Szabad Nép, 1953. november (11. évfolyam, 305-334. szám)
1953-11-03 / 307. szám
KEDD, 1953 NOVEMBER 3 Egy szovjet paraszt élete Elmondta: Fedor Korovickij, a szocialista munka hőse, a nyezsini Kirov-kolhoz brigád vezetője Több mint 40 évvel ezelőtt történt. Háziszőttes kaftánkabátomban, lábamon bocskorra! Csernyigov felé igyekeztem. Mentem és gondolkodtam, a kormányzat majd térdre borulva, könnyezve kérem, futtasson nekem legalább egy kis darab földet. A legjobb és legnagyobb földterületek a földesurak és a kulákok tulajdonában voltak. A faluközösség sem engem, sem édesapámat nem vett fel tagjai közé, nem kaptunk részt a földből. Fáradtan és porosan érkeztem a csernyigovi kormányzósághoz. Be akartam menni a házba, de hirtelen egy egyenruhás portás állt elém. «Hová tolakszol, jobbágy?» — kérdezte szigorúan. El akartam mondani bánatomat, de nem engedett szóhoz jutni. «Pénzed van?» — kérdezte. Honnan lenne pénzem, mikor otthon egy baromfink sincs. Ekkor a portás megragadott és kidobott az ajtón: «Ha nincs pénzed, takarodj innen! A sok csirkefogó mind idetolakszik!» Így, anélkül, hogy bármit is intéztem volna, visszaindultam falumba. Elutaztam Szibériába, hogy földet, keressek. De ott sem volt különb a helyzet. Földet csak jó pénzen a földesúrtól lehetett vásárolni. Hányódtam, céltalanul kószáltam, idegeneket szolgáltam, majd visszatértem otthonomba. Csak az Októberi Forradalom után, a szovjethatalomtól kaptam földet. Csernyigov vidékén csakúgy, mint az ukrán Poreszjeben, nagyon szegények a földek. A lónélküli szegényparasztok mindig nagyon nehezen művelték meg parcelláikat. Kolhozt alakítottunk. A kolhozban már elég erőnk és szerszámunk volt ahhoz, hogy megműveljük és gazdagon termővé változtassuk a földet. A gépállomással szerződést kötöttünk. Földjeinken már traktorok szántják a mély barázdákat. Tőzeggel és ásványi anyagokkal trágyáztunk. A szántóföldekre sok istállótrágyát is szállítottunk. Válogatott vetőmagokat vetettünk és a legkorszerűbb keresztsoros és fészkes vetési módszereket alkalmaztuk. Olyan termést értünk el, amelyről a parasztok azelőtt nem is álmodhattak. Kolhozomban növénytermesztő brigádot vezetek. Egyik évben brigádom hektáronként 27 mázsa őszibúzát takarított be, a másikban már 30 mázsát termesztettünk, 1950- ben pedig hektáronként 36 mázsás terméssel büszkélkedhettünk. Pohánkából, amely nagyon igényes növény, átlag 16 mázsás termést takarítottunk be. Az idén kolhozomban 1240 hektárról, átlag 23 mázsa gabonát arattunk le. Ilyen termést nálunk még sohasem értek el. A szovjet állam, magas terméseredményemért, engem, az egykori földnélküli parasztot, a Szocialista Munka Hőse címmel tüntetett ki. A kolhozban 135-en büszkén viselik a magas terméshozamért járó kitüntetéseket. Kolhozom egyre gazdagabb lesz: már eddig is hatalmas állattenyésztő telepet létesítettünk, felépítettük a több mint ezer férőhelyes istállót. Teherautókat is vettünk. Évi pénzbeli jövedelmünk meghaladja a 2 millió rubelt. Most, amikor a kommunista párt és a szovjet kormány, a Szovjetunió mezőgazdaságának továbbfejlesztéséről határozatokat hozott, biztosak vagyunk abban, hogy kolhozunk még gyorsabb iramban fejlődik. Tudjuk, hogy szántóföldjeinket még több mezőgazdasági géppel látják el. Fejlődik agrotechnikánk, s ezáltal emelkedik terméshozamunk is. A gyermekek számára gyönyörű iskolát építettünk. Az ő életük szebb, mint a miénk volt. Vegyük csak az én családomat. Három lányom van, s mind a három felsőfokú képzettséggel rendelkezik. A legidősebb, Jevdokija, elvégezte a pedagógián főiskolát és mint tanítónő dolgozik. Lukerja szintén pedagógus. Anna — orvos. Mennyire megváltozott a parasztfiatalok sorsa az Októberi Forradalom utáni Lányaim, unokáimmal gyakran meglátogatnak. Örül a szívem, ha rájuk nézek. Mindig van mivel megkínálnom őket, mindig van hely lenyugodniok nálam. A háború után szép házat építettem magamnak. A ház körül gyümölcsös- és veteményeskert tarkáink. Annyi zöldség és gyümölcs van ott, amennyi csak kell. Saját tehenem, disznóm, juhom és baromfim van. A kolhozban három-négy tonna gabonát és sok pénzt kapok, jól élek! A szovjet hatalom megbecsült engem, az egykori szegényparasztot, és igazi, emberi boldogságot teremtett számomra. De nem felejtem el a múltat sem. Lányaimnak és unokáimnak gyakran elmesélem, hogyan éltek és szenvedtek a múltban a falusi szegények. Ezekből az elbeszélésekből megtanulják, hogy még jobban szeressék és értékeljék boldog életünket, s hogy úgy őrizzék azt, mint a szemük fényét. A zenei hét nyolcadik hangversenye A