Szabad Nép, 1952. december (10. évfolyam, 299-328. szám)
1952-12-01 / 299. szám
HÉTFŐ, 1952 DECEMBER 1 A párt és a minisztertanács 1931 december 2-i határozatának első évfordulójára egy éve hangzott el a rádióban Rákosi -Li elvtárs nagyjelentőségű beszéde, amelyet pártunk Központi Vezetőségének ülésén mondott el a jegyrendszer megszüntetéséről, a mezőgazdasági áruk forgalmának felszabadításáról, az árak, s bérek rendezéséről, továbbá az állami és munkafegyelem megszilárdításának kérdéseiről.A A mi intézkedéseink serkentőleg hatnak a termelésre az iparban és a mezőgazdaságban, tehát hasznosak és előnyösek a munkásoknak és dolgozó parasztoknak egyaránt. Ellenben súlyos csapást jelentenek a spekuláció, a népi demokrácia minden rendű és rangú ellensége számára» — mondotta Rákosi elvtárs a beszédében ismertetett rendszabályok előrelátható hatásáról és jelentőségüket a stabilizáció és az államosítások mellé helyezte. Egy évtelt el azóta és elért eredményeink minden tekintetben igazolták Rákosi elvtárs megállapítását. Ezeket az eredményeket mérlegelve Központi Vezetőségünk november 29-i ülésén Gerő elvtárs megállapította, hogy pártunk és bölcs vezetőnk, Rákosi elvtárs útmutatásai, az ezek nyomán hozott 1951 december 2-i párt- és kormányhatározat népi demokráciánk új, nagy sikereinek forrásává vált, jelentős mértékben erősítette a népgazdaságunk szocialista alapjait. Hozzájárult a munkás-paraszt szövetség megszilárdításához és ezen belül növelte a munkásosztály vezető szerepét, öregbítette tekintélyét. Annak megértésére, hogy mennyire időszerűek és elkerülhetetlenül szükségesek voltak pártunk és kormányunk tavaly decemberben hozott rendszabályai, elég röviden utalni az 1951. év végén kialakult helyzetre. Bár a termésünk jó volt, súlyos közellátási zavarokkal küzdöttünk és Felütötte fejét a spekuláció A szabadpiacon nagyarányú áremelkedés ment végbe. Az a veszély lépett fel, hogy a bérből és fizetésből élők nem tudják megfelelően kielégíteni, fogyasztási szükségleteiket. A parasztság vásárló ereje, amely az előző évben is gyors ütemben emelkedett, a jó termés következtében hirtelen megnőtt, de a megnövekedett vásárlóerő kielégítésére a kereskedelmi hálózatban nem volt elegendő iparcikk. A parasztság ezért a dolgozók államára neheztelt. Dolgozó népünk ádáz ellenségei, a régi vagyonuk maradványaiból élő, semmittevő burzsoá elemek, s a kulákok kihasználták ezt a helyzetet, igyekeztek felvásárolni az élelmiszereket és az iparcikkeket, hogy uzsoraárok adják tovább a munkásoknak és dolgozó parasztoknak. A szabadpiacon kialakult magas árak, az ellátás nehézségeinek hatására romlott üzemeinkben a munkafegyelem. A spekulációs lehetőségek is lazították az állampolgári fegyelmet és a parasztok egy részét a szövetkezeti gazdálkodás helyett a kapitalizálódás felé vonzották. Mindez azzal fenyegetett, hogy a nehézségek súlyosbodni fognak, még inkább akadályozni fogják szocialista építésünket, népi demokratikus államunk politikai alapjának, a munkás-paraszt szövetségnek további szilárdítását. "Rákosi elvtárs pártunk Központi Veze-el- tőségének november 30-i ülésén, a marxizmus-leninizmus tanításának nagyszerű alkalmazásával elemezte ezeket a jelenségeket és rámutatott arra, hogy nehézségeink , növekedési nehézségek, problémáink gyökere a termelésben van. Megállapította: nehézségeink elsősorban abbóladódtak, hogy társadalmasított iparunk fejlődésének ütemét nem tudta követni nagyrészt kisüzemi mezőgazdaságunk. Az ipar gyors fejlődése következtében gyorsan növekedett a dolgozók száma, jóléte és ezzel a mezőgazdasági cikkek iránti kereslet. Mezőgazdaságunk a megnőtt igényeket nem tudta kielégíteni, feszültség keletkezett a kereslet és a kínálat között Ezértnem egyszerűen csak arról van szó, hogy az év elején életbeléptetett közellátási rendszabályokat, az élelmezési jegyeket megszüntetjük — mondotta Rákosi elvtárs. Ezek a mostani javaslataink sokkal mélyebbre nyúlnak, érintik mindazokat a közellátási, bér- és árkérdéseket, amelyek megváltoztatása szükségessé vált, miután hazánk mezőgazdasági országból ipari országgá és kapitalista országból szocializmust építő országgá lett». Tehát — bár a bajok elsősorban a közellátás területén jelentkeztek — valójában nem, vagy nem elsősorban közellátási kérdésekről, hanem épülő szocializmusunk alapvető kérdéseiről volt szó. Rákosi elvtárs rámutatott arra, hogy olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek elősegítik az ipari termelés növelését és