozó testület megalakítása, Kelet- és Nyugat-Németország képviselőinek paritása alapján. — Várjon mit tehet még ebben az ügyben a Német Demokratikus Köztársaság kormánya? Nem vonszolhatjuk erőszakkal Adenauert és kormányát a tárgyalóasztalhoz. Demokratikus államok kormányát azonban a nép képviselői választják a parlamentben, azért, hogy a nép akaratát hajtsa végre. Mivel számunkra a nép akarata a legfelsőbb törvény, azért hívtuk össze a népi kamara jelen ülését. — Kérem a népi kamarát, komp- Az ellenállás Nyugat-Németország felfegyverzése ellen a német nép központi kérdése lett Nem kötjük előzetes feltételekhez a megbeszéléseket