második magyar zenei hét keretében nyolc különféle hangverseny — zenekari est, kórus- és kantátabemutató, kamarazeneest — zajlott le. A befejező hangverseny zenekari est volt; műsorán Sárközit István «Ifjú élet» nyitánya, Mihály András Gordonkaversenye és Sugár Rezső «Hősi ének» című oratóriuma szerepelt. Sárközy István frisshangú nyitányának eszmei tartalma egy mai fiatal helytállása az élet harcaiban, a szocializmus építésében. Az expozíció lendületes, élénk zenei témái találóan tükrözik egy mai «ifjú élet» tipikus vonásait, az életikedvet, derűlátást, a néppel való egybeforrottságot. A továbbiakban a nyitány a küzdelmet, s a nagy feladatokban való helytállást igyekszik kifejezni. A tehetséges szerző ehhez a mű első felében megrendített dallamanyagot fejleszti tovább. Ez az alkotó módszer csak részben sikerült; az emberábrázolás sokrétűségével, a konfliktus szélesebb kibontásával, s mélyebb drámai hangjával a nyitány adós maradt. Mihály András Gordonkaversenye hangban is, tartalomban is, művészi színvonalban is nagyon figyelemreméltó alkotás, a tehetséges zeneszerző fejlődésének igen jelentős állomása. A zenei héten több versenymű is bemutatásra került. Közülük Mihály Gordonkaversenye a leginkább juttatja szerephez a szólóhangszert, megmutatva a gordonka hangjának szépségét, sokoldalú kifejezőerejét. Ugyanakkor a felvetődő tematikus mondanivalót a zenekar és a gordonka mindig együtt, arányosan, a szimfonikus zene törvényei szerint bontja ki, úgyhogy a szólóhangszer versenyzői szerepe végig érvényesül. A szerző kitűnően ismeri a gordonka megszólaltatásának széles skáláját (ő maga igen tehetséges gordonkaművész is), így gazdag képzelettel, virtuózan alkalmazza a szólóhangszert anélkül, hogy a külsőséges hatáskeresés útjára tévedne. Hangszerelése i® — a zenekar egyes hangszereinek felhasználása — szép harmóniáia is, a’ mű formai szerkezete is nagy mesterségbeli tudásról tanúskodnak. Művét azonban nem csupán ezek az erények teszik vonzóvá. Mihály András új művében megmutatja azt is, hogy tud és mer dalolni, őszintén kiénekelni érzéseit. Témái — dallamai — szépek, kifejezőek, zenéjéből költőiség árad. A háromtételes versenymű legszebb, legegységesebb része a Ballada címet viselő második tétel. (Az első tétel — Poéma — meleg lírája szintén megragadja a hallgatót, de a témák kifejtése kissé hosszadalmas: a szólóhangszer kadenciája kissé töredezett; a befejező, hatásos Capriccio-tétel kidolgozása pedig helyenként némikép elnagyolt.) A Gordonkaverseny a bemutatón megérdemelt, nagy sikert aratott. A magánszólamot Dénes Vera gordonkaművésznő, az Országos Filharmónia szólistája játszotta, gondos felkészültséggel, az értékes, új magyar mű iránti lelkes odaadással. A hangverseny befejezéseként Sugár Rezső «Hősi ének» című oratóriuma csendült fel. A nagyzenekarra, vegyeskarra, gyermekkarra, és négy magánéneki hangra írt nagyszabású alkotás Hunyadi János nándorfehérvári diadalát énekli meg. Egy évvel ezelőtt volt nyilvános bemutatója; annakidején a «Szabad Nép» részletesen ismertette megújult zeneszerzésünknek ezt a nagyszerű eredményét. A «Hősi ének» gazdag szépsége, lenyűgöző lendülete, szenvedélyes drámaisága és megkapó lírája előadásról előadásra fokozódó erővel ragadja el, lelkesíti a hallgatóságot. Ezúttal is óriási sikert aratott, jóllehet az előadás nem volt teljesen zökkenőmentes: a zenei hét sorozatos feladatai az utolsó hangversenyig úgy látszik már túlságosan igénybe vették előadóművészeinket, zenei együtteseinket. Az Állami Hangversenyzenekart és a rádióénekkart Somogyi László vezényelte, a magánszólamokat Szecsődy Irén (ritka bensőséggel csendül fel hangján a «Jöjj néma gyász» kezdetű gyönyöm szopránária). Tiszai Magda, Rosier Endre és Jámbor László, az Operaház kitűnő művészei énekelték. A finálé gyermekkórusát a Horváth Mihály-téri általános iskola úttörőénekkara szólaltatta meg. A mostani előadás is, de az eddigiek is azt mutatták, hogy e kórusrész kényes fekvése túl nehéz feladatot ró a gyermekimágra, s ez bizonyos mértékig csökkenti a finálé hatásosságát. Úgy hisszük, gondolni kellene a gyermekkori rész bizonyos átdolgozására. Lózsy János AZ ÚJ MAGYAR KABARÉRÓL Megjegyzések a Vidám Színpad bemutató műsorához A Vidám Színpad «Nem a tükörgörbe» című bemutató műsorát jellegzetes vonásai, többé-kevésbbé egységessé és meghatározhatóvá vált stílusé, « nem utolsósorban sikere — alkalmassá teszi arra, hogy az új magyar kabaréművészet jellemvonásait, fejlettségét és problémáit elemezhessük már benne. Maga az a tény is dicséretére válik e kis