meggyorsítják a mezőgazdaság fejlődését. A párt és a kormány 1951 december 2-i határozata ilyen intézkedéseket tartalmazott. Megszüntette a jegyrendszert, szabaddá tette a mezőgazdasági cikkek forgalmát, levonta a következtetéseket abból, hogy agrárországból ipari országgá lett hazánk és új arányt teremtve a mezőgazdasági és ipari árak között, biztosította a nemzeti jövedelem helyesebb elosztását, azt, hogy a parasztság az addiginál nagyobb mértékben járuljon hozzá szocializmust építő munkánk sikeréhez. Ez intézkedések eredményéről szólva Gerő elvtárs pártunk Központi Vezetőségének 1952 november 29-i ülésén kiemelte, hogy «a párt és a minisztertanács december 2-i határozata hatalmas mozgatóerőnek bizonyult az 1951. évi ipari termelési terv sikeres befejezésében és az erősen feszített 1952. évi népgazdasági terv megvalósításában. A rendszabály növelte a paraszti és szövetkezeti árufelhozatalt, növelte a parasztság termelési kedvét, s mindez nem kis szerepet játszott abban, hogy az idei aszály ellenére... sikerült és sikerül biztosítani a lakosság zavartalan élelmiszerellátását, s hogy a rendkívüli rossz termés dacára a mezőgazdasági fogyasztási cikkek piaci ára a múlt év hasonló időszakáhozképest sok árunál... jelentékeny mértékben esett», s gondoljuk csak el, milyen súlyos nehézségekkel küzdöttünk volna az idén, a december 2-i rendszabályok nélkül, ha tavaly, a jó termés után is nagy közellátási gondjaink voltak. Gerő elvtárs beszédében hangsúlyozta, hogy a régi nagybirtokos, nagytőkés rendszer idején hasonlóan kedvezőtlen időjárás éhínséget okozott volna. Mint ahogy éhínséget is okoz most Jugoszláviában, ahol Tito és bandája viszszaállították a kapitalizmust. Jugoszlávia népe már eddig is nyomorgott, helyzete évről évre rosszabbodott. Az idei aszály betetőzte ezt: a bomlás állapotába hozta Jugoszlávia gazdaságát, szinte elképzelhetetlenné vált a nép nyomora és szenvedése. A mi államunk a nép állama. A mi egészséges és szilárd népgazdaságunkban ezért nem tudott zavart okozni a jugoszláviaihoz hasonló súlyos aszály! Ezt mindenekelőtt annak a bölcs előrelátásnak köszönhetjük, amellyel pártunk és Rákosi elvtársunk vezeti népünket a szocializmus építésének útján, s amelynek egyik megnyilvánulása éppen a tavaly december 2-i párt- és kormányhatározat volt. Gerő elvtárs most megállapította, hogy e határozatok hatására emelkedett a dolgozók, mindenekelőtt a bérből és fizetésből élők életszínvonala. Ennek alátámasztására Gerő elvtárs rámutatott arra, hogy az egy főre jutó lisztfogyasztás 1952 január és október között, tíz hónap alatt 31,8 százalékkal, a zsírfogyasztás 46 százalékkal, a cukorfogyasztás pedig 24,5 százalékkal emelkedett a városokban. Rákosi elvtársnak, a párt Központi Vezetőségének útmutatásait gondosan követve, jelentős lépést tettünk előre a munkás-paraszt szövetség megszilárdításában és előrevezettük a szövetkezés útján a parasztságot. Az idén, a harmadik negyedévben már 42 százalékkal volt több a termelőszövetkezetek által megművelt föld, mint tavaly, a harmadik negyedévben, és az újonnan belépő szövetkezeti parasztok között mind több a középparaszt. Komoly eredményeket — bár nem kielégítő eredményeket — értünk el a termelőszövetkezetek megszilárdításában — újabb lépéssel kerültünk közelebb az ellátási nehézségeinket véglegesen megoldó, a mezőgazdasági termékek bőségét biztosító, szocialista mezőgazdaság kialakításához. Mindez azonban korántsem azt jelenti, hogy a sikert már teljesen biztosítottuk. Semmi sem lenne veszélyesebb, mint ilyen illúziókba ringatni magunkat. Rákosi elvtárs a Központi Vezetőség 1951 november 30-i ülésén népgazdaságunknak olyan problémáira hívta fel a figyelmet, amelyeket végérvényesen csak évek kitartó munkájával oldhatunk meg. Semmi sem lenne veszélyesebb, mint azt gondolni, hogy az elért sikerek «a zsebünkben vannak», azt már tőlünk el nem vehetik. Emlékezzünk csak arra, hogy az osztályellenség, a spekulánsok és kulákok hada milyen szívósan harcolt nagy vívmányunk, a szilárd forint ellen. Arra, hogy a stabilizáció óta eltelt években hányszor kísérelte meg aláásni a forint szilárdságát és népgazdaságunk egész alapját! Nem egyszer — és éppen a magunk elbizakodottsága miatt — sikerült is az osztályellenségnek kisebb-nagyobb kárt okoznia. Ugyanígy újra, meg újra megkísérli és meg fogja kísérelni az osztályellenség, hogy semmivé tegye eddigi eredményeinket, megakadályozza további fejlődésünket. Nincs fontosabb feladatunk ezért, mint a