színháznak, hogy egyéniségét, játékstílusát, feladatkörét meglehetősen magára hagyva, elmélyültebb kritikai támogatás és elvi bírálat nélkül, s úgyszólván az irodalmi közvéleményen kívül alakította ki. S most eredményeivel bizonyítja be, hogy több segítséget, elismerést és szeretetet is megérdemelt volna. Színpadon — e műfaj mozgékonyságának megfelelően — itt tükröződik először a kormányprogrammnak a művészetre gyakorolt termékenyítő, ösztönző hatása. S ez az első színpadi jelzés is nagyon figyelemreméltó már, hiszen egy jelentős hagyományokkal rendelkező, kedves és fontos színpadi műfajnak újraéledéséről, s új tartalommal való gazdagodásáról ad hírt. A Vidám Színpad bemutató műsorát a vidám műfajok, s általában a nevettetés művészete körül kerekedett elénk vita előzte meg. Az előadás — igen fürgén és elevenen — bizonyos mértékig már e vita eredményeit összegezi, s «szemléltetőmódon] mutatja meg: mit tisztázott a humor körüli vita, mit kell még tisztáznia, s milyen félreértésekre ad lehetőséget. Természetesen, nem történt varázslat a Vidám Színpadon, nem mondhatnánk jószívvel, hogy új műsora minden tekintetben felülmúlja a régieket. Ez talán csak Kellér Dezső konferálását jellemzi. Voltak olyan egyfelvonásosai, tréfái, jelenetei az elmúlt műsoroknak, melyek több derűt fakasztottak, mint egyik-másik mostani tréfa. Mégis, azelőtt többnyire azzal a bizonytalan érzéssel és kérdéssel mentünk el a színházból: mi volt az egész műsor szándéka, tett-e többet annál, mint hogy hol nemesebb, hol kevésbbé nemes eszközökkel mulattatott, s nem telne-e többre, nagyobbra a színháztól és a műfajtól? Gyakran érezhetővolt a műsor megkomponálatlansága, ötletszerűsége; az a kényszer, hogy a színház vezetőinek a rendelkezésre álló jelenetekből kell összeállítani az «előadást», melynek így természetesen nem is volt előadás jellege. S a jobban megtervezett műsorok összhangját is elsősorban valami tematikai egyensúlyra való törekvés jellemezte: egy kis üzemi, egy kis falusi humor, valami a termelésről, valami az imperialistákról, az anya- és csecsemővédelemről, s a néphadseregről. Az «egészre» való ilyen mechanikus törekvés menthetetlenül széthullásra vezetett, hiszen hiányzott a belső összetartó erő- a szemlélet azonossága, az egységes cél és szándék tisztázottsága. Az új műsor éppen, ebben a tekintetben jelent minőségi változást. Nagy része arra vall, hogy a Vidám Színpad megtalálta hangját, azt a stílust, magatartást, szemléletet, mely az új magyar kabaré, s elsősorban a politikai kabaré alapja lehet. Bátran, helyesen híjár ez a politikai kabaré, s többnyire jó hangon, egyre inkább a nép hangján. A humort boncolgató vitákban annyiszor emlegetett «népi humor» — melyet sokan tévesen azonosítanak a paraszti humorral — nem egyéb, mint a dolgozó nép tréfa formájában jelentkező kritikája, állásfoglalása a társadalmi jelenségekkel, a politikával, a termeléssel, dolgozótársaival kapcsolatban. Ez a fajta humor, mely anynyira jellemzően szövi át üzemeink, hivatalaink társadalmi eletünk minden megnyilvánulását, kedvvel és harsányan csúfolódó, a hibákat érzékenyen jelző és kíméletlenül leleplező humor. Sehol nincs olyan jogosultsága, mint éppen a kabarészínpadon A jó politikai kabaré fontos kritikai fórum, hatása, sikere annál nagyobb, minél inkább felismeri a néző a színpadról elhangzó szóban a tulajdon hangját, gondolatait is. A jó politikai kabaré színpadáról a néma nézőtér gondolatai, mindennapi gondjai, s persze kedve, derűje is visszhangzik. Ki tagadhatná, hogy ugyanakkor «népnevelő» feladatot is betölt, hiszen a pellengérre állított hibák visszásságok nem mindig a hivatal, a bürokrácia, a vezetés hibái: legalább ugyanannyiszor a «nézőtér» hibái is. A Vidám Színpad új műsorában néző szól a nézőhöz a színpad közvetítésével, s a bírálatnak és önbírálatnak szatirikusan mulattató, jóizgalmú, meleg atmoszférája támad a színházban. Főleg azért, mert minden eddiginél erősebben érvényesül a műsorban a nyílt bírálat szelleme, a közvetlenség, az őszinteség. Ezt a szellemet sugározza az új műsor nagy része. Ilyen például Miklósi Ottó és Német Zoltán «Beiskolázás» című zenés szatírája, amelynek műfaj törekvése is figyelemreméltó. A «bluett» meglehetősen elnyűtt formája eleven tartalommal telik meg, amikor bírálatra, s méghozzá elharapózott, veszélyes jelenség — az iskolákra való kiszemelés lélektelenségének — bírálatára vállalkozik. Az «Öt százalék igazság», Csapó György vidám jelenete elsősorban azzal kelt hatást, hogy a néző ráismer benne a valóságra. Szereplőit néhány könnyed, vázlatos