november 30-i ülés útmutatásai alapján hozott rendszabályokat körülbástyázni a termelésben elért új sikerekkel, a kormányunk által előírt begyűjtési kötelezettségek pontos teljesítésével, mezőgazdaságunk szocialista szektorának további megszilárdításával és a kisparaszti gazdaságok terméshozamának emelésével is. Eközben ébereknek kell lennünk az ellenség minden olyan kísérletével szemben, amely — az itt-ott keletkezett réseket felhasználva — zavart igyekszik kelteni. Erre annál is inkább szükség van, mert ismételten megtörtént, hogy népi demokráciánk ellenségei vásárlási hisztériát próbáltak kelteni és pártszervezeteink nem egy helyen csak későn figyeltek fel rá. Különösen most van szükség az éberségre, amikor mezőgazdaságunk termelése nem volt kielégítő, a szükségletek viszont tovább nőttek. Gerő elvtárs a Központi Vezetőség ülésén mondott beszámolójában ismertette azokat az intézkedéseket, amelyeket kormányunk az aszály következményeinek elhárítására tett. Elmondotta, hogy csökkentettük az élelmiszerkivitelt és a baráti országokból takarmánygabonát, illetve abraktakarmányt hoztunk be. Vannak állami tartalékaink, amelyeket igénybe veszünk. «Ugyanakkor kíméletlen harcot indítunk... az opportunisták ellen saját sorainkban ... Kemény megtorló intézkedéseket alkalmaztunk és fogunk alkalmazni a felvásárlók, a harácsolók, a reakciósok, a rémhírterjesztők, a feketevágók, a begyűjtést a szabotálok, az üzérkedők ellen, akik az aszályt önös céljaikra, a nép érdekei ellen akarják kihasználni». Ígén kell ahhoz, hogy a jelenlegi körülmények között, a rendelkezésünkre álló anyagi erőkkel ne csak megőrizzük, hanem továbbfejlesszük eddigi sikereinket? A párt és a kormány határozatainak következetes végrehajtása, az, hogy Rákosi elvtárs tavaly november 30-án elhangzott útmutatásait egy percre se tévesszük szem elől. Legfontosabb feladatként az állampolgárt és munkafegyelem megerősítését jelölte meg akkor Rákosi elvtárs. Ami az állampolgári kötelezettségeket illeti, ezen a téren 1952 első negyedében javulás következett be. Az év további részében «a kedvezőtlen mezőgazdasági esztendő ellenére a begyűjtés feladatait alapjában sikeresen valósítjuk meg». (Gerő elvtárs beszámolójából ) Ez azt mutatja, hogy a parasztság, párt-és állami szerveink túlnyomó többsége nagy odaadással igyekszik végrehajtani a Rákosi elvtárs által kitűzött feladatokat. De ne feledjük, hogy ezek nem egyszeri, hanem állandófeladatok és még sokat kell tennünk az állampolgári fegyelem megszilárdításáért, különösen falun. A novemberirendszabályok sikerének elengedhetetlen előfeltétele és elválaszthatatlan tartozéka — mondotta Rákosi elvtárs — hogy a mezőgazdasági termelők... beadási kötelezettségüknek tegyenek eleget és a jövőben is pontosan, gyorsan teljesítsék a terménybeadást. A begyűjtés biztosítja azokat a tartalékokat, amelyekre az államnak feltétlenül szüksége van a dolgozók ellátásához és mindenféle spekulációs árfelhajtás megakadályozásához. A begyűjtés eddigi eredménye következtében ezek a tartalékok most az állam rendelkezésére állnak. Ezért jelenthette be Gerő elvtárs Központi Vezetőségünk 1952 november 29-i ülésén, hogy az idei aszályos esztendő okozta terméskiesés ellenére isbiztosítjuk a lakosság zavartalan, mondhatni bőséges ellátását az összes fontosabb élelmiszerekben». De a begyűjtésben komoly hiányosságok vannak még és tanácsainknak, falusi, járási és megyei pártszervezeteinknek az a kötelességük, hogy továbbra is ügyeljenek az állam iránti kötelezettségek teljesítésére, biztosítsák a további pontos, hiánytalan begyűjtést és ott, ahol elmaradás van, mint a termelőszövetkezeteinknél és állami gazdaságainknál, pótolják a mulasztottakait. Jelentős eredményeket értünk el ebben az esztendőben a munkafegyelem megjavításában is, de még mindig sok az igazolatlan mulasztás, a késés, túl sok munkaidő vész el fölösleges ácsorgással. Nem egyszer bércsalással is találkozunk, több üzemünkben jelentősen túllépik a béralapot. A munkafegyelem, az állampolgári fegyelem, a határozatok végrehajtása terén ma is tapasztalható hibák legfőbb oka a harcos kommunista helytállás hiánya, a nem egy területen tapasztalható opportunizmus és passzivitás. Meg kell érteniök pártfunkcionáriusainknak, hogy a december 2-i párt- és kormányhatározat további sikerei csak az ellenséggel vívott állandó harcban születhetnek meg. Ebben a harcban nem lehet megpihenés, megalkuvás, elnézés, mert az ez ellenséget segítené. Pártunk Központi Vezetősége