vonással — többre nem is alkalmas egy tréfa — jól jellemzi a szerző, a jelenet mulatságosságáról azonban inkább a színészek és a rendezés gondoskodik. Kellér Andor és Kellér Dezső «Négyes lakáscsere» című bohózata is elsősorban valóságtartalmával kelti fel az érdeklődést. A nézőnek sok bosszúsága jut eszébe, amelyen — a színpadon látva «saját magát» — most már jóízűen, szinte «önkritikusan» tud nevetni. Kár, hogy a kis darab megelégszik a helyzetadta mulatságos párbeszédek bonyolításával, de sem szándéka, sem éle nem olyan világos, mint a többi jeleneté. A politikai kabaré feladatának helyes felismerése azonban kötelezi is a színházat. Elsősorban arra kötelezi, hogy valóban a közönség hangján, a dolgozó nép hangján szólaljon meg, s hogy vállalt feladatához híven, a legelevenebb, legvalódibb, aktuális problémákat tárja fel. Tanulságos ebből a szempontból Hacsek és Sajó újraszerepeltetése. Hacsek és Sajó hangjában ma már — szerencsére — igen kevesen ismernek a saját hangjukra. Ez a két — valamikor jellegzetes és mulatságos — színpadi figura, elvesztvén a társadalmi talajt lába alól, életbenmaradása érdekében úgy kapkod a viccek utám mint levegő után a fuldokló. Szerepeltetésük rendkívül mulatságos most is. Ha azonban szerzőik nem tudják újabb tartalommal megtölteni létezésüket, életbenmaradásukhoz nem sok reményt fűzünk. Egy olyan színház íróinak, amely a mindennapi valóság, a legégetőbb s legaktuálisabb problémáik friss, gyors és vidám jelentőse kíván lenni: alapos valóságismerettel, felelősségtudattal, s szenvedélyes kíváncsisággal kell keresniük a tömegeket foglalkoztató problémákat, a derűs és szatirikus ábrázolás számtalan lehetőségét. Nem szabad megelégedniük a KIK, a FIK, s az «Esztéka» kínálta humor lehetőségekkel. S a tematikai gazdagítás mellett nagyobb gondot kell fordítani az egyes jelenetek írói megoldására, színvonalára is. Ez a kérdés már elvezet a vidám jelenetek, szatirikus tréfák dramaturgiai problémáihoz. Helyes, hogy a Vidám Színpad jeleneteinek nagy része a közönség hangján, a dolgozó nép szemléletével szólal meg, de hiba, hogy sokszor nem nyer kerek, zárt, megkomponált színpadi formát. Az a kedvező körülmény, hogy a beavatott, s szinte «cinkossá» vált közönség úgyis megérti a tréfát, hiszen a maga tapasztalataival is erősebbé, nevettetőbbé tesz egy-egy csattanót — nem menti fel az írót és a dramaturgiát az írói igényesség, a jelenetek felépítésének és befejezésének művészi kötelezettsége alól. Gondolunk itt az Esztéka-tréfákra, a «Kultúrember» című jelenetre, s hasonló bohózatokra. Nem szabad megelégedni azzal a nevetéssel, mely az életünkből ismerősfigurák és helyzetek egyszerű felismeréséből ered, s melyet a KIK vagy a Patyolat puszta megemlítése is felfakaszt már a nézőtéren. A műsor címe: «Nem a tükör görbe» — akaratlanul is erre a hibára utal. Bizony, görbének kell lennie a tükörnek, túloznia, formálnia, s a színpadon újjáteremtenie kell a valóságot, csak így válik a politikai kabaré vidáman, keményen s harsányan csúfolódó kritikai fórumból — művészi fórummá is. A kabarészínpadnak nem lehet becsvágya, hogy egyszerű, sima tükörként tükrözze a «görbe» valóságot. A művészi színvonalú politikai kabaré különösen alkalmas arra, hogy a kisebb szatíráknak otthonai, s a «nagy» szatírának, általában a szatirikus ábrázolásnak kísérleti színpada legyen. A Vidám Színpad új műsorával elindult ezen az úton, Kellér Dezső konferálásának hangja a mély, emberi, a mi társadalmunk, rendszerünk szeretettből fakadó szatirikus humor fényeit villantja fel. S ehhez hasonló hangon beszélnek a színpadi figurák is. Most az a feladat, hogy a megfelelő színpadi helyzeteket is megteremtse számukra az író és dramaturg. A rendezés, Hegedűs Tibor és Horváth Tivadar munkájának érdeme, hogy az új kabaréjáték stílusa egyre határozottabban kezd kibontakozni a Vidám Színpad előadásában. Az egyes szereplők humora mindinkább a darabok mondanivalóját szolgálja, s ritkán siklik az önmutogató, olcsón hatásvadászó komédiázásba. A jelenetek hangja, egymásutánja pedig az egész műsor helyesen megfogalmazott célját, szándékát szolgálja. A híres nevettetők nemzedékei vonulnak fel a kis színpadon. Ellenállhatatlan vidámságot kelt a nézőtéren Salamon Béla derűje, «bája», amelyik különösen Kolozsvárig András «Kaszárnyában-laktanyában» című darabjában még a kevésbbé jól megrajzolt figurák számára is olyan otthonossá teszi a színpadot. Kitűnően érvényesül a színpadon Boross Géza szeretetreméltó groteszksége, amely hatásos és vidám egységbe fogja a viccet és a