legutóbbi ülésén meghatározta további feladatainkat: az 1952. évi terv teljesítését és túlteljesítését, a zavartalan átmenet biztosítását az 1953-as tervévre, az alapanyagtermelés gyorsabb fejlesztését, az őszi munkák befejezését, a mezőgazdaság terméshozamának emelését, a pazarlás felszámolását. Mindezek sikeres végrehajtásával megszilárdítjuk és továbbfejlesztjük az 1951 december 2-i párt és minisztertanácsi határozat hatalmas eredményeit, pártunk és Rákosi elvtárs vezetésével új győzelmek felé halad dolgozó népünk a szocializmus építésének útján. Az északvietnami katonai hellnt Peking, november 30. (Új-Kína) A vietnami néphadsereg főparancsnokságának szóvivője november 23-án egy sajtóinterjú keretében közölte, hogy a vietnami néphadsereg alakulatai Észak-Vietnam arcvonalain csupán a november 23-mal véget ért negyven nap harcaiban 8500 főnyi ellenséges katonát semmisítettek meg. A szóvivő — összefoglalva az Észak- Vietnamban kialakult katonai helyzetet és a vietnami néphadsereg legutóbbi győzelmeinek eredményét — három fontos tényezővel jellemezte az északvietnami katonai helyzetet: 1. A vietnami néphadsereg alakulatai átkeltek a Fekete-folyón, összezúzták a folyó jobbpartján húzódó ellenséges védelmi vonalat, felszabadították a Hanoitól több mint 200 kilométerre északnyugatra fekvő Son-La tartományi fővárost, csaknem egész Son-La tartományt és La Chau tartomány három körzetét. 2. Az ellenség támadást indított Phutho ellen, abban az igyekezetében, hogy elvágja a vietnami néphadsereg utánpótlási vonalait és megmentse az összeomlástól a Fekete-Folyó jobb partján húzódó állásait. Támadása azonban kudarcba fulladt és súlyos vereségeket szenvedett. A vietnami néphadsereg alakulatai — kihasználva az ellenség zűrzavarát — fokozták tevékenységüket Észak-Vietnam síkságain és több győzelmet arattak A vietnami néphadsereg főparancsnokságának szóvivője befejezésül hangsúlyozta: Az északnyugaton, a Phutho térségében, valamint Észak-Vietnam síkságain aratott győzelmek Ho Si Minh elnök, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya és a Vietnami Munkapárt Központi Bizottságának előrelátó és határozott vezetéséről tesznek tanúbizonyságot. A vietnami néphadsereg főparancsnoksága átlátott az ellenség valamennyi sakkhúzásán és helyes ellenrendszabályokkal készítette elő az ehenség súlyos vereségeit. Az iraki békemozgalom emlékirata a régenshez Az iraki békemozgalom — mint az «AFP» közli — emlékiratot juttatott el az iraki régenshez, amelyben «követeli a nemzeti felszabadulás demokratikus kormányának megalakítását, amely kormány harcol azután az ország jólétéért, a békéért és a nemzeti szuverenitásért». Az iraki nép mozgalma mély rokonszenvre és támogatásra talál a többi, felszabadulásáért harcoló nép körében is. Az «AFP» jelentése szerint Teherán lakossága szombaton reggel négyórás munkabeszüntetéssel juttatta kifejezésre szolidaritását az iraki nép mozgalma és a bagdadi rendőrterror áldozatai iránt. Amerika-ellenes diáktüntetés Libanonban Beirut, november 29 (TASZSZ) A «Telegraph» című lap jelentése szerint a libanoni főváros egyik kerületében diáktüntetés volt. A tüntetők tiltakoztak az,ellen, hogy a beiruti kikötőbe amerikai hajóraj érkezett. Tiltakoztak az úgynevezett «közös védelem» tervei ellen is, amelyeket az amerikai-angol imperialisták akarnak Libanonra kényszeríteni A tüntetők határozottan elítélték az amerikai nagykövetség mellett működő női kollégium igazgatónőjének botrányos levelét, amelyben felhívja a libanoni lányokat, hogy szórakoztassák az amerikai tengerészeket beiruti tartózkodásuk alatt. Fasiszta terror a délafrikai lakosság ellen A Délafrikai Unióban mindinkább szélesedik a helyi lakosság úgynevezett «polgári engedetlenségi mozgalma», amellyel a fasiszta faji törvények ellen tiltakozik A londoni rádió jelentése szerint a Aalan-kormány most kivételes felhatalmazást akar kérni a parlamenttől a mozgalom letörésére. Swart, dél afrikai igazságügyminiszter közölte, hogy a kormány radikálisan véget akar vetni a polgári engedetlenségi mozgalomnak. «Bennszülött zavargások esetén — mondotta — a rendőrség nem arra kap parancsot, hogy «találomra lőjön», hanem hogy fegyvereit a zavargások vezetőire irányítsa». A londoni «Observer» a Fentiekkel kapcsolatban idézi a Pretoriában megjelenő «Die Burger» című kormánylap jelentését, amely szerint a Milan-kormány a polgári engedetlenségi mozgalom letörésére koncentrációs táborokat fog létesíteni. " 3 A Háztulajdonosok