viccmondót. Peti Sándor mindig elmélyült, embert formáló humora, Komlás Vilmos féktelen jókedve, s nem egyszer drámai ereje, Herczeg Jenő mulatságos fanyarságai, Turay Ida humoros jellemző ereje, Victor Ferike szívhezszóló közvetlensége, Alfonzo rendkívüli szatirizáló tehetsége új és új oldaláról mutatkozik meg a műsorban. Gazdag és igen tehetséges az «utánpótlás» is: Kabos László, Pongrácz Imre,Teleki Sári, Lórán Lenke, Andar Béla, Mikes Lilla mindmind érezhető kedvvel, felszabadultsággal és sok egyéni ízzel mulattatják a közönséget. Érthetetlen, hogy a «Színház- és Filmművészet», amely a színház és film alkotóinak hivatalos folyóirata, s amelynek erre megfelelő tere is lenne, üres névsorral «intézi el» e kitűnő színészek méltatását. Itt lenne az ideje, hogy szakmai körökben végre komolyan elemezzék kabarészínjátszásunk problémáit is. Egy ilyen kiváló együttes arra kell hogy csábítsál legjobb humoristáinkat, legjobb íróinkat, hogy — a magyar kabaré jó hagyományaihoz méltóan — színvonalas, értékes művekkel siessenek e nagyon népszerű, s nagyhatású színház segítségére. Hámos György SZABAD NÉP Soustelle szélsőjobboldali francia politikus éles kirohanása az „európai hadsereg" terve ellen A «Le Rassemblement» című francia burzsoá lap közli Jacques Soustelle-nek, a szélsőjobboldali gaulleista párt egyik vezetőjének cikkét. A cikk jellemző módon tükrözi a francia burzsoázia aggodalmát az «európai védelmi közösséggel», illetve azon belül Nyugat-Németország szerepével szemben. Jacques Soustelle a következőket írja: «Amilyen mértékben közeledik a pillanat, hogy már nem lehet tovább elodázni az európai védelmi közösség problémáját, erősebbé válnak a különböző nyomások, ugyanakkor megkezdődnek a visszatáncolások is. Mind gyakrabban hallunk olyanféle érveket, hogy az tulajdonképpen csak «kisebbik rossz» és hogy «mégis csak meg kell alkotni az egységes Európát», többet ér egy «rossz Európa», mint semilyen. A legkevesebb, amit az ilyenféle érvelés szószólóitól kérhetünk, az az, hogy legyenek világosak. Mondják meg: Önök még akkor is hajlandók létrehozni az egységes Európát, ha az német egyeduralommal, a Francia Unió felbomlásával és a háborúval jár. Önök tiltakoznak, mondván, hogy a kérdés helytelenül van feltéve. Lássuk csak. Az európai védelmi közösség, úgymint azt önök óhajtják, német egyeduralmat jelent, mivel Franciaország az egységes Európában sajnos nem képes ellensúlyozni egy olyan Németországot, amely gazdasági, ipari és holnapra katonai fellendülésének teljében van. Az európai védelmi közösség a Francia Unió felbomlasztását is jelenti, mivel a szerződés által teremtett árok az anyaország és a tengerentúli területek közt gyorsan szakadékká válik. Vagy pedig beillesztik a tengerentúli területeket az európai közösségbe, ami azt jelentené, hogy Afrikát «nászajándékul» adjuk Németországnak. Az európai védelmi közösség a háborút jelenti, mivel a békés és megelégedett Franciaország hozzákapcsolása az agreszszív és követelőző Németországhoz azzal a kockázattal jár, hogy a franciákat hódító kalandba sodorják, szörnyű háborúba taszítják a nagy német birodalom visszaszerzéséért. Máris hallom az elnémetesített Európa híveinek hangját: «ön Európa ellen van, ön szűklátókörű, ósdi nacionalista, aki a múltat képviseli, ön haladásellenes». Nyugalom uraim. Bevallom, nem tudok semmi «haladót» felfedezni egy olyan úgynevezett európai koncepcióban, amely azt eredményezné, hogy megadjuk Adenauer Németországának azt, amit Hitler Németországától megtagadtunk. Nem hiszem, hogy ifjúságunk legfőbb vágya az lenne, hogy fegyvert fogjon Stettinnek a német birodalom kebelébe való visszatéréséért. Három fő tényezőt kell jelenleg a megfigyelőnek szem előtt tartania. Az első az, hogy a pártrendszerben élő Franciaország meggyengült, középszerű lett, tehetetlenné vált. Tudom, hogy azok, akik Európa mindenáron való megvalósításának hívei, ebből azt a következtetést vonják le, hogy már nincs remény, s ezek után jobb, ha Franciaország egyszerű földrajzi elnevezéssé válik, s utolsó álmát alussza az egységes Európa karjai között. Az én véleményem nem ez. Franciaországnak még mindig van esélye és ostobaság lenne ezt az esélyt eljátszva végérvényesen Németország talpa alá helyezni magunkat. A második nyilvánvaló tény az, hogy az európai védelmi közösség és a politikai közösség, úgy, amint azokat jelenleg előirányozták, szétbomlasztják a Francia Uniót, vagyis még pontosabban: szétrobbantják és elválasztják tőlünk Francia-Afrikát. Ennek elfogadása öngyilkosság. Várjon Franciaország megérett az öngyilkosságra? Remélem nem. A harmadik tényező az, hogy nincs semmiféle érdekközösség Franciaország és Németország politikája között. Beszélnek Németország «újraegyesítéséről». Mindenekelőtt tisztázzuk, miről van szó? A nyugati és a szovjet övezet újraegyesítéséről, avagy az Odera—Neisse határvonalon túl lévő lengyel területek visszacsatolásáról is? Vájjon Franciaország engedi magát befogatni Németország szekerébe? Micsoda dőreség lenne! Mihelyt a Reich felfegyverkezik, cseppet sem törődik majd azokkal a papírkorlátozásokkal, amelyeket az európai védelmi közösség főkolomposai oly nagy becsben tartanak. És elváltásóban nem vagyok biztos abban, hogy Washington majd mérséklő tanácsokat ad. Azon a napon, amelyet Adenauer vagy követői kedvezőnek ítélnek meg, levetik a kereszténydemokrata álarcot s felöltik a teuton lovagok páncélját». Befejezésül Soustelle a «káros egybeolvadás» helyett egy lazább szövetséget javasol, amelyben Franciaország nem a fogoly, hanem az «ellensúly» szerepét játszaná, hogy «már eleve ki tudja magát vonni minden olyan halálos és esztelen kalandból, amelyre a Reich vállalkoznék». «Ez a megoldás — állapítja meg Soustelle — megfelel az ország kettős reményének: a Francia Uniónak és a békének. Ellenséges propaganda Finnországban a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen A Finn Nép Demokratikus Szövetsége levele Kekkonen miniszterelnökhöz Helsinki, november 2. (TASZSZ) A Finn Nép Demokratikus Szövetsége levelet nyújtott át Kekkonen miniszterelnöknek, amelyben felhívja figyelmét arra az egész ország szempontjából káros propagandára, amelyet a koalíciós párt a jobboldali szociáldemokratákkal együtt folytat. A Finn Nép Demokratikus Szövetsége követeli, hogy vessenek véget ennek a propagandának. A levél rámutat: a finn nép többsége helyesli a köztársasági elnöknek azt a nemegyszer kifejezésre juttatott véleményét hogy Finnország becsületesen teljesíteni kívánja a Szovjetunióval kötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést. A levél emlékeztet a békeszerződés 8. cikkelyének tartalmára is, amelynek értelmében meg kell tiltani a Szovjetunió elleni ellenséges propagandát. A levél a továbbiakban megjegyzi, hogy bizonyos szervezetek és azok sajtója ellenséges propagandát folytatnak a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen, igyekeznek kárt okozni a finn nép érdekeinek és a barátsági szerződés megszegésére hajtogatnak. A levél számos példát említ fel erre az ellenséges propagandára. Nem lehet abban kételkedni — folytatódik ezután — hogy a finn-szovjet kapcsolatok elmérgesítésére irányuló ellenséges propaganda az ország határain kívülről jövő útmutatás szerint történik. Megengedhetetlen — folytatja a levél — hogy elsorvasszák a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal fennálló gazdasági kapcsolatokat, amire pedig oly nyíltan törekszenek a szociáldemokraták és a koalíciós párt A Finn Nép Demokratikus Szövetsége követeli, hogy tegyenek sürgős intézkedéseket a káros propaganda megfékezésére,szüntessék meg azokat a mesterkedéseket, amelyek kárt okoznak a finn nép érdekeinek és megsértik a, Finnország által aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést. A francia gyarmatosítók „nagy támadásának" csúfos kudarca Vietnamban Peking, november 2. (Új-Kína) Navarre indokínai francia főparancsnokot nehéz dilemma elé állította az a vereség, amelyet a deltavidék francia védelmi övezetén kívül és a hátországban szenvedett — írja október 30-án Chinh Nghia, a «Vietnami Tájékoztató Iroda» katonai hírmagyarázója. A körülbelül tíz nappal ezelőtt elszenvedett vereség után most nem tudja, merjen-e újabb támadást indítani. Egy újabb támadás megtizedelt erőinek teljes elvesztését hozhatja, anélkül, hogy halvány reménye is lenne céljának elérésére. A támadás ezenkívül lekötné mozgó alakulatait is, úgyhogy nem maradna ereje ellenállni, ha a vietnami néphadsereg másutt indítana ellentámadást. Választhatná a visszavonulást is — írja a hírmagyarázó. — Ez azonban kétségbeesett lépés volna Navarre részéről, mert leleplezné, hogy «a 8 éve folyó háború legnagyobb hadművelete», amellyel kérkedett, teljes kudarcba fulladt. Bármit is tesz Navarre, a vietnami néphadsereg készen áll, hogy újabb súlyos csapást mérjen rá és még jobban visszaszorítsa csapatait — állapítja meg a kommentátor. A BÉKEHARC HÍREI „Békét Vietnamnak!