Országos Szövetsége 1926 elején kölcsönért fordult az amerikai nagytőkéhez Az amerikai milliárdosok azonban, hogy biztosítsák a kölcsön összegét és a kamatokat, a dolgozók béréreegyezkedtek és kikötötték. Magyarországon a lakások béreit az infláció előtti, 1917 évi lakbérek 75 — 100 százalékára kell emelni. «Bod János pénzügyminiszter úr őnagyméltósága a napokban szives volt egy amerikai pénzcsoportnak párizsi megbízottját hozzám ajánlani, kivel tanácskozásokat folytattam ...» — írta dr Németh Béla m. kir. kormányfőtanácsos, a Háztulajdonosok Országos Szövetségének elnöke május 3-án a népjóléti és munkaügyi miniszterhez intézett levelében. A tanácskozás eredményéről Bod János pénzügyminiszternek is beszámolt: «A Háztulajdonosok Országos Szövetsége nevében hálásan köszönöm nagyméltóságodnak, hogy szíves volt Nicholas de Basily urat hozzám ajánlani. A népjóléti miniszter úr őnagyméltóságához intézett, ide mellékelt levélben megemlékeztem arról a tanácskozásról, amelynek eredménye, hogy 75 százalékos bérek mellett nincs kilátás az eddigieknél kedvezőbb kölcsönajánlatra. A kedvezőbb kölcsönajánlatnak az a feltétele, hogy a bérek legalább successive 100 százalékig emelkedjenek ...» A magyar háztulajdonosok szíves-örömest teljesítették volna a feltételt, hiszen a lakbérek emelése saját zsebüket is duzzasztotta« Egy korábbi rendelet azonban, amely megtiltotta a lakások felmondását, s a lakbérek felemelését, megkötötte a kezüket. A várható dollárok, s az «apró szolgálatokért» csurranó jutalék azonban nem volt hatástalan a kormány vezetőire sem. Így történt, hogy a «Budapesti Közlöny» 1926 április 20-i számában, 2830/1926 / E. számmal rendelet jelent meg a lakások forgalmának felszabadításáról A rendelet kibocsátását a horthysta minisztertanács 1926 február 26-i ülésén határozták el. Ezen az ülésen — a hitelesített jegyzőkönyvi kivonat szerint — a népjóléti és munkaügyi miniszter ismertetteaz «egységpárti» kisgazda képviselők kérelmét, hogy a vidéki községekben «szabaditassék fel a lakásforgalom... s már folyó évi május hó 1-én fel lehessen mondani. ..» Gróf Bethlen István miniszterelnök kijelentette, hogy «melegen pártfogolja» a kérést «A miniszterelnök úr teljesen megérti a vidéki községek háztulajdonosainak panaszait Nem lehet — mondotta —»a megkötöttséget a világ végéig fenntartom. Most már inggel sürgeti a vidék a lakáskérdés felszabadítását.. .» (Az 1926. évi február hó 26-án tartott minisztertanács hitelesített jegyzőkönyvéből.) A vidéki sürgetést illetően Bethlen mindössze két dologban tért el az igazságtól Először abban, hogy az ország minden részéből érkező «sürgető» levelek csak egy negyedévvel később, a rendelet megjelenése mán kezdték elárasztani a minisztériumokat. Másodszor: ezek a levelek nem a lakásforgalom felszabadítását sürgették.. .A múlt Minisztériumnak a lakásokat szabad rendelkezésre bocsátó 2330/ 1920 M E számú rendelete.. . megdöbbenten bennünket. Csurgó nagyközségben lakó közalkalmazottakat, iparosokat és kereskedőket — mondja az egyik, május 1-én kelt levél. — Ha a rendelet hatályban marad Csurgón ... a téli idő beálltával a családot tömege fog az utcára kerülni». Május 10-én Mezőkövesdről indult útnak egy «sürgető» levél a pénzügyminiszterhez. «Mindjárt május 1-én, a lakásfelmondások valóságos özöne indult meg...» — hangzik a többi között a levél. Megemlíti Steiner Lőrinc háztulajdonost, aki egyik lakásának évi bérét 1000 aranykoronáról (körülbelül 14 millió korona) azonnal 1500-ra emelte fe.Felsorol e levél huszonöt nevet — köztük a községi orvos és a tanító nevét is — akiknek lakását május első hetében felmondta a háztulajdonos. Hű képet nyújt a rendelet fogadtatásáról a belügyminisztérium 120.622. számú átirata is, amely a székesfehérvári «m. kir. csendőrkerületi parancsnokság» 1926 május 8-án kelt 13/kt—1926. számú jelentésének kivonatát közli a népjóléti és munkaügyi miniszterrel: «A tisztviselők körében nagy aggodalmat keltett, hogy a községekben a lakásokat felszabadították és ezzel szemben lakbér-illetéküket egyáltalán nem emelik. Ezen körülmény — ha gyors intézkedés nem történik — nagy elégedetlenséget és felháborodást fog szülni, mert a lakástulajdonosok már alig várták, hogy a csekély lakbért fizető tisztviselőknek felmondhassanak». A «Friss Újság» 1926 augusztus 18-án az 5 oldalon rövid hírt közölt: «Zsarolnak a pesti háziurak» címmel. «A Tömő utca 33/b. számú ház legtöbbnyire keresetnélküli szegény munkáslakói azt panaszolják — írja az újság — hogy Szatmári Béla, a ház tulajdonosa 30 aranykoronától 200 aranykoronáig (700.000—2.800 000 korona) terjedő emeléseket vetett ki az összes, lakókra, s a legkíméletlenebb türelmetlenséggel be is hajtotta az emelést, azzal a fenyegetéssel, hogy ha nem fizetnek, az utcára rakatja őket. A szerencsétlen kiszolgáltatott munkásemberek zálogba hordták még meglévő holmijukat, hogy eleget tehessenek a háziúr követelésének» Ugyanez a lap szeptember 16-i számában a 2. oldalon «A szabad égalatt tanyázik egy család a Hársfa-utcában» címmel arról számol be, hogy a Hársfa-utca 53. számú ház földszint alatti egyszobás, konyhanélküli lakásából a háziúr kilakoltatta Duma László cipész családját, mert nem voltak képesek megfizetni a telemelt lakbért. S az ilyen esetek hamarosan már nem számítottak ritkaságnak. Évről évre a családok százai és ezrei kerültek az utcára. Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyve kimutatja, hogy a fővárosban az év utolsó negyedében megüresedett lakások száma az 1928 IV. negyedévi 677-ről 1929- ben 1621-re, 1930-ban 2182-re 1931-ben 4489-re, 1932-ben 11.186-ra, 1933-ban 13.523- ra emelkedett. A hársfa utcai cipész — aki beteg feleségével és háromhónapos kisgyermekével napokon át a ház udvaránlakott, é s vele együtt az ezrével kilakoltatott munkások és alkalmazottak aligha sejtették, milyen szerepe van Nicholas de Basily úr tengerentúli megbízóinak és az amerikai dollároknak abban hogy hajléktalanokká lettek, az utcára kerültek. AKIK A MAGYAR NÉP VÉRÉT SZÍVTÁK Lakbéremelés, kilakoltatás — amerikai kölcsönért PW»* *«!». * ax bM «!MWJ 8 itlM» m •»*!••• tt'ftg**« "tl8 !**tf*i «imm'. A 84« w*(teIe*»»L B*lj» Tibo. jArr'l.« “8io!etJiU••Mii *•-»!■»** «w1*1**“*!*' A demnb te* k** e trlf Ht:rO, etl4.r b«l‡»tkndí*r«. mir % kurz«« b.«|4M bo«» KleU:»b«rf »llflk* M uUMMi.p ft.m'et-A szahfiis d fltolí tangöilk m cwíátf a Mrsls aco&as JVtm I¡iil4 • 4» • fclltknlutlbMk, — A albérleti * 'aMl. 4u tww DWM UntAek ssoHUt. •tTAM * BlsWeU e! ***' '•♦»H' P***» p rftf QlK* IjáM'öftk. »*' !* hu!»*, iZi fa !fes»8 S W**W9*fi is . Za »elA tkeakáiéMéL f„ * -n ^ • e*J»e ®BT~ 8r’?'B"r~78a#not A motorkortbpár n«fel a r*« rohant a tahcrawti V NEMZETKÖZI SZEMLE Amerikai katonai vereségek Korerban Miközben az amerikai imperialisták az Egyesült Nemzetek Szervezetében mindent megtesznek, hogy minél kisebb feltűnéssel elutasítsák a Szovjetunió azonnali tűzszüneti javaslatát és az ENSZ-re olyan javaslat elfogadását kényszerítsék rá, amely szabad utat nyit a koreai agresszió továbbfolytatásához, a frontokon korántsem úgy alakul a helyzet, ahogy azt Washingtonban szeretnék. Az amerikai agresszorokat az arcvonalakon egyik kudarc a másik után éri. Ezekről a súlyos katonai kudarcokról hű képet ad a veszteséglista, amely megmutatja, hogy október hónapban az amerikai intervenciósok és csatlósaik súlyosabb csapásokat szenvedtek el Koreában, mint 13 hónap óta bármikor. Az amerikaiaknak és csatlósaiknak több mint 63.000 halottja és sebesültje volt októberben, ebből majdnem 25.000 az amerikai. A népi erők október folyamán több ellentámadást indítottak, s ezekben a harcokban 5,8 ellenséges hadapást foglaltak el.Az amerikai nemzetvédelmi minisztérium- írja a «Reuter» — elismeri, az októberi amerikai veszteségek magasabbak voltak, mint egy óta bármikor». Az amerikai hadvezetőnyl kétségbeesetten igyekszik eredményeket kicsikarni: újból és újból eszeveszett rohamokra hajszolja az «ENSZ-katonákat», de azok mindannyiszor véres fejjel kénytelenek visszamenekülni állásaikba. A koreai-kínai népi erők acélkemény védelmén megtörnek az amerikai próbálkozások. Íme néhány példa: október 5-én az amerikaiak a nyugati arcvonalon Kojanda térségében indítottak támadásokat. Visszaverték őket. Október 16-án Cserván térségében hatízben intéztek rohamokat — hasztalanul. Október 18-án Kumhra térségében támadással próbálkoztak, minden eredmény nélkül. 