“ Párizs, november 2. (TASZSZ) A francia demokratikus sajtó közölte annak az üzenetnek szövegét, amelyet a Vietnami Békebizottság intézett a Francia Békeharcosok Országos Bizottságához. «Vietnam népe békét akar teremteni országában — mondja az üzenet — és baráti kapcsolatokat akar kiépíteni a francia néppel, amely mindig harcolt a szabadságért és a haladásért. Népünk az egyenjogúságon és a kölcsönös megbecsülésen alapuló gazdasági és kulturális kapcsolatokat akar létesíteni a francia néppel. Népünk békeakaratát számtalanszor igazolták a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának cselekedetei... A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya eddig 2930 európai és afrikai hadifoglyot bocsátott szabadon, most pedig felhívásunkra parancsot adott a francia hadifoglyok újabb csoportjának hazatelepítésére». A «Liberation», üdvözölve a Vietnami Békeirat, november 2. (TASZSZ) A napokban a Bagdadban megjelenő «Akhbar-Al-Maszai» című l®p közölte a bagdadi dolgozó fő felhívását az öt nagyhatalom vezetőihez, a Béke Világtanácshoz és az iraki kormányhoz. A felhívás megállapítja, hogy a bagdadi dolgozó tömegek, tekintet nélkül politikai és vallási meggyőződésükre, támogatják a Béke-Világtanács felhívását, és az a vélemént «Új-Kína» hírügynökség jelenti. A legnagyobb japán szakszervezetek és tömegszervezetek több mint 200 megbízottja nemrégiben Tokióban megvitatta a japán békeharcosok, valamint a többi ázsiai és csendesóceáni ország békeharcosai együttműködésének kérdését. A Japán Vöröskereszt, a japán szakszervezetek és más nagy szervezetek küldöttei kifejezték azt az óhajukat, hogy meg akarják szilárdítani a japán nép barátságát Kínával. Az értekezleten elhatározták országe bizottság üzenetét, ezt írja: «A vietnami békemozgalom feltétlenül a lakosság véleményét juttatja kifejezésre... Egyetlen francia sem értékelheti eléggé ennek a felhívásnak, jelentőségét, amely teljes mértékben megfelel a franciák túlnyomó többsége érdekeinek és várakozásának». A «l’Humanité» újabb adatokkal bizonyít«ja, mint terebélyesedik Franciaországban a vietnami béke megteremtéséért indított mozgalom. Október 29-én Párizs egyik terén hatalmas rendőri apparátus felvonultatásával megkíséreltek bemutatni egy olyan filmet, amely az indokínai háborút propagálta. A téren összegyülekező többszáz párizsi ilyen felkiáltásokkal fogadta a filmet: «Békét Vietnamban!» A rendőrség több személyt letart« tóztatott. A tiltakozás ennek ellenére folytatódott és a film vetítését beszüntették. A dolgozók egy csoportjának követelésére a rendőrség kénytelen volt valamennyi letartóztatottat szabadon bocsátani. ngyk, hogy minden lehetőség megvan a nemzetközi nézeteltérések békés úton történő enyhítésére. «Kijelentjük, hogy gyűlöljük a háborút, síkraszállunk mindenféle háborús egyezmény ellen, haditámaszpontok létesítése és az embereknek faji vagy nemzeti hovatartozásuk miatt való üldözése ellen — mondja a felhívás. — Az a vágyunk, hogy a népek békében, barátságban éljenek, és a gazdasági, politikai és kulturális élet minden területén együttműködjenek ,és mozgalmat indítanak, hogy meghívják Japánba a Kínai Vöröskereszt küldöttségét. Tokiói jelentés szerint a japán egyetemi hallgatók szövetségének központi bizottsága elhatározta, hogy novemberben megrendezi a «Japán felfegyverzése elleni harc hónapját». Elhatározták továbbá, hogy népszerűsítik a Béke-Világtanács budapesti ülésszakán elfogadott felhívást, a nemzetközi vitás kérdések békés rendezésére. 1954 tavaszán a japán egyetemi hallgatók országos békeértekezletet rendeznek. • „Az a vágyunk, hogy a népek békében, barátságban éljenek** Japán békeharcosok tokiói értekezlete A Kuomintang-csapatok burmai garázdálkodásának kérdése az ENSZ politikai bizottsága előtt New York, november 2 (TASZSZ) Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságai október 31-i délelőtti ülésén megkezdte a Kuomintang-klikk aggresszív cselekményeire vonatkozó burmai panasz tárgyalását. A közgyűlés 7. ülésszaka erről a kérdésről 1953 áprilisában hozott határozatot, amely kimondta, hogy az ellenséges cselekményeket, fosztogatást végző külföldi erők tartózkodása Burma területén ,a Burmai Államszövetség területi integritásának és szuverenitásának megsértése». A határozat ezenkívül kimondta, hogy «az említett külföldi erőket le kell fegyverezni, rá kell bírni arra, hogy egyezzenek bele internálásukba vagy haladéktalanul hagyják el a Burmai Államszövetség területét». A határozat előirányozza továbbá, hogy az Egyesült Államok közvetítésévelfolytassanak tárgyalásokat Burma és a kuomintangisták között. A burmai panasz vitája a burmai küldöttség vezetőjének nyilatkozatával kezdődött, aki részletesen ismertette a politikai bizottság