26-án hét, november 1-én több mint tíz, november 3-án 14, november 4-én ismételten sokízben indítottak támadást ugyanezen a helyen, de mindvégig eredménytelenül. S mint a legutolsó jelentés közli, ezekben a harcokban 18.000 embert vesztettek. Ezekről a katonai kudarcokról minden hírzárlat ellenére még az imperialista hírügynökségek is kénytelenek beismeréseket közölni. «Az Egyesült Nemzetek gyalogsága esti támadást indított — írja a «Reuter» — miután a nap folyamán nem sikerült a «Háromszög»-magaslatot elfoglalnak. A támadásra jelentős erőkkel indultak, de a kínai tüzérség gránátjainak áradata visszaverte a támadókat annak ellenére, hogy az amerikaiak 40 repülőgépe bombázta a koreai-kínai csapatokat, sőt napalm-bombát is szórtak rájuk». «A kínai gyafogság valósággal megsemmisítette az ENSZ-erőket — írta keseregve a «New York Herald Tribune» — a «Kellys-dombot elfoglalták az Imjin-folyótól nyugatra a koreai front nyugati szakaszán» A «Times» egy néhány nappal ezelőtti ütközetről pedig a következőket írta: «A Háború egyik legerősebb tüzérségi tüze után a kínai csapatok három irányból támadást intéztek a koreai front középső szakaszán lévő «Sniper Ridge» (Orvlövész gerinc) ellen és többórai heves küzdelem után elfoglalták a legnagyobb magaslatot...» Az újból és újból megismételt eredménytelen támadások és a nagy veszteségek hatására állandóan csökken az amerikai csapatok harci morálja. Egy fogságbaesett amerikai katona a következőket mondta erről az «Új-Kína» munkatársának: «Az első vonalban tartózkodó amerikai és «szövetséges» katonák nem mernek előbújni a föld alól, mert félnek a mesterlövészek golyóitól, vagy a hirtelen becsapódó gránátoktól. Amikor mégis előbújnak földbeásott bunkereikből, a mély lövészárkokban úgy futkosnak, mint a megrettent nyulak». Ugyanez a katona elmondotta, hogy az arcvonalon eltöltött szolgálat idejére zsoldjuk mellé külön pótdíjat is kapnak, mégsem akarnak egyetlen napra sem a frontra menni A megsebesült katonákat pedig társaik nagyon szerencsésnek tartják Fred Painton, az «United Press» amerikai hírügynökség tudósítója egyik jelentésében arról számol be, hogy egy hadnagy a népi erők pergőtüzének kezdete után földrevetette magát a lövészárokban és egyre azt kérdezgette, hogy jönnek-e már a kínai önkéntesek. Az imperialista sajtó aggodalommal ír az amerikai csapatok alacsony harci moráljáról. «A távolkeleti fronton küzdő amerikai csapatok harc szellemét újból fel kell éleszteni — tanácsolja a «Die Tat» című svájci lap. — Hogy ezeknek a csapatoknak hangulata rossz, az elsősorban a hazatérők beszámolóiból állapítható meg. A háború megpróbáltatásairól szóló beszámolóik egy ponton összevágnak: «Korea a pokol», a «New York Times» pedig bevallja, hogya legtöbb amerikai katona legfőbb reménysége abból áll, hogy épen kerülhessen haza, ha ütött a «leváltás órája». A háborús gyújtogatók Az elmúlt hetekben megnövekedett a Háborús gyújtogatók tevékenysége a Belgrád — Athén—Ankara háborús tengely összekovácsolására Görögországban a november 16-i választási komédia segítségével az amerikaiak hatalomra juttatták Papagosz tábornagyot, ezt a mindenre elszánt, s valamennyi elődjénél nyíltabb fasiszta programmal fellépő véreskezű diktátort, aki az imperialisták balkáni háborús előkészületeinek egyik fő «reménysége». A három balkáni fővárost az elmúlt hetekben magasrangú amerikai katonai személyiségek egész sora kereste fel: Tito-Jugoszlávia háborús előkészületeit az utóbbi időben 15 amerikai tábornok és tengernagy ellenőrizte. Törökországba nem kevésbbé nevezetes amerikai «vendég» érkezett, mint Ridgway tábornok, az «atlanti közösség» főparancsnoka, aki látogatását azzal tette A nagy vereségek Híre eljut az Egyesült Államokba is — hiába igyekszik szépítgetni és kisebbíteni azokat az amerikai burzsoá sajtó. Az amerikai nép növekvő aggodalommal szemléli a koreai háborút. «A Koreában elszenvedett keserves veszteségek — írja a «Yorkshire Post» — már kezdik rendkívül nyugtalanítani az amerikai közvéleményt. Számolni kell azzal, hogy az állandó fegyverkezési erőfeszítések még további súlyos nehézségeket okoznak. Mindezek a tények újból azt mutatják, hogy az agresszorok acélkemény fallal állnak szemben Koreában, olyan hadsereggel, amely technikai felkészültsége és harci ereje tekintetében mind félelmetesebbé válik az amerikai beavatkozók számára. Ennek az erőnek a csapásai akadályozzák az amerikaiak hatalmas erőfeszítéseinek megvalósítását és bomlasztják az intervenciós erők harci morálját. Nem kétséges, hogy ha eddigi vereségeiken mit sem okulva az amerikai agresszorok új támadó próbálkozásokba kezdenek, még biztosabb és megsemmisítőbb vereséget mér rájuk a koreai és kínai nép egyre erősödő hadserege. balkáni mesterkedései emlékezetessé, hogy szemleutat tartott a török-bolgár határon; Görögországba pedig a közelmúltban egy amerikai vezérkari tisztekből álló egész katonai küldöttség érkezett. S mindezzel egyidőben mindhárom országban folytatódnak az amerikai hadiépítkezések, a «stratégiai» tervezgetések, a fegyverszállítások; ismétlődnek és fokozódnak a szomszédos népi demokratikus országok elleni határsértések és provokációi, amint ezt a Magyarországon leleplezett és ártalmatlanná tett jugoszláv emberrablók bűnpere is tanúsította. A nagy «vendégjárást» nyomon követi Athén, Belgrád és Ankara uralkodó köreinek mind nagyobb barátkozása és egyre szorosabb katonai együttműködése. Papagosz hatalomra jutását például a belgrádi hóhérok — a fasiszta rokonlelkek — olyan nagy örömujjongással fogadták, hogy a görög diktátor külön nyilatkozatban köszönte meg a választási «győzelmével» kapcsolatos jugoszláv kommentárokat. S az is jellemző, hogy Papagosznak hatalomrajutása után egyik legelső dolga az volt, hogy katonai missziót küldött Tito-Jugoszláviába s meghívta Athénbe Bajar török államelnököt. Bajar azzal fejezte ki együtt,működési készségét, hogy azonnal el is utazott a görög fővárosba, Tito pedig a minap nyilatkozatot adott a «New York Times» munkatársának, s ebben kereken bejelentette: rövidesen tárgyalások kezdődnek egy katonai szövetség létrehozásáról Görögország, Törökország és Jugoszlávia között. A délkeleteurópai háborús blokk kiépítése tehát látszólag simán halad előre a megvalósulás útján. A délbalkáni fasiszta országok uralkodó, helyesebben: uralombitorló körei részéről az amerikai háborús politika nem találkozik olyan nehézségekkel, mint éppen napjainkban Nyugat-Európában, vagy a Közép-Keleten. Az Athénbe, Belgrádba és Ankarába ellátogató amerikai tábornokok nem is titkolják megelégedésüket afölött, hogy a balkáni csatlóskormányok, a titok, papagoszok, mendereszek milyen készségesen hajtják végre a háborús előkészületek politikáját — sokkal készségesebben, mint holland, belga, vagy éppen francia kollégáik. Ezt a háborús gyújtogatók által annyira óhajtott harmóniát azonban az utóbbi időben — bár egyelőre még csak a színfalak mögött — mind gyakrabban szakítják meg az angol-amerikai ellentétek. Az angol imperializmus, amely a Földközi-tenger medencéjét «hagyományos angol befolyási területnek» tekinti, szeretné a vezető szerepet magához ragadni a balkáni háborús tömörülésben, s éppen az idén ősszel látott «munkához». Az angol imperialisták szeptemberben Belgrádba küldték Edent s az angol külügyminiszter többnapos «vendégeskedés» után a baráti kapcsolatok elmélyítésére meghívta Utót Londonba. Rövidesen Montgomery angol tábornagy Ankarába utazott, s ugyanakkor Alenderesz török miniszterelnök pedig az angol fővárosban járt. A török miniszterelnök ezután egyszerre «engedetlenkedni» kezdett, s többizben bírálta az amerikai politikát. A «Time and Tide» című jobboldali angol lap hangot adva a City elégedettségének, kárörvendve állapította meg: Menderesz londoni látogatása «vereséget mért az amerikaiak közelkeleti politikájára». De mint ilyenkor lenni szokott, Amerika is hamarosan ellenakcióba lépett. Ridgway november elején körutazást tett a balkáni országokban. Különösen Törökországban időzött sokáig. Az «Observateur» című francia burzsoá lap ehhez a következő kommentárt fűzte: «Ridgway tábornok elhatározta: Törökországba megy, hogy megpróbálja helyrehozni azt a vereséget, amelyet saját helyettese, Montgomery mért rá». Az angol-amerikai ellentétek kiéleződése a balkáni országokban, jellegzetes példája az agresszorok táborán belüli egyenetlenségeknek. Természetesen a legfőbb akadály, amellyel a háborús gyújtogatóknak balkáni terveik végrehajtásánál szembe kell nézniök, a görög, a török és a jugoszláv nép fokozódó ellenállása az amerikai háborús politikával szemben. Ez a népi ellenállás egyre erőteljesebbé és szervezettebbé válik mindhárom balkáni országban. Íme néhány példa: A görögországi Lamia járás parasztjai elfoglaltak egy amerikai katonai repülőteret, amelyet a görög parasztoktól elrabolt földeken építettek. A parasztok felszántották és bevetették az amerikai repülőtér területét. Törökországban az utóbbi időben rendkívül megnövekedett az Amerika-ellenes hangulat, s mint a «Dünja» című újság megírta: Gazi- Antepben nemrég ilyen feliratú falragaszok jelentek meg: «Kergessük ki az amerikaiakat!» Jugoszláviában a hazafiak a Kraljevo—Szkoplje vonalon aláaknáztak és felrobbantottak egy alagutat, a Nis— Sztalacs vonalon levegőbe repítettek egy fegyverszállítmányt, a boszanszki—brod vasútállomáson egy benzinszállítmányt, a ljubljanai vasútállomáson pedig egy hadianyagraktárt gyújtottak fel. Görögország, Törökország és Jugoszlávia népei fokozott erővel harcolnak az amerikai háborús tervek meghiúsításáért.