tagjai előtt a kuomintangista bandák burmai agressziójának történetét és kijelentette, hogy e «hullarabló banda» jelentéktelen részének most tervbe vett kiürítése csupán kísérlet arra, hogy azt a látszatot keltsék, mintha végrehajtanák a közgyűlés határozatát. «A kuomintangista hullarablók — folytatta Burma képviselője — még azoknak a tárgyalásoknak idején is, amelyek a közgyűlés határozatának végrehajtása keretében folytak, folytatták a rablást, behatoltak Burma területére és megrongálták a közlekedési vonalakat. Északon megtámadták a falvakat, elharácsolták a rizst és más élelmiszereket». Burma kormánya — hangoztatta a burmai küldöttség vezetője — továbbra is követeli, hogy a bandákat maradéktalanul távolítsák el. A politikai bizottságnak — mondotta — gondolkoznia kell a közgyűlés 7. ülésszakán elfogadott határozat végrehajtásának eszközei felőli. Ami bennünket illet — mondotta Burma képviselője — mi nem terjesztünk elő semmiféle határozati javaslatot, csupán továbbra is hangoztatjuk, hogy a Burmában tartózkodó kuomintangista hadsereget a formozai hatóságok irányítják és hogy ezeket a hatóságokat agresszorokként kell megbélyegezni. Ha kimondanák, hogy a kuomintangistákat megfosztják ENSZ-tagságuktól vagy beszüntetik számukra a segély folyósítását (ezt a segélyt, mint ismeretes, az Egyesült Államok nyújtja), azt eredményezné — jelentette ki Burma képviselője , hogy a Kuomintang-hadsereg néhány nap alatt eltakarodnék Burma területéről. A Kuom Katang-klikk ezután felszólaló képviselője a valósággal merő ellentétben azt igyekezett bizonyítani, hogy a burmai területen garázdálkodó kuomintangista bandák nem tartoznak a tajvani Kuomintarag-hatóságok parancsnokságai alá. Az Egyesült Államok képviselője a kuomintangistákat támogatva azt állította, hogy a Koumintang-klikk «csupán korlátozott ellenőrzést gyakorol a Burmában tartózkodó irreguláris csapatok zöme fölött». Ezért lehetetlen — szerinte — végrehajtani a «teljes kiürítést». Ennek ellenére közölte, hogy a kétezer ember tervezett kivonása csupán a kezdet, s kijelentette, hogy az Egyesült Államok ebben a kérdésben kész továbbra is a «közvetítő» szerepét betölteni. Növekszik az Olasz Kommunista Párt tagjainak száma Róma, november 2. (TASZSZ) A «l’Unitá» közli, hogy 1953 szeptember 30-án az Olasz Kommunista Párt tagjainak száma elérte a 2.120.208-at. Az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottságának ülésszaka Róma, november 2. (TASZSZ) Október 29-én megnyílt az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottságának ülésszaka. Berlinguer, a szövetség főtitkára «A dolgozó ifjúság egységének megszilárdítása a munkáért, jogaiért és a haza szociális haladásáért vívott harcban» címmel tartott beszámolót. Kijelentette, hogy az egész olasz ifjúság az olasz társadalom mélyreható megújhodását kívánja. Berlinguer javasolta, hogy hívjanak össze ifjúsági gyűlést, amelyen kidolgozzák az ifjú nemzedék közös követeléseit. Azok a legfőbb problémák, amelyek vonatkozásában el lehet és el kell érni az ifjúság akcióegységét, a következők: harc a háború ellen és a külföldi imperialisták igája ellen; harc a reakciós osztályoknak a véleményszabadság és a sajtószabadság megsemmisítésére irányuló kísérletei ellen; harc a jobb munka- és tanulási feltételekért. Az október 30-a i ülésen széleskörű vita indult Berlinguer beszámolója felett. Többek között felszólalt Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkárhelyettese és Di Vittorio, a CGTL főtitkára is. Silvano Peruzzi, a titkárság tagja október 31-én beszámolót tartott a szervezet tagságának növekedéséről. Peruzzi közölte, hogy 1953-ban körülbelül százezer olasz ifjú és leány lépett a szövetség tagjai sorába. A teljes ülésen Enrico Berlinguer főtitkár tartott záróbeszédet. Az Északatlanti Szövetség tagállamainak hadgyakorlatai London, november 2. (MTI) Mint a londoni rádió jelenti, az Északatlanti Szövetségben részvevő hat állam (Anglia, Franciaország, Görögország, Olaszország, Törökország és az Egyesült Államok) hétfőn hajnalban légi hadgyakorlatokat kezdett a Földközi-tenger térségében. A légi hadgyakorlatok szerdáig tartanak, majd a görög szárazföldi és légihaderők kezdenek hadgyakorlatokat, s ezeken az amerikai légierő repülőgépei is résztvesznek. A görög hadgyakorlaton jugoszláv és török katonai küldöttek, valamint az Atlanti Szövetség tagállamainak megfigyelői is jelen lesznek. Magyar filmhét Bulgáriában Szófia, november 2. A «Vecsemi Novici» jelentése szerint november 9 és 16 között Bulgáriában ismét magyar filmhetet rendeznek.